Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Pedig Somogy 60 szazalekba erdo volt, ma meg taln 20 szazalek, aki kitalata ezt a fatuzelest, 2019 itt az eu kozepen azt kene betuzelni az eromube, lassan minden erdo eltunik mar innen.
Azert az Albertirsa.Vinnyica(ukrajna) 750kvolt) vezetek nem gyenge volt, aki alatta allt bicikilivel es megfogta a femvazat, az bizsergett rendesen...en ateltem ezt.
En szkeptikus vagyok, a technika fejlodik, de mi emberek nem nagyon fejlodunk, sot egy helybe toporgunk, ez vonatkozik testi adottsagokra, agyi memoria kapacitasra stb.
En nem hasznalok okostelefont, aki akar vmit felhiv, facebook egyszer a heten, elvagyok nelkule.
Jelen pillanatba olyan munkam, ami a technologia jelenlegi szintjen nem robotizalhato, mert tul sok a valtozo parameter.
Nálam majdnem minden OK. A távvezetékek ott vannak, a szigethalmi üdülőtelepi víztornyot jó 15 éve elbontották. Hogy ON is legyek, az egykori légvédelmi bázisnak a térképen már nyoma sincs.
A TopoGuide frissítéseinél elvesznek a régi adatok, nálam a Garminon még a megjelenítés is problémássá vált, mert a szürkeárnyalatos nem tudott mihez kezdeni a kiszínezett hátterekkel a lakott területeken,
Van úgy_ahogy frissített is, elektronikus formában. TopoGuide névre hallgat. Rajta szintvonalak, geotornyok, tereptárgyak stb., meg sok, rendszerváltás óta megszűnt iparvasút.
Volt egy atomjó Magyarország-atlasz a 90-es évek végéről (ez is megvan), egy az egyben a katonai térképek alapján (1:10000, a részletes lapok 1:5000) készítették, a jelkulcsaik is azonosak.
Pesten az eredeti is megvehetőek, a Fillér utcában.
Bocsánat bele szólok. A 450MHz az nem GSM rendszer volt. Az még analóg módon továbbította a jelet. A GSM rendszer 900MHz-es sávban digiitális jelfolyamot (tömörítettet) továbbít.
Anno, a '90-s évek legelején a nyíregyházi térképboltban (Selyem utca) kaphatóak voltak az 1.10000 léptékű eredeti MN katonai térképek. Volt közöttük olyan is, amelyik '88-s !!! frissítésű volt. Elég borsos áron volt kapható, ezért csak azokat vettem meg, amelyek közvetlenűl érintettek, érdekeltek.
Örülök annak, hogy annyi éves vagyok amennyi, és nem érem meg az Xg-t. De bízom abban, hogy unokáim sem. Siralmas egy világ az amit ez felvázol. Normális ember jól meg volt (van) nélküle is. Nem kell előhozakodni a fejlődéssel, és haladással. Nem Te fejlődsz, és gazdagodol, hanem a MULTI! Mennyivel leszel Te boldogabb, ha QWXYZ telefonod lesz??? Mit fog csinálni a kamion sofőr, de kérdezem azt mi szükség lesz Rád, a Családodra, Barátaidra???
Sokfajta terkep van volt, nekem is a hobbim a terkep, de ma mar tenyleg nincsenek jo terkepek.
Gyujtom oket, 1 jo terkepem van-szerintem katonai lehet, felkatonai, azon hadiutak is vannak rajta, a Gödöllöi dombsagba.
Az a jo terkep szerintem, amin rajta vannak a tavvezetekek is....azt pilotak is hasznalhatjak.
Anno mikor bezart Taszár, ott voltak kidobasra a jo terkepek, hoztam el beloluk, azt aki erti, magassag korlatozas, loter, kemeny, eromu, stb miatt volt pilotaknak.
Igen is meg nem is.Ahogy no a frekvencia felfele, marpedig az 5g lefedes nem egyszeru feladat, egyre tobb torony kell sajnos ezzel egyutt.aki meg emlekszik anno a 450 mhz re, amikor indult a gsm szolgaltatas, az mindenutt mukodott gyakorlatilag, meg a kut aljan is volt terero, soförök szerettek, mert mindenhol, dombvideken müködött.
Tehat a lenyeg minnel tobb torony kell az 5g hez, de ez az eloszoba az onvezeto autokhoz, sokan vitatjak, de az adatcsomag mennyiseg osszekapcsolva a google auto adataival erdkes lehet....
Ez mar persze nem kihalt laktanyak tortenet, de vhol megis, mert erdemes a mult eszkozeit hasznalni a jelenbe, ez olyan pl akik a kozepkorba varakat epitettek, nem veletlenul tettek olyan helyekre, ami bevehetlen gyakorlatilag, pl.Sirok, vagy Füzer vara, tehat ok sem voltak anno hülyek, tdtak hova kell tenni a varat, ez igaz ma a mar bezart antennabazisokra is, ott van a Nagy Hars, kituno helyen van a Bükk kellos kozepen.
GSMnek egy torony bőven elég, de legtöbb rossz helyen van és alacsony. Értem én a nosztalgiát is, de csak egy darabig. No meg a sok tulajdonjog, adok veszek még jobban belever a bürokráciába.
Minek lebontani ezt soha nem ertettem igazan, gsm, vagy dvb t atjatszonak meg mindig jo lenne.Regen sok penzbol epitettek ezeket az objektumokat, ma meg mindent szetvernek, lerombolnak.
A 120kV már nem számít kooperációs hálózatnak, annak ellenére, hogy még talán mindig van rajta kooperáció. Régebben Ausztria és Horvátország felé ezeken ment, de most, hogy elkészült a Pécs - Magyarbóly 400kV-os távvezeték, már biztos azon, Horvátország esetében.
A Bartók Béla úti antikváriumban, vagy a Bajcsy-Zsilinszky úti Cartographia-nál találtam úgy '97 környékén Tolna megyéről az általad említett KPM. térképet, meg is lepődtem rajta, mert még nem volt túl sok pontos térkép akkoriban a piacon, megörültem neki, és meg is vettem gyorsan, mielőtt kiderül, hogy tévedésből tették publikussá... :) Gyakran benéztem utána, de más megyét nem találtam. A Fillér utcában 2001 körül meg egy csomó számomra érdekes katonait vásároltam, amikor publikussá tették őket, sajnos sok szelvény már a sárga utánnyomás feliratú, amik sokban csökkentett adattartalmúak. Azokat szerettem igazán, amelyiken feketével át volt húzva a titkos felirat, és felül volt bélyegezve, hogy nyílt, és a rendelet száma...
Igen, ezeket láttam, csak akkor szépen virítottak a napfényben, pára szinte alig volt, szabad szemmel szúrtam ki őket, és azon mérgelődtem, hogy nincs nálam távcső, hogy megállapítsam mit is látok. Akkortájt még nem is volt netem, a létezésüket sem tudtam, nemhogy mifélék. Talán 2000 vagy 2001 lehetett, még több festék, és kevesebb rozsda volt rajtuk, mint a neten lévő képeken, azért voltak a pengeéles (CAVOK) látási viszonyok mellett feltűnőek. Köszönöm mindkettőtöknek.
Frankfurtban vívtam... a harmadik kör után feladtam, kiszálltam, és megkérdeztem az építőmunkásokat. Mondták, hogy persze nem tudsz arra menni, most szedtük szét a hidat, amin át akar küldeni a GPS :-) Akkor is volt papírtérkép, azon megmutatták, merre kerüljek. A harmadik esetem Szlovákiában volt, felvitt az autópályára, pedig be volt kattintva neki, hogy ne...
Nekem VAN térkép. Papírtérkép. Úgy hívják, hogy Megyei úthálózati térképek 1:150000. Kiadta az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság. Ez egy megyénként külön térképlapból álló gyűjtemény, amint rajta vannak az alsónál alsóbbrendű utak is. közúti igazgatótól kaptam, de sajnos nem frissül, mert nyugdíjas lett ő is, így az újabb autópályák már csak szaggatott vonallal vannak rajta.
Van aztán 1:25000 katonai térkép az egész országról, és 1:10000 térkép az észak-dunántúli villanyszolgáltatói területről, de ezek már csak számítógépen, nem papíron. Minden elévült, mindenki nyugdíjas :-)))
A GPS meg a Bükkben úgy bevitt az erdőbe, hogy csak na! Bükkszentkeresztre menet nem tértem le Egernél a szokásos útra, mert továbbküldött Bogácson-Cserépfalun át. Hajni ugyan tiltakozott, de mondtam, hogy Cserépfalut szeretjük János megmutogatta ott nekünk a kilövőállásokat, meg még Unicumot is ittunk vele a helyi kocsmahivatalban, amit meg is mutattam. Aztán egyszer csak egy erdei gyalogútra szűkült a GPS által mutatott út, képzelheted, mit kaptam a pofámra Hajnitól, majd vissza kellett menni Eger felé.
A 220 kV kihalóban lévő feszültségszint, az oroszányi erőműből jön Győrbe 220 kV-os vezeték, és Győrből Bécsbe (Wien-Südost alállomás), más nincs a környéket (ha jól tudom, az oroszlányi is 120 kV-on üzemel, de már marha régen nyugger vagyok). Litér-Győr és Litér-Keszthely 400 kV vezetékek mennek arra. Litér=Veszprém, Keszthely=Hévíz.
Persze már sehol sincs akkora ipar, mint régen, amikor Bfűzfőn még a föld alatt is volt egy titkos erőmű, ami kiszolgálta a lőporgyárat.
Van... Háromszor kellett volna élesben, minden alkalommal ,,megtréfált". Szerencsére van az üléstámlában egy papíralapú térkép, amiből mindig megállapíthatom, hol vagyok, merre van kiút. A GPS nem mutatja, merre tudsz egérutat találni, a papírtérkép, meg a fejedben a káposztalé mutatja.
Na ehhez csak annyit: sokszor mondják (kérdezik) neked nincs az autóban GPS?
Én: NINCS! (egyébként telne rá!) Öccse, én még ismerem a térképet, az iránytűt (tájolót), és ezek alapján a Föld bármely pontjára eltalálok, Veled ellentétben!
Valahogy így gondoltam én is! Az a helyzet, hogy az írás nem az én műfajom, de ha az lenne órákat, és oldalakat teleírnék a hozzá nem értésről (gazdasági, jogi oldalról).
Szerintem először műszakilag kell megoldani mindent, és utána már felesleges az okoskodás.
Lásd: minidig az első gondolat a legjobb, a következő már csak okoskodás... (ugye, Sch.)
Nem árt, ha tudják ezeket a fogásokat, mint hogy karórával hogyan lehet megállapítani a déli irányt, csak egy a bökkenő, ki hord ma már karórát? Valahol láttam egy kutatást arról, hogy a mostani ifjúság jelentős része az analóg órát nem is képes értelmezni. Igaz, nem ők a hibásak benne, hanem aki nem tanítja meg nekik... Kívánom hogy még vidd túrázni a dédunokát is, és Gratulálok! ;)
Bár inkább Gánt, Csákvár környéke lehetett, és 220kV-os, mert a 400-ast a Bakonyban keresztezi a Kék. A Zemplén is gyönyörű, szép emlékek maradtak. A Bakony viszont elég mostoha, megtanított pár dologra...
Köszönöm! A Vértes és a Gerecse nagyon tetszett, gyönyörű táj, gyönyörű erdők, bár ott is vége lesz a jóvilágnak most, hogy a Vértesi Erőművet is átállítják fatüzelésre... Somogyban, Tolnában, Baranyában alig van normális erdő, mert mindent behordanak a Pécsi Hőerőműbe, meg aranyárba van a tüzifa. Óriási élmény volt, amikor talán Bodajk környékén járva, hirtelen erősödő zúgást hallottam, majd megjelent a völgy fölött egy Mi-24-es géppár, talán 30-40m-en, mert a 400kV-os távvezeték oszlopaival majdnem egy magasságon voltak, bujkáltak a völgyben.
Közel a hetvenhez már nem nagyon ugrálok a hegymászásban. Amúgs is alföldi gyerek vagyok. Amikor a gyerekek+unokák kéktúráztak (mert már korán be vannak oltva) sofőrként vittem őket a kezdőpontig, majd vártam őket a szakaszvégpontnál kocsival. Vértes+Bakony. Ezeket viszont végigjártuk előzőleg mint pedagóg. Gyerekekkel nem mentünk elsőre, ismeretlenként. Meg elmagyaráztam nekik a karórát, mint iránytűt. Sok kedves emlék van arról a tájról.
Végigjártam az Országos és a Dél-dunántúli Kéktúrát is, hátamon a házam üzemmódban, nagyon sok helyen sátoroztam, kilátókban, várakban - itt csak szerettem volna, de nem tettem kitérőt erre, mert bizonytalan volt az időjárás, és a tervezett szakaszon végig szerettem volna érni. Meg az elkerített-őrzött/nem őrzött bizonytalanságra nem szántam többlet időt és energiát. Ha biztos lettem volna benne, hogy be tudok menni, akkor útba ejtettem volna, ahogyan azt tettem az Urak asztalával is... A kőrishegyi kilátó tetején sátorozva olyan zivatar kapott el, hogy majd' leszedett sátrastól... Csak a radar pálcikáiban bíztam, hogy azokat találja meg a villám. Szerintem kapott is belőle, mert durrogott akkorákat a közelbe, hogy még a lökéshullámait is éreztem, hideget-meleget, mindent...
Egyetértek! Valamikor beleöltek ebbe a helybe, és a felszerelésébe sok-sok pénzt, majd eldöntötte valaki, hogy nem gazdaságos üzemeltetni, nincs rá szükség, meg kell szüntetni. Holott lehetett volna más szerepkört találni neki, valószínűleg a hozzá szükséges átalakítások kevesebbe kerültek volna, mint valamit a o-ról kezdeni. De folytathatnám a sort Csévharaszttól a Recsken, Zobákon, Márkushegyen át a Mecseki Ércbányáig. Egy volt tanárunk mesélte, hogy anno az Északi Járműjavítóban egy gazdasági "szakember" lehúzta a kerékpárbeszerzést, mondván járjanak gyalog a dolgozók. Lett belőle balhé, amikor nem volt mit a járművek alá tenni... Az egész vasúton érződik, hogy az utolsó szamárlétrát járt vezérigazgató Sipos volt, az utána jövő közgazdászok jól félrevitték a céget. Kijelenthető, hogy az országnak nagy károkat okoztak már eddig a közgazdászok...
A kilátóból olyan ÉÉNy irányban látszottak, ha jól emlékszek, már nem tegnap volt. Kár hogy nem jutottam el oda, úgy látom elfért volna ott a sátram... Szép, panorámás szállás lett volna!
Nem vitatkozok Veled, én véleményem, -Veled szemben- tisztelembe tartom. Az sem fontos, hogy Neked mit takat a topic címe. Hogy Te ledegranálod mások szakmáit, azt csak Téged minősít. Közgazdász létemre itt soha sem minősítettem a tartalmat, sőt! Néha szólok, de általában az kérdés, tôbbnyire szoktam kapni tisztességes választ.
Nekem ez nem vitatopic, jó helyen érzem magam, esetleg Neked kellene más topic felé irányt venni. (bár engem nem szavarsz, átugralak, tisztelettel)
Szeretem az ismeretet adó kitünő írásokat, fényképeket. Az ên katonai ismereteim -érthetően- nagyon korlátolt, lévén csak 27 hónapig voltam határ őr, más fegyvernem történelmét szívesen tanulim, még ha 72 éves vagyok.
És, hogy kibújjon a szög a zsákból, - egyet értek hogy meg kell menteni némi emléket, de vallom nem kell mindent megtartani. A rengeteg katonai objektum ma már szomorú emlêk, a termêszet is akarja felejteni. Mivé lennénk, ha megmaradt volna minden az emberi történelem során?
Ott van a siklósi határör kikèképző központ felkijáltóként, csontváz állapotban. Ott vannak az elenyészetben a határőr örsök, tiszti lakások romjai. Gazdag oirszág vagyunk. (vagy felelőtlen utókor?)
Úgy veszem észre, hogy Te és még mások is rossz helyre (topikba) tévedtetek!
Itt nem a gazdaságosságról, és hatékonyságról van szó, hanem a múlt megőrzéséről.
Ez nem a népszerűsités, urban legend helye.
Véleményem továbbra is fenntarom (annak ellenére, hogy közeli hozzátartozóim ügyvédek, jogászok , közgazdászok), hogy ez egy majdnem kártékony foglalkozás.
A 2. pontra: régen (lehet ma is) a versenyzongorák lábai üvegtuskón álltak, hogy csak saját rezonancia érvényesüljön.
Szerintem is valami böhöm motor rezgés csillapítás volt a cél. Csak érdekesség, hogy a hajdani házgyárakban is volt irtatlan rázópad, a tömörítést szolgálta.
Itt feltehetően rezgés elnyelés volt a cél, de hogy mit, ma rejtély.
1.Aggregator veszaramfejleszto, ez vmi combosabb dizelmotor, ami azert egy zart epületen belul tud remegni
2.Reggeben hasznaltak radiotechnikaba nagy meretu uvegbol keszult alktreszeket, hulyesegeket nem akarok irni, hogy hivjak, azoknak is kellett szekreny, amibe fixen, voltak, ilyen fadobozba szallitottak oket a rendeltetesi helyre, belul belelbe volt.
Kár érte. :( Ha tényleg jó kilátás volt róluk, legalább egyet meg kellett volna őrizni akár ilyen funkcióban. Az esetlegesen szükséges átalakítások (korlát, lépcső, stb...) is kevesebbe kerültek volna, mint újat építeni valahol... Szerintem ezeket láttam a veszprémi kilátóból valamikor jó régen már, de akkor nem találtam olyant, aki tudta volna hogy mi az. Tervben volt hogy meglátogatom, de az eltérő fellelhető információk miatt (kerítés van, őrzik, stb...) feleslegesen nem tettem kitérőt amikor a Kéktúrát csináltam, utána meg nem sodort arra a sorsom... Most meg már minek... :( Bakancslista -1
úgyhogy engedéllyel és papírokkal tudtunk bemenni, eddig ez nem volt, voltunk arra többször de erősen őrizték,nem mentünk be, most is őrzik, a terület hasznosítva lesz ezért be tudtuk járni a helyet , de meg kellet várnom hogy ez hivatalosan is el induljon, ez megtörtént. A képek a hasznosítás előtti bejáráson készültek. Hiszen ha akarunk ott valamit látni kell. Nem javaslom hogy bárki oda menjen, mert az új hasznosító engedélye kell hozzá.
Szerintem a hűtést, szellőzést biztosító motorok, és a velük egybeépített ventilátorok rezgéscsillapítói, amortizátorai voltak - lehettek. Voltak ilyenek bunkerekben is.
Nekem sem evidens, pontosan nem tudom, sose láttam csak így romjaiban. De valami olyan gépészet aminek az üzem közbeni rezgéseit nem szerették volna az épületre átvinni. De talán valaki majd pontosabbat mond.
Már eltelt valamennyi idő , legálissá váltak a képek, egy nagy vágy teljesült. Csévharaszt BM antenna bázis, már ami maradt belőle. Az épületek egyben , üres, gépészet és technika bontva. Az antenna mező szintén a múlté. Hatalmas terület sok négyzetkilométer. A 70 es években épült szovjet szakemberek irányításával. "Felhő" volt a fedőneve. Egy egész határőr század őrizte , bár a kerítéssel leválasztott külső épületben voltak és járőröztek nem kevés kutyával egy komplett erdős területen. A legbelső technikai területen csak hivatásos illetve polgári alkalmazott mérnökök illetve technikusok mehettek be. Hatalmas energia igénye volt , ha minden igaz akkor földkábelen Albertirsáról jött be az energia egyenesen a szovjetunióból .
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Kampuszának épületében lévő tárlat általában nem látogatható, de május 22-én megnyílnak a kapuk azok előtt, akik hétvégén még regisztrálnak.
A volt nemzetvédelmi egyetem épületében kiállított katonai hírközlési ereklyéket egy gyors e-mailes regisztráció után lehet megnézni. Az objektumba az egyetem szabályai szerint a név illetve születési név, a látogató anyja neve, lakcíme és személyi igazolványának száma megadása után lehet bejutni szerdán 12 és 16 óra között.
Az adatokat a kat.hirmuzeum@freemail.hu
címre Solt Istvánnak kell elküldeni legkésőbb vasárnap estig.
A téma iránt érdeklődőknek ezek a tornyok már-már ikonikus építmények voltak, sokak számára az elhagyott katonai objektumok jelképei. Arról nem is beszélve, hogy valóban nem sok (sőt...) BARSz helyszínen lehet megtalálni ezeket a szovjet típusépítményeket.
Számos klassz, és sokak által látogatott rendezvényt szerveztünk ide, a magyarokon kívül kísértünk itt angol, német, cseh csoportokat. Voltunk télen, nyáron, hóban, rekkenő napsütésben, ködben.
A tornyokat a tulaj bontotta le balesetveszélyre hivatkozva (igaz, ezt megtehette volna már akár évekkel ezelőtt is). Őszintén szólva, nagyon engem sem lepett meg, hogy ez lett a sorsuk.
Azt gondolom, Charlie barátom hajnali fotója méltó zárszó:
Ennek a civil változata az ÁTI (Állami Tartalékképzési Igazgatóság) volt. Volt belőle jó néhány, és általában valami nagyipari vállalathoz kapcsolódott. (Pl. Csepel Autógyár Szigetszentmiklóson.)
Szovjet üzemanyag tároló volt. A rendszerváltás után akkumulátor gyár működött egy részén de már az is megszűnt. Azt nem tudom hogy kié, de nincs ott semmi érdemleges.
Az erdőbényei üdülő magánkézben van. Bárki foglalhat oda szobát, mehet pihenni. Erdőfénye Kastélyszálló a neve kb 6 éve újították fel. Hogy a "régi" dolgokból mi lehet ott, mi maradt meg az jó kérdés.
Tudok még egy (vagy kettő) TGI bázisról. Az egyik Tállyán van a vasút és az elkerülő út között, nagy területen. Itt jelenleg több mg. cég raktároz búzát, kukoricát, és más tömeg terményt. Itt dolgoztam már többször is. Szabad a bejárás, de szerintem nincs mit látni. A másik nem tudom kinek a kezelésében van. Ez Mádon található, és üa. tároló bázis volt (van?). Lehet, hogy TGI, lehet, hogy HM. Ha Szerencstől a vasút nyomvonalát követed, akkor ezt is megtalálod a GOOGLE műhold felvételeken. A vasút állomás előtt a pálya elágazik, a baloldali sinek vezetnek a tárolóba. Hogy bejárható-e azt nem tudom. Egyesek szerint ez kapcsolatos Bényével. ???
Az Erdőbényei objektum jó célpont lenne, senki nem volt még, a 4 K objektum egyike, állítólag egy alpesi házból nyílik a HM volt vezetési pontja, nem tudom. A Kánya hegyi torony pedig jelenleg is aktív , a rendszer váltás után épült, nem célpont. Pont nem rég írogattunk itt róla mert kísértetiesen hasonlít volt NDK objektumokra.
Károlyfalváról, Sátoraljaújhelyre vezet egy erdei út, Rudabányácskán keresztül. Kocsival is is jól járható műút.
Ottani ismerősöm beszélt róla, hogy Rudabányácska előtt a völgyben volt valami ojjektum. Mivel elég régen volt, meg is feledkeztem róla. Az ünnepek alatt felhívom, és kikérdezem mit tud :-), és közzé teszem.
Értem. Köszönöm. Én nem tudok ilyesmiről ezért kérdeztem. Ami legalább hasonló vagy itt emlegetett hely az az Erdőbényei üdülő, vagy a Kánya hegyi torony. Sátoraljaújhely végén a régi határvadász laktanya, de azt most az önkormányzat használja és ennyi.
Ok, ertem, koszi, itt mindenkit Jobbagyi erdeklne, mi van ott, volt ott.Az f4 es volt mar itt fotokkal is itt, de nem vagyok update, lehet rosszul emlekezem, allitolag a Zoltan utcai lejarot-ami a Parlament kozelbe van, szellozot, szetvertek, ami betonbol volt, egy berhaz udvaran allt csak fenntrol lehetett latni..
Hajdan a távírászok - ha piszkálni akartak valakit, három betűt küldtek neki morze ABC-vel! _._ _... .._. vagy ._.. .._. ....! Akik kapták, mindig tudták, miről van szó!
Elsősorban azért vagyok a fórumon hogy információt szerezzek azokról a laktanyákról amelyet már meglátogattam és a jövőben meg szeretnék nézni .A képen nincs kólás üveg azt valamelyik kommentelő irta .A képek amúgy a Bakonysárkányi lőszerraktárban készültek .
"hagy kötözködjek én is a portál tag helyett," Ki kért meg rá? Ki hatalmazott fel? "mert idegesít a másik hülyének nézése." Vegyél be idegcsillapítót, görgess tovább. "..nem hiszem, hogy a témához kapcsolódó helyeken sokan szolgáltak az itteni fórumozók közül." Spec akibe épp most belekötsz, elég "magas" :) helyen (is) szolgált, nem piszkálnám.... Te mikor is, hol is szolgáltál? Az eddigi 10 hozzászólásod...had ne minősítsem. Több szerénységet, mert lassan a hozzád hasonlók miatt ezt a topicot is be fogják zárni a stilustalan, kioktató modortalanság miatt, már ha egyáltalán tudod, mit jelentenek ezek a szavak. Nem várok rá válasz, mert a tiltólistám egy újabb kihaénnem-el bővült.
Már, ha kulturáltan kötözködsz, hagy kötözködjek én is a portál tag helyett, mert idegesít a másik hülyének nézése.
Vissza kéne olvasni és meg kéne tanulni magyarul, ha már hülye kérdéseket írsz. Elolvasni, hogy mire is lett írva az, amire te értelmetlen kérdést teszel fel.
Én azt hittem ez egy olyan oldal, ahol lehet kérni véleményt, észrevételt adni és verziókat felállítani, ha már nem tudunk egyes eseteket, helyeket, látottakat stb. megfejteni, mert nem hiszem, hogy a témához kapcsolódó helyeken sokan szolgáltak az itteni fórumozók közül.
Én is írtam, aminek burkolt letolás lett az eredménye, pedig arra lettem volna kíváncsi, hogy mi is lehetett ott, azon a területe amit bejártam és sok kérdés merült fel.
Gondoltam, hogy az itteniek tapasztalat segít majd................
Ehelyett jött az okoskodás hogy vasszeg meg kólás üveg stb.
Tényleg a vasszeggel miért nem kell elszámolni, a nukleáris töltettel pedig igen. A képen miért nincs kólásüveg? Más hülye értelmet kérdés nem jutott eszembe.
Ezekre mindenképpen adjanak választ azok az okosok akiket nem említenék meg, hiszen ha visszaolvasok akkor meg is van.
Köszönöm szépen.
Ott ahol vasszeget lehet venni vajon van nukleáris töltet is és mennyibe kerül, a 30 éves kólás üveg abban a boltban betét díjas ?
Ugye milyen könnyű hülyeségeket írni más kommentjeire.
itt hagyott nukleáris töltet :-) hát ez tényleg a legjobb mondat, azért azt vágod talán hogy ezekkel igencsak el kellet számolni, ez azért nem egy zacskó szög
Meg valami hulyeseget irnek amibe belekepzelek valamit mondjuk itt felejtett nuklealis tolteteket vagy lehet ott a frigylada vagy a kis fakorso vagy barmi mas.
Mint pl. Kb. 20 meter mely nem kut kerek erdo kozepen ahol loszer es egyeb raktar van volt. Ott ahol nem kellett kut mert volt vezetekes viz. Ott ahol kb. minden kis epuletnel volt egy ilyen, ott ahol ezek mellett jelzopisztolybol kilott alu huvelyek vannak meg most is. Ott ahol 6-8 m magassagu dombon van kut inditva kismeretu teglabol mikor a talajszinten is lehetett volna inditani. Ott ahol..... ott ahonnan aknaveto granatokat vittek be a hajlektalanok a meh telepre is csak a szerencsen mult hogy nem lett baj....
Nem ertem az irasodat plane ugy nem hogy meg nem is irtam le a turan latott es tapasztaltakat reszletesen.
Valószínű nem én vagyok a legilletékesebb a válaszban, de úgy látom a a többi V betűsnek más elfoglaltsága van.
Ha tényleg kedved van a témához, és nem csak mint alkalmi szenzációhajhász vetődtél ide, akkor olvass vissza, és látni fogod, hogy az írogatók min. 70%-a igen csak elmélyül a témában, és
vannak olyanok is, akik komoly szaktekintélyek, és szakírók, volt katonák, vezetők.
Talán ez az összes INDEX fórum közül az egyetlen, amely még megőrizte komolyságát, és nem ment el a bulvárosodás felé.
Ha Neked is a felfedezés, tanulás a szándékod, akkor szívesen látunk, ha csak a lájkolás, akkor keress más topikot!
Egy erdekesseg van amirol este fele irok nagyobb lelegzetvetelnyit.
Kivancsi vagyok a velemenyekre mert erdekes ami lejon a latottakbol szamomra de lehet tulkombinalom a dolgot. Majd az itteni szakavatottak allitanak fel verziokat.
Ismerek egy volt Karhatalmista tisztet, aki a mentesítéskor egy aknára lépett. Szegénynek térd alatt csonkolták az egyik lábát. Becsületére legyen mondva a BM-nek, HM-nek, a nyugdíjkorhatárig szolgálhatott, találtak neki beosztást. Sajnos már nagyon rossz mentális és fizikai állapotban van.
Tudom, Csabival mostanában szinte hetente összefutok Őzike utcában. :-D
ON
Nagyon kedves sajnos már elhunyt barátunk - korábban Und és Bozsok örsparancsnok még az aknazár idején került Undra, alatta volt a váltás Sz-100-ra, közben a volgás határáttörés - mesélt az aknazárról.
Nemrég került oda parancsnoknak, amikor egy helybéli határsértés során elműködtette az egyik aknát. Ilyenkor az előírás szerint az örsparancsnoknak kellett volna a telepítési térképpel bemennie a határsértőért. Mivel ő még nem ismerte annyira a helyet a régebb óta ott szolgáló helyettese ment be.
Persze az akna nem halálos sérülést okozott, de a lábát csonkolni kellett az embernek.
Lajos bácsi azt mesélte az is szörnyű volt ott a helyszínen. De a legszörnyűbb mikor évekkel később összetalálkozott vele és a szemébe kellett néznie...
Az Sz-100 és az állandó tűzparancs ehhez képest maga volt a megtestesült humánum.
Köszönöm! Nem tudtam hogy ilyen sokáig volt akna zár, okosabb lettem. Az Sz-100 at nagyjából ismertem, van pár volt HÖR barátom :-) Néhány éve túráztunk is egy kis részén, a volt nyom vonalán.
A nyugati határon '56-ban szedték fel az aknazárat, majd '57-től újratelepítették. Miután a Pinka több aknát is kimosott a helyéről és átsodort osztrák oldalra, ahol halálos baleset is történt, melynek gyerekek voltak a szenvedő alanyai az aknazár felszámolásra került a '60-as évek végén. Felszedését a BM Karhatalom végezte. Helyére az akkor modernnek számító szovjet Sz-100-as elektromos jelzőrendszer került 1965-1970-ig tartott a telepítése. Az elektromos jelzőrendszer felszámolása 1989-ben megtörtént. Az ominózus drótátvágós jelenetre egy kis szakaszt már vissza kellett építeni.
Nekem oroszok maradnak, de akkor legyenek szovjetek.....
Én úgy tudom, hogy azért ott is van bunker rendszer rendesen. Konkrétumokat én sem tudok, -nem túrtam meg- de amiket meg hallottam, azt meg azért nem írom ide, mert lehet hogy oltári baromság, ami nép nyelven ment tovább és mindenki tett hozzá vagy vett el a sztoriból.
Az aknákat ott tárolták, mármint Recsken, lőszer raktár volt, ott is volt megsemmisítés, de gondolom nem győzték, ezért egy részét vitték a Hárosba. A laktanya valamilyen szinten kötődött a Hadihajós- Tűzszerész ezredhez. Gondolom nem véletlen, de ennél többet én nem tudok. Volt régen egy nemzetközi egyezmény ahol az aknák felszámolása volt a lényeg, ezt Magyarország is aláírta. Sok féle akna volt, a képeken HK és gyalogsági aknák vannak ( Gyata) Én úgy tudom hogy az 50 es évek Jugoszláv határzára óta nem használtak akna zárakat sehol, a határon levőket is felszedték.
Recsken a banyakban voltak elrejtve hogy ne kelljen a kivonulo oroszoknak elvinni? Lehet errol tobbet tudni? Csak azert mert egy loter mellett is volt egy nagy loszerraktaruk es ott is mindent az erdosegekbe astak el ladaszam hogy ne kelljen hazavinniuk.
Budafok -Háros, a volt Huszár laktanya. Köszönet a helytörténeti társaságnak hogy hivatalosan végig járhattuk , és hogy a laktanyán kiviül rengeteg dolgot megnézhettünk, úgy 100 éve laktanya. a hely csodás, egy igazi álom. Volt hajógyár,és laktanya, most az első részen cégek vannak, de természetvédelmi terület . Öblök , Duna. Műszaki bázis volt, anyag raktár,Szentes,Ercsi, Dunai flottilla háttér tára.A Hunyadi laktanya. Még hajó kikötője és vasút állomása is volt.
Sajnos én nem, nincs mivel. Ha érdekel valakit a véleményem akkor az F4 cikk jó lett. De mint tudjuk azt sose fejezték be, és nem is használták igazán, sok kép jó alaprajzok. De a P50 ..... semmi köze ahhoz ami végül megépült és amit mindenki ismer. Egy terv van kivesézve ami sose épült meg, érdekességnek jó, de a ma is létező P50 hez semmi köze. Az utolsó 10 sorban utal rá hogy aztán megépült egy másik tök máshol levő hely, a régi második VH alatt is létező Magyar- Német főparancsnokság helyén . a térképeken jóval odébb az alagútnál van. Írja is hogy egy másik meg is valósult objektum kapta meg a P50 nevet.
Ha arra gondolsz hogy a nagy raktár épület egyik oldalán tele van írva nevekkel dátumokkal a tégla akkor igen. Eddig ilyet inkább szovjet laktanyákban láttam.
A mai Central Europe Aircraft Technology Center (ACE) és a Lufthansa Technik Budapest Kft. hangárjainak az iroda épületei a 73-101 jelzés - három az előbbi előtt, a másiknál pedig egy található. Mivel 1977-es évben kezdték el ezek kiépítését, és az egyik hangár a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériuma Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége Kormányőrség V. (Repülési) Alosztályához tartozó Tu-134-ek javítását tervezték ott végezni ezért BM besorolás alatt volt a tervezés.
Kis sorozatom első darabja volt a tavalyi 2018 as Zsámbéki Hadi kulturális Találkozó néhány képe. És íme már el is telt az év, legalábbis így programokban. A múlt hétvégén ismét barátaim társaságában sikerült látogatóként részt vennem. Köszöntelek 2019 tavasza.
Hazafelé útba ejtettük az egykori csehszlovák BARSz-402 állomást. Mivel ez jelenleg is aktív katonai objektum, így csak kívülről és tisztes távolságból lőttünk egy-két fotót...
A Harmadik Lengyelországi T7 tároló, a 3002 es Brzeznica ( ezek a lengyel nevek :-) ) Nahát ez van. Ez szintén felszámolva, de mindkét tároló maradékába be tudtunk menni, kipucolva, berendezés kiszedve, de érdekességnek tökéletes. A tárolok mindkettő üres, se gépészet se semmi, nem nehéz bemenni , van valamennyi rés. A többi a képeken . Itt még megvan a gránit is, ajtó nélkül de ott van. Szeretjük az ilyet :-) A bunkerezés végén köszöntelek titeket olvasókat egy sörrel ! Egészség! Ezzel ezt a túrát zárom, de azóta szerencsére újra jártam érdekes helyeken hamarosan felrakom .
A második T7 tároló Lengyel országban, a 3001 es, Podborsko. A laktanya része ennek is persze börtön, úgy látszik erre nagyon alkalmasak, a cseh Vegák is ilyenek, isten háta mögött jó lesz az. Nagy része bontva, de az egyik T7 tároló múzeum, a másik ugyan zárva de megvan egyben, vajon mi lehet bent? A múzeum nagyon tip top, van villany, minden működik, a szellőzés, a daruk is! Be is mutatták! Rég láttam ennyire egyben levőt, csak a rakodók hiányoznak, ami Misovban meg van. Talán Misov a legjobb ebben a témában. Vezetőnk mikor megjött nyitotta a nagy rakodó ajtót, ez is ritka, nagy élmény. Semmi mászás, barlangászás. A képek magukért beszélnek. És leírom 10 szer is , Tótvázsony még most is rendben van nagyrészt , kéne vele valamit kezdeni!!! A múzeum után megnéztük a zárt "tükör" T7 bunkert, és itt megvan a "gránit" is, az ajtó zárva, mi lehet bent? Szépen ott van
Lassan ideje a végére érnem a tavaly őszi túránk beszámolójának.
A hazautazás előtti napra maradt az út - számomra - egyik legérdekesebb célpontja. Itt a fórumban már sokszor megénekelt BARSz rendszer hét állomással képviselte magát Lengyelországban. Ezek közül hármat a szovjetek, négyet pedig a lengyel néphadsereg híradó alakulatai üzemeltettek. Mi az ország déli részén megépített 201-es objektumot néztük meg. Ez speciel az egyik szovjet bázis volt, a kivonulást követően, ’93-tól viszont a lengyelek használták még egy rövid ideig. A terület jelenleg magántulajdonban van, így természetesen a tulajjal egyeztetve szerveztük meg a látogatást. A Ciasna melletti objektumhoz vezető mintegy 3,5 km-es erdei út egy börtön mellett halad el, valaha ez volt a kiszolgáló laktanya. A 201-es állomás azért is különleges, mert a területen két bunker is található egymástól kb. 300 méterre. Az egyik a BARSz troposzférikus rendszer kétszintes, újabb generációs védett típusépítménye, míg a másik egy tekintélyes méretű, háromszintes földalatti híradó központ (Передающий Радиоцентр - PDRC), amely a vezetékes hálózatok mellett leginkább rövidhullámú sávokat használt. Az objektum körül számos antennarendszert telepítettek (köztük földbe ásott antennamezőket is), melyekkel a különböző típusú kommunikációs kapcsolatokat biztosították. Ez utóbbi létesítmény jelenleg nem hozzáférhető, a bejáratot a tulajdonos több m3 betonnal zárta le a vandálok, fémgyűjtők ellen, mivel még olyan állapotban van, hogy tervezik a jövőben múzeumként megnyitni.
A terület főbejárata az ellenőrző - áteresztő ponttal (KPP - Контрольно-Пропускной Пункт), az őrség épületével.
A mobil híradó technikát rejtő védett garázskomplexum itt más kialakítású, mint az eddig látottak. Ahogy a fotókon is látható, jelenleg lőtérként használják, különböző kaliberű fegyvereket lehet kipróbálni, elég széles a választék.
Mielőtt megnéztük volna a bunkert, a tulaj fiának vezetésével sétáltunk egy-két órát az objektum körüli erdőben, aki mutatott néhány érdekességet (többek között ekkor láttuk a már említett földantenna mezőket is). Sajnos arrafelé is igen sok probléma van az idiótákkal és a fémgyűjtőkkel, akik közül többen kifejezetten szervezetten és hatékonyan dolgoznak…
Az antennatornyokat évekkel ezelőtt ledöntötték, és a bunkert is betemették, de az elszánt ”látogatók” ennek ellenére mindig megtalálják a módját, hogy a bejussanak és hozzáférhetővé tegyék a létesítményt - jelen esetben a mi szerencsénkre is. Konkrétan ezen a rókalyukra emlékeztető, tényleg szűk nyíláson másztunk le, felfelé meredező betonacél szálak között, keresztül a valamikori főbejárathoz vezető alagút áttört vasbeton falszerkezetén. Kalandos volt, de sikerült…
Ez pedig a főbejárat zsiliprendszere, kamrái a DZG 120-180 típusú nyomásbiztos és légmentesen zárható páncélajtók két változatával. Belépés előtt az itt elhelyezett orifonon keresztül kellett bejelentkezni, adott esetben a rendszeresen változtatott jelszó megadásával. A jobb szélső fotón a dekontamináló (mentesítő - fertőtlenítő) részleg egyik helyisége, amelyet minősített helyzetben, illetve gyakorlatok során használtak.
Az objektumban szembeszökőek a ”kitermelés” nyomai, függetlenül attól, hogy a bunker magánterületen van, és az erdészet is sokkal szigorúbban teszi a dolgát, mint nálunk. Szerencsére azért még így is akadt látnivaló bőven!
A szellőztető és a légkondicionáló rendszer gépháza, amely berendezések egyrészt a bunker levegőellátását, 1-es, 2-es üzemmódban a beszívott levegő mennyiségével a szükséges belső túlnyomását, másrészt az állandó hőmérsékletét (hűtés - fűtés) biztosították. A jobb oldali két fotón az aktívszén-szűrők és a finom porszűrők kisebb helyiségei, melyek - értelemszerűen - közvetlenül a beszívó ventillátorok terme mellett kaptak helyet.
A BARSz rendszer lelke a Baget-Sz (R-417Sz) típusú tropo rádióállomás központi helyisége, illetve az, ami jelenleg látható belőle. A négy irány miatt két ilyen, szimmetrikus kialakítású terem került kiépítésre a bunker felső szintjén. Ezekből nyílnak az adók és a hőcserélők, valamint a hűtőventillátorok kisebb helyiségei. Már csak a tartókonzolok maradtak… A jobb alsó fotón láthatók a túlnyomásos csőtápvonalak átvezetései a torony alatti szerviz alagútba. Az alsó-középső fotón, a padlón levő kerek búvóajtók az alsó szinten található víztartályokba nyílnak.
Az irányító, diszpécser központ a vezérlő pulttal és néhány kapcsolószekrénnyel, illetve jobbára csak azok vázaival, kereteivel. A jobb oldali képen a mindkét szintet közvetlenül összekötő vészkijárat aknája látható.
Ide még szeretnék visszatérni, maradt mit megnézni!
Pont ma volt egyik tévén a régi filmek digitalizálásáról egy riport, bemutatták mit hogyan. De a vége az volt, hogy digitalizálás és digitális feljavítás után a kész filmet újra felveszik filmszalagra is, aztán megy a fémdobozba, mert arról már bebizonyosodott, hogy legalább 100 évig jó.
A SZER, és más "ellenséges" propagandát sugárzó adók (le)hallgatása és a hangrögzítése Gödöllőn az MTI vevő állomásán történt. Ez jól látható az M3 autópályáról is, ha Bp-ről, Nyíregyháza felé haladsz. Balra fenn a domb tetőn.
Minden adást rögzítettek, de csak az "érdekesebb" anyagokat tették írásba, és ez került illetékes et. kezébe.
A POSTA (PRTMIg) vevő állomása TÁRNOK-n volt/van. Tudomásom szerint ma, az AH (Antenna Hungaria) üzemelteti.
A POSTA (PRTMIg) kommunikációs adói Székesfehérvár-Sóstó, Székesfehérvár-Öreghegy. Ezek az adók hagyományos morse távíró (A1 és F1) , valamint géptávíró (RTTY), beszéd hang átvitel amplitudó moduláció (A3) valamint a végek előtt SSB, ami alkalmas volt független oldalsávú adásra is. Ez annyit jelent, hogy más információ megy egyidőben az alsó, és felső oldalsávon. Az öreghegyi adók csak A1, F1 és RTTY üzemmódot tudtak.
De zavarták innen a SZER-t is öt, vagy hat 5kW-s adóval.
A sóstói állomáson volt még egy HH adó is, ami 2 db 150m magas fél ernyő antennára dolgozott ~ 30kW teljesítménnyel, géptávíró üzemmóddal. Ez sugározta az MTI híreit a vidéki újságok szerkesztőségeibe (nyomdáiba).
Sajnos mára nyomuk sincs. Talán az egyik tornyot sikerült megmenteni.
És még egy magán véleményt engedjetek meg: nagyon szép és jó -már akinek- ez a digitális világ. De, a sebezhetőségéről senki nem beszél, úgy kezelik, mintha ilyen nem is lenne.
Bele gondoltatok már abba, ha elvágnának,esetleg 60cm-t kivágnának egy olyan optikai kábelből, ami pl. BP-t a szolnoki GSM gyűjtővel köti össze. Vagy a
hótra dícsért EDR egyik mikro átjátszójánál a fémgyűjtők feltekernének 10m koax kábelt.
Véleményem szerint nagyon el lettek itt (és máshol is) a dolgok kapkodva.
Szerintem kevesebb közgazdászra, és jogászra lenne szükség, hogy normálisan működjenek a dolgok.
Sajnos, mire válaszoltam volna a ...84 sz. hsz.-re törölték. (???!!!)
Nem tudom most már mi volt a nem érthető.
Még egyszer:
MONOR a külügy adóállomása (az, hogy ki a kezelő más téma). Források szerint ma is üzemel. Feladata volt, a külképviseletekkel való kapcsolattartás. Emellett még ellátott (pl. a 3n) más feladatokat is. A vevő állomás valószímű a KÜM Bem téri épületében volt (van).
ÓCSA BM feladatokat ellátó vevő állomás. Írások szerint az elhárítás üzemeltette, felderítés céljából. A dokumentumban az áll, hogy hírszerzók, informátorok, rádióamatőrök lehallgatása országon belül, és más feladatokban való részvétel, a "baráti" országokkal.
CSÉVHARASZT BM adó állomás. Feladatát csak tippelni tudom. (Nem csak az "imprelisták" küldtek ide ügynököket, nekünk is szép számmal voltak ilyenek külhonban)
Remélem hamarosan mind a két kezem használni tudom majd, és akkor felteszek pár érdekes képet, és dokumentumot.
A zavarás nem ezzel, hanem a középhullámú SZABADSÁG, és VOA (Amerika Hangja) adásainak "mixelésével" kezdődött.
Ezeket adásidőn kívűl (műsorszünetben) a meglévő adóhálózat végezte. Bp Lakihegy, Szolnok, Balatonszabadi, Nyíregyháza, Pécs, és többi vidéki KH állomás.
A RH adások zavarása helyileg (városon belül) Bp-OTI torony, és Svábhegy, Pécs-KH állomás (Kozármisleny), országos zavarásra próbálkozás volt Szolnok KH, és Székesfehérvár-Sóstó RH adó állomásról.
A rövidhullámok terjedési sajátosságaiból kifolyólag ezek elég rossz hatásfokkal működtek, még városon belül is. A használatos kis teljesítményekről nem is beszélve!
Később ezt úgy oldották meg, hogy "kölcsönösségi alapon" Magyarországról zavarták a cseh, szlovák, lengyel, orosz-ukrán, bulgár adásokat. Cserébe a SZU-ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából jött hozzánk az áldás.
Meg kell jegyeznem, hogy azért mindig akadt, legalább 2 frekvencia a hétből (13, 16, 19, 25, 31, 41, 49m) amit ugyancsak a terjedésnek köszönhetően nem tudtak befolyásolni.
Egyébként Magyarországon a '70-s évek elején teljesen megszünt minden "ellenséges" Magyarországra sugárzó műsorszóróadó zavarása, de nem a zavarás. Külön kérésre Székesfehérvárról és Szolnokról tovább zavarták az északi államok (lett, észt, litvánia), lengyel és csehszlovák adásokat. Ezek talán egészen a gengszter váltásig voltak, mint "bérsugárzás".
...Monor -Csèvharaszt 1 Volt. Reggel cserèltük az örsèget.
Csèvharaszti századhoz tartozott Monor. Egy Raj kb 5-6 ember volt ott napi váltásban.plusz kutya.Csèvharaszton voltam soför vittem párszor a váltást....
...én úgy tudom a szabad európát zavarták onnan és tartalék antenna volt ha a Kossuht vagy a Petőfi leáll,,,amúgy szerintem más itt volt ott amiről nem tudtunk meg semmit.....én 82-84 között voltam ott !Csévharaszt a fő és Monoron volt egy kis őrs igen napi váltással sőt még Feri-hegyre is adtunk akkor védelmet heti váltásba...
Az álcázás külön ágazata volt a TVT, és NP (természetvédelmi terület, nemzeti park). Ott ahol ezzel a táblával találkoztál, biztosan volt "valami". Városokban, lakott területen pedig kedvencem volt a fényképezni tilos "kresz" tábla. Ha szétnéztél, biztosan a második pillantásra meg is volt az ojjektum, ami egyébként a kutyának sem tünt volna fel. :-)
A belső terület külön szögesdrótos kerítéssel van elkerítve, melyet lámpasor kísér végig. A lényeg tehát le van kerítve az objektum többi részétől.
A főéületben egyébként még sok helyen kint van az eredeti helyiségnév, kedvenceim a "grom-kihelyezett egységei gépterem" illetve a "ciklon műszaki szint". Viszont a nagyobb termeknél szándékosan le vannak véve a betűk...
Igen amit felraktam egy gyujtoe lehet az oldal, sok objektumnak utanajarhatott, ami a volt NDK es NSZK terueltet, a hideghaboru alatt elhelyezett radioelektronikai, lehallgato, zavaro objektumok, elhelyzekedeset, alkalmazott hozzaferheto technikajat mutatja, en mar 1 hete nezgettem az oldalt, de meg mindig van uj info.
A Kanya hegyi rajta van a legujabb Eszak Zemplen turistaterkepen, ami 1 a 40ezres nagyitasu, mint lokatorallomas.Egyebkent azert hasonlit a volt DDR lehallgatora mert belulrol kozel ugyanaz lehet, tobbfajta hullamsav vetelere alkalmas natennak vannak benne bemeressel egyutt, es igy vedve van az idojarastol is.
Aki jart a Siklos melletti Tenkes hegyen, ott is van legterfigyelo, rezonancia figyelo allomas, aktiv objektum, de az maskepp nez ki kivulrol mint a Kanya hegyi a Zemplenbe.
Sajnos így jár az aki csak a linket menti el, nem a dokumentumot. A link meg van, csak az eredmény azt hozza, hogy vagy már nem létezik, vagy lehetetlenné tették az elérését. Vagy,-vagy.
Erről annyit.
Az írások szerint a BM adó állomása volt. A mai google térképeken is jól látszik az antennák és tápvonalak helye. Ha időben visszamész, akkor, a 7/20/2001 dátumon pontosan láthatók még az antennák is. Teljesítményt nem írt a dokumentum, de saccolásom szerint adónként legalább 10 kWatt volt!
Az elsőben raktárépületet írnak (én legalábbis mást nem találtam benne). A másodikban gyakorlatilag semmi érdemi infó (de ami benne van, azt Bástya et. csillogó szemmel olvasná, stílusban a Tanu), a harmadikban meg ott a válasz.
A cél az álcázás és a láthatóság megakadályozása volt, több-kevesebb sikerrel. Azért a hírszerzés előtt nem sok dolog maradt titokban, bárhogy is próbálkoztak. A környezetébe nem illő, telepített örökzöld (vagy bármilyen más) "folt" eléggé árulkodó, és annyira nem nő az gyorsan, hogy a terület bolygatása észrevétlen maradjon a felderítés számára.
A különböző katonai objektumok növényzetét mennyire alakították ki tudatosan? Gondolom műholdas(/légi) felderítést igyekeztek valahogy nehezíteni és sok képen láttam fenyőféléket amiknek valószínűleg megvan az előnye (gyorsan nő, örökzöld, stb), de úgy tűnt, hogy messze nem kizárólagosak ezek a fák. Volt erre valamilyen rendszer, hogy hova mit telepítettek?
Köszönöm ez nagyon érdekes!! Arra kifejezetten emlékszem hogy valami tengeralattjáró üzengetőt említett. Nem tudtam hogy Herenden is volt valami hasonló, nagyon sajnálom hogy nem tudtam annak idején bejutni oda, ti még láttatok belőle valamit. Most meg már veszett fejsze.
A srác azért beszélt zöldségeket..., az viszont igaz, hogy a szovjetek is nagyon sok objektumnál használtak föld antennákat (azaz a föld alá 50-100 cm mélyre beásott antennarendszerek, "mezők") a katonai híradás szolgálatában. És ez nem csak kísérlet volt. A 201-esnél látott földantennához hasonlót a Herend melletti hírközpontnál (PDRC) is telepítettek. Ezek nem vaslemezek voltak, és nem a tengeralattjárókkal "beszélgettek". :)
Ember meg nem mondaná, hogy a tisztás mi rejt... (hacsak azóta ezt is ki nem ásták a fémgyűjtők). Emlékszel, ennyit láttunk belőle:
Ez pedig a herendi légifotó 1980-ból (bejelöltem az antennamezőket), és a sematikus ábrája egy ilyennek.
Akkor a "maradék" Nem is reméltem annak idején mikor sikerült sok éve először megnéznem Tótvázsonyt hogy majd később mennyi hasonló objektumot sikerül megnéznem még a Varsói Szerződés volt országaiban. Voltam Cseh, NDK, T7 tárolókban, meglett gyakorlatilag az összes. És most egy füst alatt meg lett mindhárom Lengyel is.
Tehát Lengyelország T7 tároló 3003 as, Wielowies. Egy igazán rekultivált terület. Csak a két tároló maradt meg. Ezek is betemetve, minden bontva. Persze a szokásos szorgos kezek itt is ástak valami kis rést, lukat amin be lehet mászni. Mindkettőbe bementünk. de alapvetően semmi nincsen, teljesen kipucolva, néhány nagyobb vas darabon kívül semmi nem maradt, de a hatalmas betonnal nem boldogultak. Ez amúgy jellemző, a volt NDK ban és a Cseheknél is leginkább ezeket csak betemették. A képek magukért beszélnek, kb ennyi látnivaló van. Semmi más, néhány beton placc. Itt kell elmondanom amit Hadsz kolléga is írt, a Lengyel tárolóknál volt egy specialitás, a területen mindig volt egy "Gránit" bunker is, itt nukleáris tüzérségi lövedékeket tároltak. Na itt ez is bontva van, helyén egy mocsár van.
Egy kis kitekintés, egy BARS , egy lengyelországi BARS bázis, Ciasna. Csak néhány kép. Sajnos nem sikerült teljesen a bejárás, a terület hatalmas, ne a Hajagira gondoljatok. Egy egész erdő. Vagy 3 órát sétáltunk a területen. A védett garázsokban ( ez is egyedi) jelenleg lőtér van. Az ő vendégeik voltunk. A laktanya rész börtön jelenleg. És a terület szigorúan őrzött, és higgyétek el ez így van, tapasztaltuk, senkinek nem ajánlom hogy mászkáljon csak úgy. Ez a pár kép készült,bontva van, a területen két hatalmas bunker is van, az egyik egy HÁP régebbről, ez a bejáratainál be öntve betonnal, és maga a 2 szintes BARS bunker. Ez is betemetve, bár van egy barlangász módszerrel járható útvonal. Nem másztam be. De vendéglátónk sok dolgot mesélt, elég vad dolgokat, nem tudom, sose halottam ilyeneket. Csak egy történet,de nagyon érdekes: Mutatott egy mezőt, valóban egy fa sincsen, itt állítólag hatalmas vas lemezek vannak elásva, és ezekben hoztak létre föld rezgéseket, szeizmikus rezgéseket, kvázi föld rengés hullámokat. És ezeket a csekély rezgéseket üzenet küldő vonalként a szovjet tenger alatt járóknak tudtak üzenni. Állítólag csak kísérlet volt. Elég meredek sztori, semmiben nem tudom meg erősíteni, sem cáfolni. Folyamatos át fordítás volt, lehet nem is így mondta, de a lényeg szerintem ez. Ez volt az utolsó célpontunk, de vissza fogok menni időben mert három T7 atomtárolót (Tótvázsony) is megnéztünk előtte , ezekről még nem írtam.
Volt Katona felrakott egy linket amin DDR objektumok zöme van. Az első képen egy NDK valami.... a másodikon a Kánya hegyi valami.... Magyarország, eléggé hasonlít nem? Nem kihalt tudom de érdekességnek jó.
Lengyelország , Legnica, a katona város. Ha jól tudom a városban sok ezer Szovjet katona állomásozott, város a városban. Egy ilyen helyen természetesen kellet egy nagy EŰ intézmény is. Rendelők , rehabilitációs intézmények, de van itt hullaház, intenzív osztály, több műtő, és rengeteg kórterem. A járó betegeknek színház -mozi , uszoda, büfé. Ezek már a szovjet időkben épültek , de az épületek nagy része mivel ez anno német terület volt, onnan származik. Hatalmas, és félelmetes volt, erősen fújt a szél, és rendesen csapkodta az ablakokat ajtókat, olyan szellem jártának tűnt. A bejutásról néhány szó, zárt őrzött terület, de szerencsére nem zárkóznak el az ártalmatlan "történelmi turistáktól" meg tudtuk szépen beszélni. Köszönjük nekik. Talán az uszoda volt a legjobb, víz is volt benne és szinte láttam a katonákat lebegni a vízben.
A dokumentumokat szerintem a megyei levéltárban lenne érdemes megnézni. Vagy a ZÁVKHI iratait lenne érdemes felkutatni, mivel az objektumok átvételekor alaposan dokumentálták (képekkel is) azok állapotát. A légifotókat illetően pedig reménykedjünk abban, hogy felkerül egy, a kivonáskor vagy az után nem sokkal készült példány, ugyanis akkor már nem (nagyon) figyeltek a szovjet objektumok kisatírozására.
Ha mész terepre, ne felejtsd el dokumentálni, ha találsz valamit! Mind képileg mind lokációt tekintve. :) A nemzeti park munkatársai is megtették anno! Jó volna megszerezni valahogy az ominózus videófelvételt...
Orgoványról előástam pár korabeli Petőfi Népe cikket, Bócsáról is szeretnék majd.
Folytatva a tavalyi túránkat, egy kis vegyes ,több helyszín. Mint említettem útjaink során mindig megnézzük a hősi temetőket. Katonait. Itt is így történt, ha jól emlékszem ez mind Lengyel területen levő. Alapvetően szép ápolt állapotban levők. Ami viszont nekem eddig egyedi ,hogy több hősi temetőben együtt nyugszanak a Lengyel és Szovjet katonák. Egymástól elkülönítve de egy temetőben. Van a képek között jó néhány Legnicai kép, különleges hely, a területen egy hatalmas Szovjet laktanya volt, szinte egy külön város, majd ennek katonai kórházáról fogok legközelebb írni. Itt rengeteg háború utáni sír is van, és ami megindító gyerek sír. Ezeket látogatják, a sírok tetején játékok, babák sora. Elég félelmetes, de lenyűgöző!
Pontatlanul írtam az első üzenetem,mert sokszor voltam már kint az adott területeken,de mindig baráti/családi kiruccanás keretében és soha nem szisztematikus feltérképezés útján,amikről küldtél képet a java részét láttam,mi is sok mindent találtunk de huszonéves korom óta sokat felejtettem,meg abban az időben fényképező sem úgy állt rendelkezésre mint most a telefonon.meg mivel rohadt nagy a terület szinte futva kell közlekedni,ha mindent be akar járni az ember.
2héten belül ki is akarok menni(bócsai vagyok) remélem én is szolgálhatok érdekességekkel.Rokonaim anno voltak kint fiatalként focizás keretében a bócsai/bugac-i laktanyában meccs után például levitték őket nagyon nagy föld alatti raktárba,jobbról balról nyíltak termek,többnyire élelmiszer volt felhalmozva,gondolom mindent nem mutattak meg.
Van arra magyarázat miért lehet még mindig titkosítva a fentrol.hu képei az adott területről,mert egyéb oldalakon azt olvasom,hogy már Pest volt titkosított képei is fel lettek oldva ami már nem aktív vagy őrzött,namost ez se nem aktív se nem őrzött,gondoltam már rá hogy hivatalosan megkérdezni nincs e mód megtekinteni például a 76os titkosított képeket eredetiben.
Nem dolgozik ott valamelyikőtök? :D
Ill. van arra esély hogy valamelyik levéltárban találjak a helyről bármi tervrajzot, feljegyzést?
Sajnos az objektumokat elbontották, alig maradt meg valami. Az Orgoványtól délre fekvő lőtéren elvileg vannak még bunkerek, de én még nem találtam rájuk, igaz túlságosan sok időm nem volt barangolni arrafele. A laktanya helyét körbejártam, csak a sáncok állnak még, és sok a törmelék illetve szemét - köztük szétrohadt TM-57-es gyakorló harckocsi aknák is! A laktanyától betonkockákból álló út vezet a lőtéri toronyig, mely eléggé ramaty állapotban van, talán az utolsó épület ami áll. Van a helyről régi fotóm is és a Petőfi Népéből is jópár cikket elraktam. Ezek vonatkoznak a Bócsa fölötti objektumra is. Ha lesz időm, előkeresem majd.
A bócsai kiképző központot is teljesen elbontották, a helyszínt még nem jártam be, de arra számítok amit Orgoványnál láttam. Ennek az objektumnak elkészítettem a vázlatát egy térképre, hogy hogyan nézhetett ki a hetvenes években:
Még mindig ugyan az a nap, Niederlehme, egy igazán látványos üzemanyag-hajtóanyag raktár. Persze bent az erdőben, hatalmas ,és egy lélek sincsen, hatalmas vas-acél tartályokkal. Nálunk már nyoma nem maradt volna. Nem sorolom az adatokat ,Hadsz kolléga igen részletesen leírta. Én inkább azt mesélem el hogy a nagy hengeres tartályokba ugyan nem jutottunk be, bár láttam ilyen fényképeket ,ezek szerint lehetséges. Viszont az egyik később épült kör alakúba igen. Na itt volt az hogy barátaim után bemászva a szűkös lukon bevilágítva és lenézve a semmibe először simán vissza fordultam. Na ide nem. De aztán össze szedtem magam , és mivel igen elismerő hangokat halottam lentről, lemásztam. Hát tényleg csoda, a föld alatt levő tartály külső széle és a befogadó beton teknő között lemászva egy talán valami tisztító nyíláson beléptem a tartályba. Csodás akusztika, a közepén egy hatalmas létra ami valahová a tartály tetején levő kivezetésbe ment fel. A nagy bátorságomba már oda is felmásztam. Jó hogy alapvetően sötét volt, mert így kevésbé féltem. Rendesen lámpáztunk. A külső részen némi laktanya rész és bőven üzemi épületek romjai, szivattyúk , mi egyéb. Az egyesülés után még használták, aztán otthagyták. Jó kis célpont.
Gosen után egy érdekes kis hely, ahol csak úgy fél órát voltunk. Herman barátunk vitt oda, egy hely ,egy adóház maradéka ami nem messze Gosentől biztosította a Stasi objektum híradását. Hát mit mondjak érdekes volt, a terület jelenleg valamilyen "hippi" mini államnak tűnő valami. Emberek lézengenek ,látszólag azt csinálnak amit akarnak, szabad tűzön fözőgetnek, gyerekek rohangálnak, rengeteg kiszuperált kocsi, akár laknak is ilyenben. Egy amolyan tábor szerűség. Békés ,színes népség, csak arra kértek hogy személyeket ne fotózzunk. Nem sok látnivaló volt, néhány épület, a műhold képeket nézegetve valami komoly antenna mező lehetett régen. Beszéltünk sokat a helyről és nagyjából arra jutottunk hogy leginkább a Blöff című film lakókocsi táborára hajazott :-)
A Falkenhagen utáni nap délelőtt. Gosen a Stasi városka. Hadsz barátom nagyon részletesen leírta az egészet. Nem ismétlem és egy csomó újdonságot pont az írásából tudtam meg. Tényleg úgy vagyok sokszor hogy már mikor voltam valahol és láttam ,utána kezdek jobban utána nézni. Visszanézve képeim, emlékeim néha egészen döbbenetes tényekre jutok. Na Gosen is ilyen. Ott voltam , megnéztem , egy már sokat látott stasi bunker. Jó néhányat itt is megosztottam. Egy szokásos semmit mondó barak épület , persze a körítés azért jelezte azért hogy nem egyszerű a hely. Ez egy iskola volt , itt képezték a külföldi hírszerzés embereit, az elit kémeket. Tényleg egy kis csoda, nyaraló szerűségek, tó meg ami kell. De a terület egyik végében egy harcálláspont, és 2 hatalmas felszíni bunker garázs. Tükör bunker amit az NDK ban nagyon jellemző. Szóval mindenből 2 van ,jobbra -balra, közepén egy összekötő folyosóval. Tehát két fő kijárat, 2 szűrő szoba, 2 mellékhelyiség, stb. A képeket Hadsz barátom szépen végig vette. De most jön a csavar. Hazajöttem és nemrég kaptam egy könyvet Markus Wolf emlék iratai. Na ugye ő volt a külföldi hírszerzés Stasi-NDK vezetője. Ő szó szerint megemlíti Gosent, a hideg háború kiéleződésénél 80 as évek eleje, rengeteg védett objektum épült az NDK ban ( Markus Wolf) Így ez is, bár ő személy szerint nem hitt benne, sőt utálta. De teljesen más így nézni a helyet , hisz ez az ő HÁP ja volt. Na így már vissza nézve érdekes . A többi jó pár helyhez nézve teljesen máshogy látom. Személyes lett.
Lengyelország északi részéből délre, Alsó-Szilézia felé vettük az irányt, hiszen a szállásunk Legnicában volt. A város a II. világháborút követően került Lengyelországhoz, előtte a Német Birodalomhoz tartozott. A hidegháború évtizedei alatt Legnica adott helyet az Északi Hadseregcsoport (Северная Группа Войск - SzGV) parancsnoki törzsének és számos alakulatnak. 1984-től a Nyugati Stratégiai Irány (Главное Командование Войск Западного Направления - Nyugati Hadszíntér) parancsnoksága is ebben a városban települt. A szervezet természetesen már előtte is létezett, de ”hivatalosan” csak 1984. szeptember 5-én alakult meg Nyikolaj Ogarkov marsall irányítása alatt. Nem túlzás azt állítani, hogy a ’70-es, ’80-as években a százezres város lakosságának mintegy fele szovjet állampolgár volt… Lengyelország területét 1993. szeptember 17-án hagyta el az utolsó szovjet katona.
Legnicában alakították ki az SzGV központi kórházát is egy már meglévő épületegyüttesben. A kórház komplexumot a németek építették 1929-ben, később a Wehrmacht katonáit látták el, kezelték benne, így tulajdonképpen - funkcióját megtartva - ”csak” gazdát cserélt a világháború után.
A 7-8 hektáros, betonfallal körülvett erdős és manapság már nagyon elhanyagolt területet jelenleg is őrzik, de sikerült megegyeznünk az őrökkel, és bemehettünk, szabadon szétnézhettünk. A főkapu kívülről, belülről:
Egy ekkora kórház, nem meglepő módon, számos épületből állt, ezek ma már meglehetősen rossz állapotban vannak, gyakorlatilag teljesen üresek, szinte csak a falak maradtak, és sok helyen a tetőszerkezet is rogyadozik. A jobb oldali fotón az egykori fertőző osztály épülete látható, a középsőben pedig a konyha és étkező működött.
A 230 m hosszú, kívülről még mindig nagyon impozáns központi épület. Benne végeláthatatlan folyosók, lépcsőházak, szobák, termek, kezelők, műtők, elkülönítők, raktárak, stb.
A pincéjéből induló folyosókon keresztül is meg lehet közelíteni a szomszédos épületeket, a jobb szélső képen az egyik alagút bejárata felett olvasható felirat még ma is árulkodik a német eredetről.
A kultúrház benne a mozival/színházzal.
Megnéztük a területen található uszodát is. Jól látható, hogy már jóval később (valószínűleg a ’80-as években), a szovjetek által épült. Abban az időben minden bizonnyal korszerűnek számított.
A proszektúra épületében járva:
A kórház gépjármű flottájának külön, kerítéssel elválasztott telephelye volt, garázssorral, javító műhellyel.
Falkenhagen 3 csapás. Kimentünk a területről de még nem fejeztük be a napot. A főkapun kimenve bementünk az erőbe és az objektum hátába kerültünk, vezetőnk kedves német barátunk Herman után menve elértük a terület úgymond üzemeltetési részét. Ez a rész ha jó tudom csak a német időkben volt az objektum része, ezt a szovjet időkben nem használták. Az egész objektum energia ellátó része , gyakorlatilag egy szén erőmű. Ennek romjai jelenleg is az őrzött területien kívül van. Hatalmas sok szintes üzemi épületek, eddig ilyet csak egy lengyelországi DAG ban láttam . Csodás és lenyűgöző. Egy nagy beton rengeteg. Ha nem tudja az ember hogy laktanya rejtőzik az erdőben akkor lehetne bárhol egy ipari épület .
Na szóval kijöttünk a falkenhageni 4 szintes bunkerból több óra után. Először is megmásztuk a bunker komplexum tetejét. Itt található a bunker méreteihez igazán méltó ,nagyságában, magasságában igazodó szellőző tornyok, vészkijáratok, klíma tornyok. Hatalmas méretek, nem ám csak kis csövek . Megnéztük az átmenő volt vasút nyomait, a sínek maradványait. Ezután a kevés időnkben megpróbáltuk megnézni a laktanya részét. Itt már a szovjet idők nyomai látszódtak. Raktárak , telephelyek, a jól ismert torna csarnok, és színház terem. Itt már voltak a szokásos szovjet festmények, díszítések. Sajnos rohanás volt, remélem vissza tudunk még menni. Az utolsó képeken ahol az IFA is parkol volt egy hangár, amolyan pihenő hely, itt tudtunk szerezni egy jól megérdemelt hideg sört, és még némi meleg étel is volt, nagyszerű a hely.
És a második napunk. Tulajdon képen ezen hely, Falkenhagen köré épült a túránk. Sok éve szeretnénk ide eljutni , talán a legérdekesebb NDK területén levő objektumba de eddig a tulajdonosokon elvéreztünk. Hadsz kolléga volt már itt , de akkor vezetett túra volt, bizonyos idő tervel , szabályokkal. Na most nem, és ezeket imádom, kinyitják, bemész ,és nem zavarog senki, nincsenek turisták, szabályok ,semmi. Csak te és az objektum. Itt leírták mi volt, a volt német Seewerk a legtitkosabb, leginkább vegyi fegyver gyár titkos objektuma, 4! szint a föld alatt ,saját vasúti bekötéssel, ami átment a legfelső szinten. Ha sikerül befejezni akkor lett volna itt szarin és tabun gyártás is, de ez nem valósult meg. "csak " az úgynevezett "N" anyag és rakéta hajtóanyag készült de ez is csekély mértékben. Szóval az építmény meglett de már sokat nem tudott üzemelni. Jól eldugták mert bomba támadás nem érte. Aztán jöttek a szovjetek és vagy 20 évig nem sokat csináltak. Pl. kórház volt. Sőt gyakorlatilag az erdei részen simán átjárhattak civilek, gombásztak. Aztán rájöttek hogy ölükbe hullt egy csoda, egy rakás átalakítás után a legfontosabb VSZ-Szovjet HÁP ként élt tovább, egészen a rendszerváltásig. Ezen képeken a 4 szintes bunker van, hatalmas, többször eltévedtem, illetve ugyan ott lukadtam ki ismét és ismét. Lépcsőházak, 4 emelet, mivel már nem vegyi fegyver gyár volt ezért rengeteg iroda és szobák rendszere. Az elején levő két kép kicsit magyarázatra szorul, a helyi templom a temetővel. Itt van egy kis kiállítás az egészről, és egy szemléletes makett. Itt találkoztunk német "bunker barátainkkal" akik elintézték hogy be tudjunk menni,köszönet érte. Ezzel a bunkerral egy igen régi vágyam teljesült, ekkora bunkert nem láttam még. A többit olvassátok el Hadsz kollégánál ott van minden fontos adat.
Folytatnám a tavalyi évet. De egy kicsit zavarba vagyok. Tavaly ősszel több mint egy hetes túrát sikerült csinálnunk barátaimmal a volt NDK területén ,de többet Lengyelországban. Nagyon sok helyet sikerült megnézni. Csupa unikum,és régen vágyott helyek is. A szervező Sweethome barátom mellet Hadsz kolléga volt. mindkettőjüknek köszönöm! Persze még több barátom is ott volt, de ők nem nagyon írnak ide. Szóval erről a csodás hétről már Hadsz kolléga indított így egy sorozatot, nem akarom ismételni, ő nagyon pontosan leírja mi az, mit látsz, mit kell tudni. Egyrészt én nem tudom olyan jól mint ő, másrészt csak ismételném. Ezért bocsánat de csak inkább néhány saját vélemény, történet a helyről. Ja és lehet nem is időrendben megyek, de ezt majd mondom. Tehát első napunk útközben , Drezda , a hadtörténeti múzeum. Röviden, a múzeum épülete egy régi épület újra gondolása, egy modern üveg-acél penge fallal gyakorlatilag ketté vágták. Sokat olvastam régen róla, nagyon megosztó lett a kivitel. Sose gondoltam látni is fogom. Láttam, nem tetszett, igen az udvaron egymással szemben a VSZ-Nato technika, az épület szinte üres, hatalmas termek, nagy bell tér , kevés anyag, berendezett installációk, olyan semmilyen. Végig jártuk, persze a III birodalom lehetőleg kerülése, ez alapvetően minden német múzeumra igaz, talán kivéve Munster. Nagyon sok anyag a szovjet időkről és az NDK -Nato ellentétről. Egyszer láttam elég is volt. Sokkal jobb hadtörténeti múzeumot is láttam már. Talán a legjobbak amit eddig láttam a csehek.
2018 tavasza. Szintén egy régi "hagyomány" Győr nyílt nap a légvédelmi dandárnál. Szerencsére ezt az eseményt eddig mindig megtartották. Nem is a programok miatt megyek talán már ,hanem hogy találkozzak győri barátaimmal, mindig jó összejönni velük, beszélgetni, és mivel tavasz, ezért sokszor az egész évi programokra hatással van a rendezvény utáni már már rituális ebéd Győrben a több 100 éves Matróz csárdában. Halászlé , házi pogácsa. Visszatérve a légvédelmi napra, ami újdonság volt , Zsámbékról átvitt szépen felújított technika, és a laktanya hátsó részében végre láttam mozogni a Kubokat . Nemsokára megint megrendezik, remélem tudok menni , és találkozhatok a téli szünet után barátaimmal. ( állítólag talán utoljára lesz KUB! )
Ha valamit segít az alant a témában tárgyalt jármű egy: MRAP NAVISTAR MAXXPRO
2013-ban érkeztek, bár előtte már Afganisztánban használva voltak magyar részről:
"International MaxxPro MRAP típusú amerikai katonai páncélozott harci járművek érkeztek a Magyar Honvédség hajmáskéri harckiképző bázisára szeptember 26-án. A honvédség tizenkét darab MRAP harci járművet kapott az amerikai hadsereg európai parancsnokságától (EUCOM) kiképzési célra."
köszönöm! Nem tudtam. Azt tudom hogy régen az első eresztés ilyen jellegű járművek fegyver torony nélkül jött, azt itt gyártottak hozzá , mivel szovjet fegyver került bele.
Értem. Egy másik fórumbeszélgetésbe beleolvasva láttam ezt. A lényeg, hogy az USA hadsereg terepjáró járműveinek egy jó része magyar futóműveken gördül. Kívülről is látszana, csak sok exportos futómű deknijébe nem RÁBA logot öntenek bele, hanem a megrendelőét, hiába teljesen saját fejlesztés, a vevő kívánsága szent.
Sajnos ezt nem tudom, több helyen is találkoztam már vele, a tűzszerészek használják missziókban, de kiképzési céllal van itt Magyarországon is. Mindig zárva van mert a belseje "titkos" :-(
A Lengyelországban épült volt szovjet atomfegyver raktárak közül kétségkívül a 3001-es az, amit ha valaki az országban jár, és érdekli a téma, mindenképpen érdemes megnézni! Az objektum 2015. december végétől múzeumként működik, megadott időpontokban vagy előzetes egyeztetés után látogatható.
A tavalyi kirándulásunkat már úgy terveztük, hogy ez a helyszín sem maradhatott ki belőle. Az egykori laktanya a Balti-tenger partjától nem messze fekvő Bialogard közelében, egy sűrű fenyőerdőben található. A közútról lekanyarodva egy jellegzetes katonai bekötőúton haladva 3 km után értünk a bázishoz. A laktanyát is sikerült hasznosítani, jelenleg büntetés végrehajtási intézet.
A 7-es típusú atomfegyver tárolók előzménye egy 1965 februárjában megtartott hadgyakorlat, amelynek célja éles rakéta fejrészek és atombombák szállítása szárazföldi-, légi-, és vízi úton a Szovjetunióból közvetlenül az azokat célja juttató alakulatokhoz (ilyen hadgyakorlatot a VSz többi országában, így nálunk is tartottak). A gyakorlat messze nem a várt eredményt hozta, és mivel egy esetlegesen kirobbanó háborúban az idő az egyik legfontosabb tényező, elkerülhetetlennek látták, hogy a folyamatot, amennyire lehetséges, felgyorsítsák. Kézenfekvőnek tűnt a baráti (valójában ütköző) országokban az atomfegyverek raktározása a megfelelően felépített és üzemeltetett objektumokban - természetesen szigorúan csak szovjet alakulatok által felügyelve.
1967. február 25-én Moszkvában a lengyel és szovjet honvédelmi miniszter aláírta azt a szerződést, mely szerint az országban három speciális tároló épül 1969 novemberéig. A programnak a Wisla (Visztula) nevet adták, és a három bázist 3001, 3002 és 3003-al számozták. Az építkezés teljes költsége 180 millió Zlotyira rúgott, melyet - talán mondani sem kell - a lengyel állam finanszírozott. A munkát a lengyel hadsereg műszaki alakulatai végezték (ők úgy tudták, híradó egységek létesítményeit építik), amellyel végül 1970. január 30-án készültek el, és adták át ezeket a szovjet RTB (Ремонтно-Техническая База - javító technikai bázis) alakulatoknak. A objektumok kiszolgáló laktanyáiban települt zászlóalj nagyságú szervezetek közvetlenül a szovjet Honvédelmi Minisztérium 12. Főigazgatóságának/Főcsoportfőnökségnek alárendeltségébe tartoztak.
A volt laktanyától több szakaszos védelmi rendszerrel elválasztott zárt területből mára csak a tárolók maradtak. A rakodórész feletti tetőnek és a légi felderítés ellen póznákra feszített álcahálóknak már nyoma sincs. Ellenben ahogy kinyílt a hatalmas páncélajtó és beléptünk a bunkerbe, egy időutazás vette kezdetét, vissza a ’70-es, ’80-as évekig.
A fotókon a kétszintes központi terem, ahol a rakodás, daruzás mellett a fejrészek időszakos ellenőrzését, összeszerelését is végezték. Az alsó szint egyik oldalán a négy tároló helyiség, velük szemben pedig a bunker üzemeltetését biztosító műszaki, technikai kiszolgáló részleg került kialakításra. A ”gyártmány” mozgatásakor, emelésekor mindennek és mindenkinek megvolt a pontos helye, amelyet a padlóra festett fehér, többnyire számozott jelzések határoztak meg. Mindenki tudta, hogy egy adott feladat elvégzésekor pontosan hol kell állnia, legyen szó a fegyverek szállításáról, ki-, berakodásáról, karbantartásáról, ellenőrzéséről, stb. A jobb szélső fotón falra szerelve látható a világítás, valamit a sűrített levegő, vákuum és a hélium szabályozó doboza, és azok csővezetékei.
Mindegyik tároló terem 21 m hosszú, kb 120 m2 alapterületű, melyekben szigorúan szabályozták a beállított hőmérsékletet, páratartalmat. A padlón látható hornyokba kampókkal rögzítették a fejszállító kiskocsikat. Maguk a fejrészek egy kb. 3 m hosszú hengeres, hermetikusan lezárt és semleges gázzal (hélium) töltött konténerbe voltak elhelyezve. Egy ilyen kiskocsit kiállítottak az egyik teremben, igaz a rajta fekvő ”rakétafej” házi gyártmány, csak a szemléltetés végett készült. Ezen kívül több, a harcászati, hadműveleti rakétákhoz és az alakulathoz kapcsolódó tárgy, eszköz, műszer, dokumentum, stb. is megszemlélhető. Külön érdekesség a teljes laktanya nagyon részletes és ügyesen kidolgozott látványos makettje.
A felső sor fotóin a létesítmény szükséghelyzeti energiaellátást biztosító 6 hengeres dízel aggregátor látható, mellette a falra rögzítve a gázolaj (napi fogyasztás) és a motorolaj tartályai. Mögötte a kék ajtós szekrényben kaptak helyet az akkumulátorok. A jobb szélső képen a szellőztető rendszer helyisége, ahol aktívszén-, és durvapor szűrők végezték a ventilátorok által beszívott külső levegő tisztítását, és a belső használt levegő regenerálását. Az alsó sorban az objektum agya, a központi vezérlő szoba kapcsolószekrényei. Minden működik, ezt kísérőnk be is mutatta. A jobb alsó fotón a légkompresszorok és a sűrített levegő tartályai láthatók, sajnos a hélium palackok már nincsenek a helyükön (sárga pántos konzolok).
Ebben a plexidobozban végezték az atomtöltetek neutron-generátorainak időszakos cseréjét, ellenőrzését. A labornak és a doboznak is külön elszívó rendszere volt, megakadályozandó, hogy veszélyes anyag kerüljön a belső, zárt térbe. Szintén itt, pontosabban az ebből nyíló kis helyiségben, polcokon tartották a gyújtószerkezeteket (a bal oldali képen az ajtó mögött látható). Minden, ami itt kiállításra került, eredeti, és ezekben a szobákban használták.
A bunker dombjának tetején található a személyzeti bejárat és annak teljesen hétköznapi, jellegtelen álcázó házikója. Innen meredek lépcsőn keresztül lehetett lejutni a páncélajtókkal védett bejárati zsiliprendszerhez. Természetesen ide csak a különleges engedéllyel rendelkezőknek volt lehetősége belépni. Az RTB-nél szolgáló katonák legnagyobb része még a technikai területre sem jutott be soha, nemhogy a bunkerbe.
Nagyon komolyan vették az őrzést és a biztonsági rendszabályokat. A többsoros szögesdrót és elektromos kerítés, lépésjelzők, kutyás járőrök, reflektorok mellett géppuskafészkekben posztoló őrök is vigyáztak a területre. Sőt, közvetlenül a bunker mindkét rakodóbejárata felett is elhelyeztek egy-egy állást.
Az előző, 3002-es objektumnál már említettem, hogy a lengyelországi RTB-k területén - kivételes módon - megtalálhatók (leszámítva a 3003-ast, ahol ezt már elbontották) a Gránit típusú építmények, melyek feladata az újabb generációs, különleges tüzérségi fegyverek tárolása volt. Ezeket a mindkét irányból megközelíthető és hozzáférhető, megerősített, vasbeton szerkezetű, 33 m hosszú tárolókat a ’80-as évek első felében építették. Mivel előregyártott elemekből állnak, viszonylag gyorsan össze lehetett ”rakni” őket. A ’70-es évek végétől a szovjetek rendszeresítették a nukleáris töltetű 152 és 203 mm-es tüzérségi lövedékeket, amelyekkel ’80-’82-től már elláthatták a kelet-európai országokban állomásozó csapataikat. A Lengyel Néphadseregben pedig 1985-től álltak hadrendben a taktikai atomlövedékekkel is bevethető 2Sz7 Pion jelzésű önjáró ágyúk.
Az atomfegyvereket 1990-ben kivonták Lengyelországból, a 3001-es bázis - immár kiürítve - még az év szeptemberében visszakerült a lengyel alakulatok őrzése alá.
Egy kicsit más ,pihenés képen ( nekem is kevesebb képet kell átnéznem) Sok éve rendeznek ,rendeztek nyílt napokat az Újpesti hadikikötőben .Elég közel lakom hozzá így mindig szívesen mentem el rá. Sajnos az elmúlt talán 2-3 évben nem rendezték meg. De 2018 ban ismét! Így el is mentem mert elég jó és családias szokott lenni. Mindig csodáltam az annyira egyedi flottillát , a hajók , a technika. Most sem csalódtam, és mint mindig kivittek más , nem az alakulathoz tartozó technikát. Voltak színvonalas bemutatók, koncertek. Régebben évente megtartották az eseményt , jó lenne ha ez megint így lenne. Egy igazi nyári kikapcsolódás volt. Ahogy azt már magamnak hagyománnyá tettem a végén csak ültem a Duna partján , egy hideg sörrel és csak néztem a hajókat ahogy ki be jártak az öbölből.
A tavalyi Galiciai utunk utolsó összefoglalója. Az erődök mellet az emlékvonat fő célja a hadszíntéren elesett magyar katonák emlékeit végig járni. Így én is ezzel zárom ezen utam kis bemutatóját. Az első pár képen egy K.Und.K temető , sok magyar felirattal. De lehet látni egy hatalmas fal festményt ahol Bem tábornok látszik, tőle pár méterre pedig szobra. Ezek még az első világháború elöttre utalnak. A további képek az úgynevezett tatár dombon levő hősi temetőben készültek. Itt voltak először velünk a Lengyel hadsereg dísz egységei , akik aztán a magyar hagyományőrzőkkel együtt végig kísérték utunkat. Felemelő volt és tele érzelemmel. Sajnos az idő nem volt kegyes velünk, gyakorlatilag ekkor elkezdett esni és nem is hagyta abba úgy még két napig. De nem esett hanem ömlött , lezártak utakat ,elakadtak a buszok, ezért kimaradt egy igen nagy hősi temető ami gyakorlatilag a hegyekben megközelíthetetlenné vált. Ekkor készültek a templomos képek, ott tartottunk egy megemlékezést. A végén Limanova ahol az utolsó nagy magyar huszár roham vezetett győzelemhez. Itt esett el Ottmar ezredes, sírja jelenleg a körbe vevő temetővel emlék és zarándok hely. Folytatom egy teljesen más helyszínnel , más élményekkel.
A változatosság kedvéért egy ujjabb erőd. Werner névre hallgat. Ez leginkább egy igazi laktanya. Alapvetően csapatok állomásoztatására szolgált. A berendezése is kaszárnya szerű. Sok háló és kiszolgáló helyiség. Erős védelemmel. Ha jól tudom egészen a rendszerváltásig katonai célokra használták, valami raktár volt. Bent színvonalas kiállítás várja az érdeklődőket.
"Mivel a komplexumokhoz köthető iratok jelentős részét megsemmisítették, a kutatóknak újraminősített CIA-s műholdas képeket és modern távérzékelési technikát kellett használniuk a megtalálásukhoz."
A franc , mi meg csak úgy oda mentünk azt ott voltak :-)
Egy ujjabb erőd. Dunko-Winkovci. Olyasmi mint a kettővel ezelőtti Borek. Nem túl nagy és ez is leginkább egy ágyú állás volt, és a kiszolgáló személyzet részére kaszárnya. Ez látványosabb mert viszonylag nyílt helyen van. A laktanya része szépen felujjítva, a két nagyobb ágyú állás leginkább rom. Rövid látogatás volt csak végig rohantuk.Szintén a szokásos 19 század végi tájba simuló erőd építészet.
Micsoda cikk... :D Mintha leleplezték volna a legújabb, legfejlettebb módszerekkel, technológiával, hogy - teszem azt - Kunmadarason valaha szovjet katonai repülőtér volt, és most fény derült a nagy titokra... Ennek az írásnak az eredetije tavaly októberben jelent meg egy lengyel honlapon, amit aztán szépen átvett az angol és a magyar nyelvű "szakújságírás".
"legfrissebb kutatások szerint", meg "szakértők egy csoportja elkezdte felderíteni ezeket a komplexumokat" - hát, jobb későn, mint soha. :D
"gondosan álcáztak" - Tény, volt álcázás. De ez csakannyira sikerült, hogy a CIA és szinte a teljes nyugati hírszerzés végig követte ezeknek a bázisoknak az építését. Nyilvánvaló, hogy a civil társadalom nem tudhatott róluk, de a rendszerváltást követően hamar fény derült a szerepükre, és rengeteg részletre is velük kapcsolatban.
Épp a cikkben említett objektumokat jártuk tavaly be, amelyekről aztán írogatok is itt.
Egy másik erőd Premysl környékén. Ez az úgynevezett Salis-Soglió. Mondhatjuk központi erődnek, ez alapvetően az adott térség legnagyobb erődje, kevesebb fegyverzet, inkább egy hatalmas laktanya. Olyan mint nálunk a monostori erőd Komáromban. Egy kaszárnya a föld alatt. El lehet bóklászni egy ideig, az alsó részek emberek és lovak szállása, körbe a magaslatokon ágyú állások, nagyon zegzugos. Annyira bele simul a környezetébe hogy szinte csak akkor látja az ember mikor már szinte bele esik a mélységbe.
Erről az eseményről láttam egy csomó képet, ugyanis az újdonsült egyesületem (Magyar Fegyverbarátok és Fegyvergyűjtők Országos Egyesülete) elnöke és titkára (Jénei Sándor és Farkas Zoltán) ott voltak, és a HIM-ben tartottak egy előadást. Téged is láttalak több képen.
Csernobilt most kicsit hanyagoljuk, van még egy nagy anyagom a többi látnivalókról de ez több mint 700 kép, és nem is igazán laktanyás. Válogatok de meguntam, inkább egy másik tavalyi emlék. Röviden az előzményekről. A MÁV évek óta indít "emlék vonatot" az első világháborús helyszínekre ,ezek eddig Isonzó expressz néven futottak, ezek főleg Szlovénia és Olaszország területén a Szotsa( Isonzó folyó ) területén levő leginkább hegyi első világháborús helyszíneken voltak. Voltam ilyenen , csodás, de már voltam.Fel is tettem ide. Tavaly más volt. A neve Galicia expressz . Ez most Lengyel ország. Az úgynevezett Galíciai front, az ellenség a cári orosz ország. A képek a Lengyel-Ukrán határon készültek. Talán mindenki hallót már Premysl erődjéről, emlékműve jelenleg Magyarországon a Margit híd budai hídfőjénél levő oroszlán. Itt termettek a magyar hősök. Az első célpontunk a Premysl várostól az Ukrán határ felé mutató Borek erőd, sokan nem tudják ( én sem eddig ) hogy Premysl nem egy erőd ,hanem vagy 40, olyan kicsit mint Komárom. A képekre vissza, ez csak az egyik , a Borek, ez leginkább egy löveg állás, pár nagyobb löveg és személyzete. A hagyományőrzőknek tisztelettel élettel bearanyozva. Az interaktív bemutatók után bementünk Premysl városába ,Svejk szobor hideg sör, és éppen talán a fő téren valamilyen katonai- rendőri avatási ünnepség.
A 3002-es tárolót autóval is könnyen meg lehet közelíteni, sikerült a bunkerek közelében parkolnunk. A rekultiváció itt is eredményesen sikerült, a valamikori laktanyáról csak az erdei utak melletti tisztások árulkodtak. Az egyik elágazás mellett egy információs tábla jelzi, hogy milyen terület volt ez régebben.
Az első jelentősebb különbség az egy nappal korábban látott 3003-hoz képeset, hogy itt még megvan a Gránit típusú tároló. A 3003-nál ezt 2009-ben lebontották, csak a helyét találtuk… A Gránitok építése az ilyen objektumok területére teljesen egyedülálló megoldás a Varsó Szerződés országai között, ez csak Lengyelországra volt jellemző. A következő, azaz a 3001-et bemutató írásomban majd bővebben is írok ennek miértjéről.
A békés, csendes erdőt járva szinte senki nem gondolná, hogy valaha milyen fontos és titkos katonai objektum működött a fák között. Néhány helyen, elsősorban a tárolók környékén, megmaradt géppuska-állások utalnak az egykori bázis jelentőségére. Olyan pozíciókba telepítették őket, ahonnan könnyen és hatékonyan védhették a technikai területet, szükség esetén belőhették, fedezhették volna azokat a szektorokat, ahonnan a nem kívánt „vendégek” közelednek. Igaz, egy ilyen incidensre vajmi kevés esély volt.
A természet maga is gondoskodik róla, hogy visszavegye azt, ami egykor az övé volt… A fejszállító teherautók rakodórámpái jelenleg ilyen állapotban vannak.
Mindkét bunkert igencsak lerobbant állapotban találtuk - igaz, ezen nem lepődtünk meg. A teherbejáratok az előző helyszínhez hasonlóan itt is betonlapokkal vannak elbarikádozva, ennek ellenére ezúttal lényegesen könnyebben sikerült bemásznunk a földalatti létesítményekbe. Az elénk táruló látvány nem volt túlságosan felemelő…
A másik tárolónak a javára írhattuk, hogy legalább nem gyújtogattak benne…
Mint írtam mindig útba ejtjük lehetőleg a katonai temetőket, emlékműveket. A tavalyi Kijev-Csernobil utam során rengeteg ilyet láttunk, nem kezdem el itt sorolni őket , bevallom nem is mindegyikre emlékszem hol volt, sokszor egy pillanatra megállva csak az út mentén, de volt olyan is amiért a csodás Ukrán utakon 3 órát mentünk egy erdőben. Megvolt az emlékmű és egy vegyes bolt ,ugyan úgy volt mondjuk vas szög és vodka, mondjuk a második jobban érdekelt.Van itt az elején Kijevben Afganisztáni emlékmű, magában Csernobilben az erőmű balesetének és áldozatainak emléke, és Korostenben helikopteres emlék. A többi most nem jut eszembe, de rengeteg volt. És akárhogy utálják jelenleg az Ukránok az Oroszokat a halott katonák megbecsülve vannak.
elnézést félre érthető volt, tehát a második világháborús termek elején több szobányi a mai helyzettel foglalkozó aktuális kiállítás van, mai képek, ruhák , véres relikviák
igen egy BTR 80 as, az orosz vagy ki tudja kik lőtték ki ezt az Ukrán BTR 80 at, az anyácska szobor alatt levő 3 szintes múzeumban az alsó részen ( 2016 ) több kipucolt szoba van a jelenlegi Ukrán-Orosz háborúról, és egy nagy számláló is megy amin az ukrán halottakat számolják, 2016 ban mikor a múzeumban is voltam úgy 10 ezer körül számolt :-(
Maradunk Kijevben, elnézést hogy nem mindig laktanya , de mondhatni katonai téma, bár inkább szomorú. Szintén nem szeretnék bele menni a történelmi eseményekbe , a TV közvetítette az egészet. Elég két élű a dolog , nem védek senkit. De a Majdan az a Majdan, jelenleg egy igazi népi ünneplő hely. Az ő "dicsőségük" elfogadom. Az oszlop helyén az angyal helyén állt a legnagyobb ukrajnai Lenin szobor, ledöntötték, ehelyett van ez, A téren mint írtam szinte nép ünnepély, rengeteg sétáló és családos ember. Szép. Egy rögtönzött kis kiállítás a pár évvel ezelőtti eseményekről. Ja és az egész tér és a sétáló utca a BL döntő lázában, lezárva minden ,VIP kivetítős sörözök mindenhol.
Mikor bármikor kijutunk valahová a laktanyák, bunkerek mellet nagy hangsúlyt szoktunk helyezni az útközben található katonai temetőkre , emlékművekre. Főleg keleten ennek nagy hagyományai vannak, de Németországban is rengeteg van, és nem akarják ledózerólni. Ezen temető szinte kivételes Kijevben, mivel ez gyakorlatilag egy színtiszta katonai temető. A Babin Jari emlékhely parkja öleli közre. Rengeteg friss virág, és járnak ki. Talán azért is mert nemcsak második világháborús halottak vannak itt, hanem gyakorlatilag a rendszerváltásig ide temették az Ukrán származású katonai holtakat, tudósokat, tábornokokat, tiszteket. És sajnos a mai kor emlékei is ott vannak. Pont az első képeken látszik a most is tartó Ukrán-Orosz háború Ukrán áldozatai. Friss sírok, nem politizálok, de nyugodjon békében mindenki.
Most megint Kijevben vagyunk, a Kolostor hegy. Ezt már 3 éve megjártam de nem tudok betelni vele. Volt egy délután a sok program után amikor a többiek úgy döntöttek hogy inkább pihennek kicsit a hotel kényelmében. Én nem bírtam magammal. Felsétáltam a kolostor hegyre , újra látni a monumentális nő alakot, a hadi technikát, a hatalmas szobrokat. Látnom kellet újra. A múzeumokban most nem voltam bent, de sok külső . Amikor ott vagy nehéz felfogni.
Még mindig Ukrajna, Kijevtől úgy 100 km re van egy város ami igencsak nagy fejtőrést okozott a támadó Német csapatoknak. Korosten a "szikla" Egy szép kis város ahol a mi Gellért hegyünkéhez hasonlóan van egy hegy. Ez mondjuk gránit nem mint nálunk mészkő de ebbe vájták bele az adott katonai körzet fő parancsnokságát. Sikerült a németeknek elfoglalni de hatalmas véráldozatok árán. A szikla csak a központ volt, a környék tele volt kisebb erődökkel. nagyon szép és színvonalas kiállítás, előtte pedig egy kisebb statikus kiállítás , tankok és lövegek. A város csodás, kis ékszer doboz, egy völgy hegyi patakokkal, és pont egy városi ünnepség volt. Én helyben sütött birkát ettem :-)
Marad Kijev. A Babin Jar mészárlás helyszíne. Ez sem laktanya de bocsássátok meg de a történelem része. Anno ez a hely nem Kijev volt de körbe nőtte a város. Egy a városon kívül levő szurdok rendszer , vagy bánya gödrök, itt mintegy 30 ezer zsidót mészároltak le, az első napokban, utána elméletben a 100 ezer főt is meghaladta. Most a város Kijev része, emlékművek sora, nagyjából a városliget ha ez hülyén is hangzik, sok pihenő és sétálgató ember, béke . Ahogy oroszul : MIR
És visszatérve Csernobil és környéke ,ez egész pontosan Kijev. Mégpedig a Kijev fölé magasodó hegy tetején az erőd. Ha nagyon szeretném valamihez hasonlítani akkor a komáromi erőd jutott eszembe. És nem laktanya ,de bizony, a szovjet idők végéig ez egy szovjet laktanya volt, akárcsak Komárom. Szin vonalas kiállítások, és eszméletlen látvány, akinek jó szeme van az látja hogy alatta a völgyben ott egy stadion, jól ki fogtuk ,akkor volt ott pont a BL döntő, az árak az egekben, és hazafelé a reptéren igen suttyó és büdös Angol szurkolók. Az erőd részeként egy volt szovjet központi katonai kórházon jöttünk ki. Na az sem volt semmi.
Már megint nem kihalt laktanya. Elnézést. De ez is tavaly volt. Szolnok leginkább a reptár, de az első képen a körforgalomba kihelyezett MI 24 . Nekem nagyon tetszik, bár olvastam hogy istenem de fenyegető. Azért kíváncsi lennék mit tennének ezek a " virág gyerekek " egy ne agy ég háborús konfliktus esetén, ja akkor jó lenne.....A többi a reptár, ami akárhogy nem "seretem" szerepkörben volt azért egész jó kis múzeum jelenleg. Épp ment le a nap már 4 felé voltunk ott most novemberben, néhány gyors külső kép, csak a kedvencek. Mig 29, Mi 24, Nyeva, Su 22. Csak egy gyors vizit volt.
Mint írtam a Duga után megnéztük honnan kapta azt a rengeteg energiát amit a rendszer igényelt. A pletykák szerint a csernobili örömű egyik reaktora csak erre termelt. Lehet. Az viszont tény hogy a Duga gyakorlatilag az erőmű balesete után később zárt be, sugárzás nincsen most sem, tehát nem azért, inkább nem volt kraft. A hatalmas területtel szembe az út túl oldalán van egy komplett laktanya , itt vannak a hatalmas transzformátor épületek, és az áram átalakítók sora. Van legénységi épület és rengeteg műszaki helyiség. Nem vagyok otthon a témában. Amit láttam hogy az erőmű felől bejön a lég vezeték hatalmas oszlopokon az objektum területére, és ott valami nagyon komoly földbe menő objektumba végződik, rengeteg épület, porcelán szigetelés, aztán nyilván valahol bemegy a Dugába. Eddig kimaradt most ez is meglett.
És maradjunk is Csernobilba, Már 3 éve voltam itt de a hely azok közé való amit bár hányszor , bármikor, megint 1 napot sikerült itt lennünk. Mint írtam már voltam itt de mivel a hely hatalmas ezért mindig sikerül ujjabb és ujjabb helyeket találnom. A Csernobil melletti Csernobil 2 néven futott Duga radar. Annak idején írtam már a helyről úgyhogy nem részletezem, de a lényeg hogy a "szovjet fakopács" feladata a látóhatáron kívül indított rakéták korai észlelésére volt alkalmas. A terület előzetes bejelentéssel látogatható, de ehhez előbb be kell jutni a lezárt 30 km körzetbe. Volt még egy hely amit akkor nem néztünk meg, de most igen, ezt a hatalmas objektumot el kellet látni energiával, megnéztük ez honnan ment be a Dugához. Az lesz a következő
Mielőtt azzal vádolnának hogy nem is kihalt laktanyák a képeim. Persze azért ez is volt, rögtön egy extra helyszín, Csernobil környéke, most nem részletezem az erőmű környékét, nekem csodás, de rögtön itt van egy volt Dvina TÁS , kicsit más mint nálunk , úgy 3 órát sétálgattunk az erdőben, de meg lett. Fedezékek, és legénységi épületek , az ellenség képei, rengeteg szúnyog és pók de átverekedtük magunkat.
Visszatérve a német-lengyel kirándulásunkhoz, egészen pontosan már Lengyelországba: az ország északi-északnyugati részén a szovjetek három atomfegyver tároló komplexumot építettek a 60-as évek vége felé. Mindhárom objektum rendkívül hasonló kialakítású volt, a területükön elhelyezett 2-2 bunker pedig típusterv alapján épült, gyakorlatilag az utolsó centiig egyformák voltak. Ilyen tároló Magyarországon is létesült a Tótvázsony/Nagyvázsony közeli erdőben, csakúgy, mint a Varsói Szerződés országaiban (Romániát kivéve). A lengyelországi objektumok közül kettőt szinte nyom nélkül eltüntettek a rendszerváltás utáni időszakban, leszámítva magukat a bunkereket. Igaz ezek is teljesen kifosztva, lecsupaszítva maradtak csak meg. A harmadikat viszont sikerült teljes épségében megőrizni, ez jelenleg látogatható nagyszerű múzeum. Ahogy előzetesen terveztük, mindhárom helyszínt sikerült végigjárnunk. Először a két lepusztított objektumot - pontosabban, ami megmaradt és látható még belőlük - mutatom be, majd a végül a kifogástalan állapotban levőt. Ez utóbbinál részletesebben is írok majd a bázisok történetéről, szerepéről, felépítéséről.
A három közül az első, 3003-as számú létesítmény a Wędrzyn melletti, jelenleg is aktív tüzérségi gyakorlóterektől alig pár km-re, a német határtól pedig jó 50 km-re található. Parkolóhelyünktől mintegy 10-15 perces erdei sétával jutottunk el a fotón látható nagy, betonlapokból álló térre, amely egykor fogadhatta a bázisra érkező szállító és futárhelikoptereket. Kerítésnek, kapuknak, épületeknek már nyoma sincs… Ha jól emlékszem, itt-ott egy árva kerítésoszlopot, szögesdrót darabot, és néhány futóárkot, földbe ásott fedezéket/beállót láttunk. Ennyi maradt a laktanyából…
A valaha zárt, és szigorúan őrzött technikai területre is csak a fák között futó utak emlékeztetnek. És persze a két tároló. A bunkerbe jutás nem volt egyszerű, miután a rakodóajtó nyílását előregyártott vasbeton elemekkel zárták le, majd földdel betemették. Ahogy arra számítani lehetett, az évek során néhány kíváncsi ember megtalálta a módját, hogy a bejárathoz férjen… Igen keskeny résen kellett ”élével” átpréselni magunkat, aztán egyesével beadogatni a cuccokat.
A kétszintes központi belső tér kiábrándító látványa a rakodórámpákkal. A jobb oldali fotón látható összetákolt falétrán lehetett az alsó szintre jutni.
A négy tároló terem egyike. Legalább szemét nem volt sok…
A bunkert teljesen kiürítették, bárkik is csinálták alapos munkát végzetek, szó szerint szinte csak a csupasz falak maradtak.
”Üdítő” kivételként két 3 m3-es tartály a helyén maradt. Az egyikben vizet, a másikban a dízelaggregátor működéséhez szükséges üzemanyagot tárolták.
A területen található másik tárolóra is sort kerítettünk, ha lehet azt mondani, ezt még az előzőnél is rosszabb állapotban találtuk.
Visszatérve Ostravához. A repülőnap "NATO Day" még mindig 2018 ősze . Mint írtam nem először vagyunk ott. Nekem mindig nagyon tetszik. Nem csak repülőnap, inkább egy egyre jobb haditechnikai bemutató. Most először nem egy napra mentünk, már előző nap megszálltunk Ostravában. Még így is reggel hatalmas sorok fogadtak,szép lassú bejutás, a végén pedig úgy 2 km gyaloglás. Előnyök: Ingyenes belépés ,rengeteg látnivaló. Hátrányok: a parkolás annyiba kerül mint egy komoly belépőjegy, nem lehet másfelé menni, irgalmatlan tömeg, olcsó sör :-) de drága WC :-)
A felhozatal csodás , nagyon nyomult az USA és Németország. B52, C17, M1, Apache, Németek komplett szárazföldi technika, Leopárd A2 , Puma, és még sok minden, Mindig szívesen megyek vissza, szerintem a volt VSZ országokban ez a legkomolyabb ilyen rendezvény.
jó kérdés, talán azért mert amúgy ezen helyiségekben meg is lehet szállni ilyen körülmények között, nyitásra mentünk oda és lehet volt egy csoport akik előttünk mentek el, és még nem csináltak rendet. De ez csak tipp.
2018 ősze. 3 napot Csehországba mentünk, alapvetően a NATO day néven futó Ostravai repülőnap volt a célpont, ezen már többször jártunk egy igazán színvonalas "repülőnap" de rengeteg szárazföldi technika is van. De erről majd legközelebb. Hazafelé pedig 1 nap Brno . Hát szebb város mint Ostrava, ez utóbbi egy igazi ipari település, gyárak, sok elhagyott terület, volt bányász telepek, sok fura ember. Brno viszont igazi kis ékszer, este sörözés és tradicionális Cseh ételek. Másnap reggel pedig ez a Cseh védet objektum. 10-Z néven futott. A Brnoi pártvezetés és környékének védet vezetési pontja. Jelenleg múzeum. Az ottani várhegy és a katedrális aljában van bevágva a sziklába. Nagyon jó állapotú, nemrég még aktív volt, bár a berendezés 60 as évek. Olyasmi mint nálunk egy volt PV bunker. Néhány kép, és persze Karel Gott, és a végén még egy kis söröző is van, bunker , hideg Cseh sör , mi kell még ! :-)
Boldog Új Évet kívánok a Kihalt laktanyák topik tagjainak és olvasóinak!
Hazánkban is bőven vannak még olyan célpontok, helyszínek, objektumok amelyekről eddig kevés szó esett, vagy egyáltalán nem kerültek bemutatásra itt (nem véletlenül). Szerencsére az elmúlt 1-2 évben is gazdag "termés" volt... :)
Remélem, hamarosan többet is írhatok ezekről, addig is egy-egy fotó róluk!
Szép új évet mindenkinek! Rég írtam ide , sajnos lusta lettem, úgy néz ki mintha nem mentem volna sehová. Szerencsére nem így van, megpróbálom ha már új év van akkor legalább a 2018 as évet kicsit feldolgozni . Nem fogok rengeteg képet felrakni mert nagyon macerás lett ide képeket rakni de talán egy egy jellemző kép több mint 100. Tehát az első 2018 március, kedves barátom Hibácskó Ferenc ( Volt Tüzér ) szokásos zsámbéki kiállítása kapcsán. Igazán színvonalas rendezvény, nemsokára ismét lesz ám !
Igen igen, az a forrás is azt írta, hogy kiváló minőségű volt ez a szovjet készlet, csak nem akartam részletezni. Akkor ez nem szőkítés volt, hanem az olajjal való mutyizás kezdete, első lépése nagyban.
A különböző verziókat tudom, tájékozódtam a témában, most is, de ezt a cikket nem találtam meg, viszont van egy jó, ahol videóban mutatja és mondja vmi volt olajos csávó, Nógrádi asszem.
A HTO-tól semmi baja nem lett a motoroknak, illetve az adagolónak. De a mutyizottól előfordult, a faluban is volt olyan az akkori tsznél, hogy egyidőben az összes motor adagolója beállt, de csak a BOSCH adagolósok, az orosz meg egyéb keleti gépek bírták, ugye az nem olyan finoman illesztett volt.
Ha nem tudták megakadályozni, hogy a vagonba a vámos beleöntse a szinezőt, akkor kénsavval oldották ki, a kénsavat meg mészhidráttal semlegesítették. Az egyik videóban mondta a srác, hogy akkor okozott bajt a szőkített a motorban, ha a tartályok aljára kiülepedett mészhidrátos trutyis gázolajat is levitték. Mint mikor kannából öntöd, ott is benne kell hagyni az alját.
Az SZA által használt üzemanyagok (mint bárhol a világban) a legjobb minőségűek (voltak). Ezt több ismerősöm is is megerősítette :-) akinek volt szerencséje használni. Felénk, a spec-náztól nem került ki egy csepp sem.
A szőkítéshez a fűtőolajat (HTO) használták fel, ami tulajdonképpen megszínezett gázolaj, dízel. A festés sok esetben az árúsító helyen (kútnál) történt, ilyet az SZA nem használt.
Az aki ilyet használt -főleg traktorokban- semmi károsodást nem okozott. Az üldözés, az ára miatt volt. Emlékezetem szerint olyan ötszörös volt. (HTO:4-5,-Ft., dízel:15-20,-Ft)
Egy biztos, sokan meggazdagodtak rajta, és nagyon kevesen buktak meg.
Ha utána keresel, itt a neten is nagyon sok,ezzel kapcsolatos anyag van.
Igen, valószínűleg nem. :) :) :) Bezzeg nálunk, nem maradtak "hasznosítatlanul" az ilyen ojjektumok.
Egyszer a neten olvastam egy cikket, belinkelni nemtudom, nem most volt. A lényege röviden: a szovjet hadsereg a Magyarországról való kivonuláskor az itt lévő üzemanyagkészletét nem vitte magával, hanem felajánlotta megvételre. Először a magyar államnak, az akkori piaci ár alatt kicsivel. Az államnak nem kellett, mert hogy nem megfelelő minőségű, stb. Aztán valami tisztekből vagy volt tisztekből álló csoport vette meg, harmadáron, majd adta tovább. És hogy ez volt az első olajozás. Viszont csak ebben az egy forrásban olvastam ezt, sehol máshol.
Továbbra is a berlini agglomerációban maradva, Gosentől alig néhány perc autózással jutottunk el a következő célpontunkhoz. A Niederlehme melletti erdős területen 1939-ben alakították ki egy közeli hadianyag (nitropenta robbanóanyag) gyár raktárbázisát, ahol az előállításhoz szükséges egyik fő összetevőt, alapanyagot, a metanolt tárolták a második világháború végéig. Az objektumot olyan jól álcázták, hogy megúszta a szövetségesek bombatámadásait. Részben ennek (illetve, hogy az 1945-ben ide érkező szovjetek csak részben bontották le az épületeket, és szerelték szét a vezetékeket) köszönhető, hogy a meglevő három, fektetett helyzetű, henger alakú tartály ma is a helyén van. A tartályok kapacitása egyenként kb. 1.400.000 liter.
A korábbi külszíni fejtésnek és a helyén kialakított óriási földalatti tartályoknak köszönhetően igen tagolt a domborzat. A keletnémet Néphadsereg (NVA) 1963-ban tette rá a kezét a területre, ettől fogva a Légierő/Légvédelem részére használták, mint a 44-es számú üzemanyag (kerozin) és kenőanyag raktár (TSL-44). A ’70-es években további két hatalmas, a meglevőknél sokkal nagyobb és más szerkezetű tartállyal bővült az objektum. Valójában két, közvetlenül egymás mellé helyezett tárolóról van szó, köztük egy közös szivattyúházzal. Ennek bejárata és belső tere látható a középső fotón, míg két oldalán a tartályok tetejére és a bejáratukhoz vezető lépcsősorok.
Az egyik szervízbejárat búvónyílását szerencsére nyitva találtuk, ezen keresztülmászva a külső vasbeton héjszerkezet és a belső fémtartály közötti kb 80 cm széles térben, egy rácsszerkezetes fém járófelületen találtuk magunkat. Innen létrán (jobb oldali fotó) másztunk le a talapzatig, majd lenn körbesétálva egy másik szerelőnyíláson keresztül jutottunk be magába a 31,5 m átmérőjű, 4.930.000 literes tartályba. Talán mondanom sem kell, hogy hihetetlenül impozáns, és egészen elképesztő akusztika jellemzi… A kupola tetejének közepén levő nyíláshoz egy létra vezet nagyjából 11 m magasba. Természetesen nem hagytuk ki, hogy felkapaszkodjunk rajta, gyakorlatilag a tetejéig.
Az NDK megszűnése után a terület a Bundeswehrhez került, de ekkor már nem volt szükség a kiürített objektumra, így magára maradt pusztulásra ítélve… Több elképzelés is született a hasznosítására, de ezekből idáig nem valósult meg semmi.
Másnap reggel egy szintén magántulajdonban levő területre látogattunk Berlin egyik kis elővárosában Gosenben. Valójában ez inkább egy nyaralóövezet, kis telkekkel, családi házakkal, közvetlenül a berlini városhatár mellett, az autópálya körgyűrű közelében.
Ebben a nyugodt környezetben, a település szélén - anélkül, hogy a közelben lakók bármit is tudhattak volna az itt zajló munkák valós céljáról - a műszaki alakulatok 1982-ben elkezdték építeni a Stasi egyik legfontosabb, ”Kombinát” fedőnevű objektumát. Ez a 1/15V2c típusjelzésű védett létesítmény volt az Állambiztonsági Minisztérium külföldi hírszerző igazgatóságának harcálláspontja (a minisztérium központja egyébként Berlin Lichtenberg városrészében működött). A HVA (Hauptverwaltung Aufklärung) élén 34 éven keresztül a hidegháború egyik leghatékonyabb kémfőnöke Markus Wolf állt. A bunkert 1984 májusában helyezték üzembe, és a következő években egy valóságos Stasi városka épült fel a Gosen melletti elzárt területen. 1988-tól itt képezték ki és tanították az ügynököket, akik sok egyéb mellett elsajátították a munkájukhoz szükséges idegen nyelveket is. A 3-4 szintes lakóépületekben szállásolták el az alkalmazottakat, tisztviselőket, tanárokat, saját kultúrház, sportcsarnok, uszoda, étkezde található a területen. Az épületek legnagyobb részét hasznosították, lakják ma is.
A bunker és a hozzá tartozó épületek természetesen egy különálló, kerítéssel elválasztott és szigorúan őrzött területet képeztek a ”Stasi város” többi részétől. Az ott tanulók és dolgozók nem is tudtak a létezéséről.
A lejáratok ebből a teljesen hétköznapi, jellegtelen épületből nyílnak. Egyedi megoldásként a lépcsősorok pihenőjén egy-egy szennyeződés mentesítő ”zuhanymedencét” alakítottak ki, ahol a lábbelikről mosták volna le a veszélyes anyagokat.
A főbejáratoknál (hiszen a bunker szimmetrikus, tükrözött kialakítása miatt kettő volt belőle) is volt egy dekontamináló részleg. A bútorok, berendezések jó része már hiányzik, de azért még így is akad látnivaló, és érdekesség. Az alsó fotókon látható mustár színű fémdobozok (szovjet gyártmányú RDU-k) a bennük levő levő betétekkel a megengedettnél nagyobb mértékű szén-dioxid koncentráció lekötésére, semlegesítésére szolgáltak.
A jobb oldali fotón Markus Wolf heverője látható, többé-kevésbé még a helyén látható…
A gépészet, a vízellátó és a szűrőrendszerek nagy része még egész tűrhető állapotban van…
…a konyha és a vizesblokkok, wc-k állapota viszont már erősen hiányos.
Az egyik vészkijárat függőleges aknája és a hozzá nyíló búvóajtó.
A bunker közelében található a gépjárműpark részére épített garázssor, mögötte az őrség épületével, valamint az őrszázad páncélozott csapatszállító járműveinek (BTR-70) FB-75 típusú védett fedezéke (jobb oldali fotó). Ez utóbbiból kettő is volt a zárt területen belül.
A legalsó szinten helyezték el a három tekintélyes méretű dízel-aggregátort. Ezeknek ma már csak a talapzatai maradtak meg, a gépeket, csakúgy, mint a berendezéseket, elvitték a szovjetek. A jobb oldali fotón látható falnyílás felső részét véséssel bővítették, hogy a túloldali helyiségben levő rakodóaknához tudják a kelleténél nagyobb technikát szállítani… A fal mellett futó levegőcsövek méretei is önmagukért beszélnek, a bunker vegyianyag-tároló részének levegőellátását biztosították egy teljesen különálló körön.
Szintén legalul, a -4.-en találhatók azok a kisebb helyiségek, amelyekben a német időkben az üzemben előállított klór-trifluoridot raktározták. Két folyosón, egymással szemben, 16-16, azaz összesen 64 szoba volt, amelyek mindegyikében egy-egy 1,5 tonnás, korrózióálló fémtartályokban tárolhatták a ClF3 gázt nyomás alatt, folyékony halmazállapotban (1 tonnát tartályonként). A tartályokat a mennyezetre függesztett sínrendszerrel és liftekkel mozgatták a bunker felső szintjén átvezető vasúti rakodóhoz. A szovjet időszak alatt ezekből a tároló helyiségekből munkaszobákat, „irodákat” alakítottak ki.
Minden tárolószobából egy mennyezeti nyíláson keresztül lehetett a szennyezett levegőt elszívni és kivezetni a bunkerből. Szükség esetén ezeket a nyílásokat a középső és jobb oldali fotókon látható ”sapkákkal”, szelepekkel nyitották (ez utóbbi két fotót még 2007-ben készítettem, azóta sajnos már csak annyi maradt meg belőlük, amennyi a bal oldali képen látható). A szovjet időkben ezeknek a szerkezeteknek már nem volt szerepük, a szelepek állandóan nyitva voltak, biztosítva a levegő megfelelő keringését.
Az előbb említett szennyezett levegőt egy 90 m hosszú, saválló padlóburkolattal ellátott alagúton keresztül vezették el és semlegesítették, mielőtt a szabadba került volna. Az alagutat szintén lefalazták a szovjetek, mi is csak egy rövidebb szakaszát tudjuk megnézni. Jobbról a második fotón egy víztorony (a vegyiüzem hűtő/fűtő rendszerének óriási vízigénye miatt), mellette pedig a bunker közel 12 m magas nyugati szellőzőtornya látható.
A sportcsarnok kívül-belül:
A Szarin gyár a terület keleti részén található, rengeteg épület (maradvány) föld alatt, föld felett egyaránt, amelyekre ezúttal már nem jutott időnk (ezeket egy következő alkalommal tervezzük bejárni). Az üzem erőművének monumentális, csontváz-szerű építményét viszont alaposan megnéztük.
A következő nap egyetlen helyszínt terveztünk megnézni, de az olyan és akkora objektum, hogy napokat el lehetne ott tölteni, ha a látogató mindent szeretne alaposan végig bogarászni… A magam részéről 2007-ben jártam ott először egy vezetett túra keretében, de azóta a terület tulajdonosváltáson ment keresztül, így most német barátaink kapcsolatainak segítségével jutottunk be a létesítménybe. Az egész nap erre volt szánva.
Falkenhagen történelme két jelentősebb fejezetre bontható. Mindkét időszakban az ország legtitkosabb és legnagyobb jelentőségű objektumai között tartották számon (már aki tudott róla) - nem alaptalanul. Egy mondatban összefoglalva, a Harmadik Birodalom földalatti hadianyaggyár és vegyiüzeméből a hidegháború idején a szovjetek legfontosabb harcálláspontja került kialakításra (az NDK-ban értendő).
1939 és 1943 között a Wehrmacht itt, Falkenhagen falucska (Berlintől keletre, a lengyel határtól alig több, mint 10 km-re) melletti sűrű erdőben építtette fel hadifoglyokkal, rabokkal, kényszermunkásokkal azt az óriási, 4 szintes földalatti bunkert, ahol az ”N-anyag” fedőnévű klór-trifluoridot (ClF3)gyártották és tárolták. A leginkább rakéta hajtóanyag alkotórészeként, valamint gyújtóbombáknál használt vegyület egy rendkívül agresszív, heves reakciójú gáznemű anyag. A környezetével érintkezve szinte mindent lángra lobbant, hihetetlenül korrozív tulajdonsággal rendelkezik. Ha ez önmagában nem lett volna elég, Albert Speer javaslatára Falkenhagenben kezdték volna előállítani a Szarin ideggázt is. A bunker környéki erdőket is az objektumhoz csatolták, így egy 32 km2 területű hadianyag üzemben folyt a termelés. Részben, hiszen a ClF3-ból (nincs pontos adat) összesen 25-50 tonnát sikerült gyártani, mielőtt 1945 április közepén megérkezett a Vörös Hadsereg, viszont a Szarin-gyár addigra csak 70-80%-ban készült el. A termelés valójában csak 1944 októbere és 1945 februárja között folyt, majd Hitler parancsára Falkenhagent kiürítették.
A világháborút követően számos épületet lebontottak a területen, de a szovjetek csak 1959-ben kezdték meg a bunker átalakítását a saját céljaiknak megfelelően. 1965-től a Nyugati Stratégiai Irány (Главное Командование Войск Западного Направления - Nyugati Hadszíntér) legfelsőbb parancsnokságának előretolt harcálláspontja, közvetlenül a moszkvai vezérkar alá rendelve, valamint a VSz EFE központi harcálláspontja. Ez utóbbi elnevezésnek van némi ”leleplező” áthallása, hiszen a VSz EFE valójában egy békeidős hadszervezet volt, minősített helyzetben azonban az alakulatok gyakorlatilag a szovjet haderő részét képezték volna. Néhány évig az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG - Группа советских войск в Германии) harcálláspontjának szerepét is ez az objektum töltötte be.
A bunker makettje Falkenhagen templomában kiállítva, ahol a létesítmény történetét bemutató kis tárlatot is meg lehet tekinteni.
A földalatti objektum méreteit talán jól érzékelteti, hogy a német időkben egy 180 méter hosszú, 6x6 m-es profilú alagútban egy iparvágány vezettek keresztül a bunker felső szintjén. A bal oldali két fotón az egykori vasúti alagút két végének bejáratai, természetesen a szovjetek ezeket is alaposan átalakították, szinte már semmi nem látható belőlük. Itt-ott azért még néhány vasúti szakasz megmaradt, jól látható a bochumi öntöde 1941-es évszáma.
A szovjet érában az alagútban, annak nyugati részénél, egy kétszintes bejárati zsilip és dekontamináló részleget alakítottak ki (ha ezt is beleszámoljuk, akkor valójában 5 földalatti szintről beszélünk). Itt mentünk be ezúttal mi is. A két jobb oldali fotón látható DZ-80-180/25 típusú, 3,5 tonna tömegű, különlegesen erős szerkezetű páncélajtót csak két harcálláspontnál használták az NDK-ban, Falkenhagenben és Wünsdorfban (a GSzVG, majd ZGV főhadiszállása Berlintől délre).
A következő fotókon alig emlékeztet valami az egykori vasúti alagútra, de a bal oldali képen látható a teljes keresztmetszete – igaz jelentős részben beépítve, átalakítva.
A bunker teljes alapterülete 15600 m2, a magassága (a vb szerkezet külső befoglaló mérete), nem számítva az irdatlan méretű szellőző tornyokat, kb 27 m. Szinte mindenhol - még a legalsó szinten is - meglepően nagy, tágas terek vannak, de könnyen el lehet keveredni a folyosók, helyiségek, átjárók labirintusában.
A hadműveleti, kiértékelő terem a mínusz 2. szinten. A szovjetek 1992 őszén távoztak innen, és a ZGV (Западная Группа Войск - Nyugati Hadseregcsoport) képviseletében átadták a laktanyát és a védett létesítményt a német hatóságoknak. A berendezések legnagyobb részét leszerelték és elszállították. A valaha itt szolgálók a falakon hagyták jellegzetes kézjegyeiket falfirkák, rajzok, feliratok formájában.
Két és fél szintet (mivel a bunkerben van egy félemelet is…) foglal el a következő fotókon látható három, egyenként ~160 m3-es óriási víztartály (ivóvíz, technikai/hűtővíz, szennyvíz). A helyiségnek saját kis ”lépcsőháza” van, amin keresztül lejutottunk a terem padlószintjére a tartályok talapzataihoz.
Néhány éve voltam Farkasmályban borkóstolón. Annyi repülőeszköz volt a levegőben, mint a Heathrow közelkörzetében. Igaz, hogy azok zömében még motor sem volt (siklóernyősök, vitorlázógépek). Megnyugtatott a borász: nem az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt látok annyi repcsit! :D
Ez meg tavalyi hozzászólás, de megint ismerős képek.
Csak a bal szélső katonai vonatkozású. És erről nincs infóm.
A másik három fotón a meteorológia területe, ill. épülete látszik. Az a csőtorony a műszerkert mellett van, be is néztem a búvónyílásán de lámpa nem volt nálam, és töksötét volt a belsejében. Nem tudom, hogy most mi a szitu, de akkor az egész épületben egyetlen meteorológus volt szolgálatban. A földszinten volt egy szoba, oda be is lehetett menni, ott volt egy műszertorony, azok voltak a légiforgalmi irányítás adói, ha jól rémlik, Rohde&Swarz gyártmányúak. A kis torony erkélyén volt néhány meteorológiai műszer, meg az adóhoz tartozó antennák. Ha ráérek, szétnézek a gépen, lennie kellene fotóknak a látogatásról.
Tudom, hogy 6 éves téma, de nem találtam konkrét hozzászólást erre vonatkozóan, én meg csak most találtam rá, holott mást kerestem. Ilyen ez a böngészés, na!
Szóval, az az objektum a reptér mellett egy jó kis gyakorlópálya volt, legalábbis '94-ben ott voltam vezetési gyakorlaton (mármint gépjárművezetésin). Mindenféle rafinált akadályokra emlékszem, meg arra, hogy olyan hideg volt éjszaka a sátorban (mivel kitelepültünk), hogy még a vv ruhát is felvettük. Pedig október elején volt. A domboldalról rálátni Gyöngyösre, ha ott lennék, talán még a sátor helyét is megtalálnám. Eszméletlen jó gulyást főztek, az egész sorkatonai szolgálat alatt alighanem az volt az egyetlen értékelhető étel, amit ettem.
Bizony, a Bundeswehrnél is hadrendben volt az M110 és az M115 is. Az amiktól kapták volna a 8 inches (203 mm) atom-lövedéket, a W33-at, majd az utódját, a lentebb említett W79-et.
Anno bereltem lakast egy volt bundeswehr ezredestol, mondta a nemet hadsereg is lott volna ki ilyen atom-tuzersegi lovedeket, azt hiszem 200 mm atmeroju volt a lovedek.
Német-lengyel kirándulásunk első állomása a drezdai Hadtörténeti múzeum. Sok éve terveztük, hogy megállunk és megnézzük, mert szinte mindig csak átutaztunk a városon, illetve a mellette vezetett autópályákon Berlin irányába. Ezúttal azonban nem hagytuk ki.
A múzeum közelében egy szovjet II. világháborús (amit ők Nagy Honvédő Háborúnak hívnak) emlékmű közelében parkoltunk.
A jelenlegi múzeum impozáns épületét I.Vilmos császár idejében emelték 1873-1877 között, az akkori Arzenál (fegyverraktár) főépületeként. Már a XX. század elejétől fogva a Szász hadsereg múzeumaként működött, és a későbbi évtizedekben is megtartotta hadtörténeti, haditechnikai kiállítóhely funkcióját, igazodva az adott korszakokhoz. A múzeum épülete 2004-től kezdve jelentős átalakításon ment keresztül, végül 2011-ben nyílt meg ismét. A nem kis feltűnést keltő hatalmas, ék alakú acélszerkezet szinte kettévágja az épületet. Az ék hegye abba az irányba néz, ahová 1945. február 13-án fényjelzőket dobtak a szövetséges repülőgépek, amit aztán a várost elpusztító bombatámadások követtek...
Az épület melletti udvar részen egymással szemben helyezték el a NATO és a VSz hidegháborús haditechnikáit. Ez a tematika a múzeum számos tárlatánál visszaköszön, kifejezően és jól érthetően bemutatva, hogy mindkét oldalon szinte ugyanazon fegyvertípusokkal, harceszközökkel tervezték megvívni a szerencsére ki nem tört háborút. A nyugatiak részéről Gepard1-A2, M109-A3, Marder1-A3. Luchs-A2, Leopard1-A3, PzH-2000, Wiesel-1, Marder-Roland látható a fotókon, míg a keleti oldalt egy-egy BRDM-2, BMP-2, T-72M, BTR-60, BTR-50P reprezentálja.
A Libelle osztályú (131/4 projekt) torpedónaszádok 1974-től szolgáltak a keletnémet haditengerészetnél. A múzeumban kiállított 961-es számú példányt 1976-ban állították hadrendbe.
MGM-31 Pershing-1A, kétfokozatú, közepes hatótávolságú, szilárd hajtóanyagú hadműveleti rakéta szállító-indító vontatmányon. Az MN-ben is alkalmazott Scud amerikai ”ellenlábasa”.
A múzeum mögötti hátsó udvaron egy MIM104 Patriot közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszert (MAN indítójárművön) is meg lehet tekinteni.
A belső térben is sok érdekesség található. Külön egy kis tárlat foglalkozik a Wehrmacht szürreális méretű vasúti ostromágyújával, a Krupp vállalat által gyártott Dora-val. Két példány készült belőle, Gustav Krupp után „hivatalosan Schwerer Gustav-nak (nehéz Gusztáv) nevezték, de a tüzérek által adott Dora név terjedt el inkább. Az 1350 tonnás, 800 mm-es kaliberű szörnyetegek közül csak az egyiket alkalmazták harci helyzetben bizonyítottan, Szevasztopol ostrománál 1942 júniusában. Mindkét ágyút felrobbantották 1945-ben. A középső fotón egy teszt lövedék (eredeti, a hüvely és a lőpor zsák viszont replika), a szétrobbantott löveg egy darabja, valamint egy 4,8 tonnás repesz-romboló lövedék (ennek a hüvely része eredeti). A jobb szélső fotón a város elpusztítását jelképező bomba-csoport függ a múzeum mennyezetéről…
Az Egyesült Államok által gyártott W79 típusú 203 mm-es tüzérségi nukleáris lövedék gyakorló változata. M110-es önjáró, és M115 vontatható tarackhoz rendszeresítették a ’80-as évek elejétől. A közel 100 kg-os taktikai lövedéknek két változata állt rendelkezésre: az egyik egy állítható hatóerejű, legfeljebb 10 kt-ás töltetet tartalmazó, a másik egy fix hatóerejű 1-2 kt-ás fegyver.
A NATO és a VSz szembenállást szimbolizálják az üveg mögött elhelyezett, különböző típusú fegyverrendszereknél alkalmazott rakéták is. A középső fotón az NDK honvédelmi miniszterének, Heinz Hoffmannak katonai díszszemléken használt autója, a Zwickau-ban gyártott Sachsenring P240-es. A jobb oldali képen szereplő csodát szerintem senkinek sem kell bemutatni. :)
Az NDK-ban állomásozó szovjet haderő főparancsnoksága Berlintől délre, Wünsdorfban települt. A várostábla mellett számos szovjet relikviát is kiállítottak. A jobb szélső tablón az MN bajuszos katonája is ott térdel a VSZ tagországok képviselőinek társaságában.
Utolsó előtti napra maradt még egy nagyon érdekes látványosság. Moszkva északnyugati városrészében, a Moszkva csatorna tóvá szélesedő szakaszának partján található a Haditengerészet múzeuma. Noha tényleg elég messze, 15-20 km-re van a belvárostól, metróval is egész jól megközelíthető. Az állomástól még egy kényelmes 10-15 perces sétával jutottunk el a múzeumig. Maga a múzeum egy viszonylag kicsi, kétszintes épület, amelyben elsősorban a haditengerészet történetét bemutató dokumentumokat, hadihajó, tengeralattjáró maketteket (ezekből nagyon sok van, és nagyon szépek, aprólékosan kidolgozottak), egyenruhákat, személyes tárgyakat, zászlókat, műszereket, stb állítottak ki.
A part mellett viszont találkozhatunk eléggé egyedi úszó/repülő alkalmatosságokkal is. Rögtön az első egy Szkat névre hallgató légpárnás hajó. Összesen 29 db készült a 1205-ös számú projektből a ’70-es évek első felében, melyek feladata max. 40 fős haditengerészeti deszant egységek partra szállítása volt. Néhány példány az Aral-tón (amiből mára alig maradt valami…) és a Kaszpi-tengeren szolgált, a Földre visszatérő szovjet űrhajósokat „gyűjtötte be”, ha a helyzet úgy hozta. A 20 m hosszú szerkezet 49 csomó (90 km/h) sebességre is képes volt.
Mögötte egy igazi különlegesség látható: 1979-től került a Haditengerészet szolgálatába az A-90 Orljonok (Sasfióka) típusú ekranoplán. Nyilván ízlés dolga, de azt hiszem, hogy a látogatók többsége nem a szépségéről fogja megjegyezni ezt a madarat… :) Mindössze 5 db épült belőle, csapat- és teherszállító gépként alkalmazták. Állítólag a hadsereg előzetes elképzelései szerint az RszD-10 Pionyer közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták vízi (pontosabban vízfelület feletti) úton történő szállítását is ezzel tervezték megoldani. Ez utóbbi projekt nem valósult meg.
A múzeum kétségkívül domináns látnivalója a vízen úszó B-396 számú, Tango osztályú (Projekt 641B), dízel/elektromos meghajtású tengeralattjáró. A 90 m hosszú hajó 1979-ben készült el Gorkijban (ma Nyizsnyij Novgorod), 1980 és ’89 között az Északi Flottában teljesített szolgálatot, 2004-ben került a jelenlegi helyére, és 2006-ban nyílt meg, mint múzeum. A 24 db 533 mm-es torpedóval felfegyverzett tengeralattjáró leginkább a Földközi-tengeren, valamint az Atlanti-óceánon járőrözött, az ellenséges szonárok miatt a teljes hajótest vastag gumiborítást kapott.
A tengeralattjáró 7 rekeszre volt/van osztva, az elsőben kapott helyet a 6 db torpedóindító tubus. A rekeszeket, és úgy általában a hajó belsejét kissé átalakították, hogy kerekesszékkel is végig lehessen rajta gurulni. A rekeszeket elválasztó nyomásálló és hermetikusan zárható páncélajtókon feltüntették az adott rekesz térfogatát, és azt, hogy az ajtó (valamint a rekesz válaszfala) mekkora nyomásnak bír ellenállni.
A hajó agya, a ”Pirit” vezérlőrendszer, amellyel a tengeralattjáró mozgását, navigálását irányították. A legnagyobb sebesség felszínen 13, alámerülve 16-17 csomó volt. A legnagyobb merülési mélység 400 m, noha a vázszerkezet és a hajóburkolat 600 m mélységben levő víznyomás esetén roppant volna meg...
A 75-80 fős személyzet részére nem túl nagy életteret alakítottak ki, külön hálókabinja csak a kapitánynak volt, míg az „egyszerű” tengerészek a belső térben itt-ott (leginkább a törzs hátsó részében) kialakított fekhelyeken pihenhettek. A hajtó teljes személyzettel 3-4 napot volt képes víz alatt maradni, utána mindenképpen felszínre, vagy felszín közelébe kellett volna emelkednie friss levegőért.
A tengeralattjáró mozgásáról három-három dízel, illetve villanymotor gondoskodott. Ez utóbbi közül kettő a jobb oldali fotón látható (legalábbis egy részük), a harmadikat a már említett belső kialakítás miatt kiszerelték. Az ötödik rekeszben levő hathengeres, egyenként 1900 lóerős dízelmotorokból is már csak egy van a helyén.
A bal oldali fotón egy vészhelyzetben használható RSzU-1D típusú jelzőbója látható. Kettő ilyen volt a tengeralattjáróra szerelve, amelyek szükség esetén a felszínre emelkedtek, rádió- és fényjeleket sugározva segítettek a kutató-mentő csapatoknak megtalálni a hajót. Ezen kívül a tengeralattjáróhoz kapcsolódó kábelen keresztül kétirányú vezetékes telefonkapcsolatot lehetett létesíteni a személyzettel.
Hasonló rokonához volt szerencsém nyugatabbra (Sisu Nasu), a vezető annyit mondott, ne akadjon el, mert onnantól csak helikopterrel tudnak menteni :-).
Nagyjából 35 perc alatt vonult el a teljes „mezőny”. Ahogy az utolsó rendőrautók is elhaladtak, azonnal nekiálltak a takarításnak, megindult az utcaseprő és útmosó autók népes flottája.
Este városszerte számos helyszínen tűzijátékokkal, utcabálokkal, koncertekkel zárták a napot. Gyanítom, hogy másnap sok orosz maradt otthon „szabadságon”… :)
Elérkezett május 9-e, a Győzelem Napja, a felvonulás, utazásunk talán legfőbb programja. Szerencsére nagyon szép, tiszta idő volt (ennek elsősorban a repülés miatt volt jelentősége, hiszen a főpróbán az alacsony felhőalap miatt nem vettek részt a légi járművek). Pár nappal korábban kinéztünk egy helyet a Kreml közvetlen közelében, a Bolsoj Moszkvoreckij hídfőnél, ahol a Vörös térről jövet elkanyarodtak a harcjárművek. Onnan kiválóan láthattuk volna a tér felett elszálló repülőket, helikoptereket is. Az nyilvánvaló volt, hogy a Vörös térre esélyünk sincs bejutni, hiszen azt már a főpróba előtt lezárják. Sajnos 9-én - az előzetes információkkal ellentétben - a hidat is lezárták, így kénytelenek voltunk másik helyet keresni. A végeredmény az lett, hogy ugyanoda mentem vissza, ahonnan a főpróbát néztük végig. Ott gurult el minden az orrunk előtt, igaz a repülő szerkezeteket elég messziről láthattam (kb 5 perc alatt áthúztak Moszkva egén). Alig tudtam értékelhető fotókat készíteni róluk, igaz engem elsősorban a szárazföldi haditechnikák érdekeltek.
Az első fotón négy Mi-8AMTS kísér egy Mi-26 nehéz szállítóhelikoptert. A következőn a hadászati, nagy hatótávolságú bombázók pazar csoportja: három Tu-22M3, előttük pedig egy Tu-160-as. Jobbról a második képen Il-76MD teherszállító gépek, míg a jobb szélső fotón három Tu-95MSz stratégiai bombázó (valójában robotrepülőgépek hordozására átalakított változat).
Időközben a sugárút mindkét oldalán a főpróbán látottnál (nem meglepő módon) sokkal nagyobb tömeg gyűlt össze. Gyakorlatilag a teljes oda-vissza útvonal mentén végig állt a nép.
Miközben a repülőgépek, helikopterek átszálltak a város felett, a sugárúton már érkeztek a szárazföldi eszközök is. A katonák felszabadultan integettek, a gépjármű vezetők dudáltak, látszott, hogy ez már más volt, mint a főpróba. Túl voltak az éles bemutatón, amire hónapokon keresztül készültek. Az események probléma nélkül lezajlottak, így természetes, hogy a visszautat jól láthatóan megkönnyebbülve, vidámabban, és mindezek mellett persze kellően fegyelmezetten tették meg. A tömeg pedig jó partner volt: éljenzett, üvöltözött, rajongott a fiaiért… :)
A Patriot Park – nem meglepő módon - olyan különlegességekkel is büszkélkedhet, amelyek nem sok haditechnikai gyűjteményben, múzeumban, esetleg emlékparkban vannak kiállítva.
A 15A20 (UR-100K, NATO jelzése SS-11) második generációs, 2 fokozatú, folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta alaptípusa több tekintetben is vezető szerephez jutott. A legnagyobb számban (990 db, ebből 420 db a továbbfejlesztett K jelzésű, amely a fotókon is látható) telepített 10-12 ezer km hatótávolságú stratégiai fegyver a Szovjetunió válaszlépése volt az amerikai Minuteman ICBM rakétákra a ’60-as évek második felétől kezdődően. Ezen kívül ez volt az első típus, amelyet a rakétasilóban már konténerben tároltak (és persze szállítás közben is), valamint nem „csoportban”, hanem szétszórva, egymástól akár 7-10 km-re épített silókba telepítettek, jelentősen növelve ezzel a védelmüket. A 15Ja42 GRAU kódú konténer hermetikusan lezárva, túlnyomás alatt, biztosította a meghatározott hőmérsékleti és páratartalmi értékeket. A tubusban és annak külső peremén jól láthatók a rakéta két fokozatának oxidáló- és tüzelőanyag töltő és leeresztő csővezetékei, valamint a csatlakozó csapok.
A mellette fekvő, az UR-100 utódjaként tervezett és megvalósított, de nagyjából kétszer akkora tömegű (105,6 tonna) 15A35 (UR-100NUTTH, SS-19) típusú, harmadik generációs rakétából 1979 és 1984 között 360 db-ot állítottak szolgálatba, ebből 20-30 db még jelenleg is aktív, hadrendben áll, köszönhetően a jelentősen meghosszabbított tárolhatási időnek és a kiváló konstrukciónak. A 15Ja54 jelű, lezárt állapotban semleges/közömbös nitrogénnel töltött, kompozit anyagból készült konténer esetében jól megfigyelhető, hogy az előbb említett feltöltő és leeresztő csöveket, a nyomáskiegyenlítő és a túltöltés ellen biztosító szelepeket, csapokat már a külső felületre szerelték. A folyékony hajtóanyag komponensei a tüzelőanyag (aszimmetrikus dimetil-hidrazin) és az oxidálóanyag (nitrogén-tetroxid). A 24,3 m hosszú rakétát - a harmadik generáció legfőbb jellemzőjeként - MIRV (multiple independently targetable reentry vehicle), azaz külön-külön a célokra irányítható, manőverezni képes, 550-750 kt hatóerejű nukleáris töltetű harci részeket (ennél a típusnál 6 db) tartalmazó fejrésszel szerelték.
A hadászati interkontinentális rakéták mellett fekvő, 11K68 GRAU jelzésű hatalmas Ciklon-3 hordozót nem kizárólag katonai célokra használták, igaz elsődleges feladata a különböző felderítő, és kommunikációs műholdak viszonylag kis magasságú (a terheléstől függően 180-1000 km) Föld körüli pályára állítása. A több, mint 39 méter hosszú, háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta azonban tudományos feladatokat is ellátott. A hidegháborút követően sokkal nagyobb szerepet kaptak az olyan műholdak űrbe juttatása, amelyek pl. a naptevékenységet figyelték meg, vagy a Föld időjárási jelenségeiről gyűjtöttek adatokat.
A következő néhány fotón a Stratégiai/Hadászati Rakétaerők (RVSzN) kiszolgáló, kísérő járművei láthatók. Külsőre nagyon hasonlóak, laikusok számára szinte teljesen egyformák, de valójában mindegyik más feladatot látott/lát el, némileg eltérő felépítménnyel, és persze típusjelzéssel.
Balról kezdve: 15V179, MSz-1 (машина связи-1) az rakétaezred és az osztály mobil harcálláspontjának híradó járműve (MAZ-543A alvázra építve), mellette egy 15V167 típusú MBU (машина боевого управления), azaz a rakéta előkészítését és indítását osztály szinten „levezénylő” gépjármű. A jobb oldali két képen látható 15T118 típusú jármű (MAZ-543M alvázon) 6 mini szobára osztott felépítménye 24 személy részére tudott „szállást”, pihenést biztosítani terepen, gyakorlaton és harci körülmények között egyaránt.
15T117 GRAU jelzésű tábori konyha, személyzeti étkezőjármű (szintén MAZ-543M alvázzal). Tulajdonképpen a kantin. A kabin hátsó felében 4 kis asztallal, padokkal, előtte egy komplett konyha, mosogatókkal, illetve élelmiszertároló helyiség, különböző méretű rekeszekkel, hűtőkkel.
A bal felső fotón hátulról látható BAZ-135MB a VR-3 Rejsz harcászati felderítő rendszer szállító-indítójárműve, melyhez Tupoljev tervezte a robotrepülőgépet (Tu-143). A szovjetek a ’80-as évek közepén a VSz országok közül Csehszlovákiába (24 db két században) és Romániába is exportálták a típust. A következő képeken viszont már a Haditengerészet partvédelmi erőinek harcjárművei szerepelnek: a Szovjetunióban 1978-ban hadrendbe állított 4K51 GRAU jelzésű Rubezs rendszer (A NATO által SSC-3-nak jelölt) 3Sz51 típusú szállító-indítójárműve. A P-15(M) Termit robotrepülőgépeket elsősorban hadihajók ellen tervezték bevetni. A ’80-as évek elején az NDK és Lengyelország is vásárolt a rendszerből. Az alsó fotókon egymás mellett állnak a Rubezs, és elődje az 1966-ban szolgálatba kerülő 4K44 Redut rendszer (SSC-1B) harcjárművei. Ez utóbbi típust csak a Szovjetunió (majd Oroszország) alkalmazta. A tubusból induló 9,5 méter hosszú P-35-ös robotrepülőgép legnagyobb hatótávja közel 500 km.
Torpedók, tengeri aknák, vészhelyzeti mentőbóják, hajófedélzeti fegyverek, köztük légvédelmi rakéták, és az előbb említett P-15 Termit robotrepülőgép (a jobb oldali fotón a bal szélső nagy szürke ”bálna”).
Mindössze négy darabot (ennyi is készült a típusból) rendszeresített a Haditengerészet a Poiszk-2 (1832-es projekt) mélytengeri búvárhajóból 1975 és 1989 között. A Parkban kiállított Asz-27-es példányt csak 2016-ban vonták ki az aktív szolgálatból, és utána került a múzeum gyűjteményébe. A mélymerülő tengeralattjáró 3 fős személyzettel 2000 m-es mélységig volt képes kutatási, mentési, és tudományos feladatok elvégzésére.
A Park hátsó sarkában kaptak helyet az üzemanyag szállító teherautók, nyerges vontatók. Közülük a Légierő nagy hatótávolságú repülőgépeit kiszolgáló óriási tartálykocsik a leglátványosabbak. Szépen sorban egymás mellett parkolnak, kezdve már az ’50-es évektől alkalmazott típussal, a TZ-16–tól, egészen az ATZ-90-8685Sz-ig. (TZ топливозаправщик – tartálykocsi, míg az ATZ автотопливозаправщик – automata tartálykocsi). Ezek a járművek még jól láthatóan felújítás, helyrepofozás előtt vannak, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan rájuk is sor kerül.
A bal szélső fotón látható JAZ-210D által vontatott TZ-22 tartálykocsi kapacitása 22.000 liter kerozin. A középsőn képen MAZ-7410 nyerges vontatón egy TZ-30-as (30.000 liter), a jobb oldalin pedig ATZ-60-8685 típus. Ez utóbbi a ’80-as évektől alkalmazott vontatmány 60 m3 üzemanyag szállítására képes.
Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb: az 1987-ben hadrendbe állított ATZ-90-8685Sz, azaz a típusjelzés is utal a 90.000 liter űrtartalomra. A szerelvény hátsó félpótkocsija a feljebb írt 60-8685-ös, előtte pedig egy 30.000 literes első félpótkocsi ül a MAZ-74103 vontatón. Az adagolórendszer percenként 2500 liter naftát volt képes átpumpálni. Ha belegondolunk, nem is olyan meglepőek az irdatlan méretek, hiszen egy hadászati, nagy hatótávolságú bombázó üzemanyag igénye több tízezer liter kerozin.
Örülők hogy veletek lehettem ezeken a helyeken. Szép képeid vannak lehet én nem fogok ilyeneket feltenni. De láttam mindezt és nagy élmény volt. Köszönöm!!
Az előző héten Németországban és Lengyelországban kirándultunk a barátaimmal, ezúttal is sikerült nagyszerű objektumokat meglátogatni.
Többek között megnéztünk a drezdai hadtörténeti múzeumot, a VSz EFE és a Nyugati Stratégiai Irány 4 szintes harcálláspontját Falkenhagen mellett, korábbi II-vh-s N-anyag (klór-trifluorid) üzemet, egy Stasi harcálláspontot, elképesztő méretű NVA üzemanyag tartályokat, végigjártunk mindhárom Lengyelországban épült szovjet 7-es típusú (nálunk Tótvázsony/Nagyvázsony mellett) atomfegyver tárolót, melyek közül az egyik kifogástalan állapotban megőrzött múzeum, az Északi Hadseregcsoport központi kórházát Legnicában, és a túra végén a BARSz 201-es állomást (valamint - igaz csak kívülről - a volt csehszlovák 402-est is).
Mindezekről fogok többet is írni, igaz előtte még befejezem a moszkvai történeteket, amelyekből már nem sok van hátra. Soha nem érem utol magam... :)
A Patriot Park északi, expo területétől bő egy km-re van kialakítva a tényleges múzeum, a komplexum 1-es területe. Az előzőleg meglátogatott rész sem volt akármi, de ez talán még azt is felülmúlja – szerintem. Egészen szenzációs gyűjteményt és magas nívójú kiállítást sikerült létrehozniuk szabadtéren és a csarnokokban egyaránt, ami folyamatosan bővül. Mindenesetre hely még jócskán áll rendelkezésre. Ha jól emlékszem, hétvégeken saját, menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratok közlekednek a Park egyes részei és a kubinkai páncélos múzeum között.
Noha repülőgépekből és helikopterekből még közel sincs akkora kollekció, mint mondjuk a szárazföldi haditechnikákból, azért találkoztunk néhány nagyon szép állapotban bemutatott példánnyal. A közelmúltban hallani lehetett olyan híreket, miszerint a monyinói repülőmúzeumot megszüntetik, és átszállítják ide a gépek nagy részét (a többit pedig megsemmisítik), de egyelőre ez még nem történt meg. Nem tudom, hogy lesz-e belőle valami, és ha igen, mikor, de remélem, hogy az értékeket nem hagyják veszni!
A következő fotókon olyan típusok láthatók, mint a nagyon szép formájú, két hajtóműves MiG-29 vadászgép, mellette egy Szu-24MP, a bombázógép elektronikai felderítő változata. A jobb felső fotón egy Szu-27UB vadászgép, kétüléses kiképző változata. Az alsó sor első képén egy igazi „nagyágyú” látható, a Honi Légvédelem részére kifejlesztett, 1981-ben rendszeresített, és jelenleg is hadrendben levő MiG-31-es elfogó vadászrepülőgép. A típust a Szovjetunió nem exportálta. Alul középen egy MiG-25PU, a nagy sebességű elfogó vadászgép kiképző változata. Nem szokványos megoldásként az oktatókabin a pilótafülke elé, a radar helyére került, kissé szokatlan megjelenést kölcsönözve a gépnek. A jobb alsó fotón a Honi Légvédelemnél 1965-ben hadrendbe állított Szu-15-ös, és mellette elődje, egy Szu-9 szerepel.
A múzeum dolgozóinak kreativitását jelzi az egyik, An-124 által ihletett pad.
Mi-26 nehéz szállítóhelikopter, jelenleg a legnagyobb forgószárnyas a világon, amely számos emelési rekordot tart. Mellette szinte törpének éreztük magunkat. 1986-ban a típus részt vett a csernobili kárelhárításban, mentesítésben is. A középső fotón egy Mi-8MT, több feladatú közepes szállítóhelikopter látható, ennek export változata Mi-17 jelzéssel ismert. A jobb oldali kép előterében a Haditengerészeti Légierő két képviselője, egy Kamov Ka-29 (csapat) szállító-deszant helikopter és egy Ka-27, leginkább tengeralattjárók elleni hadviselésre kifejlesztett hajófedélzeti forgószárnyas, amely 1982-től állt a Haditengerészet rendelkezésére.
Igazán látványos a légvédelmi rakéták, lokátorok gyűjteménye is. A felső sor fotóin egymás mellett: vontatható Sz-300PT (SA-10A) rendszer 5P851 indítója, Sz-300PM2 típusú lérak rendszer 30N6E2 jelzésű tűzvezető (célmegvilágító és rávezető) radarja, Sz-400 Triumf rendszer 5P85TM2 indítója BAZ-6402 nyerges vontatóval mozgatott tréleren, Sz-300PMU (export verzió) 96L6E kóddal ellátott alacsony/közepes/nagymagasságú célfelderítő lokátorállomása, és végül a Moszkva köré telepített, silóból indítható 5Zs60 (A-135 Amúr) ellenrakéta-rendszer 5T92 szállító-betöltő járműve MAZ-543M alvázon. Ez utóbbi esetében a 80 km-es hatótávval bíró 53T6 típusú rakéta 10 kt-ás nukleáris töltetetű fejrészt hordozott. A teljes Amúr rendszert 1995-ben minősítették hadra foghatónak.
Az alsó sor középső fotóján az 1967-ben hadrendbe állított és telepített Sz-200 Vega (SA-5) nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer 5P72V indítóállványa 5V28 rakétával. Hazánkban Mezőfalván ’86-tól ’97-ig települt egy 2 tűzcsatornás osztálycsoport. A jobb alsó képen egy Sz-75M Volhov (SA-2), közepes hatótávolságú komplexum, mögötte Sz-125M Nyeva (SA-3B) kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer 5V27D rakétával. Magyarország mindkettőből vásárolt, többek között a Budapestet oltalmazó tűzrendszert is ilyen komplexumok alkottak.
A rádiótechnikai alakulatoknál rendszeresített 35N6 Kaszta, 2 dimenziós kis magasságú felderítő lokátor (dm-es hullámhossz tartomány) Kamaz 43101 felépítményeként, mögötte egy Szt68UM 35D6 jelzésű, 3 dimenziós közepes hatótávolságú felderítő radarállomás (cm-es tartományú) vontatható tréleren.
Harckocsikból sincs hiány az 1-es területen sem. Az első fotón egymás mellett balról jobbra T-64BV, T-64B1, T-72A, a következőn egy T-80B, majd egy T-72A, és végül, de nem utolsó sorban, a reaktív páncélzattal alaposan felszerelt T-64BV közelebbről is.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindent, minden egyes járművet, fegyvert, harceszközt megnéztem, pedig nyitástól zárásig jártuk a Patriot Parkot. Nagyon sok olyan technika volt, amit el kellett engedni (leginkább műszaki, kiszolgáló, teher- és csapatszállító járművek), mert nem jutott rá idő, és voltak számomra érdekesebbek.
Nem olyan régóta nézem a fórumot és olyan kérdésem lenne, hogy azok a laktanyák, amiket azért még őriznek, azokra a helyekre hol lehet kérni engedélyt?
Milyen szervnek kell ezt jelezni? Honvédség? Ha erdészethez tartozik a terület akkor nekik?
Az első telefonig jutottam, a HM jogi osztályán a hölgy azt mondta, tapasztalata szerint élből vissza szokták utasítani a belépést a Kis-Moszkvába (állítólag veszélyes). Ehelyett viszont elmentünk Szentkirályszabadjára, ami látványban kb. ugyanezt nyújtotta, igaz, atomsiló és berendezési tárgyak nélkül. Eleve nem is értem, miért őrzik ennyire az egyiket és a másikat miért nem.
Próba, cseresznye, köszönöm a választ. Habár az idő annyira szorít (csütörtökön indulunk), hogy az esély tényleg csak egészen minimális. Ha másért nem, hát kíváncsiságból megérdeklődöm a dolgot.
9K58 (BM-30) Szmercs 300 mm-es rakéta-sorozatvető MAZ-543M alvázra szerelve. Sorozat tüzeléskor a ”Tornádó” 40 mp-en belül indítja a 12 db 800 kg-os rakétát maximum 70-90 km távolságra a felhasznált töltettől függően. A típust a közelmúltban több háborúban is alkalmazták. A jobb oldali fotón BM-21 Grad, 122 mm-es rakéta-sorozatvető Ural-375D alvázon, 40 vetőcsővel. (a BM annyit tesz, mint боевая машина - harcjármű). Széleskörűen rendszeresítették hadosztály, hadsereg, front szintű rakétatüzér alakulatoknál.
A park látnivalói közül számomra kétségkívül az egyik legérdekesebb a 15P158 GRAU kóddal jelzett RSz-12M (SS-25) Topol mobil interkontintentális ballisztikus rakétarendszer indítójárműve, és a mellette álló kiszolgáló járművek. A fotókon is látható vízfoltok, pocsolyák nem az esőnek köszönhetők, hanem időnként fellocsolták a betont, olyan meleg és szikkasztó volt az időjárás.
A 15Zs58 (RT-2PM) jelzésű szilárd hajtóanyagú rakéta a hőmérséklet és páratartalom szabályozott hermetikusan zárt konténerből indul az ún. hidegindításos eljárással. A rakéta 1 tonnás fejrészt hordoz, amelyben az 550 kt-ás nukleáris töltetettel képes akár 10000 km-re csapást mérni. A hét tengelyes, 14x12 hajtásképletű MAZ-7917 alapra szerelt 15U168 indexű indítójármű teljes harckész tömege 105 tonna. Az első ezredet 1985 nyarán fegyverezték fel ezzel a hadászati komplexummal. Noha a típusból néhány tucat még mindig szolgálatban van Nyugat-Szibériában a 35. rakéta hadosztálynál, hamarosan az utolsó példányokat is nyugdíjazzák. A jobb szélső fotón a parancsnoki fülke mögötti masszív, földre támasztott hengeres szerkezet az AGK (automata girokompasz), amely az indítást megelőzően a talpán levő fémtüskékkel ”beleharap” a talajba, fixálja az egész szerelvényt, beállítja annak vízszintes pozícióját. A ”célzórendszer” részeként meghatározza az indítószerkezet pontos térbeli koordinátáit, a rakéta indításához és programozásához szükséges precíziós irányzási adatokat (teszi ezt az azimut egy ívmásodperces pontosságával, ami legfeljebb ~30 métert jelent).
A Topol komplexum 15V148 típusú kiszolgáló, kísérő járműve (MAZ-543M alvázon), melynek a feladata az indítóegység harckészültségének biztosítása terepen. Ez egyrészt jelenti az energiaellátást, amiről 2 db 30 kW-os dízel aggregátor gondoskodik, másrészt az őrzés-védés irányítását - szervezését. A felépítmény továbbá 10 fő részére nyújt ellátást saját mini konyhával, étkezővel, valamint pihenési lehetőséget. A leghátsó részében kialakított operátor fülkéből lehetséges a teljes rendszerellenőrzés és a rakéta indítására is.
Szintén a Topol rendszer egyik kísérője a 15V75 GRAU jelzésű kommunikációs gépjármű, melynek felépítményén helyet kapott egy hermetikusan zárható osztott kabin rádiószobával és technikai helyiséggel, ahol többek között az operátor pult, fegyverszekrény, mikrohullámú adók, kezelőpanelek, klíma belső egységek, stb voltak elhelyezve. Az R-412 Torf típusú troposzféra rádióállomás feladata az ezred kapcsolattartása a hadosztály parancsnoksággal, magasabb egységekkel, harcálláspontokkal, valamint a kiszolgáló járművek, a konvoj tagjai közötti rádióösszeköttetés zavartalan működésének biztosítása.
A következő fotókon az 1976-ban hadrendbe állított 9K79 indexű Tocska (SS-21) harcászati rakétakomplexum 9P129 indítójárműve látható BAZ-5921 alvázra építve. A jóval korszerűbb Tocskával az MN-ben is rendszeresített Luna-M-eket váltották a ’80-as években, igaz Magyarországon csak a DHDSCs Tatára összevont rakétadandárja volt ezzel ellátva. Az MN részéről Nagykanizsára terveztek egy osztályt, de az anyagiak és a rendszerváltás közbeszólt. A jobb oldali képen a 9M79 jelzésű rakéta 9Ja234 típusú szállító konténere látható. A rakéta alaptípusának legnagyobb hatótávja atomtöltetű fejrésszel mintegy 70 km volt, a későbbi változatok ennek több, mint a dupláját tudták.
A szovjetek az Sz-300 típusú légvédelmi rakétarendszert a ’70-es évek végétől kezdődően fejlesztettek, gyártottak a Honi légvédelem, a Szárazföldi haderő, és a Haditengerészet részére egyaránt, természetesen eltérő karakterisztikával. A bal szélső képen egymás mellett látható a Hadsereg és a Honi légvédelem részére készült változat. A középső és a jobb oldali fotón az Sz-300PM (P, mint PVO, azaz Honi légvédelem, és M, mint modernizált) jelzésű nagy hatótávolságú mobil rendszer 5P85Sz indexű szállító – indítójárműve látható. A rendszert a Moszkvát körülölelő egyik légvédelmi gyűrűbe is telepítettek 1989-től kezdődően. A 150 km-es hatótávval bíró rakéta az extrém alacsonyan, akár 10-20 méteren repülő célok ellen is hatékony. Az Sz-300-as telepítését a szovjetek a Magyar Néphadseregnek is megszellőztették a ’80-as évek vége felé, de ebből végül semmi nem lett.
A szárazföldi haderő részére kifejlesztett, a Krug (SA-4) utódjának szánt Sz-300V (V, mint Vojszko) front szintű csapatlégvédelmi rakétarendszer a NATO-tól az SA-12 jelölést kapta. Az 1983-ban hadrendbe állított komplexumot úgy tervezték, hogy képes legyen az ellenség hadműveleti - harcászati ballisztikus rakétáinak megsemmisítésére is. A 9A83 kóddal ellátott lánctalpas indítójárműre szerelt 9M83 típusú rakéták legnagyobb hatótávja 75-100 km volt. A jobb oldali fotón a rakétatubusok alatt a célmegvilágító radar kagyló alakú antennája látható lehajtott állapotban.
Ha már szóba került a csapatlégvédelem: A felső képen egymás mellett egy Sztrela-10 (annak jobb oldalán egy D-48, 85 mm-es páncéltörő ágyú), egy Tunguszka, és egy Osza. A bal alsó fotón a 9K37 Buk (NATO kódja SA-11), hadsereg szintű légvédelmi rakétakomplexum lánctalpas indítójárműve. A rendszer 1979-ben került hadrendbe. A középső két képen egy 9K33 Osza (SA-8) komplexum BAZ-5937 típusú indítójárművel. 1971-től alkalmazták a gépesített lövész hadosztályok lérak ezredeinél. A jobb szélső fotón pedig a 2K22 Tunguszka (SA-19) rendszer 2Sz6 jelzésű légvédelmi harcjárműve, amelyet 1982-ben rendszeresített a hadsereg a gépesített lövész és a páncélos ezredek légvédelmi tüzérütegeinél. A torony a 8 rakétán kívül 2 db 30 mm-es gépágyúval is fel van szerelve.
Van egy ket objektum, ami szeintem a jövöbe is hasznalva lesz, ezert nem lehet mar bemenni.Az, hogy körülötte meg nő a gaz, meg a dzsumbuj az nem számit.
Nem képtelenség, van rá esély - igaz nagyon minimális. Ha megpróbálod, azzal nem veszítesz semmit. A magam részéről több alkalommal is sikerült engedéllyel bemenni, bár ezek már több éve voltak. Azóta jobban elzárkóznak ettől - számomra teljesen érthetetlen okok miatt. Még idegenvezetés is lehetséges... :)
Nem, egymástól úgy 6-7 km-re vannak. Bár most már tank múzeum a Patriot Park egyik kiállítóterületének tekinthető. Sok eszközt is átszállítottak oda. Pár éve hallottam olyan híreket, szóbeszédet, hogy a Patriot Parkba akarják összevonni a kubinkai és a monyinói múzeumok gyűjteményét, és átszállítják a repülőgépeket is (legalábbis nagy részüket, a maradékot szétvágják). Nem tudom, hogy ennek mi a valóságalapja, és mi valósul meg belőle a jövőben, de egyelőre a monyinói repülőmúzeum még a régi helyén van, és látogatható -ahogy arról írtam is.
Ez igaz, de azért az országban bőven van T-34 kiállítva. A páncélosmúzeumhoz vezető út elágazásában speciel egy ISz-3 (Ioszif Sztálin) fogadja a látogatókat.
Meglehet, a nálam tájékozottabbak eleve képtelennek tartják az ötletet, mégis, megfordult a fejemben, hogy középiskolai tanárként el tudnék -e vinni egy osztályt 'Kis-Moszkvába', a tótvázsonyi laktanyába. Idegenvezetés nyilván nem létezik, kíséret nélkül (szabályosan...) aligha lehet közlekedni, a bejutáshoz, felteszem, minisztériumi engedély szükséges - akinek viszont van ezirányú tapasztalata, esetleg cáfoljon meg.
II. világháborús emlékhelyekre a T-34-et rakták, mert az az autentikus, az illik oda. De ez itt nem kifejezetten II. vh-s emlékhely, hanem az orosz hadseregről, haderőkről szól, ezen kívül T-34 egyébként is van elég kiállítva gondolom.
érdekes ,hogy régebben nálunk és egy-két keleti országban a háborus emlékhelyeknél az ikonikus,legendás T-34-es volt mindenhol kiállitva, itt meg T-62..vagy csak mi szoktuk igy meg?
Láttam muzeumba a holdkompot is, amivel Neil Amstrong leszallt a holdra, akkora kb mint egy trabant kombi, kicsit szogletesebb.Fel tudott szerintem szallni mert kisebb a gravitacio a Holdon, ami 1hatoda a foldinek.Tehat 60 kg itt a földön, az ott fennt csak 10kg elvileg kisebb teljesitmeny kell a felmelkedeshez.
Minap voltam Ferihegyen(nekem mindig az marad), kijove Vecsest elhagyva Vecses szelen voltak antennak, de eleg elhagyatottnak tunt, nem tudtam lefotozni, megnezem a google earthon, este felrakom ide.mi lehet az a objektum?
A következő helyszín, ami szintén fő látnivalóként szerepelt a tervünkben, a Moszkvától 40 km-re található Patriot Park. Az Orosz Hadsereg óriási - kisvárosnyi - területen fekvő haditechnikai témaparkját 2014-ben kezdték építeni, és 2016-ban nyitották meg a látogatók előtt. Az egészen lenyűgöző haditechnikai gyűjtemény mellett fegyverkiállításokat, katonai bemutatókat, expókat, és nagyon sok olyan programot szerveznek, ami valamilyen szinten kötődik az orosz fegyveres erőkhöz.
A terület akkora, és annyi a néznivaló, hogy egy nap nem elég a bejárásához (nyilván ez személytől függ). Moszkvából egy reggeli vonattal indultunk Kubinkába (ahol a világhírű páncélos múzeum is található), majd onnan taxival mentünk a vasútállomástól kb. 10 km-re levő Parkhoz. A kubinkai vasútállomás előtt egy T-62M harckocsi fogadja a vonatról leszállókat (vagy az épp erre járókat).
A Patriot Park északi területének egyik bejárat épülete. A hatalmas beton terek, kiállító csarnokok több mint elegendő helyet biztosítanak a különféle rendezvényeknek.
A haditechnikákat tematikusan rendezték el, nagyon kényelmesen végig lehet nézni őket, nincs zsúfoltság, az egész park igényesen van kialakítva. A bejárathoz legközelebb a harckocsik látványos sora esett. Egy-egy típusból több változatot is kiállítottak.
Talán kissé szokatlan látvány egy T-55-ös reaktív páncélkazettákkal telepakolva, a bal oldali két fotón a ’85-ben fejlesztett AMV változat látható. Mellette pedig az utódja, egy T-62 szerepel, annak is a T-62MV jelzésű korszerűsített változata, reaktív páncélzattal szintén bőven ellátva, már 115 mm-es löveggel szerelve.
Sorban haladva következik egy T-64BVK. Az alap T-64-est a ’60-as évek második felében rendszeresítették a szovjet hadseregben, külföldre nem exportálták. A BVK a BV továbbfejlesztett típusának parancsnoki változata. A T-64-est könnyű megkülönböztetni a hozzá egyébként nagyon hasonló T-72-től (a jobb oldali képen), elég csak az infravörös sugárvető helyzetét megnézni, amely a T-64 esetében a löveg bal oldalán helyezkedik el, illetve valamivel kisebb, zárt futógörgőkkel szerelték, mint a T-72-t.
A T-80-as harckocsi fő jellegzetessége az 1000 lóerős gázturbina meghajtás. A fotón levő alapváltozathoz képest a későbbi típusokba már egy erősebb 1250 lóerős gázturbinát szereltek. Szintén csak erre, az alap T-80-ra jellemző, hogy az infra fényszóró a bal oldalon van, mivel a torony még a T-64-é, a későbbi változatok esetében már visszakerült a jobb oldalra. Az 1976-tól szolgálatba állított T-80-asokat csak a szovjet időszakot követően exportálták.
A park tüzérségi fegyverekkel is szépen el van látva. A T-80-as harckocsi alvázára épített MSzTA-Sz, 2Sz19 152 mm-es löveggel fegyverzett, 42 tonnás önjáró tarack az MN-ben is rendszeresített 2Sz3 Akácija utódja. A felvonuláson több ilyen (valójában ennek egy későbbi, fejlesztett változata) is részt vett.
A bal szélső és középső fotón a hadsereg közvetlen tüzérdandároknál alkalmazott 2Sz5 Jácint-Sz, 152 mm-es önjáró löveg, jobb szélső fotón 2Sz4 Tyulpan (azaz Tulipán) önjáró aknavető látható. Minkét fegyver képes (volt) tüzérségi harcászati atomlőszer kilövésére. A 240 mm űrméretű Tulipánt jellemzően front közvetlen nagy tűzerejű tüzérdandárok osztályainál rendszeresítette a szovjet hadsereg.
A bal szélső és középső fotón egy 2A36 jelzésű, Jácint-B 152 mm-es vontatott ágyú látható. Az 1975-ben szolgálatba állított közel 10 tonnás fegyver lőtávolsága a használt lőszertől függően 30-40 km. A jobb oldali képen szereplő 2A65 MSzTA-B vontatott tarack 152 mm-es űrméretű löveggel rendelkezik, 1987-ben került rendszeresítésre. Talán mondani sem kell, hogy ezek szintén alkalmasak nukleáris töltetű lövedék célba juttatására.
A bal oldali fotón egy 2A29 típusú, MT-12 Rapira, 100 mm-es páncéltörő ágyú látható, melyet a VSz haderejében hadosztály és hadsereg szinten egyaránt alkalmaztak a páncéltörő alegységeknél. A jobb szélsőn pedig egy 2A18 kóddal ellátott Gaubica (D-30) 122 mm-es ágyútarack szerepel. A típust 1963-tól rendszeresítették, hazánkban nem volt hadrendbe állítva.
A felvonulás főpróbáját követően a gyors tömegközlekedést kihasználva elmentünk a Novogyevicsi temetőhöz. Három éve jártam ott első alkalommal, már akkor láttam, hogy jóval több idő szükséges az alapos körbejárásához. Az idén jött el ismét a lehetőség, és már eleve úgy terveztem az utat, hogy erre feltétlenül sort kell keríteni.
Ezúttal már előre kinéztem azokat a síremlékeket, amelyeket szerettem volna megnézni, így aztán a megfelelő parcellák és a sorok számainak ismeretében sokkal gyorsabban és egyszerűbben ment a dolog.
Az első, amit megkerestünk Julij Hariton sírhelye. Ő nem más, mint a szovjet Oppenheimernek tekinthető nagyszerű fizikus, lángelme. Annak az Arzamasz-16 (Szarov) nevű zárt és térképeken sem szereplő „titkos” városban működő intézetnek volt 46 éven keresztül a tudományos igazgatója, ahol a szovjet atomfegyver kutatás, fejlesztés és gyártás folyt 1946-tól kezdődően.
A bal oldali fotón Vlagyimir Cselomej akadémikus nyughelye, az OKB-52 (опытно конструкторское бюро - kísérleti tervező iroda) vezetője, főkonstruktőre. Rakéta-, repülőgép-tervező mérnökként tevékeny rész vállalt a szovjet űrprogramban, az iroda nevéhez fűződik - egyebek mellett - a legnagyobb számban telepített interkontinentális ball. rakéta az UR-100 (SS-11) is. A másik fotón szintén egy rakétatudós Mihail Jangel síremléke látható. Ő egy rövid ideig Koroljov helyetteseként dolgozott, majd az 1954-ben megalakult OKB-586 (később Juzsnoje) tervezőirodát irányította 1971-ig, ahol az évek során olyan típusokat fejlesztettek, mint az R-12 (SS-4), R-16 (SS-7), R-36 (SS-9), MR UR-100 (SS-17), R-36M (SS-18), stb. Igazi nagyágyúnak számított mind a folyékony, mind a szilád hajtóanyagú rakéták tervezése terén.
Nyikolaj Ogarkov marsall volt a Szovjetunió egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatalommal bíró személye a ’70-es, ’80-as években. ’77-’84-ig vezérkari főnök, majd utána a Nyugati Stratégiai Irány parancsnoka. A középső képen Viktor Dubinyin hadseregtábornok sírja, aki ’89. májustól ’92. májusig volt a Lengyelországban ideiglenesen állomásozó Északi Hadseregcsoport parancsnoka. Pjotr Kosevoj marsall (a SzU hőse kétszeres kitüntetettje) a Kijevi katonai körzet után az NDK-ban állomásozó szovjet haderő (GSzVG) parancsnoka volt ’65 - ’69 között.
Szemjon Harlamov vezérezredesnek és Vlagyimir Szugyecnek a légierő marsalljának egyaránt volt magyarországi kötődése. Harlamov ’67 novembere és ’71 májusa között volt a nálunk települt 36. Légi Hadsereg parancsnoka. Szugyec tábornok pedig a 3. Ukrán Front alárendelt 17. Légi Hadsereg parancsnokaként a magyarországi hadmozdulatokat irányította. Az alakulat egységei sok ezer bevetést hajtottak végre Budapest és a Balaton légterében a II. vh utolsó évében. Alekszandr Pokriskin szintén a légierő marsalljaként hunyt el, a II.vh egyik legsikeresebb szovjet vadászpilótája, háromszor kapta meg a Szovjetunió Hőse kitüntetést. A jobb szélső képen Pavel Kutahov légierő marsall (kétszeres SzU hőse kitüntetett) síremléke, aki 1969-től 1984-ig volt a Szovjet Légierő parancsnoka.
Vjacseszlav Molotov egykori külügyminiszter, aki 1939-ben szovjet részről aláírta Németország és a Szovjetunió között létrejött megnemtámadási szerződést, és akiről azt a bizonyos koktélt elnevezték…
A következő fotókon látható neveket mindenki ismeri, akit egy kicsit is érdekel a repülés világa. Nagyszerű mérnökök, repülőgép konstruktőrök, az általuk vezetett tervezőirodák annyi típust adtak a világnak, hogy nehéz lenne felsorolni őket. Andrej Tupoljev, Szergej Iljusin, Alekszandr Jakovlev, Nyikolaj Kamov, Pavel Szuhoj, Vlagyimir Mjasziscsev, Artyom Mikojan (Mihail Gurevics egy szentpétervári temetőben nyugszik) síremlékei mind a Novogyevicsi temetőben vannak.
Alekszandr Mikulin és tervezőirodája a repülőgépmotorok, hajtóművek tervezése, fejlesztése, gyártása terén alkotott maradandót.
Egy szomorú esemény áldozatait is ide temették: 1973. június 3-án a párizsi Le Bourget repülőtéren tartott légi bemutató során lezuhant a rendezvény egyik főszereplője, egy szovjet Tu-144-es hatfőnyi személyzettel. A légi bemutató különlegessége volt, hogy egymás után repült a kor két csúcstechnikája. A Tu-144 közvetlenül nyugati riválisa, a Concorde után szállt fel, a lezuhanás okai nem teljesen tisztázottak. A tragédiában a szovjet személyzeten (Mihail Kozlov, Valerij Molcsanov, Georgij Bazsenov, Anatolij Dralin, Vlagyimir Benderov és Borisz Pervuhin) kívül 8 helyi lakos is életét vesztette az égből érkező roncsdaraboknak köszönhetően…
Egy jóval dicsőbb hőstörténet két tagjának síremléke szintén ebben a temetőben található. 1937. június 18-án három szovjet pilóta Valerij Cskalov, Georgij Bajdukov és Alekszandr Beljakov először repültek leszállás nélkül a legrövidebb úton - az Északi sark felett - az Egyesült Államokba egy ANT-25 típusú repülőgéppel. A Moszkva - Vancouver (nem a kanadai, hanem a Washington állambeli) közötti 8500 km-es távot 63 és fél óra alatt tették meg igazán kalandos körülmények között. Mindhárom pilóta megkapta a SzU hőse kitüntetést, a történelmi tett rangját jelzi, hogy Cskalov parancsnokot halálkor a Kreml falába temették, Vancouverben utcát neveztek el róla. Bajdukov és Beljakov a Novogyevicsi temetőben nyugszanak.
Hát sajnos nem tudok jelenleg oda kapcsolatot. A belinkelt poszt csak egy újra összefoglalója a túránknak. Több évvel ezelőtt jártunk ott, nem 2015 ben. Jártam többször arra mostanában is, már nem a Katasztrófa védelemé, valamilyen alapítvány tulajdona. Ki van írva a kapura. Náluk kéne érdeklődni.Annak idején egy helybeli lakos intézte a bejelentett szervezet túrát.
Üdvözlöm! Szeretnék érdeklődni hogy önök anno hogy jutottak be a vezetési pontra? Olvastam hogy csoporttal de erre a csoportvezetésre külön lehetett jelentkezni vagy egy ismerősön keresztül szervezték? Mi is szeretnénk majd megnézni az objektumot ha van rá mód és lehetőség.
az orosz modren haditechnika még mindig kiváló, bárcsak a magyar honvédség is ilyen modren eszközökkel lenne felszerelve,ilyenkor ugy veszem észre ,hogy a MH.-ben az elmult 25 évben megállt az idő.Kiváncsi lennék a mostani orosz laktanyákra,körletekre.
RSz-24 Jarsz. Szó mi szó, rendkívül hatásos és erőt demonstráló volt, amikor eldübörgött előttünk a három szörnyeteg. A minszki gyár 16x16 kerékképletű 15U175M kóddal ellátott hordozó és indítójárművének teljes tömege a rakétával együtt 120 tonna. Szintén a Jarsz rendszerhez tartozik a középső fotón látható, a rakétaindítóhoz szinte megszólalásig hasonló harcjármű. A 15T418 jelzésű gépsárkánynak számos feladata van. Többek között a rakéta előtt haladva biztosítja, hogy az útvonalon mindenhol meglegyen a szükséges űrszelvény. Ellenőrzi a hidak, utak állapotát, terhelhetőségét, szükség esetén műszaki segítséget nyújt, és nem utolsó sorban az indító gk.vezetőinek kiképzését, gyakorlását is ezen végzik. A jobb oldali fotón 9K720 Iszkander-M hadműveleti-harcászati rakétakomplexum 9P78-1 indítójárműve MZKT-7930 alvázon. Ez már zárt felépítményben hordozza a két ballisztikus rakétát.
Érkeztek a mobil légvédelmi rakétarendszerek is: Sz-400 Triumf, 9K331M Tor-M2 (NATO által SA-15-nek keresztelt), hadosztály szinten alkalmazott csapatlégvédelmi fegyver (a középső fotón), és Buk-M2, hadsereg szintű légvédelmi rakétarendszer lánctalpasai gyűrték az aszfaltot... Az alsó sorban a ’80-as években fejlesztett, majd az évtized végére szolgálatba állított BM-30 Szmercs rakéta-sorozatvető, mellette a Pancir-Sz1 komplexum, amely 2012 óta áll az orosz haderő rendelkezésére.
Az északi, zordabb időjárási körülmények között bevethető sarkköri haderőknél rendszerbe állított technikák is végiggördültek a nép előtt. TTM 1901-40 hójárók 7,62 mm-es ”Pecsenyeg” PKP gépkarabéllyal felfegyverezve Kamaz 65117 típusú teherautókon, BTR-82A páncélozott csapaszállító által felvezetve. A jobb szélső képen 9K331MDT Tor-M2DT légvédelmi rakétarendszer Vityaz DT-30PM lánctalpas szállítójárműre szerelve. Nincs az a terep, amivel ne küzdene meg... (A DT - двухзвенный тягач nagyjából két ”traktoros” szerelvényt jelent)
A Katonai Rendőrség és a Nemzeti Gárda csapatszállító járművei. A bal szélső képen elöl egy morcos külsejű Tájfun-K, Kamaz-53949 4x4 hajtásképlettel, mögötte pedig Tájfun-K, három tengelyes Kamaz-63968 alvázra épített akna elleni védelemmel is ellátott páncélozott járművek. A jobb oldali fotókon a 2016-ban megalakított Nemzeti Gárda Patrul Kamaz-43502 páncélosa, mellette egy Ural-432009-es.
Személyzet nélküli, távirányítású harci gépek Kamaz teherautókkal szállítva: a bal oldali fotón Uran-6 aknamentesítő jármű, a következő képen Uran-9 univerzális lánctalpas harci egységek, páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felszerelve. Idén mutatták be a BLA (беспилотный летательный аппарат - pilóta nélküli légijármű) Katran típusú harci drón forgószárnyast. A jobb szélső fotón a kompozit anyagokból készült, 200 kg-os BLA Korszar. A drón repülőgépet leginkább felderítő, precíziós célmegjelölő feladatokra fejlesztették, szintén ez évben láthatta először a nagyérdemű.
A menet vége felé, az utolsók között érkezett a BREM-1M páncélozott műszaki mentő T-90 harckocsi alvázon, mögötte a háttérben egy REM-KL jelzésű műszaki mentő, műhelykocsi Ural-532362-re szerelve. A jobb oldali fotón elrobogó MAZ-537 típusú műszaki mentőt szerintem senkinek sem kell bemutatni. Szerencsére az idei felvonuláson nem volt rájuk szükség, viszont 2015-ben egy T-14 Armata lerobbant a Vörös téren…
Mi más vezethette volna fel a haditechnikák felvonulását a Vörös téren, mint a klasszikus T-34-85 közepes harckocsi. Nem kis részben ennek a típusnak köszönhető, hogy egyáltalán lehet Győzelem napi parádéról beszélni. A visszaúton azonban majdnem a konvoj legvégén hozta őket egy-egy Kamaz 65225 nyerges vontató (azért T-34-ből is volt három, az oroszok nem bíztak semmit a véletlenre…), noha a Vörös téren természetesen saját ”lábon” csörgött végig.
Úgy tűnt, soha nem lesz vége a menetnek, egyszerűen nem akartak elfogyni a járművek, pedig ”csak” kb 35 percig tartott a karaván elhaladása. Ez a kis beszámoló nem tartalmazza az összes részt vevő típust, de igyekeztem a teljesség igénye nélkül a legtöbb érdekességet megemlíteni.
Moszkvai utazásunk egyik fő programja volt május 9-én, a Győzelem Napján tartott katonai parádé, felvonulás megtekintése. Mivel ez fix dátumhoz kötődő esemény, e köré szerveztük a többi megnézendő látványosságot, programot. A felvonulásra való felkészülés, a próbák már hónapokkal korábban kezdődnek a Moszkva melletti Alabino gyakorlóterén. A főpróba, amelyet ugyanazon az útvonalon járnak végig az egységek, és ugyanúgy átvonulnak a Vörös téren, mint 9-én, idén május 6-án tartották az éles eseménnyel megegyező időpontban. Mivel ekkor már a városban voltunk, nem volt kérdés, hogy a főpróbát is megnézzük. Hatalmas élmény volt ez is!
Reggel már az összes haditechnika a Tverszkaja utcában várakozott, előző este, vagy kora hajnalban gurultak be Moszkva főutcájára a város egyik külső kerületében található gyülekezési helyszínről. Innen indultak meg 10 órakor a Vörös térre, majd a kijelölt és a forgalom elől lezárt útvonalon keresztül vissza a gyülekezési helyszínre. Mielőtt elfoglaltuk volna az előre kinézett helyünket az egyik sugárút mentén a vonulási út mellett, metróval gyorsan bementünk a Puskinszkaja állomásra, és oda-vissza végigsétáltunk a Tverszkaján, megnézve a parkoló karavánt.
A fotókon balról jobbra haladva: BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű, a háttérben 2Sz19M2 MSzTA-Sz 152 mm-es önjáró tarackok. Az elődeinél jóval masszívabb Kurganyec-25 páncélozott lánctalpas gyalogsági harcjármű (BMP - боевые машины пехоты). 9K58 (BM-30 Szmercs), 300 mm-es rakéta-sorozatvető MAZ-543M alvázra építve. 9K317 Buk-M2 hadsereg szintű csapatlégvédelmi rakétarendszer 9A317 jelzésű indítójárművei.
Sz-400 Triumf légvédelmi rakétarendszer MAZ-543M alvázra szerelt 5P85SzM2-01 indítójárműve. 96K6 Pancir-Sz1 rendszer mobil csapatlégvédelmi harcjárművek Kamaz 6560 teherautókra építve. A komplexum irányított légvédelmi rakétákat és 30 mm-es gépágyúkat tartalmaz.
BMP-K, K-17 Bumeráng, 8x8 hajtásképletű kétéltű páncélozott gyalogsági harcjármű Kornet-E páncéltörő rakétákkal és 30 mm-es gépágyúval felfegyverezve. BTR-82A páncélozott csapatszállító jármű sarkköri hadviseléshez készült álcafestéssel. GAZ Tigr-M, ASzN233115 (автомобиль специального назначения – speciális feladatú gépjármű) 30 mm-es gránátvetőkkel, 12,7 mm-es géppuskával és 7,62 AKM gépkarabéllyal fegyverezve – az orosz Hummer.
A felvonulás legnagyobb résztvevője - a háromból az egyik - a 15P155M RSz-24 Jarsz (SS-29) rendszer, szilád hajtóanyagú, háromfokozatú interkontinentális ballisztikus rakéta MZKT-79221 típusú 8 tengelyes indítójárművön. A bal oldali fotón előtte (és a jobb oldalin mellette) egy- egy GAZ Tigr-M, AMN233114 (автомобиля многоцелевого назначения – több feladatú gépjármű) kísérő jármű 12,7 mm-es Kord géppuskával a „toronyban”. Az összes technikát az indulás előtti utolsó percekig suvickolták, mosták, törölgették, a legyek elcsúsztak volna rajtuk…
Miután egy bő óra alatt végigjártuk a ”statikus sort”, visszametróztunk arra a helyre, ahonnan testközelből nézhettük végig az elvonuló járműveket. A fotón az üres Krasznaja Presznja sugárút, ahol szerencsére ekkor még közel sem voltak annyian, mint a belvárosban, igaz, mire kezdődött a műsor, végig álltak az emberek a kordonok mögött.
Nagyjából 11 órakor érkeztek a rendőrség felvezető autói, aztán jöttek a harcjárművek is szépen sorban. A bal oldali fotón Kurganyec-25-ök, a következő fotón modernizált, egyebek mellett új motorral, reaktív páncélzattal, tűzvezető rendszerrel, hőérzékelős - éjjel-nappali célzó berendezéssel felszerelt T-72B3 harckocsi, mögötte gépágyúkkal, géppuskával, páncéltörő rakétákkal és gránátvetővel felfegyverzett BMPT Terminátorok (боевая машина поддержки танков – harckocsi támogató páncélozott harcjármű) szintén a T-72 alvázára építve. A jobb oldali képen az új fejlesztésű, 2015-től gyártott T-14 harckocsi univerzális Armata alvázra építve. Érdekessége, hogy a toronyban nincs kezelőszemélyzet.
Természetesen a légideszantosok sem maradtak ki a sorból. A fotón BMD-4M (боевая машина десанта) típusú légi szállítású, kétéltű harcjárművek.
A tüzérség két termetes képviselője: a 2Sz35 Koalicija-Sz jelzésű, 152 mm-es önjáró tarackot 2015-ben láthatta először a nagyérdemű a felvonuláson, a középső képen pedig elődje, egy 2Sz19M2 MSzTA-Sz, ugyanazzal a méretű löveggel. A 2Sz19 1989-től állt hadrendben, a MN-nél is jól ismert 2Sz3 Akácija leváltására fejlesztették. A parádén részt vett tíz AM-1 (армейский мотовездеход – katonai terepjáró-cross country) közül az egyik szinte eltörpül az 50 tonnás monstrum mögött. A 7,62 mm-es PKP gépkarabéllyal ellátott quad-ok felderítő, őrző-védő, kutató-mentő műveleteket, kísérő, futár feladatokat egyaránt képesek ellátni szinte bármilyen éghajlati viszonyok között.
Az idei út során sem hagytuk ki a programok közül az 1960-ban megnyílt nagyszerű monyinói repülőmúzeumot. Ezúttal marsrutkával indultunk Izmajlovóból, a bő 30 km-es út, köszönhetően az óriási - és a helyiek által már bizonyára megszokott - 20 km-es dugónak köszönhetően nagyjából 1,5 óráig tartott. Nagyobb kihívás volt az érkezés után a 2x2 sávos főútvonalon átkelni, mert a jól láthatóan felfestett zebra itt csak tájékoztató jellegű. Ha az ember arra vár az út szélén ácsorogva, hogy majd jól megáll a forgalom, és szépen átengedik, akkor sokáig ott fog szobrozni…
A főbejárat (és a pénztár) melletti nagyobb csarnokban kaptak helyet a II. világháború (ami a szovjeteknél/oroszoknál a Nagy Honvédő Háború) technikái. Vadász és felderítőgépek, repülőgép motorok, bombák, személyes tárgyak, ruházat, stb. A bal oldali fotón egy Jak-9U vadászrepülőgép (az U ebben az esetben nem a kiképző, hanem egy erősebb motorral felszerelt változatot jelöl), a jobboson előtérben egy MiG-3 replika, háttérben pedig egy La-7 vadászgép. A csarnok falain a háborúról megemlékező, különböző csatajeleneteket ábrázoló magasztos festmények.
A szabadtéri kiállító területet kapuja mögött rögtön egy óriás, a Mi-12 nehéz szállítóhelikopter fogadja a látogatókat. Ez a hatalmas jószág képes volt több mint 40 tonnát 2000 méter fölé emelni, ami jelenleg is rekord! Méreteit mi sem érzékelteti jobban, minthogy két komplett Mi-6-os/Mi-10-es forgószárny egységet szereltek fel rá gázturbinás hajtóművestől, ami önmagában is az igencsak méretes kategória, lásd a jobb oldali fotón szereplő Mi-6-ot.
Ha már a Mi-10 is szóba került: többek között az ilyen típusokért is nagyon érdemes eljönni Monyinóba, hiszen ez a szintén rendkívül méretes forgószárnyas nem sok helyen látható. Igazi kuriózum, hiszen nem készült sok belőle. A repülő daru is számos emelési rekordot állított fel. A pilótafülke alatt látható ovális ”cső” a személyzet részére kialakított menekülő csúszda. Teleszkóposan kitolható résztagjaival megnyújtva biztosította, hogy repülés közbeni vészelhagyáskor az ejtőernyős ne ütközhessen a törzs alatt felfüggesztett rakománnyal, legyen az rádióelektronikai zavaró konténer, robotrepülőgép, vagy éppen egy teherautó…
A központi füves területen kaptak helyet a nagy hatótávolságú stratégiai bombázók, köztük a Mjasziscsev által vezetett OKB-23 (опытно конструкторского бюро) tervezőirodában, az ’50-es évek második felében kifejlesztett szuperszonikus M-50-es típus (a NATO-tól a Bounder nevet kapta). A tekintélyes méretű gépet végül nem állították hadrendbe, az interkontinentális rakéták térnyerésének köszönhetően meglehetősen rövid életűnek bizonyult a projekt, 1960-ban le is állították az M-50-el kapcsolatos munkát.
Egy másik korai bombázó szintén a Mjasziscsev irodából, az 1960-ban gyártott 9 db 3MD ”Bölény” egyike. Az alapváltozatot 1958-ban rendszeresítették, lényegesen megnövelt hatótávjának köszönhetően ez a típus volt az első, amely már képes volt soktonnás bombateherrel, illetve robotrepülőgépekkel felfegyverezve átrepülni az óceánt, és közvetlen fenyegetést jelenteni az Egyesült Államok bármelyik részére.
Egy igazi klasszikus nehézbombázó, a Tu-95-ös, mely két példánnyal is képviselteti magát a múzeumban. A bal oldali fotón egy Tu-95MSz változat látható, melyet 1981-ben állították rendszerbe. A típust H-55-ös robotrepülőgépekkel felszerelve tervezték alkalmazni. A másik (a jobb oldali fotón) egy jóval korábbi változat, a Tu-95N, tulajdonképpen egy átalakított, egyedi példány, amelynek feladata a törzse alá rögzített, és onnan indítható, atombombával felszerelt torlósugár hajtóműves szuperszonikus bombázó célterület közelébe juttatása volt. Ez a projekt is megmaradt a próbarepülések szintjén…
A múzeum gyűjteményének egyik legérdekesebb darabja ez a nagyon szép formájú T-4-es (Szuhoj-100, ”Szotka”), melynek prototípusa 1972 augusztusában repült először. A titán és acél borítású madár tervezésére végül a Szuhoj iroda kapott megbízást, melynek lényege egy Mach 3 sebességre is képes bombázó, illetve H-45 típusú robotrepülőgép hordozó létrehozása. Noha végül a T-4 sem került hadrendbe - a programot 1974-ben törölték -, korának egyik legfejlettebb gépe volt, ennél a típusnál alkalmazták először a ”fly by wire” vezérlő rendszert. Érdemes megjegyezni, hogy a gép lehajtható orrkúpján nem voltak ablakok, mint a Tu-144, vagy a Concorde esetében, ezért a felszállást és a leszállást kivéve csak műszerek, valamint bizonyos sebességhatárig periszkóp segítségével tudtak repülni.
Tu-22-esek egymás mellett. Igaz, a bal szélső fotón látható Tu-22-nek (Blinder) nem sok köze volt a későbbi Backfire hadászati bombázókhoz, többek között a függőleges vezérsík két oldalán elhelyezett hajtóművek tették könnyen felismerhetővé. A középső képen egy Tu-22M0-ás, a jobb szélsőn fotón pedig egy jelenleg is rendszerben levő, változtatható szárnynyilazású Tu-22M3-as látható. Az előzőleg látott Szuhoj T-4 leginkább a Tu-22M-esek sorozatgyártásának köszönhette végzetét.
A végén, de nem utolsósorban, egy Szu-17M3 vadászbombázó, amelynek Szu-22M3 jelzésű exportváltozatát Magyarországon, az MN-ben is hadrendbe állították 1984-től, a Taszáron állomásozó önálló felderítő századnál.
Az itt bemutatott gépek természetesen csak elenyésző töredékét képviselik a múzeum lenyűgöző gyűjteményének.
Elhiszem. A Saturn V holdrakétát a maga 110-120 m-es magasságával és a hihetetlen tolóerejével méltán lehet a rakéták királyának nevezni, egy igazi ősgigász. Hozzáteszem, a szovjet holdprogram részeként tervezett hordozó, az N1 sem sokkal maradt el tőle. Legalábbis ami a méreteit illeti, mert az a program mindennek volt mondható, csak sikeresnek nem...
Technikailag lehetséges, nyilván bizonyos keretek között (hány fokozatú a rakéta, szilárd vagy folyékony hajtóanyagú, honnan indítják, stb.), de azokat a rakétákat nem ezért telepítették. Európára a kivont közepes hatótávolságú rakéták nélkül is maradt volna bőven elég fegyver, elég csak a harcászati, a hadműveleti rakétákra, a taktikai atombombákra, vagy a nukleáris képességű tüzérségi fegyverekre gondolni. Az interkontinentális rakéták bevetését nem ide tervezték.
En anno voltam Cape Canareval ba, ledobbentem azon, hogy miylen nagy volt a Saturn hordozoraketa az Apollo programhoz, milyen kicsi a holdkomp, illetve hogy a space shuttle se olyan nagy, inkabb hosszukas, de nem annyira szeles.
Aha értem. :) Azaz majdnem :) A nagyobb hatótávolságúval nem lőhettek volna Európára, technikailag? Azon kívül, hogy nem ide szánták őket? Vagy a szerződés amolyan gesztusféleség volt, mindkét fél részéről, hogy Európát nem tekintik lehetséges nukleáris hadszíntérnek, a kölcsönös elrettentés, kölcsönös megsemmisítésre meg ígyis maradt elég fegyverük. Jó, ez csak az én eszmefuttatásom :)
Ahogy írod. A közepes és a rövidebb hatótávolságú rendszerek kivonására/megsemmisítésére az európai hadszíntér stabilitása miatt volt szükség. Ezeket a fegyvereket itt vetették volna be, az SS-20-asok Stratégiai irány szinten támogatták volna a Varsó Szerződés haderejét. Az összes kijelölt célpontot elérték volna Európában.
Igen. Olyannyira az, hogy az SS-20 is az 1987-es INF szerződés hatálya alá esett, ki is vonták, le is szerelték/megsemmisítették őket.
"The term "intermediate-range missile" means a GLBM or a GLCM having a range capability in excess of 1000 kilometers but not in excess of 5500 kilometers."
Itt van 2 szovjet interkontinentális rakétarendszer, az SS-20 5500 km hatótávolsággal (tehát az a közepes hatótávolságú), és az SS-25 10500 km hatótávolsággal.
Az SS-20-at az 1987-ben aláírt szovjet-USA INF szerződés értelmében 91-re felszámolták. A nagyobb hatótávolságú SS-25-öt rendszerbe állítása meg 85-ben vagy 87-ben kezdődött.
Mi értelme volt annak hogy egy 5500km hatótávolságú rakétát kivontak, miközben egy 10500km hatótávolságút meg szinte vele egyidőben rendszerbe állítottak? Vagy a 10000km-essel nem lehet 5000km-re lőni?
Irány Oroszország, pontosabban Moszkva és környéke, az ott meglátogatott katonai vonatkozású helyszínekkel, eseményekkel. Megpróbálom kronológiai sorrendben bemutatni ezeket, noha nem lesz könnyű pár mondatban összefoglalni, és a néhány kiválasztott fotóval ”visszaadni” az élményeket.
Rögtön az első, a szállodánk közelében levő kis haditechnikai gyűjtemény, amely a VDNH (Выставка достижений народного хозяйства - Népgazdasági Eredmények kiállítása) egyik nagy kiállító-épülete előtti téren kapott helyet. Az itt sorakozó járművek korábban egy másik pavilon mögött voltak, pár éve hozták át őket erre a területre. A sort egy impozáns 15P158 (RSz-12M) Topol (NATO által SS-25 jelzésű) rakétarendszer nyitja. Ez a típus volt az első mobil (gépjárműről) indítható interkontinentális ballisztikus rakéta, a komplexumot 1988. decemberben rendszeresítettek a Hadászati Rakétacsapatoknál. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú, 15Zs58 kóddal ellátott rakétával ”megrakott” szállító-indítójármű teljes tömege 105 tonna. A rakétát gyakorlatilag bárhonnan lehetett indítani, szükséghelyzetben akár az eltolható tetejű, könnyűszerkezetes fedezékéből is.
A következő fegyverrendszerek - egy kivételével - a csapatlégvédelem több generációs eszközei. Egymás mellett egy 2A6 Silka (ZSzU-23-4) önjáró légvédelmi gépágyú, az utódja: 2K22 (2Sz6M) Tunguszka légvédelmi harcjármű, 9K37 Buk légvédelmi rakétarendszer 9A310-es indítójárműve, 9K33M3 Osza-AKM komplexum 3A33BM3 indítója, 9K330 Tor rendszer 9A330 indítójárműve, 9K81 Antej (Sz-300V2) légvédelmi rakétarendszer 9A83-1 típusú indító harcjárműve, mellette annak 9Sz32-1 jelzésű tűzvezető lokátora (utóbbi kettő a bal oldali fotón). A kakukktojás egy 1RL232, Sznar-10 Leopárd tüzérségi felderítő állomás MT-LB-re telepítve.
A szárazföldi csapatokat oltalmazó Sz-300V (V mint Vojszka - szárazföldi haderő) rendszert 1988-ban állították hadrendbe, a hadsereg, illetve front szintű légvédelmi alakulatoknál. Hazánkban nem került ez a fegyverrendszer, sem a DHDSCs-hez, sem az MN-hez (oda meg főleg nem).
A VDNH legnagyobb pavilonja (valójában egy hatalmas épület) előtt kiállított 8K72K Vosztok hordozórakéta nem másról híres, mint hogy egy ilyen típus repítette a világűrbe Jurij Gagarint 1961. április 12-én. A 38,4 méter magas rakéta közelébe - főleg alá - érve érzékelhető igazán, hogy milyen óriási méretű szerkezetről van szó (magasabb, mint egy 10 emeletes panelház). A jobb szélső fotó az Osztankinói tv torony kilátójából készült.
A Vosztok körül - egyebek mellett - egy Szu-27-es vadászrepülőgép, és egy Mi-8-as helikopter is látható.
A rakétától pár perc sétára egy Buran űrrepülőgépet is kiállítottak, amelyben egy interaktív múzeum van kialakítva. Ez egész pontosan az OK-TVA gyári jelzésű kísérleti példány, amellyel az űrsiklóra várható mechanikai, hő és akusztikai hatásokat szimulálták, tesztelték. A Buran program finoman szólva sem volt sikeres, az egyetlen elkészült és működőképes példány mindössze egy repülést hajtott végre 1988-ban, azt is személyzet nélkül.
A 26-os számú kiállító épületben jelenleg a Politechnikai múzeum egyik rendkívül érdekes tárlatát lehet megnézni. A bemutatott tárgyak közül a következő fotókon a Szovjetunió első atombombája látható. Az RDSz-1 ”prototípusát” (az 501-es gyártmányt) 1949. augusztus 29-én robbantották fel a szemipalatyinszki gyakorlótéren Kazahsztán (akkor még persze Kazah SzSzK) területén. A plutónium töltetű atomeszköz (az még nem volt a jellegzetes formájú ”bombaköntösbe” öltöztetve) 20-22 kt hatóerővel detonált egy közel 40 m magas fémtorony tetején. Az RDSz rövidítés minden valószínűség szerint a реактивный двигатель специальный (különleges sugárhajtómű) szavakból állt össze, esetleg még a реактивный двигатель Сталина (Sztálin sugárhajtóműve) is lehetséges variáció - tekintettel az akkori körülményekre, bár ez utóbbira talán kisebb az esély.
Na igen, abban az óriási létesítményben nincs hiány hasonló páncélajtókból, de azok - érthető okok miatt - nem a szovjet típusok. :)
Ezeknél valóban nincs az alumínium szegély, más konstrukciók. A hermetikus zárás miatt gumikéder természetesen van. A legérdekesebb talán a főbejáratnál működő monstre „csúszóajtó” pár. Egy ilyen vasabroncsba foglalt beton henger 25 tonnás, 3,7 méter átmérőjű és 123 centi vastag. Elzárás esetén néhány másodperc alatt a helyére csúsztatja egy villanymotor, majd egy hidraulikus rendszer nyomja/szorítja rá a keretre. Az összes ilyen ajtónak külön műszaki, gépészeti helyisége van, ahová szintén egy páncélajtón keresztül lehet bejutni. :)
Persze azért a többinek sincs oka szégyenkezni, van itt 30 bar és 100 bar! nyomásnak ellenálló többtonnás ajtó is. (A jobb szélső fotón a „százas”).
Mindezek mellett, a teljesség igénye nélkül néhány egyéb, ebben az objektumban látható típus:
Anno lattam ilyen nagy ajtot a volt Nszk Regierungsbukerbe, ami Dernau ba van(Rheinland Pfalz), 16km hosszu volt vasuti alagut volt, abbol csinaltak a hideghaboruba nagy munkaval tobbszintesbunkert, 2 vagy 3 szint volt a csobe.Na ezt visszabontottak, de egy olyan 300 m szakaszt meghagytak muzeumnak.Ott acel ajto volt, vastag, de gumi volt a szele-gondolom jobban zar, a kulso ajtora meg nem emlekszek volt e aluminum szegely.
Magam gépész vagyok, de az anyagismeret nem a kedvencem, nem a szakterületem na. Azt tudom hogy az alumínium olvadáspontja 660°C körüli, a vasé 1538, a gyakorlatban viszont acélokat használnak, azoké valamivel kisebb. Az Al-oxid meg olyan 2000 körüli, ahogy írtad is, sőt 2300-is. Az oxidnak hegesztéskor is van szerepe, mivel először az oxidnak kell megolvadni, hogy lehessen hegeszteni. Ezért fordított polaritással kell hegeszteni, hogy az elektronok a munkadarabból kifelé lépjenek. De ez szerintem nem lényeg itt.
Viszont az is érdekes, hogy egy atomrobbanáskor ez az objektum, és az ajtajai mennyire hevülnének fel, és a fokon kívül hogy mennyi ideig. Mert rövid idő alatt nem olvad meg egy ajtó. Na az atomrobbanásról sokkal többet nem tudok. De biztos nem mindegy mekkora bomba robban, és hol, milyen messze egy ilyen objektumtól.
"Ha az acél megolvad, akkor az alumínium is, csak nem tudnak összeolvadni?"
Igen, ez egy teljesen jó észrevétel, és nekem is megfordult a fejemben, amikor először találkoztam ezzel a megoldással. Szerintem is valami ilyesmiről lehet szó. Ugyan nem ismerem mélyebbre hatóan az alumínium és az acél fizikai és kémiai tulajdonságait (persze, az alumíniumnak sokkal alacsonyabb az olvasáspontja), de talán a következőkben leírtaknak is lehet némi közük hozzá:
”Az alumínium fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságai jelentősen eltérnek más fémek tulajdonságaitól.”
”a felületen összefüggő oxidhártya található, olvadáspontja (2050 °C)”
Egy hegesztéssel is foglalkozó szakanyagból idézve:
”Az alumíniumnak nagy az oxigén iránti affinitása, ami a felületen összefüggő Al2O3 oxidréteg kialakulását okozza. Ez az oxidréteg természetes körülmények között alakul ki, és eltávolítását követően néhány óra alatt újraképződik. Az oxidréteg vastagságának növekedési sebessége a hőmérséklet emelkedésével felgyorsul. Az alumíniumoxid mintegy 2050°C-on olvad és a folyékony fémet is összefüggő rétegben borítja, akadályozva ezzel a kötés kialakítását, ugyanis az oxidréteg meggátolja a hegesztés folyamán a megolvadt alapanyag és hegesztő hozaganyag összeolvadását.”
Ha valaki jártasabb ebben a témában, ne habozzon megosztani a véleményét! :-)
Köszi, ezt nem tudtam! Mindenesetre az objektumban nem csak azok az adatrögzítők voltak magyar termékek. :) Nemhiába, a KGST-ben a magyar iparnak is komoly szerep jutott.
A következő helyszín, amit meglátogattunk, a 301-es BARSz állomástól kb 12,5 km-re található (légvonalban csak alig valamivel több, mint 5 km) objektum. Nagyon régóta tervben volt, hogy megnézzük, hiszen 8-9 éve már jártunk itt - igaz, akkor teljesen spontán kanyarodtunk a kapuhoz, le is csúsztunk a lehetőségről... Ezúttal már előre leszerveztük a bejárást.
Harnekop egy nagyon kicsi falucska Berlintől észak-keletre, viszont a házaktól úgy 1,5 km-re az erdőben 1971 és 1976 között felépítették az NDK Honvédelmi Minisztériumának háború esetén használt központi harcálláspontját. A terület meglehetősen nagy, 265 hektár, igaz ennek jelentős része a laktanya. A P-zóna, ahol maga a vezetési pont helyezkedik el, egy 30 hektáros terület, külön 3,2 km hosszú magasfeszültségű kerítéssel (is) elválasztva a laktanya többi részétől. Ennek megfelelően ide csak a megfelelő engedély birtokában lévők juthattak be.
A kétszintes törzsépület pincéjéből még egy szintet kellett lefelé lépcsőzni, majd egy 50-60 m hosszú alagúton keresztül - egy elágazásnál elkanyarodva - jutottunk el a teherbejárathoz. Az alagúton egyenesen tovább haladva még 30 métert, találtuk volna az ott kialakított személyi-bejáratot.
A bal szélső fotón a teherbejárat DZ 120-180 típusú 3 tonnás páncélajtaja. Az alumínium szegély nem véletlenül van a szárny éleire csavarozva. Az atomrobbanást követő, akár jóval 1000 °C feletti hőmérséklet könnyen összeolvasztaná a bezárt acél ajtószárnyat a tokjával (kerettel), eléggé megnehezítve (ellehetetlenítve) ezzel a bent lévők kijutását. Ebben az esetben a szegély - sokkal alacsonyabb olvadáspontjának köszönhetően - egyfajta védő, elválasztó rétegként működne. A többi képen a személyi bejárat áteresztő zsilipjei, fertőtlenítő helyiségei. A belépőnek a földre festett különböző színű nyilakat kellett követni az adott helyzetnek megfelelően.
A hatalmas, háromszintes bunker befoglaló mérete 63 x 40 méter, a hasznos alapterülete 4930 m2, a külső vasbeton főfalak 1,5 m vastagok. Az „A” biztonsági kategória normái szerint tervezték és építették, ami többek között azt jelenti, hogy a szerkezet ellenáll 2,5 MPa nyomásnak (25 kp/cm2, vagy 25 bar), ez nagyjából egy 1 Mt hatóerejű, felszín közeli atomrobbanás epicentrumától 700-800 méterre lévő felületi nyomás, 2500 kg-os légi-, betonromboló bombának, illetve 1200 °C-os, nem tartós hőhatásnak.
A létesítményben 220 helyiséget alakítottak ki, III. üzemmódban (harci helyzet) 450 ember részére tudott védelmet, biztonságot nyújtani 36 órán keresztül… Folyosók, átjárók, kisebb-nagyobb szobák, termek, lépcsőházak szövevényes labirintusában mászkáltunk, aki nem ismeri ki magát ebben az útvesztőben, könnyen elkeveredhet.
A diszpécserközpont, ahonnan az objektum gépészetét, a különböző rendszerek működését vezérelték, kontrollálták. Ahogy majdnem az összes helyiségre jellemző, a teljes berendezés - tulajdonképpen az egész szoba - rugókon nyugvó talapzatra/padlóra van rögzítve, így képes 20-30 centis elmozdulásra vízszintesen és függőleges egyaránt.
Amikor még kissé másképp működött a házon belüli üzenetküldés, információáramlás: az objektum kiterjedt csőposta hálózattal rendelkezett. A jobb oldali fotón telexgépek láthatók.
A kiértékelő, irányító teremben a tv-knek helyt adó mennyezeti tartókonzolt is rugós felfüggesztéssel rögzítették. Az egyik szélsőt megmozgatva hullámzott az egész sor.
A honvédelmi miniszter (ebben az időszakban Heinz Hoffmann volt) dolgozószobája és pihenője. A többieknek persze be kellett érnie némileg szerényebb, szűkösebb körülmények közötti elszállásolással.
Étkezők, köztük külön a legfelsőbb vezetésnek, konyha, élelmiszerraktár a -2. szinten. Talán nem is kell mondani, hogy a hűtőkamra is a már megszokott felfüggesztést kapta...
Sajnos a négy darab 630 lóerős dízelaggregátor már régóta nincs a helyén. A gázolajat hat darab vasbetonba ágyazott tartályban tartották, az összkapacitásuk 110 m3.
Így: az NDK-ban állva szolgálsz, Lengyelországban ülve, Magyarországon fekve. A Központi Hadseregcsoport (II.) Csehszlovákiában egy érdekes öszvér volt. Légierő minimális frontrepülő erővel, viszont komoly csapatrepülő elemekkel.
Szemben az erdőben pedig a legénységi és a tiszti étkezde.
Ez most Toborzó irodaként működik
A szovjet laktanyából elég sok minden megvan még...a régi zászlóalj épület ami a Jutasi út mellett van közvetlenül most levéltár, beljebb a tiszti lakóépületekből is sok megmaradt, a csapat művelődési otthonból most edzőterem lett, a raktár épületeket meg a helyi Laczkó Dezső múzeum használja, itt szokott minden évben lenni a Veszprémi Honvédelmi Nap
A laktanya mellett volt a tiszti klub majd az orosz laktanya(harckocsizok). Szemben az erdőben pedig a legénységi és a tiszti étkezde. Az út mellett közvetlenül az ezred épület, hadosztály pk.-ság a városba költözött. Kopaszként volt részem a költöztetésben. "Még a wc. papírt is páncél szekrényben tartották, egy élmény volt felrakni a Krazokra és nem volt kevés. Az idősek azt mesélték anno itt készültek a Jútasi őrmesterek.
Ezert mondtak a VSZ ben szolgalo orosz katonak(is), NDK ba allva szolgalsz, Csehorszagba ulve, Magyarorszagon fekve-ez persze ertendo a geografiai, azaz földrajzi tavolsagok miatt, a celpontok kozelsege miatti eltero harci rendre, reakcio idore is....
Szia! 1969 végén és 70-ben Jutason (Veszprém-külső) voltam katona az ottani sziklába jártunk szolgálatba (24-48h) váltásban. Vajon mi lehet ott és a laktanyával. Majd Budára vezényeltek itt az OLP.-n folytattam leszerelésig. Köszönöm a választ Őrmi.
A parancsnoki épület előteréből nyílik a bunkerhez vezető kb 130 m hosszú, többször megtört vonalvezetésű alagút bejárata. Mivel a bunker -1-en levő főbejárata is kb 7 m-el magasabban van (tekintettel arra, hogy egy kisebb dombba építették), mint az épület - a folyosó jól észrevehetően emelkedik. A középső képen látható a mennyezeten az üzemanyag vezeték áttörése, amely aztán egészen a -2-on lévő tartályokig fut. Ennek a felszíni csatlakozó pontján keresztül lehetett biztosítani a közvetlen üza ellátást.
A bunker főbejáratának zsilipkamrái II. üzemmódban/rezsimben (szűrt szellőztetés - különböző fokozatú harckészültség esetén), 5-6 személyt voltak képesek átereszteni óránként, melyet a beléptető rendszer vezetője, egy beosztott tiszt irányított, igen szigorú szabályok betartásával. Ha biológiai fertőzés veszélye állt fenn, akkor az embernek tilos volt belépnie a védett objektumba, hiszen a dekontamináló rendszer abban az esetben hatástalan.
A belső térben a két szint közötti acélrácsos lépcső nincs fixen rögzítve, ha leszerelték, a helyén lehetséges volt a nagyobb méretű és nehéz tárgyak mozgatása a mennyezeten levő 3 futódaru segítségével (két 3,2 tonnás, és egy 1 tonna teherbírású).
Az étkezdében, a lehetőségekhez képest, igyekeztek minél komfortosabb körülményeket teremteni. A híradó technika szobányi méretű szekrényei akkor a csúcstechnikát képviselték… A jobb szélső fotón látható helyiségben voltak a szovjet gyártmányú kódoló és dekódoló berendezések. Ide csak a külön engedéllyel rendelkező SND (Specialnachrichtendienst - Különleges Híradó Szolgálat) személyzete léphetett.
Az egész tropo hálózat lelke az adó maga, a KU-374 típusú klisztron (volt belőle jónéhány). Ezek a cuccok generálták a nagyfrekvenciájú elektromágneses hullámokat, amelyek a csőtápvonalakon jutottak fel a tornyokon levő antennákhoz. A jobb oldali fotókon a dehidratálók és a csövek, amelyek a túloldalon levő helyiségben kötnek be a tápvezetékekbe. A túlnyomással egyrészt a nedvességet szorították ki a tápvezetékekből (ha esetleg megsérülne), másrészt a nyomásesés azonnal jelezte, ha valami probléma van.
A bunker alsó szintjén helyezték el a létesítmény működését biztosító gépészetet. Minden kifogástalan állapotban van. A fényképeken balról jobbra a klíma terem, valamint a vízellátást és a vízhűtést biztosító gépek, szivattyúk. Ebben a helyiségben, a falba építve, külön tartályok álltak az ivóvíz (21 m3), a használati víz (39 m3), és a hűtővíz (46 m3) rendelkezésére.
A szellőztető berendezések helyiségében a ventillátorok mögött egy spéci termo-katalitikus szűrőrendszer található (jobb oldali fotón). Feladata a beszívott levegőben lévő biológiai szennyeződések, baktériumok semlegesítése. Ha a helyiség bejáratánál levő, külső érzékelővel ellátott szenzor jelezte volna egy ilyen jellegű tömegpusztító fegyver közeli bevetését, a levegőt egy külön ágon, a durvapor és az aktívszén-szűrők mellett, még ezen a berendezésen is átvezették volna. A keresztüláramló levegőt 140 °C-ra hevíti az eszköz, elpusztítva ezzel a mikrobákat, majd ezt követően egy hűtőegység gondoskodik arról, hogy a levegő immár normál hőmérsékleten kerülhessen a belső térbe.
Hálókörletben 24 fő részére van fekvőhely (a parancsnoknak külön szobája van). A szolgálat 24 órás váltásokban történt, az objektum teljes személyzete békeidőszakban 53-60 fő körül volt, közöttük mintegy 10-15 polgári alkalmazott dolgozott az állomáson.
Az objektum szükséghelyzeti energiaellátásához elegendő volt két 560 lóerős, 6 hengeres dízelaggregátor, a harmadik csak tartalékként funkcionált. A motorok kipufogógázait is hűtötték, tekintettel a hőfelderítésre. A kipufogócsövet a földalatti építménytől 20-30 méterre vezették a felszínre. A bunker négy üzemanyagtartályában összesen kb 29.000 liter gázolaj állt rendelkezésre.
A híradótechnika, a gépészet, különösen a dízelmotorok, nagyon komoly mennyiségű hűtővizet igényeltek. A korábban említetteken kívül további két 60 m3-es hűtővíz tartályt alakítottak ki a bunker alsó szintjén. Minden egyes rendszerhez külön csővezeték tartozott, rajtuk festett nyilakkal jelölve a folyásirány.
A 301-es állomás működését hivatalosan 1990. augusztus 14-én állították le, kevesebb, mint 3 évnyi üzemet követően.
A korábban beharangozott témákról kicsit részletesebben:
Április végén szétnéztünk Berlin környékén (és Berlinben is) egy négy napos, rövidebb túra keretében. A fő célpont - nem először – a Wollenberg-i BARSz-301-es egykori troposzféra híradó állomás, ami már évek óta látogatható múzeum, a legautentikusabb élményt nyújtva a téma iránt érdeklődőknek. A szállásunk is a bázison volt, ezt a lehetőséget 4 éve is kipróbáltuk, és abszolút bevált.
Itt a fórumban már alaposan kiveséztük ezt a stratégiai kommunikációs hálózatot és magát az objektumot is, de talán lehet még olyan részletekről beszélni, melyekről idáig kevesebb szó esett.
Ez a látogatás egyfajta „félhivatalos” 301 – 504 találkozó volt, nagyon megtisztelő volt számunkra, hogy vendéglátóink a bázison felvonták a magyar zászlót, ami négy napig lengedezett az NDK lobogó mellett.
Esténként ebben az épületben gyűltünk össze kiértékelni a napot… :) Valaha itt voltak a szálláskörletek, konyha, kantin, étkezde, gyengélkedő és a vizesblokkok is. A konyha alatt található a kazánház (annak idején széntüzelésű). Az ezzel szemben levő, volt parancsnoki épületben jelenleg nagyszerű múzeum van berendezve.
A garázsoknál és a bennük parkoló mobil technikáknál ezúttal is sokat időztünk.
R-412 Torf, 2. generációs taktikai szintű mobil tropo rádióállomás Ural 375 gépjárműre telepítve. Jóllehet, hadsereg és hadosztály szinten is alkalmazták, nem volt kompatibilis az újabb fejlesztésű Baget rendszerrel.
Ez pedig az előbb említett, a ’80-as évek második felétől rendszerbe állított R-417 Baget M, mobil tropo rádióállomás, Kamaz 43101-re szerelve. A mikrohullámú, digitális adatátvitellel 150-200 km-es távolságot lehetett áthidalni, a frekvencia 4,5 GHz körül mozgott két tartományban. A csőtápvonalak belső felülete ezüsttel volt bevonva, és szárított levegővel biztosították bennük a túlnyomást.
A bunker felé vezető, enyhén emelkedő út mellett található ez a két külső szenzor. A mini kupola alatti jelezte a védett objektumban az atomrobbanás következtében fellépő Gamma-sugárzást, a közelében levő nyomásérzékelő pedig - értelemszerűen – a hirtelen légnyomásváltozást. Egy nukleáris robbanás esetében nemcsak a lökéshullám tudott hatalmas pusztítást végezni, hanem az utána keletkező vákuum is. Ha ilyenkor nem zárnak a bunker levegő-ellátó, szellőztető rendszerének pneumatikus szelepei, a belső levegőt (amúgy is túlnyomás van) az éltető oxigénnel együtt valósággal kiszippantja a kinti hirtelen nyomáscsökkenés. Egykor négy ilyen érzékelő volt elhelyezve a bunker körül.
A bunker-domb tetején levő épületnek több funkciója volt. Egyrészt ebben tárolták az objektum műszaki eszközeinek tartalék alkatrészeit, felszereléseit, különféle berendezéseket. A kiugró épületszárnyban van a fotón is látható rakodóakna, ezen keresztül mozgatták a nehéz és nagyméretű tárgyakat, gépeket. A bunker friss levegővel történő ellátását biztosító beszívó csövek is ebben az épületben találhatók, nem véletlenül vannak a fémráccsal fedett falnyílások.
Az épületnek ugyanakkor álcázó szerepe is volt. A felszínen kialakítottak a rádiórendszer „replikáját” üres műanyag csövekkel, melyek a tornyokhoz vezettek. Ezek az ál „tápvezetékek” 1-1,5m magas konzolokon futottak az épület és az antennatornyok között. Az ellenséges légi felderítés számára így egyértelműnek tűnhetett, hogy az épületet kell támadni, és így minden bizonnyal elég egy jóval kisebb hatóerejű fegyver is a lerombolásához. Mivel a 20-25 m magas antennatornyokat nem lehetett elrejteni, legalább igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy az objektum lelke, a rádióállomás, egy felszíni épületben van.
Az egyik torony talapzatán néhány éve felállították egy R-404 típusú rádió antennáját, de ez eredetileg természetesen nem itt volt. A BARSz állomások a vezetékes összeköttetésen kívül ilyen rádiórendszeren keresztül is kommunikáltak a magasabb szintű katonai vezetési pontokkal. (Galgamácsán is sokáig láthatók voltak az ilyen antennák a DK-i tornyon Nagytarcsa irányába állítva.) A talapzaton még megvannak a ledugózott tropo tápkábelek kiállásai.
Ritkán jutok ide, elég kevés időm van mostanság. Júliusban lesz egy közös orosz-magyar szervezésű esemény a berekfürdői kiállításon és a kunmadarasi reptéren.
Most lesz 100 éves az egykor itt települt egyik alakulat, s ennek jegyében több előadás, fegyverzeti bemutató zajlik majd. Lesz veterán autó találkozó, koncertek és sok-sok egyéb. Előzetes regisztráció szükséges a programhoz a reptérlátogatás miatt. A vezetést volt szovjet pilóták végzik, akiktől lehet majd kérdezni is.
Az előzetes (rövid) programterv ide kattintva látható (nem tudtam képet csatolni).
Az éhes brigád olyan hirtelen megindult a csárdába, hogy már nem tudtam visszamenni hozzád. Lett volna még egy kérdésem a puskás-sátor melletti két zászlóról. Felhívlak majd holnap.
Szintén felejthetetlen élmény, hogy részesei lehettünk a Győzelem napi felvonulásnak, ünnepségeknek Moszkvában néhány nappal ezelőtt.
Ezen kívül rengeteg látnivalót néztünk meg, ide természetesen csak a katonai vonatkozásúakról írok majd, remélem elfér úgy is, hogy nem kapcsolódnak szorosan a topik témájához. Pár fotó elöljáróban:
Elég régen írtam ide, de az elkövetkező hetekben igyekszem majd bepótolni a "lemaradást". :)
Viszonylag sűrű volt az elmúlt időszak, sok érdekes helyet tudtunk bejárni és maradandó élményeket szerezni.
A közelmúltban négy napot töltöttünk Wollenbergben, a BARSz-301 bázison. Jó kapcsolatunk van a múzeumot működtetővel. Még a sokadik alkalommal is sikerült új dolgokat találni, és az eddigieknél is alaposabban körülnézni.
Emellett megnéztük az NDK Honvédelmi Minisztériumának egykori óriási, 3 szintes harcálláspontját is.
Ahogy tudok és lesz időm, írok mindegyikről bővebben is, jó néhány fotóval bemutatva ezeket az objektumokat.
Jól írtad, de azért némi kiegészítés. a légvédelmi rakéta rendszer 1959-től 1962-ig állt fel. A tüzelőállásokat építették meg legelőször, mert arra volt leginkább szükség, a laktanya és a lakóépületek le volt szarva. Azokat is úgy csinálták meg, hogy a katona állomány (igen, a hivatásosok is) sátorban laktak, minden komfort nélkül. És mivel egy - egy készültségi szolgálat hónapokig is eltartott, belátható, hogy ez az állomány számára milyen megterhelő volt. A laktanya legfontosabbnak gondolt épületei és a tiszti lakótelep épületei nagyjából egy időben készültek el. Mivel a hadsereg vezetése a hadiözvegyek és hadiárvák gondját - egy atomcsapás esetére - meg akarta oldani, ezért az osztályok túlnyomó többségében egy kupacban volt minden, lakótelep, laktanya, B-terület, tüzelőállás. Így egy kiserejű atomcsapás egy füst alatt képes volt elintézni mindent. 7-es (rakéta tároló) épület eleinte nem volt. Az osztályoknál 12 darab teljesen szerelt és teljesen feltöltött rakéta volt, 6 darab az indító állványokon, a maradék meg TZM-eken. 1964-gyel kezdődően kezdték építeni a 7-es épületeket (már ahol, mert például Szakáldon soha nem épült meg.) Többnyire az addigra felépült gépjármű épülethez közel. ("B" terület.) Ekkortól kaptak az osztályok 3 javadalmazás, (36 darab) rakétát. Ekkortól létesült az osztályok területén hajtóanyag töltő is. Hiszen a rakéták oxidáló anyaga erősen maró hatású, azt hosszú ideig nem lehetett a rakétákban tartani. A G anyag végig benne volt a rakétákban, az ara szolgáló töltő berendezés csak a Volhov komplexummal jelent meg. A tüzelőállás többnyire 1 kilométeren belül volt. Kivétel Börgönd, (hiszen ott az állomány egy nagy laktanyában és lakótelepen lakott.) Kivétel Cserépfalu, mert ott a lakótelep a falu szélén volt, a laktanya és a B plusz A terület valami 2 - 3 kilométer távolságban volt. (oda kicsit nagyobb atombomba volt tervezve.) Az A területen volt elhelyezve a rakéta rávezető állomás, a indítóállványok, a szakaszfedezékek. A tüzelőállások többsége gyengén megerősített TÁS volt, ezért a személyi állomány számára építettek egy óvóhelyet. Börgöndön nem volt olyan, mert ott a rávezető állomás nagy része a föld alatt volt. A 70-es évek végétől épült tüzelőállások esetén már a koncepció is más volt, egyrészt közepesen megerősített fedezékek voltak (persze a csehek és a szlovákok erődítményeit meg sem közelítette. ) Az új tüzelőállásokba már nem épült meg a hagyományos óvóhely, mert a tüzelőállás fedezékei ezt kiváltották. Az esetek többségében a laktanya és a tiszti lakótelep már több km távolságban volt.
Ha megnézed a Guglin, akkor a laktanya egyes épületei még láthatók. (A tiszti lakótelep már teljesen eltűnt, maximum néhány beton szegély miatt sejthető, hogy hol volt. No meg persze én tudom, mert jártam ott jó párszor.) Nagyjából a laktanya épületeivel szemben volt a "B" terület, ahol az osztály 7-es (rakéta tároló) épülete van, és a gépjármű telephely. A telephely egyik részén volt egy kazánház, ami itt kizárólag a rakéták fűtését szolgálta. A gépjármű épület mögött volt a kazán széntárolója. A laktanya előtti műút nagyjából 1 km után egy beton kerítésben végződik, ott volt az osztály tüzelőállása.
Igen, ez az. A Fortepan oldalon az "1940" évszám természetesen nem jó. Azok a katonák Rákosi bocskai sapkában vannak. És a kémjelentés szerint is 1952-es.
Tehát a hatvanas évek elején épültek az első TÁS ok( Tüzelő állások) Ez is.A koncepció eléggé szét telepítette a különböző funkciókat.
Volt A,B,C terület.
Köztük több száz méter semmi.
Volt egy rész ahol a legénységi épületek voltak és a hozzá tartozok étkezde, raktárak, őrség épület stb.
A másodikban voltak a 7 es épületek, itt tárolták a tartalék rakétákat, szerelték , előkészítették, a" garázsok"
A harmadik legbelül külön 3 méteres fallal, a felkészített rakéták kilövő állványai , a menet kész rakéták, a harcálláspont, és a rávezető eszközök , lokátorok, fedezékek.
Ezen kívül valahol az egész elején volt egy tiszti lakótelep 2-3 egyen panellal , az egész országban így nézet ki az összes, egy kaptafa
A terület most is a szentendrei tisztes- tiszt képző iskola gyakorló lőtere, Szentendre-Izbég , kézi fegyverrel , RPG vel ( gyakorló fejes) illetve max géppuskával lőttek, lőnek itt, illetve a terület jobb oldalán északra van egy kézigránát dobó pálya. A Lajos forrásra vezető út ott megy el mellette,tőle balra , még akkor is lehet onnan nézni a gyakorlatokat ha lőnek. A kérdésedre: azok betonozott futó árkok és lövész teknők rendszere, tehát honvédségi .
Lövészetben jártasoktól szeretném megkérdezni, hogy a lőtérnek használt szentendrei Kő-hegy északi oldalán látható várfalakra emlékeztető hullámos girge-gurba vonalak magyarázhatóak e a honvédség tevékenységével, vagy valamikor korábban keletkezhettek.
Dvina majd később Volhov légvédelmi laktanya volt. A külön levő lehatárolt részben volt a rakéták tüzelő állása.Köszi a képeket!! sok éve mikor ott voltam még jobb állapotok uralkodtak.
Madocsa bolcskei laktanya. Korabban nem jartam itt, ugy tunik par epulet mar el lett bontva. Drot kerites helyenkent lathato, laktanya kozepen kisebb volgyben kulon beton keritessel elhatarolt resz volt. Ezen kivul helyezkedett el a legenysegi epulet. Kb. 1 kmre egy kulon allo teruleten egy masik beton keritessel hatarolt resz, guglin szepen latszik.
A környéket nézegettem Google mapson, de semmi nem emlékeztet az anno laktanyára, csak a képzet adja meg a választ. A kerítést én is megfigyeltem, de az épületekkel nem tudok azonosulni ami az emlékeimbe van. Azért lenne jó valami kép az aktív időszakból.
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne,hogy fel lelehetőek valahol a Galgamácsai BARS-ról fotók aktív időszakból? Esetleg olyan fotó amikor épült? Tudom esélytelen de....hátha van Leginkább a tornyok építése érdekelne.
Köszönöm! Próbálom kihalászni a lényeget, és olyan mint ha a mint elzárt terület nem létezne többé, vagy is több kisebb önálló építmény lenne, és az utak is áttörnek" rajta. Jó lenne valami békebeli fotó a régi laktanyáról, környékiről hogy összetudnám hasonlítani a jelenlegi állapotokat. Kaposvárra vonultam be a Hunyadi János laktanyába, és a kiképzésre vezényeltek át oda Marcaliba, arra jól emlékszem nem volt nagy laktanya, és jóval tisztább, rendezettebb volt a Kaposvárinál. BTR kiképzésen voltunk, de valójában BRDM 2 típus volt ott. A körlet épülete, az étkezde, az alakulótér még ott van az emlékeimbe.
Üdvözletem! Tudna valaki segíteni Marcali belső (Táncsics Mihály) laktanya anno" címe, google maps, pl hol található? 1988-ban ott voltam BTR kiképzésen. Mi van most ott? Van e még ott valami emlékeztető? Valahogy nem találom a mapson. Köszi!
Köszönöm a választ! Valószínűleg erről lehetett szó akkor az Ő esetében is, mert mintha említette volna egyszer a leventeséget, és '28-as születésű volt. Minden esélye megvolt rá...
Az adott oldal elég jól őrzi az információt, ha jól gondolom Miskolciak, "általuk urbexnek" mondott érdeklődés. Valószínűleg arra felé kell keresgélni. Én még nem láttam mást innen,valószínűleg a PV borsodi védett vezetési pontja. Azt hiszem van itt olyan aki a pontos helyet nem is de a települést tudja.
Kérdésedre a válasz a 20067 és 20076 hsz-okban tulajdonképpen benne van. Ez egy sima őrszázad volt egyszerű őrségi feladatok ellátására. A Nitrokémia itt lévő raktárait őriztük. Semmi különleges feladatról nem volt szó. A 3 szakasz 24 óránként váltotta egymást az őrségben. Az őrök váltása 4 óránként történt. Az biztos, hogy az időjárás télen kegyetlen volt, nagyon hideg (földig érő őrbundában éjjel), a szél szinte éjjel-nappal télen-nyáron erős volt, sokszor viharos.
Annyit még: a karhatalomnál 27 hónap volt az idő úgy mint a határőrségnél. Mindkettő BM alakulat volt. Én 18 évesen vonultam be, érettségi után szinte azonnal (5 hónap múlva). 1966.11.24.-1969.01.21. voltam bent. Mi részesültünk először az idő-csökkentésben, én már "csak" 26 hónapot voltam.
Hа карамане было 18 офицеров и 30 солдат включая сержантов. Это была часть для обслуживания арт боеприпасов. (...) 25 человек тех взвод и 6 человек пожарка
"Lerajzoltam - ahogy emlékszem - milyen helyiségek és hol voltak az épületben."
~ 50 év távlatából nem rossz! :)
Erről a karhatalmi szervezetről mondhatnál pár szót! Mi volt a feladatotok ott Hajmáskéren?
Nem vagyok képben a karhatalmi alakulatokat illetően, hirtelen ezt találtam a neten:
"Az új karhatalmi szervezetet az 1956-os forradalom bukása után kezdték szervezni. Feladatuk a közbiztonság megszilárdítása, valamint a fontosabb objektumok őrzése volt. Gyakorlatilag a politikai párt-hatalom szolgálatában álltak, egységeik a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek részeként az 1957-ben létrehozott Karhatalmi Parancsnokság alá tartoztak. A BM átszervezését követően Budapesten 1 karhatalmi ezredet, és hat városban (Szombathely, Szeged, Debrecen, Miskolc és Pécs után végül Győrött is) karhatalmi zászlóaljat állítottak fel. Kezdetben a karhatalmistákat katonai téli öltözettel („pufajkával”) öltöztették fel, mert a szervezéskor csak ebből állt rendelkezésre megfelelő mennyiség, 1958-tól azonban fokozatosan új egyenruhával látták el őket. A karhatalmi alakulatokat fokozatosan hivatásos állományú tisztekkel töltötték fel, és azokat végül mint készenléti erőket illesztették be a magyar hadsereg és rendőrség hadrendjébe. 1971-es döntés alapján a karhatalmi feladatok nagy része a rendőrség hatáskörébe került, ezért 1972-től megszűntették a BM karhatalom szervezeteit, így a győri karhatalmi zászlóaljat is."
Az "én időmben" két gondnoka volt az objektumnak, ők "gondozták" és tartották rendben az objektum területét, a raktárakat, Kívül-belül. A Nitrokémia alakalmazottai voltak és a faluban laktak.
Csak a felvezetővel vagy őrparancsnokkal közlekedhettek és csak nappal. Ha szállítás volt néha akkor még egy őr is volt a kíséretben.
már lecsúszott"-----ebből látható melyiket kersztezted.
Ezzel kapcsolatosan:
