Először is: gratulálok a frekvenciához.
Másodszor is: arra kérnélek, hogy a Tilosról szóló topicot hagyd meg a Tilosnak (legalább ezt).
Keserű vagyok, mert megint elvettek tőlem valamit, amit a magaménak éreztem. Évek alatt részemmé lett, hozzátartozott reggeleimhez a Tilos.
Ne értsd félre, nem rád (rátok) haragszom, hiszen valószinűleg ti tehettek a legkevésbé arról, hogy a 98.0 Mhz 7 évre a tiétek lett.
Sajnos semmi esély rá, hogy akár megközelítőleg olyan műsort csináljatok, mint a Tilos tette/teszi. Hiába az erős adó. Az embereitek gyengék. Nagyon. Szerintem az nem rádiózás, hogy felteszem a kedvenc lemezem és elejétől a végéig meghallgattatom párszáz emberrel.
Döme
(Aki ha a fikszbe telefonálna, úgy mutatkozna be, hogy Rozs Gergely. Ha telefonálna.)
Werner!
Tudom. De egy ember akkor ítéltetik meg, amikor helyzet van. Nem a langyosban. És itt most embereken múlik sok minden. Ne védd te a Csét! Megvédi ő magát. Nem itt, ezen a topicon. Hanem a m o t t.
Nekem rossz kedvem van. Mert eszembe jutott a Fekete Doboz története. Ugye emlékszel rá!
Szóval féltem a Tilost! Először a Civil-Fiksz-nek tesznek be, aztán maguknak. Nem vagyok én jós. Csak eltűnt itt már egy és más ebből a kultúrából.
http! Ezt kellene beadni pályázat helyett, mert ha ez így megy tovább, úgyis a máriát szavazzák meg (ami egyébbként olasz franchise műsor kb. mint a szerencsekerék, még jó hogy a Rozgonyiék nem eszkimók, mert úgy még esélytelenebbek lennének).
Ebben a torkot szorító, nyelvet facsaró korban, másodjára a szabad gondolkozást igénylőkért is felelőssé váltak. Csékádárok, mozaik-agyúak ellenében. Reprezentálni kell. Szart, vagy jót szabadon lehessen mondani. Aki legyint már, és bábbá válik, ebben az agycentrifugában, kapaszkodhasson, még ha nem is úgy ítél mindenben, ahogy ez a rádió mondja.
Mit tenne ma egy Ignótus?
Én úgy érzem, itt nincs másról szó, minthogy a vörös diktatúrából a DEMOKLRÁCIA DIKTATÚRÁJÁBA léptünk. Mária Rádió, vagy Tilos Rádió. Vagy-vagy. Entweder-oder.
Vagy hit, vagy szabad gondolat. Még belegondolni is rossz: mindkettőt szeretem.
Csak annyit tudok modnani: SZAPOLYAIK tunkolják a pörküttet. llyen kellemetlen helyzetbe kerülhet egy Paskai? Tudja? Én nem tudom.
Ebben a folytonos iszapbírkózásban hülyül a magyar.
Egy kártyaparti, ahol mindig, mindenki veszít. És mindig újrakezdik.
Más: a Tilos már most sem arról rádiózik, amiről kellene. Nem a szabad szó szól, hanem a helyzet. Igazodunk és hülyülünk isten őrültjeihez.
Felrobbantott, és többszöri nekifutásra épülő Színház - az is lerombolva -, föl-leépülő Bős-Nagymaros, Kőmíves Kelemen ország. Lebontott Tilos. Széllel bélelt Csé.
Szerintem ez a nép (!) defektes. A zsenijeivel, az öngyilkosaival, a részegeivel, a józan idiótáival. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam. Én is magyar vagyok.
"Ha az illető véleményt is nyilvánít egy rádióban,
akkor különösen nem tartom etikusnak, ha a véleményével együtt önmagát, az azonosíthatóságát nem vállalja."
Ezt komolyan gondoltad?
Miért akarsz azonosítani akárkit is?
Nem vagy kissé paranoid?
Homlokomra tetováltassam a személyi számomat?
dadovits
Most már tényleg keverjük le válaszilag a Csékádárt. Mint észrevetted a honlapjlán reklámoktól mentes szószt löket, aztán itt arról beszél, hogy kell nekünk az a kis reklámidő, nem aldjukl kölcsön a Tilosnak a reggelt stb. Idáig csak ellentmondásokba keveredett, és újabb laplátokkal tesz rá. stb.
Fontosabb:
Ez a Mária Rádiót patronáló Habsburg Mihály a Habsburg-ház leszármazottja? Mert ha igen - és mint olvastam a Paskai is támogatja ennek adónak a pályázatát -, akkor itt történelem folyik. (Az már lényegtelen, hogy négy miniszter is támogatja.) Ez kemény meccs lesz. A Tilosnak a kábeles adáson kívlül nem kellene elkezdenie megszervezni a rézágyú öntést is?
Én javaslom. Erősítésképpen a krakkói Radio Bem szaktanácsadóit is ide köllene hívni.
Kedves Davidovics!
A Sziget Rádió is adott reklámokat, sajna. Ez volt az ára annak, hogy ott lehettünk. De - mert az élet nem egyszerű - egy évvel később amiatt volt nézeteltérésünk (többek között), mert nem voltunk hajlandók a sörreklámokat lejátszani.
Na. Ma igyekeztem visszafogni magam.
Előre is elnézést mindenkitől, akit nem érdekel, de néhány dologra hadd reagáljak:
1. A bemutatkozás kérdése. Ha nem csupán arra vagyunk kiváncsiak, hogy egy rejtvényre mi a válasz, hanem arra az emberre is, aki válaszol, akkor van értelme annak, hogy kiről is van szó. Ha az illető véleményt is nyilvánít egy rádióban, akkor különösen nem tartom etikusnak, ha a véleményével együtt önmagát, az azonosíthatóságát nem vállalja. Az Internetes személyközi kommunikáció egyik fő vonása a nevesítés hiánya, az ebből származó minden következményével együtt. azt gondolom azonban, hogy más szabályok vonatkoznak az Internetre, mint a rádióra. Ami az írói álnevet illeti, ez egy érdekes határeset.
Természetesen akkor, ha bűncselekmény felderítésében segít valaki azzal, hogy informál - s van még néhány eset - mi sem érjük a teljes nevet. csalni, hazudni is lehet, de nem érdemes.
2. A rábeszélünk-e a zenére vagy sem, nemcsak arculati kérdés. És nem jogdíj kérdése. Ha azt mondjuk, hogy csakis értékes zenét játszunk, akkor miért rontanánk el a zene okozta örömöt? Ha fontos a mondandónk, miért kéne a zenei mankó hozzá? továbbá: Ha rábeszélsz a zenére, csökken az ún. szubjektív vételkörzet. sajnos, nem itt van az a hely, ahol ezt kifejthetném, de adtatok egy ötletet: az erről szóló FIKSZ-füzetet felteszem a honlapomra.
3. Ami személyem szenzációs voltát illeti, újabb topicnyitás óhaja nélkül csak annyit: hová tűnt a humorérzéketek?
4. Utálom a reklámokat. De eredeti elképzelésünkkel ellentétben nem tudunk akkorákat kaszálni pályázatokkal, hogy nélkülözni tudjuk. De olyan kevés lesz, hogy csak na. De ha pl. a Tilos bulit csinál, akkor azt ingyér fogjuk reklámozni.
Utóirat: Tennap hallgattam a Danubiust a kurvákról. Padlót fogtam: nem volt alatta zene. egyébként egy dj-stílusú rádió miért lenne rossz? A miénk meg nem olyan stílusú.
"Napi huszonnégy órás, reklámoktól és tabuktól mentes adásidő, hallgatóközeli ifjúsági programok, sok és jó zene.
Röviden így foglalható össze Cs, Kádár Péternek, a Fiksz Rádió alapítójának éteri ars poeticáját."
-olvasom Csékádár lapján :)
elegem van cskádárból. mi lesz a rádióval? ez a fontos, nem egy másik rádió elvadult exfőszerkesztője. aki tud valami érdemlegeset, írja már meg. én csöndben leszek.
peace + love
Nem lehet, ha Csékádáron múlana, az iterneten is csak korrekt és teljes névvel lehetne bejelentkezni? Például így: Csékádárpéter. Meg mindenki olyan nevet mond be, almilyent akar. A rádióban is. Mondjuk a Tilosban a Superman-nak is biztos be kellett volna diktálnia az édesanyja leánykori nevét? Miért ne? Ha a hallgatónak be kell? Szerintem ez a "szenzációs pasi" (ahogy a honlalpján titulálja magát) nem lehet e n n y i r e hülye.
Ott köt bele a Tilosba, ahol tud.
De kérdem én, egy épelméjű ember, miután győzött, rugdalja még az ellenfelét? Ez a szenzációs pasi igen. (Most attól függetlenül milyen jogos, vagy nem jogos sérelmei voltalk.)
E topic nyitásakor tényleg voltak árnyalaltlan és goromba 'Tilols-drukker' ordibálások. Akkor joggal szólalt meg. A pályázat kihiredetése óta viszont..... Láthatjuk ki Cs. Kádár Péter. Ő az, aki P.Howardot betiltotta volna.
Nem való egy szabad közösségi rádió élére. Lehet, hogy ezért mondott le a Fiksz főszerkesztői posztjáról? Jó lenne, ha megszólalna a tényleges főszerkesztő. Leglalább olyan Civil(izált) módon. Mi az ő véleménye az ORTT kuratóriumának döntéséről. Vagy hallgatni akar, mint a lemondott kuratóriumi elnök?
Korábban itt említettem a szomszéd ország (SK) rádióadóit, és az, hogy Budapest határán, ill magasabb helyeken frankón elnyomják a magyar adókat. Csak példaként : 102,2 miatt nem jön a Bridge, 97,6 (és egy magyar Esztergomból 98,1) zavarja Tilost (és benneteket fog), és a slusszpoén, a legerősebb Mo-n vehető szlovák adó hol van, na hol ? 88,8 MHz, RockFM ragyio, kíváncsi leszek a másik nonprofit adóból mit tudok majd fogni. Ezt nem hiszem el, hogy ennyire bénák lennének, akik kiosztják. Ja még egy 98,6 (Pesti Est) frekvencián is van egy "szomszéd".
Nekem sincs semmi bajom a nick-el való bejelentkezéshez. Mert mondjuk mi van, ha bemondok valami más nevet, leellenőrzik, vagy van egy feketelistájuk, ami alapján kilőnek, ha rajta vagyok. A zenérők meg annyit, ha úgy döntenek, hogy nem beszélnek, az ő dolguk, akkor valószínűleg olyanok (és is pl) fogják hallgatni, akiket idegesít, ha beledumálnak a zenébe. Vannak ilyenek is, és szerintem ezzel ők egy nagyon ritka kivételnek számítanak (még a Kossuthon is belepofáznak egyes zenékbe, ill. belezenélnek a beszélgetésbe). Biztos nem ezért nyerték meg a pályázatot (vagy igen?).
kedves cskádár
ugyan magyarázd má meg hogy mitől gázosabb egy zenére rádumálni (neadj' ráénekelni) mint leadni számokat hogy fölvehessék és ezzel semmibe venni a szerzői jogokat vagymit? + úgy látszik nem vagy fogékony a dj-zésre, ami a tilos 1ik legerősebb vonzereje (nemcsak számomra, és 1általán, nemcsak). ezért is nem hallgatlak titeket túlzottan, többekközt. ez tilos-topic, ha a civilfikszesek basztatni akarják 1mást akkor tegyék azt máshol, kezükcsókolom, ha értjük mire gondolok itten amúgy implicite. a teljes névhez (Dányi Dani, bár a kutyát se érdekli ez itt, de hamá) annyit, hogy szerintem ez marhaság, a nicknek és a névtelenségnek is lehet/van értelme, nekem ez a névvállalós dolog gyanúsan karótnyelt és polgári, megnesértselek.
a tilosnak meg a legjobbakat, és legyen még sok műsor, party, kólasziget meg ilyenek.
Bocs, elklikkoltam. Nem PitNyul volt az előzmény, hanem 230.
Mieőtt félreértés történne, megjegyzem, hogy nekem a Fiksz-szel semmi bajom, csak ezzel a "szenzációs pasi"-val, Csékádárral - így hívja magát a honlapjlán, tőle klölcsönöztlem.
Most tényleg nem hagyatkozom a memóriámra, kikerestem:
" Továbbá: legyek bár szentségtörő: csak reggelre lehet hirdetőket találni
(nem mosópor-reklámozókat), s bizony, sok-sok pénz kell majd nekünk, tehát lehet, hogy
ici-pici kultúrális reklámocska is lesz ottan. " (Csékádár)
A Csékárár akkor extatikusan azt mondta, hogy azért sem enged egy Tilos blokkot, mert kultúrális reklámoknak kell a hely 'Neki' vagy a Fiksznek (amivel semmi bajom).
3 perc miatt? Ha pénzügyi problémálról van szó, én annak a reklámösszegnek a 100-szorosát kalapozom össze, olyan szponzoroktól, akik hajlandók megfinanszírozni egy átmeneti Tilos-blolkk költségeit. Meg a veszélyességi pótlékot is, ha csúnyán beszélne valalmi Tilosos, netán zenehallgatás közben beszélgetnének, mint oly sokan a világban, korcsmákban, bárokban, táncházakban, vagy otthon. Persze a rádió az rádió: vagy zene, vagy beszéd. A szabály az szabály, mégha dawn-kóros is. A Csékádár betartja.
Igazad van, szemantikai hiba a Tilos-hallgatókat plebsként definiálni. Diákok, nyugdíjasok, taxisofőrök, egyetemi tanárok, bolti eladók, diszpécserek és mindenféle népség a műsorok követői. A réteg mégis igaz, abban az értelemben, hogy közös halmazuk a nyitottság és a demokrácia igénylése. Ők azok, akik torz felülnézetből megitélve a Plebs. De nem ez a történet.
A Tilos a maga állandóan változó körvonalaival egyfajta tükröt tart a "felülről nézők" elé, amelyben azok Magukat látják; és ez a látvány még nekik is kellemetlen.
Természetesem tudom, hogy ez nem nick. Én arra értettem, hogy a betelefonálós műsorok pörgősebbek és lazábbak (több hozzászólás van), ha nickkel történik a bejelentkezés. Lásd a Törzsasztalt. (előzmény Csékádár 219)
A Malacka Bt. vagy Németh Vldaimir sosem vett részt semmilyen Tilos party szervezésében. Egyszer sem. A kapcsolat kimerült abban, hogy néhányan régről ismerik őt, de a rádió és Vova között nincs kapcsolat. Valószínűleg kevered a Tilos az Á-val, amelyet annak idején ő működtetett. Volt is néhány buli Tilos az Á névvel, amit ezek szerint lehetett Tilos-bulinak értelmezni.
Weyer Balázs
Csékádárnál ez nem csak nincknév. Ez a neve. Cs. Kádár Péter. Ha nagyon titkolni akarná, választhatott volna mást. Másrészt ez nem kirugdosás, csak fenyegetőzés szerintem. Bár igazad van, azt se kéne.
Szerintem ellentét most pláne nincs. Azt írták, segíteni fognak, ha tudnak, meg hogy a Tilosnak szurkolnak.
Csékádár
1.Ez szén ciki! Halló, Tilos topicban kirugdosni a Fikszes műsorvezetôket.
2. Eddig a rádiókat hallgatva (Tilos, Fiksz), nem éreztem ellentétet. Mióta olvasom a topicban történt hozzászólásaidat _igen_. Sértôdöttség? Vagy most már lehet?
3. Az internet hatalma a nickname.
http:
Szerintem félreértetted, amit Csékádár írt. Javaslom, menj vissza azokra a hozzászólásokra, és olvasd el alaposan. A 3 percnyi reklám alatt meg ne xxx-kóla, zzz-mosópor reklámokra gondolj, hanem arra, hogy reklámnak számít az is, ha valaki elmondja mondjuk a Fonó hétvégi programját (amit most is el szoktunk). És óránként 3 perc ilyenről van szó, azt sem összefüggően és Danubius-stílusban (azaz valószínűleg nem lesznek szalagról futó reklámblokkok).
Bocs a sok hozzászólásért, megpróbáltam mindenkinek külön válaszolni, hogy egyértelműbb legyen.
Tényleg ne stáboljunk, de benne van. (Mert a Topic a Tilosról szól) Egy rádió arculatának következetssége - hogy elvi magasságokba emelkedjünk - olykor diktatórikus. Mint ahogy a szonett-formát se lehet felrúgni. A van alázene vagy nincs pszichoakusztikai tényezőkön túlmenen elég fontos arculati kérdés. Mint ahogy a szignál, a beszédstílus ... a FIKSZ-ben elég kevés ilyen szabály van, és nem hinném, hogy van olyan fontos mondandó, ami ne bírná ki, amíg a szám véget ér. Főként, ha valaki fel is akarja venn a nótát. Ebben amúgy Gabival teljes az 1etértés. Az alázenélés tényleg a kereskedelmi rádiókkal jött be, ahol mindegy, mit beszélsz. És még valami: Különösen amatőr beszélők esetén alig érthető a zenétől a szöveg.
Hol voltunk kollégák? Én elég sok helyen előfordultam már, ha a másodállásaimat meg 10 éves újságírói pályafutásomat is beleszámolom, főleg az elejét, amikor napilapoknál szabadúsztam. Bocs, de a nick alapján nem ugrik be.
off (mert ez mégis csak a Tilosról szólna)
Csékádár, talán ezt érdemes lenne megbeszélni a műsorkészítőkkel meg a főszerkesztővel is - aki egy ideje már nem te vagy, bár ezt hajlamos vagy elfelejteni -, és nem ezeket a diktatórikus módszereket erőltetni meg fenyegetni. Ha ez benne van az alapszabályban - Ki is állította össze? Csak nem te? -, akkor az alapszabály rossz, és módosítani kell.
(Legalábbis annak az igénytelen Kossuth Rádiónak a műsorában szokott ilyen lenni. Persze hol érnek ők fel hozzánk...)
Persze nem azt mondom, hogy ész nélkül, és eztán minden műsorban zene menjen a beszélgetés alatt. De van, amikor hasznos.
A telefonáló teljes nevét - ha magától nem mondja - én továbbra se fogom forszírozni. (Ez tudtommal nincs is benne az alapszabályban).Mint ahogy sokan mások se. Én nem tartom annyira fontosnak, hogy teljes nevét vállalva mondja ki pl. azt: a megfejtés Rolling Stones.