Portugál, andalúz, katalán, baszk, kasztíliai, extremadurai, genovai, velencei, francia, angol és hollandus férfiak (és nők?) akik a tetteikkel megváltoztatták a világtörténelem menetét és naggyá tették Európát.
Tisztelettel megjegyezném, hogy az általában a Formosa "felfedezése" kapcsán (legalábbis általam) található anyagokban az 1544 a központi dátum, a nevezett úr meg még nem élt akkoriban.
Egy Conquistador írt egy vaskos könyvet, amiben leszedte a keresztvizet a kozép-európai történetírás egyik legkiemelkedőbb kora újkori forrásáról, annak szerzőjéről.
A conquistador nem igazán a sztereotíp bunkó hódító, hiszen jogot tanult Salamancában. részt vett a chibcha területek felfedezésében, egyike az El Doradot kereső expedíciók vezetőjének és egy jelentős dél-amerikai város alapítójaként is tisztelik.
Ki a fickó, illetve mi a könyv címe és ki az a európai történetíró, aki ellen szól a könyv címe?
Az első európai írásos emlék egy 1582-es Makaóból Japánba tartó portugál kereskedelmi hajó utasaitól származik, akik hajótörést szenvedtek a szigeten. A hajó tulajdonosa Bartolomeu Vaz Landeiro, a hajó kapitánya André Feio. A hajó utasai között portugál jezsuiták, Pedro Gómez, Alvaro Dias, Cristovao Moreira, Francisco Pirez és egy spanyol jezsuita, Alonso Sánchez is volt.
Remélem nem tévedek, hogy te az alábbira gondoltál:
J. H. van Linschooten navigátor és kozmográfus, aki 1591-ben megjelent könyvében Európában "elterjesztette" Formosa nevét.
De nagy franc ez az Ibn Al-Kaif, minden tiszteletem az övé, mivel Formosa kapcsán több dátum is létezik. Az első leírás arról, hogy a portugálok elhajóztak a sziget mellett és elnevezték "Ilha Formosa"-nak 1517, de mások szerint 1544-ben fedezték fel és nevezték el Formosának, illetve az 1590-es években foglalták el ha jól tudom.
Kissé bonyolult lesz, de nem akarom megkönnyíteni a dolgotokat:) Ki volt az a személy, aki egy másik nemzet szolgálatában először leírta [nem írom, hogy felfedezte, mert csak navigátor volt:)] azt a szigetet, amely első keresztségében a "Szép Sziget" nevet kapta., és amely ma "Lépcsős sziget" néven ismert, persze már más nyelven:)
Több felfedező utat tettek meg a Hudson-öbölhöz, ebből az 1668 évit már tengeri úton, angol zászló alatt.
Maga a híres prémkereskedelmi társaság, amire utaltam, az 1670-ben alapított Hudson Bay Company, a körülötte elterülő angol gyarmat neve pedig Rupertsland volt.
Ezáltal az alsó-kanadai francia gyarmatok gyakorlatilag az angolok harapófogójába kerültek.
Akkor a módosított alapszabály értelmében én jöhetek a feladvánnyal:
Ki volt az a két XVII. századi francia voyageur vagy más néven Coureur de Bois, akik francia létükre nem átallottak angol szolgálatba lépni? (Hogy nem szakadt rájuk az a magas ég:)...)
A Hudson-öböl környékén végeztek felfedező utakat és egy híres brit prémkereskedelmi társaság megalapítása is kapcsolódik a nevükhöz.
No, látom srácok, hogy ez az Afrikás feladvány nem megy:)
Pedig elég nevezetes felfedező út volt ez a maga idejében.
Íme a megoldás:
Verney Lovett Cameron (July 1, 1844 - March 24, 1894), English traveller in Central Africa and the first European to cross equatorial Africa from sea to sea, was born at Radipole, near Weymouth, Dorsetshire.
The experience thus obtained led to his being selected to command an expedition. sent by the Royal Geographical Society in 1873, to assist Dr Livingstone. He was also instructed to make independent explorations, guided by Livingstone's advice. Soon after the departure of the expedition from Zanzibar, Livingstone's servants were met bearing the dead body of their master. Cameron's two European companions turned back, but he continued his march and reached Ujiji, on Lake Tanganyika, in February 1874, where he found and sent to England Livingstone's papers.
Cameron spent some time determining the true form of the south part of the lake, and solved the question of its outlet by the discovery of the Lukuga river. From Tanganyika he struck westward to Nyangwe, the Arab town on the Lualaba previously visited by Livingstone. This river Cameron rightly believed to be the main stream of the Congo, and he endeavoured to procure canoes to follow it down. In this he was unsuccessful, owing to his refusal to countenance slavery, and he therefore turned south-west. After tracing the Congo-Zambezi watershed for hundreds of miles he reached Bihe and finally arrived at the coast on November 28, 1875, being the first European to cross equatorial Africa from sea to sea.