""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
A cseréik után nyugodtam meg. Addigra beletörődtek a remibe és inkább adtak átmozgási lehetőséget a cseréknek. Sajnálom, hogy Holender nem talált be, mert azután már nem tudtak volna olyan hőfokra felmelegedni az angolok, hogy kiegyenlítsenek.
Szerintem a PAFC és hasonló, egyébként gyökértelen NER-képződmények mennének a levesbe.
De azt is meg akarják majd mutatni, hogy nem igazak a vádak, miszerint ők sport- és futball ellenesek. Ennek demonstrálására pont a Fradi legjobb eszköz: népszerű is, eredmények is vannak. Ha nem is maradna minden változatlan, és ezért itt-ott még ésszerű gazdálkodásra is szükség lesz majd, alapvetően nem érdekük, hogy lenullázzák az utóbbi évek eredményeit.
A hörgő DK-fanoknak majd odadobják a Kisvárdát, meg a többi NER-csapatot. (De ezt már mondtam.)
"elnök úrnak is feltették az ankéton a kérdést, azt mondta hogy "felkészültek" rá, szűkösebb esztendők jönnének."
Rég nevettem ilyen jót. Felkészültek.....
2026-ig biztos nem kell, ezt a felkészülést "megmutatniuk". Addigra meg úgyis elfelejtik a regisztráltak, hogy az elnök úr pedig felkészült a szűkösebb esztendőkre.
Holott csak arról van szó, hogy a modern kori olimpiákhoz hasonlóan mi a coubatovi eszmét követjük, és doppingszerek helyett friss kútvízen neveljük az ifjú sportolókat.