Úgy van, hogy beszerezni nem lehet semmit definíció szerint.
Mert ha előre beszerezhetek, akkor túl egyszerű. Eleve betáraznék vitaminokból, tartós kajából, fűtőanyagból, -20 fokot bíró hálózsákokból stb. 30 évre, azt kész. Úgy sem lenne könnyű élet persze. De a játékomban úgy van, hogy amikor így nyár végén mindneki hazamegy és remetének érzem magam, akkor tovább folytatva, hogy észrevenném, hogy az egséz civilizáció eltűnt s egyedül maradtam a világon.
ertettem, geddonoztam eleget. a csicsokat most ultesd el a kert vegebe...
Épp a minap azt a felismerést tettem, hogy tulajdonképpen ez, hogy midnig történik valami, zajlanak az események, ügyek ez igazából milyen jó dolog, hogy így benne vagyok az élet sűrűjében.
Nem. De becsiccsentés is nagyon rosszul érint már. Az, hogy időnként mondjuk a nyári melegben megiszik egy sört, vagy néha egy pohár bort, az nem zavar. De az már nagyon, ha ez totál rendszeres, és elveszti a kontrollt, még részegség sem kell. Nekem az kiábrándító.
A pia veszélyes fegyver. Kihozhat és fel is erősíthet rejtett dolgokat, amit józanul uralni tud az illető. Mivel az ember olyankor nem ura saját magának, ezért bizony olyanokat is tehet olyankor, ami teljesen idegen a személyiségétől. Ezen felül különböző emberekre, különféle hatással van. Van agresszív lesz, van aki egy tünemény, van aki csak simán kidől. Mindezektől függetlenül, mindenki felelős a tetteiért. Akkor is, ha be van állva. Inni, drogozni senkinek sem kötelező. Nagyon helyesen súlyosbító körülmény szabálysértés illetve bűncselekmény esetén.
Szerintem azért, mert ennyi gyerek mellett kb. a változás az, ami állandó, nagy újításokra nem vágyik az ember. Elég az, amit az élet folyton maga hoz. :)
Nekem a piával kapcsolatban null toleranciám van, számomra elviselhetetlen, tehát tökre nem érdekel kiből mit hoz elő, mert nem viselem el. :) Ennél nullább már csak a cigivel szembeni toleranciám.
Durva ... nekem az örök emlék, mikor annak a jurtás nőnek a blogját olvastam s kitalálta neki a férje, hogy ne mosógéppel mosson, hanem kézzel az önellátás miatt s volt vagy 5 gyereke.
Az nagyon kiakasztott, egy őrült volt a férje. Aztán elváltak, rég nem néztem a neten, hogy ír-e még magáról, mi lett vele.
Persze vlszleg az lenne, hogy tök lepusztulnánk, mint a hajléktalanok.
Még így is, hogy minden nap bebiciklizhetek a faluba kajákért, még így is eléggé macerás.
Meg én pl. nem vagyok ahhoz szokva, hogy egész nap hasznosan tevékenykedjek, nagyon kemény élet lenne.
Ma egséz du. esett itt az eső, ez is elég nehéz itt a nyirkos faházba bezárva. Bár elmentünk azért biciklizni egyet, az egyik gyerek nagyon szerette volna s mikor kicsit elállt elindultunk, de aztán újra esett, én meg dohogtam hogy ilyen hülye programot kitalálni de a gyerekek kedvesen bíztattak, hogy mindjárt odaérünk ez a helyzet állt elő, hogy nem ők nyafogtak, hanem én.
Most úgy általánosságban, a pia szerintetek csak azt hozza ki, ami amúgy is "benned van", tehát felerősít vagy lehet, hogy olyat hoz ki, ami teljesen idegen a személyiségedtől?
Néha én is körülnézek, hogy a fene, ezek megnőttek. :) Lassan én leszek a legkisebb. :) Eddig mindig mindent én cipeltem, nyüstöltem, most már rájöttem, hogy miért is én csinálom ezeket is? :)
Amúgy én is leszoktam a nagy tervezgetésekről, az élet úgy is mindig mindent átalakít, és sok olyan időszak volt az életemben már, hogy úgy lehetett a dolgokat bírni, hogy nem nagyon terveztem előre (főleg a fiam betegsége idején, de akkor is, amikor egyedül maradtam az elején). Ha 2-3 hétre nézek, akkor is annyi mindig a teendő, hogy az is bőven lefoglal. :)