Ebből is látszik, hogy a fiúk taktikából, míg a lányok érzelmi alapon választottak.
Bálint biztosra ment, választott egy pályát, amin simán faképnél hagyja Dannyt és egy olyan ügyességit, ami az egyik (ha nem a) legegyszerűbb, ami létezik, így ha ugyanolyan jól dobálják, akkor is nyer.
Danny szerintem igyekezett olyat választani, ami neki ment, de Bálintnak nem, ez a léces pont egy ilyen. A pálya szerintem nála érzelmi volt, rövid párbajpályát szerintem nem is választhattak.
Lányoknál Gréti és Gabi pályája is papírforma, előre sejthető volt. Ügyességi szempontból Gréti bevállalós volt, három eszközös ügyességi, amiből neki megy mindhárom, de Gabinak is (talán ő papíron labdával gyengébb).
Gabi választása viszont abszolút WTF, mindketten egyszer próbálták csak ki, és bár neki valóban jobban ment, Gréti is nyert vele, miután váltott. Ráadásul ennél erősen döntő faktor lehet a távolság, abszolút lutri.
Ez azért fura, mert Grétinek pl. a dobófa olyan eszköz, amivel abszolút zavarba hozható, mindig alsóval akarja dobni, aztán legtöbbször nem jó és átvált felsőre, amivel sokkal jobban megy, de ezen elmehetnek futamok, míg Gabi magabiztosan dobja alsóval.
A vasárnapi adásba amúgy belefér két sima második szett és két rövid (3 pontos) harmadik szett is, de akár csak két szoros (5-4-es második is).
Abból a szempontból jó döntést hoztak, hogy előre tényleg nem lehet előre sejteni, csak ha a lányszettnek vége van.
Ebből a szempontból (is) a mexikóiak okosabbak, náluk 3 szettet kell nyerni 5-ből a döntőben, de csak 3 pontig megy egy szett. Na ott döntsd el műsoridő alapján, hogy alakul, pláne ha vegyesen futnak.
Tény, úgy kevésbé számít az állóképesség, mert tudnak pihenni szettek között.