Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
Elméletben minden város önkormányzata, saját maga határozza meg a városban közlekedő autóbuszok, színét, feliratozását, ékítményeit (címer), stb.
Szintén elméletben a forgalomba lépés ELŐTT, a szolgáltató (itt volánbusz) bemutatja a forgalomba helyezni kívánt buszokat, a város által megbízott személynek, aki szemlézi a járműveket.
Magyarán végig megy a jármű körül, a járműn belül és kipipálja, hogy a város követelményeiből a szolgáltató mit teljesített, vagy nem teljesített?
Előfordulhat, hogy a városi önkormányzat ez ügyben felelős vezetője, itt Győr város városüzemeltetésért felelős alpolgármestere, ""elfelejtette kijelölni ezt a személyt az elmúlt 10-20 évben.
Előfordulhat, hogy a városüzemeltetési bizottság valamennyi tagja (8-10 fő) szintén "elfelejtette" erre a hiányra figyelmeztetni saját bizottsági elnöküket.
Sajnos az is előfordulhat, hogy oly annyira trehányak az ügyintézők a városi önkormányzatnál, hogy 20 év alatt el se készült a követelmény táblázat.
Sajnos az is előfordulhat, hogy a várost, az elmúlt 20 évben vezető 3-4 polgármester egyike se jött rá, hogy Győr városának még nincs ilyen is követelmény táblázata.
Eddig a 9 db 'S'-es Rábából 2 db Kecsóra, 2 db Egerbe, és 1 db Kanizsára ment. A maradék 4 db sorsáról tudunk valamit ?
A 280-asoknál 1 db eddig Sopron, 2 db Borsod . Az ELJ-967 is be volt ígérve Borsodban, az kb mikor fog átkerülni ? Meg ez igaz, hogy váltóhibás volt ? Az ANY-val mik a tervek ? A 280-asokat nem nagyon viszik. Ja, meg Sopronba még a KAY-416 ról is szó volt..
Köszönöm szépen neked is a részletes válaszod! Akkor a buszállomás jó lesz tájékozódásra, aztán majd kiderül mi merre megy (ha kinn van egyáltalán aznap). A 263-as mire ugrik be 11 körül?
p.s.: a mínuszoló nem én voltam és kzx tt. esetében sem!
Köszi szépen a választ, akkor a legjobb, ha reggel tájékozódóm helyben. Jó, hogy említetted a szólókat, valahogy sejtettem, hogy azok helyett is kiadhatják, de jobb erre készülni.
Akkor is úgy szebben látszana, ha az áthelyezett buszokat nem a "selejtek" kategóriába vennének. Simán el lehet hinni, hogy selejt. Az IFF-311 is így volt, mikor átvitték Tapolcára- Az IK fan csoportokba meg jött a sírás.
Van olyan, hogy sikerül a leghülyébb járatokra kiadni, mondjuk 3-asra reggeli órákban, de a 280asok általában az 1,2, 10(Y) csinálják, esetenként 5A is. Tartalék mind2. Azon se lepődj meg, ha az egyik helyis 280ast mondjuk a kópházi vagy fertőrákosi vonalon találod, ( extrém eset ), mivel még mindig nem sikerült teljesen normálisan elkülöníteni a tartalék csuklósokat a két üzem közt. Nem ártana a 3 KZX mellé is pár tényleg normális helyközis elrendezésű buszt is szerezni valahonnan. Ha érdekel, amúgy a 263-as még mindig 8.05 kor indul a Jerevánról és 8.50 körül van bent, meg még van délelőtt asszem még egy beugrása 11 körül.
Én azt javaslom a központi buszállomás elé érdemes menni, mivel ott majdnem az összes busz elhalad.
A CDA-262 és a CLH-694 is tartalék, fix fordájuk nincsen. Brennbergi járaton is csak beugrós volt a 262 az említett alkalmakkor. Ha szükség van rájuk általában osztott fordába dobálják be őket, azaz 1, 2, 10, 10Y és a műszakváltáskor 5, 5A járatban fordulhatnak elő. Ritkább (mondjuk egyre gyakrabb :D) eset, hogy szóló kocsi helyére is kiadják a 262-t, de ez inkább hétvégén fordul elő és mivel szóló fordában mindenféle járat van, így bárhol felbukkanhat.
Helyközis Bn18 döglés esetén 14 és 33 (Balf, Fertőrákos) járatokon is elő-előfordulnak.
1) Sopronban helyiben ugye most 2 db 280-as üzemel: a CDA-262 és a többedik feltámadását megérő CLH-694?
Melyik vonalakon lehet őket legnagyobb valószínűséggel elcsípni? korábban a CDA pl. járt Brennbergbányára. Vagy kb. bárhol felbukkanhatnak attól függően, hogy ki nyeri meg aznapra valamelyiket cserekocsiként?
2) Győrben ha jól értem, maradtak még 280-asok osztott fordás számokban. A délutáni AUDI-s műszakváltósok (12, 20, 20Y, 24, 15A és társai) közül van még olyan szám (indulás), amin maradt a 280-as fixen?
Elég gyatra, nem hiába selejtezték a többit már. A GFX-683 szerintem azért maradt még forgalomba mert elég rosszul áll Kapuvár a kiadható kocsikkal, a Rába jelenleg is ajtó problémával küzd, de mindig berakják valami kieső busz helyett
GFX-683-as Rába Contect hogy ő még nem selejt amikor már 2 éve selejtezték a többi társát. Amúgy milyen megbízhatósága van ezeknek a buszoknak? Sopron-Kőszeg-Szombathely vonalon is dolgozott 2-3 het1 ez az autó. Nálunk a JLZ-833 van hogy 1 hónapig senki nem viszi ki.