Pár alkalom volt, amikor biztosan boldog voltam, egyébként definíció kérdése (amit magyarázgatsz, hogy te elégedett vagy bla bla bla :-) eleve presztiskérdést csinálsz belőle.
Nagyon. Eddig mélységesen ellenezték a gyógyszeres kezelési lehetőségeket, szóval ha idáig jutottak, akkor komoly oka lehet. És elég hosszas vizsgálatokat kellett végig csinálni ahhoz, hogy elkezdhesse szedni a gyerek.
Én így tök kívülállóként azt gondolom, hogy valamiféle belső feszültségek vannak olyankor az unokaöcsémben, vagy fáradt, és ezeket így vezeti le. Egyszerűen nincsenek olyan megküzdési stratégiái, mint egy átlag gyereknek a különböző érzelmi helyzetekre.
Csak nekem személy szerint nehéz megtalálnom az egyensúlyt a között, hogy van egy problémája, amit elfogadunk, meg azért még sem hagyjuk, hogy bántsa a kisebbet.
Nekem tartós boldog időszakaim voltak, azért is fura ezt úgy azonosítani, hogy egyik nap boldog, másik nap nem...
Popper is azt mondja, hogy csak percekre, vagy rövid időre van boldogság - lehet, hogy neki nem volt része tartós boldogságban, de nekem igen, úgyhogy tudom, hogy van. Olyan, hogy ha valami bajod van, akár huzamosabb ideig, akkor is érzed, ott van az a rész, még tudatosul is, hogy amúgy boldog vagy, a sok szarság ellenére is.
Igen, szólj neki, szerintem, de ne úgy, hogy "alattomos módon bántja" a fiadat, hanem hogy amikor nem figyelsz oda, vagy hogy szinte mellékesen bántja, titokban bántja, vagy valami ilyen kedvesebb szóval azért...
Te viszont nyilván örülsz hogy sikerült gazdag srácot kifognia a drága kislánynak... természetesen ez csak apróság, nyilván ugyanilyen nagy szerelem lenne ha a srác egy takarító lenne a mekiben.
Pont annyit tudok nyújtani mint az ebben a kommentedben csillagos égig felmagasztalt gazdag apucival rendelkező srác. Semmivel se kevesebbet. Ja anyagilag nyilván kevesebbet, de gondolom a gazdag apuciért nem a srácot tapsolod meg?
Arról meg hogy milyen karakter vagyok, vagy ne adj Isten milyen szerető, fogalmad sincs.
Én is a szeparálás mellett döntenék ilyen esetben.
De azért lehet, hogy a tesómnak is szólnék, nem hiszem, hogy először találkozik megoldandó problémával a gyerek kapcsán. Nem hiszem, hogy sértő vagy bántó lenne számára, és lehet, hogy ki tudna találni valamit, ő van benne a nevelésében, a vele kapcsolatos helyzetekben, jobban látja a lehetőségeket.
Ja, ha ők is nagyon el vannak keseredve emiatt, és a rászólás sem működik, akkor lehet, hogy tényleg az a legjobb megoldás, ha el vannak különítve, amikor csak lehet.
hat sajna ezt sem olvasod, de mond meg neki, hogy amikor a felntottek nem figyelnek, rugja picsan, hogy elszalljon. akkor abbahagyja. van aki semmibol nem ert...
Látom a napokban téma voltam a topikban, csak véletlenül találtam magamra, nem sokat szoktam itt lenni, pontosabban nem lehetek, mert Klemi terror alatt tart, gyakorlatilag üldözés alatt állok itt IS.
de :
1. Nem iszom már bő fél éve (hány alkoholista jön le a cuccról még huszonévesen?)
2. Dolgozom tisztességesen egy ideje
S abban is biztos vagyok hogy még keresek is annyit mint sok ide írogató nagyarcú.
szolj tesodnak, kisfiadnak meg tanitsd mar meg, ha megutnek adja vissza duplan. ugy, hogy a masik soha tobbe meg csak ne is gondoljon az ujraelkovetesre...
az szar akkor. nekem hosszu boldog idoszakokbol all(t) az eletem, nehany szar idoszakkal vegyitve. de alapvetoen boldog es elegedett vagyok. erzesem szerint a nok jelentos resze igy van ezzel, mint te, valahogy nem birjak elvezni, azt a sok mindent, amit a szerencse adott nekik, mindig elegedetlenek, es ugy nehez boldognak lenni.
de persze biztos rosszul latom, ti kurva boldogok es elegedettek vagytok :)
Most amúgy 1-2 hete elkezdtek valami gyógyszert is, szóval asszem a tesómék már így is elég kétségbeesett szinten lehetnek.
Csak ez tök új volt, mert régebben pont a kicsivel tudott a legjobban játszani, mert annak ellenére, hogy az én középső fiammal szinte egy idős, nagyon kisfiús még.
es lassan mar annyi "kutyajatszoter" epul, mint gyerekjatszoter. inkabb epitenenek mufuves ingyen hasznalhato palyat abbol a penzbol, a gyerekeknek nincs hol focizni.
Rohadt nehéz nekik két ilyen gyerekkel, örülnek, hogy ide jöhet, meg elvisszük programokra, meg amúgy igényli a társaságukat. Néha a nagyok sem értik a helyzetet, pl. a kirohanásait (átlag fejjel nehezen érthető dolgok miatt), de elfogadóak. A tesóm így is nagyon-nagyon el van keseredve néha, most mondjam azt neki, hogy figyuka a fiad rendszeresen alattomos módon bántja az én legkisebb fiamat? Tényleg csak úgy voltam vele, hogy elkülönítem őket egymástól, aztán úgy talán megússzuk. (Nyilván rá is szóltam, de az nem igazán működött.)
Az a baj, hogy itt konfliktustól szó sincsen, egyszerűen mondom az alvót bántja, vagy ok nélkül belekönyököl meg ilyenek. Én is rászóltam, de semmilyen hatása nincsen, 2 perc múlva újra csinálja.
Én úgy szoktam, egy darabig nem szólok bele a gyerekek közötti konfliktusokba, ha viszont soknak érzem, akkor simán rászólok unokaöcsémre/húgomra is ez nem "nevelés" hanem szólok, hogy zavar, amit csinál.
Ti mit kezdenétek olyan helyzetben, amikor az unokaöcsétek rendszeresen bántani próbálja a legkisebb gyereketeket? Ilyen alattomos módon ráadásul, hogy úgy csinál, mintha csak megvakarná magát, majd jól belekönyököl, amúgy úgy, hogy mellettem ül. És nem úgy van, hogy összevesznek, vagy verekednek, hanem pl. simán csak aludt a kocsiban a kicsi és folyamatosan ütögetni, piszkálni próbálta Vagy sétálunk az utcán és odajön és a fejére húz. Az én fiam meg soha nem szól miatta, ez mondjuk szerintem ovis-iskolás hatás, mert ott ugye mindig az "árulkodó" van lecseszve. Egy idő után semmilyen más megoldást nem láttam, mint a szeparációt, úgy intézni a dolgokat, hogy ne legyenek soha egymás mellett, mert persze a nagyobb fiaimat nem bántja, nyilván a nála kisebbre száll rá.
Persze tudom, hogy nem olyan, mint egy átlag gyerek, mert ADHD-s, a kitöréseit pl. könnyen viselem, jól le is tudom kezelni, de ez a bántás ez nagyon szar, nálunk ilyen soha nem volt, hogy egymást fizikailag bántották volna a gyerekeim. Ugyanakkor nem az én gyerekem, és a "nevelése" nem az én feladatom, a tesómat megbántani meg nem nagyon akarom, hogy felhozom ezt a témát.
Igen, csak sajnos a kommersz életbölcsességek jó része igaz vagy legalábbis jelentős az igazságtartalma.
Ha én boldog voltam pl. a kisfiam miatt, aki aztán meghalt, akkor már soha többet nem lehetnék boldog, mert ő nincsen? UGye, hogy ez így nagyon durva feltételezés lenne? Vannak dolgok, amik elvesznek belőle, és vannak, amik hozzáadnak a boldogságodhoz, és még a hatás sem örök, akár vissza is állhat az eredeti boldogság szint.
Szerintem a tüzijáték nem rossz dolog, egy hagyomány. Midnig az jut róla eszembe, hogy anyám gyerek korában úgy látta, ha felmászott Békásmegyeren a fára és akkor csak fehér színű volt még.
Most van itt nekünk a nyaralónál helyi tüzijáték a Dunapartra kell kimenni és szemben, a pesti oldalon levő településen lövik fel. Egyszer pár éve úgy elrontották, hogy valamiért nem tudták sorozatban kilőni, hanem kb. 5 percenként lőttek fel egy rakétát s addig várni kellett.