Aki Thunderbird programot használ Windows alatt, azzal előfordulhat néha, hogy beleszalad valami problémába. Úgy láttam, hogy ennek itt még nincs topic, hát gondoltam, nyitok egyet.
Sziasztok! Most ismerkedek a Thunderbirddel. Ha megnyitok egy levelet, akkor a jobb felső sarokban lévő előre és vissza gombok nem aktívak, nem tudok a levelek között így lépegetni, mindig be kell zárni az adott mailt és megnyitni a következőt. Tudtok rá vmi megoldást? Köszi
Neked is kösz, hogy beírtad a megoldást! Nekem pl. fogalmam se volt erről, bár az igaz, hogy én az 1.5.0.14-est használom. A PC Tools meg nekem egy régi program, még a DOS-os időkből. :-)
Közben sikerült megtalálni a hiba okozóját: az antivírus szoftver okozta a galibát, a bejövő e-mail-ek végéhez hozzáfűzött 3 sorosával. Csak ezt kellett kikapcsolnom és minden o.k. lett. Egyébként 2.0.0.19 és a PC Tools zavarta meg, de csak azokat a freemail-es leveleket, amik html-esek voltak. Jött máshonnan is html-es levél de azokkal nem volt gond, sőt itt is csak az újítás óta. Köszi, hali!
Valami efféle bugra emlékszem. Semmi különös, talán ha már legalább két levél van a postaládában, akkor jó lesz, vagy valami hasonló bugyuta megoldása van. Kattints a másik levélre, vissza erre, aztán vélhetően jó lesz. Mondom, összefutottam a gonddal, csak a megoldásra nem emlékszem. Illetve: ugye nem csak az van beállítva, hogy ellenőrizze, van-e új levél, hanem az is, hogy töltse is le?
Sziasztok! Olyan problémába futottam, hogy a TB nem jeleníti meg a freemail-ről letöltött leveleim levéltörzsét. Szoval amiket webfelületről írtak nekem, azok a levelek nálam a TB-ben üresek. A forráslistában ott a szöveg, ha a levelet áthúzom OE-be hibátlanul olvasható. Légyszi segítsetek! Köszi
Na igen, de azért erre a halmazra egy program meg tudná tenni. Vagy akár egy makró is, pl. Word-ben. Szöveg átmásol, makró lefuttat, szöveg vissza... Vagy be lehet állítani a levél írása előtt az UTF-8-at az egészre. De még az is lehet, hogy erre is van valami kiegészítő, én mindenesetre nem álltam neki keresgélni.
Ha kapok egy üzenetet UTF-8 kódolásban, írok hozzá még valamit, és ezt továbbítom, akkor úgy kapja meg a címzett, hogy az eredeti üzenet marad UTF-8-ban, amit írtam, az pedig ISO8859-2-ben lesz.
Be lehet valahogy állítani, hogy a TB az eredeti üzenetet kódolja át ISO8859-2-be? (Az Exchange így csinálja.)
TB-TB között nincs belőle gond, de a nyomoronc M$ levelezők nem tudják kezelni.
hát...de működik. viszont nekem is van pár progi lent...és nem akarom kerülgetni a tb-t, főleg, ha más levelező leteszi ki ikonba, és csak jelez, ha van valami... csupán praktika, és kényelem a szempont...
Írtam már, hogy én még nem láttam ilyen viselkedést. De nem is értem a problémát. Nem fér el a program a Tálcán, vagy mi? Nálam egész nap fut, és szól, ha új levél jön. Fut mellette most is még vagy 10 másik ablak, és mégis jól elvannak. Miért kellene bezárni? Talán a három kis gomb közül nem működik a bal szélső?
Szerintem nem egy malomban őröltök: nem a másolás módjáról volt szó, hanem arról, hogy nem használ másik profilt, hanem ugyanannak a profilnak a Local Folders opciójában adja meg a másik gyűjtő helyét, és azután onnan másolja át.
Én is ezt tenném, úgyhogy szerintem rajta! :-) (Ehhez legalább nem kell még egy profilt gyártani. Nem nagy dolog ugyan, de ha nem kell, akkor nem kell.)
Nekem az az elképzelésem, hogy az egyiken lévő mail foldert pendrive-on a másik alá teszi, majd miután beállította, hogy az az account is működjön, kijelöli az összes levelet, majd jobb egérgomb, move to, másik account, inbox.
Van valaki, aki 2 gépen, két külön TB-vel levelezett. A beérkező üzenetekkel nincs gond, mert azok a szerveren vannak tárolva, viszont az elküldöttek egy része az egyik gépen van, a többi a másikon. Szeretné ezeket valahogy összesíteni, mert a továbbiakban egy db laptopot használna a 2 gép helyett. Van valami ötletetek?
Nem tudja valaki, hogy a TB-ben hol lehet az olvasási nyugta karakterkódolását beállítani? A beállításokban most az van, hogy mindig ISO8859-2-ben küldjön, és ez működik is a levelezésnél, de a nyugtákat UTF-8-ban küldi, amit az ellenoldal sok esetben hibásan jelenít meg.
Nem igazán értem a kérdést, talán azért nem, mert én még soha nem láttam olyat, hogy a Thunderbird ne záródott volna be a bezárásra. Milyen verziót használsz, mit használtál eddig, és milyen rendszer alatt?
A megoldáshoz vezető út úgy kezdődik, hogy egy problémát csak egy helyen kérdezünk. Ellenkező esetben elkezd viszketni a moderátorok tenyere, és a DEL billentyű megnyomásával csillapítják ezt az érzést.
A következő problémám van: XP alatt a Thunderbird 2.0.0.17-tel nem tudok levelet küldeni, csak fogadni, tehát az SMTP-s résszel van gond vélhetőleg. Itt a beállítása az SMTP-nek: http://imgfrm.index.hu/imgfrm/9/0/3/5/BIG_0004889035.jpg Mi lenne a megoldás? (T-Online az internet-kiszolgálóm)
újratelepítés után az új Thunderbird bezáráskor nem megy le a tray-be, hanem valóban bezáródik a program. Korábban nem lépett ki, hanem a háttérben időnként letöltögette a leveleket. Sehol sem találom a lehetőséget az új változatban, hogy beállítsam. Valakinek ötlete...?