Keresés

Részletes keresés

Jgermeister Creative Commons License 2002.04.06 0 0 297
Hosszabbítás után

A DKSK volt az esélyese a szombat délután Szegeden lejátszott női kosárlabda bajnokinak.

A találkozó váratlanul nehéznek bizonyult, és a 73-73-as döntetlen után következő hosszabbítást nagy meglepetésre a hazai csapat nyerte.

Szeged-Diósgyőr 83-82 (15-13, 18-22, 22-11, 18-27, 10-9) - hosszabbítás után

Jgermeister Creative Commons License 2002.04.06 0 0 296
Győztes diósgyőri hóemberek

Hazai környezetben nyert szombat délután a felsőházi rájátszás 3. fordulójában a Diósgyőri VTK együttese.

Hazai környezetben nyert szombat délután a labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 25. – a felsőházi rájátszás 3. – fordulójában a Diósgyőri VTK együttese.

A vendégek kezdtek agilisabban és agresszívabban. Ez utóbbi néhány túlzottan is kemény szabálytalanságban mutatkozott meg, amelynek hamar meg lett az első áldozata is, amikor Radnics belezúgott Varga E.-be, akit emiatt le kellett cserélni.

A szigetországiak azonban nem csak keménykedtek, hanem gólratörőbben is játszottak egészen addig, amíg be nem találtak: az első félidő vége előtt öt perccel Lukács B. előtt nyílt meg a kapu felé vezető út, és a csepeliek csatára köszönte az őrizetlenséget, és a kapuba lőtt, 0-1.

Ekkor már régen sűrű pelyhekben hullott a hó, amelynek legfeljebb a vendégek dél-afrikai játékosa, Malesa örülhetett, aki élete eddigi részében ritkán találkozhatott efféle égi áldással.

A vendégek vezetése után a félidő derekától egyre lendületesebben Diósgyőr még nagyobb erőket mozgósított a gólszerzés érdekében, mintegy húsz perc át sikertelenül.

Pedig volt helyzetük a piros-fehéreknek is, de az egyenlítés mégsem egy lövésből, hanem egy megpattanó labdából született: Vojtekovszki beadása után Vámosi lába volt jó helyen, 1-1.

Ezután változatos játék alakult ki, mindkét oldalon születhetett volna gól. Az egyiken össze is jött, de ehhez kellett a másik is. Egy hazaadás után Lipták rosszul rúgta ki a labdát, amely egy hazai játékost talált el, a lecsorgónál Ulveczki eszmélt a leghamarabb, aki bevágta a meccs harmadik és egyben utolsó találatát, 2-1.

A kilenc sárga lappal tarkított összecsapáson előkerült a másik színű kártya is: Lipták az egyedül kapura törő Montvait küldte a földre egy pankrátor ügyességével és mivel a három cserelehetőségét már kihasználta a csepeli csapat, egy mezőnyjátékos, Hegedűs állt a kapuba, aki eredményesebbnek bizonyult, mint elődje, mert megúszta kapott gól nélkül.

Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Csepel-Auto Trader 2-1 (0-1)

Diósgyőr, 3000 néző. Vezette: Saskőy (Tóth I., Kelemen).
DVTK: Fülöp – Vojtekovszki, Varga E. (Sivák, 13.), Vámosi, Kosán – Berecz (Binder, 67.), Ulveczki, Vitelki, Sándor Zs. (Horváth I., 87.) – Lippai, Montvai. Edző: Pajkos János.
Csepel-AT: Lipták – Mogyorósi, Hegedűs, Koller – Balogh Z. (Weisz, 78.), Szirtesi, Vejmola, Semsei – Lukács B., Malesa (Papp Z., 64), Radnics (kun, 70.). Edző: Török József.
Kiállítva: Lipták a 83. percben.
Gólszerző: Vámosi a 61., Ulveczki a 77., illetve Lukács B. a 40. percben.

Jgermeister Creative Commons License 2002.04.06 0 0 295
Rutinnal a fiatalos lendület ellen

A labdarúgó NB I/B 25. fordulójában – a rájátszás 3. játéknapján – szombaton 16.30-tól hazai környezetben lép pályára a DVTK.

A labdarúgó NB I/B 25. fordulójában – a rájátszás 3. játéknapján – ma 16.30-tól hazai környezetben, az Andrássy úti stadionban lép pályára a Diósgyőri VTK együttese. A piros-fehérek a Csepelt látják vendégül.

Két meccs, két pont: ez a DVTK eddigi rájátszásbeli bizonyítványa. A Szolnok és az egy hete, húsvét vasárnapján lejátszott BKV Előre elleni találkozóban az is közös volt, hogy mindkét alkalommal hátrányból szerzett pontot a piros-fehér alakulat.

– A BKV Előre elleni mérkőzésen tíz emberrel is meg kellett volna nyernünk a találkozót – jelentette ki az Észak-Magyarország érdeklődésére Pajkos János, a DVTK vezetőedzője. – Nem sikerült... A probléma úgy érzem, az volt, hogy mielőtt emberhátrányba kerültünk, nem érezte azt a csapat, hogy kellő koncentrációval begyűjthető a három pont. Az biztos, hogy nekem is idő kell arra, hogy jobban megismerjem a játékosokat. A társaság egyébként akar, fogadkozik, azonban vannak olyan labdarúgók, akik az edzéseken jobban teljesítenek, mint élesben.

– A szigetországi alakulat az elmúlt fordulókban nagyon jó formát mutatott.

– A Csepel egy olyan fiatal csapat, amely arra rendezkedett be, hogy a fiatal, tehetséges labdarúgókat versenyezteti. Ezért veszélyesek és kiszámíthatatlanok.

– A DVTK mivel kerekedhet a piros-kékek erényei fölé?

– Azt hiszem, hogy a rutinunkkal. Nem szabad kapkodnunk, türelmesen kell játszanunk. Ha nem akarunk túl gyorsan dönteni a legfontosabb szituációkban, akkor nem lehet gond.

– Constantin piros lapja miatt nem állhat a rendelkezésére. Ki pótolhatja a védőt?

– Terveim szerint Varga Endre foglalhatja el Constantin helyét, aki egyébként egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott kiállításának köszönhetően. Ugyanakkor egy másik bekk, Szakos sem állhat rendelkezésemre, mert továbbra is sérüléssel bajlódik.

A Diósgyőri VTK tervezett kezdőcsapata: Fülöp – Varga E., Vámosi, Nyikos, Kosán – Vojtekovszki, Lippai, Vitelki, Ulveczki – Montvai, Binder.

JLI

Bemutatók és ,,itóka"

A találkozó előtt bemutató meccset játszik a DVTK U13-as korosztályú labdarúgó csapata, míg a találkozó szünetében bemutatkozik a nagyérdeműnek a Miskolci Vasutas SC-MÁV MTM extraligás női röplabda csapata. Azoknak a szurkolóknak pedig, akik szomjasak, immár nem kell elhagyniuk a stadiont, ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga engedélyezte azt, hogy a üdítőitalt és sört árusítsanak a klubok a találkozók alatt.

Jgermeister Creative Commons License 2002.04.06 0 0 294
Reggel négykor és este tizenegykor is

A Tisza partjára kirándul ma a Diósgyőri KSK első osztályú kosárlabdacsapata.

A piros-fehérek háromnegyed négytől a Szeviép-Szeged vendégeként játszanak bajnoki mérkőzést a női kosárlabda NB I/A csoportjának 20. fordulójában.

Az összecsapás előtt az egyik legnagyobb kérdés az, hogy 15.45-kor dobják-e fel a labdát az átépítés után néhány héttel ezelőtt átadott szegedi városi sportcsarnokban. Remélhetőleg igen, mert ellenkező esetben negyedszer módosítanák a meccs kezdési időpontját. Az eredeti, a bajnokság előtt készült programegyeztetésen 16.30-ban jelölték meg a kezdést, amelyet néhány hete a Tisza-parti város férfi kézilabdacsapatának, a Pick-Szegednek a kérésére módosítottak. Ugyanis a kézisek ugyanezen a napon, ugyanebben a csarnokban a Dunaferr SE együttesével játszanak bajnoki rangadót és ezt az összecsapást először az m2 szerette volna közvetíteni, 17 órától, ezért a kosármeccset a kézilabda után kívánták megrendezni 19 órától.

Persze az előzményeknek nem lenne szabad különösebben befolyásolnia a mérkőzés kimenetelét, hiszen játsszák ezt az összecsapást reggel négykor vagy este tizenegykor, a Diósgyőr az esélyes. És, hogy Vertetics István, a DKSK vezetőedzője szerint mi szükséges a győzelemhez?

– Teljes koncentráció, teljes akaraterő – foglalta össze tömören a lényeget a szakvezető. – Nem szabad abból kiindulni, hogy a Szeged néhány játékos távozásával meggyengült. Olyan hozzáállásra van szükség, mint a Pécs ellen, a fordulás után jellemezte a csapatot. Mert, ha egy nemzetközi porondon magasan jegyzett együttes ellen képesek vagyunk egyenletes, megbízható játékra, akkor ezt a hazai mezőny alsó régiójába tartozó gárda ellen is be kell tudnunk mutatni. A fizikumunk megvan a siker eléréséhez, úgyhogy a lényeg a koncentráción, és az akarterőn van.

Valószínűleg Balogh akaraterejét nem teszi próbára Vertetics edző, ugyanis a sérüléséből felépülőben lévő bedobót csak a jövő héten, a Zala Volán elleni hazai bajnokin kívánja pályára küldeni a DKSK mestere. De nem ő az egyetlen, akit pihentetni kíván a diósgyőri szakvezető. Bukovszki játékát is mellőzné, mert így az irányító kedden bedagadt térdének több ideje lenne a regenerálódásra.

Újabb időpont változások

Nem sokáig tartotta magát az MKOSZ versenyirodája által szerdán közzétett, a bajnoki alapszakaszból hátralévő mérkőzésekre vonatkozó versenykiírás. Ugyanis a BSE-ESMA kérésére két módosításra is sor került: egy-egy nappal előrébb hozták a városmajoriak GYSEV-Ringa és a DKSK elleni hazai meccsét. Ennek értelmében a soproniakkal április 16-án, míg a DKSK-val április 23-án, kedden 18.30-tól mérkőzik meg pályaválasztóként a budapesti gárda. A BSE-ESMA – GYSEV-Ringa találkozó időpontjának módosulása generált egy újabb változást: a soproniak kérésére egy nappal előrébb, április 20-án 18 órára hozták a DKSK – GYSEV-Ringa meccset, hogy a miskolci városi sportcsarnokban lejátszandó összecsapást követően a vasutasoknak egy nappal több idejük legyen felkészülni a 26-i MiZo-Pécsi VSK elleni szuperrangadóra.

Azonban ez az időpont csak néhány napig tartotta magát, mert a kézilabda összecsapás közvetítésére bejelentkezett a Sport1, amely 18 órára tűzte műsorára a Pick-Szeged bajnokiját, ezért a Szeviép-Szeged – DKSK meccset 16 órára írták ki. Ez a verzió egészen tegnapelőttig tartotta magát, majd amikor „kiderült”, hogy a kosárlabda mérkőzés után nem lesz elegendő idejük a férfi kézilabda együtteseknek a bemelegítésre, negyedórával előrébb, 15.45-re hozták a kosárlabda bajnoki kezdési időpontját...

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.30 0 0 293
Ez sem volt még:
Ismét megbüntették a DVTK-t

Szerencsére messze elmaradt az 5 milliós maximális tételtől az MLSZ által kiszabott büntetés.

A múlt héten kedden a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a békéscsabai bajnokin történtek miatt büntette meg a Diósgyőri VTK NB I/B-s labdarúgócsapatát, míg hétfőn a tíz nappal ezelőtt, a Diósgyőrben lejátszott Nyíregyháza elleni szurkolói rendbontások miatt állhatott ismét a fegyelmi bizottság elé a piros-fehérek képviselője. A játékvezető-ellenőr jelentése alapján hat vádpontot (a mérkőzés előtti vendégszurkolókat sértő felírat; a szünetben történt pályára beugrás; üvegbedobás; a mérkőzés utáni pályára ugrálás; a sportszerűtlen szurkolás; a meccs utáni be nem bizonyosodott verekedés) másfél órán keresztül tárgyalta a plénum, amely a következő döntést hozta:

- Ezúttal 50 ezer forintra büntették meg a klubot - tájékoztatta lapunkat Fekete Zsuzsa, a DVTK Kft. marketingmenedzsere, aki a klub másik alkalmazottjával, Szentkuti Tamással, a klub biztonsági igazgatójával együtt képviselte a Diósgyőrt. - Ezen kívül a két soron következő hazai mérkőzésünkre szövetségi ellenőrt kell kérnünk, valamint a Nyíregyháza elleni 45 fős rendezői gárdát további tízzel meg kell növelnünk a Csepel, és a REAC ellen.

Valószínűleg a bizottság tagjai megértették, illetve az ítélet kiszabásakor - amely akár 5 millió forint is lehetett volna - figyelembe vették, hogy mi minden tőlünk telhetőt elkövettünk a rendbontások elkerülésére. 92 rendőr vigyázta a rendet, a szurkolókkal a meccs előtt megbeszélést tartottunk, a médiában is felhívásokat tettünk közzé a meccs sportszerű keretek között történő lejátszása érdekében. A fegyelmi bizottság tagjaival abban maradtunk, hogy jó lenne, ha egy ideig most nem találkoznánk, és remélem ez így is lesz.

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.30 0 0 292
Ez még nem volt szerintem:
Két sima siker

Egerben lépett pályára Diósgyőri VTK két korosztályos csapata a labdarúgó NB I Keleti csoportjának küzdelmeiben.

U17:

Eger - DVTK 0-3 (0-1).
G.: Kassai, Kurucz, Knyizsák M.

U19:

Eger - DVTK 0-7 (0-3).
G.: Polyák (2), Balogh, Lázár, Vicickó, Török, Juhász.

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.30 0 0 291
Meccs nélküli hétvége

Mérkőzés nélkül maradt a hét végén a DKSK NB I/A csoportos női kosárlabdacsapata.

A piros-fehérek a 18. forduló keretében a GYSEV-Ringát fogadták volna Húsvétkor, de a soproniak - euroligabeli kötelezettségük miatt - a talákozó elhalasztását kérték, és ebbe diósgyőri oldalról beleegyeztek.

A két csapat a megállapodás értelmében április 21-én (vasárnap) 18 órától mérkőzik meg a miskolci városi sportcsarnokban, így a DKSK a legközelebbi erőpróbája április 3-án (szerdán) 18 órától lesz Miskolcon, amikor bajnoki összecsapáson címvédő MiZo-Pécsi VSK-t látják vendégül.

BCS

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.30 0 0 290
Húsvétkor a Sport utcába(n)

Labdarúgó NB I/B Keleti csoport, 24. forduló: BKV Előre - Diósgyőri VTK

A labdarúgó NB I/B 24. fordulójában - a rájátszás 2. körében - holnap délután 4 órától a budapesti Sport utcában, a BKV Előre vendégeként lép pályára a Diósgyőri VTK együttese.

Nem sikerült itthon tartania a három pontot egy héttel ezelőtt a Diósgyőrnek. Sőt, a piros-fehérek a Szolnok ellen kínkeservesen kiharcolt reminek (2-2) is örülhettek. Pajkos János, a Diósgyőri VTK vezetőedzője már a találkozó utáni sajtótájékoztatón a súlyos egyéni hibákban látta a vasutasok elleni pontvesztés legfőbb okát.

-Úgy érzem, hogy kapusunk, Nagy Zoltán nagyon rossz napot fogott ki a Szolnok ellen és két gólban és a végül hatástalanított 11-esben is erősen benne volt - jelentette ki a diósgyőriek mestere. - Jól kezdtünk, ám a korai hátrány nagyon görcsösé tette a csapatot és futhattunk az eredmény után. A játék már csak ilyen, azonban ezt nem engedhetjük meg magunknak.

- Eszerint váltani fog kapusposzton?

- Már a találkozó utáni napon döntöttem arról, hogy másnak adok lehetőséget a bizonyításra. Mind a három hálóőrünk jól dolgozik a tréningeken, viszont nagy hibát követnék el, ha most nem adnék lehetőséget Fülöpnek.

- A védősorral maradéktalanul elégedett volt?

- Eltiltás miatt hiányzott Kosán és a sérült Szakos, és akik helyettesítették őket bizony nehezebben vették fel a ritmust. Látható volt, hogy nem tudtunk mit kezdeni a védelem mögé belőtt labdákkal, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Nagy Zolinak is jobban kellett volna irányítania vészhelyzetekben.

- BKV Előre elleni kiruccanás sem ígérkezik sétagaloppnak...

- Nincs mese, a fővárosban is győzelemre játszunk! A BKV ugyan némileg leszakadva, a 6. helyen áll, és ezért tulajdonképpen nekik minden mindegy. De éppen ezért vár ránk nehéz 90 perc.

- Kosán letöltötte a büntetését, de kikre nem számíthat?

- Sivák és Szakos is sérült, így rájuk biztosan nem, ám a többiek a rendelkezésemre állnak.

A találkozó előtt egy nappal, már ma Budapestre utazó DVTK a tervek szerint a Fülöp - Constantin, Vámosi, Nyikos, Kosán - Vojtekovszki, Lippai, Vitelki, Ulveczki - Montvai, Binder összeállításban veszi fel a küzdelmet.

Nyertek!

A Diósgyőri VTK -Szolnoki MÁV találkozóra megváltott belépőjegyükkel a következő szurkolók nyertek a legutóbb megtartott sorsoláson. A szerencsések nyereményeiket a Diósgyőri VTK Kft. titkárságán (Miskolc, Andrássy u.) munkanapokon vehetik át.
Hummel póló: Zempléni Lászlóné (Felsőzsolca, Rózsa u.), Montvai Judit (Egerszalók, Kossuth L. u.)
Állóbérlet: Szolnoki Szabolcs (Miskolc), Poráczki András (Emőd), Palásthy Pál (Miskolc, Hegyalja út), Bodnár Péter (Miskolc, Arany J. u.), Mile Lajos (Kistokaj, Szabó L. u.)
Tribünbérlet: Körtvélyesi János (Miskolc, Madách u.), Kocsis Liviusz (Miskolc, Tamási Áron u.), Tóth Roland (Miskolc, Kempelen F. u.)

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.29 0 0 289
Új edzője van a DKSK-nak
Új edzőt szerződtet az élvonalbeli női kosárlabdacsapatot működtető DKSK Sport Marketing és Szolgáltó Kft.

A kosárlabdaklub a felnőtt- csapat korábbi vezetőedzőjét, Áron Balázsnét kereste meg, aki 1998 elejétől 2000 nyaráig, két és fél éven át irányította az NB I/A csoportos gárda szakmai munkáját, míg előtte másodedzőként, valamint azt megelőzően játékosként segítette a klubot több évtizeden át.

Mint azt Dubei Tibortól, a DKSK Sport Marketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a klubnál már folyik a jövő szezon tervezése, amelynek egyik fontos része az utánpótlásvonal megerősítése.

— Azért kerestük meg Áron Balázsnét, mert biztosak vagyunk abban, hogy az utánpótlásvonalon és a felnőtt csapatoknál szerzett tapasztalataival, szakmai tudásával segíteni tud a klubnak — jelentette ki Dubei Tibor. — Az edzőnő a DKSK család egyik leghűségesebb hozzátartozója, és úgy láttam, hogy örömmel vette a felkérést. A szerződés megkötéséhez néhány részletet még pontosítanunk kell, de ezek amolyan formai dolgok, így szinte biztos, hogy Áron Balázsné lesz a juniorcsapat edzője az idei bajnokságból hátralévő időszakban és a következő szezonban is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az eddig két csapatnál tevékenykedő Sztanev Károlynak a jövőben csak egy feladatra, a kadettkorosztályra kell koncentrálnia.

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.28 0 0 288
133,5 millió sporttámogatásra
Miskolc Város Önkormányzata ebben az esztendőben 133,5 millió forinttal támogatja a város sportját.

Miskolc Város Önkormányzata ebben az esztendőben 133,5 millió forinttal támogatja a város sportját – nyilatkozta Hubay György, az ifjúsági és sportbizottság elnöke a Városháza képviselői fogadójában tegnap megtartott sajtótájékoztatóján.

A sportbizottság – csakúgy, mint eddig – öt kategóriában osztotta szét a rendelkezésre álló keretet. Eszerint a sportegyesületek támogatására 2002-ben 114 900 000, a kiemelkedô sportolók támogatására 4 500 000 forint jut. A Mecénás Alapból – amelyre áprilisban lehet majd pályázni – 8 500 000 forint igényelhetô, a kiemelkedô városi rendezvények támogatására 4 600 000 van elkülönítve, míg az ifjúsági alapból 1 000 000 forint áll rendelkezésre.

Hubay György elmondta azt is, hogy már, már hagyományosan az elosztásnál az eredményességet, a tradíciókat, az utánpótlás-nevelést és a népszerűséget tartották szem előtt.
– A diósgyőri labdarúgásra a rendelkezésre álló kereten kívül szavazott meg a város 30 millió forintot – tette hozzá a sportbizottság elnöke. – Kereten kívül 2-2 millió forinttal segíti a megyeszékhely az áprilisi Vredestein-Miskolc-ralit és a decemberi Karate Világkupát is, míg a fogyatékosok sportjára 500 000, a Játék a sportban rendezvényre pedig 400 000 forintot hagytak jóvá a városatyák.

A kiemelkedô városi rendezvények kategóriában 1,5-1,5 millió forintra számíthat a hagyományteremtő szándékkal életre hívott május 5-ei Miskolc-Tiszaújváros Marathon, amelyet a Tiszaújvárosi Önkormányzattal közösen „hozott tető alá” Miskolc és a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, ugyanakkor a Zsongó Lillafüred rendezvénysorozat 700 ezer, a Testvérvárosok-kupája úszóverseny 400 ezer forintot nyert el. Támogatást szavazott meg a bizottság a X. Mályi tónapoknak (500 000 forint) is.

A kiemelt sportolók támogatásáról Hubay György elmondta, hogy a világversenyre kijutott miskolci sportolókról az idén sem feledkeznek meg, ám nem az arra érdemesek felkészülését, hanem az eredményeséget díjazza majd a város. Így azok a felnőtt, junior, vagy ifjúsági korosztályú versenyzők, akik 1–8. helyen végeznek egy világeseményen egyéni, vagy csapatsportban mindenképpen anyagi elismerésben részesülnek.

MISKOLC SPORTEGYESÜLETI TÁMOGATÁSA

Diósgyôri Kosárlabda SK 30 000 000
Miskolci Vasutas Sport Club 23 000 000
Miskolci Egyetemi AFC 10 500 000
Diósgyőri VTK labdarúgó utánpótlás 10 000 000
Diósgyőri Birkózó Club 6 000 000
Miskolci Jegesmedvék JSE 6 000 000
Diósgyőri Atlétikai Club 4 000 000
Diósgyőri Kézilabda Club 3 000 000
Miskolci Honvéd SE (kézilabda) 3 000 000
Miskolci Vízművek SC (úszás) 2 600 000
Miskolci Sakk Sport Club 2 000 000
Hejőcsabai Cement SE 1 900 000
Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub 1 800 000
Diósgyőri Súlyemelő Club 1 600 000
Diósgyőri Tájékozódási Futó Club 1 600 000
Diósgyőri Vívó Club 1 600 000
Miskolci Honvéd SE (sí és biatlon) 1 000 000
Miskolc-Tapolcai Kék Hullám SC 1 000 000
Miskolci Vízművek SC (triatlon) 800 000
Berek-Rolád Soltész Papír 800 000
Borsod Volán SE 600 000
Diósgyőri Kajak-kenu SK 600 000
Komlóstető Kerékpáros Sport Klub 500 000
Mozgáskorlátozottak Akarat SE 500 000
Vízilabda Úszó Klub 500 000

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.25 0 0 287
Kotula vezette a szolnoki gyorsot

"Csak a győzelem elfogadható!" – adta ki a jelszót a találkozó előtt a diósgyőriek szakvezetése.

Nos, a piros-fehérek hét perccel a középkezdés után meg is szerezték a hőn áhított előnyt: Vojtekovszki száguldott el a jobb oldalon, – miközben a lest beintő L. Tóthot Kiss B. felülbírálva továbbot intett – középre kanyarított és az érkező Montvai 6 méterről a léc alá bólintott, 1-0.

A vendégek nagyon hamar feldolgozták a gól okozta ,,sokkot”, hiszen a következő percben Kádár kevergetett a jobb szélen, a védők mögé került Kotula elé tálalt, aki Nagy Z.-t becsapva 5 méterről a kapu jobb oldalába emelt, 1-1.

És még nem volt vége a Diósgyőr vesszőfutásának: három minutummal a vasutasok egyenlítő gólja után ezúttal Kotula tűnt fel a jobbösszekötő helyén, betört a büntetőterületre és Kádár elé tálalt, aki az üresen maradt kapuba fejelt, 1-2

. A hidegzuhany után, a félidő derekán egyenesedett ki a DVTK, amikor is szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a MÁV kapujától 25 méterre. A labda mögé Vámosi állt, akinek bombája a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe.

A 24. percben Kotulát talált meg egy ívelés a 16-oson belül, majd átvette a bőrgolyót, megfordult, ám a menteni igyekvő Nagy Z. elsodorta, Kiss B. pedig habozás nélkül a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Novák végezte el, ám balra tartó félmagas löketét a DVTK hálóőre kiütötte.

A folytatásban a vendégek nem tudták növelni előnyüket, míg a házigazdák nem tudtak mit kezdeni a Szolnok félpályáig előretolt védvonalával. Többnyire ívelgetésekkel próbáltak a kékek védőfala mögé kerülni, azonban a szünetig nem járt sikerrel próbálkozásuk.

A fordulás után azonban mezőnyfölényt harcolt ki a Diósgyőr és az 55. percben siker koronázta a hazai ellencsapásokat: Lippai a szolnoki kaputól jobbra, 15 méterre beadásszerű lövést küldött Balázsy ketrece felé, a MÁV kapusa szerencsétlenül ért a labdához, és így az a jobb alsó sarokba landolt, 2-2.

Nem kis meglepetésre ezután a hazai bekksor által rettegett Kotulát lecserélte Vágó-mester, majd a 63. percben Novák 25 méterről leadott bődületes szabadrúgását Nagy Z. tornázta szögletre.

Húsz perc volt még hátra, amikor Graidinairu lecsapott egy labdára, a jobbösszekötő helyén robogó Németh Gy. elé tálalt, ám a cserecsatár nagy helyzetben a jobb kapufa mellé lőtt.

A meccslabda a másik oldalon is megvolt, de az is kimaradt, ugyanis Vojtekovszki 10 méterről, külsővel a bal kapufa mellé kanyarított.

Pajkos János: – Egy nagyon agresszívan játszó csapattal játszottunk, akik a játékot is jól lassították. Súlyos egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ám utána átvettük az irányítást. A helyzeteket be kell rúgni, a döntetlent reálisnak tartom.
Vágó Attila: – Küzdelmes meccset játszottunk és hiába birtokolta többet a labdát a DVTK, úgy érzem közelebb álltunk a győzelemhez. Ha nem hibázzuk el a 11-est, akkor másképp is alakulhatott volna a találkozó. Mindent megtettünk a győzelemért és talán jobban is akartuk azt, mint a hazaiak.

Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Szolnoki MÁV 2-2 (1-2)

Diósgyőr, 4500 néző. Vezette: Kiss B. (L. Tóth, Vajda)
DVTK: Nagy Z. (5) – Constantin (5), Vámosi (5), Sivák (4) – Nyikos (4) – Vojtekovszki (6), Vitelki (6), Lippai (5), Ulveczki (5) – Montvai (5), Binder (5). Edző: Pajkos János.
Szolnoki MÁV: Balázsy (5) – Frida (6), Balogh (5), Antal G. (5), Romanek (6) – Novák (4), Graidinariu (5), Kádár (6), Pelles (5) – Kiss P. (5), Kotula (7). Edző: Vágó Attila.
Csere: Kotula helyett Németh Gy. (5) az 58., Sivák helyett Berecz (-) a 67., Kiss P. helyett Gelbmann (-) a 71., Ulveczki helyett Kovács N. (-) és Montvai helyett Horváth I. (-) a 73., Pelles helyett Szabó T. (-) a 88. percben.
Sárga lap: Kotula a 16., Kiss P. a 41., Balogh az 54., Sivák az 56., Graidinariu a 79. percben.
Gólszerző: Montvai (1-0) a 7., Kotula (1-1) a 8., Kádár (1-2) a 11., Lippai (2-2) az 55. percben.

Juhász-Léhi István

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.24 0 0 286
Döntetlen az Andrássy úton
Negyedóra sem telt el, és már három gólt láthatott a szurkolósereg.

A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának felsőházi rájátszásának első fordulójában egy pontot szerzett szombaton hazai környezetben a Diósgyőri VTK együttese.

Diósgyőri VTK – Szolnoki MÁV 2-2 (1-2)
Diósgyőr 4500 néző. Vezette: Kiss B. (L. Tóth, Vida).
DVTK: Nagy Z. – Constantin, Vámosi, Sivák (Berecz, 67.), – Nyikos – Vojtekovszki, Vitelki, Lippai, Ulveczki (Kovács N., 73.) – Montvai (Hováth, 73.), Binder. Edző: Pajkos János.
Szolnok: Balázsy – Frida, Balogh, Antal G., Romanek – Novák, Gradinariu, Kádár, Pelles (Szabó T., 88.) – Kiss P. (Gelbmann, 71.), Kotula (Németh, 58.). Edző: Vágó Attila.
Gólszerző: Montvai a 7., Lippai az 55., illetve Kotula a 8., Kádár a 11. percben.

Nem sokat teketóriázott a hazai csapat, hiszen már a 7. percben megszerezte a vezetést. Vojtekovszki viharzott el a jobb oldalon majd középre adott és a berobbanó Montvai hét méterről a hálóba bólintott, 1-0. Talán még magukat ünnepelték a Diósgyőriek, amikor Kádár egy perccel később a jobb oldalon kevergetett, majd a védők közül kibújó Kotula elé adott, aki a kifutó Nagy Z. felett a kapu jobb oldalába emelt, 1-1. Fel sem ocsúdhatott még a hazai publikum a vendéggól hatása alól, amikor a 11. percben Kotula ezúttal a jobbösszekötő helyén tűnt fel, betört a kapu elé, majd Kádár elé tálalt, aki a hazai védelem asszisztálása mellett a kapuba lőtt, 1-2. Hét perc múlva szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a vendégek kapujától 23 méterre: a labda mögé Vámosi állt, akinek lökete a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. A 24. minutumban Kotulát találta meg egy ívelés, a csatárt Nagy Z. a tizenhatoson belül elsodorta, Kiss játékvezető habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Novák végezte el, ám balra tartó lövését Nagy Z. hatástalanította.

A második játékrészben 10 perc telt el, amikor Lippai beadásszerű lövést küldött az alföldi kapura. A labda megpattant és Balázsyt is megtréfálva a hálóban landolt, 2-2. Ezután továbbra is mezőnyfölényben játszott a piros-fehér csapat, de a Szolnoknak is voltak lehetőségei, de az eredmény már nem változott. (Tóni)

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.24 0 0 285
Csak a győzelem elfogadható
A labdarúgó NB I/B Keleti csoport felsőházi rájátszásának nyitó fordulójában a DVTK otthonában fogadja a Szolnokot.

A labdarúgó NB I/B Keleti csoport felsőházi rájátszásának nyitó fordulójában ma délután 3 órától a Szolnoki MÁV-Neusiedler együttesét fogadja az Andrássy úti stadionban a Diósgyőri VTK csapata. A találkozót Kiss B. dirigálja majd, míg segítői L. Tóth Lajos és Vida János lesznek.

Egy hete, az alapszakasz záró találkozóján parádés győzelemmel (3-1) örvendeztette meg szimpatizánsait a Diósgyőri VTK. A közel 7 ezer piros-fehér drukker legnagyobb örömére a kedvencek azt a Nyírség Spartacus FC-t fektették két vállra, amely a 45 perc után előnnyel vonulhatott pihenni és mint később kiderült: a DVTK-val ellentétben csak az alsóházban kezdheti meg a rájátszást. Kedden délelőtt viszont már Budapestre figyeltek a diósgyőriek, hiszen a Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága elkészítette a felsőházi rájátszás menetrendjét.

- A jelenleg második Szolnok ellen, hazai környezetben folytatják ma. Úgy hírlik: jobban örültek volna annak, ha idegenben kezdhetik a rájátszást.

- Azért szerettünk volna idegenben kezdeni, mert az utolsó fordulóban itthon akartunk játszani - mondta Pajkos János, a DVTK vezetőedzője. - A sors fintora, hogy a sorsolás úgy alakult: bár idehaza kezdjük a rájátszást, mégis a diósgyőri stadionban búcsúzhatunk a pontvadászattól.

- Nem is akármelyik csapat ellen, hiszen a Békéscsaba jön Diósgyőrbe a 10. fordulóban!

- Annyira előre természetesen még nem tekintünk, van addig még bőven munkánk.

- A Szolnok ellen valószínűleg dolgos percek várnak csapatára.

- Az alföldiek ezüstös pozícióban érkeznek Miskolcra. Nem véletlenül, ugyanis jó kis gárdát alkotnak. Nem szabad az alapszakaszbeli zárómeccsükre gondolnunk, amikor is kikaptak otthonukban a listavezető viharsarkiaktól. Valószínűleg javítani akarnak, és feltételezem ennek érdekében mindent meg is fognak tenni. De ezzel mi sem leszünk másképp, mert csak a győzelem elfogadható számunkra lelkes közönségünk előtt.

- A rájátszás 900 perce mennyiben lehet más, mint az alapszakasz?

- Nem hiszem, hogy más lenne és bármiben is különbözne. Hasonlóan kemény összecsapások várnak ránk, mint eddig. Az viszont tény, hogy most már a dobogóért harcolunk majd.

- Ebben kik segíthetik ma a Diósgyőrt?

- Vitelki legutóbb letöltötte eltiltását, így számíthatok a játékára. Kosán azonban besárgult, míg Szakos és Kovács N. sérült. Utóbbi azonban elképzelhető, hogy helyet kap a MÁV elleni keretben, de ez csak a találkozó előtt derülhet ki.

A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. - Nyikos, Constantin, Vámosi, Sivák - Vojtekovszki, Vitelki, Lippai, Ulveczki - Montvai, Binder.

JLI

Eggyel kevesebben

- Nagy Gergely a téli átigazolási időszak elején került leigazolásra, ám amikor az új ügyvezetés átvette a DVTK Kft. irányítását sem szakmailag, sem üzletileg nem tudtunk közös nevezőre jutni az Egerből érkezett támadóval.
Jelenleg nincs élő szerződése a játékosnak és így nem is tagja a keretünknek - jelentette ki az ÉM azon érdeklődésére Reszeli Soós István, a DVTK Kft. menedzserigazgatója, hogy a nevezett játékos miért nem látogatja az edzéseket.

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.22 0 0 284

Még egyszer megrendezik!
Helyt adtak a diósgyőriek óvásának és április 28-ig újrajátsszák a BSE - Diósgyőri KSK mérkőzést.

Március 2-án egyszer már lejátszották, de április 28-ig még egyszer meg kell rendezni a BSE-ESMA - DKSK élvonalbeli női kosárlabda-mérkőzést, ugyanis a Diósgyőr által megóvott mérkőzést tegnap másodfokon megtárgyalta az MKOSZ Hivatásos Női Alszövetség Intézőbizottsága, amely a korábbi mérkőzés eredményének megsemmisítése és az összecsapás újrajátszása mellett döntött. Elégedettek

- Az ítélettel elégedettek lehetünk - jelentette ki Dubei Tibor, a DKSK ügyvezető igazgatója. - Már csak azért is, mert ha jól emlékszem nem volt arra példa a klub történetében, hogy a jegyzőkönyv tanulsága szerint elvesztett mérkőzést megsemmisítsenek és kapjunk egy újabb esélyt. De nemcsak a DKSK-ra igaz ez a megállapítás, hanem általában a vidéki klubokra, hiszen a múltban párját ritkította az, amikor egy fővárosi csapatot sújtott valamilyen ítélet. A csütörtöki határozat nem csak azért születhetett meg ilyen formában, mert felkészültebben érkeztünk a tárgyalásra, hanem azért is, mert igazunk volt.

A női kosárlabda NB I/A csoportjának 16. fordulójában, a Budapesten március 2-án lejátszott mérkőzést az idő nem szabályszerű méréséért, illetve játékvezetői műhibára hivatkozva óvta meg a Diósgyőr. A miskolci klub beadványát a múlt héten kedden tárgyalta meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Hivatásos Női Alszövetség Verseny Bizottsága, amely az óvást formai okokra hivatkozva elutasította, azonban ezzel egyidejűleg a rendező klubot technikai hiányosságok miatt 20 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Az elsőfokú határozat ellen a DKSK fellebbezést nyújtott be, és tegnap másodfokon az MKOSZ Hivatásos Női Alszövetség Intézőbizottsága tűzte napirendjére ezt az ügyet.

A Budapesten a Sportszövetségek Házában megtartott kétórás tárgyaláson az öttagú intézőbizottság négy tagja volt jelen. A dr. Nyíri Dezső vezette testület az iratok ismertetése után az érintett csapatok ügyvezetőit (BSE: Fogarasi György, DKSK: Dubei Tibor), valamint a diósgyőriek által megidézett tanúk meghallgatása után megtanácskozta a DKSK fellebbezését. Azonban az Intézőbizottságnak az ügyben érintett két játékvezetőnek, Kékesi Istvánnak és Papp Péternek, valamint a találkozó ellenőrének, dr. Kovács Andrásnak a meghallgatására nem volt módja, mert nevezettek az idézés ellenére nem jelentek meg a tárgyaláson.

Ez azonban nem akadályozta meg a másodfokon eljáró bizottságot abban, hogy jogerős ítéletet hozzon.

- Az intézőbizottság felülvizsgálta a versenybizottság határozatát és azt részben megváltoztatva, a március 2-án lejátszott BSE - DKSK mérkőzés végeredményének megsemmisítését, valamint a találkozó újrajátszását rendelte el, amelynek végső hátáridejét áprilisban 28-ban jelöltük meg - jelentette ki dr. Nyíri Dezső. - Amin nem változtattunk: az a BSE pénzbeli büntetése, illetve annak mértéke.

Az NB I/A csoport állása

1. GYSEV 15 15 - 1481-722 1.000
2. Pécsi VSK 15 13 2 1276-678 0.933
3. Soproni Postás 15 11 4 1111-889 0.867
4. Szekszárd 15 11 4 1151-999 0.867
5. DKSK 14 9 5 1066-951 0.821
6. Szolnok 16 9 7 1086-1098 0.781
7. BSE 13 7 6 957-848 0.769
8-Szeged 15 4 11 873-1112 0.633
9. BEAC 16 3 13 765-1306 0.594
10. Nagykanizsa 16 1 15 839-1442 0.531
11. Zala Volán 16 - 16 850-1410 0.500

Szeviép-Szeged - BSE-ESMA összecsapást ma 16.30-tól játsszák.

A határozat indoklásában elhangzott: az intézőbizottság számára a tárgyaláson egyértelműen bizonyítottá vált, hogy a mérkőzés rendes játékidejének utolsó 12 másodpercében nem állt rendelkezésre az a technikai eszköz, amelyet a versenyszabályok meghatároznak. Az indoklás szerint hibázott a két játékvezető és az ellenőr is, mert nem alkalmazott kézi időmérését, illetve ennek hiányában a mérkőzés folytatása mellett döntött.

- Mivel a csapatoktól független személyek hibája játszott közre a mérkőzés ilyenformájú alakulásában, ezért az eset szankcionálása nem sújthatja a csapatokat, így a szabályok és a fair play szellemében nem méltányolhattuk a DKSK azon kérését, hogy a mérkőzés 2 pontját, 20-0-ás kosárkülönbséggel a vendégek javára igazoljuk, ezért döntöttünk az újrajátszás mellett - tudtuk meg dr. Nyíri Dezsőtől.

A jogerős döntést három igen és egy tartózkodás mellett hozta meg a bizottság (Szabari János azért tartózkodott a szavazástól, mert a BEAC csapatánál betöltött tisztsége miatt, érintettségre hivatkozva a tárgyalás előtt Fogarasi György kifogást emelt személye ellen). A dr. Nyíri Dezső vezette testület arról is határozott, hogy a játékvezető- és az ellenőrküldő bizottságnak elküldi az óvási ügy másodfokú határozatát és egyben kéri az ügyben érintett személyek felelősségre vonását.

A tárgyalás végén azt is megtudtuk, hogy az újrajátszandó mérkőzésen - amelynek felmerülő költségeit egy rendes bajnokinak megfelelően viselik a felek - azok léphetnek a pályára, akik a március 2-án érvényes igazolással rendelkeztek a BSE és a DKSK csapataiban.

Berecz Csaba

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.20 0 0 283
"A Békéscsaba-Diósgyőr rangadón, március 9-én történt botrány miatt a rendező viharsarkiak 100 ezer forintos büntetést kötelesek fizetni, a Diósgyőr pedig 150 ezer forintos büntetést kapott szurkolói viselkedése miatt."
"A fegyelmi bizottság úgy határozott, hogy március 26-ra beidézi a Ferencváros-Újpest, valamint a Diósgyőr-Nyíregyháza találkozók rendezőit, ugyanis mindkét mérkőzésen megsértették a fegyelmi szabályzat 33. szakaszát - azaz: rendbontás volt a találkozó előtt, illetve a meccs idején."
Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.19 0 0 282
Holnap már a DKSK-t is meghallgatják
Másodfokon is megtárgyalják a BSE – DKSK óvási ügyet.

A DKSK fellebbezett, a másodfokú tárgyalás időpontját pedig csütörtökre tűzte ki a BSE–ESMA – DKSK NB I/A csoportos női kosárlabda-mérkőzés óvási ügyében az MKOSZ Női Hivatásos Alszövetség Intéző Bizottsága.

A két csapat március 2-án, Budapesten játszotta le azt a bajnoki találkozót, amelyet a vendégcsapat megóvott. A DKSK három pontban jelölte meg kifogásait. Ezek egyike a nem szabályszerű időméréssel, míg másik kettő a játékvezetői ítéletekkel volt kapcsolatos. A diósgyőriek beadványát a múlt héten kedden tárgyalta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Női Hivatásos Alszövetség Verseny Bizottsága, amely a beadványt formai okokra hivatkozva elutasította.

A DKSK Sport Marketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Dubei Tibor a múlt héten szerdán Pécsett, a Magyar Kupa elődöntője előtt kapta meg a verseny bizottság indoklását, majd a klubot működtető gazdasági társaság tulajdonosi körével történt egyeztetés után a következőképpen cselekedett:

– Még a múlt héten szombaton elküldtük a fellebbezésünket – jelentette ki Dubei Tibor. – Azóta már a fellebbezési díjat is befizettük, és már azt is tudjuk, hogy a másodfokon eljáró Női Hivatásos Alszövetség Intéző Bizottsága csütörtökön délelőtt tárgyalja az ügyet.

Az ügyvezető véleménye szerint a verseny bizottság elutasító indoka nem megfelelő, hiszen az óvást az idevonatkozó szabályok értelmében nyújtották be. Dubei Tibor elmondása alapján formai szempontból nem lehetett gond a beadvánnyal, hiszen az első fokú ítéletet meghozók figyelmen kívül hagyták, hogy a DKSK a mérkőzés közben szóban jelezte óvási szándékát, amelyet a mérkőzés jegyzőkönyvén – közvetlenül a találkozó lefújását követően – írásban is megerősített.

– Azt nem tudom, hogy a verseny bizottság tagjai nem tudták, vagy nem akarták kivizsgálni az ügyet, de az kétségtelen, hogy sem a klub képviselőjét, sem pedig a klub által tanúként megjelölt személyeket nem idézték meg a tárgyalásra, így meg sem hallgathatták őket – mondta a DKSK ügyvezetője. – Számunkra ez a legsérelmesebb az eljárásban, de úgy tűnik, hogy másodfokon azért már arra is kíváncsiak, hogy mivel tudjuk bizonyítani óvási indokunkat. Az ügy döntő kérdése az, hogy az óra megállta után a szabályoknak megfelelően történt-e az időmérés. Aki ott volt a Városmajorban az valószínűleg tisztában van azzal, hogy az ezzel kapcsolatos kifogásunk megállja a helyét. Ezt alátámasztja a verseny bizottság határozta is, amelyben technikai hiányosságokra hivatkozva 20 ezer forintra büntették meg a rendező klubot. De, ha az időmérés rendben történt, akkor miért kellene megbüntetni a BSE-t? Azért, mert megállt az óra? Szóval vannak furcsaságok ebben az ügyben szép számmal, de remélem, hogy csütörtök délelőtt az intéző bizottság előtt felsorakoztathatjuk bizonyítékainkat.

BCS

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.19 0 0 281
Elkészült a rájátszás sorsolása

A DVTK az Andrássy úton, a Szolnok ellen kezdi a rájátszást az NB I/B felsőházában.

Március 23. szombat 15:00
DVTK - Szolnok

Március 31. vasárnap 16:00
BKV Előre - DVTK

Április 6. szombat 16:30
DVTK - Csepel

Április 13. szombat 17:00
DVTK - REAC

Április 20. szombat 17:00
Békéscsaba - DVTK

Április 27. szombat 17:00
Szolnok - DVTK

Május 4. szombat 17:00
DVTK - BKV Előre

Május 11. szombat 17:00
Csepel - DVTK

Május 18. szombat 17:00
REAC - DVTK

Május 25. szombat 17:00
DVTK - Békéscsaba

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.18 0 0 280
Győzelem a rangadón

Az első félidőben még a Nyíregyháza vezetett, fordulás után Vojtekovszki vezérletével nyert a Diósgyőri VTK.

Az első félidő első felében a DVTK játszott fölényben, de a hazaiak helyzetekig nem jutottak el, mert a szabolcsiak utolsó mezőnyjátékosának számító Szatke jól takarított, és rendre kifejelte a kapu előterébe küldött labdákat.

A 26. percben Bábik bal oldali beadását a rövid oldalon érkező Farkas F. gólt ígérő helyzetben fejelte 7 méterről a jobb kapufa mellé.

A DVTK sem akart lemaradni, és a következő akcióban Montvai remekül játszotta át magát védőjén, azonban a kaputól 14 méterre lőni már nem tudott, mert az önfeláldozóan kivetődő Téglásit találta el, akit az ütközést követően le kellett cserélni.

Három perccel a félidő vége előtt a DVTK csatárkettőse a meccs addigi legnagyobb helyzetét hozta össze, ám Binder jobbról középre emelt lasztiját Montvai hiába küldte jó helyre, a jobb alsó sarok előtt Boros bravúrral belepiszkált a labdába.

Majd a játékrész zárasaként gólt szerzett a vendég gárda: Turóczi a 16-os jobb sarkáról keresztbe vezette a labdát, a bal oldalon Farkas F.-t ugratta ki, aki az ötös sarkán Vámosi lábán akadt fenn. A 11-est Kocsis laposan a kapu bal felébe vágta, 0-1.

A második játékrészre két új játékost küldött pályára Pajkos edző és ezzel együtt átszervezte csapatát: Constantin érkeztével a négy védő már vonalban védekezett, és ugyanennyi „egyszintű” középpályása volt a DVTK-nak.

Vélhetően a játék előre tolása volt ennek a húzásnak a célja, ami bejött. A Diósgyőr első igazi támadása góllal végződött: az 52. percben Sivák a bal szélről Montvaihoz passzolt, aki a túloldalon Vojtekovszkit találta meg. A középpályás lapos lövésébe Ulveczki még beleért és a labda a kapu jobb oldalában kötött ki, 1-1.

Élvezetesebb lett a meccs, mert a DVTK aktivitása nem csökkent, ám előbb mégis Bábik előtt adódott ziccer: a vendégek középpályása 17 méterről, középről fölé lőtt.

Ugyanezt nem tette meg két minutával később Vojtekovszki, aki a védőfalról lejövő labdát összeszedte és 16 méterről, középről egy igazítás után félmagasan a kapu bal oldalába bombázott, 2-1.

Ezután még jobb és lüktetőbb lett a presztízscsata, a nyíregyháziak a középpályán többször kerültek fölénybe, ám a 81. percben mégis Szakos testéről pattanhatott volna a gólvonal mögé a labda, ha Boros nem lett volna figyelmes.

Hat perccel később azonban már ő is tehetetlennek bizonyult. A nagy kedvvel játszó Vojtekovszki végzett el szabadrúgást a bal oldalon, Ulveczki jobbról középre fejelte a játékszert és Binder 1 méterről passzolhatott az üres kapuba, 3-1.

Pajkos János: – Az első félidőben alaposan ránk ijesztett a Nyíregyháza taktikus játékával. Fordulás után azonban középpályán feljavultunk, gyorsabban játszottunk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Kis Károly: – Első játékrészben fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, és ennek az eredménye is megvolt. A második félidőben az egyenlítő gólt óriási egyéni hiba előzte meg, bár igaz, hogy a DVTK ekkor már nagyobb lendülettel játszott. Sajnos, egál után lelkiekben egy picit visszaestünk és ezt kihasználta a hazai csapat.

Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Nyírség Spartacus FC 3-1 (0-1)

Diósgyőr, 7000 néző. Vezette: Bede (Mohácsi, Strehó).
Diósgyőri VTK: Nagy Z. (7) – Szakos (6), Vámosi (6), Kosán (6) – Nyikos (6) – Domokos (6), Vojtekovszki (8), Ulveczki (7) – Lippai (5) – Binder (6), Montvai (6). Edző: Pajkos János.
Nyírség Spartacus FC: Téglási (0) – Szatke (6) – Rubint (5), Göncz (5), Karkusz (6) – Turóczi (6), Bábik (6), Forgó (4) – Farkas K. (6), Bardi (5), Kocsis (5). Edző: Kis Károly.
Csere: Téglási helyett Boros (6) a 29., Domokos helyett Constantin (6) a 46., Lippai helyett Sivák (6) a 46., Kocsis helyett Csernyijenko (-) a 70., Farkas F. helyett Szabó II. Zs. (-) a 81., Ulveczki helyett Berecz a 87. (-) percben.
Sárga lap: Szatke a 7., Karkusz a 15., Bábik a 35., Kosán a 65. percben.
Gólszerző: Kocsis – 11-esből (0-1) a 45., Ulveczki (1-1) az 52., Vojtekovszki (2-1) a 66., Binder (3-1) a 87. percben.

Berecz Csaba

További eredmények

Monor SE – Kecskeméti FC 0-1 (0-1)
Szolnoki MÁV – EFC Békéscsaba 0-3 (0-2)
Fóti SE – Rákospalotai EAC 0-0
BKV Előre – Erzsébeti SMTK 0-0
Csepel-AT – Eger FC 0-1 (0-0)

Zavar(g)ás

Valamivel kevesebb, mint száz vendég szimpatizáns érkezett a stadionhoz a mérkőzés kezdete előtt. A hazaiak egy csoportja szeretett volna közelebbről is ismeretséget kötni a nyíregyháziakkal – láthatóan nem barátkozás céljából – így a rendőrségnek kellett közbelépnie annak érdekében, hogy a diósgyőri keménykedők remélt találkája meghiúsuljon.

Jgermeister Creative Commons License 2002.03.17 0 0 279
Felállt, és fordított a DVTK

Az első félidőben még a Nyíregyháza vezetett, fordulás után Vojtekovszki vitte a prímet.

A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 22. fordulójában szombaton hazai környezetben aratott magabiztos győzelmet a Diósgyőri VTK együttese.

A két szomszédvár másodosztályú futballcsapatának tegnapi csatáját valamivel több, mint hétezren látták a Diósgyőri stadionban, köztük mintegy 100 fő nyíregyházi szimpatizáns, akiket a meccs előtt néhány hazai drukker szeretett volna megtalálni, de a rendőrség közbelépése miatt a pályán kívüli összecsapásról nem lehetett szó.

Egy fél félidőn át az összecsapás szó használatát a pályán nem támasztották alá a csapatok, majd az első játékrész derekán beindult a meccs. A DVTK mezőnyfölénye komoly, kapura veszélyes kísérletet csak a 42. percben hozott, de Montvai fejesét a sérülés miatt lecserélt kezdőkapust, Téglásit váltó Boros parádés mozdulattal kitenyerelte.

Az első 45 perc zárásaként pedig megszületett a találkozó első gólja. Turóczi a 16-os vonalán keresztbe futott a bal oldalon Farkas F.-t ugratta ki, aki az ötösre érve Vámosi lábán akadt fenn. Bede játékvezető 11-est ítélt, amelyet Kocsis értékesített úgy, hogy a kapu bal oldalába vágta a labdát.

A második félidőben két középpályás helyett két védőjátékost küldött a pályára Pajkos János, a diósgyőriek szakvezetője, és amíg a hazai szurkolók ezen csodálkoztak kiderült, hogy az átszervezett csapat nagyobb átütőerő kifejtésére képes, mint az első félidei.

Ugyanis a Diósgyőr nagy rössel kezdett támadni és az 52. percben ennek eredményeként Vojtekovszki kapu elé lőtt labdáját Ulveczki a hálóba továbbította.

A mérkőzés irama nem csökkent és a vendégek is próbáltak akciózni, de a 66. percben a mezőny legjobbja összekaparta a védőkről lejövő labdát és egy igazítás után a kapu bal oldalába vágta a Diósgyőr vezető találatát.

Aztán egyre több és egyre veszélyesebb támadásokat vezetett a Nyírség SFC, míg a túloldalon a diósgyőri kontrák hárítása állította nehéz feladat elé a vendég védőket.

A hajrában aztán végképp eldőlt a meccs, amikoris Vojtekovszki szabadrúgását Ulveczki lefejelte Binder elé, a csatár pedig egy méterről az üres kapuba passzolt.

(Csaba)

Diósgyőri VTK – Nyírség Spartacus FC 3-1 (0-1)

Diósgyőr, 7000 néző. Vezette: Bede (Mohácsi, Strehó).
Diósgyőri VTK: Nagy Z. – Szakos, Vámosi, Kosán – Nyikos – Domokos (Constantin, 46.), Vojtekovszki, Ulveczki (Berecz, 87.) – Lippai (Sivák, 46.) – Binder, Montvai. Edző: Pajkos János.
Nyírség SFC: Téglási (Boros, 29.) – Szatke – Rubint, Göncz, Karkusz – Turóczi, Bábik, Forgó – Farkas (Szabó II. Zs., 81.), Bardi, Kocsis (Csernyijenko, 70.). Edző: Kis Károly.
Gólszerző: Vojtekoszki az 52., Vojtekovszki a 66., Binder a 87., illetve Kocsis (11-esből) a 45. percben.

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.16 0 0 278
mondom, realisan latjak a dolgokat..:)))
Előzmény: Jgermeister (277)
Jgermeister Creative Commons License 2002.03.16 0 0 277
A világhálón már a DVTK győzött

A labdarúgó NB I/B Keleti csoportjának 22. fordulójában újabb rangadóhoz érkezett a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata.

A vörösök ugyanis a az egyik keleti szomszédot, a Nyírség-Spartacus FC-t látják vendégül délután 3 órától az Andrássy úti katlanban.

Ami ma este a fővárosi futballbarátoknak a Fradi - Újpest, az egy kicsit keletebbre - az Avasalján -, a Diósgyőr-Nyíregyháza. A két csapat akármelyik osztályban is találkozott egymással, akárhol is állt az akkor éppen aktuális bajnoki táblázaton mindig nagy csatákat vívott. És nem csak a bajnoki pontokért, hanem a presztízsért is. Ősszel, fordított párosításban nagy bravúrt hajtott végre a Diósgyőr azzal, hogy 10 esztendő után idegenben 2-0-ra legyőzte a Nyírséget.

- Nekünk nem osztani, szorozni kell, hanem be kell gyűjtenünk a győzelemért járó három pontot! - jelentette ki határozottan az Észak-Magyarországnak Pajkos János, a DVTK vezetőedzője. - Dobogón szeretnénk végezni a rájátszás végén, ezért minden pontra szükségünk van. Arról nem is beszélve, hogy mit jelent a diósgyőri szurkolóknak a Nyíregyháza legyőzése...

- Sokat, ám ehhez mindenképpen eredményesebbnek kell lennie a csatároknak annál, mint legutóbb Békéscsabán voltak.

- Csak azt tudom mondani, mint a találkozó után: saját magunkat vertük meg, hiszen többet birtokoltuk a labdát, ám a listavezető tulajdonképpen egy helyzetből megnyerte a rangadót.

- A piros-kékek nincsenek valami jó formában és elszálltak felsőházi reményeik is. Ez megtéveszti önöket?

- Óva intek mindenkit attól, hogy a Spartacus eddigi teljesítményéből induljon ki! Úgy gondolom, hogy ellenfelünk játékosállománya elsősorban idegenbeli meccsekre alkalmas, ezért csakis akkor lehetünk jók a kapu előtt, ha a felállt védelemhez alkalmazkodni tudunk.

A DVTK tervezett kezdőcsapata: Nagy Z. - Szakos, Constantin, Vámosi, Kosán - Vojtekovszki, Domokos, Nyikos, Ulveczki - Berecz, Binder.

JLI

Tombola

A Diósgyőri VTK Kft. ügyvezetése arra a kéri a találkozóra kilátogató szurkolókat, hogy a szokásosnál is hamarabb induljanak útnak a mérkőzés színhelyére a torlódások elkerülése érdekében.
Nem árt tudni azt sem, hogy a megváltott belépőjegyek sorsoláson vesznek részt, amelynek részleteiről a biléták hátoldaláról tudhatnak meg többet a drukkerek.

Nyolcvan százalék

A Szabolcs Online internetes portál szerkesztői a szombati DVTK - Nyírség SFC mérkőzéssel kapcsolatban három kérdéssel fordultak olvasóikhoz: a Szpari kikap, nyer, vagy döntetlent játszik Miskolcon.
Péntek este 8 óráig 45 szavazat érkezett, és a voksolók 5 százaléka tippelt remire, 15 százaléka nyírségi győzelemre és 80 százaléka gondolta úgy, hogy a Diósgyőr fog nyerni a Kelet-magyarországi rangadón.

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.15 0 0 276
lesz ez meg jobb is...
Előzmény: Jgermeister (275)
Jgermeister Creative Commons License 2002.03.15 0 0 275
A PVSK zsinórban hatodszor nyert MK-t

A torna legeredményesebbjét a soraiban tudó DKSK 19 pontos fórról bukta el a kisdöntőt.

Nem sokat változott egy év alatt a női kosárlabda Magyar Kupa. Az idén ugyanúgy a Pécs győzött, a GYSEV lett a második, míg a Diósgyőr a negyedik, mint tavaly. A különbség a 2001-eshez képest csak annyi: ebben az évben a Soproni Postás nem jutott be a négyes döntőbe, így a ,,helyén induló” Szekszárd végzett a harmadik helyen.

A csütörtöki nap első meccsén, a bronzcsatában a Diósgyőr kezdett sokkal jobban. A piros-fehérek Brosovszky vezérletével egymás után szerezték a pontokat, míg a tolnai csapat fáradságával, és faultgyűjtő-akciójával tűnt ki. Az 5. percben már 14-4-re vezetett a DKSK, és hiába kért időt Ujhelyi Gábor, együttese csak három minutával később tudott a gyűrűbe találni. A miskolciakat a második negyedben sem zavarta meg, hogy – a maroknyi diósgyőri szimpatizánson kívül – a közönség többsége a szekszárdiakért szorított. Balogh G. és Brosovszky egyaránt két-két triplát vágott be és ezzel kicsit demoralizálták az Atomot (40-23). Aztán a hosszú szünetig hátra lévő három percben a diósgyőriek elhidegültek a kosártól, pontatlan dobásaikkal szemben a túloldalon a Szekszárd elsősorban büntetőkkel lopakodott közelebb (40-30).

Térfélcsere után a tolnaiak védekezése agresszívebb lett, és a DKSK játékosai nem nagyon tudtak dobópozíciót fogni, így a 25. percben négyre olvadt a tíz perccel azelőtti 19 pontos fór (47-43). Valamivel később Bulatova vágott be rövid idő alatt három hárompontos, és ezzel az Atomerőmű átvette a vezetést (53-54). A befejező negyedet egálról (55-55) kezdték a csapatok és úgy tűnt, hogy Brosovszky és Emeagi hasznosságával a DKSK lehet a jobb a végjátékban, hiszen a 34. percben 67-59 volt az eredmény. Csakhogy ezután beindult Sztojkovics, aki az utolsó négy minutában 15 pontot dobott és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, amely után a láthatóan csalódott Vertetics István annyit mondott: ,,A döntő pillanatokban szétestünk mint csapat. Pedig élvonalbeli játékosoktól elvárható lenne, hogy üresen lévő csapattársaikhoz tudjanak passzolni!”

Húsz perc alatt tíz pont

A Magyar Kupa szokásos fináléja (a Pécs és a GYSEV párharca) a megszokott módon végződött: a baranyai csapat ismét a legjobbnak bizonyult: zsinórban hatodszor hódították el a trófeát. Pedig a döntő első játékrészében a GYSEV ráijesztett a kupavédőre, de aztán a pécsiek olyan káprázatos védőmunkával rukkoltak elő, hogy a soproni gárda a második tíz percben csak 6 (!) pontot tudott dobni. A térfélcserét követően 5 pont volt a hazaiak előnye (28-23), de a harmadik negyedben a GYSEV öt percig képtelen volt a gyűrűbe találni, és ebben a játékrészben még az előző tíz perc eredményességét is alul tudta múlni: 4 pontot dobott. Ezzel pedig eldőlt a meccs, és a több ezer hazai szurkoló megint mehetett a Széchenyi térre ünnepelni.

Emlékeztető
Döntő
MiZo-PVSK – GYSEV-Ringa 64-43 (14-17, 14-6, 22-4, 14-14)
Pécs, 4500 néző. Vezette: Bodnár, Kékesi.
MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI (2), Csák (6), Károlyi (14/6), TUVICS (13), SZTYEPANOVA (18). Csere: Pechova (3), UJVÁRI (8). Edző: Rátgéber László.
GYSEV-Ringa: BEVILAQUA (5), Balogh J. (12), Eördögh (6), VILIPICS (8), Kovacova (8). Csere: Török (2), Dénes (-), Seres (-). Edző: Farkas Sándor.

Bronzmérkőzés
DKSK – AKSC Szekszárd 76-81 (24-13, 19-17, 12-25, 21-26)
Pécs, 2000 néző. Vezette: Valovics, Benczúr.
DKSK: Bukovszki (3/3), BROSOVSZKY (31/18), Balogh G. (9/6), Radnóty (2), Jarrett (9). Csere: EMEAGI (15), Szlimák (4), Andó (3). Edző: Vertetics István.
Atomerőmű KSC Szekszárd: Bulatova (11/9), Szemerédi (10/3), Tóth Zs. (-), Kajdacsi (6), Vukovics (10). Csere: DARIDA (9/3), Szélesy (-), SZTOJKOVICS (20), NYÍRŐ (15). Edző: Ujhelyi Gábor.
Kipontozódott: Kajdacsi a 27., Szemerédi a 32., Balogh G. a 35., Emeagi a 40. percben.

Elődöntő
GYSEV-Ringa – AKSC Szekszárd 75-64 (24-18, 13-18, 15-13, 23-15)
Pécs, 2500 néző. Vezette: Harsányi, Földházi.
GYSEV-Ringa: BEVILAQUA (20/12), Zirkova (6), Eördögh (6), SERES (12/3), Kovacova (6). Csere: Török (3/3), BALOGH J. (21/9), Dénes (-). Edző: Farkas Sándor.
Atomerőmű KSC Szekszárd: Bulatova (6/6), SZEMERÉDI (18/9), Nyírő (1), Kajdacsi (6), VUKOVICS (14). Csere: Szélesy (-), DARIDA (7), Sztojkovics (12), Tóth Zs. (-). Edző: Ujhelyi Gábor.
Kipontozódott: Szemerédi a 40. percben.

Különdíjasok
A kupa átadása után a különdíjak kiosztására került sor. Elsőként Brosovszky Mónikát szólították, aki a legeredményesebb játékosnak bizonyult 42 pontjával. Az MK legértékesebb játékosa, Marija Sztyepanova lett, a legjobb pécsi játékosnak Slobodanka Tuvicsot választották. A torna legjobb 22 éven aluli játékosa címet Török Szilvia érdemelte ki, a legjobb edző pedig Rátgéber László lett. Az MK All Star csapatába Iványi Dalmát, Balogh Juditot, Károlyi Andreát, Slobodanka Tuvicsot és Marija Sztyepanovát választották be.

BCS

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.13 0 0 274
azert jobbra szamitottam...
Előzmény: Huggy Bear (273)
Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.13 0 0 273
A bronzérem lehet a vigasz
Csütörtökön a bronzéremért léphet pályára a kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjében a Diósgyőri KSK.

A 202 centiméteres Sztyepanova találatával indult a meccs, majd a másik hazai center, Tuvics faultos kosara után Andó szerezte az első diósgyőri pontokat (5-2). A palánkok alatt a folytatásban is a pécsiek produkáltak irigylésre méltót, így az 5. percben 14-5-nél Vertetics István időkéréssel élt. Nem sokkal később Jarrett már a harmadik faultját szedte össze, így 5-ös poszton cserére kényszerült a DKSK trénere, de Tuvicsot az elején Emeagi se nagyon tudta tartani (22-9). A negyed utolsó előtti perce viszont a vendégeké volt, hiszen Brosovszkyék váratlanul hat pontot dobtak (22-15), és a különbség tovább csökkenhetett volna, de egy eladott labda, egy lépéshiba és egy be nem fújt fault miatt ez nem így történt.

A második negyed első három percében 11 pontot dobott a Vasút (35-17), majd Delmis reklamálásért kapott technikait, így ezt követően Szlimák két büntetőjével és egy triplával öt pontot szerzett egy akcióból (35-22). A PVSK támadásaiban több ötletesség volt, és amikor nem találtak dobóhelyzetet, akkor benyomultak a palánk alá és ott gyömöszölték a gyűrű felé a labdát. A 17. percben már húsz pont volt a hazaiak előnye (46-26), és a DKSK bár megpróbált közelebb lopózni, ez elsősorban azért nem sikerült, mert a fehér mezesek a tiszta dobópozíciókból nem találtak a gyűrűbe.

Fordulás után felforgatta csapatát a pécsi tréner, de a DKSK is messze volt már a kezdő ötöstől és a megváltozott együttesek csatájában a Diósgyőr volt valamivel eredményesebb triplái révén (62-47). A Diósgyőr ekkor már sokkal jobban védekezett, mint tette azt az első két játékrészben, és ezt látva Rátgéber László visszalopta a pályára Iványit, Ujvárit és Tuvicsot is, így aztán az utolsó előtti tíz perc döntetlenre jött ki.

A negyedik negyedet a PVSK gyakorlatilag döntősként kezdte, míg a Diósgyőr már a mai, 14.30-kor kezdődő bronzmeccsre gyakorolhatott. A 35. percben 79-55 után a Diósgyőr tapadt le jobban, mert a pontatlan dobásokat változatlanul a pécsiek szedték le nagyobb számban. Az utolsó percet még megnyomta a kupavédő PVSK, így aztán tovább nőtt az amúgy sem kis különbség a két gárda között.

Rátgéber László: – Nem volt olyan könnyű, mint arra a végeredmény következtetni enged. De azért azt megtehettük, hogy az alapemberek 25 perc után rápihenjenek a döntőre, és ennek tükrében azért olyan nehéz sem volt a meccs.
Vertetics István: – Amíg tudtuk tartani faultokkal a magassági fölényben játszó hazaiakat, addig viszonylag szoros volt a mérkőzés. Amikor azonban gyakorlatilag eldőlt a meccs igyekeztem minden játékosnak lehetőséget adni.

Jegyzőkönyv

MiZo-PVSK – DKSK 96-59 (24-15, 28-17, 15-15, 29-12)

Pécs, 3000 néző. Vezette: Szabó Gy., Farkas G.
MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI (7/3), Ujvári (14/6), Csák (10/3), TUVICS (7), SZTYEPANOVA (26). Csere: Károlyi (15/9), Keller (6), DELMIS (11), Kalmár-Nagy (8), Burgmann (4). Edző: Rátgéber László.
Diósgyőri KSK: Bukovszki (-), BROSOVSZKY (11/3), Andó (5), Radnóty (2), Jarrett (5). Csere: Emeagi (10/3), Balogh (9), SZLIMÁK (10/6), Sitkei (5/3), Csipkó (-). Edző: Vertetics István.

Berecz Csaba

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.13 0 0 272
pozitiv hirek!...
Előzmény: Huggy Bear (271)
Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.13 0 0 271
Ingyen DVTK bérlet nyugdíjasoknak
Újra ingyen tekinthetik meg a 70 éven felüli szurkolók a DVTK hazai labdarúgó-mérkőzéseit.

Az egyedüli feltétel, hogy a 70 éven felüli szurkolók a személyi igazolványuk bemutatása után átvegyék a díjmentes belépésre jogosító bérletet a Diósgyőri Stadion titkárságán bármelyik munkanapon.

Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.13 0 0 270
Nyolc góllal hangolódtak
Edzőmérkőzést játszott kedd délután a szombati, Nyíregyháza elleni rangadóra készülő Diósgyőri VTK labdarúgócsapata.

A piros-fehérek 400 néző előtt a megyei Encsi VSC-t fogadták és 8-1-re nyertek.

Big (the real) Creative Commons License 2002.03.12 0 0 269
A Pecset akar meg is verhetjuk...
Előzmény: Huggy Bear (268)
Huggy Bear Creative Commons License 2002.03.12 0 0 268
Nem mezítlábasként kupázik a DKSK
A DKSK előbb a Péccsel, aztán meg a Szekszárddal vagy a GYSEV-vel meccsel.

Az előttünk álló két napban négy csapat négy meccset játszik a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében Pécsett, ahol szerdán az elődöntőket rendezik meg, míg csütörtökön a két győztes a trófeáért, az elődöntők vesztesei pedig a harmadik helyért csatáznak.

Kicsit megvariálták a mérkőzések kezdési időpontjait: az első napra tervezett második számú meccs, a MiZo-Pécsi VSK – DKSK párharc lesz az első úgy, hogy fél órával előbbre került, míg az előzetesen a négyes döntő nyitómeccsének szánt GYSEV-Ringa – Atomerőmű KSC Szekszárd összecsapást kora délutánról estére tették át. A másnapi helyosztók időpontjai is módosultak: mivel az m2 élőben közvetíti a döntőt, ezért egy-egy órával előrébb hozták mindkét összecsapás kezdési időpontját. A szerdai nap kérdése tehát az, hogy ki kerül képernyőre?

Az biztos, hogy a pécsiek válogatott bedobója, Csák Magdolna nem. De ez nem amiatt vehető biztosra, mert a DKSK biztosan bejut a fináléba. A PVSK vezetőedzőjének, – a magyar válogatott szövetségi kapitányának, – Rátgéber Lászlónak a felesége ugyanis vírusos megbetegedésével együtt járó gyomorbántalmai miatt nem tudja vállalni a játékot. Ha őt nem is, de a mecsekaljaiak új szerzeményét, az orosz Marija Sztyepanovát valószínűleg láthatja a pécsi publikum, ugyanis a kedden napvilágot látott hír szerint a magyar bajnok szerződtette a Brnotól a 202 centiméter magas centert.

Mindez különösebben nem foglalkoztatja a DKSK játékosait, akik a vasárnapi, Postás elleni bajnoki sikerük után jó hangulatban készültek a kupameccsekre.

– Egy folyamat részeként most két olyan mérkőzést játszhatunk, amelyen lemérhetjük jelenlegi állapotunkat – így hangzott Vertetics Istvánnak, a DKSK szakvezetőjének merésznek nem nevezhető esélylatolgatása. – A lényeg, hogy most is egységesek legyünk és tartósan azt játsszuk, amit a BSE és a Postás ellen. Vagyis védekezésben kis hibaszázalékkal oldjuk meg feladatokat. Persze vannak másfajta ambícióink is: most előtérbe, reflektorfénybe kerülünk, és remélem, hogy meg tudjuk mutatni, hogy nem olyan vidéki, kis mezítlábas csapat vagyunk, mint amilyenre az országos sajtó híradásaiból következtetni lehet.

A diósgyőri fejek egyébként jól bírták a Postás-féle kiképzést, és a nagy csatára már csak Radnóty fején a varr, Jarrett törött fogszabályozója, Emeagi mokesza és Brosovszky szemcseppjei emlékeztetnek. Ők négyen tehát játszani fognak szerda délután, nem úgy Szlimák, aki sarokcsont-gyulladása miatt kedden még csak könnyített edzésmunkát végzett. A DKSK nyugodtan várhatja a megmérettetést, mert a tulajdonosi kör, illetve az ügyvezetés által megfogalmazott célt, a négybe kerülést már elérte a csapat.

– Igen ám, de egy ilyen tornán bármi előfordulhat, még akkor is, ha az elődöntőben a papírforma nem mellettünk szól – mondta Vertetics István. – Az MK-ban csak csütörtökön hirdetnek végeredményt, s bár akkor sem történik tragédia, ha csak negyedikek leszünk, hiszen a bajnoki szereplésünk előrébb való, azért szeretnénk egy kis nemesfémet hazahozni.

BCS

Elutasították

A Magyar Kosárlabdázók Országos-szövetségében tegnap délután tárgyalta a DKSK csapatának óvását a női Liga versenybizottsága, amelyet a diósgyőriek a BSE ellen Budapesten, március 2-án lejátszott – hosszabbítás után 85-80-ra elvesztett – bajnoki meccs szabálytalan időmérése és játékvezetői műhiba miatt nyújtottak be.

– Az óvást alaki, formai hiba miatt elutasítottuk – válaszolta lapunk érdeklődésére az ülést követően Szabó István, a versenybizottság elnöke. – Egyébként ha tárgyaltuk volna az ügyet, akkor is el kellett volna utasítanunk a beadványt, mert a játékvezetők helyesen jártak el a DKSK által kifogásolt szituációban, és a mérkőzésen végig mérték az időt. A Diósgyőr csak akkor kaphatná meg 20-0-val a győzelmet, ha a meccs nem fejeződött volna be teljesen.

Dubei Tibor, a DKSK Sport Marketing és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója a fentiekhez csupán annyit kívánt hozzátenni: a versenybizottság határozatának írásos kézhezvétele után döntenek arról, hogy fellebbeznek-e az első fokon elutasított óvási ügyben.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!