Keresés

Részletes keresés

nincsHITELem Creative Commons License 2011.01.02 0 0 5094

Ha az állam beleszól a bank és hitelese viszonyába, akkor ezzel a lépésével magára vállalja az állampolgára hitelét. Ha nem szól bele, akkor a bank és a hitelese kényszerűr az egyezkedésre.

 

Pillanatnyilag az van, hogy a kilakoltatással és az ingatlanok eladásával, olyan árcsökkenés jelentkezne, hogy a bankoknak óriási veszteségeik lennének - mégnagyobbak mint eddig. A hazai bankok, nem képesek egységesen cselekedni, a bankszövetség nulla, amit elfogadnak közösen, másnap elárúlja a fele. (etikai kódex, yen/chf-hitel, hitelezettek közös nyílvántartása, ill. lekérdezési kényszer, jó adós, rossz adós, új pénzre adott magasabb betéti kamat, ügynöki tevékenység szabályozása, BÁR-listások újboli hitelezése, stb stb) Nem az a képlet, hogy az állam megvédi a polgárait az árverező bankokotól, hanem hogy az állam megvédi a bankokat saját maguktól.

 

Itthon nincs olyan szervezet, aki képes lenne a TÖMEGES kilakoltatásokra fizikailag, jogi háterének biztosítására, az ingatlan őrzésre, karbantartásra, értékesítésre, az adóinak, közös költségeinek a fizetésére, és még olyanokra, amit nem is tudhatunk. Ez nem olyan, mint egy banki számla inkasszója. Ehez érteni kell. talán az ügyvédi háttere megvan, de a bírói szakasz hiányzik, úgyhogy a legegyszerűbb feltétel se adott a folyamathoz, pláne a többi.

 

Az állam legerősebb szervezete, a 70.000es létszámú rendőrSEGG, a gyorshajtási közigazgatási bírságok nagy részét képtelen beszedni. Még akkor is, ha jogilag úgy meg van támogatva, hogy az objektív felelösség miatt oriási jogosítványai lettek. hozzáfér a tulajdoni viszonyaihoz ill. a munkabér viszonyaihoz stb.stb. Ennek ellenére 75%-os a fizetési hajlandóság. És csökkenő tendenciát mutat. 2011-ben 50%os lesz. Akkor egy bank se lesz többre képes. Nálam, pl. az előző tulajdonos nevérejön, 9000 forint telefon tartozásértesítő szokott jönni, és ahány levél jött eddig, mind visszaküldtem egy használt WC papír társaságában. Igen szarosan. Ez így megy 6 éve  és  semmi se történik.

 

Lényegileg az ajánlott levelek kézbesítésén kívűl és néhány STATuÁCIÓS kilakoltatáson kívűl, semmilyen eszközük nincs a bankoknak.

 

A remény marad, hogy az ingatlan árak, valamilyen csoda révén jelentősen emelkednek, mindezt óriási ingatlan kereslet mellett, vagy elindúl egy forint erősödés egy óriási foglakozásnövekedés mellett. Más megoldás nincs.

Előzmény: von Übergetzi (5093)
von Übergetzi Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5093

Szerintem meg a tudatos kizsákmányolást kellene büntetni,(nem csak szereintem!)a valuta árfolyamok emelésével való előre szépen megtervezett kifosztást!

 

Ez így van, mert 2007-ben úgy adtak ki devitahitelt bankok, hogy a kamat+

kezelési költség 5% volt, a közvetítő cég meg 3.5% jutalékot kapott a

kiközvetített összegre. Magyarán a banknak 1.5% lett volna a haszna.

Ebbe csak úgy megy bele egy bank, ha tudja, hogy a játékszabályok

hamarosan változnak....

 

 

Azokat kellene büntetni akik ebben mind részt vesznek és vettek!Kivétel nélkül golyóval jutalmaznám őket! Meg az őket pártoló és védelmező legaljasabb embertípust a bankárokat!Mind golyóval,kizárólag halántékon!!

 

Nem kell ennyire radikálisnak lenni, elég egy életre eltiltani őket a pénzügyi

pályától ahogy pl. az osztrákok csinálják.

 

 

De el fog jönni az az idő,mert ennyi embert nem lehet hülyére venni,kifosztani!Ha odaérünk amikor a rengeteg családot kirakják a házból,na onnantól fog elszabadulni a pokol!

 

Hidd el, nem fog eljönni. Nem véletlenül erősítik meg a rendőrséget, és

nyugtatgatják (szóban) a bajba jutott hiteleseket. Az egész kilakoltatási

folyamat szép lassan fog lezajlani, és akkora tartozást fog kimutatni

a bank, hogy örülni fog az adós, hogy csak ki kell költöznie az ég alá...  

 

 

Itt már nincs miről beszélni!Az embereket olyan helyzetbe hozták,amiből legtöbbjüknek nincs megoldás,nincs visszaút,nincs szabadulás!És rengeteg emberről van szó,ennyi embert nem lehet szarba venni!Mert visszafog ütni,de az nagyot fog szólni az biztos!!!

 

Akkor még mindig nem érted: ez volt a cél, az emberek tönkretétele tüzes vízért

és üveggyöngyért (0%-os Buzuki Swiftért meg plazmatévéért...)

A terv bejött, a lakosság 20%-a (szeirntem lényegesen nagyobb a szám)

nyakig van a trutyiban, és másik 25-30% meg annak a szélén lavíroz.

Azért forszírozták a CHF alapú hitelt, mert annak az árfolyamát lehet a

legegyszerűbben az egekbe vinni (az euro-val ez nehezebben menne) úgy,

hogy a svájciak is jól járjanak vele.

 

Már írtam, de leírom mégegyszer a kiút lépéseit (és gondolkozzál el

azon, hogy ezeket miért nem csinálják meg):

- az összes CHF alapú hitel kényszerkonvertálása EUR alapúra

  egyszeri 5-10E Ft költség ellenében

  (ezt már a nyáron meg kellett volna tenni, de érdekes módon

  nem jutott eszébe senkinek... most meg már késő)

- a törlesztő részlet forintösszegének maxmimalizálása a felvételkor

   esedékes törlesztőrészlet max. kétszeresében

  (természetesen a futamidő nő arányosan)

- a kiadott hitelek felülvizsgálata, és ahol a bank fedezetlen hitelt

  adott ki, ott a kárt meg kell megosztani a bankkal

- a bukott hitelek csökkentett értéken történő kiváltásának

  ill. kifizetésének lehetősége

- a bukott hitelek átértékelése, annak piaci értékének megállapítása

  és az ilyen hitelekkel történő kereskedés (lásd Ausztria)

- a felvétel devizánemében történő törlesztés lehetősége


Előzmény: 1acél (5077)
von Übergetzi Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5092

Tatabányán 45 millió forintért (30, ebből EU-s pénz) 30 darab hajléktalant oktatnak új szakmára. Takarító szakmunkás lesz belőlük.

 

Ezt tőlünk nyugatabbra úgy szokták nevezeni, hogy intézményesített

pénzlenyúlás.... 

Előzmény: nincsHITELem (5085)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5091

Nem tudom. Megmondod ?

Előzmény: Psycho Dad (5090)
Psycho Dad Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5090

Én is éltem külföldön, de eszem ágában sem volt a hétköznapok eseményeivel foglalkozni.

 

Vajon ezen miért nem csodálkozok!?

Előzmény: Uff (5089)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5089

De nem ilyen intenzitással.

 

Azért nyuszómuszó szintig tutti nem érdekelne i vanitthon a reklámokban. Téged láthatóan annál inkább. Fura az ilyen mélységű érdeklődés a magyarországi hétköznapok iránt, ha már ilyen jó helyre vetett a sors. Én is éltem külföldön, de eszem ágában sem volt a hétköznapok eseményeivel foglalkozni.

Előzmény: Törölt nick (5088)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5088

Ha kulfoldon elnel,teged is erdekelne mi van otthon,ebben biztos vagyok.

 

Attol,hogy idegen orszagban elunk,meg magyarok maradunk.

 

Minden elonyevel es hatranyaval......

Előzmény: Uff (5087)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5087

Nem is számonkérőleg írtam. Tényleg érdekel a válaszod a kérdésre.

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (5086)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5086

Sehol nem olvastam,hogy a forumozas tilos kulfoldrol.

 

Egyebkent innen nezve meginkabb verlazito,ami otthon tortenik!

Előzmény: Uff (5084)
nincsHITELem Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5085

"pedagomókusokhoz".

 

Az oktatóipar, nem csak a közalkalmazotti réteget jelenti. Akik az iskolákban tanítanak - nem csak őket.

Azokat is jelenti, akik vállakozásban oktatnak a legkülönfélébb dolgokat. OKJ-s képzés minden szinten,  árufuvarozási és nemzetközi jogosítvány, személyszállítási jogosítvány. Benzinkutas tanfolyam. hajléktalanaoknak képzés, közterületi felügyelői oktatás, parkolóőri oktatás, biztonsági őri képzés, stb stb stb

 

Tatabányán 45 millió forintért (30, ebből EU-s pénz) 30 darab hajléktalant oktatnak új szakmára. Takarító szakmunkás lesz belőlük. 2 éves tanfolyam. OKJ-s. van benne olyan tanóra, ami kommunikációs trénig, arra a szituációra, amikor felvételi elbeszélgetésen vesznek majd részt. Önéletrajz írási tréning. Napi 4 db, helyijáratú buszjegy. A gyakorlati képzés ill. munkavégzés helye, a városi szelektív hulladékválogató. Az egyiket interjúolta a rádiós és a hajléktalan előadta, hogy őneki van szakmája, konkrétan 5 darab. Heggesztő esztergájos, meg ilyenek. a tanfolyam szervezői és tanárai és óraadói, 15 főből álló csapat.

 

Szóval akik ottatják ezt 15en, azok papíron vállakozók és nem közalkalmazottak.

 

 Ezek mégrosszabbak.

Előzmény: Uff (5078)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5084

osztan tégedetet ez miért érdekel ? te már odaát vagy, normális országban.

Előzmény: Törölt nick (5083)
Törölt nick Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5083

Teljesen igaza van.

 

Tudatos csalas tortent.

Előzmény: Uff (5079)
független már foglalt Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5082

hehe...pedig ezt fogom felajánlani nekik...több mint a semmi.

kapitalizmus van. sztem korrekt ajánlat.

Előzmény: Uff (5076)
dinamo vodka Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5081

akkor sem értené

Előzmény: Uff (5076)
1acél Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5080

-:)Ezen nem segít semmi féle nyugtató!

Előzmény: Uff (5079)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5079

Jól van, a nyugtatótad vedd be előbb.  

Előzmény: 1acél (5077)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5078

tanár vagy haver vagy nincs semmi közöd a tanári pájához?

 

A közszféra egyik területén sem tevékenykedtem ebben az életemben, efelől biztosíthatlak. Ha volt több, arról meg nem tudok semmi bizonyosat állítani :o)

 

Az viszont meglep, hogy felmerült benned eddigi hszeim alapján az a gyanú, hogy bármi közöm is lehetne a "pedagomókusokhoz".

 

Akiket ismerek és tudom hány órát tanítanak azt látom, hogy ahhoz képest messze túl vannak fizetve, amennyit tanítással töltenek, csak a szabadidejükkel nem tudnak mit kezdeni, derogál más munkával hasznosítani azt az időt.  

 

Előzmény: szandikaFAN (5040)
1acél Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5077

Szerintem meg a tudatos kizsákmányolást kellene büntetni,(nem csak szereintem!)a valuta árfolyamok emelésével való előre szépen megtervezett kifosztást!Azokat kellene büntetni akik ebben mind részt vesznek és vettek!Kivétel nélkül golyóval jutalmaznám őket!

Meg az őket pártoló és védelmező legaljasabb embertípust a bankárokat!Mind golyóval,kizárólag halántékon!!De el fog jönni az az idő,mert ennyi embert nem lehet hülyére venni,kifosztani!Ha odaérünk amikor a rengeteg családot kirakják a házból,na onnantól fog elszabadulni a pokol!Itt nincs miről papolni sok okoskodó benfentes pöcsnek!Itt már nincs miről beszélni!Az embereket olyan helyzetbe hozták,amiből legtöbbjüknek nincs megoldás,nincs visszaút,nincs szabadulás!És rengeteg emberről van szó,ennyi embert nem lehet szarba venni!Mert visszafog ütni,de az nagyot fog szólni az biztos!!!

Előzmény: Uff (5076)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5076

olyan áron váltsa át forintra a hitelét a bank amilyen árfolyamon megkötötte a szerződést és felvette a hitelt!A megoldás ez lenne!

 

Na még egy eklatáns példa arra, hogy miért sürgető a közoktatásban a közgazdasági alapismeretek intenzív oktatása a sök felesleges matek, fizika, kémia órák harmada helyett.

 

Ilyen elképesztő tudatlanságot már a BTK-ban is büntettetni kellene.

Előzmény: 1acél (5059)
Uff Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5075

nagy varakozassal tekintettem a kormanyzasuk ele

 

Téged mit izgat ez ? Te már jó helyen vagy ott az Óperencián túl.

Csak mi szívunk itt, rád nincs hatással az a sok populista politikai döntés, amitől itt szenvednünk kell.

Előzmény: Törölt nick (5045)
nincsHITELem Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5073

Mi az hogy nepper vagy seftes?

 

Aki utólsó vevőként még jelen van, ill. aki ólcsóbb eladóként jelen van. Akitől ólcsóbban lehet venni és akinek el lehet adni akkor is, amikor senki se vesz semmit. Ezeket akarod te kifosztani.

Előzmény: Törölt nick (5072)
nincsHITELem Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5071

aztan a nepperek bajat is el lehet latnia egy eros kormanynak

 

Úszitsd a nepperre a rendőröket, hogy szedjék el a pénzüket és adják neked, hogy a csődöt amit összehoztál ki tudjad fozetni.

 

Vigyázz ember, jön a végrehajtó hamarosan!

Előzmény: Törölt nick (5069)
nincsHITELem Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5070

mert én is csak egy töbszörösen kizsákmányolt gyári melós vagyok,akinek szerencsére nincs adóssága,de nem is tervezem egy darabig!

 

Örülök neki. érted ugyan is igazán kár volna, DE ha bebukik néhány diplomás, azokért nem kár. 5-10 milliót költött rájuk az állam az okataásukkra, most meg csődbejutották, az országot és magukat is lenullázták. Kár kimenteni őket. Rád meg szükség lesz mindig is. vesszen a diplomás diktatúra!

 

Előzmény: 1acél (5063)
von Übergetzi Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5068

meg van tiltva a kilakoltatas . ez valszeg eleg az uj alkotmanyig

 

Olvasd el kérlek az 5048 hozzászólásom első felét, nem akarom

ide ismét bemásolni.

Előzmény: Törölt nick (5067)
von Übergetzi Creative Commons License 2011.01.01 0 0 5066

Lejárat táján, már a mostani ciklus után röpködnek majd a törölközők. De a bankokkal legalább jól kibasztunk. És akkor mindenki ismét kiforgathatja a zsebeit. Állami szinten kellene megoldásokat keresni, de szarnak bele, fontos a preambulum meg a szentkorona.

 

Hamarabb fognak itt röpködni a törölközök. Én attól tartok sokkal inkább,

hogy a bankok még normálisan fizető ügyfeleknek is fel fogják mondani

mondvacsinált indokokkkal a hitelszerződését, ha nagyon kell a pénz

nekik. És majd lehet 250 Ft-os CHF mellett egy összegben visszafizetni

a hitelt.

 

A jelenlegi jogi környezet a bankoknak kedvez, erre már mindenki rájött.

Rendet csak új jogi környezetben lehetne tenni, de ahhoz meg új alkotmány

kell. De ez meg sok idő. Most az a kérdés a jelenlegi vezetésnek, hogy

belemegy-e egy bizonytalan kimenetelű rendcsinálásba, vagy megvárja

a rendcsinálással az új alkotmányt, de akkor a devizahitelesek fele

tönkremegy.

 

Mondjuk én tudnék javasolni a kormánynak néhány olyan lépést, ami

a jelenlegi jogi keretek között is kivitelezhető, sok hitelest megmentene,

és bankok arca is kisebb lenne rögtön.

Előzmény: Nadzsi (5064)
dinamo vodka Creative Commons License 2010.12.31 0 0 5065

mindegy, hogy mire vették fel

 

nem adósodunk el másik ország pénzében, mert ez szinte olyan, mintha beállnánk hozzájuk katonának, amikor ellenük háborúzunk

 

mi olyan bonyolult ezen, hogy mindenképpen csűrni-csavarni próbáljátok?

Előzmény: 1acél (5063)
Nadzsi Creative Commons License 2010.12.31 0 0 5064

A frankhitel ma már nem egyéni probléma. A fizetésképtelenség a folyósító bankokat is felborítja. Az ingatlanpiac leülése, a kilakoltatási moratórium eltünteti a fedzetet a kölcsönök mögül, céltartalékot kellene képezni. A zsé elszállt válságadóra. Most a bankopk elkezdenek kötvényeket kibocsájtani, betéti kamatot emelni, hogy friss pénzhez jussanak. A szokásos hitelezés megszünik, banki jövedelem egyre kevesebb lesz, hozzá kell nyúlni a betétes pénzéhez. Ez a megtakarítási számla, ami ötéves betétet jelent. Lejárat táján, már a mostani ciklus után röpködnek majd a törölközők. De a bankokkal legalább jól kibasztunk. És akkor mindenki ismét kiforgathatja a zsebeit. Állami szinten kellene megoldásokat keresni, de szarnak bele, fontos a preambulum meg a szentkorona.

Előzmény: 1acél (5061)
1acél Creative Commons License 2010.12.31 0 0 5063

Tévedés,nekem szerencsére nincs hitelem,de vannak barátaim akik munkahelyük elvesztése miatt nagyon rossz helyzetbe kerültek, és nem plazma tévére és autóra vettek fel hitelt hanem szükséges lakásfelújításra és ház vásárlásra!És nagyon együtt tudok érezni velük,de segíteni nem sokat tudok,mert én is csak egy töbszörösen kizsákmányolt gyári melós vagyok,akinek szerencsére nincs adóssága,de nem is tervezem egy darabig!B.U.É.K.

Előzmény: nincsHITELem (5062)
nincsHITELem Creative Commons License 2010.12.31 0 0 5062

megnéztem, hogy milyen topikokba írtál eddig hozzászólást, - sajnálatos, hogy ilyenek mint te elvéreztek.

Előzmény: 1acél (5061)
1acél Creative Commons License 2010.12.31 0 0 5061

De aki szabad felhasználású kölcsönt vett fel az ugyanúgy fordíthatta,költhette házára a pénzt ,nem csak hülyeségre,de ez végülis tök mindegy!Aki autót vett azt például miért nem kéne segíteni?Szerinted az emberek saját maguk tehetnek arról amiben vannak?

Hát nagyon nem!Ez az egész nem szól másról mint az emberek tudatos,előre megtervezett,töbszörös kizsákmányolásáról!Szerinted amikor aláírták a szerződéseket,azzal is számolniuk kellett volna,hogy akár 80Ft-tal is többet fizetnek 1frankért 1-2év múlva?Persze,mondják az okostojások hogy igen!De akkor azzal is számoljon a sok szerencsétlen,sőt ilyen szinten akkor arra is fel kellett volna készülniük hogy akár 300Ft vagy az felett fognak fizetni 1frankért!?Munkahely elvesztése után is,és ha van is munkahely,akkor szinte éveken keresztül ugyanannyi bérért(vagy kevesebbért)miközben mindennek megy fel az ára!Sajnos van aki azt mondja hogy igen!De azok egy olyan réteghez tartoznak akiket a falra kéne szögezni minimum RPG-7-el!

Előzmény: von Übergetzi (5060)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!