Keresés

Részletes keresés

Fercsi 41 Creative Commons License 2012.06.18 0 1 420

Ez nálam másképpen volt.

Először időpont kérés a dokihoz,utána a doki adott egy időpontot a tükrözésre.

Én már péntektől nem ettem, egészen a tükrözés  utánig azaz amíg haza nem értem.

Ugyanis a hashajtónak még van egy kis hatása ha, eszem akkor jó ha van a közelben egy wc.

Tehát péntek ,.szombat csak sima vízivászat semmi más ,sem tea,se más.

Vasárnap reggel  08.00-kor egy tasak,picoprep feloldása és megivása és félóra múlva már jelentkezet a hatása.

A következő adag a leírás szerint 6-8 óra után esedékes,én  7 óra után 15 órakor  ittam meg.

A leírás azaz használati utasítás szerint csak, tiszta vizet lehet inni azt is legalább 2,5-3 l mennyiségben.

A vizsgálat nem fájdalmas és szerintem nem kell „kábítás” ez felesleges.

A vizsgálathoz én egy papírgatyát  kaptam amin, a rés hátul volt és csak derék től lefelé kellett levetkőzni.

A kamera bevezetésével együtt, levegőt fújatnak be a bélbe mivel ezzel tágítják szét egy kicsit a belet.

Így tud a kamera jó felvételeket készíteni és előre haladni.

A bejutatott levegőt rendszeres hasi nyomással kikel nyomni, (csúnyán szólva szellenteni kell ) de az asszisztensnő 

segít mivel a hasra teszi a kezét és megnyomja amikor az  szükséges.

Először  oldalra kell fordulni majd a hátra kell feküdni,és háton fekve látom a monitort ahol, tudom nézni ahogy a kamera halad a vastagbélben.

Ez a vizsgálat nem fájdalmas és nem kell kábítást kérni, én sosem kértem pedig már sokszor voltam és tőlem is vettek már le polipot és szövetmintát.

Az ember mindig izgul ez természetes,de szükséges és megéri azt a kis kellemetlenséget amivel ez jár.

A doki szerint,  kötelezővé kellene tenni  40 év felett ezt a vizsgálatott, főleg a férfiaknál.

 

 

Előzmény: Lemon76 (373)
babaji Creative Commons License 2012.06.08 0 0 419

Tanusitom.

Sovány vérszegény satnya és erőtlen,kisétvágyu székrekedéses  gyerek voltam.

Aszongya az orvos igyak éhomra kis vörös borocskát,vasbort irt fel a másik,polybé ,széntabletta,féreghajtó,savpótló,vas,polivitaplex 20 és savanyuság leve ,meg  hogy ez nem is betegség a soványka elélhet akár száz évig is :)))

Lehettem harminc amikor  végre autodidakta önmagamat meggyógyitottam,félév alatt felszedtem 15 kilót !

Rájöttem hogy ha a jobb oldalamon alszom akkor az emésztésem javul.Megtanultam a relaxáció,autogén tréning és a reflexologia  módszerét,e l l a z u l á s a lényege ,vegyes változatos táplálkozás,egy k e v é s k e szeszesital étvágyat javit lásd aperitiv.......egy szó mint száz a többféle  próbálkozás szintéziseként egyszercsak átbillentem a holtponton és meggyógyultam ami általános vitalitás-jobbulással is járt nemcsak sulygyarapodás.

Előzmény: Kitkat01 (412)
afintha Creative Commons License 2012.04.30 0 0 418

Az altalad leiratak alapjan nem tudok egyertelmuen allast foglalni, a vizsgalati eredmenyek attekintese alapjan lehet barmit is mondani.

Ami bizonyos, hogy a kivizsgalas jo utemben halad.

Előzmény: cvgcvg (417)
cvgcvg Creative Commons License 2012.04.29 0 0 417

Szerinted súlyos dolog lehet?

Előzmény: afintha (416)
afintha Creative Commons License 2012.04.29 0 0 416

A szovettani vizsgalat eredmenye alapjan okosabbak leszunk.

Előzmény: cvgcvg (415)
cvgcvg Creative Commons License 2012.04.29 0 0 415

Voltunk szemvizsgálaton és semmit sem találtak!

Előzmény: afintha (414)
afintha Creative Commons License 2012.04.29 0 0 414

A leirtak alapjan az orvosoknak azert elegge sok informacioja van, szoval nem hinnem, hogy csak talalgatnanak.

 

A 135mg-os rezmennyiseg elegge magasnak tunik, nem inkabb mikrogram-rol van szo?

 

Lehet-e latni a szemen olyan jelenseget, mint amit a http://en.wikipedia.org/wiki/Wilson's_disease weboldalon mutatnak?

 

 

Előzmény: cvgcvg (413)
cvgcvg Creative Commons License 2012.04.29 0 0 413

Aki tud segitsen!


Van egy 9 éves gyermekem akinél egyik nap észrevettük, hogy a szeme besárgult. Este bevittük a kórházba ahol a vérvétel után magasnak találták a májenzim értékeket a GPT 670 volt és elküldtek bennünket hepatitis gyanújával a fertőző osztályra. Ott egy hétig voltunk mindenféle vizsgálaton, nagyon sok vérvételen tulvoltunk de hepatitist nem találtak. De mind eközben a GPT értéke 2200 lett. További vizsgálatok következtek ahol megállapították a gyermekem nagyon vérszegény de a vérének a vastartalma nagyon magas, és a vízeletébeb magas réztartalmat találtak 155 mg. Ekkor közölték velünk, hogy valószínű Wilson kór. Végeztek májbiopsziát is de ennek az eredménye csak egy hét múlva lesz meg, de közben a vérkép kismértékben romlott a hemoglobin szint jelenleg 96. De ami a legfurcsább az egészben a gyermekem teljesen tünetmentes és azon kívül, hogy a szeme és a bőre sárga jól érzi magát, eszik, iszik, alszik, stb.Kérdésem a következő az elkövetkezendő egy hétben romolhat e az állapota veszélyesen míg meglesz a májbiopszia eredménye, és ha igen mit tegyünk. Az orvosok is csak találgatnak nem tudják mi a baja.

Kitkat01 Creative Commons License 2012.03.28 0 0 412

Van egy jó, természetes módszer a székrekedés ellen :)  Reggel éhgyomorra 1 nagy pohár víz kortyonként, szép lassan.

Nagyon jó még a korpa- stimulálja a bélbolyhokat - ezt este kell belekeverni joghurtba, kefir vagy valami hasonlóba. 

Előzmény: Dávid68 (405)
afintha Creative Commons License 2012.03.25 0 0 411

Miert/miota van szekrekedese?

Előzmény: Dávid68 (405)
Györgyi666 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 410

Elhiszem, hogy a hangulat hat sok mindenre, de egy több éve fekélyes nyelőcsövet nem lehet pszichével gyógyítani, gyakorlatilag semmit nem csináltak, amiket kaptam, agyógyszertári arzenált végigpróbáltatták, hatástalan volt...................

Előzmény: gombóc63 (380)
Györgyi666 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 409

Persze, mert ezt is megspórolják, ugyanis nem támogatja az OEP az injekciót, s az SZTK-ban ezért nem adják. A maszek csak azzal végzi......

Előzmény: Ildikécske (386)
Györgyi666 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 408

Kérdésem, hogy Bp. messze van Neked?

Előzmény: atthany (393)
Györgyi666 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 407

Én sajnos nem nyelem le úgy, mint a nokedlit, mert 8 éve fekélyes a nyelőcsövem, 

s bizony nem esik jól ha a sebet karistolják.................még az is lehet, többet, árt az egész, mint használ, a gyógyszerek sem hoztak enyhülést....................

Múlt hónapban meg lézeres műtéten voltam a gyomorral kapcs. szövődmény miatt..........

Előzmény: Törölt nick (399)
Evicke Creative Commons License 2012.01.20 0 0 406

sziasztok!

tudna valaki jó (körültekintő, emberséges) gasztroenterológust javasolni Miskolcon? (sztk- vagy magánrendelés)

megköszönném.

 

Dávid68 Creative Commons License 2011.12.26 0 0 405

Sziasztok!

Azt szeretném megtudni,hogy epe nélküli beteg ,használhat e psyliumot ( útifűmaghéj őrleményt) székrekedésre ?

Előre is köszönet a válaszokért.

Törölt nick Creative Commons License 2011.10.04 0 0 403

Boholybiopszia a vékonybélből (gyomortükrözés tulajdonképpen, csak kicsit lejjebb mennek).

Előzmény: atthany (402)
atthany Creative Commons License 2011.10.04 0 0 402

köszi a tippet, a tüneteim nagyon hasonlóak!

LISZTÉRZÉKENYSÉGet hogyan szűri egyébként? (TB állja?)

Előzmény: Nora Jones (397)
cyberzozo Creative Commons License 2011.09.29 0 0 401

Kedves Vulpes !

 

Most kapcsolódtam a topikba és arra kérlek hogy vidd  tovább magadban a pozitív gondolkodást, az optimizmust.Bár ez a folyamat a lelki rész, szükség van másra is . A napokban ajánlottak számomra egy antioxidáns tartalmú italt. Bogyós gyümölcsökből áll.

Merthiszen minél több bogyós gyümölcs fogyasztása javallott pusztuljanak a szabad gyökök. Reggel kell meginnom éhgyomorra mindössze 3 cl naponta. Az a jó benne bárhová vihetem elfér a kistáskámban is.  Alaszkai vad Áfonyát tartalmaz. Az antioxidáns tartalma valamilyen Orac egységben 36.000,a sima áfonyától 50%-al nagyobb, tartalmaz még sok mindent ami bevált nekem A reggeli panaszaim elmúltak, 1 hét után a napközbeni dolgaim sokkal könnyebben mentek.

 

Ha gondolod privátban keress meg a következő címen természetesen bárki kereshet.

A cím: lorincz.zoltan@hdsnet.hu

Vulpes Macrotis Creative Commons License 2011.09.29 0 0 400

Köszönöm megnyugtató soraidat. Annyira megnyugtató volt, hogy este elolvasva el is múlt mind a hőemelkedés, mind az a fura érzés a gyomromban.

Előzmény: Törölt nick (399)
Törölt nick Creative Commons License 2011.09.28 0 0 399

Szia! Ezt sokminden okozhatja, ami a tükrözés közben történt, akár az is, hogy a nagy rágörcsöléstől a gyomorszáj is be tud görcsölni annyira, hogy nem is tudnak rajta átjutni. Velem ez kétszer is előfordult, pedig lassan már úgy nyelem a csövet, mint kacsa a nokedlit. Szóval ilyenkor két lehetőség van: 1. megkérik, hogy nyugodj meg, vegyél pár mély levegőt és mikor oldódik a görcs, folytatják a vizsgálatot, 2. áttuszkolják a csövet az összeszorult gyomorszájon. Vélhetőleg veled a második dolog esett meg.

Hőemelkedésem nekem mindig szokott lenni, szerintem a torokgyuszitól (mindig fáj utána a torkom, fülem napokig, megdörzsölődik a garat nyálkahártyája, ez is egyfajta torokgyulladás).

A hányinger valószínűleg pszichés.

Előzmény: Vulpes Macrotis (396)
gemento Creative Commons License 2011.09.28 0 0 398

Julette!

Az orvos nekem is a Picoprepet írta fel, mikor nemrég tükrözésen voltam.

Szerintem is jobb, mint a többi, amúgy sem bírom a keserű ízeket…

Nora Jones Creative Commons License 2011.09.28 0 0 397

Vizgáltasd meg magad lisztérzékenységre feltétlenül!!!

Nagyon fura és csúnya dolgokat tud produkálni.

Az orvosok pedig nem nagyon foglalkoznak vele :(

Előzmény: atthany (393)
Vulpes Macrotis Creative Commons License 2011.09.28 0 0 396

Sziasztok! Üdvözletem!

 

Érdekes kérdéssel állok elétek. Majd mindjárt meglátjátok, hogy miért.

 

Hétfőn voltam életemben először gyomortükrözésen. Gyomor és nyombélfekélyt mutattak ki, egyik se elvadult, egyik se nagy, egyik se vészes, kaptam gyógyszert, azt mondják, ez helyre is hoz (Controloc a neve). Mintát vettek a fekélyekből, ahogy azt ilyenkor kell.

 

Mivel fogalmam sincs, hogy a tükrözés után mi a normális, így megkérdezem:

Hétfőn és kedden volt egy fura, kellemetlen érzés a torkomban, nyelésnél nehézkes volt. Ez mára elmúlt nyom nélkül. Viszont nem csak a torkomban volt ez, hanem a gyomromban, a szegycsont alatt közvetlenül, kb a gyomorszáj táján. Ez utóbbi nem múlt el még. Nem fáj, csak kellemetlen. Olyan érzés, mintha egy böfögés szültében meghalt volna és beszorult, vagy valamit hírtelen, rágás nélkül nyeltem volna le. Nem fáj mozgásra, nem fáj állandóan, se semmi más, csak ez a... nyomáshoz hasonlító érzés egy tűhegnyi helyen, vagy inkább apró gyűrűben. Leginkább olyan érzés, mintha megnyomtam, megütöttem volna.

Széklet nem véres. Hőemelkedésem ugyan van egy pici, de lehet, hogy csak megfáztam. Azóta viszont gyengébbnek érzem magam, erőtlenebbnek és talán egy fokkal étvágytalanabbnak (bár veszettül éhes tudok ám lenni! Csak kevésbé kívánom..azért nem kell emiatt félteni se...:) ). Ez lehet akár pszihés is mondjuk... tudja fene.. ezenkívül néha elfog egy pici öklendezés is, de csak egy rándulásra tart (picit öklendezés, utána el is múlik).

Tegyük hozzá:

Mivel első tükrözésem, nagyon rástresszeltem, már azt megelőző napon is. Nem altatásban végezték, így mindenre pontosan emlékszem és a gondolattól is elfog a hányinger.

 

Kérdésem tehát:

Ez természetes velejárója a tükrözésnek és pár napon belül elmúlik, mint a torkoman lévő "nyomás"? Vagy megsérthetett a műszer és valami baj van és kezdjek aggódni? Vagy a mintavételezés miatt ez természetes érzés/sérülés, és pár nap és helyrejön?

 

Válaszotokat köszönöm!

julette Creative Commons License 2011.09.19 0 0 395

Sziasztok! Én is voltam kolonoszkópián, és természetesen előtte átestem a béltisztításon is.

Nekem is a Picoprepet írta fel az orvos. Tényleg  nem volt rossz, leginkább narancsos ízű.

Amit nehezen bírtam, az igazán az éhség volt, mivel csak folyadékot lehetett fogyasztani a vizsgálat előtti napon.

jégkirálynő Creative Commons License 2011.09.05 0 0 394

a légzéses vizsgálat az nálunk nem mutatott ki semmit, ugyanis nem azzal tesztelték a Kölköt, amivel kellett volna.

 

gasztroent felvétele után gyomor- majd végbéltükrözés...chron-ra gyanakodtak, de csak azt mondták, hogy talán...légzésen gyümölcslevet itattak Vele, nem pedig tömör tejcukrot. sajnos.

 

pár évvel utána vmi beugrott, hogy Apu laktóz intoleranciában szenved. megvontam mindent a Kölöktől, maradt a laktózmentes tej, kefir, joghurt.

 

mára már sokkal jobb.

 

mindez állami intézetben, orvosismerőssel, aki tényleg lelkiismeretes.

Előzmény: atthany (393)
atthany Creative Commons License 2011.08.29 0 0 393

sziasztok, tanácsotokra lenne szükségem:

 

kb egy éve kisebb-nagyobb megszakításokkal hasmenéssel, étkezés utáni hányingerrel, jobb oldali borda alatt szuróérzéssel "rendelkezem"... (egy év alatt 5 kilót fogytam)

tavasszal voltam gasztron, ott mindössze lélegzéses vizsgáalatzot csináltak, majd elküldtek azzal, h egyek több rostot és majd elmúlik minden bajom...

nem bízom már az állami intézménykben, megnéztem egy magán klinika árait szűrésekre, elborzadtam és azok láttán szeretném, ha tudnátok ajánlani olyan állami intézményt/kórházat/orvost/gasztroenterológust, aki a hivatását még lelkiismeretesen végzi...

köszönöm előre is

 

ui:  tavasszal Budaörsön voltam:(

Ildikécske Creative Commons License 2011.08.15 0 0 392

Köszönöm!Így is sokat segítettél!:-)

Előzmény: gombóc63 (391)
gombóc63 Creative Commons License 2011.08.15 0 0 391

Nem tudok nyilatkozni az ottani többi orvosról. Én pedig már maszek rendelésre járok.

Előzmény: Ildikécske (390)
Ildikécske Creative Commons License 2011.08.15 0 0 390

Az Uzsokiba szerettem vona menni én is, mert hallottam, hogy ott bódítanak és nagyon rendesek az Orvosok.

Elvileg akkor ott is fogadnak?Nem tudsz más Orvost esetleg???

Nagyon köszönöm, hogy írtál!!!!!!

 

Előzmény: gombóc63 (389)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!