igen, mindenképpen nézd meg a német tartományok szabadságolási ütemtervét, mert akkor indul meg a törökök tömeges vonulása hazafelé. Mi mindig úgy indultunk (utoljára tavalyelőtt tettünk meg hosszú kelet török körutat) hogy csütörtök délután kettő órakor indulás Pest mellől, és péntek este 8 magasságában már Ankara alatt voltunk. Sem a magyar-szer sem a szer-bolgár sem a bolgár-török határon nem kellett 20-25 percnél többet cárakozni, igaz aug első felére már indenki hazament aki csak akart, jelentő konvojok nincsenek már az úton, sokkal nyugisabb a haladás. Nekün egy 20 éves Golfunk van, 100-105-ös tempónaá nem nagyon hajthatom jobban mert hengerfejes lesz, úgyhogy így is, Bp-Ankara 1953 km símán abszolválja, ezt a távot már négyszer tettem meg és igazán nagy eltérés időben egyik esetben sem volt. Négy után érünk le Röszkére, este 7 után Belgrád széle (tavaly el is kaptunk egy írtózatos felhőszakadást emiatt lépésben araszoltunk a Száván átívelő hídig, onnan megint síma volt az út. Ezzel a tempóval úgy éjfél előtt vagy után fél órával érsz le a szerb-bolgár határra, ott max 45 perc, de inkább 20-25, tavalyelőtt olyan gyorsan átértünk, hogy még pénzt váltani sem tudtam. Aztán éjjel 1 fél kettőre eléred a Szófiai körgyűrűt, ott még éjjel is vannak rendőrök, de az ember már tudja hogy hol bújnak meg, az északi "körgyűrűn" menj a Plovdiv felé vezető autópályához. Bolgár-török hatás kb egy óra van hogy kevsebb de van hogy fél rával több, inkább a vízum meg a gümrük (vám) papír formalitások miatt. Visszafelé meg úgy időzítsd hogy eszedbe ne jusson augusztus utolsó vagy azt megelőző hétvégéjén az Edirne-i határhoz beállni, mert akkor vonulnak visszafelé a vendégmunkások, mármint a vége, nekik is szeptember elseje a gyerekeknél az iskolakezdés, volt hogy 14 majd a következő évben 7 órát álltunk, na akkor átgondoltam a dolgot és hazafelé az Alexandropoli-Kavala-Szaloniki pályán jövünk, ingyenes, igaz majd 300-al hosszab de max 1 óra a várakozás és aztán csak hátradőlsz és vezetsz. üdv pisti
Hali! Én összesen egyszer jártam a bulgár-török ill. a görög-török határokon de jó sokat várakoztunk mind a kettőnél. Hozzáteszem augusztusi hétvégén voltunk. Valahol láttam a neten egy előjelző táblázatot ahol be vannak jelölve a várható inváziós napok ha megtalálom beszúrom ide a linket neked. Ha odaértél a határátkelőhöz még mindig ráérsz dönteni hogy kivárod-e a sort vagy vissza mész pár kilométert görögo felé. A török autópályákon simán elfogadták az Eurót, csak azért váltottunk helyi pénzt mert a belépőket csak abban fogadták el. Szerb fizetőeszközt azért érdemes itthon váltani mert euróban többet kértek a piszkok. Nemzetközi jogsit nem kértek sehol pedig mindegyik országban megállítottak, a törökök meg is bírságoltak egy kis gyorshajtásért, de mivel Magyar vagyok ezért diszkont árat fizettettek. Sztambulban mi a Sultanahmet negyedben szálltunk meg így amit meg akartunk nézni minden közel volt nem kellet buszozni. Vízből mi ittunk mindenfélét, csapból is. Az asszonyt mindjárt az első nap cseréld el két tevére így megúszod a vásárlást és meg van a közlekedési eszközöd is:-))))
Írtátok a bolgár-török határ szörnyűséges várakozásos állapotát. Néztem a bolgár-görög, görög-török alternatívát, tényleg nem nagy kitérő. Július elején megyünk majd, a határon a torlódás hétvégéken van, vagy pedig tökmindegy mikor megyünk, úgyis dugó lesz? Melyik határátlépést javaslod? A terv az, hogy kedden dél körül indulás Miskolcról, érkezés Sztambulba de 9-10 körül---reálisnak tűnik így? Valaki írta, hogy a török autópályán csak török kp-t fogadnak el. Itthon sehol se lehet váltani YTL-t, a határon van lehetőség váltásra? Szerbiára váltsunk a határon dínárt, vagy elég euróval átslisszolni az országon? Nemzetközi zöldkártyát mindenképp kiváltom, a nemzetközi jogsit érdemes? Isztambulban a tömegközlekedésről tudsz valamit, vagy csak autóztatok ott? Vizet lehet csapvizet inni, vagy legyen a palackos? Valami tipp, hogyan lehet az asszonyt lebeszélni az aranyvásárlásról :-)
Most egyenlőre ennyi, de biztos még lesz több is ha nem gond!!!
Idén a nyaralást autóval tervezzük, 3 nap Istanbulban /Sultanahmetben szálloda/, utána 1 hét görög tenger. Főleg a bolgár-török részről lenne egy pár kérdésem, aki esetleg járt arrafelé tavaly nyáron vagy esetleg utána arra kérdések özönét zúdítanám :-)
Az úthasználatot majdnem elfelejtettem. Mindenütt tudsz kp-ben fizetni a kapuknál, de lehetséges KGS kártyát vásárolni. Ezzel csak annyi a dolgod, hogy ehhez a felirathoz sorolsz a kapunál bedugod a megfelelő nyílásba és nyitja a sorompót. Isztanbulnál a híd rendesen ki van táblázva, ha áthajtottál rajt akkor jobb kéz felől lesz egy nagy zöld épület parkolj le előtte és menj be, én itt vettem a kártyát 30 líráért. Utána lesz a fizetőkapu a kártyát ott is használhatod. Ha ezt megvásárolod kitart oda vissza.
Hogy mikor érdemes indulni, azt nem tudom, a bolgár-török határátlépés talán nappal egyszerűbb eset. Hét éve még nekem is 4-5 óra volt az átlépés, manapság már inkább 1-2 normál esetben (2006-ban és 2008-ban is oda-vissza ilyesmi volt)
Grúzia, Örményország számomra is vonzó, de biztos nem rohannék végig Törökországon padlógázzal :) Mindenesetre Bp-Istanbul megvan egy menetben (egészséges tempós haladással legyen mondjuk 20 óra), de én javasolnám, hogy ne ott szálljatok meg, ha csak nem akartok pár napot nézelődni. Nem mondom, hogy nem lehet ott autóval elboldogulni, de azért bazinagy város, és a szállás is drága. Inkább vagy előtte, vagy utána aludjatok.
Istanbul-Trabzon is teljesíthető egy nap alatt, a tengerparti úton én tavaly Samsuntól majdnem Grúziáig mentem, elég gyorsan lehetett haladni. De ha 40 fokban elered az eső, akkor pusztító ott a klíma :) (7 éve jártunk így, tavaly nagyon kellemes volt) Amúgy én Trabzonban sem szállnék meg, érdekes város és egy szétnézést megér (nem messze a Sumela-monostor meg pláne), de elég kaotikus. Általában nehéz ügy ott szállást találni, a legtöbb "otel" valójában kupleráj, orosz-ukrán csajokat árulnak. Jót röhögtünk mind (mi is, tulaj is, csajok is), mikor Samsunban, a Yeni Otel Istanbulban némi értetlenkedés után leesett, hogy hova is jöttünk, és miért olyan kedves az a tésztaképű, röhögcsélő szőke csaj :) (Ha az van kiírva, hogy Turist Otel, akkor van esélyed, hogy aludni is hagynak :)
Hali! Végre valami élet ! Bp- Ist. menetidő nagyon függ attól hogy mikor akartok menni, mert a határ átkelőknél nagyot lehet szívni. Ezekre szerintem kb 5órát nyugodtan számolhatsz ha kevesebb az mák. Készülj fel jó kis tolakodásra 3 sávban 6 sor autóval meg dudálás anyázással fűszerezve. Mi 32 óra alatt teljesítettük a Győr - Ist. távot, természetesen pihenőkkel. Az útvonalunkat időhiány miatt változtattuk meg, rájöttünk hogy túlterveztük magunkat. Megnéztük mik azok a dolgok amik a legjobban érdekelnek bennünket aztán ehhez szabtuk át az új útitervet. A vágtatásodba azért kalkuláld bele a szerb meg bulgár utakat meg rendőröket is. Amilyen ütemben építik pl a szófiai körgyürüt nem hiszem hogy mostanában elkészülne, márpedig végig 40-es tábla volt minden kereszteződésnél két szervvel.
Azért rohanunk, mert alapjában véve Grúziába meg Örményországba szeretnénk eljutni. Gyorsabban lejutunk Isztambulig, ha este indulunk? Egymenetben vágtatnánk le odáig, Isztambul előtt szeretnénk megállni egy tengerparti helyen, ahova terveink szerint valamikor a következő nap délelőttjén érnénk, némi locspocs után aludni térnénk, majd másnap szintén estefelé kelnénk útra Grúzia irányába és a Fekete tenger partján tartanánk megint egy ilyen pihenőt. (Samsun? Trabzon?) Na ez megint egy kérdés, hogy hogy lehet ott haladni? Jó lenne egymenetben lejutni Trabzonba, de nem tudom, kivitelezhető-e.
> Budapesti Indulással Istambul 13.57 perc a viamichelin szerint. Ez reális?
Szerintem baromira nem. 1400km, ez gyakorlatilag 100-as átlag lenne. Pihenés, tankolás meg határátlépések nélkül is necces. Nekem kb. 24 óra szokott lenni, mondjuk én nem rohanok, többször megállok kajálni, nyújtózni, pihenni. Így élvezem nagyon az utat, és akkor nem sok egyáltalán a 24 óra sem. 14 (inkább 16-18) óra rohanás viszont túl sok, meg amúgy is minek, ha eleve utazni indul az ember.
"Utakkal kapcsolatban az érdekelne, hogy pl. a Boszporuszon való átkelésnél előre kell megvenni valami kupont, vagy fizető kapu van-e. Valahol olvastam, hogy az sem mindegy melyik hidat használom. Út használati díj van-e vagy itt is csak kapuk vannak ahol leveszik a sápot. A Fekete-tenger "parti" útja érdekelne még Samsun-ig mennyire szerpentines milyen gyorsan lehet haladni? "
mert engem is pont ez érdekelne, de aztán láttam, hogy egész más irányba mentetek végül. Miért változtattátok meg a tervet?
Budapesti Indulással Istambul 13.57 perc a viamichelin szerint. Ez reális?
Hello! Természetesen ott van mindjárt a Nagy bazár ott aztán megkapsz bármilyen márkát, és a minősége is egészen jó. Edirnében is van de nekem az annyira nem jött be. Selcukban voltam még piacnapon akkor az egész belvárost lezárják és egy nagy bazár lesz. Egyébként szinte minden nagyvárosban van. A turistás helyeken meg mindenhol találsz kirakodó vásárt szezonban. Egy szabály mindenütt érvényes, alkudni keményen mert mindenhol engednek, nem is keveset. Onnan tudod mikor érted el a legalacsonyabb árat ha valami más hasonló portékát kezd mutatni.
Szerintem mindent jól csináltam de egyszerűen megmakacsolta magát. A másikba éppen az előbb sikerült párat feltöltenem. Aztán mire belelendültem megint csak a szöveg került fel. Pedig próbálkoztam reggeli órákban is hátha az index van egy kicsit túlterhelve, vagy itt nálunk helyileg a hálózat nem bírja de ugyan az volt az eredmény. De nem adom fel!!
Akkor ott sem lehet tul sok időt nyerni,ugy tünik.A halálom mikor pár autó van csak,és mégis ott szivatnak akár egy órát is. Egyre régebbnek tünik ez a török ut,olyan mintha nem is az idén lett volna...mindenesetre ma néha ugy éreztük akár ott is lehetnénk,olyan meleg volt.
Utólag visszagondolva nem túl nehéz megtalálni, de nekünk sem ment egyszerre. De nagyon látszott hogy nem mi voltunk az egyetlenek akik így gondolkodtunk mert akiktől csak kérdeztük hogy jó irányba megyünk-e mindenki azt mondta 5 Eu-ért megmutatom merre van. Aztán végül beadtuk a derekunk és egy taxis elvezetett bennünket. Egyébként túl gyors átjutásra ott se számíts. a Bulgár-Görög határ 10 perc volt utána a Görög 10 másodperc a Török oldalon viszont 2 órát araszoltunk úgy hogy 10db autó volt előttünk. Nem kapkodták el túlságosan, aztán mikor mondtam hogy dollárba akarom fizetni a vízumot közölték vissza is fordulhatok mert ők csak Eu-ért hajlandóak adni. Viszont ahonnan visszafordultunk el sem tudom képzelni mennyi lehetett a várakozási idő, több száz autó állt sorba és az egy óra alatt amíg sorba álltunk egy lépést sem haladtunk.
Na,mi nem láttunk olyan táblát,sajnos,pedig ha láttam volna biztos megfordulok.Majd kilesem a térképen,mert mégegyszer nem szeretnék akkorát szivni mint idén odafelé.Teljesen jó időben voltunk azon a határon,és majdnem 3 órán keresztül szenvedtünk lassu lépésben,szunyogfelhőben a cél felé.Aztán teljesen kimerülten értünk Edirnébe,ahol nem kaptunk szállást /illetve kaptunk volna igen drágán,vacakot/,igy aztán mentünk egy utmenti faluba aludni.Ott olcsó volt a szállás,egy alvásra meg is felelt,ellenben annyira jó kajáldában ettünk,hogy azt nem felejtem.Még éjfélkor is jöttek uj vendégek,és ment a kemence,sültek a jó kis pidék,csucs volt.Amikor fizettünk,azt hittük valamit elszámoltak,de nem.Valószinütlenül keveset fizettünk,a kaja viszont fenomenális volt.Havsa,vagy mi volt a falu neve.
Nem tudom leírtam-e már de oda úton elkerülendő a Bolgár-Török határnál kialakult tumultust visszafordultunk kb 10km múlva van egy tábla Görög o.-t jelzi. Na szépen átmentünk ott az egész kb 30km kitérő volt de órákban nem tudom mennyit spóroltunk, visszafelé nagyon megbántam hogy nem ugyanerre jöttünk.