A Boldogság Orientáció Skála (Peterson, Park és Seligman, 2005) pedig a boldogság elérésének háromféle módját különbözteti meg: az élvezetkereső (hedonikus), az értelemkereső (eudaimonikus) és az áramlatkereső (flow-kereső) boldogságot.
Szerintem eleve nem külső dolgoktól, személyektol függ az egyén boldogsága. Vagy ha igen, az roppant illékony. Aki magában nem találja meg, annak a külső megnyilvanulások csak röpke időre hozzák el. Bármi, ami vagy aki körülvesz ma, (és boldoggá tesz) korántsem biztos, hogy holnap is velem lesz, vagy az enyém lesz. És akkor?
Ezer példa van rá, hogy a boldogság, amit egykori siker, társak, javak okoztak, ezek elmúlásával miként roppantottak össze életeket. Szerintem a boldogság meglelése saját út, saját kibontakozas. Természetesen egy társ, siker, család stb csak fokozhatja
"Az, hogy te kevered, egyértelműen jön abból, hogy a társ "boldogságának" függvényének tartod a sajátodét."
Nem tartom annak, csak azt mondom, hogy ha nem boldog valakinek a társa, akkor ő maga sem lesz az. Ettől még jól el lehet a társával.
"Azzal a bukfenccel nem törődve, hogy a társad hogyan lett boldog, ha te nem voltál az."
Ez nem bukfenc, hanem visszacsatolás. A párkapcsolatban nyilván az egymásra találás adja a boldogságot, innentől viszont már visszacsatolásos alapon működik.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy _csak_ ilyen párkapcsolat van - de ami nem ilyen, az inkább praktikus, és elégedettségről, harmóniáról szól, nem boldogságról.
Azt sem akarom ezzel mondani, hogy a boldogság csak párkapcsolattal érhető el, sok más is adhat boldogságot.
De az alapkérdés, a társ boldogsága és a saját boldogság közt való összefüggés szerintem igencsak létező dolog.
Szerintem az csak egy hangulat, ami így egyik napról a másikra annyira gyökeresen és mindentől függetlenül meg tud változni.
Persze, lehetsz boldog 3 gyerekkel, ha nem vágytál a harmadikra, de akkor a harmadiktól teljesen függetlenül vagy boldog, és nem törekszel harmadik gyerek vállalására, csak így alakult...
Ez azért párkapcsolatra nehezen analogizálható, ritkán van az, hogy hát úgy alakult, hogy lett valakim. Mert amúgy mindegy volt, de annyira klappol, hogy bár nélküle is tökéletesen boldog az életem, de ha már így alakult, inkább fenntartom... :)
Egy gyereket nyilván nem dobsz ki attól még, hogy nélküle is tökéletesen boldog az életed - de azért látod, hogy energia és pénz a vele való törődés, stb. Hát így alakult, és tök jó, hogy van annyi pénzed meg energiád, hogy annak ellenére, hogy nem vágytál rá, nem akartad, nem érzed úgy, hogy azért kicsit megfeszíti a nélküle tökéletesen boldog életedet - de ez is ritka. Párkapcsolattal meg van annyi önkéntesen vállalandó macera, hogy tényleg nem gondolom, hogy egy teljes és boldog élethez inkább hozzá fog tenni, nem inkább elvesz belőle.
"Szerintem a boldogság az nem úgy működik, ahogy te ezt beazonosítod. Lehetek egyik nap boldog, a másik nap meg nem, a páromtól teljesen függetlenül, és attól függetlenül, hogy amúgy a párkapcsolat maga vele boldogságot jelent-e a számomra, vagy sem."
"A boldogság olyan, mint az optimális. Nincs optimálisabb meg legoptimálisabb. Ha van, akkor nem optimálisról beszéltünk eredetileg."
Nem. A szerelem olyan, mint az optimális, de a boldogságnak vannak fokozatai. Apró pici dolgok, jelentősebb, hosszabban tartó állapotok, és szerelem, vagy még tovább tartó flow-k.
"Nem értem, miért biztos, hogy én keverem valamivel a boldogságot, miért nem esélyes, hogy mondjuk te."
Nyilván nem aktivitásról beszéltem, hanem arról, hogy miattad, vagy annak következtében, hogy szereted, olyan boldog legyen, mint te, annak következtében, hogy ő szeret.
A szeretet sem feltétlenül aktivitás.
A lényeg, hogy a kiegyensúlyozatlanság a boldogtalanság melegágya, nem a boldogságé, egy párkapcsolatban.
Na most kicsit belekaptál az egyik kutatási témámba, amire kaptam az ösztöndíjat. :)
Szerintem a boldogság az nem úgy működik, ahogy te ezt beazonosítod. Lehetek egyik nap boldog, a másik nap meg nem, a páromtól teljesen függetlenül, és attól függetlenül, hogy amúgy a párkapcsolat maga vele boldogságot jelent-e a számomra, vagy sem.
Lehetek boldog 2 gyerekkel, de ez nem jelenti azt, hogy 3-al nem leszek boldog akkor is, ha amúgy nem vágytam rá (csak így alakult).
A boldogság olyan, mint az optimális. Nincs optimálisabb meg legoptimálisabb. Ha van, akkor nem optimálisról beszéltünk eredetileg.
De előfordulhat, hogy te csak a flow élményt ismered, nem a boldogságot.
Nem értem, miért biztos, hogy én keverem valamivel a boldogságot, miért nem esélyes, hogy mondjuk te. Az elégedettséggel vagy a harmóniával vagy a kiegyensúlyozottsággal, nyugalommal, mentális könnyedséggel... Sok lehetőség van.
Hát... :) El is romlik sokszor a boldog párkapcsolat a gyerek miatt. :)
Az, hogy valaki rendben van a saját életével, nem jelenti, hogy boldog. Annak, aki rendben van a saját életével, nyújthat pluszt egy társ - de annak, aki boldog, annak nem, a boldogságot már nincs hova fokozni.
Különösen hogy a boldogság mulandó kategória, de hát mi mégis arról beszélünk, hogy valaki csak úgy boldog már önmagában is.
Szerintem a boldogságnak azok a forrásai, amikre vágyunk, és megadatik. Ez lehet társ, gyerek, jó munka, pénz, jó hobbi, sokféle dolog. De a legritkábban önmagában az az élet, amit már úgyis élünk egy ideje. Ez utóbbi lehet elégedettségre, kiegyensúlyozottságra okot adó, jó élet, de nem boldogság.
Igen. Az embernek van számtalan szükséglete, és eszerint éli az életét. A boldogság mindeközben megtalálja ezernyi apró helyen vagy tömbromboló bombaként, kataklizmaként vagy nem.
Nem, felőlem lehet a társam boldog, ha én nem vagyok az. Csak nem tudom elképzelni. Két ember szereti egymást, az egyik nem boldog, a másik meg igen. Furcsán hangzik. Hogy nincs befolyással valakire az általa szeretett ember lelkiállapota.
"A flow elméletben hiszel vagy nem, a flow létezik, mint a tektonikai mozgás."
Eddig rendben van.
"A boldogság a flowból fakad"
Az nem boldogság, csak egy mentális állapot. Jó érzés, persze.