nem bízok benne, de megadom az esélyt, vagyis előre nem sírok, viszont, ha a Murtough-Fletcher páros nem teljesít, akkor nagyon hangos kritikus leszek, ígérem
nálam a nyár kérdése, hogy ha mégis sikerülne egy jó átig ablakot zárni, tudunk-e szintet lépni a mostani felállásban
Solskjaer kapcsán van igazságod, de igazából nem tudtuk meg, hogy mire lenne képes, mert ráérősen, türelmesen, magyarul balfaszkodva építkezik a klub. Sok csapatrészben régi félmegoldások vannak, be van betonozva jópár játékos. Emiatt vele is megbocsátónak kell lenni, mert hát azzal tud főzni, ami van. Nem lehet kérdés, hogy Mata, Grant duónak nincs helye egy BL csapat keretében. Ha így indulunk, akkor rosszul kezdődik a sztori
sajnos reménytelen a klub helyzete, amíg ilyen amatőr módon irányítják. tudom, hogy te bízol az ellenkezőjében, de én biztos vagyok benne, hogy ez a nyár is el lesz alibizve, mint ahogy az előzőek is el voltak.
gondolom hamarosan Solskjaer új szerződéséről is elkezdenek majd írni, pedig még Matával is több értelme van hosszabbítani most, mint vele. ha jövőre sikerül előrelépni, akkor esetleg. de ha négy év után is ugyanitt tartunk majd (szép szavak, kedves a játékosokkal, évi kb. 5 jó meccs, kulcsmeccseken beszari taktika, bajnoki cím lőtávolon kívül, Európában súlytalanság), akkor minek?
Romero távozik - sajnálom, megtartottam volna 2. kapusnak, DDG-től pedig elköszöntem volna.
Romero az elmúlt hat évben összesen 61 mérkőzésen védte a Manchester United kapuját, s remek statisztikával büszkélkedhet csupán 27 gólt kapott, s 39 olyan mérkőzést hozott le, amikor az ellenfelek képtelenek voltak bevenni a kapuját.
Más is hagy ki tizenegyest, nem csak Agüero. Róla viszont tudható volt, hogy a szezon végén távozik, és egyébként sem volt a katalán edző szíve csücske.
A Cityvel nincs bajom, annak viszont örülök, hogy az edzőjük - a Barca óta - továbbra sem képes BL-t nyerni! :)
Aguero ott hibázott nagyot sztem, hogy elnagyképűsködte 1-0-nál a büntetőt a Chelsea ellen, és igaz hogy már megvolt a bajnoki cím, meg abban a szituban tökre úgy tűnt, hogy sima lesz a meccs, kihagyta, és abból a szituból tökre lehetett látni hogy ez a Citynek tét nélküli meccs kihat a jövőre is. Nem tett jót a bajnokságnak ez, hogy ilyen hamar megnyerték a bajnokságot, és bár Chelsea szurkoló vagyok, szurkoltam a Unitednek hogy tegyék izgalmassá a bajnokságot.
Szerintem Fernandinho vagy Rodri hiányzott a kezdőből, ők megszűrték volna a kp-t. Így szabadon kontrázhatott a Chelsea. DE Bruyne középen, Foden a szélen, Sterling a padon.
Ole nem egy taktikai nagymester, Pep viszont néha túlgondolja a dolgokat, így 2 egyszerűen focizó csapat nyert.
Úgy hiszem, legkésőbb KDB sérülése után Agüerot pályára kellett volna küldeni.
(Nekem úgy tűnt, mintha az edző és játékos között nem lett volna felhőtlen a kapcsolat.) Az argentin játékos a meccs végén sírt, pedig nem rajta múlott, hisz a 15 perc játékideje kevés volt a fordításhoz, ill. egyenlítéshez.)
Agüero nem tud már egy meccset végig játszani, a visszavont csatár meg nagyon nem fekszik az ő játékstílusának. Ő egy classic center egy letűnőben lévő foci talán utolsó klasszisa. Sterling játszatását nem érti senki, még akkor is nehezen magyarázható a kezdőbe rakása, hogy az volt a cél, hogy minél jobban kiszélesítse ő meg Mahrez a pályát és majd valamelyik talán ki tud ugrani. Egyetlen egy helyzetszerű volt ebből de visszaért vele James és szerelt. btw James nagyjából leradízozta Sterlinget egész meccsen.
Nagyobb gond volt szerintem, hogy nem csak KDB, de Foden is nagyon rossz pozícióban játszott két kulcsjátékos feladása meg nagyon nagy luxus azért, hogy a széles legyen a pálya. Ez a 6-os nélküli kezdő ez olyan Pep-es... ok, hogy Gündogan játszik néha hatost, de nem ez a fő erénye. A bekapott gól is ennek a hozadéka volt, no meg a felezővonalig feltolt "védekezés".
Én azt se értettem, hogy a gyenge szezont futó Sterling mit keresett a kezdőben. Akárhányszor City meccset néztem idén (bár nem sokszor...), ő sose volt jó. Szerintem egy ilyen meccs tipikusan Agüeronak való.
Szerintem nincs jobb csapatuk,mint nekünk,de mélyebb a keret,az tény. Tuchel jól rotál,de semmu extra,betolta a buszt rendesen.
Ezt a meccset szerintem Pep alaposan elrontotta..egyrészt azzal,hogy nem tett fel védekező középpályást,másrészt azzal,hogy Kevin volt a center tulajdonképpen,de így kivonta a játékból,pont az erényei nem érvényesültek. Mindkét döntőben a gyengébb csapat,a védekező csapat ,vagy ha úgy tetszik ,a taktikusabb nyert.
"Több oldalról, több részletböl tudnám megvilágítani, hogy szerintem miért a Chelsea a jövö csapata.
A játékoskeret jónak minösíthetö. Az edzö jó iskolából jött, éhes a sikerre, van ideje a felkészülésre, azt kérhet a munkájához amit mi talán még elképzelni sem tudunk. A gazda két koccintás között akár egy Haalandot is odacsábíthat, szeszélyesebb pillanatában pedig nincs, aki megfizethetetlen lenne a számára."
TÉVEDTEM! A Chelsea a BL gyöztes s így már a jelen csapata!
...ja, ne lazsáljatok vakok, legyen meg legalább az a 7-, hajrá!!!
"We win together and we lose together, when someone fails we all fail, when someone scores we all score, when someone does a save we all save... Always UNITED #mufc "
"Együtt nyerünk és együtt veszítünk, amikor valaki elbukik, mindannyian bukunk, amikor valaki pontot szerez, mindannyian gólt rúgunk, amikor valaki megment minket, akkor mindannyian megmentünk... Mindig UNITED #mufc"