Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Az ott a kezedben kanálgép kanala? Az egyik legjobb konzervnyitója a kanálgépnek van. Itthon is azt használom, a Victorinox konzervnyitója a közelébe se és! Mármint nem a bicskán lévő, hanem normál, konyhai victorinox konzervnyitó.
Végre sikerült 2 napot "túlélnem" az idei nyáron is. No nem Alaszkában mert az nekem túl könnyen teljesíthető lett volna ,sokkal inkább a hazai vadregényes Rába folyón. Túlélő késemet nem kellett nagyon nagy feladatokra használnom ,mivel az előttünk úszó vadmalacok egyike sem ajánlotta magát sütéshez ,a vidrától meg még én is féltem .Így maradt a konzerv és a nap végén hamburger a kempingben .
Igazából az van, hogy sajnos egyre gyakrabban kapok rettegő megjegyzéseket az egyébként abszolút legálisan viselhető Szasza nyakkésemre, és vagy ahhoz fogok csináltatni egy rejtettebb viselést lehetővé tevő tokot övre (ami a kés és a markolat szélessége miatt nem biztos, hogy kényelmes viselet lenne).
Vagy fontolóra venném egy keskenyebb, mindennapi viseletre alkalmas, legális méretű, kevéssé, vagy inkább egyáltalán nem félelmet keltő kés, amolyan "gentleman fixblade edc" beszerzését. Ha már ez, akkor pedig nem szeretném túlcicomázni, valamilyen visszafogottan elegáns, sötétebb árnyalatú(ra kezelt) fa markolatot, rozsdamentes acél szegecselést és esetleg valami szolid baknit képzelek el szintén rozsdamentes acél pengével. Tehát nem tankhámozó kell. :)
A képek alapján nagyon szépek a munkáid, úgy vélem, élőben is meggyőzőek lehetnek. Ha elszánom magam, akkor esetleg beleállnál egy ilyesmi projektbe?
Kicsit összezavarodtam, hogy ki kivel van, nekem itt a harmadik képen (ahol két kés van heggyel balra) az alsó, sötétebbik - ha lehet - még jobban tetszik. Kifejezetten elegáns. Ez milyen fából van?
Az a baj, hogy elkezdett mocorogni a kisördög, amikor a minap írtad, hogy megrendelésre is dolgozol. Helyileg merre?
No, ez se csúnya, sőt! A bőrkorong markolat egyébként is nagyon tetszik, ha egyszer végre elkészül a Kocsis-féle damaszt penge markolatozása, valószínűleg az is bőrkorongos lesz.
Hogy a szó mit jelent, azt majd a hozzáértők mondják meg, lehet, hogy rossz kifejezést használtam. Igen, arra gondolok, hogy az agancsnak azt a részét is felhasználták, ahol szivacsos állomány van. Az a szivacsos rész egyébként teljesen ép, olyan, mintha lézerrel vágták volna, de pont olyan, mint egy szivacs, likacsok vannak benne. A markolat penge felőli részén, és a végén is kilátszik a szivacsos rész. Nekem egyébként pont a kőkemény őszinteség tetszik a késben: teljesen jól látszik, hogy miből van. Semmi bakni, ami elrejtené a rejtegetni valót: egy darab vas, és egy kettévágott csontdarab. Szépnek nagyon szép az anyag, meg nekem az egész kés nagyon tetszik, de nem tudom, hogy egy vad feldolgozása után hogyan lehetne megtisztítani. Szerencsére a gyakorlatban ilyen problémám nincs, nem ölök, és nem is eszek vadakat.
Markolat alapanyagoknál gyakran olvasom, hogy "stabilizált". Nem tudom, ez mit jelent, csak találgatok, és azt sem tudom, hogy ennek a késnek a markolatán az agancs szivacsos részét kezelték-e valamivel. Megfordult a fejemben, hogy kitöltöm műgyantával, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, és szerintem jól tettem.
Akkor itt egy további darab a régi családi vasak közül, az északi finnugor ágról
Ennek a markolata bőr gyűrűkből áll, aztán az egészet lelakkozták, gondolom hogy ne menjen bele a nedvesség. Fogalmam sincs, hogyan lehetne szakszerűen gondját viselni. Ezt is néha megtisztítom, nem tartozik a túl gyakran használt kések közé otthon.
Őt ismerem és becsülöm, de azt hittem, hogy generációkkal korábbi mesterről beszélsz. Akit említesz, ő egy fiatal és aktív mester, de nem tudok róla, hogy használati bicskákat készítene, ha jól tudom, más területen jeleskedik.
Bartos Mihályról nem sok infóm van . Szóval : Bp. - Budafok XXII. ker. Komáromi út 15/c Mobil szám :06 70 771 9830 vagy 06 30 284 2779 . WWW. rimuhelye . Blogspot . hu . Hagyományőrzés , fémrestaurátor , kovács , késkészítő - ezekkel foglalkozik . A díszmű kovácsolást nagyon magas szinten űzi amit bizonyítanak a kiállításokról és versenyekről elhozott díjai .
Szervusz ... slr... ! Tetszik a fejesgörbe , egyedi a baknija. Nagyon szépen helyrehoztad . Gratulálok hozzá ! Kint voltam a stégen próbáltalak hívni , de valamilyen oknál fogva nem volt kapcsolható a szám . Úgy voltam vele , hogy később újra hívlak , sajnos elfelejtettem . A számomat ha újból megcsörgetnéd visszahívlak . Köszönettel Rattesid Tibor
Tudsz budafoki illetőségű Bartos Mihály késes mesterről? Van ilyen nevű ismerősöm, de nem tudok késes múltjukról, pedig apa és fia közül a fiatalabb kovács lett - ha jól tudom -, a másik pedig intenzíven kutatja a múltat. Valami támpontot adnál, hogy honnan vetted a nevet?
Ez meg az egyetlen olyan késem, amit nem használok. Nem azért, mert annyira vigyázok rá, csak rájöttem, hogy az én életmódom mellett nincs funkciója. Azért vettem meg, mert nagyon megtetszett az egyszerűsége, a vaskossága és az, hogy emellett milyen jópofa görbületei vannak. Feltúrtam érte az internetet, de sehol nem találom a Muela kínálatában, valószínűleg ők is úgy gondolták, hogy nem túl funkcionális, a vevők meg jobban buknak a vadabb és díszesebb dizájnokra, ezért nem sokat készíthettek belőle. A bőrtokja (amit elfelejtettem lefényképezni) legalább annyira tetszik, mint a kés maga: az is végtelenül egyszerű, négy réteg vastag bőrből van, és nincs benne fém, csak varrás.
Az órát csak a méretarány miatt tettem be. Tóth Árpádtól már tudom, hogy rendes késes nem használja fel az agancs pudvás részét. Kicsit ez is benne van a kés diszfunkcionalitásában, nem igazán tudom elképzelni, hogy egy nedves-ragacsos munka után ezt hogy lehetne megtisztítani. Már megfordult a fejemben, hogy kitöltöm valami műgyantával, de aztán rájöttem, hogy csak ronthatnék rajta, vadat koncolni meg sose fogok vele.
A penge vastagsága 5mm, amit szerintem az él és a csúcs irányában szépen fogyasztottak el.
Kerestelek akkoriban a telefonodon, de nem reagáltál. Most már tudok fényképezni, mutatok egy képet az egyik kedvenc családi bicskáról, olyan ötven-hatvanéves lehet. Apám nem foglalkozott élszalaggal, a skandináv élhez hasonlóan a kések lapját fente, néha köszörülte, el is fogyott rendesen.
Ez a kés sokáig egy elfeledett asztalfiókban volt, méltatlan állapotban. Semmi mást nem csináltam vele, csak alaposan megtisztítottam, megkentem, és a rozsdát finom, kézi polírozással leszedtem róla. Ma is masszív, erős bicska, a rugója jól működik.
Szia Tibor! Nem értettelek félre, azt írtad, hogy talán meg van a megfejtés. Én csak kételkedtem egy kicsit a megfejtésben, illetve csodálkoznék, ha az oroszok angol nyelvű feliratokat ütöttek volna az én késem pengéjébe. Szerintem ez 90 körül még nem volt jellemző.
Nem gagyi, 55 +- 2HRc keménységűre edzhető, jó a korrózióállósága és könnyen fenhető különlegesebb fenőeszközök nélkül is.
Az ebből készült kések kevésbé törékenyek, mint a nagyobb széntartalmú társaik amiket csak különlegesen jó fenőeszközökkel lehet újraélezni és azok sem tartják sokkal jobban az élüket. Azaz azokat is kell időnként fenni. Olyan eszközt még nem láttam pályafutásom során, ami örök élű lett volna. Ilyen csak a teleshop reklámfilmjeiben létezik.
Nem gondolnám, hogy a TyssenKrupp rozsdamentes acéljait gagyinak szabadna nevezni.
Tény hogy idehaza az 1.4034 szinte az egyetlen késhez való acéljuk, amit be lehet szezni. Az sem gagyi, lehet belőle elfogadható minőségű pengét csinálni. A hazai késesek szinte mindegyike, dolgozik más acélből is, de a tömegben készülő késeiket nagyrészt ebből csinálják a könnyű beszerezhetőség, a relatíve olcsó ár, a préselhetőség, bélyegezhetőség stb miatt.
Nem arra értetted, hogy kenődő anyag? Úgy értettem, hogy a szénacélhoz képest puha, hamarabb ki megy az éle. Ezt Nagy István mondta tegnap. Vagyis relatív puha... Az már más dolog, hogy lehet, hogy ő nem megfelelő minőségű rozsdamentest használt, de lehet hogy csak szimplán sokszor lett köszörülve...
Ha a szénacél felületén nincs valami, ami megvédje (zsír), akkor rozsdásodni fog (ha párás a levegő, stb.) De ha szalonnázol, akkor az megvédi, ennyi. Nem?
Szervusz szabi72 ! Lehet , hogy félreérthető volt az írásom , de nem állítottam , hogy orosz gyártmányú a kés . Véletlenül találtam Szasza hozzászólását egy ilyen jelzésű mesterjegyre . Segítség képen osztottam meg .A Késportálon Szaszával fel lehetne venni a kapcsolatot és el lehetne oszlatni a kételyeket . Esetleg Tantóval , kint élt és vannak késkészítő ismerősei , szintén megtalálható a Késpotálon . Aktív tag volt egy másik orosz késpotálon . Üdv Rattesid Tibor
Rozsdamentes puha lenne? Inkább valami silányabb minőségű, vagy rosszul hőkezelt acélról lehetett szó.
Szénacél rozsdásodna? Ez a kés évekig kint pihent a sufniban, mire végre megtaláltam. Kicsit rozsdás volt, nem tagadom, de nem ette meg a rozsda, egy egyszerű polírozás után olyan lett a penge, ahogy a képeken is láthattad. Persze törődni kell vele, én is sokat bíbelődöm a szénacél caklimmal. Kolbászos, szalonnás kezelést kap rendszeresen, a szaru markolatpaneleket pedig néha szalonnabőrrel áttörlöm. ;)
Szerintem nem kell ezt a rozsdásodik-nem rozsdásodik dolgot túldramatizálni. Ha figyelsz, vigyázol a dolgaidra, nem lesz semmi bajuk, akár rozsdamentes, akár szénacél pengéről beszélünk.
Plusz attól, hogy valaki jó kézműves, még nem isten és tévedhet is egy-két dologban. Az oroszok szeretik a késeket és aktív, népes fórumaik vannak a témában -- ha tényleg lett volna BAL nevű gyártmányuk, szerintem biztosan lehetett volna találni valamit egy orosz nyelvű kereséssel.
Az a Nagy István kés azért "kenődött", mert rozsdamentesből volt (gondolom), ami puha, míg a szénacél sokkal keményebb éltartóbb, viszont rozsdásodik, ha nem zsírozzák olajozzák (ezt ő maga mondta).
Igazad lehet, mert szasza azt írta bal és nem b.a.l. valamint nem látjuk, hogy melyik képről volt szó, mert a képfeltöltés már törölte... :(
Szia Tibor! Nem tudom, hogy Szasza ugyan erről a logóval rendelkező gyártóról beszélt-e. Az én késemen is rajta van a B.A.L. logó, valamint a handmade és a 440 steel feliratok. Én a kést még valamikor 90 körül vettem, nem tudom, hogy az oroszok akkor angol nyelvű feliratokat alkalmaztak-e a termékeiken.
Ettől eltekintve persze lehet, hogy igazad van. Az én késemnek egyébként nagyon jó a fogása, a penge erős, könnyen élezhető, nem annyira kenődő anyag, mint amiről az egyik éltárs beszélt, bár ugye nem egy csúcsacél.
Volt egy bőrtokom is hozzá, amit az idők folyamán elhagytam. Az jobb kivitelezésű volt, mint amit az éltárs mutatott a képeken, azon is rajta volt a logó és a handmade felirat. Sajnos a tokot sehol se találtam, theraphosa készített hozzá egy újat.
Gondolom 18 év nem olyan túl nagy idő. Egy faládában pihen majd, egyéb dolgokkal. Valami fóliafélével a bicskát a tokjában becsomagolnám. Csak a rugó rozsdásodása aggaszt.
Szervusz H_G ! A magyar Turris cégről kerestem véletlenszerűen valamilyen információt azon az oldalon és akkor figyeltem fel Szasza hozzászólására . Pontosan leírtam , hogy hol található . A legnagyobb orosz oldalon voltam fenn , hogy rákérdezzek ( évek óta regisztrálva vagyok ) , de valamilyen oknál fogva nem tudok beírni és képet bemásolni . Üdv. Rattesid Tibor
Mi lenne, ha azt a kapszulát - bár nem tudom miből készíted - belelógatnád valami edénybe (pl. alkalmas méretű konzervdoboz), és körbeöntenéd olvasztott paraffinnal? Ez biztos hermetikusan zárna évtizedek múlva is.
Inkább zsírpapírba csomagolnám vastagon beolajozva és 2-3 fémdobozba egymásba csomagolva bő 1 méter mélyen leásva. Páraelszívót is tehetsz a dbozba( silica gel)
Tanácsot szeretnék kérni: egy időkapszulát készítek a kis unokám részére. 18 év múlva lesz felnyitva. Lesz bent egy Kocsis bicska is. Hogy a rugó ne rozsdásodjon be, elegendő szilikon olajjal azt a részt lefújni? Természetesen vízhatlan fóliába is csomagolom.
Az nagyon valószínűtlen. Ilyen L nincs is az oroszban; a Google semmit sem hoz a ножы бал keresésre (ill. hoz, de az oldalakon a Bal a Balisongból jön). Ráadásul a Bal így fényképről gondosabb kivitel, elegánsább részletekkel, mint a Nagy István -- ez persze egyáltalán nem nagy szó, de a félmúlt szovjet-orosz tömegcikkeit nem úgy ismerjük.
Szervusz emiki6 ! A vadaszforum.net. -ten a Vadászkések oldalon Szaszának van egy hozzászólása (2008. 06 24 -én 14:41 órakor " a Bal orosz gyártás " . Talán meg van a megfejtés . Pár perce találtam véletlenül . Üdv. Rattesid Tibor
Lementem és találkoztam Nagy Istvánnal, aki azt mondta, hogy nem tudja pontosan mi a rövidítés, de talán valamilyen László készíthette, aki lehet hogy már nem él.
És hogy azért ugyan az a markolat, mert egy sablon alapján készült.
Egyre kíváncsibb vagyok. Ma lemegyek megkérdezni a késboltba tudnak e róla valamit. De a B.A.L.-nak nem tűnik úgy, mintha sok köze lenne Nagy Istvánhoz.
Nekem is van egy ilyen logós késem, még annak idején az Opera mellett vettem a vadászboltban. Azóta a bolt vagy megszűnt, vagy elköltözött. Az enyém is szénacél, jó erős pengével, szeretm, de keveset használom.
Tegnap a kezembe akadt egy Pohl Force alfa2 es szerszám,és bizony elcsábultam egy pillanatra:) Mondjuk egy akkora késre nincs szükségem,de lett egy pillanatnyi fellángolás.Megragadja az ember figyelmét :)
Még a ZT 566 oson töprengek ,az kompaktabbnak tűnik a mérete miatt. Ezidáig nem érdekeltek a kések ,de mostanában elkezdtem foglalkozni a témával.
Apropó.Vettem egy Sanrenmu 9063LUC-GH kést csak úgy,kíváncsi voltam milyen is,sok jót olvastam a cég termékeiről. Ez ugye egy az egyben ugyan az mint a Real Steel E963 ..
Pozitív csalódás ért.Én az utóbbi időben végignéztem a Késmánia teljes kínálatát az Árkádban és bizony ilyen jó kést ilyen pici áron nem találtam .Nem lötyög,nem kotyog ,nagyon jó az éle ,csak kicsit políroztam rajta egyet,de hibátlan szerszám kicsi pénzért. Azt nem tudom mennyire lesz éltartó,de gyanítom a 8Cr14MoV acél az csak nem annyira vacak,hogy hetente kelljen élezgetni .
Köszönöm a választ. Akkor ELMAX lesz,bár én nem értek hozzá de néztem egy tesztet egy orosz ficak egy 550 et kínzott és elég meggyőző volt amit az a penge produkált.
Azért bátorkodtam érdeklődni,mert nem egy olcsó kés ugye és ha már kiköhögi az emberfia érte a pénzt akkor ne legyenek kompromisszumok,ha éppen úgy hozná a sors.
Szerintem egyikkel sem járnál rosszul, ésszerű használat mellett mindkettő több, mint elegendő.
Én azért az ELMAX mellett tenném le a voksomat, mégiscsak egy kiváló európai termék, valamint youtube-on láttam anno jdavis882-től egy S35VN-es Manix 5 vágástesztet, ahol bizony kihajlott az él... csórikámat ki is átkozták szinte minden amcsi késfórumról, mert ki merte jelenteni, hogy ez biza nem tetszik neki annyira, mint az S30V.
Kinéztem magamnak a ZT 550 vagy 560 kést ,de ahogy látom több féle acéllal adják mostanában őket.Van ugye az ELMAX,és az újabbaknál van ez a S35VN acél.
Melyiket érdemesebb beszerezni,avagy mik a tapasztalatok velük ,már ha vannak egyáltalán.
Van most nálam egy tökig elfent Nagy István kés (tok nélkül), aminek szakasztott ilyen a markolata, meg valószínűleg a penge is ilyesmi lehetett, este csekkolom.
Van egy (szénacél, fa nyelű) vadászkésem (majd talán dobok róla pár képet), melynek bőr tokjára rá van nyomva, hogy "B.A.L.". A probléma az, hogy nem tudom ki/mi készítette/gyártotta, de érdekelne. :)
Hogy eredeti-e, az aztán jó kérdés... a penge lapjának jó része ment a levesbe (pl. az eredetileg markáns hamis fokél meg a vércsatorna már alig látszik), a töve, ahova a gyártót nyomhatták pedánsan (khm) ki lett köszörülve. A keresztvas jó állapotú, de jelöletlen; ez még nem lenne baj, ahogy néztem, sokféle kivitellel szállították. A markolatgomb azonban gyanús. Az eredetiken mindenhol gömbölyded, esztergált gomb látható, ezen meg csak egy 1,5-2 mm-es lemez van (mondjuk a rögzítése autentikus), amit egy szélesebb bőrkoronggal támogattak meg.
Nem állnak tömött sorban,de egyszerre általában 10-15 darabot szoktam készíteni,ilyenkor azért nem árt ha egy kicsit gyorsabb a dolog,egy darabnál ennek nincs jelentősége.
Az az olaj amit én használok,estétől reggelig szoktam áztatni,így majdnem teljes keresztmetszetben átivódik,most készítettem egy vákuum kamrát amelyben ez a folyamat ,kb, 5-6 perc lesz legalább is gondolom,de mindenképpen sokkal gyorsabb lesz az impregnálás.
Természetesen vékony olajat kell használni ( az auro termékek jók különben ) viszont onnantól fafajtától függ mennyit és milyen mélyen szívja be. Én a gyorsnak azt hittem percekre gondolsz, egykét óra jó, de tovább semmiképp, mert utána már nem beszívódik a többi, hanem rászárad és ragacsos lesz. Én egy óra múlva letörölném a felesleget.
Mivel a vékony olajok,vagy a speciális fa kezelő olajok gyorsan és mélyen szívódnak. A konzerválásnak és felület kezelésnek így van értelme ha kellő mélységben beszívódik az anyag és nyilván ehhez 1-2 óra elegendőnek kell lennie..
Kiprobaltam az agyagot, 5 mm vastagsagon de nem lett jo... Majd kiprobalom a hoallo szilikont illetve az agyagot vastagabban is. Koszi a videot, bar nekem jobban elszenesedik a felszin viszont en 950 fokra hevitem fel.
Erről beszéltem,szerintem a samott lisztes dolog nagyon jó,de mire eltalálod az arányt,,,,,,,,,,,,,hát!
Egyszerűbb ha ebből rendelsz,ebben nincs hiba,és tökéletes,minden szerszám üzem ezt használja,akinek van hőkezelő kemencéje,ha normalizálni kell valamilyen alkatrészt.
Azt lehet tudni milyen vastagon teszik ra? Vagy ezt is ki kell kiserletezni? Illetve amikor felhevitettem olyan 950-1000 fok korulire akkor gondolom ugy az egeszet kell lehutrni nem kell letorni rola az agyagot, ugye?
Marmint egy esenybe rakjak samotlisztes vizuveges masszat es abba helyezem bele a darabot majd torjem le rola mielott leutom vagy azzal egyutt hutsem le?
Tudna nekem segíteni valaki abban hogy, van egy ismerősöm aki gyönyörű grafikákat tud belevésni késekbe. Viszont van pár megrendelése akik megedzett késeket szeretnének úgy hogy abban már benne legyenek a kért grafikák. Nekem van egy elektromos kemencém és engem kért meg hogy segítsek neki ebben. Még nem igazán csináltam ilyet és amiket adott próbára, nos sajnos felmelegítés után (950-1050 fok között próbálkoztam), ahogy kivettem a kemencéből (és olajban illetve vízben is próbáltam lehűteni) nagy gondom akadt hogy mindig keletkezik egy leváló réteg (mely miatt az egész grafika szinte eltűnik) hogy tudnám ezt kiküszöbölni?
Köszönöm a hszeket. Pontosítanék, a kést én csináltam, a leirásban ez nem volt egyértelmű, egy kicsit itt-ott elb...tam. De hát saját kárán tanul az ember.
Köszi . Ez a rézforgácsos cucc egy kísérlet volt ,kétkomponensű ragasztóba kevertem bele,de avval nem számoltam hogy leül az aljára a forgács mire megköt az epoxi . (így jártam)
Jó napot urak. Eddig csak passzív tagja voltam a csapatnak, de most szeretném megmutatni első késemet. Anyaga rugóacél, amit 57 hrc-re sikerült edzenem. Kézvédő 5 mm-es sárgaréz. Markolat csiszolt agancs, trópusi fa. Méretek: penge 11,8 cm, vastagság 4 mm, markolat 12,3cm. Súlya: 171g. Üdv, további szép napot.
Igazából ironikusan írtam. A bakni jelentősen növeli a kés használati értékét, de mivel ezeknek a késeknek a túlnyomó részét úgysem használják, valóban nem olyan fontos.
Igazad van, rontja a letisztult formát, és már egyébként sem fontos, az egzóta fák nem olyan érzékenyek. Ráadásul több munka van vele, súlytöblet, télen hideg érzetet kelt. Néhány készítő azért még használja,és kérésre el is készíti, ezzel növeli is az esztétikai élményt, de az hogy mi fér bele a kés árába, azt szerintem hadd döntse el ő. Peace.
Egy Lovász kés bakni nélkül, és pár darab Nagy Csaba munkáiból.
Sajnos nincs tapasztalatom evvel a késsel ,bár biztos tökéletes mind kivitelezésben ,mind használhatóságban .
Egyedüli dolog amit én hiányolok rajtuk (ha nem G10 a markolat) az a bakni ,ami elvileg védi a fa szétnyílását repedéstől . Nemcsak erre az egy késre gondolok , a többi készítő is előszeretettel elhagyja a baknit . (mondhatnánk hogy a réz nem illik ezekhez a modellekhez ,de ott a rozsdamentes acél . ) Véleményem szerint ezekbe az árakba a bakni többlet munkájának bele kéne férni .
(ez csak egy vélemény ,valaki lehet eleve nem kérne rá .)
Konyhában előkészítésnél a szarus csúszkál a kezemben a zsírtól, viszzont az agancsos grószi meg se moccan. Ettől függetlenül a szaru markolatú bicskám van nálam legtöbbször, és falatozni is azzal szeretek. Vagy éppen amivel kedvem van. :-)
A szaru SZVSZ kellemesebb fogású mindennél, a csúszósabb agancsnál is, pont a legmegfelelőbb síkosság-tapadás aránya van -- csak nem vadi új korában, hanem amikor már vannak rajta apró karcok.
Nekem három szarunyelű bicskám van, jobbára étkezésre használom őket, aztán étkezéskor szinte mindig a jó Magyar konyha remekéből fogyasztok, ami tudvalevőleg zsíros, tehát a szaru nyél ápolása is adja magát...
Tehát az én szemszögemből egy autentikus, kellemes tapintású nyélanyag! ;-)
Ha mosógépbe rakod, nem jó. Ha vigyázol rá, jó. ;)
Ha te az a fajta felhasználó vagy, aki a kést üti-vágja, akkor neked nagyon rossz nem csak a szaru nyél, hanem a tradicionális bicska is, akkor neked valami egyszerű, olcsó bicska való.
Ha viszont normálisan használod a bicskád, akkor a szaru teljesen jó választás.
Ja, azt ugye tudod, hogy egy fixpengés kést bátrabban lehet ütni-vágni, mint egy bicskát?
Ezerszer el lett már mondva hogy a természetes(szerves) anyag a környezeti változásokra reagálni szokott. Főleg a páratartalom és a hőmérséklet ingadozás befolyásolhatja a tartósságot illetve az élettartamot.
Ezt különböző olajokkal,viasszal,zsírral stb. fokozni lehet lehet.
Jól látod. ;) Mindig elhatározom, hogy majd most, na majd holnap, no, a hétvégén lesz időm! Aztán eddig még nem jutottam el a kivitelezésig, sajnos. Amit eddig gányoltam bakni, markolat gyanánt, az nem méltó ehhez a pengéhez.
De ha kész lesz végre, theraphosa készíti el a tokot, az tuti! ;)
két maskarám van Csigitől, mindkettő tisztességes iparosmunka. tulajdonképpen annyi bajom van csak velük, hogy a rugójuk picit gyengécske, de ettől eltekintve hibátlan mindkettő. az áruk meg baráti volt.
nálam Csigi András nincs ugyan az elit bicskakészítők klubjában, de a másodvonalban a legjobbak között van.
Hidd el, hogy kkve témakörben vannak cifra sztorik es pont leszarja a derék közeg, hogy feljelented-e. Ugyanis a rendőri szféra alapvetően "títsukbe" attitűddel rendelkezik, tisztelet a kivételnek, a jogszabály okkal sincs teljesen tisztában. A tekintetben, hogy a rendőr elveszi-e a késed, plusz szabálysértésért feljelent, gyakorlatilag irreleváns, hogy kkve-e ténylegesen a nálad lévő bicska. A tekintetben viszont nagy jelentősége van, hogy a későbbi eljárásban (fellebbezés) milyen esélyekkel indulsz (pl. Visszakapod-e a késed). Szóval mindenképpen megéri követni a jogszabályt, de ettől még egyáltalàn nem biztos, hogy megúszod az utánajárkálást, levelezgetést.
Sziasztok, sokan hallottak már a sárvári Balla bicskákról, de azt talán kevesebben tudják hogy ritkán, vadászkéseket is gyártott.
Nem gyűjtöm a civil késeket, de ez a kés valahogy megfogott, a penge hossza 120mm, szélessége 38mm, vastagsága pedig 5mm, a pengetüskén szarvasagancs lapok vannak, melyet három átmenő rézszegecs rögzít.
A keresztvason a Balla logó, valamikor a kilencvenes években készítette a mester.
Azért ez nem így működik hogy "simán elveszi és feljelent".
Ha nem haladja meg a 8cm-t és elveszi, akkor én jelentem fel és ezt közlöm vele míg felírom a jelvénye számát,közben még azt is megkérdezem tőle hogy milyen törvényt vagy jogszabályt sértettem? Azért nem kell beszarinak lenni mert ő rendőr,nem sértesz törvényt a 8cm alatti kés viselésével!
Egybe írva hogy "rugóskés", az ugyebár nem azonos a rugós késsel. Kaliber magazinban volt Bokros doki cikke valamikor, ha jól tudom ügyészségi állásfoglalás is volt már arról, hogy a rugós nyitásrásegítéstől egy kés nem minősül "rugoskésnek". A rendőr, ha olyanja van, bármilyen bicskát és kést el fog kobozni tőled. Jó esestben odaméri a cigisdobozhoz, rossz esetben simán elveszi és feljelent. Amikor kocsiban talált teniszutőt vettek már el kkve-kent a tulajdonostól, akkor miről is beszélünk? Ha szivatni akarnak, akkor még a szaros alsogatyara is rafogják, hogy kkve, ha meg nem, akkor simàn leszarják mile bicska van nálad (nyilván ésszerű keretekig), ha rejtve hordod.
Próbáltam magam is utána nézni a törvényi háttérnek:
1. "Az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja, továbbá a szúróhosszúság vagy a vágóél méretétől függetlenül a dobócsillag, a rugóskés és a szúró-, vágóeszközt vagy" stb.
Tehát csak annyit ír, hogy rugós kés. Próbáltam rákeresni, hogy mi a rugóskés törvényi definíciója, de sajnos nem találtam semmit.
A rendőr ismerősnek (a belső ellenőrzésnél van) küldtem egy e-mailt, amiben egy youtube-os videó linkje található, melyben egy oldalra nyíló Kershaw Knockout szerepel (https://www.youtube.com/watch?v=ZiA83xfQZ5s).
Lehel, hogy csak a jövő héten kapok választ. Megkértem, hogy kérdezze meg a kollégáit, hogy konkrétan ilyen eszközökre mit reagálnak.
Gyakorlatilag két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban megtudni. Egyrészt pontosan mi minősül rugós késnek, másrészt általában hogy vélekednek erről a rendőrök.
Mert ahogy már valaki előttem leírta, lehet, hogy legális, de akkor is elkobozzák tőlem.
Egyetértek azzal amit írsz, és nagyon jól kifejtetted, de vannak olyanok, akiknél húszezer körül van a fájdalomhatár, sőt egyre gyakoribb ennek a fele. Persze ha megengedheti én is egy jobb késsel indítanék, de szerintem ebben a kategóriában ez egy nagyon jó vétel. A Delicánál jobb a mérete is, és a penge ívéből fakadóan a használhatósága. És igen az acél minősége elmarad VG10-től, de nem annyival. ZDP-t hordok, de tudom hogy az élezése kezdők számára rémálom, és a VG10 sem sokkal különb, pedig nagyon jó kis borotvaélt lehet rá varázsolni, ha valaki gyakorlottabb. Mingren 910-em is van, és szerintem mindennapi használatra a Sandvik 14C28 alkalmasabb, nemhiába használja a Kershaw is. Tehát ezért a pénzért a Real Steel egy jó alternatíva, már bizonyított. Persze különbözünk, mindenki maga dönti el, hogy mit választ, és ez jó is így!
A Buck Vantage Pro small, amikor lehet kapni itthon, akkor 28 k körül elérhető. Teljesen legál EDC méret, egykezes, flipperes nyitású, S30V acélból készült penge Paul Bos féle hőkezeléssel. Oké, hogy itt is van egy bő tízes különbség, de azért a Bos hőkezelésű S30V pl. szerintem alapból megér ennyi pluszt. A 14C28N egy igen jóféle és tiszta Sandvik acél (upgradelt 12c27n), aminek nem annyira az összetevői, hanem a tisztasága, jól edzhetősége adja az értéket. Sajnos én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a hőkezelést olyan precízen végzik el a kínaiak, minta a svédek, vagy akár a franciák. Ugyebár a VG-10-es pengéknél eleve a japán Takefu végzi a hőkezelést és a kész pengéket továbbítja a gyártóknak, azért ez elég komoly minőségi garancia.E mellett én alapvetően ígéretesnek tartom a Real Steel termékeit a nagy márkák low end késeivel való versenyben pl. a Spyderconál a Byrd kések, vagy még talán a Tenacious-nak is komoly versenytársai lehetnek a termékei.
Ja, csak ha innen nézzük Real Steel H5 egy CNC-vel kimart, G10 és acél frame (váz) szerkezetű, nagyon jól öszerakott, golyóscsapággyal ellátott 14C28 Sandvik pengével ellátott zsebkés. A Spyderconál mutass ilyet! Ja hogy az már kilencvenezres kategória itthon véve? Akkor jó is az ötszörös ár amit írtál.
Pofám leszakad, hogy ez az összehasonlítás egyáltalán felmerül az iparág egyik vezető, innovatív márkája és egy innen-onnan pofátlanul összelopkodott kínai késpótlék között. Még ha Kínához képest jól meg is van csinálva, nem ennyivel kellene kevesebbe kerülnie, hanem ötödébe egy eredeti Spydercónak (ahogy Sanrenmu korában ez volt az arány).
En biztosan nem farigcsalnam a pengehátat. :) akkor pár plusz ezresért inkább egy spy delica, vagy egy Buck vantage pro mini. ha valaki nem tart a rugós nyitasrasegitestol, akkor a kershaw leek, vagy crkt heiho lehet frankó legal EDC-re. 30 k körül pedig pl. Bencmade mini griptillian. A hd felhasználásra amúgy is felejtősek a folderek, aki durvulni akar, az legal kis fixet hordjon, pl. Fallkniven wm1-et.
Sajnos nagy baromságot mondott az ismerősöd. :) "rugó" pl. A hagyományos kezmuves magyar zsebkesekeben is van. Akkor az is rugós kés?! A rugós nyitásrasegítesu kés un. semi-automatic, pont azért lett kitalálva, hogy olyan helyeken is lehessen hordani, ahol a hagyományos rugós (értsd: automata) kések tiltottak.Rendőrök általában a legtajekozatlanabbak, a legtobbnél az A4-es papírlap is kkve. ebbol kovetketően simán elveszik a full legal keseket + feljelentenek. Természetesen aztán bebukik az ugy, de csomó macera, amíg vusszaszerzed a kesed. Tanulság: drága kesekez otthon gyujtibe, hordas rá olcsó igaslovat.
Hihetetlen gyors nyitású és nem rásegítéses, hanem golyóscsapágyazott flipperes zsebés, jó acéllal, kis hozzáértéssel könnyen legálissá alakítható, igen jó árban.
Pedig rosszul tudja, a rásegítéses nem = rugós kés. (Pláne nem automata, ilyen kategóriát nem ismer a törvény.) A rugós késeket a rugó nyitja, folyamatosan nyitni próbálja és az ember csak engedélyezi egy gombnyomással. A rásegítésest aktívan kell kinyitni és a rugója nélkül is kinyílna ugyanattól a mozdulattól.
Zsebben elférős legális méretű, nagyon gyorsan nyitható egykezes szerszámkésnek CRKT M16-01S-t használok. Ez egy acél markolatú bicska, nem liner lock-os, hanem framelock-os. Ez azt jelenti, hogy a markolatpanel teljes vastagsága beáll a penge útjába, hogy megakadályozza a becsukódást. Igen masszív.
Kifejezetten egy hétköznapi vágási feladatokra készült kés, nincs a pengéjén fogazott rész, hagyományos, szimmetrikus spearpoint hegye van. A nyitásával eleinte megkínlódtam, de miután eltaláltam a mozdulatot, egyetlen pöckölésre észrevehetetlenül rövid idő alatt kinyílik a penge, és úgy is marad. A másik, amit meg kellett tanulnom, az a linerlock-nál nagyobb erőt követelő framelock, itt a becsukáshoz egy vastag acél markolatanyagot kell kivenni a penge útjából. Mondjuk amikor elkezdtem használni, akkor még elég rokkant voltam, kis erőfeszítés is fájdalmas volt, de ma már észre sem veszem, szinte magától nyílik-csukódik, pedig nincs benne aktív nyításkönnyítés. Egyszerűen a dinamikát és a súrlódás fajtáit nagyon jól ismerte az, aki ezt a bicskát megtervezte. Nyitásnál és csukásnál is van egy kisebb ellenállás a megfelelő helyen, az energia gyakorlatilag az ujjadban gyűlik, és amikor a kis golyó elenged, akkor már egy nagyobb kezdő erővel tudod leküzdeni a súrlódást. Ez után még meg kell tanulni azt, hogy az ujjad hegyével még egy kicsit tovább tudd gyorsítani a pengét, és kb. 30 fokos nyitási szög után már a saját lendülete továbbviszi nyitott, lockolt állapotba.
Nem egy nagy presztízsű szerszám, de nálam a gyakorlatban nagyon használhatónak bizonyult. A penge méretéhez képest nagyon kicsi az összecsukott mérete. A nyitást könnyítő fül már a zsebben könnyen kitapintható, gyakorlatilag mire kiér a zsebből, már nyitva van. Főleg olyankor használom, ha létrán állva kell dolgozni valamit késsel, gyorsan és biztonságosan lehet elővenni és el is tenni. Az a fül pedig, amivel a nyitást indítom, nyitott állapotban megakadályozza, hogy a kezem rácsússzon az élre.
Köszönöm az ajánlatodat. A rugó rásegítéses eszköz számomra nem jó. Beszéltem rendőr ismerőssel, aki még a kollégáit is megkérdezte, mindegy hogy csak rugó rásegítéses vagy egyszerűen rugós kés, a törvény előírása szerint rugós kést egyáltalán nem lehet közterületen, nyilvános helyen hordani, viselni. A rásegítéses megoldásban (ha jól tudom, akkor automata késnek nevezik) is van rugó, tehát rugós késnek számít, mindegy hogy nem gombnyomásra nyílik.
Nem vitaindítónak szánom, én személy szerint örülnék, ha lehetne hordani, nem akarok vitatkozni senkivel, rendőrrel meg főleg nem :)
Valamint az ajánlott kés pengehossza 8 cm felett van.
Emiatt én inkább az emerson-féle nyitási megoldásban gondolkodok, de ha van valaki, aki tud hatékonyabb megoldást, ami legális, akkor szívesen meghallgatnám, elolvasnám.
Ha van egy termékem, amit el akarok adni, annak az árát én határozom meg. Egy bármilyen termék annyiba kerül, amennyit az alkotója szerint ér, és amennyit megadnak érte. Mindegy, hogy milyen vásárlóréteg, lényeg, hogy legyen. És nem mondhatjuk semmire, hogy drága, maximum annyit, hogy nekem nem éri meg, vagy nincs rá annyi pénzem. Azt ugyanis csak és kizárólag a készítő tudja, hogy mekkora ráfordítással, tanulással stb., azaz láthatatlan költséggel jár egy termék, és mennyiért éri meg neki eladni.
Pont olyan dolog ez, mint amikor fölháborodnak a zenészeken, hogy egy óra muzsikálásért elkérnek x összeget. Csak azt szokták elfelejteni, hogy ahhoz, hogy az az egy óra szórakoztató legyen a hallgatóságnak (és ne szenvedés), a muzsikus évtizedekig tanult, rettentő pénzeket költött tanárra, hangszerre, és naponta sok órát gyakorol pályafutása végéig, hogy a színvonalat tartani tudja, valamint bizonytalanságban él, hiszen nagy a konkurencia, valamint folyamatosan függ a fellépés a gazdasági helyzettől, divattól stb.
Valószínűleg el tudnék készíteni egy bicskát, képzettségem megvan hozzá. De mire azt a minőséget elérném, ami megüti a szintet, ahhoz annyit kéne tanulnom és gyakorolnom, amennyit nem akarok, mert ha akartam volna, már akkor megteszem, amikor fémművességet tanultam. Viszont amikor van pénzem, hajlandó vagyok egy kézműves alkotásért annyit fizetni, amennyire a mester (vagy művész) azt tartja. Soha nem gondoltam, hogy egy készítővel elkezdjek alkudozni, vagy vitatni kezdjem az árat, amire tartja a munkáját.
Ezzel szemben a tömeggyártott gyári késekre igen gyakran sajnálom kiadni a néha valóban horribilis összegeket.
nem írtam turistát sehol, semmilyen felhanggal. célcsoportot írtam, ami jelen esetben a külföldi vendégeket takarja, akik ajándékot, emléket vesznek otthonra, és a kékfestő terítő, a matyóhímzett blúz és a pálinkás butykos mellett a magyar bicskát is veszik.
nyilván van, aki direkt a Szankovits bicskákat keresve megy Szentendrére, de a nála vásárlók nagy része az előző csoport. Akiket ezért nem nézek le, a mesternek pedig gratulálok, hogy remek kézműves termékeket tud kínálni a hozzáértőknek, ugyanakkor pénzt is keres.
Ha valaki becsapja a turistát - az nem a turistát minősíti. Egyébként bizonyos időpontokban adott helyeken mindenki turista, aki pejoratívan emlegeti őket, magát értékeli így.
Viszont sajnos - nem Szankovitsra gondolva -mindnyájan hallottunk olvastunk már megvezetett turistákról. (Azért vegyük figyelembe, hogy szeretünk új, ismeretlen helyekre látogatni, és nem biztos, hogy adott nép, adott kultúra minden vonatkozásával tisztában vagyunk.)
Már elég régóta tervezek vásárolni egy zsebkést napi használatra (a vágóél hossza nem akarom, hogy 8 cm-t meghaladja). Utánanézés után nekem úgy tűnik, hogy az emerson-féle nyitási mód a leghatékonyabb egykezes használat esetén, de ha valakinek más véleménye van ezzel kapcsolatban, kérem írja már le. Részben taktikainak nevezett kést szeretnék, még ha nehezebb is vele hagymát szelni.
Van valakinek tapasztalata vele? Illetve milyen egyéb hasonló alternatív megoldásban lenne érdemes gondolkodni.
Ami zavar a Delicában, hogy a penge lehetne egy kicsit hosszabb. Néztem kifejezetten Emerson késeket, de azokat már drágának tartom (200 dollár feletti árak).
Esetleg egy késmesterrel készíttetni egy hasonlót?
Nyitott vagyok mindenféle konstruktív ötletre meglátásra.
Elég pejoratív felhanggal emlegetődik itt "a turista". Mintha egy alacsonyabbrendű fajról lenne szó, ami nem is érti a pénz értékét, és a bicskákhoz sem érthet, csak az a feladata, hogy szórja a pénzt bambán és számolatlanul. Mintha az fel sem merülne senkiben, hogy a bamba turista látott már bicskát, tudja hogy mit vesz, netán pont azért turistáskodik oda.
Kevésbé haragszom arra a késesre, aki elkéri a terméke árát, mint arra a népre, amelyik hagyja, hogy megalázó fizetésekkel szúrják ki a szemét, és inkább másokat is megszól, akik mernek tisztában lenni értékükkel. Emiatt az össznépi mentalitás miatt nincs Kocsis bicska: darabokra szedné az itteni úri közönség, ha el merné kérni a munkái reális értékét. Legalábbis én ezt következtettem ki a közleményeiből, bocsánat ha tévesen.
Elég sok magyar mestertől vannak hagyományos bicskáim, de a válasz a kérdésedre (ahogy már többször elhangzott) Kocsis Feri. Két bicskám van tőle, és egyiket sem kiválasztottam a sok közül, mindkettőt rendeltem és mindkettő bőven 100%-os.
De ha van rá mód, (mint pl Szankovitsnál), hogy válogass a kések között, akkor Révész, Berényi, Nagy Zoltán, Varga Tamás, Csigi András egyikük bicskája sem okozott csalódást. Az áruk meg messze a szentendrei ár alatt van.
De mondom még egyszer: ezzel nem minősítem Szankovitsékat, ők megtalálták azt a célcsoportot, akik relative drágán is megveszik a bicskákat.
Egyetértek. Magam is értékelem, ha minél szélesebb körhöz jut el valamilyen, akár kissé modernizált formában a népművészet, - mint például talán még mai nap is divatos, hímzett mintás farmerek. Azt viszont fontosnak tartom, hogy autentikus legyen az a forma, még ha furcsa köntösben is jelenik meg. (Biztosan emlékszel még, amikor a McLaren-pilóták ruháját kalocsai minták díszítették. Ezt kimondottan érdekesnek találtam.)
Egyébként ahol - meglehetősen hangsúlyosan - láttam ilyen darabokat:
Amikor csak tehetem, megnézem a változó választékukat, és amiről írsz, ilyen bicskára nem emlékszem, de ha elő is fordul, egyáltalán nem ez a jellemző kínálatuk. Sőt, amit most láttam a boltban, az kifejezetten friss, a modern anyagok, az egykori népi mesterségeket kevéssé meghatározó magas minőség* és a visszafogott elegancia felé való mozdulást mutat.
*Ez alatt azt értem, hogy a hagyományos népi mesterségeknek nem volt célja az a végletekig letisztult, csiszolt magas minőség, és itt nem csak a késekre, de más művészeti ágakra is gondolok. Népzenét például világszerte egészen magas képzettségű és tudású emberek játszanak, gondoljunk csak pl. Sebestyén Mártára vagy Paco De Lucia-ra, Rácz Aladárra vagy Astor Piazzola-ra, akik egy népzenét a koncerttermekbe vittek.
Ez a fajta letisztulás, kiemelés úgy viszi tovább a népművészetet, hogy azt a magas művészetek közé emeli. Aki annó késkészítésből akart megélni, az használati tárgyakat készített, nem ért rá napokig finomítgatni egy-egy munkadarabot.
Részemről örülök annak, hogy ezt a vonulatot, és az eredetihez közelibb munkamódszereket is van, aki képviseli, nyilván más árazást választva.
Nem "kispista jóskának" nem tetszett, hanem nekem... :) És a hozzászólásod sajnos kevés volt hozzá, hogy megváltozzon a véleményem. Nekem, az én ízlésemnek ez akkor is sok.
És nem a népművészettel van bajom, sőt ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy a túlzásba vitt "műnépi"-nek kevés köze van az igazi népművészet stilizáltságához, rejtett utalásaihoz, finom nyelvezetéhez. Sajnos nem vagyok néprajzos, így a tévedés jogát fenntartom magamnak, az ízlésem viszont már csak koromból adódóan is meglehetősen rögzült. És azt hittem, már régen túlléptünk a magyar népi kultúrának a kizárólag gulyásba, csikósba, Hortobágyba zárt megjelenítésétől.
Ez egyébként - és a hozzászólásomban is utaltam erre - nem mindegyik bicskájukra, késükre vonatkozott, csak kimondottan az ilyen jellegű darabokra.
Szerintem sokan nem osztják a véleményedet, ezekre a népi motívumokra még ma is van igény és a külföldiek is nagyon szeretik! Már pedig egy ilyen típusú vállalkozásnak igenis azt kell termelnie, amit nagy szeretettel és érdeklődéssel megvesznek, az egy dolog hogy a te ízlésednek ez nem megfelelő attól még nagyon is kelendő még manapság is ez a témakör bármilyen díszítési formában is legyen az, akár gravír, cizellálás, vagy csak "egyszerű" scrimso formájában. Egyébként csak úgy megkérdezem, mivel rosszabb egy iszogató legény motívumja egy markolaton szépen és ízlésesen elhelyezve, mint egy bivaly fej, vagy egy szarvas motívum díszítése, de akár egy Panisher koponya is, szerintem semmivel főként ha mindegyik kézműves munkával készült és ha erre van igény! Ne legyünk már ennyire sznobok, tiszteljük már az elvégzett munkát, főleg ha az jó is, és nem kell mindent csak azért lefikázni, mert éppen "kispista jóskának" nem tetszik.
...hogy itt bizony a magyar népművészetet zsebben hazavinni akaró, de igazából arról semmit nem tudó külföldi turista van megcélozva, mégpedig elég alaposan... (Szerkesztve)
Lehet, egyéni véleményem, de nekem a kevesebb néha többet jelent.
Elnézést, nem találtam meg a módját, hogy a már elküldött hozzászólást szerkesszem.
Kevés jogom van véleményt alkotni, mert soha nem fogtam kezembe Szankovits-bicskát, csak képeket láttam róluk illetve filmet. Mégis megkérdezem - mert igazából nem az árat sokallom és nem a minőséget keveslem: csak én érzem úgy, hogy némelyik bicskájuk felülről súrolja a giccs határát...? Ezt pl. sem Kocsis Feri, sem más, gyakran emlegetett késkészítő kapcsán nem éreztem, és lehet, hogy egyedül is vagyok ezzel. De például amikor a nyélen komplett életkép van, iddogáló legénnyel, helyre menyecskével és talpalávalót húzó cigánnyal - no az az én ízlésemnek már sok, és nekem erről - és nem az árról - jut eszembe, hogy ezt bizony a magyar népművészetet zsebben hazavinni akaró, de igazából arról semmit nem tudó külföldi turista van itt bizony megcélozva, mégpedig elég alaposan...
Lehet, egyéni véleményem, de nekem a kevesebb néha többet jelent.
Nem hiszem el, hogy Tibi ennyire pazarolna a 100%-os alapanyagokkal ami a bicskában van. Természetesen, ha valami nem úgy sikerült, ahogy gondolta, a hibás alkotóelemet kicseréli és máris 100%-os lesz a bicska.
Kocsis Feri, Berényi Sanyi is igen magas színvonalat képvisel, bicskáik legalább annyira pontosak, mint a Szankovits bicskák.
És még mielőtt leüvöltitek a fejem: nem az árképzéshez szólok most hozzá, azt már pro és kontra kitárgyaltátok. ;) A minősége a Szankovits bicskáknak is nagyon magas, és az már az én dolgom, hogy veszek-e tőle bicskát, vagy sem.
Én csak a csarnokban néztem a bicskáikat, azoktól Kocsis Feri bicskái jóval pontosabban vannak elkészítve, de szerintem Berényi Sanyi is pontosabban dolgozik az általam ismert mesterek közül. Ettől persze a Szankovits bicskák ugyanolyan jók.
"Még sincs tőlük egy késem sem, mert ugyanezt a minőséget, kidolgozottságot más mesternél olcsóbban megkapom."
Légyszíves írd meg ki az a késkészítő, aki még ugyanezt a színvonalat hozza, hogy ha egy kés nem 100%-os, akkor kuka. Tényleg kíváncsi vagyok rá! Ezt nagyon kevesek engedhetik meg maguknak, de ugye itt az ár szavatolja ezt a minőséget, mégha túlzónak is hat.
Megint előjött az árképzés meg a Szankovits kések relative magas ára....
Volt a kezemben már sokszor bicskájuk, szoktam járni Szentendrére. Jó minőségű, szépen kidolgozott darabok. Még sincs tőlük egy késem sem, mert ugyanezt a minőséget, kidolgozottságot más mesternél olcsóbban megkapom. De nem is én vagyok az ő célközönségük.
A szentendrei sétálóutcában megtehetik, hogy többet kérnek a késekért, mert elkelnek így is. Akkor meg bolondok lennének olcsón adni. Mindennek az az igazi ára, amit a vevők hajlandóak megfizetni.
Egyetértek a leírtakkal. Pusztán két gondolatot fűznék hozzá.
-Valószínüleg a leggagyibb bicska költsége is magasabb, mint 1000 Ft.
-A kézműves termékeket általában nem az anyagköltség, hanem a felhasznált és gépi eszközzel ki nem váltható munkaráfordítás teszi viszonylagosan drágává.
Lassan eljutunk Márkus László híres kabaréjelenetének a szintjére ("De mi került ezen a foleton 7200 forintba?").
Le lehet bontani anyagárra mindent, meg meg is lehet csinálni, akinek van hozzá kézügyessége, és mindjárt kijön egy bicska 1000 forintból. Ami egy noname kés lesz, akármilyen jól is sikerül, ha ügyes a készítő, el tudja adni viszonylag jó áron, ha nem ügyes, nem.
Ebben az esetben viszont egy bejáratott brand-ről van szó (világszerte ismertről, amit azért nem sokan mondhatnak el magukról). És nagyon jól teszi, hogy drágán adja, ez határozza meg az értékét. Ezért (is) megy be a külföldi a boltba. Ezért (is) fogja érdekelni a gyűjtőt. Innen (is) tudja, hogy nem gagyit vesz. Ez így működik, bármilyen területen. Nagyon jól teszik, hogy ezt az utat választották, minőséget nyújtanak, magas áron. Aki meg tudja fizetni, meg is fogja, és így sokkal jobban jönnek ki, hogy csinálnak heti 8 mestermunkát, mint ha napi 20 közepes kést gyártanának, és piacoznának vele. Arról nem is beszélve, hogy rangjuk, hírnevük van, továbbvittek egy családi vállalkozást, egy örökséget, ami nagyon frankó dolog. És megélnek belőle, ami szintén jó.
Aki meg nem engedheti meg magának, hogy megvegye, nem veszi meg, ezen fölösleges rugózni. Nekem sincs Rolls Royce-om, de nem is én vagyok a célközönség, úgyhogy baromira nem izgat, mennyire drága. :)
A rozsdamentes és a sárgaréz lemez táblákhoz,nyugodtan hozzá lehet kalkulálni a tábla lemez vásárlási értékének a 1.5 szeresét mint vágási munkadíjat.
Ezeket összeadva 90900*1,27= 115443 KO13
57500*1,27= 73152 Sárgaréz
188595,-Ft
Ezek még csak a lemez anyagok,és hol vannak még a markolat panel anyagai: Trópusi faanyagok amik szintén nagyon drágák illetve szarú több félesége,és esetleg kagyló vagy nemes csontok esetleg stabilizált faanyagok amelyekből egy késre való 600,-Ft tól kezdődik. Minden össze vetsz egybe,közel félmillió forintot kell elköltsél csak a kezdésre,és még kés vagy bicska nem készült,csak vásárolt a készítő!
Nem beszélve a járulékokról és rezsi számlákról,bérleti díjakról,könyvelőről,stb,stb!
Na erre mondtam hogy ezeket csak azok látják át akik ezzel foglalkoznak vagy fő állásban vagy mellék állásban,de a költségek mindig ugyan azok,nem beszélve arról ha megveszel mondjuk egy tábla D2 vagy Sleipner lemezt az már eleve félmillió forint!
Van Szankovics késem, ismerem a minőséget, de pár éve, amikor az üzletükben voltam, azt tapasztaltam, hogy drágák, tipikus turista áraik vannak.
Gondolom a vevőik nagy része nyugati turista.
Ugye, lehet róluk véleményem ? Egy fórumon ?
"Egyébként magyarázd már meg, mit értesz az alatt, hogy elszálltak. Mitől szálltak el? Az anyagköltségektől? Az üzletek fenntartásának költségeitől? A munka minőségétől? A munkaerőre rakódó magyarországi terhektől?"
Nem kell ezt túl lihegni szerintem! A Szankovits bicskák minőségét nem kérdőjelezte meg senki,csupán vannak akik túlzónak tartják az árakat, vannak akik meg nem.
Biztos van sok egyéb olyan dolog a késeken kívül amit te sem veszel meg mert drágának találod,más meg tucatszámra veszi.
Megengedtetik. Szabadság van, mindenki azt gondol és ír, amit szeretne. Én is.
Itt éveken keresztül senki nem akadt, aki e műhely kapcsán eljutott volna odáig, hogy egy kést a kezébe vett volna, és előbb arról ír fél sort, és csak az után oltja őket. Amihez persze mindenkinek joga van, "hiszen belőlünk élnek."
Hát belőlünk ugyan nem, tőlünk akár éhen is halhattak volna, gondolom én, mert nekem is jogom van hozzá, hogy gondoljak egyet. És szerencsére - gondolom tovább, mivel a korábban látott készlet valahogy csak elfogyott - mégis vannak olyan (nyilván) nemkésrajongók, akik tudatlanul kifizetik a (nyilván) elszállt árakaikat, de ők nem számítanak, mert csak turisták. Nem is értem, hogy süllyedhettünk odáig, hogy ebből a társaságból valaki végül úgy szólt hozzá a késesház témához, hogy előtte pár kést is a kezébe fogott. Láthatóan zavarba is ejtette ez a szokatlan tapasztalat :-)
Magam is szerettem volna egy exkluzív darabot vásárolni tőlük, elég hosszú időn keresztül tárgyalgattunk a késről,sajnos nem jött össze (az én hibámból) de a munkáikat én is végig mustráltam, kb 3 órát töltöttem el ott, és végig nagyon türelmesek és segítőkészek voltak velem. Szóval, le a kalappal előttük, a minőséget én is meg mustráltam gondoltam hátha találok valami hibát (nem rossz indulatból,csak kíváncsiságból) de nem találtam. Tökéletes minőségeket láttam és foghattam a kezembe,öröm volt ott lenni!
Egy régi hozzászólásomban taglaltam, hogy mennyire nem értem a Szankovits kések árképzését. A miértre körülbelül két hete kaptam választ, mikor is betértem a szentendrei üzletbe. Szóval bementem, körülnéztem, és hát nem volt nagy választék, az ár is kicsit kiverte a biztosítékot, s a beszélgetés is nehezen indult. Aztán kicsit jobban belemélyedtünk a témába, látta az eladó, hogy valamennyit konyítok hozzá, így a végén több mint egy órát ott voltam. Egy héten körülbelül nyolc kést készítenek, és azt kell mondanom, hogy tökéletes minőségben. Nem tudom volt-e már valakinek rossz tapasztalata, de öt kést rakott ki elém, és mindegyik ugyanúgy nyílott, csukódott középrezárt pengével, ami becsukódva sem lötyögött. A felköszörülés mindegyik oldalon egyforma volt a pengetőnél is. Határozottan, mégis finoman lehetett nyitni őket, egyáltalán nem szorultak, olajozottan működtek. Gyönyörű rozsdamentes acél baknikkal, díszitett rugóval voltak ellátva, és az exkluzív modelleken, amelyek pengéje már nem 14C28-ból készültek hanem RWL 34-ből, szóval azokon a penge is díszített, a dió nyélben ezüst és mamutagyar berakások voltak. A penge a hegye felé nincs annyira elvékonyítva, hogy faragni is bátran lehessen vele, ezt is az ifjabbik Szankovits mondta el, és még azt is, hogy most készül Sleipner, és Elmax pengéből is egy sorozat. Szóval kevés olyan üzlet van, ahol csukott szemmel is mernék választani fejesgörbét magamnak, hát ez egy ilyen. A fejesgörbe 14C28-as 2,9mm vastag pengével, berakásokkal, díszített rugóval ötvenezerért voltak, 3,2mm-es RWL-34-ből ezüst és mamutagyarral kilencvenezerért.
Szóval ha valaki a tökéleteset szeretné, hát itt van. Nem olcsó, de nem kell kompromisszumot kötni, hibátlan. bármelyik. Üres kézzel jöttem el, mert hát csak... de kell egy Szankovits kés!
Nekem kettő készítővel volt negatív tapasztalatom. Az egyik visszavette a kését még aznap. Kritikán aluli elmozduló markolatpanellel, és az oldalankénti leélezések legalább centire voltak egymástól a hegynél. Ő azóta is készíti a csere kést! A másik készítő felajánlotta a cserét. Az a kés azóta is meg van, mára már nem zavar az akkori hibája. Nem cseréltettem ki.Számomra azok a késesek nem mesterek, akik ilyen munkát kiadnak a kezükből! Csak simán késesek! Ha az árát elkérik, valami legyen mögötte! Szerintem!
Nem értem ezt az egészet! Én úgy tudom hogy a kés illetve bicska készítők zömmel belőlünk "késbuzikból" élnek. Akkor engedtessék már meg nekem hogy véleményt mondhassak egy készítővel kapcsolatban (természetesen a legnagyobb tisztelet mellett)hogy hogyan értékelem a munkáit,milyennek találom az árait stb. Miért kell ezen felhördülni?!
Egyetértek! Egyeseknek fogalmuk sincs arról,egyáltalán mennyibe kerül akárcsak egy átlagos 1.4034 (Ko13) Lv 3mm-es tábla lemez,annak mennyibe kerül a lézervágása és mennyibe kerül az oldal lemez,legyen ez akárcsak sárgaréz mondjuk Lv 1.5mm-es és ennek a lézervágása is ,de ott vannak még az oldal panelek ami vagy fa vagy szaru,csont stb,ezek is horribilis összegek! Nem beszéltünk még a belefektetett saját kétkezi munkáról,mert magától ezek bizony nemfognak elkészülni! A többi járulékos rárakodó költségekről nem beszéltem,de ezt ne is ragozzuk,mert ezt is sajnos sokáig lehetne sorolni.
Összességében szerintem is szép és jó minőségű munkáik vannak Sztankovicséknak,akinek meg nem tetszik ne vegyen tőlük semmit,de pusztán csak azért mert neki nem tetszik bármilyen ok miatt,azért még nem kell nyilvánosan lehúzni őket!
A vérnyomásom száll el attól, hogy van egy mester, pontosabban egy késkészítő család, akik gyönyörű késeket készítenek saját kezükkel, de akiknek a neve ha itt szóba kerül, biztos, hogy azonnal valami leoltó-degradáló hozzászólás érkezik, aztán más se. Igen, drágák a késeik. További kérdések?
Egyébként magyarázd már meg, mit értesz az alatt, hogy elszálltak. Mitől szálltak el? Az anyagköltségektől? Az üzletek fenntartásának költségeitől? A munka minőségétől? A munkaerőre rakódó magyarországi terhektől? Attól, hogy fenntartanak egy múzeum minőségű üzletet Szentendre főutcáján és egy állandó standot Budapest legdrágább csarnokában? Attól, hogy stabilan lehet rájuk számítani?
Tudod mit? Ne is magyarázd meg. Azt hiszem, a saját egészségem érdekében a továbbiakban tartózkodni fogok ettől a fórumtól. Nem bírom elviselni, hogy nem bírjátok elviselni hogy ki így, ki úgy próbálkozik. Ők speciel úgy, hogy (szerintem) kiváló munkát végeznek, és megpróbálják elismertetni és érvényesíteni annak értékét, és az üzleti modelljük költségeit, ez pedig a fórum közönségét végtelenül irritálja. Sok-sok kézi munkát tesznek bele egy-egy bicskába, tanulnak, változtatnak, és nyilván a nehezebb időszakokra tartalékolniuk is kell. Nekik drukkolok, nem a fanyalgóknak.
A minap jártam Szentendrén, és benéztem a Szankovits késesházba. Szűkebb volt a választék, mint amit korábban láttam, de ami ott volt, az nagyon tetszett. Ehhez hasonló, de diófa markolatpanellel, rozsdamentes acél paknival, és kétféle díszítéssel készített fejesgörbéket láttam. Az egyik változatban acél szegekkel és fekete szaruval volt a díszítés, a másikban csont volt az intarzia, és ezüst a fém díszítés. Kezembe vehettem több előkészített, de még be nem épített rugót, mindegyiknek más volt a díszítése.
Szlovákiában vásároltam,egy ismerős ajánlotta azt akinek volt eladó,de nagyon húzós volt az ár! Szerencsére még maradt egy vadászkésre való,majd egyszer az is sorra kerül.
Nem tudom, hogy fapanelt lehet-e kapni a climberre, de szerintem te is tudsz panelt készíteni a bicskához, ha nagyon akarsz. Bár én egy svájcira nem tennék fa markolatpanelt. A svájci, akármennyire is hasznos kis bicsak, nem képvisel túl nagy értéket számomra. Mondom ezt úgy, hogy egy Wenger van nálam minden nap, jó kis munkakés, nem sajnálom. Meg persze a Cakli is nálam van, csak az íze kedvéért... ;)
ma vettem egy Victorinox Climbert.... ámbár a Mountaineer nagyon tetszik még mindig a fémfűrésze miatt, de valahogy a Climber jobban belesimul a tenyerembe, sokkal kényelmesebb fogása van...
esetleg tud valaki olyan beszerzési forrást ahol a műanyag markolatpanel helyett eredeti fát lehet kapni hozzá?
Igen, igazad van, benéztem! Nekem egyébként a mindennapokban a Huntsman, túrázásnál pedig az Outrider jön be. Mondjuk én sokat használom a fűrészt és az ollót. Sportoláshoz Tradesman-t használok, de az olló csak hiányzik ilyenkor.
Kapásból a Tinkert mondtam, nem? Ha sosem nyitsz bort (hogy lehet úgy élni?), akkor csak a csomóbontásért nem érdemes dugóhúzósat választani, arra óvatosan (!) használva az ár is megteszi.
Ha nem kell a dugóhúzó, mert sosem iszol bort, és másnak sem nyitsz ki (amúgy csomókat is lehet bontani vele), akkor a csillagcsavarhúzó nyilván hasznosabb neked.
Ma elmentem az exrametál üzletbe és meg"tapiztam" a bicskákat.
Konkréten az alpineer-t, a Rangert és a clibert.
A ranger már súrolja azt a határt amire azt mondanám, hogy kényelmes a kezemnek fogni.
Az alpineer már vállalhatóbb méret, idővel hozzá lehetne szokni.
Ami igazán jól esett a kezemnek megfogni, kézben tartani az a Cliber.
Ami tetszett az alpineerben az a fémfűrész és a fém reszelő az univerzális használhatósága miatt....ámbár nem emlékszem, hogy az utóbbi időben szükségem lett volna ilyenre...
Itt többen is a három közül a Clibert javasoltátok igazi EDC. bicskaként.
Ebből a ma kettő fajtát is láttam, fogtam... a kettő között az volt a különbség, hogy az egyiknek dugóhúzója van, míg a másiknak dugóhúzó helyett Philps csavarhúzó(elég erősnek tűnik)
Nos a kérdésem felétek az. hogy e kettő közül melyik az ami használhatóság szempontjából érdemes a megvételre?
Melyik az az eszköz amit jobban ki tudok, lehet használni, illetve univerzálisabb a felhasználási területe?
91mm-es Climberből nem volt fogpiszkáló-csipesz nélküli.
(Kampó és karika nélküli igen.)
Van még egy lehetőség, de szerintem a sakwikin az is fent lenne. Voltak néha speckó diszkontverziók, amiről ezt-azt lehagytak, cserébe olcsóbb volt. Nekem is van fogpiszkáló és csipesz nélküli Spartanom, mondjuk az meg is van a sakwikin.)
Szerintem ezek a nevek viszonylag újmódi huncutságok, nekem van 25 éves svájcim, dobozostul, semmiféle mellékes neve nincs föltüntetve sehol. Ha jól emlékszem, egy sorozatszámmal különböztették meg a különböző típusokat. Az elnevezések a Wengernél voltak a kezdetektől, talán onnan vette át a Vic, amikor megette a céget.
Pont ilyen volt az első svájci bicskám a hetvenes években, akkor még nem volt olyan tömegtermék, amit a világ minden városában elképesztő mennyiségben lehet kapni, és akkor még tényleg svájci volt. Akkoriban tényleg minden funkcióját használtam. Körmöt és konzervdoboz lemezét felváltva vágtam az ollójával, és az éle csak nem akart elmenni. Egyszer egy évet töltött egy erdőben elásva, mikor megtaláltam, egy fél négyzetcentiméternyi folton megmattult a kis penge lapja, más baja nem lett, pedig földben volt, komposztálandó zöldhulladék közt. Mikor a komposztot megbolygattam, akkor került elő.
Vagy az ollóra emlékszel rosszul (nem volt), akkor egy Spartan Economy (3.3600 vagy 3.3601), vagy a fogpiszkálóra (volt), akkor egy Traveller (1.3702).
(Karikát szokták leszedni, szépen levágják, eltüntetik a helyét.)
Az általad említett dolgokra azért nem tartom ideálisnak a szalonnázót. Zöldség- és gyümölcshámozás kényelmesebb egy rövidebb pengével, a zsemle felvágása pedig OK, de ha nincs mellé még egy szállodai tompa késed is, mert mondjuk erdőben/vízparton vagy, a szalonnázóval megkenni már kínos lesz.
off Megváltozott az életem, már ha akarnám se fogyaszthatnám a tipikusan sok sót, tartósítószert és fehérjét tartalmazó konzerveket. Nem a könnyen feltéphető konzervtetők, hanem a dobozok tartalma iktatta ki számomra ezt a funkciót. Az italok közül is ezért vált szinte kizárólagossá számomra az egyik legősibb "elem": a víz. Így ment nyugdíjba a Victorinoxom két, korábban gyakran használt pengéje. Annál inkább előtérbe kerültek a nyers zöldségek és gyümölcsök, és a sült gyökerek. Ezek miatt pedig gyakrabban forgatom a kést, mint valaha, és a szalonnázó erre jobbnak bizonyult, mint gondoltam. Aki esetleg nem tudná: nem csak szalonnát lehet vele vágni :-)
Erősen benépszerűsödött a Révész szalonnázóm, mikor a kirándulócsoportunk a reggelire felszolgált zsemlével és az életlen éttermi késsel szembesült. Ki félbevágta a zsemlét, ki szeletkéket vágott vele, mindenesetre a marcangolt zsemléhez képest szép, kenhető szeletekhez jutott az, aki élt a lehetőséggel.
Te pedig nézz be alkalomadtán egy Arbat boltba, hogy megtanuld újra értékelni a konzervnyitót! :) A régen oly gyakori finom orosz halkonzervek, a Szajra és társai még mindig léteznek (csak most már sajnos nem olcsók) és ugyanolyan finomak, mint Leonyid Iljics idején. A doboz is ugyanaz a vastag és kemény fém, minden tépőzár-féle nyugati huncutság nélkül.
Ez a jó a Tinkerben, középméret létére rendes robosztus csillagcsavarhúzó. Bár nekem nem kellene, mert én a dugóhúzót tényleg gyakorta használom. (És körömreszelőt is sokkal gyakrabban igényelnek az elég vacak szakadozós körmeim, mint ahányszor a kis penge kellene.)
Van több és nagyobb tudású VX/Wenger modellem is, de ha tényleg svájcival szeretnék csinálni valamit/ menni vhová, akkor szinte mindig az egyszerű Sportsmant fogom meg.
Az ilyen többfunkciós késeknél könnyű abba a hibába esni, hogy ha már lúd, legyen kövér, és berendelsz valami extra modellt. Aztán pár nap után rájössz, hogy hordani túl nehéz és vastag, végül azt veszed észre, hogy csak a fiókban csücsül, mint "a kés, ami túl sokat tudott" :) Ha teheted, inkább menj el egy Extrametál üzletbe, és tapizd meg élőben a kiszemelt modelleket.
Climberem nekem is van, jó kis kés, egyetlen fájó pont a csillagcsavarhúzó hiánya, bár ez egy dugóhúzó inzerttel orvosolható.
Köszönöm mindenkinek a hozzászólást és a segítséget!
Ami a méretet illeti, ebből a bicskafajtából max a 91mm.-es jöhet szóba, valahogy nem kedvelem a nagyobbakat... :-)
Megnéztem a Victorinox climbert és valóban nem rossz, gyakorlatilag minden van rajta amire szükségem lehet városi körülmények között... kicsit meginogtam az irányába... :-)
Én mindig Vic fan voltam, aztán egy Wenger Newranger 61 lett munkahelyi kajálós bicskának praktikai okokból. Otthoni körülmények között kizárólag Magyar kézműves bicska ( maskara, szalonnázó és fejesgörbe van eddig) van étkezésre.
Nekem az elsőhöz hasonló van, a reszelő helyett fűrésszel. Volt, amikor nagy hasznát vettem, nagyon jó kis fűrész. Mostanában nincs szükségem fűrészre. Konzervnyitót, sörnyitót már rég nem használok. A blankolója sosem volt jó, de s csavarhúzókat régebben gyakran használtam. Ma inkább csillagfejű csavarok vannak, és inkább finomabbakat használok.
Az ollója mindig jó volt, ma is az. Évtizedekig a fűrész és kampó nélküli változatát használtam. Ma fiókban van. A Révész szalonnázó pillanatok alatt kiszorította a többit. Ételkészítéshez és étkezéshez verhetetlen, a mérete miatt zsemle- és kenyérszeléshez is jó. Mellette egy kis Victorinoxot hordok Phillips csavarhúzóval és golyóstollal meg ollóval.
Ez két szinte egyforma bicska, azt válaszd amelyik neked jobban teszik és jobban kitudnád használni. Én az elsőt választanám ezek közül. Nem tudom milyen funkcióra van szükséged, de én egy nagyobb kést ajánlanék ezek helyett:
Oda jut az, ahova akarjuk! :-)) A bicskáimat, késeimet én nem mosom csak végső esetben, azután jön a gondos szárazra törlés, szükség esetén a szárítás. Nekem is volt már az Opinelem "beszorulva" tanultam belőle, fának, fémnek minél kevesebb vizet! :-))
Szervusz ! Boznánszky László telefon számát azt nem tudom , de édesanyja Belencsák lány és a soproni és a körmendi Belencsákok unokatestvérei , így talán Tőlük megtudhatod . Üdv. Rattesid Tibor
Egy bicskánál teljesen más az igénybevétel, mint egy gitár esetében, és ezt most nem rosszindulatból írom. Ha csak az én étkezési szokásaimat nézem, használat során a bicska találkozik almával, paprikával, paradicsommal, uborkával, hagymával, de még dinnyével is, aminek a leve óhatatlanul befolyik a penge tövéhez, illetve a tengelyhez is, ahonnan szép lassan kioldja az olajat. De ha nem is oldódik ki, akkor is ki kell tisztítani, aminek következtében utána kell olajozni. De például a por miatt is folyamatos tisztításra, illetve újra olajozásra van szükség.
Nekem sincs jó tapasztalatom az étolajjal, többfélével kentem régebb a gitárom kulcsait, és idővel megszilárdult, nem ragadt be, de "hámlott". Nagyon jól szemügyre lehetett venni a régi fajta nyitott kulcsoknál. Tehát az én tapasztalatom szerint rövid távon jobb, mint semmi, hosszú távon nem alkalmas.
Találtam egy nekem tetsző Mora modellt a 2000 után most ez is nagyon bejön . A Companion -nál kisebb a pengehossz viszont hasasabb szélesebb . Mora PRO S 9 cm penge (akár 8-ra is le lehet vinni aki akarja) . Masszívan tartotta a markolat , most Pista bácsi testét kapja diófából .
Ha az OPI szorul és víz nem érte ,akkor csak a beletömődött kosz (morzsa és társai) lehet az ok . Én nagyon vigyázom evéskor a morzsákkal ,mint ahogy írták a kifújatás sem nagyon használ . (olajozásnál a parafinnál a pont )
A szalonnaevés amúgy jó dolog, de ez esetben tök irreleváns, nem megy annak a zsírja be a szegecsig. Ha odáig jutna, akkor már mososgatni is kellene tőle a fát, ami már megint nem jó.
Használok étolajat bicskához kenésre, az a titka, hogy nem szabad elrakni vitrinbe, mert beavasodik. Mindennapi használatnál inkább "kikopik" belőle, és újra meg kell kenni, tehát nincs ideje avasodni. Az azért leírom, hogy az étolaj nekem inkább az acél platinás bicskákhoz vált be, a rézhez nem nagyon kell semmi, esetleg egy pici műszerolaj. : )
Szilikon: Szilorett-A szilikonzsírt szoktam használni sokféle célra. Tiszta, nem folyik el, hőálló, és valószínűleg nem mérgező. Bicska kenésére speciel nagyon nem vált be.
Nem kötözködöm, nekem is lehet véleményem, nem csak neked, amit le is írtam!
Elnézést, hogy nem értek egyet veled, tudom most jön részedről a magyarázkodás:
"Egyébként nem okoz semmilyen problémát,esetleg csak akkor ha valami hulladék faanyagból készült a markolat,de ebben az esetben teljesen mindegy hogy mivel kened disznózsírral vagy faggyúval esetleg bármilyen olajjal, akkor is sz@r lesz a fa silány minősége miatt"
Az étolaj ilyen célra alkalmatlan, akinek van edénye, tűzhelye tudja milyen az étolaj.
Nincs az étolajjal semmi baj,csak Tescóst ne vegyél,mert az egy kalap sz@r. Egyébként nem okoz semmilyen problémát,esetleg csak akkor ha valami hulladék faanyagból készült a markolat,de ebben az esetben teljesen mindegy hogy mivel kened disznózsírral vagy faggyúval esetleg bármilyen olajjal, akkor is sz@r lesz a fa silány minősége miatt. Köszönöm hogy már megint elindult a kötözködés,úgy látszik ez a topik már csak ilyen.
Tudna valaki mondani vagy mutatni olyan kést, ami tradícionális Magyar formának tekinthető? Nem a klasszikus kézműves bicskákra gondolok, hanem fix kés(ek)re.
Étolajat én nem használnék kenésre, van egy olyan tulajdonsága, hogy ragacsosodik! Én disznózsírt, kacsa, liba stb. zsírt használnék helyette, de jó lehet a szilikon, kókusz zsír is.
Nekem is nagyon tetszik a formája, szombaton ugrottam be a mesterhez aki betegség miatt már nem dolgozik, abbahagyta a szakmát. Ebből a fejes-görbéből még egy maradt nála, volt még két juhászbicska és még pár női bicska.
Szervusz akopasz01 ! Gratulálok a bicskádhoz ! Az egyik legszebb formájú fejesgörbe az amit Bodócs Ferenc Készít . Hasonló stílusú Polyák Imre és Dinnyés Gyula fejesgörbéje is . Üdv. Rattesid Tibor
Még én is meg tudtam csinálni. :-) Viszont fogalmam sincs, milyen szövetanyag az, amit a bőrnek aláfeszítettem. Úgy találtam itthon, valamelyik ládában egy darabot. Az biztos, hogy műanyag alapú, de nem nyúlik, olyan, mint egy vastagabb lepedővászon. De mindegy, mert jó lett. :-)
Ami a bőrt illeti, jamescook éltársra egyáltalán nem kell hallgatnod; ennek mindössze ez az oka. :-)
Inkább a léc két végére fordítsd rá a bőrt - ha már ezt a megoldást választod -, és tűzd oda jancsiszöggel. Könnyebb lesz cserélni a szíjat ha tönkremenne. Nekem ilyesmi van, nem nagy dolog összeütni, csak a bőr alá valami olyan anyagot kell feszíteni, ami nem nyúlik.
Ha van valamilyen gyémántos eszközöd, akkor nem feltétlen kell a tisztítókő, csak egyre vigyázz, ha a gyémántszemcsék ragasztva vannak a felületre, akkor csak óvatosan a nyomással, mert leválhatnak. Ugyanez igaz ha kést élezel velük. A galvanizált gyémánttal nincs ilyen gond, csak az árával... :D
Ha van bőr szíjjad akkor érdemes lenne azt úgy használni, egyik végét beakasztod, megfeszíted és már mehet is. Csak a nyomásra kell vigyáznod, nehogy visszarontsd az élt, de ezt úgyis csak gyakorlással fogod kitapasztalni.
Van aki esküszik a pasztára, szeintem hanyagolható, elég csak a sima bőr a végén, sőt ha nincs más, akkor lehet sima papírral - kéztörlő, is helyettesíteni.
Ez a bőrös megoldás teljesen jó lehet,nyilván ezzel is megkel tanulnod a műveletet,de jó lesz az,pasztának bármilyen polírpasztát használhatsz,de szerszám boltokban lehet kapni trapéz alakú rudakban rozsdamentes vagy szénacélokhoz való polírozó rudat (fehér-vagy zöldes fehér színű a szemcse anyaga),egy ilyen rúddal kb, ezer évig fenhetsz és csak egy ezres körül van.
Köszönöm, mindenéppen megfogadom a jótanácsokat. Hisz tanulni jöttem most ide! :)
Más kérdés mindenki felé:
Penge elhasználódástigénybevételt követően a kívánt szemcséjű kővel megfrnem az acélt ezt követően bőrön lesorjázom. Van egy régi, de patent állapotú bőr szíjam, pár mm vastag és pár cm széles, gondolom ez jó lesz majd ha egy fenyő lécre ráragasztom. Itt jön a kérdés, hogy ez megfelelő lenne? Nem vennék, ha ez is megtenné, illetve kell ezeket a bőröket olajjal vagy akármivel bekenni- beitatni sorjázás előtt?
Szintén a Haidu kövekhez kapható tisztító kő tutinak tűnik, de van e valami más módja/ otthoni amivel kiváltható lenne? Otthoni keretek közt. Ha kell megveszem a bőrt is meg a tisztítót is, de ha nem muszály....
Az igazság az hogy bármilyen acélhoz választhatod a Haidu köveket,pontosan azért mert könnyedén megmunkálja még a kerámia késeket is. A nagyon erősen ötvözött porkohászati acélokkal is simán megbirkózik ez a fenőkő, pedig a 10% Vanádium vagy a 1,5-5% Cobalt ötvözetű acélok igencsak feladják a leckét a gyémánton kívül minden fajta köszörű, csiszoló vagy fenő alkalmatosságnak. Ezeket a Hiper acélokat nehéz fenni, igaz bármilyen megmunkálást is nehézkesen lehet rajtuk elvégezni, de nem lehetetlen csak nehezebb, mint az általánosabb acéloknál,ám a Haidu kövek ezekkel is nagyon könnyen elbánnak. A használatát én kizárólag csak vízzel ajánlanám, sokan esküsznek az olajos használatra, de ez utóbbi könnyebben is eltömi a követ, amit utána tisztítani szükséges és ez igen macerás dolog, a nem hozzá értők nem is igazán tudják rendesen elvégezni ezt a feladatot. Tehát a Haidu kövek nagyon jók,az éltársak nagyon jót ajánlottak neked,fogadd meg a tanácsukat.
Olajjal használva a nem rozsdamentes acéloknál van előnye, egyébként a víz kényelmesebb - nem pecsétel, egyszerűbb a használata. Viszont ha olajjal akarod használni, akkor nem kell beáztatni a követ, elég a felületére csepegtetni az olajat. :) Utána, ha mégis vízzel használnád tovább, akkor nyugodtan főzd ki valamilyen mosó vagy mosogatószerrel.
A szemcsefinomság a használattól is függ, egy bicskánál, tőrnél elég a 400, a konyhakéseknél a 600 vagy az 1000. Az 1200 leginkább a pedikűrös eszközöknél jó, bár általában senki sem tudja megállni, hogy ne vegyen ilyen követ is... :D
Sleipnerhez nyugodtan választhatod a köveket, vinni fogják.
Az vélhetőleg nagyon kemény acél, jobb hozzá a vizes -- nem véletlen, hogy a japánok azt használják, mert mindent visz, feltéve, hogy rengeteg időd van csiszatolni. Az olajoson egyes acélok csúszkálnak.
De ha nincs rengeteg időd erre, akkor inkább gyémántporosat használj.
Azt nem tudom, hogy melyik szemcseméretű kő kellene nekem... HCJ 400-as kezdeni majd HCJ 1200-as befejezni a fenést ? Esetleg Haidu bőrös fenőjével sorjázni a végén.
Vizes meg olajos használat között mi a különbség? Az olajost jobban ajánlják.
Öööö.... Nem 7, hanem 8 centi. Egyéb iránt ha be van csomagolva a dolog, elzárva szállítod, akkor viheted a kardot. Kardot birtokolhatsz, nem kell fegyverviselési engedély hozzá. Viszont kicsi a valószínűsége, hogy otthon kovácsolod, tehát szállítanod kell valahogy.
"(2) Nem vonatkozik az (1) bekezdésben foglalt tilalom ... b) azokra a rendeltetésszerűen munkavégzési, sport és a szokásos életvitel körében használt eszközökre, melyeknek közterületen, nyilvános helyen - ideértve az ott lévő járművek belső tereit is -, valamint közforgalmi közlekedési eszközön való birtoklása indokolt, feltéve, ha a tényleges munkavégzésen (tevékenységen) vagy az igazolható munkavégzéshez (tevékenységhez) szükséges szállításon kívül a birtoklás (szállítás) rejtve vagy a szokásos módon becsomagolva, szétszedve vagy zárt tárolóeszközben, illetőleg egyéb biztonságos módon történik; "
175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről
"rendőr nek semmi köze hozzá" Ettől függetlenül a törvény 7 cm felett másként szól. Miért gondolják emberek, hogy a magukban elképzelt, maszek módszereikkel rájuk már nem érvényes a közrend? Persze meggyőzheted a rendőrt, hogy békés természet vagy, jóérzésű célokkal, meg leszűrhető a fizimiskádról, viselkedésedből ez, ha olyan van, de ilyeneket ne mondjunk már, hogy semmi köze hozzá, mert nincs így.
Szervusz ! Szerintem nem én leszek az aki ebben segíteni vagy tanácsot tudna adni . Vedd fel a kapcsolatot a közeledben lakó fegyverkovács mesterrel , kaphatsz Tőle tanácsokat , hogy merre indulj el a kard felújításában . Járdán József fegyverkovács 3671 . Borsodnádasd Belső út 51 . telefonszáma : 06 48 442 040 vagy 06 30 293 4299 . Honlap : www. jardan.hu
Tegnap egy barátunknál járva pár rozsdás kés között felfedeztem egy szintén kissé rozsdás bicskát.
Az említett barát mentségére írom, hogy nem nála roszdásodtak meg a kések, épp a kidobás elől mentette meg őket.
A bicska formája, stílusa ismerősnek tűnt és beugrott, hogy a közelmúltban itt láttam hasonló darabot. Igazam lett, egy Balla féle bicskáról van szó. Ahogy írtam, egy kicsit megkapta a rozsda, így megnyertem a feladatot, hogy a lehetőségekhez képest rendbe tegyem. Valószínűleg még idősebb Balla Károly munkája lehet. Felirat, embléma nincs a pengén. Később teszek be róla képet.
Amúgy kellemes fogású, egyszerű, szénacél pengés bicska, kisebb pontatlanságokkal. Még örülnék is neki, ha az enyém lenne...
Az ajánlatot köszönöm, de a kard Dél-Borsodban van, és nem szívesen viszem messzire a hülye rendőrök miatt (ugye erősen KKVE, de ha valamelyik el akarja kobozni, hát meg is szúrom vele).
Bőrözni szerintem nem kell, hasonlóról van szó (sajnos nem ilyen állapotban):
Azzal a különbséggel, hogy a kézvédő inkább ilyen:
Szerintem ehhez gép is kell,de a fúrógép biztosan kevés hozzá,az egység csomagos polír paszta beválhat,de ettől is létezik jobb,meg kell próbálni. Szerintem keress olyat akinek van egy komolyabb gépe,kézzel ha nagyon szép végeredményt akarsz elérni szerintem húzós lesz. Géppel viszont gyönyörűen visszaállítható a régi állapota,a hüvely és a markolat bőrözését én szakemberre bíznám (Kuvasz, például ),nem tudom hol laksz,de szívesen felajánlom a gépeimet egy ilyen gyönyörű remekmű helyrehozásához.
Kardot políroznék. Nagyapámé volt, így senki más kezébe nem adom. Echte Solingen, a hüvely csúnyább, mint a kard pengéje. (A kézvédő lesz majd húzós...)
Debreceni viszonylag nagy műhely, Papp László mester (korábban meg az apja) tulajdonában. Tipikus tömegtermék, közepes minőség és eléggé szedett-vedett design, de az ár is ennek megfelelően alacsony.
Az egyenes pengések valóban eléggé összemosódnak. (Ideveheted a kis nőit - kis rác - meg a kis szalonnázót is. Bár utóbbit az arányaiból könnyű felismerni.)
Az arató egybaknis, 'olcsó'. Amúgy pofára kis rác is lehetne.
A nagyrác lényegében egy széles pengéjű szalonnázó.
A matróz az jó kérdés. Az nekem egy 'grószi nagyrác' :-). (A markolata is vaskosabb, a penge is szélesebb valamivel.)
(De majd Árpi bátyám megmondja, én csak okoskodom itt.)
Bizony, ha még azt sem tudod biztosan, mekkora méret kellene, akkor korai lenne sokat költeni drága séfkésre! Az Icel elég olcsó ahhoz, hogy vegyél 3 különböző méretet és kisérletezz. A másik hasonlóan jó ár-értékű márka a CS Premium.
A paradicsomot amúgy a jó céfkések sem viszik tökéletesen, elég speciális állaga van. Érdemesebb rendszeresíteni egy fogazott kiskést is, amúgy is sok mindenre hasznos, és a paradicsomot azzal vágni. (Pl. az Opinel 113 olcsó és annyira jó, szerintem minden konyhába kéne belőle.)
Talán jó helyen járok. Mivel úgy nőttem fel, hogy a paradicsomot jobbára csak paszíroztuk (és ezt nem általlottuk vágásnak hívni), úgy határoztam, megérdemlek egy JÓ kést. Elsősorban most konyhába keresek, szeletelni. Felmerül egy rakat kérdés: 20 centi alatti vagy feletti? Német vagy japán? Kai, Kyocera, Tojiro? 20 ezerig. Segítsetek választani. Keresek még szép és szintén minőségi szalonnát is. Ezért nem tudom mennyit érdemes adni, gondolom 10-nél többet nem nagyon. Olyan markolat kéne, amitől hidegebb környezetben sem fagy meg az ember keze.
Ezt próbálom kideríteni, még nem sikerült. 1989-ben már volt a 111mm-es, záras nagy Vic, 1982-ben még nem. Fóruminfó alapján 1987-ben jelent talán meg.
Lehet, de a lényeg, hogy Révészbicska ifjúságában már mindkettő régóta létezett, csak épp Victorinoxot nem lehetett kapni a KGST birodalomban, Mikovot igen. (Matula bácsinak is Mikovja van a filmben.) De a nyugati modellek koppintása teljesen általános volt már akkor is, csinált ál-svájci bicskákat a Mikov és Adleren kívül a lengyel Gerlach is, sokak szerint azok sikerültek a legjobban.
A képen szereplő modell VX eredetije pedig egyáltalán nem régóta létezik, valszeg a 90-es évektől, úgyhogy annak a tervrajzát aligha találhatták Mikovék egy VIII. században lefalazott pincerészben :)
Szervusz H_G ! Tudomásom szerint a Cseh Mikov cég az 1700 évektől működik Mikulásovice városában . Ez kb. 200 év for a Mikov javára . Tisztelettel Rattesid Tibor
A Mikov-nek van valami együttműködése a Victorinox-szal?
Azért a Mikov sem sufnigyár, de hogy a nagy Vic-eket (111 mm) - a kicsiket is, de a nagyoknál feltűnő - ennyire arcátlanul másolja.... A markolatforma, a pengeforma, a zárak. Hozzá nem értő simán összekeverné.
Sikerült beszereznem egy Hársing-bicskát. Egy fórumon beszélt valaki a készítőről, felvettem vele a kapcsolatot és elkészült a bicska. Sem a késben, sem a készítőben nem csalódtam. Ha valaki kést keres akár a mindennapokra, akár ajándékként, bátran ajánlom.
Sikerült beszereznem egy Hársing-bicskát. Egy fórumon beszélt valaki a készítőről, felvettem vele a kapcsolatot és elkészült a bicska. Sem a késben, sem a készítőben nem csalódtam. Ha valaki kést keres akár a mindennapokra, akár ajándékként, bátran ajánlom.
Vannak olyan késkészítők akik igen nagy átmérőjű kontakt kerékkel dolgoznak (450-500-700 mm),egy bicska pengénél mivel igen keskeny, csak ha nagyon meg nézed akkor veszed észre hogy nem konvex hanem holkeres a leélezés,ez pedig a nagy rádiusz miatt van így.Persze ez semmivel nem rosszabb sőt jobb a metsző képesség. A késesnek meg könnyebb elkészíteni a leélezést mert a nagy átmérőjű kontakt kerékből az a kis körcikk darab egyben lefedi a bicska penge szélességét,így sokkal könnyebb a munkavégzés.
Koszonom az igazitast. En sem arra ertettem, hogy ezredmillimeternyire kozepen van-e, csupan azt akartam ezzel jelezni, hogy messze nem surolja egyik platinat sem.
Egyetértek fenyooldrider hozzászólásával. Nekem is van pár Szalontai vadászkésem RWL-34-ből, és jó kidolgozású mindegyik. A bicskáiról nem tudok nyilatkozni, viszont a kések kb. két hét alatt készültek el. Ez tavaly volt, rugalmasan lehetett változtatni a penge és a nyél hosszát, és a penge vastagságát is, de hogy ez most is így van-e még, azt nem tudom. Ajánlani viszont igen. :)
Ez a középre zár, nálam nem értékmérője a bicskának, összerakásnál be sem lehet így állítani, mert a nagyolt edzett penge még vastagabb mint a kész. Ilyenkor az a kritérium, hogy be lehessen csukni, bemenjen a két "nyél" közé és kész. El lehet vele játszadozni, csiszolás közben, hogy a végén középre zárjon, de ehhez többször ki kell nyitni és be kell csukni, s a százas szériákhoz szokott késesek ezzel nem foglalkoznak.
Szépek, jól kidolgozottak, ráadásul a weblapján látható képekkel ellentétben a késeinek az élképzése is a tradicionális magyar bicskákra jellemző lett.
Nem véletlenül kapta meg a Népi Iparművész címet(2008.-ban)
2004-óta rendszeresen zsűrizteti a munkáit, a Népi Iparművészeti Tanácsnál.
Tamás nagyon közvetlen, barátságos nincs "elszállva" magától ember!
Nagyon jókat lehet vele beszélgetni... :-)
Munkáit legen az kés, vagy bicska csak ajánlani tudom!
Nekem is volt a kezemben hosszabban Varga Tamás bicska (eladtam, de nem azért mert hitvány volt, hanem akinek szántam, annak nem jött be, nekem meg túl nagy volt), ha a nem éppen tradicionális formákkal (markolatpanel, baknik) nincs problémád*, nyugodtan vegyél tőle, a kidolgozás teljesen rendben van. A rugói elég erősek, a szaru markolatosak pedig - a többi késes áraihoz képest - elég olcsóak nála.
* Jellegzetesen egyediek a bicskái, könnyű felismerni őket.
Isten hozott, Ferenc. Nekem van egy Varga Tamas szalonnazom, es ajandekba vettem egy matroz meg egy ... nemtommilyen nevu bicskat VT-tol. Nagyon kedvesen fogadott, es turelmes volt, amig valogattam. A bicskainak a formavilaga nem annyira az en izlesem, de azert neha meg-megnezegetem/forgatom az is. Rendszeresen hasznalom kajalasra (nem naponta, de rendszeresen). A penge anyaga eddig nekem bevalt. Mar nem emlekszem, csak arra, hogy valami osztrak rozsdamentes acel. De az eltartasa nekem bevalik, es az elezhetosegevel sem volt gondom. A bicska eldolgozasa jo. Nem a kakan-csomot-keresők kielegitoje, de tenyleg semmi gond nincs vele (1 eves). Cvikkol, tobbe-kevesbbe kozepre zar, a rugo kellemesen eros, es szepek a szurkemarha szarupaneljei. Ugyhogy csak ajanlani tudom.
Eddig olvasó voltam, most írok is egy kicsit egy Bölényről.
Nemrég személyesen vettem át Szaszától. Minden gördülékenyen ment, 1 hónap alatt el is készült. Eddigi legmasszívabb késem. Igazából vastagabbat akartam kérni, de
Szasza meggyőzött róla, miszerint elég az 5mm-es anyagvastagság. Igaza volt. Jól kidolgozott és nagyon jó fogású kés, szép bőrtokkal (Jókai Attila).
Pár jellemzője: Sleipner acél, recézés a pengeháton, G10 markolat, piros fiber, törővég. Jó a fórum, szeretem olvasni. Íme egy kép a bölényről
Az agancsnyelű középmaskara a főnökömnek lesz. Mindig nézegette a munkahelyen az épp nálam levő bicskát, hát pénteken, mikor említettem neki, hova is megyek, megbízott, hogy vegyek neki is egyet. Kissé fáztam a feladattól, gyorsan elmutogattam hát neki a főbb bicskafajtákat, azokból kiválasztotta a maskarát, de a részleteket már rám bízta. Remélem, bejön neki.
Egy nagymaskarát már régóta kívántam, el is csábultam. Sandvik acél, wenge markolat, rm platina, alpakka baknik, kellemesen erős rugó, rugódísz.
Maximum egy bicskát terveztem venni, de ennek a Berényi-maskarának a markolata totál levett a lábamról. Szálra húzott KO13 penge, réz platina és bakni, rózsafa panelok. Precíz, szép kidolgozás.
A műanyagjaink tisztának látszó Ikeás PET lapok, rácsosan érdes felülettel. A kést talán ez kíméli legjobban, és nem áztatják át a nedvek. Nem hiszem, hogy nagyon mérgező lenne, de a fa szimpatikusabb. A bambusz nagyon szép, de kemény, és kívánja a felületkezelést, hogy ne szívja be a paradicsom és a citrom levét.
A keleti szakácsoknak állítólag meg kell tanulni úgy vágni, hogy az ételt átvágják, de a deszkát ne nyiszatolják. A német szakácskés éle üzemszerűen siklik a deszkán, a kínai bárd mindig a levegőből indul, és elvileg akár meg is állhat az utolsó rost átvágása után. Én sokáig a kínait használtam, de (az akkor még fájós kezemnek) kényelmesebb volt a nyugati szakácskés, és átszoktam.
Szerintem a műanyag vágódeszkák túl hamar tönkre teszik a kések éleit,főleg ha újra Extrudált műanyagból készültek,ilyenkor nagyon sok bennük a szennyező anyag és ezt kellő mennyiségű színező anyaggal fedik el. A magam részéről még mindig a bármilyen fából készült vágó deszkákat favorizálom,de ugyan ezt mondják a hozzám járó hentesek és szakácsok is (Leroy ,stb)
Na látod! Alakul ez, mint púpos gyerek a prés alatt. :-)
Megjegyzem, abból a faggyúból kb. hét- nyolcszáz forint egy negyvendekás kupával - és akkor már sokat mondtam -, bármelyik rendes vasas boltban kapható. Ez persze nem neked szólt. ;-)
Nagyon köszönöm a felajánlást,tényleg jó lenne személyesen is találkozni.én a III:kerületben ügyködöm itt van műhelyem és itt is dolgozom,kérlek írj egy privit és megadom a mobilszámon a pontosítások miatt.
De, szívesen adok annak, akivel találkozni tudok. Pesten és Dél- Budán vagyok rendszeresen, de más városokba is járok. Valami kis zárható tégelybe átteszek belőle, és adom. Egyébként épületgépész szaküzletben vettem, afféle margarinos dobozban.
:-) Azt én nem mondtam, hogy a bicskát nem kell elmosni, ha valami ragacs kerül rá -például a főtt krumpli keményítős anyaga rendesen rá tud kérgesedni, ugyanígy a fokhagyma leve, vagy az általad is említett lekvár, stb. Ezek le nem jönnek, csak mosással; én is ezt csinálom ha szükség van rá. Inkább arra utaltam, hogy többször és több helyütt megmorogták már a varrógép vagy műszerolajat azért, mert nem fogyasztható anyag - pedig az a kemikália se az, amivel az evőeszközeiket mossák, ráadásul sokkal kevesebb kell belőle. A következő az lesz, hogy a paraffinolaj hasmenést okoz - ami igaz is, csak a bicskára nem kell belőle egy evőkanállal. :-)
Na,akkor aggyá' nekem pár tűhögynyi faggyút!:-) Csak vicceltem!
Az első hozzászólásodból kiderül: te önmagadból indulsz ki.:-)Ha hiszed,ha nem,én is mindig elmosom a késeket,egy bicskám van csak,de azt is.De mindig nagyon figyelek,hogy ne menjen/maradjon benne víz!(Persze ezt nem úgy kell ám elképzelni,hogy mindenestül víz alá gyugom.)Van egy szénacél Mora késem,azt is el szoktam mosni,aztán nagyon alaposan eltörlöm;különös tekintettel a penge és a nyél találkozására,mert ott van egy kis rés.Monnyuk szerintem azért szoktam én rá erre,mert élelmiszerfeldolgozásra használom a késeimet legfőképp,ami azt eredményezi,hogy gyakran olyan dzsuva kerül rá,példának okáért valami jó zsíros sajt,ami pusztán eltörléssel nem távolítható el.Van egy vékonypengés Mora Top Q Flex-em is,az gyakorlatilag a zöldségelő késem. Az EKA bicsak persze édíszí;sok kötözőt,plombát,csomagot bontok vele.De remek falatázó is egyben.
a sok sterilmániás okostojás mindjárt le akarja szedni az ember fejét. :-)
Ez én lennék :-D Tényleg tisztaságmániás vagyok, és a legjobb bicskáim bizony nagyon jók étkezéshez, szóval tényleg ott vagyok a bajban, hogy hogyan tisztítsam őket. Húsból már csak mutatóba kerül néha a tányéromra, és minden más ragacsos: a cukkini, a padlizsán, a paradicsom, a baracklekvár, a mákosrétes*, a nyers alma, a feldolgozott alma, szóval minden. A száraz olasz kenyér az nem, de nem sok hasonlót tudnék felsorolni. Egyszerűen nehezen tudok lemondani az evőeszköz elmosásáról, lehet, hogy ez lesz a vesztem bicskafronton.
*Már süteményből sem lehet sokat enni, viszont egy harcos projektértekezleten elég jól enyhíti-olajozza a légkört, ha ezt-azt a résztvevők elé teszek. Ahogy a péknél megkapom, az túl nagy egy falatnak, egy pitét négy-kilenc részre aprítok. Fix pengéssel azért nem járnék ilyen helyekre, már az elegáns bicska is necces. Legviccesebb az volt, mikor jegyzőkönyvet bicskával írtam alá :-)
Ha nem mosod el bő vízben, ha a pengét max nedves ronggyal törlöd át, vagy ha a pengét szalonnázás után csak letörlöd egy papírtörlővel, akkor nagyon sokáig nem kell olajozni. Én az új bicskákat beolajozom, bejáratom, majd ezután az olajat szinte elfelejtem. Csak akkor cseppentek egy kicsi csöppet a forgórészhez, amikor úgy érzem, hogy a bicska karcosan jár. Ez, rendben karbantartott, szépen bejáratott új bicskánál több év. A négy éves Kocsis fejesem még szépen jár, nem olajoztam. A Kocsis cakli három éves, majd' minden nap használom, még nem olajoztam. Persze leszámítva a kezdeti bejáratásos olajozást.
Én nem azt mondtam, hogy áztassuk bele, vagy locsoljuk meg motorolajjal, hanem, hogy egy parányi cseppet tegyünk a forgó részhez becsukott állapotban, ha ezt a műveletet nem visszük túlzásba akkor nem kerül a vágandó kajára innen semmi, így nem lesz olajízű a kolbász. Én is ettem már sokszor bicskával és még soha nem éreztem olajízűnek. A lényeg, hogy nem agy nélkül kell olajozni.
Hisszük vagy sem,de a legjobb az Extra szűz Oliva olaj,de csak az extra szűz és még egészséges is,nem büdös,ecetera ecetera. Kipróbált dolog,és mindig működik.
Az igazság, hogy tök mindegy milyen olaj, egy csepp a forgórészre és már simán akadozás mentesen jár, a legjobb a birka, vagy marhafaggyú, de bármilyen, akár motorolaj is jó.
Van hát. Csak nem szabad ajánlani, mert a paraffinolajjal ellentétben nem alkalmas az emberi fogyasztásra, és a sok sterilmániás okostojás mindjárt le akarja szedni az ember fejét. :-)
Ja. Több mint kétezer forintért kapsz egy kávéskanálra valót. Ennyi pénzért paraffinolajból több litert adnak; elraksz belőle két decit a bicskádnak kb. ötven évre, a többit pedig akár meg is ihatod, ha szorult helyzetbe kerülsz. ;-)
Szerintem van választék bőven kis országunkban. Lehet, hogy ez szentségtörés, de nekem nem az számít, hogy ki készítette a bicskámat, hanem a szépsége, funkcionalítása. Sok esetben a türelmetlenség "kényszer" vásárlást szül. Aztán meglátunk egy szebbet, a régi meg megy a fiókba, vagy a piactérre.Több ízben én is elkövettem ezt a hibát, ma már megvárom az "igazit". Ami szinte kiabál utánam, hogy "vigyél el".Már csak egy párosra vágyom, de az is meg lesz hamarosan.A készítő beleteszi a lelkét egy bicskába, de azért nem árt, ha tulajnak is van egy darab "lélekrésze" kedvenc eszközében.
Figyu, te csak kérdezgetsz néha, vagy olvasol is? Vagy csak trollkodsz?
Csak azért kérdezem, mert ha olvasod a topicot, esetleg más késes fórumokat is, akkor tudnod kell(ene), hogy Tóth Árpád mester, aki Révész mester unokája, és a tradíciókat viszi tovább, elismert magyar készítő, többszörösen díjazott, a munkái pedig nagyon magas színvonalúak. Ezek után nem értem a kérdésed, már csak azért se, mert egy ideje már itt vagy, volt időd olvasni, infókat befogadni. Most meg felteszel egy ilyen kérdést...
Ez már nem az első alkalom, máskor is előfordult, hogy "trollszagút" kérdeztél, de eddig visszafogtam magam.
De ha már kérdezted: igen, érdemes Révészben is gondolkodni. Meg érdemes egy kicsit olvasgatni is a topicot, mielőtt kérdezel!
Nálam ez a hobbi kb. másfél évtizede kezdődött . Ma már szenvedélyesen gyűjtőm a magyar késkészítők adatait , alkotásaikat és a velük kapcsolatos információkat és képeket . Lenne néhány kérdésem , de egyszerűbb lenne a telefonon megbeszélni . Az informatika nem az erősségem . Megadnám a telefonszámom és ha megcsörgetsz , visszahívlak . 06 30 994 5432 Üdv. Rattesid Tibor
Régen az őseim is transzmissziós gépsorral dolgoztak, sőt Nagyapám két tengelyes transzmissziós gépe is ilyen volt.
Egy kb. 1,5 kW-os motor, ami hajtotta az alsó tengelyt ahonnan lapos szíj hajtással ment át a forgás a két csúcs, csont, vagy szaru (csapágyak) között. Amikor átvettem a műhelyt még ezzel dolgoztunk mi is egy pár évig.
Sőt Nagyapám elbeszélései szerint, voltak olyan idők is amikor emberi hajtással (pedállal) hajtottak egy lendkereket, ami hajtotta a transzmissziós tengelyt. Erre általában volt jelentkező a közeli kocsmából.
Én a megmaradt pár bicskámat, hiányos emlékeimet és örök tiszteletemet őrzöm. Ha a késes múltnak van kutatója, neki szívesen megmutatom azt a néhány múlt-foszlányt. Közben meg próbálnék a maiak vevője lenni, az első lépést megtettem.
Közben látom , hogy tévedtem . A budafoki mesterre gondoltam . Az az alföldi késes műhely, amit említettél avval a felszereltséggel az ma már történelem lehet . Ismernünk kéne ezeknek a mestereknek a nevét , műhelyét ahol működik ( dött ) ... stb. Ne menjen már feledésbe , legyünk büszkék rájuk .
Ismerek két Bartos Mihályt, akik közül a fiatalabbik kovács, tisztelem is őket, de nincs ilyen nevű rokonom. Nagyapám uradalmi gépész volt, tudtommal ő is készített késeket, de nem ez volt a foglalkozása, nem volt saját ipara. Huszonnegyedik gyerek a családban, valószínűleg esélytelen, hogy feltárjam a rokonságot, többen vasasok lehettek, apám is annak indult. Az említett késes műhely Nagykőrösön volt. Beütője egy subás pásztort ábrázolt. Már nagyon rég elvesztettem velük a kapcsolatot, nem tudom, hogy mikor és hogyan szűnt meg az a műhely, gondolom, hasonlóan mint országszerte a többiek. A műhelyről és a késesről a foszlányos emlékeim a hatvanas évekből valók. Még abban sem vagyok biztos, hogy a motor az udvarban állt, ezt a motívumot lehet, hogy egy másik, dunántúli műhelyből kombináltam, ahol hatezer köbcentis egyhengeres állómotor volt az udvaron. A rokonomnak már villanymotorja volt, de hogy kint vagy bent, arra már nem emlékszem.
Amerikában voltam egyszer egy nagyon nagy alapterületű, földszintes kaszinó-vendéglátóhelyen, Mexikóval szomszédos államban, ott a ventilátorokat működtették ilyen bonyolult tengely- és szíjrendszerrel, minden ventilátort egy központi szerkezet forgatott látványos áttételekkel. Jól nézett ki, és nyilván rögtön az alföldi késesműhely jutott eszembe róla.
(Nem "olyan" kaszinó volt, inkább afféle jótékonyságra-aprópénzeket-gyűjtős, max filléres apróságokat nyerős fajta, a kaszinóság inkább társasjáték, dizájnelem és tematika volt. A hosszú szíjakkal és tengelyekkel hajtott régies ventilátorok viszont teljesen igaziak voltak. )
Tapasztalatból meg tudom erősíteni a Révész-féle fenés működőképességét, az új szalonnázómat rövid idő alatt nagyon megdolgoztattam.
Gyerekkoromból van olyan emlékem, hogy megkaptam a szénacél görbebicskámat, kisebb volt, mint amit a felnőttek használtak. Ha most kapnék egy autót, talán nem érezném akkora dolognak, mint akkor azt a bicskát. Emlékeztem, hogy a késes rokonunk műhelye egy gyönyörűség volt. Állómotor az udvaron, hosszú szíjhajtás be a műhelybe, és a műhely hosszabbik falán egy tengely futott végig. Alatta különféle gépek, és amelyikre éppen szükség volt, annak a szíját aktiválták valahogy, arra már sajnos nem emlékszem, hogy hogyan. Talán ledobták a meghajtó hengerről azt, ami éppen nem dolgozott.
Nagyon vártam, hogy az új bicskámat majd azokon a nagyszerű gépeken fogják megélezni, és csalódás volt, hogy a késes rokon csak egy "vacak" követ fogott a kezébe, húzott párat, majd a kezembe adta, és azt mondta, nagyon vigyázzak vele. Megmutatta még, hogy hogyan kell kinyitni-becsukni, és hogy kell vigyázni a szénacélra. Nagyon sajnálom, hogy azt a bicskát pár év múlva elvesztettem. Még megvolt a görbebicskám, mikor hoztak egy multifunkciós svájcibicskát nekem Svájcból, akkoriban még nem lehetett nálunk kapni. Nagyon komolytalannak tűnt ahhoz képest, hogy már pár éve rendes, komoly bicskát használtam.
A történet úgy kapcsolódik a témához, hogy az a bizonyos élezés nagyon sokáig tartott. Én soha nem tudtam olyan tartós élet fenni, talán nem a megfelelő követ használtam, túl finomat. Meg nyilván nem is fogom soha úgy érezni a fenést, mint egy késes mester.
A legfontosabb az, hogy a fenés mindig az éllel szemben történjen és a leglaposabb szögben, amit a kés megkíván.Én ezen, a legélesebb a legfinomabb mánián kb. 12 éves koromban túlestem, amikor a bicskámat nagyapám borotvafenőjén akartam űber élesre fenni.
Ha azt akarod, hogy vigye a szőrt, de ne tudj vele paradicsomot szeletelni, akkor igen, ha azt is szeretnél akkor elég a 600-as is de szerintem még ez is sok. Szerintem a 400-as is bőven elég.
Szerintem késnek a 280-as is elég magában, előfenéshez szerintem túl finom. Én olyan követ használok, aminek az egyik oldala 150-es a másik 320-as és bőven elég. 600-assal már finom borotválós élt lehet csinálni.
És a hcj 280-ról mi a véleményed ? Szerinted nem túl dúrva , nem eszik sokat meg az anyagból, vagy az is csak csorbára jó? Vagy élezésre is jó mint a hcj 600? Előre is köszönöm a válaszod.
Ebayről vettem régebb kb 35 ért és átcsúszott pedig azt olvastam ,hogy ott betartják a szabályokat. Ráírják a tényleges értéket, és nem ajándékként adják fel.
Nem keveritek Nagy Zoltánt az érdi Nagy Istvánnal? Ez utóbbinál vannak silányabb, kidolgozatlanabb termékek, Nagy Zoltánnál (Bp. Rákoskeresztúr) eddig csak minőségi, szépen kidolgozott késeket, bicskákat láttam.
A HCJ típus egyik oldala lekerekített, ezt a rekurzív/elfent pengék élezésére lehet használni, kvázi fenőrúd helyett. 1000-es és afölötti kővel már hajszálfaragó élt lehet csinálni, ami nagyon vág, de kevésbé tartós. Ha nagyon elkap a hangulat, akár 1500-ig is elmegyek, de pusztán az élezés kedvéért, gyakorlati haszna már nem sok van. Egy munkakésnek elég a 600-as kő meg a végére bőr, többnyire így is hozza a szőrt.
Ár-értékben Nagy Zoltánnal sincs semmi baj. Vannak apró kidolgozási problémák itt-ott (4 NZ bicskám volt - kettőt eladtam - , meg egy konyhai kiskés), de árban több, mint baráti.
Tarjányi általánosságban minőségibb, viszont drágább is. Vettem másnak ajándékba Tarjányi bicskát, abszolút rendben volt, de a stílusa (lapos bakni pl.) nem jön be nálam. Dehát ízlések és pofonok.
Nagy Zoltánt én akkor ajánlanám, ha konyhakést akarna venni.
Ha pedig jó ár/érték arányú bicskára van szükség, akkor Tarjányi.
Tarjányinak szépen kidolgozottak a bicskái, otthoni étkezéshez általában azokat használom, viszont ami mindig nálam van, az a Révész műhelyből került ki, mert az olyan jó súlyos, masszív darab.
A faragott csontnyelű az 440C a másik RWL-34. Olyan 1/2 évig a csontnyelű volt használva, és utána vettem a fa nyelűt. Most azt nyúzom naponta étkezésre illetve a konyhába. Mit mondjak, teszi a dolgát, vág és vág!
Imádok vele enni (fel is szedtem pár kilót) és a konyhában tevékenykedni.
A csontnyelűből meg ünneplős bicska lett, és kapott egy pásztor bicskatokot.