Hát a kérdés hogy még februárban vertük le a falat és márc csináltattuk meg a fűtést. Azóta már jó pár hónap eltellt, és msot hogy teljesen lejavitottuk valami a padló és a fal találkozásánl mégis penészesedést okoz. :( Nekem fura lenne ha egy egysezrű ventilátorozás, fújás ezen már segiteni. Változhat ez ha ujra befűtjüka házat? bár a környékén msot nincs semmi radiátor
Sürgős tanácsot várnék mert eléggé el vagyok keseredve. Annyi szakember meg okos járt már nálunk és a probléma mégsem oldódott meg.
Adott egy 74'es ház, amiben a radiátorok csövezése az aljzatbetonban ment. A ház közepén az egyik közfal alatt az egyik cső elkezdett szivárogni. Ezt elvágták, új csövezés megy, minden látható helyen. Viszont az a közfal kb fél méter amgasan valószinű felszivta a vizet és elkezdett salétromosodni. A közfal mindkét oldalát letisztitottuk tégláig, szellőzött 3-4 hónapig majd lélegző vakolattal és festékkel megcsinálta a kőműves.
A fal egyik része a hálószobánk ahova msot várjuk a picit. Most a páratartalom 52%. és 21 C.
Hozzátartozik hogy ha már egy falat igy megbontottunk akkor ujraglettelték az összes falat, sőt felszedtük a régi padlószőnyeget, beton volt alatta, a kőműves szerint kifogástalan. Raktunk le párazáró fóliát, hungit, lamináltat.
Erre a hétvégén tapasztaltuk hogy ott abban a sarokban ami javitva lett, a szegélylécek sarki találkozásánál kezd penészedni.
Azt hittem majd megőrülök!!
Mégis mi a hiba? most mit tudunk tenni? Most költöttünk egy vagyont pont azért hogy ne legyen penész, se salétrom ( ja én fújkátam salétromirtóval is a kopasz téglákat!)
A házunkban a páratartalom (digitális és mutatós mérő szerint) olyan 50-70% között mozog. Az idő nagy részében olyan 55 körül, de van olyan helyiség ahol 60 felett van általában (pince van alatta).
A falakból valószínűleg hiányzik a vízszigetelés. Tavaly őszig nem is volt gond, de az akkori sok eső betett. Akkoriban vettünk észre halvány szürke penészt a bőrcipőkön meg szekrény hátulján a pince feletti helyiségben.
A ház nagy részén nincs semmi kellemetlen szag, de a bejáratnál a pince felett enyhe dohos szag érződik ha hosszabb időre elmegyünk itthonról és hazaérünk.
Van egy kis ablak is ott. Egész nyáron nyitva volt de nem igazán javult a helyzet semmit.
Arra gondoltam, hogy egy páramentesítő készülékkel próbálkoznék meg. Szerintetek van értelme ekkora páratartalom mellett ezzel próbálkozni?
Sajnos mi is penész problémával küzdünk. Már mindent megpróbáltunk,folyamatos szellőztetés, falmosás, szavóval takarítás, folyamatos fertőtlenítés, de elenyésző hatást értünk el. Régi bérházba lakunk, a társasháznak jelenleg nincs pénze a felújításra. A media marktban vettem a héten egy párátlanítót, rengeteg vizet összeszedet... én nem is gondoltam, hogy ennyi van a levegőben.
Sziasztok! Páramentesítőt szeretnék vásárolni, tufa, enyhén vizesedő falakhoz. Penész nincs, de néhol dohos, nem vészes. WDH 520 HB-t ajánlották (kb.60-70m2 -hez kellene). Vásárolt már ilyet valaki, van valami tapasztalat? Zajos, megbízható, megéri az árát? Nagyon jókat írnak róla, most akciósan 69 900,0 Ft.
Közben sikerült. Ha nem váltok át angol nyelvre, hanem maradok a németen, akkor nem ugrik az ár. Végül egy TTK 70 e-t rendeltem, futárral együtt 146 euro-ért. Elég baráti ár.
Egy valamit nem tudok, ha esetleg meghibásodik, akkor azt vissza kell küldeni Németországba vagy van itthon szervíz?
Miután itt is sokan ajánlották a Trotecet, így a mellett döntöttünk. Láttam, hogy többen külföldől rendeltétek. Én is ezzel próbálkoznék. A probléma a következő. Az angol webshopban néztem ki a TTK 71 E- t, 103 fontért (ott van hogy 111 font a kedvezmény) , majd miután a kosárba rakom máris 214 fontba kerül. Mi lehet a probléma?
Vásároltunk egy lakást, ami egy társasház harmadik, legfelső emeletén van. Szeretnénk gipszkarton álmennyezetet feltenni, felette kőzetgyapot szigeteléssel. Ezzel a kombinációval számíthatunk-e penészedésre? Az ablakok ki lesznek cserélve, de természetesen tisztában vagyunk az alacsony páratartalom és a bőség szellőztetés jelentőségével.
Nekünk nemrég alakult ki falpenész a fürdőszobában. Előtte míg sima mésszel volt lekenve a fal, addig sosem jelentkezett. Most ez a modern, leglettelt sima falunk van, és mint látszik nem tökéletes. Viszont néhány fújás Szavo elintézte, ennek már 4-5 hónapja, azóta nem jelentkezett újra. Viszont aki megteheti és felújítás előtt áll, ajánlott XPS lap és üvegfátyol tapéta használata, penész kialakulása ellen és a hőveszteség csökkentésére: http://www.festekes.hu/penesz/eszkoz/
Most nem csak úgy befújtam, hanem leszedtem a burkolatot hátul, felül a gépről, és a hűtőről le kellett porszívózni a szezon rátapadt szöszeit, arra nem akartam ráfújni a klímatisztítót.
Ezeket az elektromos párátlanítókat kell, ill lehet valahogy fertőtleníteni, mint a klímákat? Elvégre nagyjából ugyanolyan elven működnek mint a klímák.
Az elöttem lévő tulaj nem tudom, hogy hogy szigetelt vagy, hogy volt e egyáltalán, nekem sajnos most csak a külső szigetelésre volt keret , a falak körbevágása és a teljes belső festés már többe lett volna ,mert akkor egyuttal a villany vezetékek cseréjét is meg kellett volna ejteni.
Amugy egy szoba kivételével mindenhol beton van + padlószőnyeg a folyosó és konyha furdő részeken meg járólap, még a 70es évekből, ugyhogy ott sem nagyon akad szigetelés.
Igen arra a fél centis diszlapokra gondoltam ,csak a nevét nem tudtam, a széleken szegélyléccel le vannak hozva a függőleges falrészre.
A tetőn csak tetőfólia és hullámpala van .
A mennyezet beton a fele a kinyuló szárny részek meg stukator nád és üveggyapot felette.
70es években épült ikerházról van szó ami egybe lett nyitva egy családi házzá.
Akkor azt mondod az sem jelentene javulát ha 5 cm rel lejjebb hoznám a menynezetet gipszkartonból és esetleg a köztes részt kibélelném vagy szabadon maradna? Alatta ugyan ugy penézsedne és a penész ugyan ugy alergiát okozhatna csak épp nem látszana?
Mint irtam a beton tetőgerendák és a betonkoszorú találkozását nem tudom, hogy lehetne kivédeni tetőcsere nélkül.
"Most körbe lett a ház szigetelve 10cm-es dryvittal sés muanyag nyilászázó csere is megvolt. A penészedés még mindig megvan söt talán nagyonn mértékü is ,de már beljebb ott ahol a beton tető van és ahol a gerendák találkoznak."
Aljzatszigetelés, födém szigetelése hogy áll?
"Az egyik szobának a menynezetére disz hungarocel állmenynezetet tettem ,de azon is megjelent a saoknál a penész, "
Álmennyezet? Nem styropor mennyezeti burkolólapról van szó? Az egyébként csak ront a helyzeten, főleg, ha a sarkoknál nem "fordulsz le" vele.
Tudnátok valami tanácsot addni amivel véglegesen és kis költségből meg lehetne szabadulni a penésztől?
Van egy T alapterületü ház.A a kilódó szárnyak stukatór menynezetüek és csak a közepe a háznak beton, viszont a tető szarufák és a gerinc is betongerendából van ami a koszorüba van öntve.
Namármost eddig is volt penész a szobák sarkaiban, mivel a falak hidegek voltak.Most körbe lett a ház szigetelve 10cm-es dryvittal sés muanyag nyilászázó csere is megvolt.
A penészedés még mindig megvan söt talán nagyonn mértékü is ,de már beljebb ott ahol a beton tető van és ahol a gerendák találkoznak.
Folyamatos a szellöztetés,de akárhányszor végigmossuk a falat penészölövel pár hét és ujra ott van.
Az egyik szobának a menynezetére disz hungarocel állmenynezetet tettem ,de azon is megjelent a saoknál a penész, Most ha belülröl is leszigetelnmém a szobát akkor is átutne a penész vagy ugyan ugy rontaná a levegőt csak épp nem tudnám, hogy mitől ,mert nem látszana?
Sajna a falak sztem nem lettek vagy nem jól szigetelve ,de arra nem volt keret, hogy körbevágassuk a házat ,mert akkor mindenhol még festés és helyreállitás is kellett volna.
Tehát van olyan eljárás amit szobárol szobára haladva kicsinyenként is meg lehet csinálni, hogy a vége az egy penészmentes környezet legyen?
"...az elmúlt 40 évben nem volt ilyen gond, szigetelés nem történt, ablakcsere meg vagy 10-15 éve volt. Tetőcsere és szigetelés kb. 5 éve. Szóval sok minden nem változott..."
Már hogy ne változott volna! Az ablakcsere pont elég, főleg, ha nem kielégítő a szellőztetés mértéke. Ha nem kiugróan magas a páratartalom, vagy mondjuk 1-2 tél enyhe lezajlású, akkor ez egy hosszabb folyamat eredménye is lehet.
"Akárhogy szellőztetek az a sarok nem szellőzik megfelelően, nagyon ritkán és lassan megy 50% alá, viszont 70 fölé se megy sosem, mégis penészedik.."
Geometriai hőhíd. Az amúgy, hogy nem megy 70% fölé a páratartalom, még nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb nem jelenik meg penész. A különbség csak annyi, hogy"átlag esetben" tartós 70% fölött akár már 2-3 nap után lehet gombászkodni.
"Épp most építek konyhabútort, és azon agyalok, hogyan lehetne azt a tetves hátlapot kiiktatni, ugyanis ha jól megnézed totálisan fölösleges. Csak fogalmam sincs hogyan csináljam, mert a hátlap adja a merevséget."
Egyik mondatoddal ütötted a másikat. :-) Amúgy van többféle megoldás is: Ha a felső szekrény alsó vonaláig csempézed fel a falat, felül pedig Camar sínes rendszerrel rögzíted a szerkrényt, akkor alapból lesz kb. 1 cm rés a fal és a hátlap között. Ha ettől nagyobb távolságot szeretnél hagyni, akkor a korpusz belső oldalába kell nútot marnod, és abba csúsztatnod a hátlapot. Ha pedig úgy döntesz, hogy elhagyod a hátlapot: a szekrény elemeket (minimum 2 db) bútorösszehúzó csavarral egymáshoz fogatva kellően stabil lesz a bútor, és tökéletesen tartani fogja a derékszöget.