"Szvsz. a kelta nyelvek a maguk 2 nemével, és a germánnál sokkal jobban redukált esetrendszerükkel -- még accusativus, dativus sincs! -- jobban eltérnek az ieu. "normától". "
Szerintem a keltában is van preindoeurópai szubsztrátum. Hogy a kelta nyelvekben ez milyen erős, azt nem tudom, de a kelta kultúrában nagyon.
Régészek és történészek azt feltételezik, hogy az egész kelta népcsoport tkp. két nép és két kultúra összeolvadásából keletkezett a kőrézkor (khalkolitikum) végén, valamikor a Kr. e. III. évezredben. Az összeolvadási folyamatban rélsztvevő két népcsoport az. ún csatabárdosok (Battle Axe vagy Streitachsen- kultúra) és a harangedényesek (Bell Beaker vagy Glockenbecher-kultúra) volt. Míg az előbbiekről joggal feltételezik, hogy indoeurópai nyelvet és kultúrát hordoztak, az utóbbiakról bizonytalanabbak az ismeretek. Egyesek szerint az Ibériai-félszigetről, mások szerint a Kárpát-medencéből származó, fejlett rézkori kultúrát hordozó népek voltak.
Ismét más tudósok szerint a kelták tkp. az atlanti partvidék őslakóinak(a megalit-építőknek) egyenes leszármazottai, akik csak - talán kényszerből? - felveték az indoeurópai (a továbbiakban ie.) nyelvet és az ie. kultúra egyes elemeit.
"hasonló folyamatok olvasztották össze a valaha két külön germán ágból származó szász és angol (engel) nyelvet "
Két különböző ágból származnak? Én mindig azt hittem, hogy az angol is, meg a szász is a germán nyelvcsalád északi-tengeri vagy ún. Yngweon-ágába tartozik.
Ha jól emlékszem, Hutterer az angolt meg a frízt sorolta ebbe a csoportba, míg az alsószászt a kontinentális ágon belül az északnémet (Plattdeutsch, de halottam már Niederdeutsch vagy Norddeutsch néven is) csoportba sorolta.
A Plattdeutsch sokkal közelebb áll a hollandhoz, mint a tkp. német nyelvjárásokhoz, csak régebben politikai és területi okokból sorolták azokhoz.
Az újabb felosztások a németalföldit (holland és flamand területi változattal) és a Plattdeutschot (ennek is van azt hiszem 3 vagy 4 területi változata) a kontinentális germán nyelvekenbelül a Hochdeutshtól (High German) elkülönítve külön csoportba sorolják (Low German, Niederdeutsch).
Tisztán nyelvészeti szempontokat figyelembe véve ez a felosztás nyilvánvalóan sokkal közelebb áll a valósághoz.
> Most olvastam a Wikipedián egy cikket az ún. germán szubsztrátumelméletről. Nem kevesebbet állít, minthogy a germán nyelvek azért különböznek annyira a többi IE nyelvtől, mert kreolizálódás útján jöttek létre.
Ennek a szubsztrátumelméletnek van valami létalapja, de minden ieu. nyelvcsoport annyira különbözik a másiktól, hogy ha a különbségület ilyen módon akarnánk megmagyarázni, akkor mindegyik mellé szubsztrátumot kellene rendelnünk. Szvsz. a kelta nyelvek a maguk 2 nemével, és a germánnál sokkal jobban redukált esetrendszerükkel -- még accusativus, dativus sincs! -- jobban eltérnek az ieu. "normától". Máskérdés, hogy az ieu. norma tényleg olyan formán létezett-e? A régebbi eljárás az volt, ha valami létezett elég sok ieu. nyelben, akkor azt bepakolták az alapnyelvbe is. Így azonban egy nagyon bonyolult alapnyelvet kapunk, ami nem feltétlenül jó modell. A korellációk egy részét áttehetjük a párhuzamos, ill. regionális fejlődés "számlájára".
Az viszont igaz, hogyha etnikumok keverednek, akár úgy, hogy jelentős számú szubsztrátum oldódik fel egy népességben, az kedvez a nyelvi változásoknak (a nyelvi változások jó része nem konstans divergencia, hanem subokban jön: azaz sok változással járó nyelvtörténeti korszakokat csendesebb idők határolják el egymástól).
Vegyük pl. az angolt. Nemigen mondhatjuk, hogy kreolizálódás útján jött létre, azonban hasonló folyamatok olvasztották össze a valaha két külön germán ágból származó szász és angol (engel) nyelvet -- a korai korszakban az előbbi, a későbbi korszakban az utóbbi dominanciájával --, miközben konstans interakcióban volt a kelta (és pikt) alapréteggel, majd rárétegződött a normann szupersztrátum. Ezen "összeolvadások" egyike sem magyarázza meg önmagában az angol eltérését a közeli rokon fríztől (ill. a szász révén a hollandtól), de szerepe lehetett egy változássub beindításában, fokozásában, ill. abban, hogy a változások során milyen jellegű folyamatok történtek, ill. nem történtek.
> Az elmélet alapja az a tény, hogy az ógermán szókincs kb. 1/3-a nem IE eredetű. A szókincsnek ez a rétege elsősorban a hajózásra és háborúskodásra terjed ki, de természeti jelenségekre utaló alapszavak is vannak benne.
Nem is szólva a mitológiáról: a feltételezett szubsztrátum matriarchális kultúrájához tartozó panteon őrződött volna meg a ván istenekben, szemben az ieu. panteont folytató, partiarchális áz istencsoporttal.
> Újabban ezt az elméletet elvetik. Nektek mi a véleményetek?
Ezt ki tudja. Az érvek és ellenérvek kívül vannak az én tudásomon, vagyis nem értek annyira a germanisztikához, hogy véleményt merjek nyilvánítani. Mindenesetre Hutterer még támogatólag nyilatkozik, így magam is az "akadémikus" vonalhoz csatlakozom, megengedve persze, hogy ez alkalmasint téves interpretáció.
> van-e etimológiai kapcsolat a német Volk és a latin Vulgus
Az én infóm szerint az ógermán *folkom szót megpróbálták rokonítani egyrészt az ógör. plethosz 'sokaság', lat. plebs, populus 'nép, tömeg' szavakkal, másrészt a felhoztad vulgus-szal. Ezek azonban nem találtak széles körben elfogadásra.
> illetve a német König, angol King (óanggol cyning) és a latin gens között?
A latin gens, genus és az ógermán *kunjan (> a. kin 'rokonság, nemzetség', n. Kind 'gyermek') etimonok közti rokonságot feltételezik. A kérdés az, hogy van-e kapcsolat az ógermán *kunjan 'rokonság, nemzetség' és a *kuninggaz 'király, uralkodó' közt. Vagy pedig egy 'nemes születésű' jelentésű szóból változott át (így az an. know 'tud', lat. (g)nobilis 'nemes', gnosco 'ismer' rokona lenne).
A germán szubsztrátum hipotézis a Wikipedia angol nyelvű változatán volt föllelhető (Germanic substrate hipothesis).
A Wikipedia maga sem kezelte ezt az elméletet megfellebezhetetlen igazságként, inkább csak egy elméleti lehetőségként, megemlítve, hogy az újabb nyelvtörténeti művek nem említik ezt az elméletet...
Mivel sok elméletet mélyen és alaposan -, akár délibábos, akár csak éppen délibábos, akár egyáltalán nem délibábos - nem ismerek, így egy-egy konkrét esetben elfogadom, amit mondasz. De továbbra is tartom, hogy nem tesz jót a tudománynak, hogy minden elvetett elméletre azt mondja: délibábos. Nem tudom, hogy Pusztay melyik elmélete és miért délibábos, de ő nem összevethető az olasz Alineivel vagy Szabédi érdekes magyar-latin "elmélete" Badinyi Jós sumer-magyar fantazmagóriájával.
Másrészről a tudomány határainak túl óvatosan történő feszegetése (értsd új utak nem vagy nagyon óvatos keresése) azzal is járhat, hogy nem fejlődik a lehetőségeihez mérten eléggé. Talán ekkor tűnik a tudomány a laikus szemében "kifulladtnak".
Most olvastam a Wikipedián egy cikket az ún. germán szubsztrátumelméletről. Nem kevesebbet állít, minthogy a germán nyelvek azért különböznek annyira a többi IE nyelvtől, mert kreolizálódás útján jöttek létre.
Egy eredetileg nem IE nyelvet beszélő népcsoport közé IE nyelvűek (hódítók?) érkeztek. A nem IE nyelvűek kénytelenek voltak megtanulni valamennyire IE nyelven, hogy értekezni tudjanak a hódítókkal. Az eredeti IE nyelvet leegyszerűsítették (a germán névragozásban ezért lenne kevesebb eset többek között) és a saját szókincsük egy részét is átemelték bele.
Az elmélet alapja az a tény, hogy az ógermán szókincs kb. 1/3-a nem IE eredetű.
A szókincsnek ez a rétege elsősorban a hajózásra és háborúskodásra terjed ki, de természeti jelenségekre utaló alapszavak is vannak benne.
Újabban ezt az elméletet elvetik. Nektek mi a véleményetek?
Ehhez kapcsolódó kérdésem:
van-e etimológiai kapcsolat a német Volk és a latin Vulgus, illetve a német König, angol King (óanggol cyning) és a latin gens között?
"Ezen túlmenően: még a valahai ibérek és a baszkok rokonsága sincs belátva. Így egy ibér-kaukázusi rokonság felvetése nem jelenti a baszk-kaukázusi rokonság alapját. Fordítva is igaz: ha a baszk-kaukázusi rokonságot vizsgáljuk, akkor hagyjuk ki belőle az ibérekre vonatkozó mellékszálakat."
A Wikipedia szerint az ibér valószínűleg izolált nyelv, ugyanakkor hozzáteszi, hogy bizonyos végződések (pl. helynevekben) hasonlóságot mutatnak a proto-szárddal.
Egyébként az ibér nyelv még nincs teljesen megfejtve, mindazonáltal a tudósok túlnyomó többsége elutasítja a baszk - ibér nyelvrokonságot.
In concreto László elméletét kénytelen vagyok komoly délibábnak elkönyvelni. Ha ismerős vagy a biológiai tesztkérdesek közt, akkor ez az elmélete ahhoz a megoldási kulcshoz illeszkedik, hogy az első tagmondat igaz (vagy legalábbis az lehet), a második hamis. A tudományosság mércéje szerint azzal nincs semmi baj (azaz, van, de ez most talán nem tárgyunk), hogy lett volna valamiféle nyelvlánc. A baj azzal van, hogy (a) ezt a nyelvláncot valamiféle külső lingua franca ilyen-olyan átvétele hozta volna létre; (b) -- ami a legaggályosabb -- a külső lingua franca egyenes folytatója lenne a mai magyar. Ez utóbbi érve az, hogy mi más lehetne, ez, mint a ma legnépesebb nyelv, azaz a magyar. Ez, hogy egy vitatható minőségű, de szakmailag kontrollálható állításra következik egy ilyen teljességgel a tárgyhoz nem tartozó, abból le nem vezethető, indokolható következtetés, ez a délibábozás. (A népesség későbbi sorsa nem implikálja a korai jelentőségét. A magyarság nagyobb létszámát a délre kerülése okozta: a jobb életfeltételek, valamint az, hogy fel tudott szívni más népességeket. Példaként említhetném a kirgízeket, akik eredetileg nem törökök, hanem paleoszibériai népesség: ők a legnagyobb peloszibériai nép, azért mert délre kerültek a tajgából. Ők is rengeteg más népeeséget akkumuláltak, igaz nyelvet is cseréltek -- de nevet nem, sőt ők adtak korábban nevet a török kazakoknak, akiket szintén kirgizeknek hívtak régebben --. Éppen a kirgízek nyelvcseréje mutatja azt, hogy a legnagyobb létszámú, legvitálisabb népesség nem feltétlenül hordozza a korábbi nyelvi egység egyenes folytatását.)
Ugyanúgy délibáb Wiik elmélete: érdemes tájékozódni róla:, az alapérve az -- hogy sarkítsam --, hogy a finnek pöszén beszélnek finnugorul, tehát nem lehetnek finnugorok. Nem maga a nyelvcsere ténye a botrányos, hanem az, ahogy a nyelvcserét tendenciózus és nem éppen tudományos célokkal a falláció érdekében felhasználja.
Amúgy magam is el-el filozofálok a dravida-indoeurópai-urális nyelvrokonságról, ezzel nincs is baj. Azonban ez olyan, mint amikor Jacko peréről beszélek a kollégákkal a terített asztalnál. Cikket azonban már nem írnék belőle, mert az már bulvár lenne, és a bulvár és a ténynélküli újságírás közt sokkal vékonyabb a határ, mint a tényújságírás és a bulvár közt. Aki -- mint szakember, és nem mint pletykáló, fecsegő egyén -- átlépi az első határt, az igen hajlamos lesz átlépni a másodikat is. Vigyáznunk kell hát azért, amiért Ady is kétségbe esik: "Ilyen hiábavalóság hát az ember isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által éjszaka lesz? [...] igyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.".
A tudományosság határmezsgyéjének szigorú őrzése nagyon fontos dolog. Ebben egyetértünk.
De szerintem a tudományosság határmezsgyéje és a délibábos elméletek tudományosság felőli határmezsgyéje nem esik egybe. A kettő közötti területen azért szerintem található olyan elmélet is, mely most csak azért nem hivatalos tudományos elmélet, mert a ma rendelkezésre álló biztos tudásunk szerint még nem tekinthető teljesmértékűen tudományosnak, de az ismeretanyag fejlődésével azzá válhat. Ez talán egyfajta ötlettár, melyben az intuitív részarány magasabb.
S úgy gondolom, hogy a tudományosság talaján mozgó tudósoknak sem kell félni néha ide "kiruccanni", mint ahogy némelyek meg is teszik. (Sőt ide elvileg csak ők léphetnének be. :o) Az idő majd eldönti, hogy a -tudományosság szempontjából a kelleténél- intuitívebb elképzelések megállják-e a helyüket vagy sem. De a teljeskörű tudományos igazoláshoz ezek esetleges kizárása is hozzátartozik. S ha innen nézzük még hasznos is lehet. Főleg addig, míg a társadalomtudományok téziseit nem tudják alátámasztani a formális logika szabályai szerint.
S talán ebbe a zónába belefér a nosztratikus elmélet ill. Cavalli-Sforza is, a baszk/ibér-kaukázus kapcsolat vagy nagyon is a László-Pusztay-Wiik elméletek, s talán Krantz némely (mondom némely :o) megállapításai is.
De már messze nem pl. a sumimogyi, VCs és hasonló elképzelések.
Nekem van egy sajátos meglátásom ezzel kapcsolatban. Mivel a tudományosság határmezsgyéjét egy nagyon kis mértékben is átlépők elméletét is délibábosnak nevezik, holott a laikusoknak ez is teljesen tudományosnak tűnik, ezért a laikusság felől nézve a tudományosság egyfajta önkényes döntés a "bentlévők" részéről. S mivel a tudás nem diktátum eredménye, ezért a szeműkben hitelét vesztik a tudósok és szabad a gazda alapján termelik a különböző valóban délibábos elméleteket. Míg ha a laikusság oldaláról lehetne tapasztalni egy fokozatosságot (nem csak igen vagy nem tényt), akkor talán az igazi tudományos elméleteknek is nagyobb 'hitelük' lenne a szemükben.
> Agyrémes, délibábos, sumér-magyar, etruszk-magyar "elméletekre" sztem nem alkalmazható a 'hipotézis' kifejezés, ilyesmit komoly könyv nem említ, de hipotézist komoly könyvek is szóbahoznak... - gondolom mindebböl, hogy a rokonság hipotézise tudományos müvekben tárgyalható ('plauzibilis', vagy mi).
Van a délibábos elméleteknek egy vonulata, amely a tudományosság mezsgyéjén egyensúlyoz, a vonal innenső és onnansó oldaláról is csábítva képviselőket (tehát nyelvészeket is!). Ezt említettem: ez a nosztratizmus. Ez megérdemli a hipotézis nevet, és egyben a plauzibilis jelzőt is. A baj az, hogy egy tudományos állításnak nemcsak plauzibilinek -- azaz tudomány eszközeivel vizsgálva valószínűsíthetőnek, ki nem zárhatónak -- kell lennie, hanem cáfolhatónak is. A nosztratizmussal ott van a baj, hogy nincs elég adatunk ahhoz, hogy megcáfolhassuk; vagy más szóval, nem lehet olyan tőle független kritériumrendszert felállítani, amellyel ellentmondásba kerülhetne. (N.B. Ennek a kritériumrendszernek nem a cáfolatot kell biztosítania, hanem a cáfolhatóságot; tehát közvetve az igazolást is jelentheti, ha azt tapasztaljuk, hogy az állításunk ezzel a kritériumrendszerrel nem kerül konfliktusba. Említeném itt Einstein relativitáselméletét, amely elvi konstruum volt ugyan, de belőle következett az, hogy a Nap gravitációs lencseként elhajlíthatja a mögötte elvonuló csillag fényét: így ez utóbbi vizsgálatával cáfolható lett volna. És éppen a cáfolat hiánya szolgált empirikus alátámasztásul.)
Céloztam arra, hogy a baszk-kaukázusi egyztetés esetleg ilyen nosztratikus elmélet. Ekkor még a tudomány megmelítheti, de igen fontos konklúziót mond ki Antal: "A nem is olyan kisszámú szótári hasonlóságok azonban nem mutatják fel azokat a szabályosan ismétlödö hangmegfeleléseket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nyelvtudomány határozottan kimondhassa a nyelvrokonság fennállását". Ennek a finom megfogalmazásnak az értelme az, hogy ez délibáb.
> Kelet-Grúzia klasszikus elnevezése: Iberia - ez a tény elgondolkoztatta a (...) kutató szellemü embereket
Ennek vissza kell, hogy rettentse a kutató szellemű embereket. Albánia volt arra is, volt (van) a Balkánon is. Ez nem implikálja az albánok és egyes kaukázusiak bármiféle kapcsolatát. A "mi" avarjaink és a kaukázusi avarok közt sem vonható összefüggés. A Világ nyelvei c. művet tanulmányozva számos azonos nevű népet találhatunk a világ eltérő helyein.
Ezen túlmenően: még a valahai ibérek és a baszkok rokonsága sincs belátva. Így egy ibér-kaukázusi rokonság felvetése nem jelenti a baszk-kaukázusi rokonság alapját. Fordítva is igaz: ha a baszk-kaukázusi rokonságot vizsgáljuk, akkor hagyjuk ki belőle az ibérekre vonatkozó mellékszálakat.
> viszont figyelemreméltó a Tardy-citátum befejezö bekezdése: itt már nyelvészekröl esik szó!
Vegyük pl. "a struktrualista lingvisztika nagy grúz személyisége, Tamaz Gamkrelidze akadémikus". A strukturalizmus a nyelvi struktúrákat vizsgálja, de a látókörén kívül áll a struktúrák _változásának_ vizsgálata. A hagyományos strukturalizmus hagyományosan negatív viszonyban áll a nyelvtörténettel és a komparatisztikával (minthogy az időtengellyel nem tud megbírkózni). Itt van pl. a délibábkergetők által sokat hivatkozott Laci Marácz, akinek tényszerűen vannak citált generatív-strukturalista cikkei, de amikor komparatisztikai területre rándult át, akkor maga is a délibábozók táborít erősítette. [Az egyik, a magyar nyelv nem finnugor voltát bizonyítani hivatott érve az, hogy a magyra és a finn eltérően oldja fel a jövevényszavak szóeleji msh.-torlódását: a magyar előtét-mgh.-t használ, a finn pedig törli a msh.-(ka)t. Túl azon, hogy a másikra jellemzőnek tartott eljárás is előfordul ezekben a nyelvekben, pl. cikkely < n. Zwickel, jellemzően egy olyan sajátosság lett kiemelve, amely már a nyelvek különéletében jött létre: így nem adhat infót a rokonságról. Ez egy jellemző strukturalista hozzáállás: a jelen jelenségeinek abszolutizálása. És nemcsak az idő van itt elhanyagolva, hanem a nyelvi kölcsönhatások is: a magyar a török népek közt élt a pusztán, akik még a szóeleji r elé is protetikus mgh.-t szúrnak be, vö. orosz < Rusz: a török népekkel való együttélés alatt találkoztunk először -- a korai indoiráni kapcsolatokat leszámítva -- indoeurópai népekkel, szlávokkal, varégekkel, így abban nincs semmi csodálatos, hogy areális jelenségként, török mintára, protetikus mgh.-val oldjuk fel az azóta átvett szavakat.]
A nyelvész tehát önmagában nem minősíti a teória milyenségét. Marácznál színvonalosabban lépte át pl. Pusztay János a vékony mezsgyét., vö. <http://mnytud.arts.unideb.hu/finnugor/segedanyag/oshaza.htm>, aki László Gyula nyelvlánc-"elméletét" próbálja ötvözni Kalevi Wiiknek azzal az állításával, mely szerint a germánnak imponáló skandinávok valójában finnugorok, a finnugornak imponáló finnségiek eredetileg pedig germánok. Persze bármi is ezen tételek tudományos alapja, a végkonklúzió szerint Wiiknél a balti-finnek emelkednek ki a halszagú tömegből, Pusztaynál pedig a magyarok. Ez kitűnő példája annak, hogy tudományos alapokra hogyan rakódhat rá az -- azzal már kapcsolatban nem álló -- nemzeti falláció rétege. Ez ellen még a diploma sem véd, sem észt-finn, sem magyar, sem kartvél vonatkozásban.
(A nemzeti érzés egy misztikum, és a misztikum még a természettudósokat is megkísérheti, gondoljunk pl. Egely Györgyre.)
> Hasonlóság talán csak az atya szónál, de mint tudjuk, az számtalan nyelvben valami hasonló (pl. török Ata).
Idevonható még a m. anya, b. ama. lak. ina is (ez utóbbinak várhatóan *ana volt egy korábbi alakja).
Ezek dajkanyelvi szavak, amelyek a csecsemő-kisgyermek fonetikai bázisából, és tárgyi-szellemi világából építkeznek. Ekképpen tehát motiváltak, azaz némileg a hangutánzó-hangfestő szavakra hasonlítanak: ahogyan a kakukk mindenütt ugyanúgy kakukkol (ahol él), ugyanúgy a nyelvelsajátítás előtt álló gyermek ugynaúgy gügyög szerte a világon.
És mivel a kisgyermek világa beszűkült, igen kevés dolgot kell megnevezni, a korlátozozz fonetikai repertoár a korlátozott számú kifejezendő jelentéssel csak kevés számú kombinácoót tud adni, ezért van incidentális hasonlóság a dajkanyelvben egymástól független nyelvekben.
> most már kiváncsi lennék a tudomásom szerint egyetlen komolyan tárgyalt hipotézisröl: a baszk és néhány kisebb kaukázusi nyelv (nyelvcsalád) közötti nagyon figyelemreméltó - és egyáltalán nem csak szóhasonlóságra épülö - hasonlóságról
Sajnos, én még ebből a tárgyból nem olvastam értékelhető hozzászólást, de e téren bevallottan hiányos az olvasottságom. Nem tudnál esetleg konkrétumokat mutatni on-line?
Egyébként ennek apropóján óvnék a sima szóhasonlítgatás teljes ellentététől is: ez pedig a tipológiai egyezések túlhangsúlyozása. Anyagi egyezések -- konkrét ragok, jelek, névmások stb. -- híján ez sem alkalmas tudományos állításra. Ez a tipológiai rokonság okozta a török-magyar nyelvrokonság illúzióját.
Ezen kívül régen ténylegesen sokkal több szigetnyelv volt mint ma: kifejezetten megfigyelhető egyes kiemelkedő nyelvcsaládok -- ezek közt van pl. az uráli nyelvcsalás is -- terjedése mások rovására. Így az, hogy vannak ma szigetnyelvek, az nem kivétel, amelyet orvosolni kell úgy, hogy rögtön találunk neki egy nyelvcsaládot, hanem egy ősibb állapot megőrződése.
Végezetül: még szakemberek körében is dívik ma a nosztratizmus, azaz a mai nyelvcsaládok aggregálása nagyobb nyelvi egységekké (ilyen pl. a névadó nosztratikus nyelvcsalád, amely az ieu., sémi, uráli, altaji, dravida stb. családokból állna össze). Szvsz. ez is a bizonyíthatóság határán túl van, és ha a találtad források is ilyen "szupernyelvcsaládot" képzelnek el a baszk és a kérdéses kaukázusi nyelvek fölé, akkor ők is a tudományosság mezsgyéjén egyensúlyoznak.
Ezzel együtt, lehet, hogy valóban beigazolódik, ez a rokonság: elviekben nem zárható ki. Sajnos, azonban, mint már említettem, nincs róla a konkrét véleményalkotáshoz infóm.
"Mondjuk olyan nagy a küllönbség, mint a németek és a hinduk közt..? :) "
Hát ez talált. Ha nem tudnánk, hogy mindkét nyelv a nagy indoeurópai nyelvcsaládba tartozik (bár annak két igen távoli ágába), akkor nem is tételeznénk fel semmiféle rokonságot a két nép/kultúra között.
> SZVSZ a sziúk és a baszkok között akkora a kulturális, életmódbeli és antropológiai különbözőség, hogy nehezen képzelhető el - legalábbis számomra - bármiféle rokonság a két népcsoport között.
Mondjuk olyan nagy a küllönbség, mint a németek és a hinduk közt..? :) [A kulturális különbség nem számottevő, mivel a rokonságot -- ha van, ha nincs -- bajosan lehetne 10 ezer évnél korábbra datálni: akkoriban pedig ilyen különbség nem feltétlenül posztulálható. Az antropológiai különbségek sem számottevőek a nyelvcsere, az erős populációs sodródás stb. miatt.]
> Amerikai nyelvészek rekonstruáltak egy hipotetikus proto-sziú nyelvet
Minden protonyelv hipotetikus: a lényeg az, hogy ugyanakkor plauzibilis legyen, és tükrözze a tagok közti gentikus (vagy ezzel ekvivalens) kapcsolatokat.
A lényeg viszont: csak ezzel a protonyelvvel lehet hasonlítani, így mindenki, aki a dakotát közvetlenül hasonlítja össze, eleve értékelhetetlen munkát csinál. (Elviekban a baszkhoz is protonyelvet kellene rekonstruálni: azaz a 10-stb. ezer évvel ezelőtti hipotetikus nyelvállapotából kellene kiindulni. Sajnos ez, fennmaradt rokonnyelv hiányában nem állítható fel.)
Ilyen öszahasonlítás van egyébként magyar--indián vonatkozásban. Otto von Sadovsky a magyart (pontosabban az ugor nyelveket) a Kaliforniában lévő kihalófélben lévő penuti nyelvekkel veti össze. Látszólag ez is korrekt anyag, azonban a penuti nyelvek csak egy részével foglalkozik, és ezeket is ötletszerűen hasonlítja az egyes ugor nyelvek adataihoz. A dolog nem meggyőző: ez Gyarmathy Sámuel színvonala, azóta pedig már két évszázadot fejlődött a komparatisztika. (N.B. Gyarmathy nem is tudta a csuvast kizárni, mint nyelvrokont, ugynais így rendkívül nagy a fals pozitív eredmények lehetősége.)
Amerikai nyelvészek rekonstruáltak egy hipotetikus proto-sziú nyelvet, de ebben aztán tényleg nem vagyok otthon.
A sziú nyelvcsalád egyébként genetikai egységnek tűnik, de még Észak-Amerikában is nehéz rokonítani, nemhogy azon kívül.
A valaha Kentucky államban beszélt jucsi (Yuchee) nyelvet tartják a sziú nyelvek legközelebbi rokonának.
Létezik ugyan egy hipotetikus hoka-sziú nyelvcsalád, többek között hoka, juma, koahuiltéka, kaddó, irokéz, maszkogi, jucsí és sziú nyelvcsoporttal, de ennek sok nyelvész még a létezését is kétségbe vonja. Mások azt állítják, hogy areális és tipológiai rokonságról van szó csupán, nem genetikairól.
SZVSZ a sziúk és a baszkok között akkora a kulturális, életmódbeli és antropológiai különbözőség, hogy nehezen képzelhető el - legalábbis számomra - bármiféle rokonság a két népcsoport között.
P.S. A baszk-dakota rokonság, ha lenne is ilyen, túl van a bizonyíthatóság határán. nehéz elképzelni, hogy mely csoportok mentek volna szétválva "balra" baszknak, "jobbra" pedig indiánnak. Ha meg már ezt vizsgáljuk, akkor metodológiailag pedig a baszkot a sziú alapnyelvvel kellene összevetni, mert csak nyelvi egységek közti rokonság látható be; vagy persze az is demonstrálható lenne, hogy a sziú nem genetikus egység, de akkor ezt be kellene látni. Stb.
A dakota tipológiailag átmenetet alkot az agglutináló és az inkorporáló nyelvek között.
Más nyelvészek szerint pont fordítva, az inkorporáló típustól halad az agglutináló felé.
Bárhogy is van azonban, az agglutinálás jellege merőben más, mint amit pl. az uráli és altáji nyelvekben megszoktunk.
Az igei személyragok többsége pl. prefixum jellegű, de egyes rendhagyó igéknél infixum, azaz a szó közepébe kerül.
Úgy tudom, hogy a baszk erősen suffixáló jellegű, tehát a ragok, végződések túlnyomó többsége a szó végére kerül. Ettől még lehetnének rokon nyelvek, de én a szókincsben sem látok a legcsekélyebb egyezést sem.
Magyar víz - lakota miní vagy mní - baszk ur
Magyar fehér - lakota wi - baszk berri
Magyar nő - lakota wiya - baszk andone
Most elő kell vennem egy baszk szótárat, hogy további példákat tudjak mondani.
"Tudtommal nem betűhiba az, mindkét elnevezés létezik (Sőt három, az'szem nakota is van.) Talán ugyanazt is jelenti. Az említett filmben én is lakotát hallottam."
Nem teljesen ugyanazt jelenti.
A sziú (ang. Siouan) nyelvcsalád tulajdonképpeni sziú (Proper Siouan) ágának Mississippi-csoportjába tartozik a Dakota (Dakotan) nyelv, amelynek három nyelvjárása vagy területi változata van:
keleten a dakota, középen és északon a nakota, nyugaton a lakota.
Mint a példából is látható, létezik egy markáns d - n - l hangváltozás, amely megkülönbözteti egymástól a három változatot. Ezen kívül vannak bizonyos egyéb hangtani és szókincsbeli eltérések is, bár a kölcsönös megértés biztosított.
Egyébként a dakotát és a nakotát ma már igen kevesen beszélik anyanyelvi szinten, ezzel szemben a lakota kb. 20 ezer ember anyanyelve, elsősorban az USA South Dakota tagállamának nyugati részén.
Tudtommal nem betűhiba az, mindkét elnevezés létezik (Sőt három, az'szem nakota is van.) Talán ugyanazt is jelenti. Az említett filmben én is lakotát hallottam.