Na, ezennel nekrológot gyártok, és bezárom eztet a topicot, mer'senki nem akar már vitatkozni velem. Biztosan azt gondoljátok, hogy akkor mostmár húzzak el olvasni, és ne itt vitázzak. Talán meg is teszem. Sok szép pszájkológiai könyvet gyűjtöttem magam köré.
Csak hogy tuggyátok: nem azér' kekeckedtem, mert nem akartam meghallani, amit mondtok. Inkább azért, hogy még jobban értsem. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki győzte cérnával...
pudlinak
az utolsó cuppanós: kedvesS, hogy értékeled bennem a törekvést...
másikegylány!
Teccik, ahogyan gondolkodol, okosan, szépen...
A kérdéseidben tulajdonképpen benne is vannak a válaszok, meg akkor is megmaradnak kérdéseknek, ha megválaszoljuk azokat, de igy van ez lyól.
A környezettel kapcsolatban teljesen igazad van.
Hogy meddig hazudhat önmagának valaki? Hát én itt a hazugságon mindenfélére gondoltam: lehetnek ezek elfelejtések, tények tudomásul nem vétele, téves érzékelések, légvárépítések, stb... (szóval pszichológiássan: ún. elhárító mechanizmusok (jujj! bocs :))) Sokan bizony ilyenekkel együtt élik le az egész életüket. Szélsőséges esetben úgy nevezik őket, hogy elmebetegek.
(Szeretem a könyveket, szeretek olvasni, de csak azt tudom magamévá tenni, amit már átéltem, amit éreztem... de ettől nem tartom hülyének magam. Egyszerűen nem akarom elfogadni, hogy van "átlagos" meg "helyes" meg "ez így normális". Baly? Számomra az a jó, ami nekem jó. (uhh, nagy bölcsesség! megyek is a közhely-topicba mingyá')
"Énkép: kialakulásában döntő szerepet játszanak a siker és kudarcélmények, az emberi környezet minősítő reakciói (szóbeli és nonverbális egyaránt)"
De mi van akkor, ha a környezettel van a gond, és ez nem mentség, hanem tényleg...
Nem indulunk egyenlő esélyekkel. (ez is a közhely-topicba kívánkozik, annyira egyértelmű...) Van aki tök jó családból jön, van, akit ütnek-vernek. Aztán vannak ennek finomabb változatai. Van, aki megkap minden segítséget a pozitív énképhez, van, akit örökösen leugatnak. Na. Ez alapján próbáljatok egy középutat felállítani: kinek lesz igazabb képe önmagáról? Behozhatók-e a gyerekkorban elszenvedett sérelmek avagy az a sorsunk, hogy folytassuk, amit szüleink elültettek bennünk?
Az egyetlen igazi érték az önbizalom? (mer' az tud megvalósítani, akinek van önbizalma)
Vajon minden ezen alapszik? Ez az egyetlen mindenható kapocs az énkép és énideál közelítéséhez, lyóllátom?
"Ebből a meghatározásból már adódik, hogy az énkép nem stabil, nem állandó, változik, tul.képpen egy folyamat aktuális metszete."
Ki csinájja lyól? Aki legyint egykori önmagára, vagy aki folyamatosan épít? Lehet egyáltalán az utóbbit...? Soxor teljesen ellentétes szakaszok következnek gyors egymásutánban. Dehát ez is én vagyok, meg az is. Akkor...?
"Én-ideál: az énkép kialakulásával párhuzamosan, a társadalmi (emberi) minősítőreakciók hatására történik a szociális normák (emberi értékek) elsjátítása, beépülése, és ezzel együtt jön létre az önértékelés (önismeret), vagy önkontroll."
...hát ezt már tizenhatodszor olvasom, de mégsem mond nekem semmit. Megpróbálom a magam nyelvére fordítani. Az én énideálom attól lesz az ENYÉM, hogy meg tudom fogalmazni a különbséget, hogy mi az, ami másnak jó, de nekem nem. Látom, hogy vannak bizonyos életformák, amiket mégsem tudok elsajátítani, mert nem értek velük egyet. Ilyenkor törexik az ember új, nem-kitaposott ösvényekre, és minden biztosíték nélkül, vakon hisz benne (érzi), hogy számára ez az ÚT. Miért kéne lemondani dolgokról csak azért, mert másoknak nem ez a norma? Ezzel nem valami különös extravaganciát óhajtok felvillantani, csak próbálom megértetni, mekkora bennem az ellenállás az olyan skatulyákkal szemben, amibe nem férek bele, hiába akarnak belegyömöszölni.
"Ha az énkép az énideáltól csak kevéssé tér el, akkor nincs baj.
Ha az eltérés nagy, akkor az illető mindenképpen megpróbálja feloldani a feszültséget önmagában. Vagy az énideálját próbálja közelíteni az énképéhez (nem könnyű, de egészséges módszer), vagy hazudni kezd önmagának, és az énképét torzítja el, hogy megfelelhessen az ideáljának."
Azt gondolom, hosszú távon lehetetlen az önmagunknak-hazudás. Mert visszajelzés mindig van. Ha semmi nem sikerül, mégis ragaszkodunk pont ahhoz a dologhoz, az kudarc. Ezt egy idő után nem tudjuk akarni. Mert az ember a fény felé törexik, így van programozva. Ha nem sikerül, legfeljebb hátat fordít neki, és a környezetét okolja. Na EZ AZ, ami nem egészséges, a külső körülményeket okolni. Meg kell keresni azt a legoptimálisabb közeget, amiben kiteljesítheted magad.
A másik nagy hibaforrás az, ha valaki túl gyorsan fordít hátat mindennek. Én hiszem, hogy a sikerhez a végsőkig el kell menni. Mindent fel kell áldozni, amíg van erőd. Ha nullán vagy, na akkor fordíts hátat!
Másfelől kiindulva...az énkép és az énideál közelítése úgy lehetséges, ha az ember lebontja kis feladatokra a sikerhez vezető utat. (E témában kamaszkorom legjobb olvasmánya Mohás Lívia: Ki tudja, mi a siker?) Bukta akkor van, ha valaki elhatározza, hogy én Ez vagyok, és kívülről várja a változást. Nem. Ahhoz, hogy az lehess, ami lenni szeretnél, úgy kell tenned, mintha már most is az lennél (már amennyire ez sikerül).
Azt már nem is mondom, hogy mikor már az lettél, aki lenni szerettél volna, akkor már valaki egész más akarsz lenni, úgyhogy sosem fogod észrevenni.
"Na ezekután akkor jöjjön az önismeret: annak van megfelelő önismerete, aki a saját énképét nem önmaga által eltorzitva látja, hanem úgy, ahogyan mások láttatják vele."
Ezt sem érzem túl jó megoldásnak...mert a másik azokat a tulajdonságokat tükrözi le benned, amik benne is megvannak valamilyen módon, akár pozitívan, akár negatívan. A sok véleményből, ha van közös pont, talán lehet építeni... de nem sok ilyet tudnék mondani. Mindenki máshogyan lát, mindenkinek más a szerepe az életemben. Csak azt látják, amit akarnak. Amíg el mernek menni.
Azt gondolom, sokkal gazdagabb a belső világom, mint amit valaha is láttatni fogok tudni...akkor most le kéne tagadnom a gondolataimat/érzéseimet csak azért, hogy beleférjek a skatulyába? Bele kell bocsátkoznom olyan beszélgetésekbe, amik nekem semmit nem adnak, csak azért, hogy ne tekintsenek különcnek? Mi értelme mintákat másolni csak azért, hogy elfogadjanak? Na erre mondom, hogy élni=érezni!
Meg kell védenem pudlit!
(Nem csak az imádatom okán, hanem mert igaza van - IMHO! :)) )
Szóval: amíg nem tisztázunk néhány fogalmat, addig a süketek párbeszédét folytatjuk. A téma pedig tudományos, akkor is, ha
1. nincs köztünk igazán hozzáértő (ha mégis van, bocs)
2. nem érthetetlen szavakkal van teletűzdelve, hanem egyszerűen megfogalmazva, sőt némileg megmagyarázva.
Al Capone, masikegylany!
Elnézést, ha túlságosan tudományos, meg könyvízű voltam.
Ezek a definíciók valóban megvannak több könyvben is (persze nem így, ennél sokkal "tudományosabban"), ezt próbáltam meg a saját szavaimmal közölni veletek. Ugyanakkor hozzáfűztem a saját gondolataimat is.
off
Itt az asztalon ugyanis a legtöbb topicban azt látom, hogy a fogalmak tisztázatlansága miatt örökösen félreértjük egymást, és csak elbeszélünk egymás mellett. Látszólag ugyanarról beszélünk, mégis másra gondolunk.
off off
Úgy tűnt, hogy az önismeret fogalmához nem lehet közelebb jutni az énkép és az énideál ismerete nélkül. Bocs, ha túlságosan pszichológiás voltam, de mintha a topic címe "Egy kis pszichológia" lenne? Aztán én meg itten hülye fejjel belekeverem a pszichológiát!
nos,
szerintem pudli jol beszel, de konyvizee van szegenynek. nem epp elony ez a nettoban.
masikegylanynak viszont elkepzelese van a topicjat illetoen, helyes, erre legalabb (most) odafigyel.
pudli
kimasolta egy konyvbol, persze biztosan ert hozza, ollozashoz is kell a konpetencia. nos. pudli lattad mar az uj psychot a mozikban? vagy (masik kerdes) jopofa a pszihologia szak?
ez itten a netto. tarsadalmi helyett megjegyezni zarojelben, hogy EMBERI, szocialis normak mellett zarojelezni, hogy EMBERI ERTEKEK, vagy hogy tovabb ne is kutassam a zarojeleket.
pudli,
nagGyon tudományosSan fogGalmaztál, remélem nem egy könyvből...
Tudod, azért szeretek ilyen témákat felrakni a T.asztalra, mert nekem nem az az érdekes, ahogy a Nagykönyvben meg van írva, hanem az, ahogy ezek a megírt dolgok egy-egy emberen keresztül megjelennek. Azért örülök minden szubjektív hozzászólásnak, aki magából kiindulva, magán keresztül próbálja megfogni ezt a fene nagy tudományosságot. (megin'a dobozolás-ellenesség beszél belőlem)
Szóval. Lehet, hogy a könyvekben az van megírva ami, de nem a könyvekből indultam ki. Azidőtájt még olvasni sem tudtam. Sőt! Ahogy
> PUCROS MACKÓ :)))
elmondta, mire megtanulunk olvasni, már meg is írtuk a Sorskönyvünket.
Csak azt akarom mondani, hogy persze, léteznek olyan fogalmak, hogy énkép, meg énideál.
Csakhogy olyan eset is van, amikor az énideál nem enged a 68-ból. Na akkor megy a hegy Mohammedhez. Nem kell mindig megalkudni csak azért, mert a Nagykönyvben nem úgy van megírva.
Háromszintű személyiségmodellt használ, van egy Szülői, egy Felnőtt és egy Gyermeki összetevője az ember énjének. Ezek tovább bonthatók, van Apai és Anyai, illetve Gondoskodó vmint Korlátozó Szülői, a Gyermekiben van Természetes és Lázadó, meg még valamilyen.
A legcikibb (szerintem) a Szülői. Képzeld el, hogy apád vagy anyád vagy bárki aki neked szülőfigura, ott lakik a fejedben, és kommentárt fűz mindenhez, amit csinálsz. Biztat, húzza az orrát, aggályoskodik - ahogy a szülők szoktak. És nemcsak a te dolgaidra tesz megjegyzést, hanem más emberekhez is kiszól belőled.
Nemcsak ilyeneket művel, hanem érzelmeskedik is. Szeret, sajnál, meg akarja csinálni helyetted a dolgokat (ez vicces, mert a valódi szülővel ellentétben, nem fogja megcsinálni).
A Felnőtt, más szóval az értelmes éned, hidegfejű számítógép. Nem részletezem, ez ismert.
A Gyermeki énállapotok sokan vannak, minthogy a gyermekkor a változások története. Egyik pillanatban három és fél éves Gyermek szólal meg bennem, a másikban ötéves. Nem gyerekességet jelent a dolog, hanem gyermeki szemléletet, ami nagyon értékes szokott lenni, vigyázni kell rá.
Az ember zuhangat egyik énállapotából a másikba, és ezt sokszor nagyon jól meg lehet figyelni. Magunknál és másoknál is. Megtanulhatod, hogy mikor mennyire hagyhatod felügyelet nélkül a Gyermeki énedet, vagy megtanulhatsz ellentmondani a Szülői utasításoknak.
Berne azt is állítja, hogy hat-nyolc éves korunkig megírjuk a saját sorskönyvünket, és életünk hátralévő részében - amennyiben rajtunk áll - ennek beteljesítésén fáradozunk. Persze anélkül, hogy tudnánk róla: ha megértjük a sorskönyvünket, át is írhatjuk. A sorskönyv megírásához a tündérmesékből merítünk muníciót. Beszartam a röhögéstől, ahogy a Piroska-sorskönyvet elemezve szerző leszűrte a tanulságot a meséből: magányos farkasoknak nem ajánlatos egyedül a sötét erdőbe menni, mert az ott bóklászó Piroskák miatt könnyen egy mély kútban végezhetik, kövekkel a hasukban. De ugyanígy beszédes a Csipkerózsika vagy a Hamupipőke-sztori (ez utóbbinak kevéssé hangsúlyozott, ám annál lényegesebb eleme, hogy miután a tündérkirálynőnek sikerült Hamupipőkét is a bálba küldeni, végre zavartalanul örülhettek egymásnak az apával).
Sorskönyve nem mindenkinek van, viszont mindannyian ismerünk embereket, akiknek a szüleik irdatlan súlyú sorskönyveket akasztottak a nyakukba, és élethossziglan, rokkanásig fáradoznak azon, hogy végrehajtsák a benne foglaltakat. Free them!
Kedves másikegylány!
Tisztázni kéne néhány alapfogalmat, mielőtt tovább beszélgetünk.
Énkép: kialakulásában döntő szerepet játszanak a siker és kudarcélmények, az emberi környezet minősítő reakciói (szóbeli és nonverbális egyaránt), a társakkal való folyamatos összehasonlítás, és a szociális szerepek. Ebből a meghatározásból már adódik, hogy az énkép nem stabil, nem állandó, változik, tul.képpen egy folyamat aktuális metszete.
Én-ideál: az énkép kialakulásával párhuzamosan, a társadalmi (emberi) minősítőreakciók hatására történik a szociális normák (emberi értékek) elsjátítása, beépülése, és ezzel együtt jön létre az önértékelés (önismeret), vagy önkontroll.
Ha az énkép az énideáltól csak kevéssé tér el, akkor nincs baj.
Ha az eltérés nagy, akkor az illető mindenképpen megpróbálja feloldani a feszültséget önmagában. Vagy az énideálját próbálja közelíteni az énképéhez (nem könnyű, de egészséges módszer), vagy hazudni kezd önmagának, és az énképét torzítja el, hogy megfelelhessen az ideáljának.
Na ezekután akkor jöjjön az önismeret: annak van megfelelő önismerete, aki a saját énképét nem önmaga által eltorzitva látja, hanem úgy, ahogyan mások láttatják vele.
Hát ez az, hogy bizonyos jellemvonások csakis helyzetekhez, emberekhez kötődnek! Nagyon ritka, hogy gyors egymásutánban két ugyanolyan emberrel/helyzettel/véleménnyel találod szembe magad. És kinek hisz az ember? Mindig a soron levőnek... Vagy az már betegség?
Arról van szó, hogyha az ember egy bizonyos sztereotípiára épít, sosem tudja meg, mit hoz az új helyzet. Az, amiben valami egész mást tudsz meg magadról. Szerintem mindig totál nyitottan, a nulláról indulva kell "útnak indulni". Nem?
O.K. Konkretizáljunk. Az a bajom, hogy ha annyira erős vagyok egy kapcsolatban, hogy mindig magamat adom, akkor mindig ugyanaz fog történi. Előre látható helyzetek, kiszámítható, semmitmondó beszélgetések, felesleges udvariaskodások, langyos félmosolyok... De ha valakivel merek "semmilyen" lenni, vagyis nem az érdekel, hogy én hogy 6ok rá, hanem az, hogy ő hogy 6 rám, akkor bármi megtörténhet. Szerintem ez utóbbi sokkal érdekesebb.
Persze vannak tapasztalatok... de pont azért, mert ritkán jön egymás után két ugyanolyan helyzet, soxor a régmúlt "eredményei" mit sem érnek. Főleg ha ezek félelem képében merevedtek rád. Az lenne a bölcsesség netovábbja, ha sok rossz történet után a félelmeinktől már lépni sem tudnánk?
Ismeritek a mondást...
"A tapasztalat az a valami, ami mindig azután jön, hogy szükségünk lett volna rá."
Hátakkor?
OK ! Fenébe a dobozokkal.
De: Nem kerülheted ki őket kénytelen vagy elviselni a dobozolást. Sajna. Utoljára még egy példát engedj meg.
A Rubik kocka. Mégis millió "arca" van.
másikegylány,
Én hiszek abban, hogy minden (egészséges) embernek van valamilyen saját személyisége, ami rá jellemzo. Ez az a személyiség, amit szeretne megfejteni, amikor önismeretre törekszik. Én csak azt akartam mondani, hogy egy adott környezethez hozzácsiszolódsz. A magadról alkotott kép valójában nem csak magadról szól, hanem arról is, hogy az adott környezetben mit tartanak feloled, arról, hogy hogyan alkalmazkodtál ahhoz az adott élethez. Ha más környezetbe kerülsz, kicsit máshogy viselkedsz. Amikor új lapot nyitsz, lehetoséget kapsz arra hogy megismerd más emberek reakcióit, hogy ne sztereotípiákat kapjál vissza a rég ismert emberektol. És arra, hogy a saját reakcióidat megismerd. Ilyen helyzetek után kicsiszolódhat benned egy kép arról, ami mindig közös volt abban, ahogy reagáltál, és ahogy reagáltak rád. Biztos szebben is le lehetne írni, de most el kell rohannom.
Üdv, Palánk
bcsi kedves,
látom, neked van még mit mondanod a dobozokról. Ez egy nem szép téma, ne folytassuk. Ha beismerem, hogy dobozok kellenek, abbahagy6juk?
O.K. Részben...
Persze, dobozok mindig vannak, kellenek, különben szétesnénk. Csak a felirat változik. Avagy. Szerintem ez úgy megy, hogy Ember jön-megy, megtörténnek vele dógok, amik megállíttyák, hogy na!most mi történt? Emberünk elgondolkozik, összeolvas ezt-azt, aztán rájön: EZ történt! Tehát: EZ vagyok én. Igenám, de eljön a Másnap. Emberünk jön-megy, történnek vele a dolgok. Majd megállíttyák. Emberünk kérdez-olvas-rájön: na, ez vagyok ÉN. Mi vagyok én?!?!? Hiszen ez ellenkezik a tegnapival! Új felirat kell. Radír kell. Felejteni kell. Átlátni kell. Okulni kell. Okosodni kell. Építeni kell.
Nem pedig dobozolni.
Szia Másikegyszéplány !
A dobozolás természetes, igaz én sem hiszek benne. Viszont hogyha behelyettesíti az ember, nagyon sok hasonló doboz van körülötte, ami ellen nem ágál.
Pl. - Térkép,rendszerek,képletek,stb. Ha nem lennének konstans kapaszkodók, akkor mindenki eltévedne az életben.
El tudod képzelni a matekot közös nevező nélkül ? És a kémiát a periodus tábla nélkül ? Tudnál közlekedni a táblák hiányában ? Ezért kellenek a dobozok.
bcsi,
mos'mér'...? (elcomorod)
De ha ezek számomra beszélgetés-kezdemények? (Lehet, hogy mindenkinek emilt kellene küldenem?)
Lyó-lyó, a topic már útban a forgácsolódás felé, de mégsem lehet 2354 hozzászólás a dobozolásról! Annyira szeretném, ha ez olyan beszélgetés-folyam lenne. Mindig vannak újabb és újabb kérdések. Számomra ez a természetes.
Fejlődés?
??? Nem értem. Hova fejlődjön egy topic?
Próbáltad már valakinek elmondani hogy mi az ő legnagyobb hibája ?
Nem könnyű feladat. Félő hogy megbántod ha megmondod neki. Fordítva ugyanez a szitu, neked sem mondják el hogy vajójában mi a dörgés.
Volt már olyan hogy egy pasi fel akart szedni, de te képtelen voltál megmondani neki hogy egyszerűen béna, azt meg hogy ez miben áll azt végképp ? Nem is olyan egyszerű embert találni a feladatra.
Rossz tulajdonságainkat születéstől kezdve ösztönösen igyekszünk elfelejteni - ami egészséges dolog - hogy megtartsuk önbizalmumkat. A kellemetlen valóság csak kellő cinizmussal és öniróniával emészthető. Az életkor előrehaladtával mind több és több germekkor óta felrakódott szemfedőtől szabadulunk meg, de ehhez szükséges hogy legyen egy olyan ember aki képes a szemedbe mondani számodra kellemetlen dolgokat is méghozzá úgy, hogy - ha ugyan ott és azonnal nem, de rövid idő múlva - elfogadd a kritikáját.
Másikegyszéplány
Az előbbiekhez szólva : nem kell mindíg mindent megvizsgálni ! Ha nem természetes valami vagy valaki, akkor a többieknek ellenérzése támad. A sok apró elemezgetés szétforgácsol. És mivel a dolgok egymásra épülnek, sosincs a történeteknek befejezése.Ez pedíg minden fejlődést megakadályoz.
Kedves Fonáltovábbgombolyítók!
Most megpróbálok egyenként reagálni rejátok,sőt! további kérdéseim lesznek.
Gombperec,
("önismeret, olyan fontos ez?)
csak ha új helyzetbe kerülsz, és már nem műxenek a régi jól beállt reflexeid.
SealArt,
("kontroll állandóan létezik, csak...")
-"- ???
Ki vagy mi a kontroll? Nincs objektív tükör, csak tükörcserepek vannak.
Purusa,
("egyes elméletek szerint az egész művészet erre épül") - erről majd emilben szeretnék továbbkérdezősködni.
Hogyisvanamondás - RULEZ!
Dr.Égely Palánk,
(más környezet...)
De vajon az ott felszedett tapasztalatok beilleszthetők-e visszamenvén régi életedbe? Avagy új éned csupán új környezeted vetülete? Elvégre világgá elég ritkán megy az ember... kirándulni többször! De a lényeg mindenképpen az, ahogy hazatér.
Zsoltu, Pucros Mackó,
ponty ezeket a könyveket még nem olvastam, de örülnék, ha 1-2 mondatban elmondanátok, hogy miért éppen ez jutott eszetekbe a témával kapcsolatban. Annyi könyv van! Én arra lennék kíváncsi, hogy fel tudtok-e villantani valami személyes élményt, valami életben is megvalósult gondolatot, ami ezekhez a könyvekhez kapcsol! Jó lenne...
Banál Béla,
("saját jellemvonásaidhoz tükröt találni nehéz feladat")
Nem fordítva történik? Előbb jön a tükör, belenézel, és látod A Jellemvonást.
Az az érdekes, amikor kialakult már egy értékrendszered, egy képed magadról, oszt jön valaki és lyól felboríttya a zegészet. Megtucc dolgokat, ami eddig eszedbe nem jutott volna magadról; más tulajdonságok, amikről meg azt hitted, ez az ami, hirtelen eltűnedeznek.
Én nemtom... egyáltalán...ki lehet a tükröd? Aki hozzád hasonló, vagy aki éppen hogy nem? Vagy bárki lehet tükör, csak bátorság kell belenézni az arcába?
Az komplikált, vannak mindennapos attitudök az életben.
Pl. menj el egy olyan helyre ahol nem jártál elotte, nem ismersz senkit, nincs vagy nem tetszik a zene, nem a te korosztályod van jelen, viszont sok idegen figura fellelheto, úgyhogy marad a puszta pofavizit. Fontos hogy ott kell maradnod. Idovel azon kapod magad hogy egészen meglepo dolgokat teszel vagy mondasz magadról.
Másik: Szemelj ki egy vagy több ismerosödet aki a társaságban többnyire a perifériára van szorulva, magába forduló tipus, vagy csúnya. Ha megnyered a bizalmát sok érdekes dolgot tudhatsz meg magadról, ami neked elotte fel sem tunt. Meg se próbálkozz tudományosan, elore kitervelten ésszeru indítékokkal hozzáfogni, mert azzal csak elriasztod prófétádat. Saját jellemvonásaidhoz tükröt találni nehéz feladat, de a fáradozást megéri akár hosszú éveken keresztül is.
A dobozolasrol eszembe jutott a Brian elete c. film egy jelenete (a kedvencem):
Cimszereplo all az ablakban, alant orjongo tomeg, akikhez Brian ekepp kezd szolni:
-Ti mind kulonbozoek vagytok...
Egy hang a tomegbol:
-En nem!!!!
Sajnos, egyedül ez sem megy igazán (vagy csak idő kellene rá?). Magyarországon pedig állítólag nem nagyon csípi a pszichológustársadalom a tranzakcióanalízist. Pedig állítom, hogy Berne modellje utolérhetetlen leíró erővel bír, emellett teljesen felhasználóbarát.
Csak egy apró kiegészítés. Az önismeretet nagyon jól teszteli ill. edzi az, ha valaki akár csak pár hétre elutazik valahova, ahol egyedül kell boldogulnia csupa ismeretlen ember között. Nagyon meglepo dolgokat tudhat meg önmagáról az ember, ha kibillen a megszokott, ismertnek gondolt kis világából, és nem használhatja a mindennapok egyre kérgesedo rutinját.
Drégelypalánk
Igazan koszonom az invitalast, de hat mindent elmondtak mar helyettem Palankek...
Csak ilyen morzsak (es kozhelyek, bocs) jutnak eszembe:
- ugye gnothi sze auton... (mar a regi gorogok is)
- ha az embert langyos, kello sokoncentracioju vizes oldatba teszik, es mindenfele ingertol megfosztjak [fuldugok, sotet, etc.], akkor nehany oran belul hallucinalni kezd, majd szetesik a szemelyisege (a visszajelzes fontossaga)
- egyes elmeletek szerint az egesz muveszet erre epul (magunk es masok tukrozese)
- 1 rakas todomanyag foglalkozik az emberi viselkedes valtozasaival (avagy milyen maszkot mikor veszunk fel, es miert)
- senki sem allando: igen, az eszkoztar vagyunk; az en talan csak az egyes eszkozok valasztasanak gyakorisagi mutatoibol (fuj, de hulye! :) all
- onismeret van, csak val. sosem lehet teljes; es igen, kulonbozo mertekben ismerjuk magunkat, termeszetesen
- "eladoooo aze geeeeesz vi-lag!" - illetve pontosan: tukrunk az egesz vilag.
- befolyasolas: persze, van. Tudatalatti rengeteg, tudatos joval kevesebb (es joval sikertelenebb alt.). Az ertekrendszer a kulcs, alighanem: aki/ami fontos, az gyakorolhatja a legerosebb hatast. Es persze a biologikum: a hormonok, a neha felrecsuszo neurotranszmitterek (mosd ki fijam a szad! :) igencsak kemenyen tudjak rangatni a kivul szep mazas, belul szep lelkes, serulekeny en finom madzagjait...
- hogy is volt az a mondas? 'Nem az vagy, ami szeretnel lenni, nem az vagy, aminek latszol, es nem az vagy, aminek hiszed magad.' (vagy valami ilyesmi)
Szemelyes: en pl. meg most is gyakran koszonok magamnak, ha tukorbe nezek, es nem figyelek oda. :)) Ennyit az onismeretrol...
Azért jó néha egy önismereti csoportba elmenni, mert ott mindenkinek az a dolga, hogy visszacsatolásokat nyújtsanak, és értelmezzék azokat. Segít bôvíteni az "eszköztárat", és érzékennyé tesz néhény olyan dologra, ami felett egyébként elsiklasz. De nagyon veszélyes is lehet, ha nem szakember csinálja. Én ma már csak akkor ülnék be egy ilyenre, ha nagyon jó ajánlásokat kapnék. Kontroll állandóan létezik - azt kell megtanulni, hogy értelmezni tudd.
Szerintem alapértelmezésben az ember jól működik, és akkor nem fontos dolog az önismeret. De ha baj van, sokat segíthet.
Ha az ember megtanulna olyan kemény és ôszinte lenni magához, mint amilyen másokhoz lenni tud, akkor sok baj nem lenne egyébként - ezt Banyától olvastam egyébként, ha nem is szó szerint, és ha nem is ebben a kontextusban, de igaza lehet.
