még mindig ez a vita... mindenki ezt szeretné de mivel ez lehetetlen, ezért általában az ember választ magának egy országot/nációt (kivéve ha nem divat) és nekik szurkol minden eseményen, sőt követi a bajnokságukat ott játszik a kedvenc klubcsapata, stb. Ezek hozzá tudnak nőni az emberhez.
"Egyedül talán nyilasi mondta ki szépen burkoltan, hogy ez a banda egy nagy rakás szar." Ez azért túlzás. de az is igaz, hogy a régebbi német válogatottak nagyon magasra tették a mércét, ezért csak van benne valami. :-)
Ejj, azt a német csapatot de utáltam. :) Köptek, rúgtak, csaltak, ami belefért. Viszont az igaz, hogy azok nagyon tudtak játszani. A mostani csapat a nyomukba se ér. Ja és persze akkor még nézhető volt a Bundesliga. Nem is értettem az EB alatt, hogy mit istenítik a nagy szakértők ezt a német válogatottat. Egyedül talán nyilasi mondta ki szépen burkoltan, hogy ez a banda egy nagy rakás szar.
ezt én értem és el is fogadom, csakhát a vb-n egy csöppet kombinatívnak tűnt a német csapat, így ez a torna csalódás ebből a szempontból, ill asszem télleg a helyükre kerültek a dolgok
de Klinsmann óta a rövidpasszos, támadójáték nagyot fejlődött, az, hogy ez nagy védőmunka mellett a középpályát is leköti, az persze nem olyan látványos, de sokszor hatékony és még többet vesz ki a játékosokból, ami ma is látszott.
egyszerűen Németországban nem olyanok a fociakadémák, -iskolák, amik úgy képzik a gyerekeket, mint egy latin országban, ezt el kéne már fogadni. amíg ekkorára nőnek a németek, addig az lesz az első számú fegyverük, hogy beívelgessenek.
Löw egyszerűen nem akarta a szerinte jól bevált VB védelmet szétszedni, nem is kísérletezgetett sokat mással ebben a hátsó sorban a salaejtezőkön és a barátságos meccseken, akiket meg kipróbált, azoknak az idő rövidnek bizonyult.
Odonkor egy pöppet jobb volt akkor,mint most.És igen,a keret szinte ugyanaz,bár Lehmann védett,de végülis nem igazán rajta ment el a döntő,helyzetek nélkül nehéz nyerni. Igen,pontosan ezért az utolsó 10 percig szinte biztos voltam benne,hogy x lesz,de onnantól már nagyon látszott,h ez bukta.0-1nél,hátul passzolgattak..