Az elvhűség kérdése engem mindig foglalkoztatott. Mert az is lehet egy elv, hogy nem ragaszkodunk ész nélkül elvekhez stb. hanem van amikor emberségesebb engedni.
Szerintem is ez lehet, ő úgy interpretálta, hogy azért támadják, mert elvhű maradt a korányploitikusokkal ellentétben.
MEg amiket tesz, az tényleg elismerésre méltó, rengeteg energia van benne és küzd a céljaiért, de amúgy erősen aktuálpolitizált, nem volt olyan emelkedett a téma, még én is bele tudtam volna kérdezni (ha mernék ilyesmit, mert egyébként soha persze.
Igen, ezt modnták a többiek is, sajnálom, hogy nem láttam.
Beszélt ilyen nyelvész témákról is. pl. amit én is sokat használok s nem tudtam ,hogy úgy hívják ,hogy előrehozott melléknévi igenév pl. "a történet, amit elmeséltem". Ez milyen jó :-). "az ember, akit láttam tegnap" stb. Ilyenek.
Ő egy egyházi vezető, van valami egyháza, a MAgyar Evangéliumi Testvérközösség (ezt utólag kellett megnéznem a neten, a beszélgetés alatt nem volt tiszta) és elég sokat tesz a szegény emberekért, hajléktalanokért, nehéz sorsú gyerkeekért, erre tette fel az életét, ez tiszteltre méltó, egy karizmatikus ember. Mondjuk a beélzgetés tulképp aktuálpolitika volt, az Orbánt kritizálták, hogy hogy tesz keresztbe az egyházának, ezt vlszleg jogosan zokon vette. Megbesélzték, hogy ő elvhű ember s kérdezte a konferátor, hogy miért s erre azt válaszolta, hogy azért, mert elvhűnek lenni elegáns s ő midnig adott az eleganciára. De aztán pl. kérdezték ,hogy miért haragszik rá az orbán, akkor azt modnta, ohgy nem tudja, hisz ő sosem szídta az anyját vagy nem poénkodott a termetével (neveetés) s gondoltam hogy de most poénkodik vele s ez sem elegáns :-).
Volt egy két fura kijelentése, amin fennakadtdam, pl. hogy a honfoglaló magyarok vallása valójában nem a pogány vallás volt, hanem zsidó vallásúak voltak ... erről még nem hallottam soha, hogy ez mi s nehezményeztem, hogy a besézlgetés vezető nem firtatta, hanem elfogadták ezt a kijelentést és tovább mentek. Még a végén, amin meglepődtem, hogy keményen beleállt a migráns politikába, még baloldalon is ritkán hallok ilyet, bűnnek nevezte a bibliára hivatkozva azt, hogy nem engedik be a menekülteket erkölcsileg mélységesen elítélte a kerítést, táborokat, hogy gyerkeket ott fogolyként kezeltek stb. azt mondta rá, hogy muszáj ez ellen szólnia. Aztán fektetni kellett a gyerekekekt s eljöttem.
Vannak itt ilyen kultúrprogramok is, tegnap megnéztem egyet, beszélgetés Iványi Gáborral. Általában nem szoktam ezeket megnézni, de a múltkorin volt egy kis balhé, akkor Nádasdy Ádám nyelvész volt itt, amikor a pride volt Bp-en és ővele volt egy beszélgetés, amiben elég hangsúlyos szerepet kapott a felvállalt homoszexualitása. Én nem láttam, csak haverok mesélték, hogy kínos volt, mert aki a besézlgetést vezette, kicsit túltolta a melegsége firtatását. S egyszer csak az egyik ifjú felszólalt, hogy neki nagyon zavaróak ezek a homofób kérdések s ebből volt egy kis feszkó, megoszlottak a vélemények. Tesóm azt mesélte, ohgy neki sokkal inkább kínos volt maga a felszólalás, hogy mit fontoskodik, mert amúgy a kérdések nem voltak homfóbok, csak kissé naívak, egy öregembertől, aki nincs tisztában a trenddel teljesen ,hogy mit lehet és mit nem. De állítólag Nádasdy intelligensen kezelte a helyzetet és kijöttek jól belőle.
Na modnom, ha ilyen érdekes dolgok lehetnek, megnézem a mostanit, az Iványi Gáborral.
Enyémek is szanaszét vannak, de csak itt a környéken. Most itt rengeteg program van, full szezon.
Tesómék egyik kismacskája engem is kiszemelt magának, tegnap befészkelődött az ölembe s akárhova pakoltam át, más emberekre stb. midnig visszajött és odatelepedett rám :-).
NEkem most nagyon kellett, tiszta kába voltam. Ma már nem ihatok több kávét, mert holnap reggelre kell a maradék, aztán majd bebiciklizek a faluba utánpótlásért. Még van itt a szomszéd nyaralótelepülésen is egy éjjel-nappali, lehet azt is megnézem ma, úgyis akarok még biciklizni és útba esik. Szóval ilyesmi terveim vannak.
Naszóval, definíciós szempontból írtam a dolgot, hogy pár rövid alkalom volt, amikor biztos, hogy boldog voltam, totál egyértelmű, utána a többi meg definíció kérdése.
Szóval nem ilyen panaszkodásnak szántam, hogy mindig boldogtalan voltam, hanem hogy pár alkalommal biztos, a többit meg lehet így-úgy hívni, elégedettség, jól elvan, örül stb. mit tudom én.
De egyébként tényleg sokszor voltam főleg fiatal koromban boldogtalan, sokszor nem is nagyon okkal, lehetet volna jobban csinálni és ezt sajnálom is de most már ez van. Néha most is vagyok szomorú, de attól még, hogy mit tudom én tudom ,hogy ennek nincs így értelme vagy szeritned probléma, valóban változtani (és nem lehazudni) nem olyan könnyű rajta. De tényleg vannak technikáim rá.
olyan kis boldog napom volt eddig. de tonkretettetek... atok nok.
(futas kozben visszamosolygott egy labmotoros kisjany, a feje tetejen volt kis csurija, mint a lanyomnak anno, tok cuki volt. aztan amikro kondigepeztem egy 20 ev koruli csaj szemelyiedzett, rendkvul jo cicikkel. aztan lanyom irt, hogy menjek vele ebedelni, kajaltunk, es meg penzt se kert. de ti... remelem most boldogok vagytok :P)