Tulajdonképpen azért nyitottam meg már a vízum előtt, hogy később ne kelljen elkérezzek vagy szabadnapot vegyek ki a cégtől egy ilyen pitiáner számla nyitása miatt. Állandó magyarországi lakcímed pedig csak a letelepedésivel lesz, addig csak szállásbejelentőd lesz.
Ami engem illett, én már vízum előtt nyitottam számlát.
Én is megpróbálom ha lehet lakcímkártya nélkül is, mindenesetre nem az OTP-vel próbálkozok, arról sok rosszat hallani s olvasni. De attól, hogy bejelnetkezem az állandó lakcímem még mindig a romániai marad, az itteni csak idéglenes.
Miután épp az előbb igértem meg hogy nem offolok többet (és nem tudtam keresztbe rakni az ujjam közbe, mert úgy baromi nehéz gépelni), ezért csak néhány link az (online) bank témában neked:
Tényleg nem az OTP-t akarom védeni, mert megérdemli hogy mindenki kritizálja, akkora egy MonopolMamut, hogy lassan kihalhatna, de:
Az USD bankjegyekkel technikailag van egy bazi nagy probléma. Az, hogy kb. az első világháború óta kinézetre ugyanolyanok (gondolom a sok Floridai nyugdíjasnak eltartana vagy pár évig amíg egy új sorozathoz hozzászoknának).
Ennek megfelelően viszont a legközkedveltebb valuta a pénzhamisítók körében. Időröl időre felröppen nagyobb hamisítási hír a dollár bankjegyekkel kapcsolatban (legutóbb pl. Észak-Korea és a Szuper-dollár).
A banki pénztárosokról azt érdemes tudni, hogy ha hamis bankjegyet fogadnak el, akkor az ebből származó veszteséget a bank levonja a fizetésükből (ezzel meglehetősen erősen motiválja őket hogy ne hibázzanak). Amikor kiadják nekik ukázba hogy figyeljenek oda, mert bizonyos valuták bizonyos címleteiben mostanában gyakrabban fordulnak elő hamisak, akkor (szerintem érthető módon) nagyon alaposan megnézik az ilyen címleteket. Gondolj bele, pár száz dollár ha hamis akkor az egy havi fizetés levonás neki. Szerintem egyszerűen csak olyan időszakban váltottál olyan címletet, amikor arra jobban oda kellett figyelniük.
Nagyon OFF vége, és bocs, igyekszem nem más topicok témája felé elvinni ezt az egyébként nagyon informatív topicot :-)
Az történt, hogy sem lakcímkártyám, sem szállásbejelentőm nem volt (mert vízumom sem volt).
Az útlevélben pedig nincs benne a romániai cím, csak a megye. Így nem tudtam igazolni a lakcímemet. Ezért féltek átadni a bankkártyát, de végülis ideadták.
szerinted ha egy svájci állampolgár (nem EU) besétál az OTP-hez, nem nyitnak neki számlát?:) Sajnos az, hogy velünk szívóznak, annak is köszönhető, hogy nem tartanak minket potenciális ügyfélnek, nem vesznek komolyan:)
Ami engem illett, én már vízum előtt nyitottam számlát. Nem volt se magyar személyim, se lakcímkártyám. Feltettem a "plépofát" és bementem az OTP-hez. Állandó lakcímnek a romániait adtam meg. Levelezési címnek pedig azt, ahol lakom.
Próbáltak szívózni a kártya átvételénél a lakcím miatt, de nem hagytam magam.
Ha az egyik fióknál nem sikerül, el kell menni egy másikhoz...
Fontos dolog, hogy a net-en a lehető legtöbb mindent eltudjak intézni, ritkábban tudjak vásárolni is.
Először is külön kellene választani a két dolgot, a netes bankügyintézéssel számlaegyenleget tudsz megnézni, különböző típusú bel- és külföldi átutalásokat kezdeményezni, állandó megbízásokat beállítani, stb. Neten vásárláshoz ellenben nem netes bankra van szükséges hanem vagy domborműves bankkártyára vagy hasonló hitelkártyára. Én a Raiffeisennél vagyok, és nagyon elégedett ügyfélként könyvelhetnek el, de ha "okosan akarsz dönteni" akkor írd össze, hogy havonta várhatóan hány állandó megbízásod lesz, hány kártyás tranzakciód, hány átutalás stb, illetve ezek költségei plusz a számlafentartási díj. Így kapsz egy elég jó képet arról, hogy neked melyik a frankó, cserébe rámegy egy délutánod...
Ha már a bankokról van szó, én is hozzászólnék, illetve kérdeznék. Miután megkaptam a vízumot én is szeretnék egy bankszámlát nyitni. Fontos dolog, hogy a net-en a lehető legtöbb mindent eltudjak intézni, ritkábban tudjak vásárolni is. Melyik bankkal vannak tapasztalaitok? Melyiknél érdemes és melyiknél nem? Eddig amit CIB bankot nézegettem, a netbankját dicsérik, a tavaly azt hiszem az év internetes bankja volt.
Nyitottam egy devizaszámlát náluk. Befizetéskor (volt pár száz USD-m) egyszer megnézték ultraibolyával, utána megnézték a bankón lévő személyek gallérját, utána pedig egy speciális nagyítóval megnézték az ajtókat a bankón szereplő épületen.
Egyszer el akarták venni az egyik 100-somat, mert állításuk szerint hamisnak tűnt.
Addig kérleltem őket, amíg visszaadták. Az első pénzváltóba bementem, megvizsgálták és semmi gond se volt vele.
Az rendben van, hogy megvizsgálják, de ha nem értenek hozzá, akkor ne ijesztgessenek, hogy hamis.
Amúgy az OBA honlapján az áll, hogy jobb szétosztani bankok között, de a gondolatmeneteddel egyetértek.
A K&H-val kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az ismerőseim a Kulcsár ügy után megszüntették a számlájukat a K&H-nál...
Az OTP-vel kapcsolatban: meg fogja venni a romániai CEC-et vagy sem? Tud valaki részleteket?
Na, megyek tulajdoni lapért. Állítólag a Lurdy Házban nincs akkora sor mint a Sas utcában. (Igaz 500 Ft-al drágább).
Nálunk a társkártyákkal volt probléma az elején. A főkártyát magyar állampolgárnak minden bank szíves örömest kiadta, viszont a kártyaszabályzatuk nagyon bugyuta módon van több banknak megírva, ezért a társkártyánál problémákba ütköztünk.
Nálunk a Debit kártyáknál (amivel a folyószámlához férsz hozzá) nem volt gond (Raiffeisen és MKB), viszont a hitelkártyákhoz kért társkártyáknál eléggé meggyűlt a bajom az ügyintézéssel (K&H és szintén MKB).
A bankok a kártyakibocsátáshoz szükséges dokumentumok esetén nem tesznek különbséget az üzletszabályzatban a fő- és a mellékkártya igényléséhez szükséges dokumentumok között, hanem egyszerűen a kártyaigényléshez szükséges dokumentumokat adják meg.
Tekintve hogy egy hitelkártyánál a bank a főkártyabirtokos fizetési kockázatát vizsgálja, és semmi köze ahhoz, hogy a társkártyát kinek, minek kéri, ez egy nagyon buta leegyszerűsítése a szabályoknak.
Nos a megoldás a mi esetünkben az volt, hogy (a K&H-nál hosszas utáénajárást követően, az MKB-ban már rutinból) írattam a bankkártya-termékfejlesztési osztállyal egy E-mailt a banki ügyintézőnek, akinél a társkártyát igényeltük, hogy a társkártya igényléshez elegendő a belföldiektől is megkövetelt 1 db fényképes igazolvány, így a társkártyához az útlevelen kívül az égvilágon semmi nem kellett (persze azon túl hogy a főkártyát pozitívan elbírálták előtte).
Ha netalántán valaki hasonló problémába ütközik, tudom javasolni hogy szánjon rá némi időt és járasson utána az ügyintézővel annak, hogy az ő helyzetében (minden körülményt figyelembe véve) a bank hajlandó-e a szokásos ügymenettől eltérni.
Ami az üzletszabályzatban van, az egy kereskedelmi ajánlat és nem Mózes véste nekik a hegyen túlórában, tehát ne hagyjátok hogy egy tudatlan ügyintéző "lerázzon" csak azért, mert nem érti hogy mi hogyan működik a banknál ahol dolgozik. Általában nem harcolunk hogy valamelyik szolgáltatónak az ügyfele lehessünk, kissé bosszantó is ha meg kell tenni, de néha sajnos elkerülhetetlen.
OFF (némileg)
@marosi.pal
Nem akarok nagyon belebonyolódni a dologba, de azt azért fontold meg, hogy ha egy OTP méretű bank csődbe menne Magyarországon, akkor az OBA (Országos Betétbiztosítási Alap) tartalékai a betétek töredékét sem tudnák kifizetni... Ennek megfelelően egy OTP méretű banknál az államnak mindig sokkal jobban megéri elkeülni a bvankcsődöt, mint helytállni a csőd után a betétesek felé. Tehát gyakorlatilag mindegy hogy egy vagy több nagybanknál tartod a megtakarításodat a bankcsőd szempontjából. Én nem ezalapján választanék bankot, hanem a költségek és a szolgáltatások alapján amit neked nyújt.
Igen, beírtam, sőt ez alapján kértük mind a tartózkodási engedélyt, mind a letelepedési engedélyt. Mivel Magyarországon kötöttünk házasságot, ezért ez nem okozott gondot, a magyar házassági anyakönyvi kivonatot beadtuk, a családi név a házasság utáni név volt a kérelmen, a lánykori név az útlevélben szereplő név. Mindezek alapján a BAH kiadta a tartózkodásit az útlevélben szereplő (leánykori) névre. Jelezték, hogy ha Erdélyben járunk és kicseréltetjük az iratokat, akkor a tartózkodásit vagy később a letelepedési engedélyt valami nem túl nagy összeg (emlékeim szerint 2-3 ezer Ft) illeték ellenében átvezetik az új útlevélbe.
Nálunk sehol nem kérték el a román házassági anyakönyvi kivonatot. Elképzelhető hogy más a procedúra ha magyar állampolgár külföldivel külföldön köt házasságot. Lehet ezért kérik másoktól hogy már a férjezett névre szóljanak az iratok?
"A letelepedettek szemben a bevándoroltakkal az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény értelmében nem jogosultak egyéni vállalkozás alapítására, mivel devizakülföldinek minősülnek. Ez alól csak az EU tagállamok polgárai képeznek kivételt, akik a társulási megállapodás alapján már tartózkodási engedély birtokában is folytathatnak Magyarországon egyéni vállalkozást."
ez szerintem elavult, én mostanában intézem az egyéni vállakozói engedélyemet, és direkt rákérdeztem, a nyomtatványok átvételénél/kitöltésénél, hogy biztosan lehetek-e... bár, ők is csak ügyintézők
"A jogszabályok szerint devizabelföldinek számitok" Bocsi, de ezt hol olvastad, hogy a letelepedett devizabelföldi? Én eddig vegyes infókat találtam, egyik helyen azt mondják, hogy devizabelföldi, más helyeken hogy devizakülföldi.
Például: "A letelepedettek szemben a bevándoroltakkal az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény értelmében nem jogosultak egyéni vállalkozás alapítására, mivel devizakülföldinek minősülnek. Ez alól csak az EU tagállamok polgárai képeznek kivételt, akik a társulási megállapodás alapján már tartózkodási engedély birtokában is folytathatnak Magyarországon egyéni vállalkozást."
Éppen azon morfondíroztam, hogy a Raiffeisen-nél nyitom a másik számlámat, ugyanis egy banknál csak egy bizonyos összegig garantálják a pénz visszafizetését csőd esetén. Arra gondoltam, hogy a lovémat megosztom két bank között és így fullosan garantálva lesz. Volt már egy pár bankcsőd Magyarországon...
Én előszőr levélben érdeklődtem a banknál, Raiffeisen, hogy Gipsz Jakab vagyok, külföldi, a következő papírokkal rendelkezem (akkor még csak tartózkodási) és hogy szeretnék egy bankszámlát, lehet-e? Legnagyobb meglepetésemre még aznap jelentkezett telefonon egy ügyintéző, köszönve, hogy megtiszteltem kérésemmel és hogy bankjukra esett választásom. A válasz egy természetesen igen volt, és hogyha be tudnék fáradni a bankfiókban (címem alapján a legközelebbi) akkor ő már elő is készítette a papírmunkát, és még aznap meglesz:) És így vala, még egy domborműves mastercardot is kaptam hozzá, nemrég meg számlahitelt is, 150ig tudok negatívba menni:) Szóval lehet így is... Az OTPvel nekem is voltak negatív tapasztalataim, sajnos az ügyintézőik még a múltban élnek, azt hiszik ők A bank, és kész, az ügyfél meg le van xarva...
hátha valakinek segit levelezésem a Pannonnal, ami alapján végül sikerült előfizetést kötni: Tisztelt cím!
Előfizetéssel kapcsolatos panaszom van.
szerettem volna egy előfizetést kötni a Pannon GSM-nél, magánszemélyként. A Campona PannonShop-ban jelentkeztem, vasárnap, 2006.január. ...-én ahol közölték, hogy nem köthetem meg a szerződést, ugyanis több olyan dokumentumot kérnek, ami nem áll rendelkezésemre
Telefonon is felhívtam a 1220-at a 06...számról, ahol .... ügyintézővel beszéltem ez ügyben, aki először megerősitette, hogy megköthetem a szerződést, mert nincs akadálya, később visszahívott és elmondta, hogy nem köthetem meg a szerződést.
Jogi helyzetem a következő: magyarországi állandó lakhellyel rendelkező román állampolgár vagyok, 2005. ...tól 2010-ig letelepedési engedéllyel rendelkezem. A magyar hatóságok által kibocsájtott plasztik, fényképes "személyazonosító igazolvánnyal" rendelkezem és lakcímkártyával. A jogszabályok szerint devizabelföldinek számitok, pl. igy igényelhetek és kaphatok bankhitelt, és választói jogok kivételével minden, belföldi lakcímhez kötött jogot gyakorolhatok.
Számomra ismeretlen szabály alkalmazásával az ügyintéző a Pannon Shopban a személyi igazolványon túl még egy fényképes igazolványt kért bemutatásra, pl vezetői engedélyt. Én be is mutattam az érvényes, külföldön kibocsájtott, plasztik, fényképes vezetői engedélyem, de ez szerinte nem elfogadható.
A hatályos törvények értelmében a letelepedéstől számitott 1 évig, azaz 2006 márciusáig a külföldön kiadott vezetői engedélyem magyar hatóságok által elismert: "a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet:
(4) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az (1)-(2) bekezdés szerinti külföldi vezetői engedély a Magyar Köztársaság területén történő tartózkodás kezdetétől számított egy évig jogosít járművezetésre, ezt követően a külföldi vezetői engedélyt kérelemre magyar vezetői engedélyre kell cserélni. A cserére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki az Európai Unió valamely tagállamában kiállított érvényes vezetői engedélyre."
A Pannon GSM Általános szerződési feltételeit átolvasva nem találtam meg, hogy mi alapján kérnek kettő darab fényképes igazolást személyazonosságomról. A magyar hatóság által kibocsájtott személyazonositó igazolványt még a rendőrség is elfogadja az azonosság igazolására.
válasz:
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a Pannon GSM az Üzletszabályzatában határozza meg a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok listáját.
Külföldi magánszemély számlás előfizetői szerződésének megkötéséhez szükséges eredeti dokumentumok a következők: 1. Amennyiben rendelkezik Magyarországon kiadott igazolvánnyal: - Szerződéskötő érvényes külföldiek részére kiadott személyi igazolványa vagy tartózkodási engedélye, vagy letelepedési engedélye; valamint a következő dokumentumok közül az egyik bemutatása szükséges: érvényes útlevél, vagy érvényes gépjárművezetői engedély.
- Az előzőekben felsoroltakon kívül a következő dokumentumok közül egy bemutatása is szükséges harmadik okmányként: érvényes bankkártya (hitelkártya); adókártya; 1 hónapnál nem régebbi kereseti igazolás; 3 hónapnál nem régebbi állandó lakcímre szóló kifizetett közüzemi számla; nyugdíjas igazolvány.
- Amennyiben a 1. bullet pontban felsorolt dokumentumok közül csak egyet mutat fel, akkor csak az esetben lehet előfizető, ha magyar magánszemély, vagy magyarországi bejegyzésű gazdálkodó szervezet készfizető kezesi kötelezettséget vállal érte, az esetükben az előfizetői szerződéshez kért dokumentumok bemutatásával.
2. Amennyiben nem rendelkezik érvényes, külföldiek részére kiadott személyi igazolvánnyal, vagy tartózkodási engedéllyel, vagy letelepedési engedéllyel, akkor csak abban az esetben lehet előfizető, ha magyar magánszemély, vagy magyarországi bejegyzésű gazdálkodó szervezet készfizető kezesi kötelezettséget vállal érte, az esetükben az előfizetői szerződéshez kért dokumentumok bemutatásával (http://www.pgsm.hu/ertekesites/mithozzon/index.php). Ebben az esetben a külföldi magánszemélytől szükséges eredeti dokumentumok:
- Érvényes útlevél.
Reméljük, válaszunkkal sikerült információval szolgálnunk.
"Normális esetben, amíg a román hatóságokkal nem cserélteted ki az irataidat nem adnak semmilyen igazolványt ki, se leánykor se új névre:)"
Naaa véééégre! Akkor minket most (először életemben) pozitívan diszkrimináltak a magyar hatóságok :-)
Gondolom ez még nem a "szorítsuk a keblünkre a határon túli testvéreinekt" fedőnevű államigazgatási projekt része, ha másnál nem ilyen eccerű az ügyintézés
:-(
Úúúúúristen, akkor viszont lehet valamilyen "védett kisebbségnek" néztek? (errefelé csak EU-állampolgároknak és nekik jár a pozitív disz-kriminalizálódási lehetőség).
Pedig nem is Gábor a férjezett név sem :-))
Belgának meg nem nézhettek mert akkor csillagkörös lenne az útlevél...
Ami engem illett, most két állandó lakcímem van: a romániai és a magyarországi.
Tudom, hogy ez nem korrekt állapot, de nincs kedvem bemenni a román konzulástura, hogy bejelentsem az újabbik állandó lakcímem, ami a magyarországi.
Elvileg Romániában meg is büntethetnek érte. Adózás szempotjából is fontos lenne kijelentkezni Romániából, mert elvileg most ott is kell személyi jövedelemadó bevallást készíteni.
Nekem se kedvem se időm, de legfőképp szándékom nincs, mivel sajnálatos módon még levelező viszonyban állok a katonasággal, nem szívesen tenném meg nekik azt a szívességet, hogy aktuális lakcímemet benyújtsam:D
Az adózásról nem tudsz valami közelebbit? érdekelne.
Akkor az anyakönyvezetőnél a férjezett névvel szerepel, a bevándorlási hivatalnál pedig a leánykori névvel???
Pontosan ez az oka annak, hogy iratcsere előtt nem adnának semmilyen okmányt, hisz eltérések lennének, nem lehet egy házasságileveled/bizonyítványod egy néven illetve egy személyid más néven.
Tehát a román útleveled jogosan szól a leánykori nevedre mindaddig, amíg ott nem honosíttatod a házasságot.
Jogosan szól a leánykori nevedre, mindaddig amíg le nem jár az előírt türelmi idő (meg van határozva, hogy az adatváltozástól számolva mennyi időn belül van bejelentési kötelezettséged, tudtommal 3 hónap).
Ezzel szemben Magyarországon a házasságod érvényes, tehát ezalapján kérhetsz családegyesítésre hivatkozva tartózkodási vagy letelepdési engedélyt. Az irataid leánykori névre fognak szólni persze, és ha a román hatóság kicserélte az azonosítóiratokat, csak utánna fognak Magyarországon is férjezett névre kiállítani személyi igazolványt, lakcímkártyát, stb-t.
Normális esetben, amíg a román hatóságokkal nem cserélteted ki az irataidat nem adnak semmilyen igazolványt ki, se leánykor se új névre:)
Furcsa... mint mondtam nekünk gond nélkül adták ki így is... Bár hallani horror történeteket arról hogy a BAH nem ugyanazt kéri ha Mancika ül benn reggel, mint ha Klárika délután...
Akkor az eredeti kérdezőnek annyiban módösítanék, hogy tapasztalataim szerint nem kell kicserélni az iratokat...
Értettem hogy nem úgy értetted, kár hogy nem értetted hogy értettem hogy nem úgy értetted :-)))