Daiju meglátogatta Baso mestert Kínában. A Mester azt kérdezte: - Mit látsz magad előtt? - Magát a megvilágosodást. - válaszolt Daiju. - Saját kincsesládád van, miért kívül kutatsz? - Hol van az én kincsesládám? - Aki kérdez, az a kincsesláda! - mondta a Mester. Ekkor Daiju megvilágosodott.
A mi anyagias világunkban könnyen úgy tűnhet, hogy a szabadság és a boldogság a pénztől, vagy más külső tényezőktől függ. A Zen pontosan az ellenkezőjét tanítja: Mindent magunkban találunk meg. A belső érték, - a Buddha-természet, - mindig friss, élő, határtalan.
Daiji azt mondta tanítványainak: - Testvérek! Jobb egy lépéssel mélyebbre jutni a Dharmában, mint tíz lépésnyit szétszórni belőle. Többet ér egy arasznyi belső kultúra, mint tíz arasznyiról prédikálni. - Arról prédikálok, amit nem tudok csinálni; Azt csinálom, amiről nem tudok prédikálni. - fűzte hozzá Tozan mester.
Egyetlen jó cselekedet többet ér, mint száz csodálatos szó. Míg Daiji a tett fontosságát hangsúlyozza, Tozan szerint a beszéd is, a tett is fontos, de nem egyenlő mértékben.
"Minden ember legfontosabb és legalapvetőbb aspektusa -- fajra, hitvallásra, ideológiára, politikai blokkra és gazdasági fejlettségre való tekintet nélkül -- a közös emberségük: az a tény, hogy mindenki, legyen bár öreg vagy fiatal, gazdag vagy szegény, képzett vagy iskolázatlan, férfi vagy nő, egyformán emberi lény. Ez a közös emberségünk az, ami igazán számít; ebből fakad közös törekvésünk a boldogságra és a szenvedés elkerülésére, illetve ebből vezethető le a mindannyiunkat megillető alapvető jog e célok megvalósítására."
Élj örömben, szeretetben még a gyűlölködők közt is. Élj örömben, egészségben még a bánatosok közt is. Élj örömben, békében még a nyugtalanok közt is. Élj örömben, birtoklás nélkül, akár a fénylő nagyok. A győztes gyűlöletet vet, mert a vesztesek szenvednek. Engedd el a győzelmet és a verességet, találj rá az örömre.
- Mester, mi a különbség a tanítványaid, és a hétköznapi emberek között?
- A majom nem látja a saját homlokán lévő dudort - felelte a zen-mester, majd válaszképpen fejbe csapta a kérdezőt a botjával. - Te most legalább érzed.
Két szerzetes a folyó partján éppen a tálkáját tisztogatta, amikor észrevettek a vízben egy fuldokló skorpiót. Az egyik szerzetes azonnal kiemelte a vízből és a partra tette. Közben a skorpió megcsípte a kezét. Nem törődött a dologgal, visszament a vízhez, hogy befejezze a mosogatást. A skorpió mászni kezdett, és ismét belepottyant a folyóba. A szerzetes másodszor is kimentette, amit a skorpió egy második csípéssel hálált meg.
- Miért mented ki újra meg újra - kérdezte a szerzetestől a társa -, amikor tudod, hogy meg fog csípni? Egyszerűen ilyen a természete, ezen nem lehet változtatni.
- Azért mentem ki újra meg újra - hangzott a felelet -, mert az én természetemen sem lehet változtatni.
Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk, miért haragudnánk emiatt másokra? Testünk, ez az eszköz, csak rövid ideig áll rendelkezésünkre, erre az életre. Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél, a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.
Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett. Tetteink, szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk. Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak.
Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában. Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle: - Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói? - Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan. - Pontosan ilyenek e városnak a lakói is - válaszolt az öreg. Nem sokkal később, egy másik fiatalember közeledett emberünkhöz és ugyanazt a kérdést tette fel neki: - Most érkeztem erre a vidékre. Milyenek e városnak a lakói? Emberünk, ugyanazzal a kérdéssel válaszolt neki: - Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz? - Jók voltak és együtt érzőek, vendégfogadók és becsületesek. Nagyon sok barátom volt köztük és nehezemre esett elhagyni őket. - Ilyenek ennek a városnak is a lakói, - válaszolt neki az öreg. Egy kereskedő, aki épp inni vitte a tevéit, meghallotta ezt a párbeszédet és miközben a második fiatalember távolodott, odafordulva az öreghez, vádló hangon így szólt hozzá: - Hogy adhatsz két teljesen különböző választ, két személynek a hozzád intézett ugyanolyan kérdésére? - Fiam, mindenki a szívében hordja a saját világát. Az, aki semmi jót nem talált a múltban, itt sem fog semmi jót találni. Ellenben, az, akinek egy másik városban barátai voltak, itt is hűséges és bizalmas barátokat fog találni. Mivelhogy tudod, az emberek nem mások, mint amit mi képesek vagyunk bennük megtalálni.
- Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom - mondta Buddha a tanítványainak. Hallgatói megkérdezték: - Miért ostoba az efféle gondolkodás? - Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!
Az egész univerzumot behálózza az ok-okozat törvénye. Nincs egyetlen dolog, egyetlen esemény sem a belső, sem a külső világban, amelynek ne lenne oka, és minden oknak szükségszerűen ki kell váltania valamilyen hatást.
Az élet legfőbb célja,hogy helyesen éljünk, helyesen gondolkodjunk, helyesen cselekedjünk. A lélek elsorvad, amikor minden figyelmünket a testre összpontosítjuk.
Amikor megszülettél, sírtál, és mindenki körülötted mosolygott. Éld úgy az életed, hogy mikor meghalsz, te legyél az egyetlen, aki mosolyog, és mindenki körülötted sírjon.
- Miért nem mentek oda, ahol nincs se hideg, se meleg? - válaszolta Tozan.
- Van olyan hely?
- Mikor hideg van, legyen benned is hideg, mikor meleg van, legyen benned is meleg. - jegyezte meg a Mester.
ZEN BUDDHISTA KOAN
A meleg és a hideg az élet kényelmetlenségeit, nehézségeit jelentik. Ha valaki nehézségek előtt áll, mit tesz? Elmenekül? Az élet problémái elől gyakran nem lehet elmenekülni. A Zen azt mondja: Legyenek nehézségeid! Ha forróság van, ne kiabálj: Jaj, forróság van, mit csináljak? Ahelyett, hogy panaszkodsz, vagy menekülni próbálsz, légy forró Te is! Bármi történik, ha teljesen azonosulunk vele, győztesek leszünk győzelem nélkül is.
A pokol kapui Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz - a zen mesterhez - és a következő kérdést tette fel neki: - Valóban létezik Paradicsom és Pokol? - Ki vagy te? - kérdezte Hakuin. - Szamuráj vagyok - válaszolta a harcos. - Te? Szamuráj? - kiáltott fel Hakuin. - Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed mint egy koldusé! Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta: - Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa mint a fejed! Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte: - Innen nyílnak a Pokol kapui. E szavakra a katona - megértvén a mester tanítását - visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott. - És innen a Paradicsomé - mondta Hakuin. (Zen történet)
