Keresés

Részletes keresés

tildi36 Creative Commons License 2011.07.11 0 0 158

Szia Sütimüti!

 

Izgalmas egy napom volt, alig vártam, hogy hazaérjek :))

 

Akkor most már értem, miért kell fagyasztva tenni hozzá a kecsketejet...a lúgoldásnál nem is volt baj, csak mérsékelten melegedett, öntés úgy egy óra múlva után ijesztett meg :))

 

Ma simán kijöttek az edénykékből, és könnyen  lehetett vágni, mint egy közepesen kemény vajat. Jajmicsoda élmény volt, főleg, hogy a belseje nem folyt, nem volt barnás...állítólag tegnap csak gélesedett, de elég rémisztő látvány volt, és felforrósodott közben ....végül is egyelőre úgy tűnik, csak annyi baja lett, hogy nem szép a teteje, mert kisimult. Én legalábbis most rücsköset szerettem volna :D

 

Persze majd egy hónap múlva derül ki, mi lesz belőle, csak kibírjam addig...

Ami még nem tetszik, hogy a vágási felületen csíkos lett, a levendula szirmok miatt.

 

Annyira örülök, hogy nagyjából sikerült...és olyan finom nagymamás tisztaságillata van.

 

A CPOP-ről eddig még szinte csak ijesztő dolgokat olvastam, úgyhogy várok még vele kicsit, pedig nagyon szeretném mielőbb használni a szappankákat..

 

Igen, némelyik  annyira sütis kinézetű ...gyönyörűek :D

 

Azt hiszem, megvan az új hobbim :))) Talán körömvirágos lesz a következő.. :)

Előzmény: Sütimüti (157)
Sütimüti Creative Commons License 2011.07.11 0 0 157

Képről pedig jól néz ki. :)

Én is szoktam műanyag edénybe önteni, sőt, vagy teflonba, igaz, tetőt sosem tettem rájuk, csak a konyharuhát. Szeleteld fel, és nézd meg, hogy alakul 4 hét múlva, mást nagyon most úgysem tudsz tenni.

 

Amikor zabtejből készítettem szappant, mézzel, nem hígitottam a mézet, narancsos zselés formában ki is vált... aztán 4-5 hét múlva meg most az az egyik legjobb szappanom, pedig elég reménytelennek tűnt.

 

A kecsketejnél, tejnél nagyon résen kell lenni, mert a tejben lévő cukor hamar karamellizálódik, emiatt lesz narancsos, ha megég, akár fekete is.

 

Tegyél képet a felvágás utáni belsejéről, hogy ott mi történt.

 

Max. kockázod vagy akármi és a következő szappanba belenyomkodod a darabkákat a pudingosodás után.

 

Amúgy engem is érdekelne, hogy a CP eljárás szappanjait hogy lehet újraolvasztani.

 

Én legutóbb CPOP tehát a sütőbe tettem egy órára 80 fokra, ténylegesen 60-70 fok volt bent, a formába öntés után, állítólag így 4 hét helyett 2 alatt is megérik. Kakaós-kakaóvajas-mákos (kecsketejes), olyan mint egy sütemény, nehezemre esik nem beleharapni. :D

Előzmény: tildi36 (156)
tildi36 Creative Commons License 2011.07.10 0 0 156

 

 

Sziasztok!

 

A ti  "segítségetekkel" is (több szappanos oldalt, fórumot végigolvastam)  ma délelőtt készítettem életem első szappanját, hideg eljárással. Az összetevőket egy kalkulátor segítségével számoltam ki, részben kecsketejes szappant csináltam.

 

Amiről nem tudtam, hiába böngésztem egy hete a szappanos oldalakat, hogy a kecsketejes szappan hajlamos a túlmelegedésre, én pedig az öntés után a műanyag dobozkákra rátettem a fedelét (még szerencse, hogy nem nyomtam rá), és gondosan be is takargattam őket... :(((

Még jó, hogy nem vártam ki a 24 órát, és kb. egy óra múlva ránéztem,  rémülten konstatálva, hogy az eleinte szép, vajszínű szappantömböcskék túlmelegedtek, ronda barnás géles állaguk lett középen és a tetején, a szép rusztikus hullámok eltűntek róla... :(

 

Azonnal hűtőbe tettem őket, most már normalizálódik a színük, de néhol maradtak gélesnek látszó sötétebb csíkok, egészen apró buborékok is benne a dobozkák oldalán...

Szerintetek menthető még a helyzet, vagy újra kell majd öntenem? Egyáltalán lehet újraolvasztani és önteni? Várjak holnapig, és szeleteléskor fog csak kiderülni, mit lehet (kell-e) tenni?

 

Ez volt a recept:

 

Olíva olaj: 340 g (ebből 120 g levendulás macerátum)
Pálmaolaj: 260 g
Kókuszvaj: 190 g
Mandula olaj: 20 g
Folyadék: 299.7 g (ebből 141 g fagyasztott kecsketejkocka, 159 g
levendula főzet ioncserélt vízből)
NaOH: 129,7 g
Super Fat nincs, kevés levendula illóolajat tettem bele pudingosodás előtt.

 

Köszönöm a segítséget előre is!

Sütimüti Creative Commons License 2011.07.06 0 0 155

Ricinusból 250g-ot... ennyit arról, h 2x30g-nál többet nem adhat ki... (melóhelyemnél patikában..)

Előzmény: Sütimüti (154)
Sütimüti Creative Commons License 2011.07.06 0 0 154

Vagy a Nagyenyed utcában, vagy a Kékgolyó utcában, mind a kettő bioboltban van. 12. kerület, de szerintem kell lennie máshol is, net is televan vele...

 

 

Képzeljétek, patikánkban kaptam kakaóvajat is, meg ricinus olajat is, citrom, levendula és rozmaring olajat... Itt kellett volna kezdenem...

Előzmény: guava (151)
selgir Creative Commons License 2011.07.06 0 0 153

játsszunk:)

 

2,5 kiló vegyes cucchoz megy 45-55 dkg lúg (98%-os tisztaságú, pikkelyes féle) és 3.5-4 liter víz. én szűk négy litert szoktam. mint mondtam, inkább legyen sziksós szappanom, mintsem egy hónap alatt megavasodó zsíros szappan:)

 

a víz sima csapvíz! nálam a kútvíz nem vált be, nagyon meszes.

 

egyébként az 55 dkg ad néha sziksós szappant, de ezt letörlöm és kész. egyébként "tiszta" használt étolajból is lehet szép krémes szappant főzni, ha van benne egy kis sertészsír is.

 

na meg azért jó, ha több a víz, mert marad zsíroldásra lúg:) ugyis leül az edény aljára. ha meg kevés a víz, akkor meg a vége felé úgy puffog, mint a lekvár. mivel a szappant ugyis leszeded a lúgról, felesleges víz men megy bele:)

Előzmény: Jani71 (150)
selgir Creative Commons License 2011.07.06 0 0 152

nekem hozzák ismerősök:) nem tudom hol veszik, de nem laknak messze a határtól.

 

én békés megyében lakok, emilem nyilvános, dobj egyet, én meg addig megkérdezem a postát:)

Előzmény: Jani71 (148)
guava Creative Commons License 2011.07.06 0 0 151

Szia!

 

Köszi a választ!

 

Nekem nagyszerű lenne az a Barco kokuszolaj/vaj,de az a baj,hogy nem tudom hogy hol vannak bioüzletek..

Legalábbis a Blahától a József körút kb 65ig nem láttam ilyen kókuszvajat ilyen csomagolásban,csak jóval drágábbat..

Pontosan letudnád irni a cimet, hogy hol láttad azt a Barco kókuszvajat?

Nagyon örülnék neki,ha végre már eltudnám kezdeni a szappakészitést és jó lenne ha tényleg lenne sikerélményem!

Olvastam, hogy a tusfürdők is tele vannak káros anyagokkal, de szinte minden...

Előre is köszönöm!

Minden jót!

Előzmény: Sütimüti (146)
Jani71 Creative Commons License 2011.07.05 0 0 150

Játszunk kicsit a gondolattal! Tegyük fel, hogy szeretném kipróbálni ezt a módszert is... :-)

Mondjuk egy kg zsír és fél kg étolaj keverékéhez (vagy bármi egyéb, most egyelőre induljunk ki ebből, mert lesz majd újra faggyúm is, azt olvastam, hogy az az egyik legjobb, amit az ilyen technológiával készült szappannál el lehet képzelni) Te alapból a tapasztalatod alapján mennyi lúgot tennél? Mennyi vízzel?

Egyébként Te is deszt.vizet használsz?

Előzmény: selgir (53)
Sütimüti Creative Commons License 2011.07.05 0 0 149
Az jo ar, en legutobb 515ert kaptam 1.5 litert.

Soros receptet akarok probalni, csak fagyo elott "pihentetni" kell, h az alkohol eltavozzon belole. Valamire csak jo lesz...

Az elso ricinusos tok jo lett amugy.
Előzmény: Jani71 (148)
Jani71 Creative Commons License 2011.07.05 0 0 148

Szia!

 

Romániában milyen helyen lehet venni a lúgot (bolt, gyár, tudomisén)?

Neked honnan hozzák (értsd: a fenti kérdés, nem helyileg, de azt is megírhatnád, ha nem titok)?

 

Engem érdekelne a felajánlásod, esetleg tehetnénk egy próbát egy kissebb mennyiséggel, mondjuk 300 g-mal (hogy működik, mennyiért, stb.) Fajlagosan talán nem a leggazdaságosabb a postai költségek tekintetében, de megpróbálhatnánk! Aztán ha beválik, növelhetjük a mennyiséget (bár ha a járulékos költségekkel növelve eléri az 1200 HUF/kg-ot, akkor hagyjuk)!

Vagy ha esetleg nem a világ végén laksz, akár személyesen is intézhetnénk.

A többit privátban.

 

Ma vettem végre kecsketejet... Háznál, 400 HUF/liter. Lesz egészen decemberig, aztán Húsvétig szünet. Úgyhogy ráérek bespájzolni, mindig csak annyinak kell lenni a fagyóban, amennyi hamarosan elfogy. A sajt ugyanitt 3000 HUF/kg.

Előzmény: selgir (145)
Jani71 Creative Commons License 2011.07.05 0 0 147

A lap alján van egy szegedi cég, talán náluk (a térkép alatti mondat szerint legalábbis kellene lennie).

 

http://www.szkarabeusz.hu/ceges.htm

Előzmény: boldizsara (135)
Sütimüti Creative Commons License 2011.07.04 0 0 146
Szia, Branco, Bronco vagy ilyesmit vettem, most 1380ert lattam bioboltba, multkor ott meg 2000 volt... neten is van, ha nem tudnak neked szerezni, erdemes onnan rendelni. Van valami macko boltja vagy nem emlekszem, ott is kaphato.
Bocsi az ekezetek hianyara, de mobilrol igy jo legalabb.
Előzmény: guava (144)
selgir Creative Commons License 2011.07.04 0 0 145

szia!

 

lényegesen olcsóbb, ha hozatsz külföldről:) nekem fele ennyibe sem kerül kilója! ez meg 1400 ft/900 g

 

ha érdekel, van még nekem itthon román lúgból pár kiló. nem küldtem még postán ilyet, de gondolom megoldható.

Előzmény: boldizsara (135)
guava Creative Commons License 2011.07.03 0 0 144

Sziasztok!

 

Nem találtam a kókuszvajat amit Jani71említett 15oo ft-ért, 1kg-os kiszerelésben,zacskóban..:))

kerestem a Blahától a József körút kb 7o-ig de ilyen nem volt...

csak 2ooml 13ooft ,valahogy így...

Letudnád írni h pontosan hol lehet ezt megvenni?

Sajnos nem Budapesten lakom,de majd szerintem fe kell utaznom...még digitális mérlegem sincs..

még van mit beszerezni...

Előre is köszönöm!!

Előzmény: Sütimüti (143)
Sütimüti Creative Commons License 2011.06.25 0 0 143
Nem tudom, nyugtató hatàst? Kìvàncsi leszek, mit tud.
Le kell turmixolni, ès elvileg tracenèl teszi bele. Az aloe veràt is ugyanabba a receptbe tette. Szèp zöldes szìnű lett neki, igaz valami szìnezőt is tett bele, kódozva volt, nem èrtettem pontosan, mire gondolt.
Majd kiderül. :)))
Előzmény: Jani71 (142)
Jani71 Creative Commons License 2011.06.25 0 0 142

Itt van a kutya elásva. Ennyi lágy olajra persze, hogy nem kell annyi víz.

És bár egészen kevés, de még ricinus is van benne...

 

Mit vársz az ubis szappantól (nem kötekedem, tényleg érdekel a véleményed)?

Színe nem lesz, az biztos. Hatás? Mi lehet?

Egyébként milyen formában kell beletenni a szappanba az uborkát?

Előzmény: Sütimüti (140)
Sütimüti Creative Commons License 2011.06.24 0 0 141
Kerekitve. :)
Előzmény: Sütimüti (140)
Sütimüti Creative Commons License 2011.06.24 0 0 140
78% oliva
18% kokusz
2% ricinus
Semmi extra.

Holnap kutyulok, nagyon erdekel az ubis. :)
Előzmény: Jani71 (139)
Jani71 Creative Commons License 2011.06.24 0 0 139

Nem lehet, hogy az általad olvasottak esetében azért ilyen kevés a folyadék, mert olyan az olajbázis összetétele? Milyen olajokat használ a recept?

 

Uborkás? Nocsak! És az jó lehet...? :-) Én inkább megeszem, úgy biztos, hogy hasznosul... :-)

Nem csapatom szét a lúggal még a lelkét is... :-(

Előzmény: Sütimüti (137)
Jani71 Creative Commons License 2011.06.24 0 0 138

Készítettem 100 % olívaszappant (az itt leírtak alapján), abban 33 % tejet használtam a lúgoldáshoz. Ennél kevesebb folyadékot még nem használtam.

Volt még ezen kívül 35-36 %-os szappanom, több is.

Semmi extra, hamarabb keményedik, nem kell annyi időt várni, amíg elpárolog belőle a megfelelő mennyiségű víz.

Plusz még annyit érdemes tudni, hogy van olyan olaj, aminél kevesebb víz kell a szappankészítéskor.

Általában 36-38 %-ra állítom be a folyadékarányt.

Előzmény: Sütimüti (137)
Sütimüti Creative Commons License 2011.06.24 0 0 137

Találtam egy amerikai receptet, 7% superfattel, és 30% nedvesség aránnyal... nekem ez furi, de lehet kipróbálom. Másik amcsi oldalon a víz arányát is 30%-ra írták, hogy annyi legyen. Nálunk meg a 38% van sok helyen.

Valaki már próbált kevesebb nedvességű szappant gyártani?

Tapasztalat?

 

Fú, meg találtam uborkásat is, nagyon felkeltette az érdeklődésemet, főleg, hogy otthon van most pont kígyó ubi... :D

Sütimüti Creative Commons License 2011.06.24 0 0 136

Szia!

Ha esetleg nem találsz üzletet - valami vegyszerboltot keress - netről is tudsz rendelni, pl. http://hazikence.hu/szappan-alapanyag-vasarlas?page=shop.browse&category_id=14

Előzmény: boldizsara (135)
boldizsara Creative Commons License 2011.06.24 0 0 135

Sziasztok!

Már egy ideje foglakoztat a szappankészítés gondolata, és sok érdekes dolgot ki lehetne próbálni. HA van valaki Szeged környékéről abban kérnék segítséget, hogy hol lehet lúgot beszerezni. Köszönöm!

Sütimüti Creative Commons License 2011.06.24 0 0 134

Tegnap vettem pont friss levendulát, be akarom áztatni olajba. Belevághatom az egészet? Mert a szárának is levendula illata van... a virág egy részét inkább szárítanám, hogy ne az elázott cucc menjen a pudingba.

3 szálat beletettem a friss lenmagzselébe, úgy hűlt le, kellemes illata lett nagyon. :)

Gondolom még fagyasztani is lehet a levendulát, igaz? Valahogy az ínségesebb időkre is szeretnék tartani, de nem szárított formában.

Előzmény: selgir (133)
selgir Creative Commons License 2011.06.24 0 0 133

"Amúgy jópofa lenne belekeverni a kis apró virágokat is, jól mutatna a fehér szappanban."

 

mindíg így csinálom:) mutatós! és nem is nagyon változtatja meg a lúg a színeket.

Előzmény: Sütimüti (130)
ancsaborcsa Creative Commons License 2011.06.22 0 0 132

Én a ........kertészcsomagküldős cégtől vettem, azok se látszottak túl életrevalónak amikor megérkeztek, és most gyönyörű bokrok. Egy év kellett, hogy magukra találjanak.

Minden tavasszal rövid sportosra lenyírom őket, így nem fekszik el az ága. Rengeteget virágzik.

Előzmény: guava (131)
guava Creative Commons License 2011.06.22 0 0 131

Köszönöm!

 

Tetszik az ötlet!

Már régóta akarok venni levendulát és kiültetni a kertbe, de eddig csak satnya palántákat láttam tavaly a Lehel piacon, Budapesten.

 

Előzmény: Sütimüti (130)
Sütimüti Creative Commons License 2011.06.22 0 0 130

Szerintem olcsóbb, ha otthon készíted, de annak kell egy kis idő.

Én most körömvirág olajat készítettem, 90g napraforgóba tettem 3-4ek herbáriás szárított körömvirágot, majd leszűröm, és az egyik olaj ez lesz.

Lassan lehet kapni azt hiszem levendulát is, ha a friss növényt teszed olajba, 1-2 hétig, szerintem elég intenzív lesz az illata, és nem kerül annyiba, mintha 4 üvegcsével tennél a szappanba aroma/illóolajat. Mivel a bőrrel érintkezik, nem érdemes gagyi, mesterségeset használni, mert illaton kívül nemhogy nem lesz bőrnyugtató hatása, még irritálhatja is.

Amúgy jópofa lenne belekeverni a kis apró virágokat is, jól mutatna a fehér szappanban. ;)

Előzmény: guava (129)
guava Creative Commons License 2011.06.21 0 0 129

Szia !

 

Szóval levendula olajat javasolsz...

ok:))

Akkor azt próbálom megvenni.

Bár az én mennyiségemhez 4 kávéskanál lehet h kevés lesz.:)

 

Előzmény: Jani71 (125)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!