ha jól tudom a súlyos esetekben 50% a hatékonysága a korábban emlegetett közel 100% helyett (a 95 ugyanis az esetekre vonatkozott, azoknak csak részhalma a súlyos eset). Persze ez mutáció, de azért azt hogy ennyire gyenge lesz a mutációk ellen senki sem gondolta volna. A legijesztőbb pedig továbbra is az, hogy sokkal gyorsabban csökken a hatékonyságuk mint ahogy kalkuláltak.
A vakcina hatása már 3 hónap után jelentősen romlik, és itt még csak arra se nagyon lehet fogni, hogy a mutáció miatt. Ez azzal együtt nagyon érdekes, hogy még élethosszig tartó védettséget is emlegettek, de arra senki sem számított, hogy évente minimum kétszer kell majd oltani. Ez egyébként hatalmas kudarc, még ha nem így van kommunikálva. A hiba gyökere (ha gondolod keresek publikációkat), hogy bár azt tudták, hogy az ellenanyag szint gyorsan csökken, de azt nem gondolták volna, hogy ilyen szoros a kapcsolat az ellenanyag szint és a védettség között ... most már tudják.
Hát véd is, csak nem 100%-ban. Ahogy egyik védőoltás sem véd 100%-ban meg a megfertőződéstől.
De szerintem ezen kár rugóznod most, val.szeg sokkal nagyobb esélyed lenne egy autóbalesetes halálra, mint két oltással covidban meghalni. Pl. most hétvégén hányan is haltak meg a különböző balesetekben?
Hát nem azért, de azért a riogatással gondosan megvárták augusztus 20-at. :)
Mit hitegettek? Nem mondták soha, hogy örökre és minden mutánstól védeni fog, csak annyit, hogy a súlyos betegségtől nagy valószínűséggel megvéd. Ezt továbbra is mondják.
Én kb. hasonlóan jártam az első komoly próbálkozásos pasimmal a válás után. Kb. hasonló volt a felállás, mint nálatok, 10 évvel volt idősebb nálam, már felnőtt gyerekekkel. 2 hónapot voltunk csak együtt, szóval nem egy nagy időt, de baromi hamar szerelmet vallott, amit nem is értettem, kb. semmilyen konfliktusunk, ellentétünk nem volt, egyik este még hosszasan beszéltünk telefonon, megbeszéltük, hogy másnap 10-re jön értem, aztán másnap 10 után pár perccel hívott, hogy soha többet nem jön. Nagyon durva volt. :)
Aztán egy nappal később írt még egy hosszas e-mailt, de ezt a sokkot nem lehetett helyrehozni, amit okozott. Nekem kb. ez elég is volt az idősebb pasikból, 49 volt, hát azért legyen már annyi évesen felnőtt valaki.
pl. tovabbra is remote working van ... nincsenek a clubbok nyitva, koncertek ... elvileg akarjak ezeket nyitni, de itt is emelkedik a delta varians miatt a szam, ami azert erdekes, mert itt meg 80-90% mar oltakozott.
Remelem nem lesz lezaras, max nem nyitnak tovabb. Igy is van elet. Lehet mar pub-ba, etterembe menni, sportolni, minden uzlet nyitva ... ossze-lehet mar jarni, szombaton volt tok jo CF-es esti osszejovetel is ... remelem nem lesznek zarasok.
Nem hiszem (remelem) hogy lesz ujabb lezaras ... az kiboritana az embereket, foleg, hogy kb. a legtobben ugy allnak hozza ahogy Te is (meg en is): oltakoztunk, akkor hagyjanak mar beken.
Szvsz ha a ganyabb idobe visszahozzak a belteri maszkok hasznalatat az belefer. Itt el sem hagytak ... nem szeretem, nyilvan, foleg szemuvegeskent... bemegyek es kb. paras minden, kinszenvedes az egesz .... de inkabb ez mint barmifele lezaras. Ugy ahogy, de visszakaptuk az eletunket, maradjon is igy.
Nem tudom hova tenni az ilyen "hopp az egekbe-potty a semmibe", hogy nincs sima jó érzés, hanem megemésztő, nagypályás közeledésből, meg szeretlek, jó veledből, becézéshegyekből "hagyjál már békén, soha többet nem beszélünk" lesz, de tényleg nem kellett ehhez, csak pár nap. Ilyenkor elérni se lehet.
Most a dolgok részletezése nélkül, mert még a hatása alatt vagyok; lett egy nagyon-nagyon csúnya "WTF" éjszaka az alkohol(és ki tudja, milyen tudatmódosítók+alapállapot) miatt. A dolgok kellős közepébe érkeztem, mondhatni.
Hát nem jól, jól elvoltam nála, ő is mindig jobban érezte magát, tevékenykedett, ha ott voltam, hát ennek asszem tényleg vége.
Nekem nem hiányzik ez az egész macera a sulival, meg ugye a bírósági szünetnek is vége lesz, pedig az is jó volt valahol. :) Bár persze várom is, hogy vége legyen már az egésznek, de közben meg olyan jó, amikor éppen nyugi van.
Majd megnézem otthonról, itt azért gyenge a net, köszi hogy leírtad.
Már nagyon várom ,hogy hazamenjünk, kezd elegem lenni a nomád körülményekből, félek is pár dologtól, most sokan haza is mentek, tesómék, mert férgesek lettek a macskáik és tök beparáztak, sógórnőm egy órát sírt emiatt stb. :-) jaj istenem s most már egyedül is érzem magam, bár van ennek is egy varázsa, de lassan vége.
NEm eléggé, meg ugye én vagyok itt a titkos fekete bárány :-). Ez addig volt jó, amíg én is rajta voltam teljesen az ideológián, de amióta egy kicsit leváltam már róla, azóta brutálisnak érzem a nyomást, egy ilyesmi konfliktus kerülő embernek, mint én, jobb ha semmit nem modnok, ha nem akarok egyszerre egy tucat emberrel vitatkozni, sőt erkölcsi megvetés tárgya lenni.
Néha még régebben a családon belül toltam pár vitát, de nem is vagyok ügyes benne, meg azt is meguntam, hogy moralizálás lesz belőle mindig, amúgy is mit tudom én mi van, nekem ezek az emberek a valós kapcoslataim, jobb ha tartom a szám.
Most is volt egy ilyesmi, még csak nem is vita, mert már sosem megyek bele ezekbe, hanem más kapcsán, de eléggé kaptam az ívet ártatlanul :-).
Tegnap voltunk autós kertmozizni, hazafelé 3 hatalmas, óriási agancsos szarvassal találkoztunk, nagyon-nagyon örülök, hogy végül megtorpantak és nem ugrottak elénk, asszem nem jöttünk volna ki jól a dologból.
Viszont a Hold csodaszép volt, főleg amikor már szép "hidat" is vetett a Balatonra.
"Ez a Nádasdy Ádám is mikor itt volt, jöttek a gyerkekek és kérdezték, hogy ő meleg? Modnom nem hiszem, miért lenne meleg?"
Végül is tényleg nem meleg, hanem csak egy egyszerű buzi. Vagy legalábbis valamikor így fogalmazott magáról.:)) Nagy fej, a Klubrádión szokott nyelvművelő műsora lenni.
Egyébként én ezeket az embereket nem annyira ismerem, hogy kicsodák, nem vagyok túl tájékozott, ilynekor szoktam utána nézni.
Ez a Nádasdy Ádám is mikor itt volt, jöttek a gyerkekek és kérdezték, hogy ő meleg? Modnom nem hiszem, miért lenne meleg? Mert, azt mondják, hogy ki van rakva az asztalra egy szivárvány terítő, ahol besézlgetnek. Ja modnom az csak a pride miatt, hogy szolidarítanak. :-)
Franciaországban 68-as haladó baloldali értelmiségiek a pedofília tabuját is eltörölték volna a szexuális felszabadulás nevében. „A németek, akik sosem szerettek félmunkát végezni, még messzebbre mentek” – teszi hozzá Douthat. Az ifjú progresszívok a holokauszt árnyékában igyekeztek a múlt minden normáját lebontani. A kormány a hatvanas években Helmut Kentler pszichológus javaslatára állami gondozott gyerekeket bízott pedofil nevelőszülőkre.