Sajnos ilyenek ezek a szerelők, amibe nem látnak pénzt, azt nem is csinálgatják, na meg inkább ne menjünk bele a többi dologba.
Nekem egy benzincsapot kellett hozzá venni, mert csöpögött a nafta belőle lassan, majd az új felrakása után ellenőriztem, hogy szívásra jön a benzin, ha engedek rajta, akkor elzárja. Örültem, mint majom a farkának, hogy végre nem fog elcsöpögni fél liter-liter benzin egy hétvége alatt, majd ahogy megtettem első utamat ezek után a munkahelyemre a Soroksárin be, Rákóczi hídon át majd vissza haza arra lettem figyelmes, hogy már megint csöpög a benzin. Na lehúzom a csövet, ugye nem szabadna jönnie semminek és láss csodát ömlik a benzin. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültem neki. Most két választásom van. Az egyik, hogy addig veszem a csapokat, amíg az egyik bírja, bár ettől a hideg is kiráz. Vagy beteszek egy sima kis átfolyós csapot, amit manuálisan én zárok el és így tuti, hogy zárva lesz. Szerintem ez utóbbinál maradok, mivel olcsóbb megoldást is jelent.
Ebből kiindulva, aki még olvassa, attól kérdezném, hogy én most csak szerencsétlenségemre kifogtam egy rossz csapot, vagy ezek ilyen f..s utángyártott sz...rok az egész? :-)
A múltkor én is kitisztítottam a légszűrőt, aztán fogtam és WD40-el fújtam be. Első indulás után fulladozott, majd a gázkar játszadozással sikerült levegőhöz juttatni, ott egy pici teligáz és már jó is volt, azóta járok vele és olyan, mint eddig. :-)
Az biztos, hogy a műszerfal nem az övé, hisz egy 50-est még 80-ig is vicces skálázni, az egy 125-ösé lehet szerintem, ha csak nem 125 van benne. :-)
A visszajelzők valszeg azért nem működnek, mert mind ki van égve, így elsőre erre tippelnék. A múltkor tettem fel pár képet arról, hogy milyen izzók kellenek bele, rá tudsz nézni.
Gumit ott érdemes venni, ahol a legolcsóbban adják, de azért szerintem jobb fajtát vegyél, mert sokat számít.
Szíjat, pedig szerintem bármelyik robogós boltban kapsz hozzá, csak beírod a keresőbe, hogy liberty 50 szíj és kidobja.
A fényszóró megbontásában nem tudok segíteni, nekem postásrobogóm van, ott másabb a lámpa. :-)
Nekem 6.5g-os görgőkkel jobban húz...és a gyári NGK-gyertyát raktam bele..NGK CR 8EB & 9EB ...nekem a 8-as van benne..és 100as benzint kezdtem el tankolni bele...igaz,még csak 3km-mentem vele azóta..
Tegnap lecseréltem az olajakat-levegőszűrőt kimostam,gyertyát az újat beletettem NGK...
6.5g-os görgőket tettem bekle..alsóbb tartományba 55-60.ig jobban húz..és ami érdekes,hogy mindegy neki,hogy egy..vagy két személyel... :-) ugyan olyan a dinamika,ill.közel olyan...Kicseréltem a műszerfalon az idő-mérő óraba az elemet...(termnészuetesen nem olyan kell bele,mint a régebbi kiadásokba...)...A gyári plexit elvágtam...Ahogy megnéztem.-szétszedtem...a gyújtás trafó átvágását megcsinálták kint... :-)
Szerintem most így már jó lesz...ill.remélem...Eddig Nagyon bejött...
Olyan érzésem vanm ráülni a 500-as X9 Evo -után,mint ha a Görögöknél lennék,nyaraláson...bérelt robogózva.. :-)
Köszönöm a választ. Megnézem a linkeket. Én is rákerestem a neten és nekem is a NGK CR8EB-t adta ki, de gondoltam megkérdezek olyanokat, akik rutinosak.
Itt meg találod a keresztreferenciákat, hogy mi minek felel meg. Üsd be a mostani típust (gondolom még a gyári) és kidobja, hogy mik felelnek meg. http://www.sparkplug-crossreference.com/
Ha nem szedted ki, akkor nézd meg ezen az oldalon. A vázszámot, évjáratot ellenőrizd!
Amire gyorsan rákerestem, az NGK CR8EB típust adott meg.
Egy 2002-es 125-ös Libertyről lenne szó. Az a kérdésem, hogy erre a blokkra fel lehet tenni a 150-es esetleg 200-as hengert és dugót? Láttam a a Malossi csinál 187 ccm-s szettet de egy kicsit húzós. Mivel a moci A1-re van vizsgáztatva így nem szeretném lecserélni. A hengerfej kompatibilis vagy azt is cserélni kell majd?
Ha nincs tuningolva, akkor én mindenből a gyár által előírtat raknám bele. Ha piszkálod a variátorsúlyokat, elég hosszú kísérletezés lesz a vége. A gyári szerintem a jó középút.
1. A műszerfal nekem 140ig van skálázva (szerintem nem az eredeti benne) a km óra működik csak és semmi visszajelző.
Minden működik a robogón csak a visszajelzők nem. Ez mitől lehet? A üzemanyag visszajelző folyamatosan telit mutat?
2. Első fényszórót hol kell megbontani, hogy izzót cseréljek?
3. Gumit hol érdemes venni (pesti vagyok) 90/80 r16? Vagy ha van valakinek elfekvőben akkor vevő lennék rá! Főleg új érdekel!
4. Cserélnék egy szíjat rajta mert kb 10000km futott ami benne van! Mekkora a mérete a szíjnak! Ha már ezt a részt szétkapom érdemes még valamit cserélni?
Egyenlőre ennyi.
Köszönöm, hogy elolvastad és esetleg tudsz valamelyik kérdésemre válaszolni.
Kedden kapom meg a 50 4t-2005/6-os (új fazonú) szerkezetemet....
Tudnátok benne segíteni,hogy milyen görgők kellenek bele? mert olvastam 5.5g-ost és olvastam, hogy 2005-től 6.5g-os való bele...
Tudom,ha könnyebb a görgő,akkor pörgősebb lesz....ha nehezebb,akkor talán a vége felé lesz jobb a gyorsulása...
Milyen levegőszűrő? és olajszűrő kellhet bele..? vagy az utóbbiakat lehet mosni? Nekem korábban egy ARN125-ös volt,abban Pl..az olajszűrő egy sűrű szita volt...azt kellett mosogatni...
Se levegőszűrőt, sem padig olajszűrőt nem igazán találtam a neten...
És még valami.... A gyorsító, vagy inkább nevezzük Fő fúvókát a karbi-ban szeretném egyel nagyobbra cserélni...Milyen van most benne..? milyenre lenne érdemes cserélni..?