Keresés

Részletes keresés

saussente Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17468
Előzmény: hopepe61 (17464)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17467

Ha már szárny, próbálgassuk.

 

A szárnyakon keletkező felhejtóerő függ az állásszögtől, a szárny felületének nagyságától és a hajó sebességétől. ( persze a profiltól is, de ezt most hanyagoljuk)Mivel a hajó sebessége változik, vagy az állásszőget, vagy a felületet változtatni kell. A felületet legegyszerübben egy V formájú szárnnyal lehet változtatni. ahogy a test emelkedik fel, csőkken a szárny vízbemerülő része, létrejőn egy egyensúlyi állapot. Itt csak az a gond hogy egy hagyományos testnél nehéz úgy elhelyezni a szárnyakat, hogy ne sérüljenek. Ideális lehet egy doboz keeles hajó, (pl. amit most építek), vagy egy trimarán A hajótest közepétől a széléig kell elhelyezni a szárnyat. Így aránylag védett is lenne, és ha dől a hajó akkor is létrejönne egy kiegyenlítő nyomaték.

 

 

 

De mi van az orr szárnnyal? Jó az a gondolat, hogy akár egy gumi torziós rúgóval ellátott kis szárnyat felteszel, alapban mondjuk 20 fokban. Ahogy nőne a sebesség a szárny szöge változna (csökkenne) de ki a franc lesz aki a megfelelő rugót legyártaná, és ki az aki megmondja az esetleges gyártónak hogy milyen legyen?

 

Most számolgattam: egy 6 fokban álló, 0.6 m2 felületű szárnyon, 10 km/h sebességnél kb 270 kg, 30 km/ sebességnél, meg nagyjából 2050 kg felhajtóerő keletkezik. Ezt mindenképp szabályozni kell, főleg ha figyelembe veszem, hogy a hajó terhelése is változó. 2000 kg-os erőknél meg az állítható kivitel már nem gyerekjáték.

 

Én úgy látom, marad a V megoldás, (az önszabályzó) csak a védelem problémás, a vízben úszó vackokkal szemben, és a kikötésnél, főleg ha parton akarsz kikötni!

 

És akkor még mi van a hullámzással? Egy fix szárny mit csinál ha  a hajó hosszirányban megdöl mondjuk 10-12 fokot? A szárny állásszöge negatívba fordul, viszi a testet a víz alá. Na jó, ez nem fog bekövetkezni, mert elveszted a sebességet, de elég kellemetlen érzés lehet.

 

Esetleg az is megoldás lehet, hogy a szárnyak adta lehetőséget csak annyira használod ki, amennyit a hajó súlya egy fővel enged. vagyis a szárnyakon max X felhajtóerő keletkezik. És akkor még mindig ott van az a kérdés, hogy mennyi lesz a végsebesség, ha a szárnyakon haladsz.  Hülyeség, erre van megoldás a csiga emelkedése és a motor fordulatszáma ezt megadja.

 

Szóval elég sok probléma, de megoldható. Szerintem  a legnagyobb feladat a sérülékenység, a szállíthatóság, és a vízrerakás leckéje. Ha ezekre van jó megoldás, a többi már kikisérletezhető.

 

Majd meglátom, ennek még nekem érnie kell.

Előzmény: MedZ (17457)
MedZ Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17466
legyen hosszú csizmás, valószínű a rövid kevés lenne. Ezen én nem agyaltam mert meg kellett csinálnom az egész hajtás egyedibe.
Előzmény: Törölt nick (17459)
hopepe61 Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17465
Kösz MedZ.    Én már nem is nyúlok többet szerszámhoz.  Hát már semmit nem tudok ÉN  kitalálni!?.  pepe.
Előzmény: MedZ (17442)
hopepe61 Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17464
Ez "gondolom" nem kishazánkban készült. Kb ilyen van a Szanazugban az egyik kolégánknak a Kőrösön,- Na Őt kell megkérdezni mit kapott.- és kap.a környezettől. Más.  Én a szárnyat valóban Szárny-nak gondoltam, .Mint a Sárkányosoknak van. Tulajdonképpen a motoros sárkány trajk.-ja helyére gondoltam egy csónakot. A légcsavar zaj csökkentésére lehetne -e alkalmazni az Amerikaiak által már régen alkalmazott, a helikopterek rotorjának a végén található -légörvény csökkentő- valamit / aki tudja közölje. hogy hivják , /  Ettől tud a helikopter "lopakodó" üzemmódban "közlekedni.?   Képek hamarosan. pepe.  
Előzmény: artoflife (17463)
artoflife Creative Commons License 2010.03.14 0 0 17463
Előzmény: hopepe61 (17436)
Beer-ci Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17462
Pedig a torziós tengelyű szárny elképzelésed nem rossz!! Kéne rajta gondolkozni...
Előzmény: Törölt nick (17447)
szőrmók Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17461
Egyébbiránt a képeimen látható egy érdekes dolog .Aktiv anód egy 5-ös Jonin.
Marci38 Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17460
Kitzoli! Lehet,hogy van itt olyan ami érdekelhet
http://tech-mobile.hu/termekek-motorvezerlo.htm

Üdv! Mari
szőrmók Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17458
Pettti 69 nek .Az igért képek.A kék csizmán a két csavar alatti vizszintes lukon kell jönnie  kkipuffogó gázzal kevert viznek .A Fehér csizmán mutatom a vizbemeneti lukat a csiga mögött( fel van a motor forditva. És egy darab drótot illetve gazt dugva azt a lukat ahol a hütőviz ellenőrző pisil kifele .
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17457
megpróbálom leírni ha nem sikerül rajzolok:

elmélet az az, hogy az első szárny szabadon mozog mondjuk 4 és 14 fok között. a szárnyra raksz egy "úszót" (egy rúd rendszeren keresztül) ez úgy működik, hogy amikor elindulsz a víz alatt akkor az áramlás az úszót felfelé nyomja a szárny beáll mondjuk a max 14 fokra. Ettől nagy lesz ez emelésed. Elkezd emelkedni a test. amikor az úszó (ami a szárny felett van) eléri a vízvonalat akkor van mondjuk úgy 8 fok körül. (ekkor már a test kint van) amikor pedig már hasítasz akkor leveszi az általad meghatározott minimumra (4 fokra) Tehát az úszó folyamatosan vezérli a szöget minden késés nélkül (mivel rudakkal van hozzákötve a szárnyhoz)

A hátsó szárnyat a fenti alapján mondjuk 6 fokra állítod fixen. Amikor indulsz az első szárny 14fokon tehát elkezdi emelni az elejét. Ettől viszont a hátsó szárnynak is emelkedni kezd a szöge (vízvonalhoz képest). Mindig az első lesz felül egészen addig ameddig ki nem jön a vízből az első úszó és elkezdi csökkenteni az első szárny szögét. Akkor lassan utoléri a hátulja is az elejét. amikor hasítasz akkor elől 4 fok hátul pedig 6.

Ha lekezdesz lassítani akkor amint az úszó eléri a vízvonalat megnöveli az első szárny szögét és az eleje még kint van amikor a hátulja a vízben van már.

magyarul fordítva is jól működik.

Ezen a videón látszik az "úszó" ami a legelöl pattog a vízen.

http://www.youtube.com/watch?v=NFsg_O8cek0&feature=related
Előzmény: GPS (17456)
GPS Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17456

Az önbeálló szárny nem kristálytiszta nekem. Hát pont a támadási szögön jelenik meg a felhajtóerő (a geometria mellett, persze) ....vagy nem?

Ha hagyjuk szabadon "önbeállni" - akkor hogyan emeli az ki a hajót a vízből?
.
.
Előzmény: MedZ (17455)
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17455
Az enyémnél az első szárnya állítható lesz, saját maga fogja beállítani az ideális szöget annak függvényében, hogy víz alatt van-e vagy már elérte a "szárnyalási" magasságot. A hátsó szárny fix lesz, bár ennek is változni fog a szöge az első szárny mozgása alapján. Eddigi ismereteim alapján ez a legjobb megoldás.
Előzmény: GPS (17453)
carlos z. Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17454

Tengeralattjáró az RSD-n! Opel submarine.. 

 

http://www.langlovagok.hu/cgi-bin/lang/index.cgi?view=film_keres&ID=206

 

cz.

GPS Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17453

Áhh, én nem is gondolkodom ilyen extrém megoldásokban.

Pusztán egy jó profilú kereszt-szárny a hajó alján (keresztbe az egész szélességen) - amelyik majd kiemeli a hajónak azt a részét, amelyiket az árboc tolóereje jelenleg a vízbe túrat.

Na most, ha annak a szárnynak a támadási-szöge menet közben még állítható is lenne - nahát az lenne ám az igazi királyság.

Kisebb tolóerőnél a Nulla felé állítani...és ahogy növekszik a tolóerő, úgy egyre növelni egyre gorombább szögbe - hisz akkor már van erő, ami táplálja.

Húúh, de szívesen megcsinálnám.
.

Előzmény: MedZ (17451)
saussente Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17452

Itt azt mondja az az írás, hogy elég könnyű hibázni a "szárnyalásban".

 

Szárnyashajót építeni nem annyiból áll, hogy egy alumínium hajótestre szárnyakat rakunk, és ha beindul az erős hajtómű, szépen felsiklik: nem. Az egyik kapitány meséli, hogy egyszer valamelyik Vöcsök szárnyán megpróbáltak állítani, hátha jobb lesz, és a hajó azonnal bemondta az unalmast; csak kutyaúszásban bírt közlekedni. Állítgatták, állítgatták, de már az eredeti beállítást se tudták rekonstruálni, úgyhogy szégyenszemre Nyizsnij Novgorodba kellett telefonálni. Aztán jöttek a ruszkik, beállították, azóta megint jó.

Előzmény: Törölt nick (17447)
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17451
1-2 alap videó (bocs ha már lettek volna) a szárnyas párthoz:

Motorcsónakosoknak:
http://www.youtube.com/watch?v=w54-OEWulDE

Vitorlásoknak:
http://www.youtube.com/watch?v=a8-2VZDQTvU&feature=related

Előzmény: GPS (17450)
GPS Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17450

Én mindenképp csatlakozom a "szárny-párthoz"....mert látom én a saját hajómon, hogy ugyanannyi tolóerővel (jó esetben) meg tudnám akár duplázni is a sebességemet.

Amikor jó szelet fogok, szemmel látni hogy görbül az árbocóm előrefelé a nagy erőtől....de hiába, ha a test nem tudja hasznosítani - sőt, a forgatónyomaték miatt még annál jobban túrja az orrát lefelé.

Én - az én hajómnál - a szárnyat az első negyedbe helyezném - mindenképp az árboctalp elé, hogy ott emeljen, vagyis ott kompenzáljon a felülről jövő tolóerő forgató-hatásán.
.
Előzmény: MedZ (17449)
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17449
Most már látom lesz szárnya annak a hajónak. Az enyémnek is lesz :) nem leszel egyedül....
Előzmény: Törölt nick (17447)
GPS Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17448

Pedig a szárny az egy méltatlanul mellőzött trükk ám. Abból indul ki, hogy egy jó méretezett szárny az a tolóerő12...20%-a között zabálja a tolóerőt.

Vagyis: 100 kg emelő-erőhöz 12...20 kiló tolóerőt használ fel.

Nekem a siklásban nincs gyakorlatom - de a merülésesben van némi.

Én látom, hogy az én hajóm úgy 9-10 km/h merüléses-sebesség környékén már egyszerűen nem tudja mit kezdjen a felesleges tolóerővel - amit a vitorláktól kap. Más szavakkal: pocsékba vész az a remek tolóerő.

Ha én ezt egy szárnyra közvetíteném, akkor állítom neked, hogy mázsányi emelőerőt tudnék átadni a testnek - és akkor már messze nem úgy nézne ki az én vitorlázásom sem.

A szárnyak felhajthatósága (kikötéskor) meg már "nem feladat" egy hajókonstruktőrnek :-))))
.
Előzmény: Törölt nick (17447)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17447
Gyorsan lebeszéltél róla. A zaj a ceruzahegyezőnél is gond. A szárnyak is foglalkoztattak, de a méretezés, a magyar körülmények miatti sérülékenység még visszatart.
Előzmény: MedZ (17445)
elektrofish Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17446
A próféta szóljon belőled tezsvír....báár 1 ugyan ilyet dobok most ki...
Előzmény: UNicum (17440)
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17445
Sokat szívtam a légpárnásokkal, sokat tanultam belőle nem csak a technológiát hanem elveket is ami az építést és egyfajta rendszerben való gondolkodásomat fejlesztette. Lebeszélnélek a légpárnásról. Első nyomos okom a zaj amit a lapátok termelnek, emeléshez kell, tehát sok lapátra van szükséged kis dőlésszöggel, eldugni nem tudod hiszen akkor levegőt sem kap a szegény.... Másik ok 2 motor 2 probléma forrás. A 2. motor már felesleges súly többlet. További gond, hogy a légpárna a sebesség növekedésével "hátra" csúszik a hajóban tehát jó ha a nyomás forrása a hajó elejében van. Viszont akkor ha 1 motoros megoldást tervezel akkor előre kell vinni a hajtást. Hirtelen ennyi ellenérvem jut eszembe.

Addig nem csinálnék semmit amíg nem tudod megoldani a zajszintet. Ha ez megvan akkor a többi már csak megvalósítás kérdése. (mármint, hogy 1 motor ami elől hajt egy lapátot. )

Érvek mellette, sebességben tényleg jó, a 22Le motorom ami a tolóerőt és az emelést is biztosította 60km/h volt képes. ha nem integrált lett volna a hajtás hanem az emelés is olyan lapátot kapott volna ami neki optimális akkor 70-ig felmászott volna. ami talán nem rossz 22Le-től (hajó 160kg volt)

Érvek még ellene: most szárnyashajókba vagyok beleörülve, én ezért valami szárnyakat raknék rá ami hidraulikusan felhúzható a test aljára, hogy ne akadályozza a kikötést a partra. Megcsinálták már (ha jól emlékszem holland egyetemisták) a elektromos 1 személyes szárnyast ami tényleg ki tudott emelkedni a vízből. De láttam már 3-4Le szárnyashajót is ami valami bio üzemanyaggal ment (sima külmotort alakítottak át) sebességre nem emlékszem de 30-40-el az is ment....

Szóval szárnak, csendesebb, elegánsabb megoldás. (szerintem)
Előzmény: Törölt nick (17444)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17444
Régen sokat olvastam a légpárnás topikot, de nem mertem belevágni. Viszont egy gondolat most is előjön néha. Valahogy ötvözni a légpárnást egy hajóval. Hogy érthetőbb legyek Lenne egy nagyon keskeny gerinc amiből menne a hagyományos hajós  kihajtás, és a két oldalon lenne egy-egy légpárna. Ez alkalmatlan lenne a szárazfőldi közlekedésre, de a vízzel menetközben csak egy "penge" a propeller és a kormánylapát érintkezne. A hajó testsúlyának kb 99%-t a párna tartáná. Űgy gondolom nagy sebességet lehetne elérni vele, könnyedén összejöhetne a 70-80 km tempó is. Ez hajó lenne, szóval a hívatalok se szórakozhatnának. Persze két motor kellene, egy a párnát, egy meg a meghajtást szolgálná, ezeknek egymástól független vezérlése lenne. Szerinted ez megoldható? Esetleg érdekelne egy ilyen projekt?
Előzmény: MedZ (17442)
GPS Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17443

"nem adnak árat munka elött......,ez sok mindentől függ"

Klasszikus lehúzós tempó. Arra játszik, hogy ha már kész van, akkor mindegy mennyit mondanak - a kuncsaftnak úgysincs pofája vitatkozni - inkább kölcsönkér és fizet.

Ez a dzsentri-tempó valahogy fennmaradt azért a köztudatban is - vagyis hogy "nem elegáns dolog az árát firtatni valaminek" - mert az olyan pórias, kalmár-tempó.
Úriember nem foglalkozik árakkal, meg ilyesmikkel. Fizet és kész.

És tudod mi a röhej? Hogy nem azok dzsentriskednek főleg, akik tele vannak (azok fillére megnézik mire költenek) - hanem pont azok játsszák el a Csekonits-ot, akiknek szűkösen van.
De majd leszoknak.
.
Előzmény: MedZ (17442)
MedZ Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17442
Hi

A rabláshoz: magnéziumos anód szett. legolcsóbb 33e legdrágább 53e Ft volt.... De ezt már megszokta az ember, engem inkább egy tavalyi eset dühített fel, amikor a hajtóművön egy gumiharangot szerettem volna kicserélni és érdeklődtem, hogy ez mennyire fog fájni nekem akkor a válasz elsőre az volt nem adnak árat munka elött, de azért csak nem engedtem és követeltem, hogy igenis mondják meg 30e vagy 300e lesz, akkor jöttek a kifogások, hogy ez sok mindentől függ.... hát én tovább erőlködtem és mint laikus mondtam igen két dologtól az alkatrész árától ami remélem fix és meg tudja mondani és a munkadíjtól ami elméletileg valami óradíj alapú és remélem csináltak már ilyet tehát kb tudják, hogy 2 óra vagy 20 óra.... na erre kénytelenek voltak mondani egy összeget ami persze pofátlanul magas volt (már nem emlékszem) de megrendeltem az ebayen ezt is aztán elvittem kicseréltetni egy ismerős ismerős szerelőjéhez....


Repülő kétéltűhöz a szárnyához tudsz meríteni a hovercraft.com repülő légpárnásából, az is ilyen 0,5-1m magasba emelkedik...

Előbb fogsz kétéltű mocsárjáró találkát szervezi mint légpárnást mert éppen kihaltak a működők idehaza, 1 db-ról tudok ami működik normálisan.....
Előzmény: hopepe61 (17436)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17441

Ez nem tud lenni se sikló, se félsikló hajó. A rajzon látható a tervezett merülésnél a vízvonal. Egyszerűen nincs olyan felület amin siklásba jőhet, és olyan sincs amin megtámaszkodhatna.

 

Két orrhullám fog keletkezni, egyik a keel hulláma, az kb akkora lesz mint egy kajaké, a másik pedig a test első harmadánál az kb akkora hullámot fog csinálni, mint egy szélesebb szörfdeszka. Mind ez igaz kb 20-22 km-es tempóig. A felette kévő sebesség tartományban keletkezik az a furcsa farhullám, de az érdektelen, nem arra lett tervezve. Azért megpróbálom kiküszöbölni, de ez valószinüleg a inkább a csiga helyzetétől függ.

 

 

 

 

 

Előzmény: szőrmók (17415)
UNicum Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17440

Hali,

ellene szólnék a leírtaknak, mert az én tapasztalatom más. Csak ez a fajta pumpa jött be igazán eddig! Vettem a 2000HUF-os kacatból már 5-6 db-ot, de egyik se bírt túl sokat, vagy már újonan se kapta föl a benyát :-(  Amióta ezt használom tökéletesen működik és nem kell minden évben újat vennem. És az ára: az pedig ennyi, nem fogod megbánni!

Unicum

Előzmény: elektrofish (17425)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17439
Látod, csak jó szobában kell segítséget kérni (megértik suttogva is! :)
Előzmény: elektrofish (17437)
Törölt nick Creative Commons License 2010.03.13 0 0 17438
Eladva.
Előzmény: ifx414 (17416)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!