Most veszem csak észre hogy egy némiképp sértett
feministával cserélek eszmét.
No, akkor vegyük sorba:
"Szegény férfiak! Talán lesz nemsokára menhely nekik is,"
Hát van már néhány. Ugy hivják őket hogy hajláktalan szállás. Lakóik többnyire férfiak, "előzményeikben" feltünően sok a válóper...
Egyébként már érdekvédő egyesület is van " Elvált apák egyesülete".
"kerültem már olyan szituációba, hogy kezem-lábam remegett a felháborodástól egy üzleti partnerrel lefolytatott négyszemközti beszélgetés után. Nem irnám le az egész történetet,"
Pedig érdekes lenne. Mit tett az üzleti partner?
Ajánlatot tett ? És miért kell ettől remegni ?
Kezelni kell, kedves, az üzleti partnereket.
A legtöbbet nem fogadnád éppen örökbe túlcsorduló
szeretetetben, de vannak módszerek és technikák..
"Ja! Bár pesti vagyok, nem jelentettem fel a Gestaponál."
Szegény férfiak! Talán lesz nemsokára menhely nekik is, mint azoknak a nőknek-gyerekeknek, akiket rendszeresen kékre-zöldre ver apuka, hazafelé a kocsmából.
Én nem vagyok olyan tapasztalt, sokatlátott ember, mint macisajt, de kerültem már olyan szituációba, hogy kezem-lábam remegett a felháborodástól egy üzleti partnerrel lefolytatott négyszemközti beszélgetés után. Nem irnám le az egész történetet, még azt hinnéd, új háncspapucs céget keresek. Nem, csinálnám a régit, lelkesen, de a kínos eset óta csak harmadik/negyedik személyen keresztül kommunikálunk ezzel az úrral, és ez nem hat a legjobban az üzletmenetre.
Ja! Bár pesti vagyok, nem jelentettem fel a Gestaponál.
Én személy szerint nagyon nem is szeretném hogy a
"szexuális zaklatás" igen képlékeny fogalma
olyan használatos legyen mint pl. Amerikában.
Mert csak egy halom visszaélésre adhat alkalmat.
Most pl. egyre terjedőben van az elvált/válófélben levő apák meg- és elhurcolásának a divatja.
Sok esetben elég egy jól megfogalmazott feljelentés a kiskorú zaklatásáról/elrablásáról/molesztálásáról vagy mittudomén és bilincsben vitték el az apát ( itt, mint tudod, nincs óvadék).
A napokban volt egy apa a tévében, három hetet ült zárkában egy rendőrségi pincében, mert a váló neje
feljelentette , hogy őt rendszeresen veri, ezáltal
veszélyezteti a két kiskorú gyermeket.
Szegény pali három hetet ült, amig valakinek eszébe jutott megkérdezni a szomszédokat , egy lakótelepen, ahol papirvékonyak a falak, soha senki nyolc évig amig házasok voltak még veszekedést sem hallott...
No, ekkor kiengedték...Láttad volna a palit.
Azzal fejezte be: apák, vigyázzatok.
Szóval, csinján ezzel a "zaklatással", huncfutok sokszor ám a nénik...
"És tényleg foglalkoztat a kérdés, hogy jelenleg Magyarországon kihez fordulhatsz segítségért szexuális zaklatás fennforgása esetén...Szerinted?
Kedves Howdy,
Öszintén, nem tudom.
És én ezt az egész "szexuális zaklatás" fogalmát
sem értem, az pedig hogy Amerikában ennek kapcsán
milyen elmebetegségek fordulnak elő , azon sokszor (kinomban) vigyorgok.
Ha egyszer érdekel, meg idő is lesz, no meg hely, leirok egy esetet ( megfilmesitette David E.Kelly)
Amit viszont tudok:
Magyarországon csinján kell bánni a főnök/alkalmazott viszony LÁTSZATÁVAL (is).
Mire gondolok: biztos ismered a diákkori "biztosan pikkel rám" szindromát.
Nos, egy ilyen kis országban, ha van mondjuk egy
kis szakma, néhány száz céggel,néhány ezer alkalmazottal, fele Budapesten( legyen mondjuk a háncspapucskézitő szakma :)
Nos, ha kirúgsz mint főnök egy alkalmazottat,
az elmegy elhelyezkedni egy másik háncspapucskészitő céghez , de gondolod hogy
bevallja, hogy " engemet onnan kirúgtak, mert hülye/lusta/alkoholista stb. voltam" ?
Ugyan.
Két változat divik: "azért hagytam ott őket,
mert húúúú ... stb., vagy azért jöttem el, mert a főnök kikezdett velem és én pfuj..."
( Macisajt is számtalan ilyet hallott és biztos vagyok benne, hogy fele, mit fele, negyede nem volt valós tényeken alapuló ).
Nos, egy pár ilyen történet és a háncspapucskészitő szakma kissé belterjes köreiben
a dolog "körbeér"...
Tehát csak óvatosan kell itélni és itélkezni.
És vagy "auditur altera pars" vagy teljességgel
ignorálni.
Mert Pest pl. a (gonosz) pletyka , az intrika, a mesterkedés , a fúrás terén világbajnok.
( Sose felejtsük el,történelmi tény hogy sehol a világon a Gestapo ennyi feljelentést nem kapott mint 1944-ben itt...valósággal lubickoltak).
Üdv.
( Na, ez ma a második jó kis topic, ha igy megy,
el fogom halasztani a visszavonulás gondolatát..)
Macisajt: Elnézést, ha nem fejeztem ki magam elég világosan. Beszélgettünk itt arról, hogy jó-e az amerikai törvényi szabályozás, vagy működik-e mindig a jól bevált európai metakommunikáció - tudniillik szerintem nem mindig működik - és ezen a fonalon próbáltam védeni a szegény kiherélt amerikaiakat.
Már többször felmerült itt a topicban, hogy a kölcsönös szimpátiával ill. önkéntesen kialakult kapcsolatokkal nincs különösebben nagy hiba. És tényleg foglalkoztat a kérdés, hogy jelenleg Magyarországon kihez fordulhatsz segítségért szexuális zaklatás fennforgása esetén...Szerinted?
"howdy válasz erre | adatok | e-mail 2001-01-10 19:29:22 (265)
Minden említett példád a kölcsönös viszonyokról szól. Persze, vannak ilyenek "
No, kedves Howdy, ez eddig stimmel.
Meg azért hoztam fel a példáimat, mert az általam talált beirás részletet kissé, hm, sommásnak találtam.
De sajnos a további kérdéseidet nem értem ( a beirásomban szerepelő példák fényében különösen nem).
Kedves mano6,
" Bevallom őszintén, nekem is volt már előnyöm csak azért, mert nőként kezeltek, de mégsem másztak rám, s én sem kacérkodtam. Minden attól
függ, hogy túl lépi-e a jóizlés határát. Mindkét fél részéről. (SZVSZ) "
Ebben úgy érzem sok igazság van.
Mert (SZVSZ) mindig kettőn áll a vásár.
Nekem tetszhetett borzasztóan valaki, de ha metakommunikációval értésemre adta hogy foglalt, akkor a dolog "hamvába holt".
Ja és egyébként németországi statisztika, hogy
a legtöbb "esemény" vállalati rendezvényeken
történik( a legfrisebb példa Franzi Beckenbauer
és titkárnője , aki egy egészséges gyereknek adott életet egy ilyen karácsonyi bulit követően).
És Pavarotti is jó néhány évtized boldog házasság után hagyta el feleségét a titkárnő
javára ( ha az elszalad,a derék Luciano még utol sem éri...no de megbotlott :))
Minden említett példád a kölcsönös viszonyokról szól. Persze, vannak ilyenek, és kihívóan viselkedő nők, meg nyálcsorgató férfiak is vannak. De mit csinálsz, ha az agyadra mennek a viselkedésükkel? Szépen megkéred őket, hagyják abba? Ha nem használ, botrányt rendezel, vagy elmész máshová dolgozni? Vagy csak elkezded nagyon szarul érezni magad az egyébként imádott munkahelyeden?
Egy kis félreértés:) A hozzászólásom első fele inkább a külső inzultusoknak szólt. A második, meg hogy a másik oldalról is legyen szó.
Munkahelyre vonatkozóan. Nálam sokmindentől függ, hogy zavar vagy sem. Sokszor sokmindent nem veszek komolyan, vagy próbálom nem észrevenni. Biztos, hogy ha a főnök úr előttem nyomulna a csinos titkárnőjére, ki lennék akadva. Tőlem csinálja, csak ne az orrom előtt. De amikor egy irodaházban dolgoztam, ott levélben flörtölgetett egy srác a csajjal, úgy hogy nem fedte fel magát, az szerintem aranyos volt. Bevallom őszintén, nekem is volt már előnyöm csak azért, mert nőként kezeltek, de mégsem másztak rám, s én sem kacérkodtam. Minden attól függ, hogy túl lépi-e a jóizlés határát. Mindkét fél részéről. (SZVSZ)
Köszi az USA-ról való beszámolót. Mbrio írásából teljesen más jött ki.
Meg akkor ezentúl én is jobban megnézem a két méteres pasikat:)
"Soha nem értettem azt a főnököt, aki szexuális szolgáltatásokat is elvár a beosztott alkalmazottjától. Az szerintem elmebeteg, legalábbis torzult valamilye."
Nocsak, nincs időm végigolvasni a topicot,
de ennél egy picit elhümmögtem.
No , lássuk csak, picit más szemszögből (is):
Elvár? Elég csúnya szó , de ha nagyon belegondolunk, voltak/vannak pályák ,szakmák ahol valóban elvárás a helyes szó.
A "szereposztó divány" fogalma közismert , de esetleg mai playback énekesnők is mesélhetnének...
( És ez félreértés ne essék , nemcsak hetero vonalon müködik és nemcsak Mo.-n...).
Más: azért vegyük tudomásul, hogy munkahelyen
egyes nők a szexualitásukat fegyverként használják.
Egyik véglet , mikor csábitanak, másik véglet
mikor zaklatással vádolnak/igazolnak/követelnek
( ez utóbbi miatt Amerikában már- már "kiherélt
férfiakról" beszélnek , a sok per okozta
félelem miatt.)
Nos, a csábitás: ha van egy férfi főnök ( nőtlen/elvált) és facér 20 év körüli munkatársnője
hamarabb bejön segiteni, netán munkaidő után is szivesen "ráér" , elhajtja?
Igen ! ( Vagy Nem...)
Szóval nem teljesen véletlenül terjed a mondás:
"Házinyúlra nem lövünk !"
( Kivéve ha támad)...
És mostanában sok 40-50-60 körüli "főnök"
jelenik meg 20-25 év körüli "pipifleisch"
titkárnőkkel.
Nos, rendszerint nem megerőszakolják őket...
És ha házasságot is kötnek, akkor már mondogatják is a rossznyelvek a környzetükben:
No, ez a pali is az első feleségének köszönheti
a gazdagságát, annak meg a második feleségét...
Így igaz, Rosszcsont!Gyere legalább mi tartsunk össze!
A többieknek:
Mi egy kisvárosban szoktunk lakni a Vadnyugaton, nem egy felhőkarcolós elidegenedett metropolisban, talán ezért vannak egészen más tapasztalataim az emberekről. Én ilyet, hogy nem nézhetsz a nő szemébe, vagy hogy nem vehetsz fel valamit amit elejtett, még nem is hallottam, és teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam. Én tényleg úgy érzem, pozitív dolog elfojtani a szexualitást a dolgozóban, én biztosan jobban érezném magam egy olyan munkahelyen, ahol nem flörttől izzik a levegő a kollégák között, hanem a munkára koncentrálunk.
Mano: Ismerkedni ezer lehetőség van. Ott mindenki sportol valamit, vagy valami egyletbe jár, de egy egyszerű bevásárlás alkalmával is megismered az eladó fél életét ha a szokásos „How are you today” kérdésre „Pretty well, how about yourself’ –fel válaszolsz. Nekem, az Európában felnőtt zárkózott lánynak még mindig feláll a szőr a hátamon, amikor bevásárló transzban bolyongok az üzletben, és jön az eladó mosolyogva beszélgetni, majd, mikor meghallja az akcentusomat, kikérdezne a fél életemről. De ugyanígy beszélgetne a repülőn melletted utazó utas, és az indián rezervátum idegenvezetője is, a kedvencem egy korzikai étteremtulajdonos Új-Mexikóban, aki már akkor is integet, hogy menjek be traccsolni, ha csak az üzlet előtt elmegyek. Van egy másik, nagyon menő restaurant, ahol az asztalok egészen közel vannak egymáshoz, annyira, hogy az már zavar. Helyi ismerőseink mondták, itt kötődnek a legjobb üzletek és a legérdekesebb kapcsolatok, mert a vendégek átbeszélgetnek egymáshoz. Furák az amerikaiak, de nekik meg mi vagyunk azok.
Visszatérve az eredeti témára, Mumu neked van igazad, az önkéntesség a lényeg, mindaz, amit írtam a szexuális zaklatás amerikai ill. hazai aspektusairól, az arra az esetre vonatkozott, ha az egyik fél nem annyira szeretne önként belemenni a játékba. A kedves udvariasság és az exhibicionista viselkedés, vagy a durva megjegyzések közötti skála széles, ugyanúgy, mint a másik oldal tetszési indexe ezek láttán/hallatán. Lehet, hogy ahol Mano még remekül érezné magát, én már sikítva menekülnék:))) De egy munkahelyről – ha az én toleranciámat meghaladja az intimitás foka – nem mehetek el úgy, mint egy házibuliról. Ha túlzottnak érzem egy kolléga közeledését, bízzak a közösség visszatartó erejében, Mbrió?
Az egészséges viszonynak egyenrangúnak kell lenni ahhoz, hogy valami értelmes végeredmény szülessen akár privát, akár munkahelyi relációkra gondolunk. A munka eredménye a profit kell legyen (még a non-profitnál is kell a működési költségekre, de ebbe most nem akarok belemenni). A résztvevők munkaszerződést kötnek, polgárjogit, azaz egyenlő felek kötik. Ha férfi, ha nő, egyenlő. Soha nem értettem azt a főnököt, aki szexuális szolgáltatásokat is elvár a beosztott alkalmazottjától. Az szerintem elmebeteg, legalábbis torzult valamilye. Valamit igazolni akar, de nagyon. Okos ember soha nem adhat egykönnyen támadási felületet. Sem a hivatalban, sem otthon.
Hú mi folyik itt én meg csak ülök a kádban...
Meséljetek még sohasem dolgoztam irodában...
A régi amerikai falvakban is több volt a kommunikáció...
Ismerek egy kétméteres férjet 1.50-es feleséggel, mindketten programozók Albuquerqueben, egy munkahelyen dolgoztak, elmentek egyszer kávézni, azóta együtt is reggeliznek...
Csak ismetelni tudom:az onkentesseg a fontos.Es akkor is ugy hogy nem a munkahelyen,nem mas munkatars rovasara (intrigak).persze en az idealis helyzetet irom ide az en normamat.Soha nem lesz teljesen igy.
Na most ennek kereteben.Milyen az irodaban megtorteno sex.Izgalmas? Felelmetes? Perverz ?
Lehet, hogy kategorikus a "leszarják", de azt hiszem a régi magyar falvakban több volt a kommunikáció. Egyébként a véleményem az, hogy ez a publikusság (ami ugye hátrány is lehet annak aki nem szereti a köz nyűgét) esetleg visszafogója is lehet mondjuk egy olyan viselkedésnek, mint pl a munkahelyi túlzott közeledés. Itt tulajdonképp az foghatja vissza az embert, hogy megfeleljen a közösségnek, hiszen minenki tud mindenkiről, a túloldalon pedig ugyanezt a szerepet kiegészíti egy jóval nagyobb tartás a jogi és munkahelyi következményektől. Egyébként a barátom, aki kint él, engem is figyelmeztetett arra, hogy nehogy reagáljak is bármire, ami egy másik emberrel történik, mert megihatom a levét. Konkrétan arra gondolt, hogy feljelent, ha pl vissza akarnám adni azt, amit pl leejtett. Ő ott él 8 éve, tapasztalta ezt, nekem meg sok mindent mesélt. Ugyanígy említette azt, hogy a munkahelyen igen kínos helyzeteket ad az, hogy még véletlenül se tekintsen egy hozzá hasonló korú nő szemébe. Egy ilyen ajánlat, hogy üljünk be valahová, egyenesen sértő és felháborító általában. Persze vannak kivételek.
Howdy, kedves. Szerintem Te ezeket túl komolyan veszed. Nekem volt egy időszakom, amikor egymás után három mutogatóval is összefutottam. Mit ne mondjak, nem kellemes élmény. De a harmadiknál már majdnem megnéztem:) Na jó, komolyan. A megjegyzések engem is bosszantanak, de pár perc múlva elfelejtem. Eddig szerencsére nem akartak bántani. De ha nem adnák meg a férfiak azt a sok apró, nem kihívó figyelmességet, amivel nőszámba veszik az embert, nekem igen csak hiányozna. Visszakanyarodva a munkahelyi szexre. Azért valjuk be őszintén, hogy sok esetben a nők sem éppen szűziesen öltözködnek, viselkednek. Az sem ritka, hogy a kezdő kis hölgy oda van a főnökéjért, mint anno az én egyik barátnőm, aki egy év után maga fektette le legfelsőbb főnökét. Persze a hatalommal való visszaélést én is elítélem.
Jaj már megint olyan valamit kell védenem, aminek nem vagyok 100 %-os híve, csak mondjuk 80. Kb mint amikor a nőket képviseltem a gyermekágyban anno. Ez a "leszarják egymást az emberek" az az általánosításos stílus, ahogyan én beszélgetni nem nagyon szeretek. Udvarias gesztusok odaát is vannak bőven, csak nem a nőiességet illetve a férfiasságot hangsúlyozzák. Egymásra figyelés? Ne menjünk bele most abba, hogy hogyan bánnak odaát a fogyatékosokkal, vagy az öregekkel, van erre más topic (ugye Mumu)- térjünk vissza a munkahelyi luv-ra. Én egészségesnek tartom továbbra is, hogy ott a munkahelyen eltöltött órák nem csábítással telnek, és emellett lehetségesnek érzem, hogy két egymáshoz kölcsönösen vonzódó munkatárs a napi robot után alkalmat találjon összebújásra.
Tudod! A középutat én legalább háromnegyed-útra módosítanám. Én ezt nőként írom, és elhiszem, elfogadom, hogy te ezt másként látod. A kedves udvariasság jó, de a visszamosolygás néha lehetetlenül zavarbaejtő, kínos helyzeteket teremt - és szeretek olyan közegben élni, ahol bárkire rámosolyoghatok, minden következmény nélkül. Vannak játékszabályok. Itthon íratlanok, amiket sokan nem tartanak be, odakint írottak, amit a többség betart.
Szélsőség. Is! Viszont éppen te mutatsz rá mondanivalódban, hogy később kifejezetten élvezték a kis figyelmességet. Szerintem is ritkább az általánosnál a mondvacsinált per stb. Csak ismét ahhoz tudok visszatérni amit az előbb kiragadtam, hogy a társadalomhoz hozzátartozik az együttélés az egymásra figyelés. Nos én is jártam odakint és látva azt, hogy mennyire leszarják egymást az emberek, nincs helye semmiféle udvarias kis gesztusnak sem. Ez szerintem nem megfelelő egy tágabb közösségben sem, mint például egy lakóhely. És a jog ezt a helyzetet vagy annak fennmaradását elősegíti. Ami a budapesti helyzetet illeti, az szerintem a másik véglet. Egyik megoldás sem a megfelelő. Tudod! Én a középutat választanám.
Ezek szélsőségek, Mbrio drágám. Én még nem dolgoztam az USA-ban, de sok időt töltöttem ott. Azt tapasztaltam, hogy még az építőmunkások és a buszsofőrök sem árasztják el megjegyzéseikkel az arra sétáló lányokat, és ez tetszik. Mentél már végig nyári ruhában Budapesten egy házfelújítás mellett? Tett már neked ajánlatot a mosógépszerelő, amikor egyedül voltál otthon? Amíg ezek nem történnek meg veled, nem tudod, milyen kellemes változás az USA-ban sétálgatni és gondolom úgy dolgozni, hogy tudod, semmilyen attrocitás nem érhet, ha a kollégáddal egy helyiségben maradsz. Talán ez férfiként nehezen megérthető, a párom is furcsállta, amikor súgtak neki, hogy Amerikában ne nyissa ki a kocsiajtót amikor beszáll a kolleganője az autójába, de amikor rájöttek, hogy úgysem szokik le róla, legyintettek és később kifejezetten élvezték a kis figyelmességet.
A törvények - meglátásom szerint - csak nagyon ritkán adnak alkalmat arra, hogy mondvacsinált/bosszú/kitolás pereket zúdítsanak a férfiak nyakába, ellenben a hatalommal visszaélni akaró túlfűtött szexuális érdeklődésű főnököket, és a pajzán viccelődő jófejeket elég jól kordában tartják.
Mondtam, joban hiszek az emberek által helyileg szabályozott, kialakított munkahelyi viselkedésegyüttesben, mint az általánosan megfogalmazott jogi erődemonstrációban. A jog ilyenformán visszaélésekre adhat alkalmat, amire az amerikai jogban sok példa is van. Ki ne hallott volna azokról az esetekről, hogy egy férfi a fiókjában tárolt Playboy újság miatt került utcára, mert egy résen át meglátta egy hölgyemény és feljelentette ezért.
Okosakat mondtok, fiúk. Jövök akkor én is. A félelem-mert-kidobnak is egy döntés, előtte mérlegelhető, hogy megéri-e nekem ez a viszony a karrierem szempontjából, és elfogadom-e, hogy a felettesem nemcak a munkámra tart igényt. Ha nem kölcsönös szimpátián alapul a kapcsolat, akkor egyszerű kurválkodásról beszélünk, az én habitusomnak ilyen esetben szimpatikusabb egy pofon, illetve egy ajtóbecsapás, illetve egy hangsúlyos NEM - a főnöki közeledés hőfokától függően.
Nem igaz, hogy lehetetlen amerikai körülmények között a munkahelyi ismerkedés. Az ottani jog a Mumu által említett kikényszerített szerelmet teszi lehetetlenné, a megalázó ajánlatokat, amiket mi, szocializmusban felnőtt nők kaptunk eleget mindannyian azt hiszem. Csak a finom közeledéses játék működik, a "meló után üljünk be valahova" stílus, amire játszi könnyedséggel lehet igent illetve nemet mondani. Az "egész nap veled szemezek" vagy "hozzáddörgölőzöm, ha elmegyek mögötted" valóban tilos taktikák. Miért baj ez, Mbrio?
Gondolom,ebben is mint mindenben ,valahol kozte kell keresni a helyes valaszt.
A munkahelyi sexrol vagy tobb ennel hosszabb kapcsolatba a vizvalaszto az ONKENTESSEG kell hogy legyen.Ami nincs kikenyszeritve anyagi vagy mas okokbol az mindenut jarja akar a munkahelyen is.itt meg persze hozzajon hogy e kapcsolat nem lehet egy tengely a munkatarsakkal szemben nem lehet ha titkos egy osszeeskuves...nehez ezt a valosagban elkerulni.
Nem aludtam el, csak dolgozom épp most is. A témát akartam felvetni, a munkahelyit. Nekem nem tetszik az amerikai hozzáállás. Abszolút elfojtott közeg a munkahely. Pedig ha értelmes légkört akarunk teremteni, nem pedig olyat amiben akár a nő akár a férfi feszenghet a székén a szobájában azért, hogy nehogy olyat szóljon, amit jogilag megtámadhatnak, akkor hagyni kéne, hogy a közösség szabályai érvényesüljenek és ne a jog csapjon bele életünk eme területére. Az ott dolgozók az évek során úgyis eldöntik mi az általában megengedett, aki meg ezen felül sérelmez dolgokat, annak meg van szája, mondja el mi a bánata. Szóval azért mondom ezt, mert az amerikai jog éppen azt akadályozza, hogy két összebújt fej összejöjjön egy íróasztal mellett. Ott szinte lehetetlen az ismerkedés.
Kedves howdy,ertem en a celzast.Beszelgesunk akkor,persze.
De az egesz topic egy probalkozas a no-ferfi viszonyt minnel tobb szempontbol megvizsgalni.Tulajdonkepen szorakoztato,nem ?
Most komolyan: Persze hogy ket hatarozat kell minden onkentes kapcsolathoz.Csak hogy az egyik-a fonoke-valobban szabad , a masik -a beosztottja pedig befolyasolva van nem csak szexet kivano dolgoktol,hanem felelemtol hogy kidobjak hogy felreteszik,vagy eppen attol hogy ezt a helyzetet most kihasznalhatja elonyoket elerni ...
Őszintén szólva, nekem nagyon tetszik az amerikai "tabu" hozzáállás - ott minden ilyen (főnök-beosztott, stb) munkahelyi közeledés sikoltozós szexuális zaklatás kategóriába esik, ezért ott nagyon óvatosan kezelik az ilyesmit. Ez a fajta munkahelyi nyomulás engem is felháborít. Sasszéztam már én is az asztal körül, próbálva elkerülni 60 éves üzleti partnerünk közös sikereinkre hivatkozó túl bizalmas érintéseit. De két magányos homlok, ha összebújik a billentyűzet felett, az más! Miért ne lehetne munkahelyen ismerkedni?
Huszas éveim elején egy idegenforgalmi cégnél dolgoztam, évzáró bulink egy vidéki szállodában volt. Ott és akkor igencsak meglepődtem, amikor az osztályvezetőnk körül kialakult kis csapatról kiderült (miután véletlenül benyitottunk a szobájukba) hogy az éjszakát hatan, négy lány, két pasi, egy ágyban töltötték. Na ez nálam "pfúj".
Tehát sok oldalról megközelíthető a kérdés, Mumu.
Mint mindig, itt is két ember kell hozzá (legalább) és két döntés. A körülmények annyira különbözőek lehetnek mindenkinél, hogy általános nagy igazságokat nem fogunk tudni itt leírni. De tudod, ugye, hogy mennyire szeretünk veled beszélgetni, tehát fűzd csak tovább a témát!!!
Mbrio drágám, miről akartál írni, mondd? Nekem úgy tűnik nagyon elaludtál...
Te ha jol ertem a szabadon valasztott sexualis kapcsolatra gondolsz amiben annyi a munkaheky hogy ott jotettek kozelebb.Az en kerdesem eppen a MUNKAHELYRE mint a fontos elemre teszi a hangsulyt.Munkahelyen lopni szerelmet ? Gondolom ez csak masodlagos bar ide tartozik.A lenyeges hogy aminka viszony mennyire befolyasolta a asex letrejotett? Fonok-beosztott viszony kotelezo jaruleka,munkahelyado ,kompenzacios uzlet ?