Keresés

Részletes keresés

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.21 0 0 127

Dylan Thomas

 

A SIR JOHN-HEGY FÖLÖTT


A Sir John-hegy fölött
Függ az ölyv: lángfütött.
Az alkony felvont fellegén bitó-karmot kitart,
S a part-kanyarból madárrajt húz fel szemsugarán,
A csibékből vidám
Zsivajt,
S húz hattyudalt, mert végsőt szól, ki a bozsgó sövény
Tetején dalra gyújt,
Mig vérpad izzik fönt a tusakvó szilfák fölött,
A tűz-ölyv le-lesújt,
S midőn villáma vág, egy lassu szent halász, a gém
Rábólint sirkő-fejével a Towy sík vizén.


Villám dob tollat szét,
A csóka gyászsötét
Bírósüveg Sir John hegyén, s a kis becsapottak megint
Föl,
Vonzódnak, föl, a tűz-ölyvhöz bitó-magasba mind,
A vesszőző szele
Felől,
Ahol az elégikus gém döf és csattint,
Lepényhal és kavics
Zsúfolta tocsogón és "'dili-di" a tűz-ölyv hízeleg,
"Ölődjetek ti is" --
Fölnyitom én a vizek könyvét, ahol verse áll
Zsoltárnak, árnynak, ágaskodó rák ollóinál


Kagylóból olvasom
Halálvilágosan,
Mint bólya-csengetyű: "Dicső az ölyv, a lángsugaru toll
Míg vipera-gyujtózsinór függ szárnyai alól
Szikrával bogosan,
S alul
Áldott az öböl zöld csibéje mind, mig cseveg: Dilli-di,
Vérpadra ki"


Mi bánkódunk, hogy ők vidáman hagynak el örökre szilt s fövényt --
A gém meg én,
Ifju Ezópusz én, az ángolnák völgyében itt,
Aki az éj elé mesél, s a gém, ki himnusszal terít
Egy kristály-kikötőt,
Hol rengők, lebegők
A tenger útja-kövei, hol fal ráng, s darvak állanak, fehér karók.
A gém meg én, ítélő Sir John szilfás hegye alatt:
Gyászharang-híreket
Adók
A becsapottak vétkéről, kiket az Úr a füttyükért
Kegyébe vett,
S óv forgószéllel, ő, ki fecskeszóra hegyezi fülét,
Mert jók:
Fölveszi lelküket.
Im búsan nézi most a gém a kigyomlált határt,
Suttog, s én látom víz meg alkony ablakain át:


Tükörben jár, amíg
Toll-tépés havazik,
A Towy könnyében halász -- fenn kuvik nyikorog,
Mint nyer csuhé marokra fogva s fosztva csügg a lomb
Zöld hím s tojóka ott,
Sir John
Hegyén már nem kiált, de vízpikkelyben jár a gém,
Bokája sás-csomón
Zendít zenét. Víz-lassú dallamot hallgatok én,
Fűzfátyol-foszlatót,
S az éj előtt még kőbe rovom kottajegyeit,
Kitépett madárlelkekért, kik felsikoltottak itt.

 

/Nagy László fordítása/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.21 0 0 126

FÉLELMES ALKONYAT


Napnyugaton az ég csupa vér,
piros tenger hegytetőig ér,
köröttem az élet csupa por,
marhacsordát portenger sodor.


Nem dalol a földön senkisem,
gyászpántlika leng a sziveken,
aranytorkom porral van teli,
szivemet a bánat elnyeli.


Kút nyöszörög, valaki itat,
leány zokog gyászlevél miatt,
szól a harang, még nem vitték el,
nekem a félelemről énekel.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.21 0 0 125

VASÁRNAP ESTE


Vasárnap este, borzasak a fák,
hajlik nagy esőre az ég,
ma este súlyosan hajolok rád,
számon csodaszép muzsika-beszéd.
Angyalom, a fejedet ne rázd,
gyöngy a nyakadon, szétpereg,
megrázkódik az ég, de ne lásd,
leütő gyöngyei ménkövek.
Oda, hol ágyad van, elvezess,
égszakadásban megszeress,
utána a világ kiderül,
Dávid király a holdban
édesen hegedül.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.20 0 0 124

APÁM


Ujjától nőtt a zöld palánta,
derékhajlásért dohány a bére,
dohánylevélből koszorúját
ráfonhatja hideg fejére.


Görnyed a tűznél, hólé-marta,
vörös bakancsa kifűzve tágra,
fejénél táncos azúr-szálak
nullákat nyílnak, ez a virága.


Fölszáll a füst, de ő lehorgad,
vénül, hozzá a virtus is hűtlen,
régi vágyai gazdátlanul
galoppolnak a csillagos űrben.


Nem akar semmit, nem szól semmit.
Könnyezhetek a pogány apámon.
Levegő is csak úgy kell neki,
ha átszívhatja dohány-parázson.


Nem oxigén az: forró számum,
belső világát járja sikongva,
nikotin hullik szerveire:
sivatag sárga pora a lombra.


Nikotin-ember, sóhajt, füstöl,
így emésztődik esztendők óta
s hamvadra néz a néma földre,
erre az öblös hamutartóra.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.20 0 0 123

HA DÖNG A FÖLD


Már tudtam én, ha döng a föld:
szívemhez anyám közelít,
oda emel, hol elkereng
tej és akácméz illata,
a gyolcs sikongó kapuit
sarkig kitárja, mosolyog,
s rámszabadítván kútjait
a Mindenségben altat el.


S láttam később a dögnehéz
zsákot mint pólyát úgy viszi,
és csípején forognak el
sötét öntöttvas éjszakák,
cukorrépából télidőn
gyémántos kazlat ő gyalul,
ő sétál fehéringesen
a mennyköves mezőkön át.


És képzeletem tudta már:
a Csodálatos Anya ő,
szivárványkörben ott rezeg
örökzöld tölgyfa-koronán,
dob-táras acélfegyverek
hiába veszik célba őt,
mert a golyókat vértelen
elnyeli mint a délibáb.


Meséből ő a Fehér ló,
növendék fia vagyok én,
törvényt és könyvet hord elém
gyöngy-tüzü állkapcsai közt,
s hátára forraszt, úgy röpít
az égi kökényfák alatt,
hogy a tövisnek hajamat
csupán fésülni engedi.


Európa, íme, itt vagyok,
te félelmemnek fókusza,
gyönyör és tőr itt számosabb
mint a barbárok síkjain,
mezítlen itt sikoltozok
sípcsontjaid közt, gótika,
Le Corbusier, inaim
beton-küllőkre csavarod.


De zene zendül, nagy zene,
túl alkonyom vérpadjain,
az örök halál falait
anyám sörénye átveri,
s tudom: ha újra döng a föld,
szívemhez anyám közelít,
s akár ha tengert hallanék:
a Mindenség nekem beszél.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.20 0 0 122

Vérugató tündér 
 
Ó, aki csontra vesz fel inget, 
jéggel veri meg szemeinket!
 

Fehér vagy mint a jég verése,
zuhansz vaságyra, jégfehérre.
 

Ráfekszik szívemre a sorsod,
csak fáj, csak fáj, ahogy te mondod.
 

Véren, zuzmarán túl tavasz van,
lesz-e még nyár – kérdem magamban.

 
Aranyeső tündököl sárgán,
árva vagy, itt maradtam árván.
 

Mint pirkadatban őrült álom,
szél dobol gyulladt mellhártyádon.

 
Tüdődön láthatatlan térdek
rengetik bölcsőit a vésznek.
 

Favirág habzik s te letüntél,
világos vért ugat egy tündér.

 
Csak ez kellett, csak ez hiányzott,
csírázik itt az átok átkot.
 

Forgok arcomon új pecséttel:
új tehetetlenség dühével.

 
Nikotin ikrásodik számban,
a csikkek szétmásznak szobámban.
 

A szesz kék tüzein keresztül
idegeim lármája zendül.

 
Alkohol nincs ami ledöntsön,
valami szörnyűt tervez az ösztön!
 

Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!

 
Kitárva fejednél az ablak,
nyitok ajtót a léghuzatnak.
 

Mintha a szél fujna egy holtra,
nem mozdulsz, csak a hajad fodra.

 
Tulipánt hozok, meg se látod,
álmod a morfium s virágod.
 

Lehet, hogy hozzád késve jöttem,
lehet, hogy el se köszönsz tőlem.

 
Csak elmész, elzengnek a szárnyak
s marad a vérhomály utánad.

 
Érted már félig megszakadtam,
tündérem, ne légy irgalmatlan.
 

A földi szerelmet ne vesd meg,
ne vidd a Semmibe a tested.

 
Hiszek s hitemet levagdalja
tündéri fintorod hatalma!
 

Csalogatlak sírva magamhoz,
te csak a halálhoz ragaszkodsz!

 
Nappalom éjjelem tiéd lett,
te csak a temetőt igéred!
 

Fényleni éretted akartam,
te az észt rombolod agyamban!

 
Szeretni tehozzád szegődtem,
te sírkövet faragsz belőlem!
 

Ó, aki csontra vesz fel inget,
jéggel veri meg szemeinket!

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.20 0 0 121

Érdekes a tanulmány, sok életrajzi adatot is megtudni belőle, és nagyon megrendítő olvasni, ahogy a halála előtti napokban is írta még Nagy László a naplóját.

 

Elgondolkodtató, ha a súlyos gyerekkori betegsége nincs, ami eltávolította a földművelő munkától, akkor is érvényesülhet-e a költő-gejzír-géniusz?

 

"A tehetség a legnagyobb természeti kincsünk, sokkal jobban kellene vigyázni azokra, akiknek e természeti kincsből a legtöbb jutott. "

Ezt nagyon fontos mondatnak tartom. Mi mindent vitt magával korai halálával.

 

 

**

 

 

CSALÁD


Anyám kertben sirdogál,
tépi a gazgyökeret,
palántákat menteget,
engem ő már nem gyomlál.


Apám napot tapogat,
megfürödne a borban,
mint kulacs a tóban,
füstöl, sóhajt nagyokat.


Van egy kotlónk, szédelgő,
nagymama fészekben ül,
imázva elszenderül,
jajunkat kikölti ő.


Szekerünk leáll szegény,
a két leány kerékfék,
követelnek kelengyét,
ránkröhög a vőlegény.


Kisöcsém legtöbbet ér,
ott ficánkol a palánk
tetején akár a láng,
s vénekkel bölcsen beszél.


Én a begyes kan galamb
utolsónak maradtam,
nem mondhatom szavakban
mért vagyok én rossz galamb.

Előzmény: Páduai01 (116)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.19 0 0 120

DÉLSZIGET NINCS


Fázott a lélek is, húztunk délnek,
akár a fecskék, ha elvillannak,
nikkel-palackunk tükör-kútja
forralt bort a kékülés ellen
lökött még torkunkra, de szemközt
lokomotívok jégcsaposan
zakatoltok délről, nem hihettük,
hogy álnok a holnap délszigete,
élcelődtünk vacogva, micsoda
mozdonyok, micsoda pálinka-főző
lehetne belőlük, mennyi vörösréz-
cső és karika, de végül is:
láttuk a pálmákat jég-bilincsben,
férfiak vénasszony-kendőt kötve
védték a fülüket, s a költők
madarai: az albatroszok
bakancsosan bóklásztak elénk --
és megfordult a lelkünk, csak vissza,
vissza az északi kard-élekbe,
ahol immár természetes a tél.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.19 0 0 119

VILÁGOS ÉJJEL


Világos éjjel habfehéren
köd-ménesek úsznak a réten,
      sörényük röpköd.
Dér jön, dér jön -- így hegedülnek
      didergő tücskök.


Tüzes levelek elpönögnek,
alszik anyja mellett a gyermek,
      kezében alma.
Csillag süt a végtelen ürből
      házra, kazalra.


Ebek vonítnak, leponyvázott
cséplőgépek mint elefántok
      állnak idétlen,
ponyva-fülük harmatot ejtve
      csattog a szélben.


Kiket az idő képen vágott:
parasztok, borzas ércbányászok
      tömény szeszt isznak,
porban forognak, valamennyi
      mennydörgő csillag.


Dicsekedve világba áradt
szaga a leveles dohánynak,
      rongynak és bornak --
Sír az égi madár, a holdas
      tavak jajongnak.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.19 0 0 118

Nagyon érdekeseket találsz. Lementem és elteszem már holnapra, kicsit lassan olvasok.

 

 

**

 

VOLT JÁTÉKOM ARANYALMA


Volt játékom aranyalma,
Játszadoztam rézmezőben,
Ezüst szérü közepében.
Fölugrott az aranyalma,
Buda vára kapujába,
Kettőbe a kapu roppant,
Háromfele retesz röppent,
Amennyi gyöngy, mind a gyöpre.
Égből száll alá a páva,
Sík mezőről jön a párja,
Gyöngyöt szedni gyönge gyöpről.
Esedezik a szép Mára:
"Édes bátyám, édes páva,
Pávaasszony, kis nővérem,
Gyöpről gyöngyöt ne szedjetek,
Mátka vagyok, eljegyeztek,
Eljegyeztek, el is visznek.
Kell a gyöngyöm gyöngyfüzérnek,
Egy füzér a vőfélyemnek,
Két füzér a násznagyomnak!"

 

/délszláv népköltés/

Előzmény: Páduai01 (116)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.19 0 0 117

Federico García Lorca:


A HAT HÚR


Gitár, gitár.
Megríkatja az álmot.
Kerekre tárt ajkán kijár
vadászni
az elkárhozott lelkek árva
siráma.
Pókháló-csillagot sző,
akár a tarantella,
fekete gömbként úszó
sóhajoknak e csillag:
kelepce, örök cella.

 

/fordította: Nagy László/

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.19 0 0 116
-

 

"A költő-géniuszok családfájának, tálentumuknak és betegségeiknek faggatása segíthet különleges mentális képességük: poétaságuk gyökereinek feltárásában. "

 

"Nagy László költői géniusza a családfa és betegségei tükrében" címmel tanulmányt írt Czeizel Endre, a rá jellemző olvasmányos stílusban.

 

Ha esetleg nem olvastátok, érdemes    itt     elolvasni!

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.19 0 0 115

-

GUILLAUME APOLLINAIRE

 

A KÜRT SZAVA

 

Szerelmem mint a láz-beteg akit a méreg
Csitít csupán ami halállá kórt növel
Elmém mint azoké kiket a téboly tép meg
Magát fejezi ki hiú és vak dühvel

 

Fehérnek hittelek s fekete vagy nekem
Te csillagtalan éj sötét tüzű gyehenna
Szerelem verte meg gyötört és bús szemem
Már minden fátylasul a való köd-legenda

 

Lehet hogy tiszta vagy akár a patyolat
Te kire tébolyom tisztátalant kiáltott
A virrasztással és a könnyel megzavart
Felindult szerelem fájó szemével látok

-

 

fordítása: Nagy László

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.19 0 0 114

-

GUILLAUME APOLLINAIRE

 

  HÁBORÚS RÓZSÁK

 

 

Te ki szerelmesen súgtál igéretet
Dicsőségedre lásd már hadban a poéta
Örök-friss rózsa te ó rózsa ajándékba
A harcok iszonyú szagát adom neked

 

Te aki roskadol bár szirmod nem veted
Örök-friss rózsa te akit a szél vesz célba
Gázmaszkos szeretők óhajtnak elalélva
Hitét hogy ékesítsd zihál egy hadsereg

 

A gyöngéd éjnek ád a halk eső nyugalmat
Végzetes illat-ár feltör lelkünkben ím
Én maszkos muzsikus akit senki sem hallhat

 

Játszom szerelmi dalt kristály-szűz húrjain
Az égnek s elcsitul kimúl bennem a kín
S csak hull szeliden ránk a csöndes égi harmat

-

 

fordítása: Nagy László

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.18 0 0 113
_

 

 

Igen, gondoltam rá, hogy majd orrolsz érte, de a topikleírásban nem tiltottad meg, tehát szabad.

Hat szóval is el lehetett volna intézni, és sokkal többel is. Ezt választottam.

 

A netten is sok információhoz hozzá lehet jutni, csak idő legyen a tanulmányozgatáshoz.

Magam részéről szeretek(nék) mennél többet megtudni az életéről. Könnyebben eljuthat az ember a verseinek megértéséhez.  

 

Valamiért nagyon megdolgoztatott ma ez a szerkesztő!

Mára  nekem is azt hiszem elég lesz.

 

Szép álmokat!
Előzmény: ikercsillag (108)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.18 0 0 112

Mára el is köszönök, szép álmokat :)

 

**

 

TÁLAL A LÉLEK


Bukdosva fellegek bandáin át
érzem, a szemed ide-lát,
lepke kis kezed az ablakot veri belül
ne tovább,
s a szív már nem menekül,
leszédül hozzád és megrészegül,
benyitva a jószagú gőzbe
torkomra is rátekerőzve
szivárvány lobban,
búcsú van itt, vagy szüret?
Kordéra-való a mese, halomban
a kis-lángosok, arany tündérfülek,
étel, ital,
tálal a Lélek s tölt a pohárba,
szakadjon le rosszaságom szárnya,
a sötét,
szél dobálja hét határon túlra
s vele a fekete vért,
ravatalon végleg megborzongva
égjenek el
nevedért!

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.18 0 0 111

Igen, én általában ilyen késői órán tudok idelopakodni :)

 

**

 

MOST GYENGE VAGYOK


Hajamat itt zilálja szél,
a városvégi, a kültelki.
A szív itt nagy reményben él
s ha kell, hát vakmerő tud lenni.


Tudom, bár nem nagy örömöm,
kenyér hogyan jut itt a szájig.
Hogy lenne ehhez is közöm,
elkínozott a sors idáig.


Micsoda fertőn vágtam én
keresztül, amig eddig értem!
Emelt a legvégső remény,
mikor már megcsuklott a térdem.


Egy lángszín lepke itt sajog
s piheg, mert elpilledt a szárnya.
Most gyenge vagyok, hallgatok, --
dohog a gyár, zokog a hársfa.

Előzmény: Páduai01 (109)
Páduai01 Creative Commons License 2007.01.18 0 0 110

-

Federico García Lorca                       

 

Viadal  

 

Hegyoldalban vért villognak

albaceti éles kések,

vérben halként lubickolnak,

ellenséges vértől szépek.

Sütnek a keserves zöldbe

széles, merev kártyafények,

bennük lovak ágaskodnak,

lovas-arcok összenéznek.

Két vénasszony ríva kuksol

egy olajfa serlegében.

Dobog a dühök bikája

fölfelé a meredélyen.

Száll fekete angyalsereg

fehér gyolccsal, hó levével,

szárnyuk tolla sorra nyíló

albaceti kések éle.

Montillai Antonio

hengerül a hegy tövébe.

Teste tele liliommal,

gránátalma nőtt fejére.

Tűzkeresztként megy már, hogy a

halál útját végigmérje. 

 

 

Jön a bíró csendőrökkel

olajliget éjjelébe.

Minden vércsík síkos kígyó,

árulkodik szisszenése.

Csendőrurak, semmi, semmi,

mindennap is megtörténhet.

Vége lett ma négy romának,

s karthágói öt vitéznek. 

 

Fügefalomb, forró morgás,

tébolyodott esti fények

elalélnak, ha a combon

fölviruló sebhez érnek.

Jön fekete angyalsereg

nyugat felől támadt szélben,

hosszú hajú valamennyi,

olajat hoz a szívében.  

  -

 

fordította: Nagy László

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.18 0 0 109

-

Szia ikercsillag!

 

Most látom, míg a vers fizimiskájának rendbetételével bajlódtam, belopakodtál.

Tegnap is egyszerre kaptunk ingeranciát.

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.18 0 0 108

Páduai, köszönöm, hogy életrajzi adatokat is hozol. Nem tudtam, hogy ilyen szegényen éltek, csak mondjuk sejtettem N.L. Fejemet lehajtom, vagy Szécsi Margit Vonzás versekből is.

 

**

 

Csillagrugó éjszakában

 

Homlokodon fehér kötés,
blúzod alatt szívröpködés.


Omló hajad üstökfénnyel
kavarodik az enyémmel.


Csókom dobog ajkaidon,
mint a paripa a hidon.


Szeder-ágak árnyékában,
csillagrugó éjszakában.


Szeder-ágon sárga levél,
holnapra a földre alél.


Értsd meg, értsd meg, kis Mária:
minden élet halál fia…


Hajnal előtt elkísérlek,
ablakodon besegítlek.


Csillagrugó éjszakában
vetve szénából az ágyam.


Csavarodok lópokrócba,
jön az álom: égi rózsa.


Fönn a szénán a mennyország,
megjelenik a te orcád.


Tücsök húzza gyönyörűen,
szív dobog a hegedűben.


Kis egerek a sípjukat
fujják rózsás kisujjukat.


Riadozva fölébredek:
rámharsog az őszi hideg.

Előzmény: Páduai01 (99)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.18 0 0 106

SZERELMEM, CSONTTÖRŐ ÉLET


Csillagdobáló szemeink
iszonyúan beszakadtak.
Szelíden s dologtalanul
susogunk puszta falaknak.
Túlságosan is jók vagyunk:
félünk a végső hazától,
végetnemérő homálytól,
ahol csak a nyüvek laknak.


Zaklatott, zsúfolt fejünknél
váza áll, virágszál bókol,
tündéri bibe-csipesszel
gyötrelmek mélyire csókol.
Most orvosodnak, virágnak
vallhatsz haramia, költő,
s te is, ki rózsákra lőttél
pisztolyoddal passzióból!


Kint űztük egymást, most íme,
itt vagyunk, szögezve ágyra,
nyüszítő, nyavalyás népség,
betegek köztársasága.
Morajod, bizonytalanság,
megnő, ha borulunk lázba
s fölrémlik szál fehér ingben
rossz testünk meghurcolása.


Vattabálák, szörnyű csipkék
teléből mikor megyünk ki?
Micsoda végzés parancsol
feküdni, mindig feküdni?
Büntetés, vagy próba újra?
Merénylő csillagú késsel,
nagy lámpák bűvöletével
kutatok, magamat dúlva.


S hiába. Vaskérdőjellel
besütve dobog a szívem.
S dobogunk, elhagyott élet,
álmodott fénymezeidben,
tücsköktől feketén izzó
dombokon, mennyei lázban,
szoknyazivatarban s bú-bajt
pukkasztó hadakozásban.


Ne rettegjétek, barátok,
hány vörös vérsejtem ég el,
itassatok bikavérrel,
testben tán pirkadni láttok.
Itt belül vad havazások
függönyén délibáb táncol:
játékod, csonttörő élet:
bolondulok érted: hiányzol.

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.18 0 0 107

-

Federico García Lorca 

 

A hűtlen menyecske

La casada infiel  

 

S még a vízhez is kivittem!

Nem mondta, hogy ura is van,

asszony volt, de szűznek hittem.

Szent Jakabkor, éjjel történt.

Nem szerelem volt, csak illem

s kötelesség. Tücskök gyúltak,

lámpák húnytak el szelíden.

Én meg ott a szélső háznál

alvó mellét megérintem,

s íme, tömzsi jácint-melle

hozzám bukik át az ingen.

Keményített alsószoknya

ropog, sikolt füleimbe,

tíz kés mintha feszes selymet

hasogatna, szétrepítne.

Nőttek a fák óriásra,

ezüstjüket elveszítve.

Túl a folyón láthatár sincs,

ebcsaholás csak a híre. 

 

 

Szederfákon, csipkefákon,

nádasokon túlra vittem.

Kontya alá a fövenybe

gödröt kellett kerekítnem.

Én levetem nyakkendőmet,

ő a szoknyát, hederintve,

én revolvert, derékszíjat,

ő mellénykét s mindent szinte.

Nincs oly finom bőrű nárdus,

oly bársonyos kagyló nincsen,

holddal áldott drága kristály

nem süt olyan mese-színben.

Combjai mint riadt halak

szöktek tőlem eleinte,

egyik mint a hó lehűtött,

másik mint a tűz hevített.

Hosszi út volt az az éjjel,

gyöngyház-kanca vitt nyerítve,

lovagoltam kengyel nélkül,

kantárt, féket elveszítve.

Férfi vagyok, nem kereplő,

magam nem is dicsőítem,

mit ő mondott: nem is mondom,

tiltja azt az ész, az illem.

Csók és homok maszatolta.

Illendően hazavittem.

Liliomok sötét szellőt

űztek fehér tőreikkel. 

 

Úgy tettem, mint igaz cigány,

ügyelve a névre, hírre.

Varródobozt adtam néki,

szalmasárga volt a színe.

Megkedvelni mégse bírtam,

asszony volt, de szűznek hittem,

nem mondta, hogy ura is van,

mikor a folyóhoz vittem.

-

 

fordította: Nagy László

-

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.18 0 0 105

Jó estét! :)

Adatom nem lévén, én és ezen gondolkodtam, tudhatott-e ennyi nyelvet olyan mélységében, ami vers értéshez fordításhoz kellhet, vagy esetleg némelyeket nem eredetiből fordított? pl. albán, kínai, ...

 

**

 

John Masefield


A NYUGATI SZÉL


Szél fúj, nyugati szél, madárszavú;
sírok e meleg szélben, elönt a könny, a bú.
Nyugati földön, barna hegyeken kél,
jelent áprilist, nárciszt nekem e szél.


Az a szép föld a gyötrött szíveknek gyógyerő,
erősít, mint a bor: a jó levegő.
Almafák virágoznak, füvön nyújtózni jó,
fészkelő rigók hangja aranyfuvolaszó.


"Régen elmentél, testvér, meddig leszel oda?
Április van, fehér a galagonya:
kisüt a nap, a fényes eső meleg,
mikor jössz haza, testvér, mi lesz veled?"


"Zöldell a vetés, testvér, ugrál a nyul,
habos az égbolt, áldott esője hull,
attól dalol a férfi, esze tüzel,
sétál a víg tavaszban, vadméhre felfülel."


"Szól a pacsirta, testvér, a zöld vetés felett,
jössz-e nyugtatni, testvér, sanyarú testedet?
Adok gyógyírt, ha szíved, ha szemed szomorú" --
szól a nyugati szél, a madárszavú.


Azon a fehér úton nyugatra megyek én,
megfáradt fejem, szívem lepihen hűs füvén,
rigók, ibolyák, szívek szerelme hazavon
nyugati szép hazámba, ahova tartozom.


/fordította: Nagy László/

Előzmény: Vukkancs (103)
Vukkancs Creative Commons License 2007.01.17 0 0 104

 

VERSBEN BUJDOSÓ

Versben bujdosó haramia vagy,
fohászból, gondból, rádszabott sorsból
hirhedett erdőt meg iszalagos
bozótot teremtesz magad köré,
vele fekete éjt, hol fehér
inged is rebegő selyemlidérc,
alkohol szélverte lángja csak,
versben bujdosó haramia vagy,
szemed, a szemed is tünedező,
levelek rése ahogy tágul,
ahogy szűkül, de mindig másutt,
szüntelen célzó, de célozhatatlan,
kintről ordasi tűz s fegyelem,
belül piros őzike-csillag –
belül véredtől, véred vasától
hártyáid azúr ablakai közt
káprázatos világ a vemhed
s vétked, mert ott ragyog igazi nap,
versben bujdosó haramia vagy,
megáldott szakállas anyaság,
partizán-anyaság, lomb-koronás,
hogy az éterben cirkáló öklök
ünnepén eleven dob ne lehess,
hogy léted értelmét el ne vetéld
a halál dögönyöző bábáitól
és csipesz-kezek nehogy kiszedjék
érzékeid tündéri villámait
s kötözzék csokorba tükör elé,
megfagyna minden, ha lélegező
ingedbe kő-cölöp öltözne föl,
koszorúzd lombbal és tartsd meg magad,
versben bujdosó haramia vagy,
az vagy: mert égi és földi körök
lángolnak s hamuként lehull a madár,
mert gyászban megtébolyodva forog
aki a kereket hozta világra
és sír a propelleres juharfa-mag,
mi lett a róla-vett ős-ideából,
s mert nem éden az ég, ahol ejtőernyők
nyílnak: a halál margarétái
s bezárul a lét – mert az áldás is zagyva
ha manna és puskapor keveredik,
mert fénykaszáknak fordítva hátat
megrémült kisded az anyai kaput
üti ököllel, s döbbenetükben
futnának a fehérje-láncolatok
óriás hegygerinc-csordái vissza
elbújni a bátor, pici ős-sejtbe,
vissza a fölgyujtott holdak alatt –
versben bujdosó haramia vagy,
moha-csizma rajtad és hangya-telep
és izzasz a nyugtalanság mérgeitől
és ítélsz a hűség tövisei közt
és holtig a hűségtől nem menekülsz,
versben bujdosó haramia vagy,
kesztyűdet: ötujjú liliomodat
kidobod a szimatoló ebek elé,
vallatják, szivárog belőle a vér.

Vukkancs Creative Commons License 2007.01.17 0 0 103
Jó estét! :)
Biztos adatot erre vonatkozóan nem tudok és nem is találtam egyelőre. Azt tudom, hogy a bolgárt, az oroszt és az angolt bírta. Lehet, h. nem mindent az eredetiből fordította (?). Ha találok használható infót, majd beírom.
Előzmény: ikercsillag (94)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.17 0 0 101

DZSONGOLSZKA


Gőzölgő kosfej, balkáni bika-szív borral
hold-udvarú tálcán vonul a vörös szalonba,
a Fekete-tenger izomzata az ágyra,
tömörül, tárul, s tépi, dobálja magáról
szemérme igáit, mert északi láng a párja,
mén-lelkü csillag, tilalomfákat letördelő,
aki úgy halhatatlan, hogy ünnepe mindig halálos,
nagy fehér gyászt, havazást von most is a földre,
magát sirattatja hattyú-ezredével magasan,
extázis az űrből, ó virrasztó havazás,
beboríts mindent, a siető kerekek örökre
ássák el magukat, pilóta, stewardess, reptér
paplan alá ájulj, ne szűnj meg szárnyak csődje,
állkapcsa a kereskedőknek rágjon hasztalan álmot
távol az árvák vetéseitől e márvány-hotelben,
ebben a hatalmas éjben csak a lift járjon úntalan
eszményi utasával: egy árván is szóló gitárral
zenélve Dzsongolszkának, veszejtő sötétségnek,
rengjen mesésen, ha gyászából fölkel a csillag
s szomjas a pohárra, ami kiihatatlan örökké!

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.17 0 0 102

- 

Szia  ikercsillag!

-

Szergej Jeszenyin

 

TE DALOLD EL

                    Sura húgomnak

 

 

Te dalold el a dalt, ami hajdan
zokogott az anyánk ajakán.
Kisegíthet a búból e dallam,
s veled dúdolni bírom talán.

 

Hiszen ismerem, nékem is drága,
vele nyugtalanítsd szivemet.
A te hangod az elhagyott házba,
mint egy álomba, visszavezet.

 

No dalolj, s én a pillám lehúnyva
megint érzem a múltak izét,
s megigézve majd fölmerül újra
a homályból a hű anyakép.

 

Nekem vigasz e dal, ha te mondod,
s tudom, nem csupán én szeretek
pici kertkaput s berkenyelombot,
ha az pírral a földre pereg.

 

No dalolj, legyen újra világos
feledékenyen árva fejem,
hiszen jó, ha anyámra s az álmos
szemű tyúkokra emlékezem.

 

Én a sírig imádom a nyírfa
patyolat-derekát s a haját,
ha a hajnali harmatot sírva
a ködökbe csavarja magát.

 

Ma szivemnek szűnik a kínja,
ma a bor meg e dal ad erőt -
te vagy nékem az otthoni nyírfa,
aki bókol az ablak előtt.

-

 

fordította: NAGY LÁSZLÓ

-

 

 

Volt, amikor egy fordításkötetének megjelenésére, két évet várt.

 

 

Hány nyelvről fordított?

Majd a végén összeszámoljuk.

 

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.17 0 0 100

NAPFOGYATKOZÁS


Kapott a tüzes bolygó pecsétnek fehér holdat.
Tőle  vakul és minden hűvös homályba borzadt.


De ő szabad lesz újra: zajtalan átkát vonják,
viszik a percek, mint a rideg ostyát a hangyák.


Rád, mint diadal-zászlót sugarat  miért tűztem?
Hideg vagy, kényre fürdesz temérdek jajos tűzben.


Erővel foglak mellre, nézni nem tudok másra,
nem engedlek, bár lettél kedvem beborulása.


Érzem, ha erős törvény tőlem elvonna téged,
emléked lenne rajtam törölhetetlen bélyeg.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.17 0 0 98

VIRÁGÉNEK


Emberek, mivé lettem!
Örömem elvesztettem.
Mikor mosolygok újra,
ki tudja, haj, ki tudja?


Se bokros Bakonyalja,
se Mátra kék havassa
énrajtam nem segíthet,
nem üdít ilyen szívet.


Testem is ágynak esve,
csúfol a csillag este.
Arcom nem illik fénybe,
gyámoltalanság képe.


Vas-fiú aki voltam,
ujjadtól elomoltam.
Mutatúujjad jégcsap,
gidaként bégetek csak.


Mindened én lehetnék,
bajom ha elkergetnéd.
Folyamodom hát hozzád,
fordítsd felém az orcád!

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.17 0 0 97

NYÁRI ÉNEK


Vígan jött meg, szóval se mondta, hogy fáradt,
      csak elszunnyadt szépen.
Végignézem: gyönyörű, gyönyörűbb lesz, ha
      megújul erőben.


Parázs-szívem nem nyugszik, égeti mellem,
      de föl nem ébresztem.
Fájna ám, ha álomba merevült arcát
      rámvetné ijedten.


Békülj szellő, alszik az elfáradt asszony,
      az én boldogítóm.
Légy te szellő szerényebb, lélegzetemet
      én is lehalkítom.

 

 

**

 

Szia Páduai!  ..és egyben jóéjszakát is :)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!