A kerékpárt nevezheted félpasszívnak, de nem az. Mindegy hogy mi hajtja jármű. Sokan, nagyon skan választják az utazásna ezen formáját, és nem csak településen belül hanem települések közt, az egyre dráguló viteldíjak miatt. Pl: Balatonberény, Balatonszentgyörgy - Keszthely, vagy Somogyszob - Nagyatád. Még jó páran írhatnának hasonlókat. A gyalogos utazás meg nem csak a múltban, mikor igencsak meghatározó volt, hanem a jelenbven is, és nem csak a harmadik világban, hanem hazai viszonyok közt is, városokon belül, sőt települések közt is...
"Az 50 km mindössze 7 UAH volt, azaz potom 175 Ft, így egy kicsit drágúltak a helyi jegyek Ukrajnában, mivel a hazai TÁ jegyár 80%-án lehet kint vonatozgatni az eddigi 90%-a helyett."
Gondolom úgy értetted, hogy korábban a hazai TÁ ár 10%-ába került a jegy, most meg már 20%-ába.
Volt, de a mai felfogásban az gyaloglás, séta vagy túra, de nem utazás. Az utazás az passuív tevékenység, azaz valamilyen eszközzel viteti magát az ember, vagy félpasszív, mint pl. a bicikli.
Érdekes volt, hogy itt a baljárású vonatközlekedés van
Látni példát az ellenkezőjére is, tehát nincs kőbevésve. Ottani emberek azzal próbáltak érvelni, hogy a lejtmenetben közlekedő és siklásba kezdő vonat így kisebb eséllyel indul el a völgybe (mert ha Csap felé haladsz a hágóról, akkor jobbra lesz a völgy). Hááát...
vagy is felhúzhatós az ablak a felső 1/3-nyi részben, érdekes megoldás
Sajnos az utódok leszoktak a klasszik rigai "felhúzósról": Gyemihovo (EDxx) és Torzsok (ETxx) egyaránt a befelé buktathatós megoldásnál kötött ki, az viszont fotózásra alkalmatlan. De legalább a levegő sem jön be rajta. :)
a megállás után lényegében alapjáraton gyorsítottunk fel az utazósebességre. Ez lehet nem üzemszerű állapot
Az esetek elég nagy részében üzemszerű. Csoda, hogy azok a D1-esek még működnek.
nem éppen nagy felületen nyithatóak, na meg a sebesség sem óriási, még is nem votl kánikula, és hőguta állapot, mint a hazai posta Bhv-knál. Nem értem ez miként lehet?
Mi Munkácson a református parókián lévő vendégszobában voltunk. Egészen korrekt az is, és magyar a kommunikáció nyelve. Ha kell elérhetőség, szólj! :-)
Volt egy kis időm a képekkel bíbelődni, és a honlaopmra felszerkeszteni, így akkor aki még nem látta, annak ajánlom elsőként a július eleji 6 napos svájci vonatozásom képi eredményeit a www.vonat.vasutihid.hu oldalon. Az index képekre mutatva az egérrel olvashatóak a hozzáfűzések. Illetve van egy táblázat is, hogy mikor mivel merre utaztam 3000 km-t megtéve egy 6 napos IR bérlettel. Nagyon megérte. Ha minden jól megy, folyt köv jövőre is, meg utána is meg...
De itt megtalálható a legfrissebb album is a múlt hétvégi Kárpátalja-expresszről is szintén a www.vonat.vasutihid.hu oldalamon.
Egy kicsit másabb, mint a többi vonaton utazóé, mivel egy topiktárssal szombaton privát programként felmentünk a Volóc feletti Zúgó megállóhoz, és az 1,5 óra alatt volt minden, mint szem és vasútat fotózónak ingere. Egyedül csak a nagy 15-20 kocsis birodalmi vonatok nem voltak, azok napközben nem nagyon járják ezt a vidéket. Érdekes volt, hogy itt a baljárású vonatközlekedés van, miközben Munkácstól Bátyú felé már jobbjárású a közlekedés a vasúton.
Utána Munkácsra a várba fuvaroztattuk vissza magunkat a beregszászon fogott Taxival. Ja a tarifa a ilyen nem fix áras távra 4 UAH/km odaút, és 2 UAH/km a visszaút, a teljes utat fizetni kell, és 30 UAH/óra a várakozási idő. Nem oclsó, de ha már 4-en összeverődünk, nem is drága. Munkácson a várból gyönyörű körpanoráma tárul elénk, nagyon szép, és maga a vár is, nem szabad kihagyni. Utána az állomásra menet nem maradhat el a normál nyomtáv végének a fotózása, ami meglepetésre használatban van, és a rendezőben elég sok normál tartálykocsit is látni lehetett, sőt útközben Bátyú felé egy üzemnél szintén láttunk sok normál tartálykocsit, és még normál tolómozdonyok is voltak a gyár területén. Munkácson irány a felvételi épület, ahol a már megszokott rendezett, és tiszta körülmények fogadtak az utascsarnokban. Itt több pénztár is volt, de, hogy melyik a helyi, nem tudtam, mire az egyik kasszánál mutatták, és mondták, hogy kívúl van lefelé a helyi pénztár. Irány kifelé, és meg is volt kicsit lentebb a peron mellett egy kisebb épületben, két pénztáras helyiség volt, és Beregszászig kértük a jegyet. Az 50 km mindössze 7 UAH volt, azaz potom 175 Ft, így egy kicsit drágúltak a helyi jegyek Ukrajnában, mivel a hazai TÁ jegyár 80%-án lehet kint vonatozgatni az eddigi 90%-a helyett.
Munkácsról a 15:27-es Csap felé menő Elektricskával indultunk útnak, annak is a végében, ott alig voltak utask. Végre ezen lehúzhatós, vagy is felhúzhatós az ablak a felső 1/3-nyi részben, érdekes megoldás, de kikandikálásra, és fotózásra tökéletes. A megszokott hangos utastájékoztatás itt is működött, és annak ellenére, hogy fapados ez is belül, tisztaság volt, és nem éreztem kényelmetlennek most sem. Bátyúig néha-néha 60 körülre felhúzva, de többségében komótosan 20-40 körül haladtunk csak, de így is pontosak voltunk. Az állomások kissé kacivántosak a normál és a széles vágány keveredése miatt, illetve a tehervonatok parkoltatása okán. Azaza egy peronos vágány van a felvételi épületnél, ahová mindkét irányból kitérőzve járnak be a személyvonatok, mivel az átmenő tehervonatok a fővágányon állnak meg, és így elzárnák az utasok elől a kijutást a felvételi épület felé. A jegyvizsgáló látva a jegyet, nagyon kedvesen mondta, hogy Bátyún át kell szállni. Bátyún utána a 16:27-es Beregszász felé menő D1-re volt átszállás, persze fotózásra is volt idő. Útközben az egyik jókora tehert kielőztük Bátyú előtt, de már pont indultunk innen Beregszász felé, mire haladt az át Csap felé, így sajnos lekéstük, pedig szép látvány lett volna.
A D1-el haladva Beregszász felé semmi extra, már ha az nem, hogy a megállás után lényegében alapjáraton gyorsítottunk fel az utazósebességre. Ez lehet nem üzemszerű állapot, mivel jött is egy gépészkedő a motorkocsiba a végén (itt ültünk a motor hangját hallgatva), és utána már jobban gyorsítva indultunk meg. De így is pontosan értünk Beregszászra. Amúgy ebben a D1-es motorvonatban már cserélt ablakok voltak, és a felső részüket 40-45 fokos szögben le lehetett buktatni. Fotózni lehet, ebből is, de nem ideális már annyira.
Ami az Elektricskán és a D1-esen is érdekes volt, hogy annak ellenére, hogy kint majd 30 fok tűző nap, és ablakok nem éppen nagy felületen nyithatóak, na meg a sebesség sem óriási, még is nem votl kánikula, és hőguta állapot, mint a hazai posta Bhv-knál. Nem értem ez miként lehet?
Harmadnap végre megnéztem, hogy mi van a normál vágánnyal Királyháza felé, és tényleg Nagyszőlős felől nincs normál Királyházára, de Nevetlenfalu felől továbbra is van. Amúgy egyre jobban szeretem Kárpátalját, és annak ellenére, hogy 3 év alatt már 4. alkalommal vagyok kint, még jobban kívánkozik, hogy ide jönni kell még, így jövőre is kint a helyem. Munkácson a vár aljában a Palonok panziót megnéztem (ott volt bankautómata), és nagyon tetszett, így ha megyek, ez lesz a szállásom.
Menetrendek:
Útközben fotóztam az állomási vonat érkezési/indulási táblákat Csapon, Munkácson, Beregszászon, Nagyborzsován, Nagyszőlősőn és Nevetlenfaluban, így ez alapján egy picit bővítve, javítva most már ezeket is bedolgozva tölthetőek le a Kárpátalja vasútvonalainak a menetrendjei PDF-ben szintén a vonat.vasutihid.hu oldalamról.
Mondok valami vicceset. Megyek haza Ferencváros kocsiszínből, látom ám, hogy a busz kanyarodik fel a túlparton a hídra. Hopp, ez pont ott lesz, ahol lennie kell! Tekerek, mint az állat és meg is előzöm. Jön a busz. A nap a másik irányból süt, mögülem autók jönnek, ezek pont belesuzukiznak a képbe! Két autó között lefényképezem a buszt, nagyjából olyan a kép, mint amilyet akartam, csak a fényképezőgép lehetőségei korlátozottak. Kicsit életlen, kicsit árnyékos lett a kép. Na, de mire való a photoshop? Vágok, világosítok, másolok és beillesztek, elforgatok, élesítek és amikor kész a kép, akkor veszem észre, hogy az abszolút piaci viszonyok között működő, saját bevételből gazdálkodó, nyereségorientált és szolgáltatói személetű cég buszának ki sem lett volna szabad jönnie a telephelyről.
e94: Az a piac amiről én beszélek a mindennapok piaca.
Ami a közösségi közlekedés esetében egy látszólagos piac. Be lehet állítani annak, de én nem tekinteném piacnak. Ilyen alapon legyen külön BKV buszainak és villamosainak is, aztán "piaci alapon" küzdjenek meg egymással...
zsitvica: Azt elintézést, amit az a csúnya piac véghezvitt nyugaton, melyet most minden bajok okának kiáltanak ki szívesen elfogadnám idehaza.
A piramisjátékokba, MLM-be, de éppen a nagy globálkereskedelemben az alsóbb szinteken belépők mindig epekedve néznek a magasabb szinteken levőkre.
A lufit fújók, a piramisjáték szervezői mindig jól járnak - ettől függetlenül még nem kell fenntarthatónak beállítani egyiket sem.
Minél kisebb mértékben avatkozzon be a politika a hatalom.
Sokszor mondtam már: azzal is beavatkozik a hatalom, ha éppen nem avatkozik be: pl. engedi a MÁV-leányokat egymással szembeni (az állam, mindannyiunk pénzén) veszekedni, pozíciónálni magukat. Ugyanígy a - már fent említett - (látszólag) piac jelszava alapján engedi a Volán-MÁV pozíciókeresést is.
Akkor is beavatkozik, amikor az egyik "piaci" szereplőt mindenféle jogszabályi kötelmekkel gúzsba köti, meg nem távolítja el az év(tized)ek óta ott levő "szakmai" vezetőket.
Kösz már pár éve hallottam erről az érdekes és hosszú fordáról. De azt áruld el nekem, hogy ki akar éjszaka Veszprémből Várpalotára utazni? Azaz mi szükség van egy ilyen éjszakai járatra? (jó, szombat este diszkóból haza, de ahhoz kissé korai), de máskor?
Egy vasúti szolgáltatásnál piaci beavatkozásnak minősítem, ha a műszaki, és komfort tartalmat szigorúan szabályozom, de ez mégis egy minmalista beavatkozás.
Az igaz, hogy kiszűri a piacra lépni kívánok egy vagy nagyobb részét, de nem avatkozik be politikai alapon az indulók névsorába.
Lehet és kell is szabályozni a piaci folyamatokat, hogy az embert szolgálják és ne az emberietlenséget.
A lényeg az arányokon van.
Minél kisebb mértékben avatkozzon be a politika a hatalom.
"
Izé: ez logikailag, ha mindkettő a véleményed, akkor kicsit skizofrén:)
"
A hatalom elérheti, hogy például a vasúti folyamatokat ne a gazdaság hanem ideológiák szabályozzák.
"
Ez tény. Viszont az is elég egyértelmű ma már, hogy a "a gazdaság" szabályai alapján játszott játszmát játékelméletileg vizsgálva, ezek a szabályok (amik persze az egyéni emberek viselkedéséhez sokkal közelebb állnak mint a cocializmus) az emberiség (gyerekeink) jövője szempontjából durván szuboptimális eredményt hoznak.
Ezzel együtt nem állítom, hogy a hatalom képes lenne optimálisabb eredményt produkálni, sőt nem vagyok biztos benne, hogy Magyarországi vasúti viszonylatban nem lenne-e jobb a tiszta piac.
Amikor töltöttem ki, bennem is felmerültek ilyen gondolatok. Van, ahol a kérdőívgyártás tananyag, mert elég könnyű belekódolni a választ a kérdésbe és elrontani magát a kérdőívet.
(Pl. a mennyit utazik naponta? kérdést egy mozdonyvezetőnek feltenni... Hááát...)