Megpróbáltam vele beszélni levélben, de nem jutottam semmire. Nem olvas, csak ír, és a magáét hajtogatja. Most már minden nick én vagyok, aki előfordul a Fórumon. Állítólag kiiratkozott egy hétre, de tegnap, ahogy posztoltam egy képet, azonnal ráharapott egy alig egy perce gyártott kamu nickkel, hogy én vagyok széljárásis, és saját magammal beszélgetek, a szegedi képem pedig off, mert nincs rajta rendszám (nem lát?).
A Fortepannal, nem tudom, mi baja, tucatjával rakja fel mindenki az onnan származó képeket, az nem problémája, vagy nem tudja, hogy azok is onnan valók. (Arról fogalmam nincs, hogy két éve kivel egyezett meg.)
Komolyan mondom, valami panelhiba van nála, előadta a nagyhalált, hogy rá se néz a Fórumra, vigyük mi tovább, mint egy rossz hollywoodi filmben, közben egész nap rajta lóg. Mint a kisgyerek, csak az jöhet a homokozójába, akit beenged, ha nem teheti, akkor utálatos dög mindenki, és akkor ő nem játszik. Nem tekinthető felnőtt embernek, egyszerűen megállt egy szinten, onnan nem mozdul. Ez a szint már kezd a pszichiátria területéhez tartozni. (Menni meg tuti, hogy nem fog, hát itt lakik.)
Ezt a pályaőr,Adam 05/széljárás fórumozó troll duót nem lehetne kirakni?.... Ha nem hát nem,én kihagytam egy hetet de semmit sem vittek sehova,tök frankó Fortepan képeket osztanak meg most is és kb azt sem tudják hol járnak. A fortepan képekről két éve írtuk,ne erőlködjön vele senki,mert azt mindenki fórum nélkül is láthatja. Ha maradnak akkor Isten velük. Én meg lépek,mert ha az lesz itt a standard hogy rendszám nélküli kép is frankó akkor nagy baj van.
Köszönjük szépen még egyszer. Legalább egyszer megbeszélhettük a dolgokat, és, ha még nincs is minden szál elvarrva, de nem fenegeti ki-ki otthon a kést a pincében.
Arra gondoltam, lehetne itt is egy Kávéház topic, azt hiszem, a Fortepan-megfejtőknek van olyan, ahol az egyet nem értéseket is meg lehet beszélni, de aztán az is eszembe jutott, mi lenne abból. Sikerült átolvasnom Facebook-viták százait, amik, kezdő témától függetlenül, mind vagy ott végződtek, hogy melyik kormány volt a jobb, vagy egymás édesanyjának földekorálásán.
Azt hiszem, folytatjuk E-mailban (-ben...?), és remélem, mi nem jutunk odáig. Majd lassan lehet törölni, ha mindenki mindent elolvasott...
Olvastam soraidat 56 éves vagyok,és részben megértelek. Tegnap írtam vigyétek ketten tovább a csoportot. Most lesz elegem a sértődős emberekből. Viszont arra nem írtál választ ha a régi bkv-és aki most éppen széljárás ad neked egy mínuszt,miért engem hívtál fórumskórpiónak mikor akkor rögtön leírtam nem én adtam. De te nyomtad az okost,mint most a vigéccel. További sok sikert mindkettőtöknek,és ezt jó szívvel kívánom. Nagy szerencsém hogy a régi gumikerekesek nem küldtek el a fenébe már régebben,vagy esetleg érdekli őket amit megosztok velük,vagy esetleg ezután fognak még elküldeni. Jó szerencsét!
Jobbulást kívánok, sőt gyógyulást, ha így van. Fenébe, lefényképezhettem volna az oldalt, vagy lementhettem volna a képernyőt, még most is meglenne. Ha legközelebb ilyesmire van kilátás, megelőzöm...
Én rendben vagyok, Pumukli, a körülményekhez képest, ha már így rákérdeztél, rendben. Vonatmentes időszak van, úgyhogy most rá is érek.
Na, akkor, hogy a témába vágjunk: széljárás és én nem vagyunk barátok, nem is ismerjük egymást. Azonban tegnap támadtak meg kettőnket, szimultán, két különböző témában, az első volt: ööö... hagyjuk meg az inkognitóját:
Yxxx xxx xx xxtopiktárs.
Ő széljárásnak ment neki; nekem pedig egy soha nem látott Sziszi 17rontott, 2-es jelzéssel, az adatlapja szerint 1 (egy) hozzászólással, az említett tegnapival, hogy ne merjek ilyet többet posztolni, mert szól a moderátoroknak. (Épp rólad szerkesztettem egy gúnyiratot, Rejtő Ellopott futárjából Mambiktu néger király mondását, hogy ő sokat gondol a francia gyarmati kormányzóra, de szeretni, azt nem szereti őtet, ha ez így ismerős).
Megkapta a választ, hogy nem én kezdtem, én is elviseltem tőled a bakterfast, meg a többit, úgyhogy nyugton legyen. Öt perc múlva eltűnt a fél oldal.
Akkor már én is szóltam a bakterfasért, Sziszi 17 pedigréje meg ment a moderátorhoz, hogy ő is lássa. Most is ott van.
Én azt hittem, a két nick ugyanaz, Yxxx xxx xx xx-nek épp ment volna az E-mailjára a fenyegetésem, hogy a vicceknek vége, ha ezzel kísérletezik, átváltunk a Fórum összes lehetséges hivatalos útjára. Még jó, hogy utoljára biztonság kedvéért idenéztem, és, mint kiderült, Trizs volt a töröltető, pedig már állna a bál azóta. Őt amúgy sokra tartom, de ez nagyon rosszul időzített belenyúlása volt.
Hanem, Pumukli, ne légy feledékeny. A balhé akkor kezdődött, amikor egy Adler Triumph Junior után érdeklődtem minden lehetséges helyen, egyébként a tatabányai aljegyzőé volt, a kutya nem adott érdemi választ.
Közben Karácsony felé bejött Kovács teherfuvarozó Saurerje, amint az Úttörővasút motorkocsiját húzza ki a műhelyből, még osztozkodtunk, mi lehet az, mikor ezt írtad:
"Az a baj hogy ide estél mint unatkozó fórumozó,akinek nem megy a topikja/i/,ezt a rendszámost meg kb 50 ember élteti napi szinten.
Nyomod a dolgaidat minden nap kijelentő módban,aztán ha valaki cáfol,akkor van másik tipped. Aztán ha megkérdezi valaki a tippelő műsorodat besértődsz. Pl,ajánlom szíves figyelmedbe a saját hsz-eidet: 40064,071,086,088,121 stb.
Többet nem fűznék hozzá,van itt egy pár hozzászólásod /Most éppen 30./,de a régi magyar rendszámhoz közöd annyi lehet hogy ültél autóbuszon,vagy személygépkocsin 1990 előtt amin az szerepelt a két végén. További minden jót Neked!"
Még ki se mondtam, ami erre az eszembe jutott, mikor nekemrohant Vigéc 1.1, (6-os jelzés, 40 hozzászólás) hogy én hülye vagyok az egészhez, és belinkelte (kétszer is) az Adler Juniort, amire egyébként annak idején ő maga, b***ott válaszolni.
Egy darabig nem kaptam szikrát, és, mondom, nem nyúlok vagy egy napig klaviatúrához, mert amit írok, végig törölni fogják. A stílusotok kísértetiesen hasonlított, meg is mondom, ha a Bazilika közepén esküdnél meg, hogy nem a te nicked volt, ott se hinném el.
Vigéc aztán egyszerre törölte magát, és eltűnt, mint az ördög hajnalban.
Azóta végignézhetted az adatlapomat, végig is nézted, láthattad, hogy nem egy topikot olvasok, más kérdés, hogy már kevés helyre írok, mert még sok ilyen Sziszi és Vigéclétezik.
A rendszámok nemigen érdekeltek, láttam én azokból eleget, de aztán azt is, hogy tudtok róluk érdekeseket írni. Én Trizst szeretem a leginkább, de sokaktól olvastam egészen jókat, ki kell mondjam, hogy tőled is.
Azonban széljárásnak igaza van:
- Azt Neked is tudni kell, hogy valóban úgy néz ki, "lenyúlod" a topikot és az nekem sem tetszik feltétlenül. A kritikát Te is próbáld meg elviselni és esetleg megfontolni.
A nickek darabszámát ne ródd fel, mindenkinek lehet amennyit akar. Az index biztosítja rá a lehetőséget.
Még annyit, ne Te akard meghatározni, hogy kinek van és kinek nincs helye a topicon. Gondolkozz egy kicsit Te is, légy szíves.
Na, ez így igaz. Ha összeszámoljuk, a topic posztjainak 40%-a te posztod. Elismersz, díjazol, gratulálsz, minősítesz, fenyegetőzöl, kötözködsz, mintha egyszerre lennél portás, recepciós, biztonsági őr (aminek valamiért engem címeztél) és főszerkesztő. Folyamatosan arra hivatkozva, hogy ti mind ismeritek egymást, személyesen is, és ide milyen jogon mer bárki is jönni, ez a topic a tiétek, mint a gyerekek a homokozóban. (Ez a bakterfas is mit keres itt... hm?)
Már akartam javasolni, hogy arra ott a Facebook, a zárt csoportokkal, ahova azt vesznek fel, akit akarnak. Az Indexéi közösségi fórumok, ahova bárki jöhet, ha valaki valamit nem tud, annak elmagyarázzák, nincs olyan, hogy valaki rátenyerel, és belülről megpróbálja visszanyomni az ajtót: ide te nem jössz be.
Pumukli, megéltem kerek hatvan évet, ültem olyan járműveken (-ben), amik már régen nem léteznek, láttam olyan utcákat, amiket rég lebontottak, és éltem meg olyan rendszerben olyan dolgokat, amiket a maiak már nekem nem hisznek el. Nem a Plázából járok a fórumokra, azért, mert unatkozom. Ha meg valaki engem el akar hajtani, az nincs kizárva, hogy egy idő után csak elmegy a neuropszichológus főorvoshoz egy kis Rexetint fölíratni.
Nem kínlódok Veled tovább Pisti, semmi értelme. Nem érted és nem is akarod érteni amit mondok Neked.
Nekem elég volt, az biztos. Beteg is vagyok a szívinfarktusommal, most megyek megint kórházba, szóval ennyi bőven elég. Ez nem kifogás hanem sajnos valóság.
Nem kínlódok tovább - bocsáss meg érte - "a hülyeségeiddel". Te csak harcolj tovább "Pályaőr"-rel ha nincs jobb dolgod.
Ui.: Kár volt trizs77-nek egy sor hsz-t töröltetni még akkor is, ha "OFF" volt. Volt benne egy két tanulságos is.
A "barátod" miattad kezdett ki engem,konkrétan az előbb lentebb leírt fórumon.
Én meg azóta osztom.. Ha sok vagyok oda lehet írni: Fax vagy pumukli. De itt nem az van,bár nem tudom játékvasútas mit gondol,de a régi öregek,-és a rendszám mindegy- történetei itt lesznek valahol megörökítve. Mert elmennek elmegyünk,de én az miatt teszek fel képeket, dolgokat, nem értem miért uralom a fórumot. Rohadt egyszerű lenne,nem ír nem válaszol senki,egy hónap után senki nem keresné.És itt nagy tisztelet az"Öregeknek"akik még tiszta aggyal tudnak mesélni olyan dolgokról,ami pl.ötven éve történt egy közlekedési vállalatnál,esetleg a közlekedési hatóságnál. Egyébként két napja nem néztem be oda,és még öt napig nem is fogok.
--------------------------------------
És tényleg nagy köszönet a Modiknak ha legalább egy napig nem törlik ezeket,nem csak az enyémet,sorainkat,és ezt a pár hozzászólást mondjuk holnap délig.
Egy kicsit finomítsunk azért. A "barátom" még véletlenül sem a barátom. Valójában nem tudom kicsoda, nem ismerem.
Én biztosan nem fogom a topicot tovább vinni mert én eddig is itt-ott szóltam hozzá újabban, akkor is sokszor csak kérdeztem. Ez már így is lesz ezután is de gondolkodom a teles "felszámoláson" is. Nem tetszik valahogy ez az egész így.
Szerintem folytasd - ne futamodj meg - de gondolkodj el azon is amiket az előzőekben mondtam.
Azért írtam hogy kiszállok,toljátok Józsi! Mikor ideevett a fene épp haldoklott a fórum. Egy a lényeg ti megjöttetek ketten. Nem akarok én semmit/senkit sem irányítani, nem érdekel a nickek száma sem,bár a barátod azt mondta neki csak egy van. De nem baj,itt van a frissítés tőletek,csak éljetek vele. Szabad a pálya. Írtam egy hétig kimaradok,ha kell tovább.. Majd ha megáll mint hét éve akkor visszajövök ha kellek egyáltalán. Mikor csatlakoztam 314. voltam,nem dicsőség de te nem is tudnál erről a fórumról ha akkor be nem esek ide véletlenül. Nem vagyok senki ez miatt félreértés ne essék,csak olyan embereket,cégeket,történeteket ismerhettem meg itt amit enélkül esetleg sohasem tudtam volna meg magam társaságából és veletek nélkül.
Estét neked is!
----------------
A bocsánatot a moderátortól kértem,nem tőled! Még mielőtt benéznéd Mester!
Nics szükség bocsánatra. Azt Neked is tudni kell, hogy valóban úgy néz ki, "lenyúlod" a topikot és az nekem sem tetszik feltétlenül. A kritikát Te is próbáld meg elviselni és esetleg megfontolni.
A nickek darab számát ne ródd fel, mindenkinek lehet amennyit akar. Az index biztosítja rá a lehetőséget.
Még annyit, ne Te akard meghatározni, hogy kinek van és kinek nics helye a topicon. Gondolkozz egy kicsit Te is, légyszíves.
Te adtál ennek a jóságnak még régi bkv-ésként egy mínuszt,ami után nekem támadt,én meg azóta nem bírom,és ezt leírom/leírtam régebben neki.. Erre remélem emlékszel még. Budapest anno fórumon. Te is már a hatodik neveden nem érzed jól magad ha jól emlékszem. Ha még egyáltalán emléxel...
A nickre, amit belinkeltem, ha mód van rá, kérnék egy letiltást, legalább arra, amit írok, ne lásson rá. 2-es jelzése van,de egész idő alatt nem egyéb, mint alvóügynök-nick, kizárólag partizánharc esetére. És megvan melléje a valódi (csak simán kikövetkeztethető, melyik).
Töröltettek nálatok az előbb a Régi magyar rendszámokon egy fél oldalnyi bejegyzést. Kérnék én is, ha lehet, a 42035, 42037 bejegyzésekre, ha másképp nem, a folyományaikkal együtt, egy törlést; itt erre az enyémre is, és néznétek már utána ennek, mert 99.99%-ig fals nick: