Keresés

Részletes keresés

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.20 0 0 401

Háát, erre már én is gondoltam...a szerencse nem szegődött mellé, az biztos...

 

Fogalmam sincs, de nyilván a legjobbak közé akar kerülni, hová máshova? :)

Előzmény: giotti (399)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.20 0 0 400

Vasárnap már kezdődik a RG, és új a logó, egész jó.

 

Előzmény: csakMárta (398)
giotti Creative Commons License 2013.05.20 0 0 399

Azon gondolkodom, hogy Delponak elég nehéz karmája van. Valamit nagyon meg kell tanulnia ebben az életében, mert folyamatosan akadályokat gördít elébe a sors.

20 évesen szinte övé volt a világ, Grand Slam tornát nyert, 4. volt a világranglistán, elérhető közelségbe került a világelsőség. Azóta azonban nehezített pályán halad.

Először a csuklsósérülés, amit ráadásul félre is kezeltek, majd a visszatérése óta mindig, amikor jelentősen előre tudna lépni, valami akadály jön közbe. Emlékszem, milyen sokáig toporgott a top 10 mögött, mire be tudott lépni. Azután Tipsarevic ugyanúgy 10 pontokkal vezetett előtte vagy fél évig, mire meg tudta előzni, mint most Berdych. Mindig, amikor úgy tűnik, most javít egy helyet, jön valami sérülés vagy betegség. Kíváncsi lennék, ő mit gondol erről, egyáltalán hisz-e még benne, hogy a legeslegjobbak közé kerülhet.

csakMárta Creative Commons License 2013.05.19 0 0 398

Most érthető, másfél hét nem rövid idő, sőt ha kezelni is kell...

 

Remélem rendbejön a brontosaurusa, próbáltam keresgélni de konkrét magyar leírást nem találtam, a némethez meg most nincs energiám. :)

A pozitívum, hogy több energiát tud fektetni az év második felébe, tavaly akkorra nagyrészt meg volt halva. Az európai fedett szezon kivételével, mert előtte volt ideje kicsit pihenni.

Előzmény: Törölt nick (397)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.18 0 0 397

Ezt az ide-oda utazokot nemteljesen értem nála. M.Carlo után haza, majd vissza, most megint haza, majd vissza.

Előzmény: Catrinaa (396)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.18 0 0 396

http://www.atpworldtour.com/News/Tennis/2013/05/20/Del-Potro-Returns-To-Argentina-For-Rest.aspx

 

Del Potro Returns To Argentina

 

 

Juan Martin del Potro returned to Argentina Friday night on the advice of his doctors as he continues his quest to regain full fitness following a respiratory illness. 

Del Potro, who played this week in Rome but withdrew from the Portugal Open two weeks ago, has suffered a decline in 'physical and respiratory capacity' due to the rest taken to recover from a bronchial spasm, according to his camp. A bronchial spasm is a sudden constriction of the muscles in the walls of the bronchioles.

Del Potro's doctor recommended that he return to Argentina for further medical treatment to speed his recovery. There was no comment on the likelihood of him returning to Europe to compete at Roland Garros, which begins Sunday, 26 May.

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.18 0 0 395

Nocsak...:)

 

@NeilHarmanTimes  

Best wishes to @delpotrojuan on his recovery from a bronchial infection. Truly one of the nice guys of tennis #vamosamigo

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.18 0 0 394

Jól láttam én, hogy a Paire elleni meccsen érnyéka volt önmagának.

 

Ez az edzés még csütörtökön volt:

 

 

Reménykedem azért, hogy gyorsan meggyógyul!

 

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.18 0 0 393

Nem lesz itt semmiféle torna, sőt még a Garros is kétséges:S  Delpi már visszarepült Argentínába, mert rosszabbodott az állapota.:(

 

Nem tudom ugyan, hogy ez a bronchospasmus vagy mi / hörgőgörcs? / mennyire kezelhető, de csak akkor induljon bárhol is, ha teljesen rendbejött. Semmi szükség arra, hogy első vagy második körben kiessen...

 

Juan Martín del Potro Back in Argentina

Argentina's n°1 player, Juan Martín del Potro, returned to Argentina at the request of his physician, Dr. Roberto Peidro, in order to follow an intensive physical recovery program, with the aim to put him back into full shape in the less possible time.

This necessity for the Tandil native is a result of the virus from which he suffered a few weeks ago, which caused a momentary physical capacity deterioration, as well as respiratory issues, and from which he is recovering progressively.

Let's just hope that the recovery has the desired effects and that we will see Delpo in full form in ROLAND-GARROS!

Information: Juan Martin del Potro's communicaitons
Text and translation: Caroline Paquin for BATennisWorld

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 392

Nem egy elvetendő ötlet:) Meglátjuk Delpiéknek mi a szándékuk, de van benne ráció.

Előzmény: Törölt nick (390)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 391

Én azért még várnék egy-két meccset! Kettő nyert meccs, elég rosszul játszó ellenfelekkel...több kell.

Előzmény: Törölt nick (389)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.17 0 0 390

Egy WC Nizzába vagy Düsseldorfba, 1-2-3 meccs, nem a tornát nyerni, hanem úgy pár meccset játszani.

Előzmény: Catrinaa (386)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.17 0 0 389

volt,eddig max. 3-4 gamen keresztül hozta ezt a szintet,mostanra beérett

Előzmény: Catrinaa (387)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 388

Na erről beszélek:

 

Delpo said he will try to improve for RG but its not easy as he hadn't competed for 15 days, mostly in bed rest.

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 387

Tegnap még lett volna két órám további meccsnézésre, de igencsak elment a kedvem.:) Most viszont megnézem a franciát, hogy lesz-e olyan jó, mint Delpo ellen?!

 

Fotók:

 

 

 

 

Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 386

Ebben igazad van. De nem vettük figyelembe azt, hogy, mint nyilatkozta is, két hétig az ágyat nyomta és onnan kiugorva nem várható szuper eredmény.

Tegnap fizikálisan sehol sem volt, lábbal nem ért oda, lassú volt és nehézkes...

A salakszezon mint olyan, megy a levesbe:(  A Garroson nem várok semmi jót. Ilyen kevés meccsel esélye sincs...

Előzmény: Törölt nick (384)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.17 0 0 385

Hát nem nagy vigasz:)  A pápai hacacáré nem oszt nem szoroz, mivel vallásos így inkább lélekben erősíti...tegnap sem a lelkével volt a gond.

Előzmény: Törölt nick (383)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 384

Elődöntő a kezében volt, olyan fasza ága lett és semmi sem indokolta, hogy Paire elkapja, a semmiből jött.

 

Paire, Granollers, Chardy közül egy elődöntőzik.

Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 383

Vígasztaljon, hogy az életben ilyen szarul még egyszer nem fog játszani....

A pápai látogatás helyett, inkább lazítania kellett volna. :)

Előzmény: Catrinaa (382)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.16 0 0 382

Tény, hogy a francia jól játszott és megérdemelte. De, nagyon elegem van abból, hogy akiket simán vernie kellene, Kamkék, Nieminenek, meg ez a francia, életük meccsét játszva nyernek és nyernek a mondjuk ki, nagyon szarul játszó Delpo ellen.:((

Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 381

így elkúrni

Előzmény: Törölt nick (380)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 380

nem hiszem el,Juan végre meghúzza a tenyerest,nyögmintállat,erre Paire behúzza fonákkal,na akkor Tb.

Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 379

ja és az előbb is guggolgatott,próbál nem túl látványosan nyújtani:(

Előzmény: Catrinaa (378)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.16 0 0 378

Paire elég sok meccsét láttam mostanában, azokon a vakvilágba csapkodta a labdákat, de most persze mindent beüt...

 

Azok a fekete tapaszok Delpo derekán, sem túl biztatóak:(

Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 377

Delpi csinálhatna már valamit,Pairnek nem is jönnek az első adogatások

Előzmény: Törölt nick (375)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.16 0 0 376

Legyen, bár nem sok jel mutat arra.

Paire általában elfárad fejben, de most olyan gyorsan haladnak, hogy ideje sem lesz rá.

Előzmény: Törölt nick (375)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 375

most brékelni fog

Előzmény: Catrinaa (374)
Catrinaa Creative Commons License 2013.05.16 0 0 374

Úgy látod, hogy nyugodt? Inkább valami fásultságot látok. És kurva rozsdás...

Előzmény: Törölt nick (373)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 373

Delpi nyugodt,a döntő szett meglesz,ott meg Ő az esélyesebb

Előzmény: Catrinaa (371)
Törölt nick Creative Commons License 2013.05.16 0 0 372

de mindig volt megzuhanása adogatójátékában és onnan össze is szokott omlani,de most nagyon keni az adogatást

Előzmény: csakMárta (369)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!