A VB selejtezőt megint megszívtuk, hiszen, Hollandia, Törökország, Románia, Észtorszán és Andorra az ellenfelünk. Az első 2-be elég nehéz lesz bekerülni...
A "kiscsapatok" a nagyok ellen mindig felszívják magukat, főleg a hazai pályán. Ez épp olyan nekik, mint nekünk a nemzetközi szereplés, ahol jobban hajtottak a fiúk, hogy felfigyeljenek rájuk a menedzserek. A "kiscsapatok" játékosainakez egy kiugrási lehetőség, mert átigazolhatják őket a nagyobbak. Ez eddig is így volt, ezután is így lesz. Az UTE-val meg az lesz a baj, hogy mire ellenünk játszanak, (7.-ik forduló, itt Debrecenben), addig összekapják magukat.
Egyébként a Kaposvár nem is annyira kiscsapat, hiszen csak 3 ponttal maradt le tőlünk tavaly.
Ők nem kezdenek holnap: Verpecz – Bernáth, Szilágyi G. (Lucas), Mijadinoszki, Fodor – Nagy Z., Spitzmüller, Alisic, Illés Gy. (Szécsi) – Szilágyi P. (Salami), Zahovaiko