Ez fárasztó volt. Múltkor nem jutottam túl a második oldalon, mert a halastó lecsapolásának alig volt gradiense.
Persze utólag érthető, hogy mit akart a párbeszéd köré font történettel megvilágítani.
Khhhm. Amikor beiratkoztam az egyetemszerű intézménybe, még én sem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.
A végén lévő matekot pedig nem értettem.
Mert ahogy egy ismerősöm megfogalmazta egy paródiában:
Ezt a tantárgyat ketten adjuk elő Pótlaborfalvy tanár úrral. A tananyag egyes részeit én nem mondom el, más részeit ő nem mondja el. A két halmaz metszete potenciális vizsgaanyag. (Esetenként ez a munkamegosztás két tanszék között oszlik meg.)
Aki nem akarja végigolvasni: ez a világ (egyik) legtudományosabb összeesküvés elmélete.
Nem új dolog az ilyesmi. Oswald is feltételezte, hogy atomok valójában nem léteznek, csak úgy tűnik.
Ha most feltámadna, és olvasná a részecskemezők keltő/eltüntető operátorait, ugrálva tapsikolna örömében.
Sajnos a végén lévő matematikai részt nem tanították meg rendesen. Lehetséges, hogy unalmas módon ledarálták egy részét. Ha megkövetelték volna a vizsgán, a társaság nagyobbik felét ki kellett volna rúgni. De ez nem ide tartozik.
Mint az elején említettem, itt egy ontológiai probléma van.
Tényleg ott vannak azok az egymást kioltó frekvenciák, vagy csak a matematika űz tréfát velünk?
Orosz László egyik előadása a nullponti energia meghatározásáról szól. Nehéz megmérni. De a Van der Waals erők segítségével lehetséges. Van még másik kettő is. Sajnos a másik neve most nem ugrik be, két fémlemez közötti erő. A harmadikat pedig mindig elfelejtem.
Tegyük fel a kérdést:
Lehetséges az, hogy két teljesen különböző (nem izomorf) egyenletnek ugyanaz a megoldása?
Egy matematikus azt mondaná, hogy ebben semmi különös nincs.
Sean Carroll viszont elárulta a nagy titkot: emergencia.
Két fajtája van, a gyenge és az erős. Hogy melyik az egyik és a másik, azt mindig összekeverem.
Az egyik esetben a modellünk csupán részletesebb. A másik esetben pedig egy teljesen különböző matematikai modellről van szó. Nem tudhatjuk, hogy a valóság melyikhez áll közlebb.
Megpróbálom valahogy megérteni ezeket az integrálokat. Habár még reziduum-nak is több különböző dolgot neveznek. Viszont nem vagyok róla meggyőződve, hogy ennek a modellnek a megértése előrébb visz a természet megértésében. Kicsit olyan érzésem van, mintha a láthatatlan rózsaszín egyszarvút kergetnénk.
A párbeszédet és az egész történetet azért találtam fárasztónak, mert ezeket a tapasztalatokat ismerjük. Nem fog megszólalni a hangvilla az ágyúlövés előtt stb.
Egyébként pedig a kioltó interferenciának is lehetnek következményei.
Fogsz egy rudat. Ha mindkét irányból egyforán húzod, az nem ugyanaz, mintha egyis irányból sem hatna rá erő.
Vagy példáuk a Föld középpontjában a gravitáció nem vonz, de talán mégsem olyan a téridő görbülete, mintha az a böhöm nagy tömeg nem venné körül. Newton szerint ott nincs gravitáció. Einstein szerint milyen a metrika?
Szóval egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy azok az egymást kioltó frekvenciák tényleg ott vannak,
az idők kezdetétől az idők végezetéig, változatlan formában. Szerintem ez csak matematikai fikció.
Közelítsük meg másképp a dolgot:
A pillanatnyi sebességet lehet definiálni az átlagsebesség határértékeként.
Lehet definiálni a pillanatnyi frekvenciát valamilyen hasonló módon?
Egy időben változó amplitudójú jelet ki tudunk számolni minden pillanatban: f(t) = A(t) cos(ωt)
Na de visszafelé is meg lehet ezt csinálni?
Mekkora időintervallumon dolgozik az FFT?
Nyilván nem a teljes időtartományon.
Mértem ilyeneket. De a mérőeszközt valamikor legyártották, és azt azt megelőző időtartományról nem lehet információja. Valamint azóta a szerkezet elromlott, sőt az épületet is lebontották.
Szóval ez a Fourier-transzformáció egy nagyon szép matematikai módszer,
de valahogy ösztönösen valamilyen életszerűbb megoldást keresnék a pillanatról pillanatra változó spektrum meghatározására. Még akkor is, ha a kauzális Green-fügvényekkel ez egy konzisztens módszer.
