Keresés

Részletes keresés

BZoltan Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80712

Mondjuk nekem van egy hipotézisem, hogy a kádár-kori korrupciót hajlamosak vagyunk elbagatelizálni.

 

A kádár-kori gazdaságban a korrupció ugyanúgy a rendszer szerves része volt mint ma. Csak akkor készpénzes volt a korrupció ami még kevésbé volt követhető és még nem voltak terrorizmus és korrupció ellenes törvények. Szóval akkoriban az állami vállalatok kasszájából minimális erőfeszítés volt lényegében bármennyit lopni. Annyira, hogy az állami vállalatoktól havonta/negyedévente/évente nejlonszatyorban vitték be a rendőrségre és a pártházakba a jattot. A vezérigazgató, rendőrfőnök és a párttitkár elftársak pedig ebből annyit loptak amennyit nem szégyelltek. A készpénzt aztán ha ügyesek voltak akkor a feketepiacon valutásították és csempészték is ki külföldre.
A külképviseletek egyik feladata pont az volt, hogy az ilyen lopott pénzeket diplomáciai postával kiküldve helyi vállalkozásokban mossák tisztára. Aztán ezek a vállalkozások lettek a későbbi első vegyesvállalatok nyugati partnerei.
Szóval az első körös nyugati befektetők és privatizációban résztvevők jelentős része tulajdonképpen a korábban ellopott pénzekkel jöttek vissza. Nem ok nélkül volt frencsájz modell, hogy a vegyesvállalatok mindig megkínálták egy komolyabb részvénypakettel a korábbi igazgatóságot.

 

Ez a modell volt a rendszerváltás lelke... és így vette meg például Jásdi a 17 hektárját és a Ranolder pincét Csopakon.

Előzmény: altimus (80701)
altimus Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80701

> lehet hogy az orbán renszerről is ezt fogják majd gondolni (?)

 

:) nem valoszinu. a rendszervaltaskor a magyar GINI a vilag egyik legalacsonyabbja volt. Azota folyamatosan no, az utobbi 10 evben fokozottan gyorsulva. Orban a magyar tarsadalmat hosszu evtizedekre ketteszakitotta, megosztotta. A leszakadok tarsadalmi mobilitasa zero. Orban 10 eve epiti a maffia allamot, a huberesi lancot, a felso milliardos uralkodo reteget.

 

Nyilvan volt a Kadar rendszerben is korrupcio, visszaeles. Egy varosi parttitkar el tudott intezni egy soron kivuli auto kiutalast, esetleg egy egyetemi felvetelit. Vagy epp soron kivul lehetett epitoanyaghoz jutni. Hol vagyunk ma ettol.

Előzmény: kifli (80692)
lazaridi Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80700

Még mindig jobb, mint a Vinatis, amelyik 20 nap után hajlanó volt agynehezen újra elküldeni a kifizetet és soha meg nem kapott boraimat. Visszavitték sérülten a dobozt.

 

Külöbne ez a shop: https://www.vinos.de/

nagyon olcsón szállít, 10 Euro 21 palackig, de nem láttam most náluk nagy durranásokat.

 

 

Előzmény: Tybald_ (80699)
Tybald_ Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80699

Akkor valami anomáliába futottam, mert nálam amint bekattintottam az utánvétet kiszürkült a dátumválasztó sáv és nem lehetett lenyitni.

 

Előzmény: lazaridi (80698)
lazaridi Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80698

Dehogynem. én is a futárnak fizettem

Előzmény: Tybald_ (80686)
Hepci Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80697

A Kristinus-birtokvörös jó cucc eredeti áron (kb. 1800 pénzért) is, a Linzer-Orosz kékfrankost is érdemes megvenni. Olcsó Schieber-vöröst ittam párat (CBA), nem hagytak bennem nyomot, de baj se volt velük.

Előzmény: Tybald_ (80681)
Hepci Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80696

Láttam őt bort kóstolni is a (rém)HírTV-ben, a sálas Csíki Sanyival együtt értékeltek középszar borokat, amiket a riporter tyúk vásárolt össze valami marketben (valószínűleg Spar).

Ahogy elnéztem, a termete alapján akár OV közvetlen környezetében is helye lehet még. :)

Előzmény: BZoltan (80693)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80694

Már most is ezt mondják. A globális konjunktúrának és a rendkívül bőkezű EU-nak, meg a minden felett szemet hunyó német autóiparnak köszönhetően vannak olyan csoportjai a magyar társadalomnak amelyeknek az életszínvonala az elmúlt tíz évben folyamatosan javult. Azoknak pedig akik ennek a rendszernek a vesztesei nincsen lehetőségül a problémáikról kellően nagy nyilvánosság előtt beszélni. Börtönökre és bitófákra pedig már nincsen szükség... ennyit fejlődött már a világ a az elmúlt 50-60 évben. A rendszert ellenzők sokkal kifinomultabban és fizikai agresszió nélkül is kiiktathatóak. Erre tanította meg Orbánt Putyin.

 

A kérdés, hogy ez a rendszer mennyire lesz életképes és hogyan fog reagálni ha az őt éltető EU pénzcsapok elzárulnak és a német autóipar akár gazdasági akár politikai okokból nem igényli majd az olcsó rabszolgamunkát.

Magyarországon rendszerváltás még soha nem történt pusztán belpolitikai okokból vagy azért mert a társadalom megelégelte volna a hatalom birtokosainak a tobzódását. Ez a nép szemmel láthatólag kimondottan igényli az ilyen Gazdákat... és a társadalom egy jó része őszintén szereti a segg ízét.

Előzmény: kifli (80692)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80693

Miután a szekszárdi borvidéken Heimann úrnak adja át a számlát a bölcs tanácsaiért az aspiráns professzor úr így semmi furcsa nincsen abban, hogy Heimann úr borai elsöprő sikert aratnak az aspiráns professzor úr által jegyzett  csudajó borok kiadványban :) Ahogy egyébként a Tornai borokért ás pár másik somlói borokért is egyre jobban rajong amióta rendszeresen állít ki számlát a Tornai úrnak az aspiráns úr.

Így megy ez a magyar borvilágban :) Nekünk ő jutott... meg Victoria Evans :D

Előzmény: Hepci (80690)
kifli Creative Commons License 2020.09.27 0 0 80692

lehet hogy az orbán renszerről is ezt fogják majd gondolni (?)

Előzmény: altimus (80691)
altimus Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80691

> te eddig élni holdon?

 

a gyerekkoromat a kadar rendszerben eltem. szuleim nem voltak parttagok. ellenben sokat dolgoztak, es boldogultak. legalabbis ok annak ereztek azt ami veluk tortent. meg azt is megkockaztatnam, hogy boldogok voltak, es nekem is boldog gyerekkort tudtak biztositani. es ezzel sok baratuk volt igy. politizalni nem politizaltak. a 70-80-as evekben semmi realitasa nem volt a rendszervaltasnak, a tobbpart rendszernek. aki mast mond, az hazudik. a kadari magyarorszag a kornyezo elvtarsi orszagokhoz kepest maga volt a mennyorszag. kadar is abszolut pozitiv figura volt egy ceausescuhoz kepest. az meg, hogy pl. a barati szovjet hadsereg elhagyja az orszagot elkepzelhetetlen volt.

 

meg veletlenul se idealizalnam a kadar rendszert, vagy ereznek nosztalgiat iranta. ellenben ugy gondolom kontextusba helyezve, realisan ertekelve, nemigen lehetett abbol a korbol jobbat kihozni.

Előzmény: kifli (80687)
Hepci Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80690

Nem tud akkora lik lenni a NER-merítőhálón, hogy 1 Takler kiessen rajta...

 

Ma pedig a (rém)HírTV-n azt láttam, hogy a szimpatikus Heimann úr 3 bora is bekerült a top100 magyar borba, presented by Attila Fiath, professor of wine.

Előzmény: HorribileDictu (80688)
Tybald_ Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80689

Egyszer írni kellene egy listát melyik ettárs miből szerezte az "első millióit", tartok tőle a mai jól menő 50+-os arcok tetemes részének honlapján nincs kint ami ott szerepelne ;-)

Előzmény: HorribileDictu (80688)
HorribileDictu Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80688

Huh, már megijedtem, hogy Takler & társai kiestek a pixisből...

Előzmény: shiraz2 (80663)
kifli Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80687

te eddig élni holdon?

Előzmény: altimus (80685)
Tybald_ Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80686

Utánvétes fizetésnél nem volt választható.

 

altimus: Ha akkoriban is lett volna internet és okostelók Kádár és sleppje se lett volna olyan népszerű:-)))

Előzmény: lazaridi (80684)
altimus Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80685

Kadarnak szerintem nem volt akkora propagandaja. Legalabbis a mai propahanta miniszterium biztos tobbet kolt agymosasra. Kadarnak jo volt a megitelese a kadar rendszer evei alatt. Mind belfoldon, mind kulfoldon. Es ez pl. Rakosi utan nem is feltetlenul tunik indokolatlannak. Raadasul a politikai realitasok es a peremfeltetelek alapjan nem is igen lehetett jobbat elkepzelni. En legalabbis nem tudok. Nyilvan jo, hogy vege lett, hulyeseg lenne mast gondolni. Mindenesetre Kadart valoban szerettek az emberek es elfogadtak a helyzetet. 1956-tol egeszen a gengsztervaltasig a legtobb magyar ember erezte a jelentos fejlodest es eletszinvonal javulast. (Aminek nyilvan tudjuk az arat, a forrasat ... ugyhogy meg veletlenul se idealizalnam a kort.)

 

Előzmény: BZoltan (80680)
lazaridi Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80684

Nem kértél konkrét kiszállítási dátumot?

 

Én igen és már ki is szállították rendben.

Előzmény: Tybald_ (80681)
Toilet Duck Antilimescale Creative Commons License 2020.09.26 -1 0 80683

Nem tudom mikor kezdj el aggódni, nekem eddig mindig minden rendben volt.

Szerintem a visszaigazolasokat beerkezesi sorrendben küldik, ez a tapasztalatom.

Idén hajnali 2 felé már rendeltem és viszonylag korán meg is kaptam a visszaigazolást.

Tavasszal viszont csak a nap vége felé, este és akkor nagyon sokat kellett várnom rá.

A borok közül a linzer orosz kf-t ismerem. Az nagyon finom volt, akciósan vettem anno a BT-nel. Hepci és lazaridi ajánlása nyomán.

 

 https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=152740325&t=9004540

 

 

Előzmény: Tybald_ (80681)
altimus Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80682

> Ha igen mikor kezdjek el aggódni?:)

 

ha csak rendeltel, de nem fizettel, akkor aludj nyugodtan emiatt.

 

a lenti tetelek kozul en a pannonhalmi tricollis-t ismerem, az szerintem a bt-s aron se rossz vetel. itt meg 25%-al olcsobban megveheted, ugy meg plane nem.

Előzmény: Tybald_ (80681)
Tybald_ Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80681

Akik korábbi akcióban is rendeltek már a borbolt.hu-ról azokat kérdezem: 09.09-i rendelést még nem igazolták vissza, ez jól értem az automatikus levelüket normális, no para? 

Ha igen mikor kezdjek el aggódni?:)

 

"A megrendelések visszaigazolását szeptember 21-től folyamatosan végezzük, míg a kiszállításokat előreláthatólag szeptember 23-től tudjuk megkezdeni. A rendelések számától függően a visszaigazolások és a kiszállítások elhúzódhatnak egészen október közepéig. Várhatóan október 19-ig minden megrendelést teljesítünk."

 

Auchanban az alábbi akciós tételekbe botlottam, az első kettőn kívül van köztük amit érdemes behúzni?

Linzer-Orosz KF'18 1579.- (BT klubár alatt valamivel)

Kristinus Birtok vörös '17 1199.- (ez mintha bestbuy lenne, vagy keverem egy másik borukkal?)

Schieber Szekszárdi "Trilógia" Kadarka '18 1499.-

Pannonhalmi AP - Trikolis fehér '19  1599.- (BT klubár alatt jóval)

Mészáros Pál Hidaspetre CF Válogatás (évjárat passz) 2989.-

BZoltan Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80680

Kádár Jánost a szabad világban úgy jegyezték mint az egyetlen szovjet-blokkos vezető aki egy szabad választáson is fölényesen győzni tudna :) A propaganda már csak ilyen.

Bevallom, hogy én a 90-es években legkevésbé a napi belpolitikával foglalkoztam. Akkoriban a következő randi leszervezése, a következő kisfröccsrevaló összekaparása és a következő vizsgán való átslisszolás volt a prioritás. így, ebben a sorrendben. Aztán később persze igyekeztem a kitölteni a réseket a tudás várának falán.

 

Göncz nekem akkoriban sokkal inkább volt a Tokien és Updike fordítója mint köztársasági elnök. Updike lényegében miatta volt sokáig a kedvenc íróm.

Előzmény: Hepci (80679)
Hepci Creative Commons License 2020.09.26 0 0 80679

Nem Áderhez hasonlítottam Gönczöt, hanem Göncz jelleméről írtam pár dolgot, amikből egyértelműen negatív következtetést lehet levonni. Arra léci, ne hivatkozz, hogy mennyire elfogadott volt - az akkor sajtóviszonyok alapján naponta majdnem 100% konszenzussal szopták a nagyérdemű faszát a sajtómunkások. Tehát a meglátásod valóságtartalma kb. annyi, mint amennyire Kádár János egyértelműen "elfogadott államférfi" volt a 70-es években.

Egyébként pedig Göncznek, akár ő volt a Patkány, akár nem, bőven van érdemi teljesítménye (műfordítóként), Ádernek pedig nincs semmi ilyenje, legfeljebb annyi az érdeme, hogy a Fidox némileg "emberibb arca", mondjuk Németh Szilárdhoz képest.

Előzmény: BZoltan (80678)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.26 0 1 80678

A rendszerváltás egyik lényeges eleme volt az, hogy a "várvédők sértetlenül távozhatnak ha ellenállás nélkül adják át a várat". Ez az egyezség volt a békés átmenet egyik alapja. A magyar lusztrációs törvénynek a legkomolyabb szúrást egyébként Sólyom László alkotmánybírósága vitte be, azért mert a törvény az elévülés utólagos kiiktatására épült amely Sólyom szerint sértette volna a jogbiztonság azon követelményét, hogy jogsértéssel ne orvosoljunk korábbi jogsértést. De erről kifli olvtársunk véleménye lenne az érdekes mert ugyebár ő jogiparos szakember :)

 

De az ügynöktörvénnyel a legnagyobb probléma az volt, hogy a rendszerváltás békés jellege miatt a belügyben már 85-után elkezdték hamisítani, bezúzni és kilopkodni a terhelő anyagokat. Egy hiányos és vitatható hitelességű ügynökakta archívum alapján azért nem lett volna szerencsés eltolni a falig az ügyet.

Göncz politikai szerepe és súlya pedig engem kevéssé érdekel. Mindentől függetlenül egyike volt a rendszerváltás utáni legelfogadottabb politikai szereplőknek. Áder mehet szüretelni akárhova akárhányszor... sosem lesz ő más mint a Gazda kirakat bohóca.

Előzmény: Hepci (80677)
Hepci Creative Commons License 2020.09.26 -1 0 80677

Az SZDSZ zsidó és nemzsidó főalakjainak jelleméről sajnos a rendszerváltás után győződhettünk meg.

Nyilván nehéz tisztán látni, hogy korábban kit vertek és lett ügynök, kit nem vertek és lett ügynök, kit vertek és nem lett ügynök, stb., nem kis részben az SZDSZ miatt, mert hát ugye (leegyszerűsített fogalmazással élek) megtorpedózták a magyar lusztrációs törvény elfogadását. Viszont a rendszerváltás után közvetlenül még nem minden politikus volt geci, így aztán nem is volt kötelező elfogadni az elnöki megbízást Göncznek a barátjától, majd minden elképzelhető módon hátba szúrni őt.

Nem volt kötelező később a "pufajkás" eposzi állandó jelzővel feldíszített fószerrel se összeállni, ha egyszer valaki olyan hatalmas ellenzéki volt a kommunizmusban.

Az SZDSZ egyik - sajtó által felkent - kétségbevonhatatlan tekintélyeként és vezetőjeként nem lett volna kénytelen a többiek minden disznóságához és pálfordulásához asszisztálni, amikor voltak olyanok is a párt korábbi vezetői-főalakjai között, akik egy-egy ponton már undorukban leszakadtak a történetről.

Tehát Göncz kiállította magáról azt a bizonyítványt, amit az olyan széljobb dilinyósok, mint Csurka és társai, semmiképpen nem tudtak kiállítani.

Előzmény: BZoltan (80676)
BZoltan Creative Commons License 2020.09.26 0 1 80676

Nagyapám ült börtönben ötvenhat után. Forradalmi bizottsági tag volt a KSH-ban és volt egy fotósorozata a Sztálin szobor ledöntéséről. A puskájától (amivel soha nem lőtt mert pont annyira gyáva volt hozzá mint én is lettem volna, de menőnek gondolta. hogy van neki olyan) időben megszabadult. Ha nem tette volna akkor felkötik. Többször beszélgettem vele a börtönévekről. Az utcán rá-rámutatott néha egy-egy emberre, hogy ki volt besúgó és ki volt fegyőr, ki volt verőlegény. De nyilvánosság előtt nem beszélt erről. Ő mondta nekem, hogy a rendszerváltás után a legtöbb besúgó azzal kezdte, hogy elkezdték besározni azokat akikről jelentettek. Ez volt a preventív védekezésük.  Pont ahogy az ÁVÓ-nak volt szokása elterjeszteni vagy úgy alakítani a helyzetet, hogy valakiről elterjedjen, hogy besúgó.
Nagyapám azt mondta, hogy soha senkiről nem lehet biztosan tudni, hogy besúgó-e avagy sem.  Az, hogy ki mit  írt alá az semmit nem jelentett, mert aki haza akart menni a családjához az egy idő után és némi verés után aláírt bármit amit elé raktak. De ha nem írt alá semmit akkor is mindenkit lehetett zsarolni valamivel. De ha nem akkor pedig elterjesztették a környezetében, hogy besúgó. Göncz ügynökségének a kérdését annyival le s lehet zárni, hogy ezt a témát mindig is az a miép fújta aki egyrészt tüchtig antiszemita mozgalom volt és akinek a vezetője a később bevallottan beszervezett ügynök Csurka volt. Az, hogy egy beszerevezt és dokumentáltan antiszemita ügynök inszinuálni és hitelteleníteni akarta az általa mindig is zsidó pártnak tartott szdsz emberét az meg teljesen megszokott jelenség volt a 90-es években.

 

Az ügynökakták kérdése pedig azóta is a magyar politikai közbeszéd egyik neurotikus témája.

Előzmény: kifli (80673)
Hepci Creative Commons License 2020.09.25 0 1 80675

Nem tahó ő, hanem úr, a jelenlegi politikai felhozatalban. :)

A zakóban szüretelős kép a legbájosabb: úgy áll a kezében az olló, mint szűzlánynak a fasz.

Előzmény: Toilet Duck Antilimescale (80659)
Toilet Duck Antilimescale Creative Commons License 2020.09.25 -2 1 80674

A komoly arckifejezés általában a magasabb intellektus jele.

Talán, nem tudom, még ma nem néztem tükörbe.-;)

Második Erzsébet sem vihoghat kedve szerint.

Nagy dolgok tudoja és egy egész ország arca.

A probléma akkor van amikor a bugrisnak kell valahogy eljatszania ezt a szerepet.

Akkor lesznek ilyen jó képek ahol nem egyértelmű, hogy mit csinál, a bajszat vagy az orszoret igazítja a metszoolloval.

Előzmény: menut (80672)
kifli Creative Commons License 2020.09.25 0 0 80673

A patkany viccesebb volt

Előzmény: altimus (80671)
menut Creative Commons License 2020.09.25 0 0 80672

Pont, mint a mindenkori közt.elnök. Ez már csak ilyen.

Előzmény: altimus (80671)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!