Keresés

Részletes keresés

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.29 0 0 187

André Frénaud


     HOGY BARÁTAIMRA IHASSAK


Majd iszom a hegyek fehérségének emlékére
Majd fejtem a bort felbuzgó tisztaságból
a jégbeborult ormokon túl
hogy tölthessek barátaimnak a legjobbikból
félnem nem szabad semmitől
felérnem nagyon magasra kell
hogy magamat is meghívhassam egy pohárra
mintha barátom volnék magam is
a tiszta forrásfő irgalmából
hogy a szemekben igaz barátja legyek magamnak


/fordította: Nagy László/

Vukkancs Creative Commons License 2007.01.29 0 0 186

 

Seb a cédruson



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Czine Mihály a következőket jegyezte fel keletkezéstörténetéről: "Író – olvasó találkozókon többször hallottam Nagy Lászlótól egy képverset a cédrusról. Elmondta »történetét« is. Van egy libanoni cédrusdarabja, azon van egy forradás. Egy emberalakra hasonlító seb. A sebet kivágta a fából, de az emberarc ott maradt, negatívban. A libanoni cédrus négyezer évet is megél: láthatta Mózest, Jóbot, Jézust, Spartacust; népeket és történelmeket; sebeket és mindig sebeket. Ezt írta meg Nagy László a cédrus sebére hasonlító képversben."

 

------

Remélem, h. kinagyítva jól olvasható a vers.

Vukkancs Creative Commons License 2007.01.29 0 0 185

 

Darázskirály


Tűnődés mártírja ifjan s elevenen
fiúk ti holtak ez vagyok ó nem a szégyen
pirít s nem kutyaalázat párázza be
a hét világot átütő szemet fiúk
süvítsen-e szárny a távlaton-túli
távlatba mit bemértem égi gengszter
avagy szétpukkadjon szivem a földalatti
keszonban hol vasbeton könnyezik s kintről
rum néz be véres szemmel – ma nem születik
szárnnyal bárki szárny és távlat bánata ez
nem a napvilág méze kell – kimondhatatlan –
fűnyelvvel biztassatok fiúk: süvítsen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kondor Béla: Darázskirály, 1963

Vukkancs Creative Commons License 2007.01.29 0 0 184

 

József Attila!

Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Törd fel a törvényt, ne latold!
A porból vedd fel kajla kalapod,
vértanú vállad,
s a kifordult nyakcsigolyákat
rendbeszedve
két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel
nézz a szemembe,
hogy rendülne bele
a mohó, emléknélküli tenyészet,
az egek mirígy-rendszere
s e megváltatlan földi lét.
József Attila!
te add nekem a reményt,
mert nélküle
romlott a napvilág,
a vér eves,
bár a fogad vicsorog,
bár a nyakad csikorog,
bólints, hogy érdemes,
cáfold meg halálos logikád,
te glóriás,
te kíntól bélyeges!
Képzeletemre bízzál édes munkát,
mert immár úgy szorgoskodik,
hogy a sarkamtól torkomig
forraszt rám forró hamubundát,
rádióaktív iszonyt –
félek, hogy minden rejtelmet kibont
s végül már semmi se fáj.
Hogy el ne jussak soha ama síkra:
elém te állj.
Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív,
szép szóval a száj!

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.29 0 0 183

-

Itthon vagyok


Csípős szélben jöttem,
bolond idő volt,
a Somló-hegy ködben
hóval villogott.

Zúgott szálas erdő
ibolyák fölött,
vadvizekben felhő,
bibic fürödött.

Lenyargaltunk gyorsan
domboldalakon,
átdobogtunk lassan
deszka-hidakon.

Állt a láthatárra
kék csákós torony,
kertünk alatt nyárfa
nyújtózott nagyon.

Láttam a ház vedlett
mész-pikkelyeit,
sár-udvara tetszett,
régen jártam itt.

Megláttam anyámat,
kormot seprüzött,
elrepült a bánat
szeles fák fölött.

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 182

 

Téli látomás


Beteg vagyok, már holnap meghalok,
ellöktek engem tüzes angyalok,
terítettek fagyra, veszendőbe,
lélektelen nagy kopár mezőre.

Száll egy madár, szénfekete kánya,
felémragyog csapkolódó szárnya,
előre rúgja lábát, ideszáll,
körültipegve bátran megcsodál.

Ugye, a szemem szép csecse-becse,
a dögmadárnak tükrös csemege?
Azt várod, hogy élve fölkinálom,
mint cseresznyét fehér porcelánon.

Amíg élek, te légy alázatos,
koromszárnyakkal rám ne sátorozz,
amíg élek, hadd bolyongjon álmom
hazámon és a fekete lányon.

-

.........................

Jóéjszakát!

Előzmény: ikercsillag (181)
ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 181

Majd jössz, ha kedved és időd engedi :)

Nem túl megnyugtató válasz. Az én címem publikus, ha gondolod..

 

Nem Veled akarok csúfolódni :) de ma még ezt gépeltem be.

 

Mára befejezem, szia és jóéjszakát!

 

 

 

bolgár csúfolódó:


A SZÉTREPEDT NADRÁG


Az én nyájam birka, kecske,
   fene, aki bánja,
Új nadrágom szép szűköcske,
   tyű, aki ezt látja!
Leruccanok a faluba,
   fene, aki bánja,
Úgy táncolok, mint a suda,
   tyű, aki ezt látja!
Forgolódok a legények közt,
   fene, aki bánja,
Legények közt, leányok közt,
   tyű, aki ezt látja!
Mindenfelől engem lesnek,
   fene, aki bánja,
Lányok lesnek, kinevetnek,
   tyű, aki ezt látja!
Magamat kell megvizsgálnom,
   fene, aki bánja,
Szétrepedt a szűk nadrágom,
   tyű, aki ezt látja!

Előzmény: Páduai01 (178)
Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 180

-

Balassi Bálint lázbeszéde


Ördög már veletek, ti álszent hivatalok,
hites uraságok csipkegallérban, csuhában,
kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam,
dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitílt.

De ti bejöttök sátorom száján szalag gyanánt,
utatok sötétül Bécsig, hol jó hír a gyászhír.
Hány sértett fenség marka eresztett szemfedőnek,
csipeszes inkviziciónak, ti dogma-dongók!

Dögbanyák, az ágyú nem lök oly mérges tojást
amilyent farotok csöve pököd eleven húsra,
homlokom kínja nektek oszmán nyalánkság, vissza,
ragadjatok Belzebúbra, ki világra kúrt!

Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó
s teknőc-lovasoknak csak hasa-menése gyors -
Ti nem hulltok el, de sorsom kitagadom
innen, mert vétek, hogy egy-hiten veletek éltem.

Csontvázdiák, te, halál, tiéd a rózsás kalap,
kobakodra húzd és ámulj amig én a világot
vetkezem, a májust, bár fülemüleszóval bélelt,
margarét-gombos rétet levetek s zöld mezőt.

Delfin-szökésü ló torokig habzó kalász közt
már semmi, az Óceán habzata semmi, a Nap
férfiseb-láza, a mátka-ezüst haskéregü Hold
s töredék aranyaim: csillagok, elszórt semmi.

Lengyel szép Zsuzsánna, citera et cetera,
s kitől fürdő forr fel, a Hölgy és mókusa, semmi,
doboz-tömlöcben gyűrüm, hontalan voltom semmi,
hervadj le földig, te rózsás kalapos halál!

Szent vagyok, költő-vitéz, akit sebein át
gyalázott, piszkolt, gyilkolt az arany Kamarilla
kátránnyá rontva a vért, de a vers Pelikán,
valakihez pirosa áttör időn s ködön.

Ördög már veletek, oltottmész-ruhám dörög,
zsinórzata villám, nem esem hanyatt se orrlag,
angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog:
címere hárfa - hungarus volt, istentelen.

 

-

.......................................................................................

Bocs,..... ilyen a költői nyelvezet  szabad szárnyalása!

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 179

-

Berzsenyi szólítása


Nagy fényü férfi, mármori kő meg vér
tömény csodája, égi hegy-élen állsz,
s már lábadnál a fuvatos hó is
gőböl-gulya, delel hidegében.

Hideg s hatalmas viola ott a csönd,
vele az orkán bús feje címeres:
legyőzted, bölcs, de boldogultál-e?
Ím, a dühök dög-kertje a mennyed!

Te halhatatlan, bírod-e még sivár
sugár-hazád, hol nincs soha változás?
Szemöldöködnek íve vonaglik,
érzem, a könny kitolúl szemedre.

A mába lépj le Dániel úr, dühöngj,
kutasd a kórság rút pete-halmazát,
s mert sárkányként a moly fia hemzseg,
Dániel úr, tusakodj molyokkal!

Sötét sugár üt nászi ruhádon át,
s vitézkötésként látszik a bordacsont,
üszökben látod liliomfádat,
Dániel úr, ma füst, hamu a lakzid.

 

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 178

-

Szia ikercsillag!

 

Köszönöm kedves kérdésed. Jól vagyok.

/ Huuu…, de nem szeretek hazudni./

A további részletek topikidegenek.

 

A jövőre se ígérem a napi jelenlétet. (:

 

 

 A két HRISZTO SZMIRNENSZKI verset, egy ELTE. oldalon,   itt    találtam, valamikor.

 

Honnan kerültek elő?

Nincs róla tudomásom.

-

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 177

César Vallejo


 HOLT IDILL


Mit csinálhat most andesi Ritám, a drága,
aki sás és capuli-rózsa,
most, amikor belefulladok Bizáncba,
s mint gyenge konyak, a vérem is szunnyadozna.


Hol lehet keze, ami bűnbánósan bejárta
vasalóval a jövő fehérét delelés óta,
most, amikor az eső kaszája
kedvemet sarabolja.


Flanellszoknyája mivé lett, nem tudom,
mivé a járása, álma,
májusi cukornád-aromája.


Biztos, az ajtóból nézi, milyen felhő jön,
s vacog a foga: micsoda hideg, Jesszusom!
És vadmadár sír a tetőkön.


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 176

Olav H. Hauge


     AZT AZ ÁLMOT


Azt az álmot hordtam én,
hogy megtörténik a csoda,
hogy a törvény a csoda --
hogy az idő kinyíl,
hogy a szív kinyíl
hogy az ajtó kinyíl
hogy a hegy kinyíl
hogy a forrás kinyíl --
hogy az álom kinyíl,
hogy én egy reggel olyan öbölbe
siklok, amiről nem tudtam soha.

 

/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 175

Olav H. Hauge


EGY TÖRZS KIGYÚLT


Villám-üttön
egy törzs kigyúlt,
az égre vet
vörös kígyót.


Sziporka száll,
dalol a fa,
olvadva vész
a korona.


Majd hold a kő-
gerinc fölött
egy rém-szakállt
ezüstbe köt.


S reggel a lét
pezsgést ha kezd,
esküdni látsz
egy szén-kezet.


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 174

Fajad Jamis

         AKI NEM ALUDT


Aki nem aludt
mert kereste a vékony üveget
álom és valóság éles válaszfalát
az megállt kicsit a kávéház bejáratánál
Minden arc egy álarc fonákja volt
Minden sarokban horkolt egy nő
süllyedve mélyre a tükörbe


Aki nem aludt
Olivia téged látott ahogy vénségtől szürke kezed
ellökni akarta az idővel terhes hajókat
kikötőjéből szemednek hol megjelenni fél a fény
Tele volt a "Le Terminus" ébredezőkkel
becsavarva füstbe álomba hajnalodásba
sárga éjszakák vádorai
lassu teherautók sofőrei
sötét misztikák tiszviselői
ahol a lépcsősor alagutba torkoll


Aki nem aludt
végül tovament újra keresgélt
ökle zsebébe dugva és mindenik léte
      dühöngő kutya-vonítás


A híd alatt reggeli fény ficánkolt mámorosan


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 173

Manuel Machado


  A FOGADÓS LÁNYA


                            "A lány szótalan volt,
                                      s mosolygott elvétve."
                                      Cervantes: Don Quijote


"A lány szótalan volt,
s mosolygott elvétve..."
Isteni csönd, áldott
orcáinak fénye,
mért jelensz meg, mért sütsz
még ma is elmémbe?
     A fogadó árva,
nincs, aki betérne,
Maritornes álmos,
feje hajlik félre.
     Fon a fogadósné,
les ura vendégre...
Szelek tébolyognak
a mezőket tépve.
     ...A lány ül a tűznél
s mintha messze nézne,
gondol álmodozva
lovagi regényre --
fekete szemétől
láthatáron égve
búcsúzik a nappal...
Megbarnulva mélyre
merül el a Mancha
hidegontó éjbe.


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.28 0 0 172

Szia Páduai! Rég "láttalak" :) Jól vagy?

Sok szépet hoztál megint, mindig örülök, ha további írásokat kapcsolsz a témához.

 

Ezt a bolgár (macedón) költőt nem találom a nekem meglévő NL összesben (3 kötetes). Létezhet vajh más néven is?

Előzmény: Páduai01 (163)
Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 171

 

 

 

Segíts, hogy az emberárulók szutykát
erővel győzze a szív,
szép szóval a száj!

 

József Attila! /részlet/

 

             

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Balla Demeter

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 170

 

-

Elhúllt bolondok nyomán


Dehogy merevít meg delelés
még romlatlan madár a májam
gyöngy még bennem az elrendelés
hogy a bolondok útját járjam
amíg a vérem kereke jár
a szél amíg számat csiszolja
lesz a veszett ügynek bolondja
békákkal tüzdelt kalap alatt
lesz a májusért fölkelt beszéd
ha napozik a bírói szék
s négy lába négy szál százszorszépen
s hollók ha babarózsák szemét
kiszedik szólva hogy jómadár
egy se marad étlen se tétlen
ha tüntetve hogy éljen a rák
harsog a köpenyhad fehéren
fölzokog a vers feketében
kidadogja ki van veszélyben
ha naparanyból annyi karát
vész el a fények vesztőhelyén
ha nyög a remény ha a zászló
a veszejtők lábain kapca
vonszolódik titkon a sárig
s tulipánfák tornyát legázló
rühes apokalipszis-kanca
rablónak ha szivárványt sárlik
lesz a veszett ügynek bolondja
világra a gondot kibontja
lesz idő ami sose felejt
mert kéz is lesz hogy írjon röhejt
s kínt az országos panaszkönyvbe -
száll csuklómra csillagok örve
kiszakad a fohász az árva
hogy egy bolond százat csinálna
a száz pedig milliomot

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 169

 

-

Föltámadt piros csizma


Petőfi Sándor születésnapjára

Lélekzendítő asszonylábon
sólyomideg-varrottasan
föltámadt piros csizma kísért
megostorozott délibáb

orra vasának újhold a minta
szögeinek csillagmező
úgy szikrázik egyetemes télben
hogy tébolyog itt legalul
ahol mi fekszünk behavazva
sebzetten, csonkán éktelenül

üres a bölcső, a harctér teljes:
balsors-csinálta babákkal néma

s föltámadt piros csizma a síkon
szívünk dombjának dúvadja már
végzet-igézte agyunkon táncol
sarkantyúzza a dögöket is
mit akar, mit akar, azt akarja
szeresse ez a nagy havú ország
kövesse holt és eleven

föltámadt piros csizma kísért
aki hordja ki az a barna?
könyökölj fel a hóban és látod
nem Júlia a síkon, de más
a Géniusz keresi Sándort, sarka
rúgja a tölgyet, dől róla a dér
s ahol a dárdák és lángok állnak
medvebundás győzők kezében
világos vérrel meging a pohár

föltámadt piros csizma a síkon
eszelős látomás volna csak?

hát nem szebb az ujjászületés
hó-alatti kárhozatunknál?

lélekzem a télben, fohászkodom
föltámadt piros csizma, csak zaklass
te irgalmatlan édes, te fényes
csikorogd széjjel a szívünk havát!

 

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 168

 

-

Medvezsoltár


Füst-menyasszonnyal, könnyel,
hóhéros csönddel, homállyal,
nikotin-teleholddal, hamu-galambok búbjaival
házasítva már és esketve mérgeim küllőire,
férgeim tiszteletére, avatva barlang-lakóvá,
bőjtölő bőrré, csonttá, itt kuksolok éktelenül
teremtés gyalázataként, mert nem ilyen a lét,
lefokozott élet ez, kohol már olyan ideát,
hogy végképp lebontsa magát,
hogy szőr-csuhés rossz farom is
aknára ülne örömmel hattyú-begyü párna helyett,
hát szép piros Nap, gyere hozzám a dér meg a jég
gyarmatain át, gyere el bevérzett szemeim elé,
egyetlen skarlát fenség, nyílt arcú látogató,
aki hozhat hitet, akit fogadok fehér virággal,
beleim liliomával, kiehült lelkem dobjaival,
füleim csengésivel, a fog, a köröm és a kő
konkrét csikorgásával ünnepet kínból csiholva.

Nem ismersz rám és nem ismerek én se magamra,
állkapcsomnál is erősebb hatalom összeszorít,
éremmé verne, irgalmatlan arcmását marná belém,
pengjek holt-ridegen, ha láthatatlan satuja kiköp,
de amíg ráspolya, sav-dörzsölő bársonya rajtam,
végső ihletettségem véremből egy cseppet kivesz,
kigyújtva emeli föl, s e kőszobát kifestő pírban
megteremti őt, aki voltam, akiben kedvem lelem:
nyavalyák ellen mintát, istenkét, mindenhatót,
rokonát földnek, víznek, fű, fa, virág rokonát,
csillagzó csontú, görgeteg izomzatú medvefiút,
fürtöset, sok-fogú nevetőset, fényes ribizke-szeműt,
aki örvend hogy él, aki göcögő szájjal elkap
áprilisi záport s virágportól trüsszög nagy babaként,
aki sárga selyem útját húzza gyanútlanul völgyön, hegyen,
s nem zokog csillagkép-testvéreihez, akik űri
ringlispilen ülnek mindig s kezükben örök nyalóka,
mert világnagy eperfán trónol, tűnődik, ott szüretel
édeni cukrot és vérének izét nem ismeri még,
mert neki intelem s rémlés mind csak üres árnyék,
s csak árnyat öltöztet minden fekete prófécia.

Ó téli szép piros Nap, ölelek most olyan nyarat,
ami nincs, ami mancsom közt leszúrt legenda csak,
rászolgáltam, kellett nagyon ellentétek haragos násza,
üssön torkomba dér, gyönyörömre iszonyú kontra,
kellett egy odvas világban mézre vadásznom, hogy végül
szakítsak epét, hogy méreg legyen minden pillanatom,
fejére bádog-manóknak horpasztó barackot adnom
kellett, hogy ketyegésükben gázoljak harmatom tűntén,
fű helyett beretváikban, kiszitált sivatagon,
kellett az ínség-idő, hogy dühöm gyümölcse beérjen,
kopasz tetőn, isten fején lábnyomommal őszi havat
kihímezni kellett nagyon meddőség szemfödelének,
átok-virágnak hogy kutyái megnyissák oldalamat,
hogy vörös selyem utamat húzzam szimatuk előtt,
puskapor-ábránd előtt vadrózsás hét hegyen túlra,
s mert nem akartam kitömve lenni szalmacsutakkal,
ülni magas polcon papírkoronásan, csikó-zsír
aranya előtt és korai barkák között, hát kellett,
végül is kellett puskákat eltörnöm, puskásokat,
hogy itt lakjanak bennem, belül űzzenek szüntelenül.

Déjjana, déjjana - farsang, farsang,
behallik hozzám üzenete dévaj erőknek,
álarcos nagy dobogásra kinyílnak ablakok, ajtók,
de én bezárom magamat, és minden kísértést
hamuval megjelölök, mert ami csalogat: csalárd,
mese-szín, mese-beszéd - a tengerkék kőlapokon
akik inognak: holdudvarú álom a fejük körül,
önmaguk gyertyái, gyertya-bálos temetőt idéz
fénykörük: a fejlevágható, szív-kiszakítható álom,
bár elosztásra tömény-édességet vagdal a bárd
és átváltoztak a béklyók cukorral-cifra pereccé,
de én nem alszom, az álom kórsága nem glóriám,
déjjana, déjjana, hölgyek, urak és tahók,
csorba a fényesség: medvetánc hiányzik a tapshoz,
déjjana, déjjana, ez a vezényszó nem enyém,
ritmus és rítus ne várj, nem vagyok hímbalerína,
jégvirág-függönyeim nehogy meginogjatok, félek,
csörgőkre ha rágondolok, harangoz bennem a csömör,
és orrkarikát ha csak sejtek, elered az orrom vére -
ó szép piros Nap, ha vashorgokkal áldott mancsom
beléd vághatnám végre hogy elragadj hirtelenül,
gyökerestől kiszakíts innen úsztatva égi fátylak közé:
jó utam az lenne már, mert egyetlen bajtalan út,
egyetlen vértelen út, ha nem éri a láb a földet
s megnémul a száj a földnek, déjjana, déjjana, dé!-

 

-

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 167

 

-

A bomlás üzenete


Üvegesedni villámverte kő gyanánt
nem érdemes, legyél, ha lehet, párna.

Őrülten átnyúlni idegen körökbe, kár,
megtiport körmödet esküre nyújtsd fel: soha.

Pörölni, háborodottan dörögni: soha.
Döngicsélj, a glóriád is lépesméz lesz.

Ideged kibékül, ellentét megédesül,
sündisznó-kínok fészke nem lesz a gyomrod.

Netán, ha titkolt szégyene volnál hazádnak:
epe helyett selyemfátylat okádva fia lehetsz.

 

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 166

-

 

 

 

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 165
-

Az előző vershez, egy Jánosi Zoltán írást ajánlok.

 

  -

-részletek:

  -

„Verseinek társadalomra vonatkozó ítéletalkotásai miatt Nagy László politikailag, közvetlenül természetesen nehezen volt támadható. Részint azért nem, mert a határon túli magyarokéhoz hasonlóan rejtjeles beszéde, mitologizáló-szimbolizáló-metaforizáló alkotói szemléletének háromdimenziós alkata e direkt támadásoktól (az értelmezés áttételességei miatt) többé-kevésbé megvédte. Részben pedig látszólag éppen azokat a fogalmakat, elveket fogalmazta meg a nép: a nemzeti közösség oldaláról, amelyeket – a folyamatos hangoztatás mellett – a kor rendszeresen kiaknázott és lejáratott. Miközben az országot sorvasztó ideológia a maga – Moszkvából marionettként irányított – élcsapatával együtt egy konzerválódó diktatúrát épített és leplezett, Nagy László gondolatait egy lelkiismeretes, a szélesebb közösség valódi érdekeit képviselő baloldali érzékenység is érvényes aktualitásként foghatta fel. Egy átalakítható társadalom új ígéreteként is minősíthette. Talán ezért értelmezhette Nagy László elveit egy távlatosabb baloldal törekvéseihez illeszthetőnek Vitányi Iván is (Rekviem Nagy Lászlóért – magunk miatt), noha Nagy László kísérletei, programja megítélésem szerint egyértelműen a kor leleplezésére és a belekódolt program leváltására irányultak, nem pedig annak javítgatására.”

 

„Nagy László azt az üzenetét fogalmazza meg a hatalom és a leigázottak számára egyaránt, hogy a kiürült jelszavak hirdetőivel szemben a népnek belülről kell érvényt szabnia a demokráciához való elemi jogának.”

 

 

-

A tanulmányt Itt olvashatjátok!
Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 164

-

Puskapor és mákszem


Puskapor közül mákszemet
válogatok megégett ujjal
hamupipőkés kategória
térdeplő haj s delelő fohász

Éneket a zsarnok futásáról
írni kell, írni, hatalmasat
gyalázatát nehogy feledje
nehogy reménye legyen

Dávid hite a mákszemekben
betű-kék vetésben lüktetek
szirom-özön feltör, nem rémíti
szétdurrogó fekete ostor

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 163

 

-

HRISZTO SZMIRNENSZKI
(1898-1923).
Macedón születésű, bolgár költő


A suhanc


Sose kérdeztem, mért vagyok s mért halok.
Én is lettem, mint mindenki más.
S rabul ejtettek engem a hétköznapok
meg a májusi éghasadás.


A tavasz és az ifjúkor szép idején
kinyitottam a két szememet,
hogy az Élet ha jön, a virág meg a fény
özönébõl majd rám is nevet.


De az élet az nem jött - se himnusz, se dal,
se a vállamon almaszirom…
Csak a vas, csak a lánc és az éjszinü fal.
Velem elbánt a csúf hatalom.


Eledelnek az égrõl a démoni szörny
csak a fellegeket szabta elém.
Aranypikkelyü dög volt és hízott a könny-
és a vér-tavak rengetegén.


És én láttam a meggyötört arcokat ott.
Sose sírt igy az ember fia.
S mintha álmodnék, dühvel a szív dobogott,
s vele csörgött a lánc-muzsika.


És én láttam, a véreim válla fölé
aranyborju szökik, magasul,
hogy az emberi szellemet tüske közé
nyomoritsa, gyalázza gazul.


Ez a földi sötétség fagyasztja a vért.
Beleborzongva szóltam nagyot:
Gyere, tûzvész, emészd el a jéghideg éjt,
és ti vas-szavak, zuhogjatok!


Piros lánglakomába kerengjen a föld,
hol a sortûz halált ereget.
Barikádot emelj, a nyomort lesöpörd,
kerekíts zivatart, dühöset!


Sokakért ver azóta e szív hevesen,
és az új hajnalt én is hozom.
Hogy mért szültek engem, én nem kérdezem,
de hogy halnom miért kell, tudom.

-
fordította: Nagy László

-

Páduai01 Creative Commons License 2007.01.28 0 0 162
-

HRISZTO SZMIRNENSZKI


A vörös lovasok


Tündöklõ kor hajnalával, új hitünknek parazsával
jönnek bátor eszkadrónok, jönnek mint a fergeteg.
Mintha szállna vadmadárhad, mintha sasok szállanának,
ellepik a pusztaságot gyilkos fodrú srapnelek.


Ló nyerít, s a nyergelõje vérzõ mellel hull a fûbe.
Õ a gyõztes holtan is és mindörökre az marad.
Büszke ménje messze nyargal, sajgó lángú orrlikakkal,
vágtatása egyre gyorsabb, húzza közös áradat.


Nézd, a tarlott hátu puszta, lósörényekkel beúszva.
Mint a hirtelen vihar, a sok lovas elõreront:
patkó villog, felleget ver, mennyet és port egybekever,
pornak, füstnek fátyolában izzó bronz a horizont.


Földre hajló fûzek árnyán bitang horda áll a vártán.
Sújt a kard, a mell a mellel, mint a hullám, összecsap,
Hull az ellen dús halomba, hull akár a fûzfa lombja -
Néhány perc, és csend van újra, s messze száll a hõs csapat.


Szálljatok csak, szép vitézek, millió szem néz felétek!
Ilyen hõsi lendületben milliónyi szív dobog.
Földünk minden népe felkel, gyönyörûszép lendülettel,
minden öklöt, végsõ harcra hívtatok.


Borzalomtól feketedve égjen a múlt, rogyjon össze.
Dõljenek le vérünk árán égig húzott várfalak.
Vesszenek a vad törvények, s minden ilyen söpredéket
hadd találjon meg az ember összetört kupák alatt!


Szálljatok elõre bátran! Golyók zengõ záporában
járjatok be minden tájat, vörösfényû hírnökök.
Millió szem néz felétek, villámokkal hirdessétek
elnyomottak hatalmát a földek és vizek fölött.


Majd ha lángban és nagy koromban minden régi összeroppan,
és ha majd a legutolsó tégla is a porba hull -
nyergetekbõl szálljatok le, borítsátok csóközönbe
földetek, s a jog s igazság általatok legyen úr!

-
fordította: Nagy László

-

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.27 0 0 161

VIRÁG, VIRÁGOM 


Virág virágom
féreg-bilincsben
fegyencként rimánkodsz


világ aljából
feltörsz virágom
nyújtózva ha rázkódsz


akard s világolsz
térben időben
s himnusz üt ki számon


virág virágom
szirom-sörényes
égi oroszlánom

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.27 0 0 160

ARCOMRÓL MINDEN CSILLAGOT


Arcomról minden csillagot
lesöprök, legyek az ember fia.
Kék-szalag, láng-arany medália,
rongy vagy fekete fogamon.


Méz, marod torkom, mint a rák,
kiköplek, te dalosok gyilkosa.
Nem érdekel a megváltás soha,
míg rám süt: a többi dögöl.


Nehogy elmúljon hit s harag,
kínzókamráid, világ, vállamon.
Erdőtűz harsonázik hátamon,
tengerből szájba ver a só.

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.27 0 0 159

John Masefield

 

               CSAVARGÓ


Tudom is én, mi az, hogy mi s minek?
      Nem izgatott soha.
Nekem a menny: csak ég, egy kék szelet,
      s a föld: az út pora.


Tudom is én, a sok név mire jó,
      felfognom nem lehet.
Nekem az Isten -- egy csillag, bólogó,
      a szeles domb felett.


Nekem az élet -- csavargás, fölkelés,
      a priccsig ballagás.
Nekem a végzet, -- csak szép elföldelés,
      nyugalmas kő, mohás.


Mért élek én e vén világon, ó,
      nem érdekelt soha,
nekem a fő: cigánytűz, fogadó
      s az út, az út pora.


/fordította: Nagy László/

ikercsillag Creative Commons License 2007.01.27 0 0 158

HOLTAK FELKELŐBEN


Márvány az ég alja,
nincs repedés rajta,
az én erős szívem
csak meg ne hasadna!


A csillagok égnek,
ablakon benéznek,
vak szemei vannak
a szelíd reménynek.


A Hold égre lábol,
fellegekbe gázol,
fénye lúgkő, gyilkol
rózsákat orcámról.


Holtak felkelőben,
lengnek lepedősen,
virágról virágra
lépnek vakmerően.


Mindegyik csontvázon
fehérített vászon,
az élőn csak rongy lóg,
bárkivel komázzon.


Ebek mérgelődnek,
porban tépelődnek,
aki bírja, marja,
azt mondják a vének.


Bikák felbömbölnek,
lánccal csörömpölnek,
szabad-e zokogni
egy szegény kölyöknek?


Arcát holdfény marja,
fáj a feje-alja,
holtak fojtanák meg,
ha sírva fakadna.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!