A múltkoriban összefutottam a kicsi volt ovis társának anyjával, aki a rendőrségen dolgozik, és ilyen ügyek is hozzá tartoznak, azt mondta, hogy az apukák egy jelentős része inkább leüli a tartozást, mint, hogy fizessen. Engem is eléggé megdöbbentett.
Amúgy ugye ex fizetéséből sincsen letiltatva a tartásdíj, maga utalgatja, így pl. amikor ő vett fel hitelt, akkor a teljes fizetését figyelembe vették, tartásdíjastól, szóval ez is érdekes a bankoktól. Simán kapott egymaga 23 millió Ft hitelt (akkor még nem volt a csaj a felesége meg az élettársa sem). Úgy, hogy az akkor még 12,3 millió hitel fele is ugye őt terheli.
nincs adat. de az AZ se tul jo, szoval mindmeghalunk :)
(szoval amiatt azert nem aggodnek, mert eleg jo keresztimmunitast adott a korona nahta is a covid ellen. valszeg tunetesek leszunk a deltatol, de aze' nem halunk bele.)
Ráadásul 2 évente lehet kérni a tartásdíj megváltoztatását. Persze ennyi erővel semmi sem biztos, holnap ki is rúghatnak, szóval érdekes ez a dolog, de mondom, 5 éve nekem az Erste azt mondta, hogy nem veszik figyelembe, amúgy éppen akkoriban változtatták meg így a hitelezési szabályukat.
Normálban tök kulturált, nagyjából kedves, el lehetett vele lenni, anélkül, hogy lenne vmiféle "tevékenykedjünk" nyomás, rendezett volt külsejében, környezetében, türelmes volt szexuálisan, stb...
Volt pár hete egy egész napos baráti programom, éppen vacsizni készültünk, mikor hívott, hogy ő "pánikos", mentő lesz ebből(se előtte, se utána nem mondott ilyet..), vgülis az volt az ítélet, hogy az összes többi nő ugrott volna hozzá a programból, csak én vagyok ilyen, hogy nem,
na most aztán nézhetném a nyaramat utólag, hogy semmi programom nem volt.
A adeno-vektor és az mrns mechanizmusa gyak ugyanaz ... mind a kettő a saját sejtjeiddel gyártatja a spike proteint, amire a szervezeted ellenanyagot termel, azaz semmi sem indokolja amit írtál.
Ebből a bankból (UniCredit) amúgy totál elegem van azok után, hogy nekem kb. semmilyen infot nem adnak ki. Egyszerűen még logikát sem találok abban, hogy adóstársként csak arról értesülhetek, ha 90 napnál nagyobb tartozás van. Miért? Miért nem tudhatom mekkora a törlesztőrészlet, meg ilyenek? Ez mondjuk komoly probléma lehet, ha megvehetem ex részét, és továbbra sem kaphatok infot a hitelről...
Hát ez a kör többször bejáródott, kb az elveszlek feleségültől, utánad sírok a soha többé nem beszélünkig, már nem tudta komolyan venni az ember, hogy most akkor éppen mi van(ezért se akartam nyaralni már vele, mert nem tudtam, hogy állunk majd éppen), meg átment ilyen kissé lealázósba, hogy kb te vagy a sokadik feles Tinder párom kb, dugd fel magadnak, józanul simán csak féltékeny volt, ittasan meg teljesen elszállt, olyasmiket mondott, amik teljesen a semmiből jöttek, voltam a rohadt szartól minden.
Nem nézte a bank, hogy ki mennyit keres, szóval ez ilyen szempontból tök mindegy.
Most a nyáron lejártak a lakástakarékok és beleborul a hiteltörlesztésbe (lakástakarékkal kombinált lakáshitel), 8 millió hitel maradt csak rajta, szóval nem óriási összegről van szó.
A bank képviselője egyetlen tárgyaláson sem jelent meg, tehát kb. semmiről nincsen fogalma.
Nagyon sok bank nem veszi figyelembe a gyerektartást, mint jövedelem, Mágikus példájában a nő gyerektelen volt, tehát ott nem számít, de amúgy érdemes rákérdezni a banknál, hogy náluk hogy van ez. Én anno az Ersténél kérdeztem még vagy 5 éve, ott pl. nem számít bele a jövedelembe, azt mondta az ügyintéző, hogy azért, mert kiszámíthatatlan (mondjuk a fizetés is, de hát mindegy). Viszont pl. a családi pótlékot beleszámolják.
Én nem próbáltam hitelt felvenni, nekem van az, amit korábban ketten vettünk fel, a bank azt mondta, hogy nem engedi exet kilépni belőle akkor sem, ha megvenném a házat, de az ügyvédek azt mondták, hogy ez megoldható valahogyan, hogy még se terhelje őt semmi. Mindezt amúgy úgy mondta a bank, hogy semmit nem vizsgált, mármint az én fizetőképességemet, vagy ilyesmi nem nézte, csak úgy kijelentette.
Nem gondolom, hogy jelentősége van annak, hogy nő, vagy hogy egyedülálló.
A gyereknek is csak azért, mert szerintem számolnak vele pénzügyileg.
Normál esetben azt nézik, van-e elég jövedelme ahhoz, hogy tudjon rendesen törleszteni.
Ehhez néznek bevételt, meg költséget.
Nyilván a bevétel egy embernél kisebb, mint kettőnél, a gyerekkel a költség viszont nagyobb, mint egyedül.
De ha elég magas a jövedelem, akkor amiatt mert nő és egyedülálló és gyerekes, nem lesz hátránya.
Nem is lehet, ilyet nem is mondhatnak neki szerintem.
Valószínűleg azt mondták, hogy átlalában pénzügyileg nem jön ki egyedülálló gyerekes nőknek a hitel.
VV és Klemi már elemezhetik is, mert a női mivolta, az egyedülálló mivolta és az, hogy nála a gyerek, és ezért kisebb a jövedelem de nagyobb a költség, mind szépen felfűzhető egy gondolatmenetre.
De ha keres netto 400-st, sőt, ha keres 340-et. de kap 60e gyerektartás, a hitel meg mondjuk 100e per hó, szerintem kellene kapjon, de ezt csak hasból mondom.
A pénz fontos a banknak, a nem és a családi állapot nem.