Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

aulack Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21748

Persze előfordulhat gyári tárcsával is olyan körülmény, hogy vetemedik. De amikor sorozatos szívás után már mindent elkövettem, hogy leírások szerint megfelelő bejáratással, összekoptatással vigyázva próbáljam megóvni és így is szar lett, az már idegesítő. Az azért érdekes, hogy gondolom kollégádnak sem rázott a gyárban szerelt csak a csere utáni.

Előzmény: Stetten (21743)
dexterh Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21747

Ablaktörlő témája:

 

Bosch Aerotwin nálam 2 évet (kb. 40.000 km) bírt csíkozás nélkül. Ebből a két adatból szerintem a 2 év nem olyan rossz.  A 40.000 km önmagában gáz lenne (valaki ennyit megy fél év alatt), de számolni kell azzal is, hogy ez alatt 2 telet kibírt a lapát, ami már változtat a képleten. A jeges trutyi az, ami szerintem megöli a gumit (meg nyilván a síkosság-mentesítő homokszemek sem tesznek jót neki). 

 

A Bosch addig, amíg fel nem adata, tökéletesen törölt, így újra ugyanilyet vettem. Kíváncsi vagyok rá, hogy ez is kibír-e 2 évet. 

skt15 Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21746

OFF-os autómmal jártam én is így gyári tárcsával. (gyárilag alulméretezett fék gyepálva)

Tettem is rá utángyártottat. (Bosch)

Még szarabb lett.

Majd újra meg kellett vennem a gyárit és vigyázni rá, hogy ne secperc alatt tegyem tönkre.

Előzmény: Stetten (21743)
saválló Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21745

"Felrakhatsz egy vadi új Bosch lapátot, és egy év múlva akkor is eldobós ha egy évet állt az autó."

 

Azért ezt én egy kicsit erős túlzásnak tartom, de te hihetsz benne szíved joga.

 

Offos Passatomon évekig Bosch Aero Twin lapátokat használtam amelyek az én éves futásteljesítményem mellett ( ca. 40-50 ezer km) 1 évig bírták csíkozás mentesen.

 

Ha vki azt akarja nekem bemagyarázni, hogy ha ugyanez az autó csak mondjuk 10 ezret futott volna akkor is tönkremegy a lapát 1 év alatt, akkor én azt nehezen hinném el.

 

Mert akármilyen márkáról is legyen szó, de általában mindennek az élettartamát a használat mértéke határozza meg, amit nem használnak az ugyan miért is "kopna"?

Előzmény: Stetten (21742)
skt15 Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21744

A gyári emblémás fékemen meg pl. ATE felirat van, úgyhogy nagy újdonságot nem mondtál. :-)

Előzmény: Stetten (21741)
Stetten Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21743

Egy kollégámnak a gyárival is volt ilyen tapasztalata. 3000 km után elvetemedett és ütött a tárcsa. Márkaszerviz szerelte be. Természetesen nem voltak hajlandók gariban cserélni.

 

 

Előzmény: aulack (21733)
Stetten Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21742

Ez is, mint minden km függő mert nem mindegy, hogy 1 évben 5 ezret mész az  autóval vagy akár 50 ezret.

 

Ha az első eset áll fent akkor "ezer" évig jól fog törölni az ablaktörlő lapát, de ha a 10x-esét futja az autó évente akkor az már nem fog "örökké" jól törölni.

 

Ez sok alkatrész esetében igaz, de az ablaktörlölapát esetében nem.

 

Felrakhatsz egy vadi új Bosch lapátot, és egy év múlva akkor is eldobós ha egy évet állt az autó. A Bosch szándékosan nem tesz UV stabilizátort a gumikeverékbe, ezért megy tönkre hamar. Kap egy kis napsugárzást és megkeményedik a gumi. Onnantól vége.  Az egyik volt fönököm a Bosch-nál volt korábban (ablaktörlögyártás) és töle tudom.

Előzmény: saválló (21736)
Stetten Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21741

Kukkantsd meg a gyári lapátodat, fogsz rajta egy pici SWF feliratot találni. ;-)

 

Én egyébkén nem cserélek lapátot csak ablaktörlö gumit. Valami 6€-ba kerül szállítással együtt a gyári SWF gumi. Az A8-on közel két éve van fent, és nagyon szépen töröl.

Előzmény: skt15 (21732)
a8lang Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21740

D3-nál ATE szettet vettem, pont ugyanúgy fog mint a gyári, 95ezernél volt cserélve összes tárcsa meg betét ATE-ra előtte gyári volt. Semmivel sem rosszabb, 180-200-al mentem vele mindig pályán és pont annyira semmit nem ér a 3-4. komolyabb fékezés után mint a gyári bádog fék.

Kerámiához nyilván gyári betétet veszek ha egyáltalán elkopik nálam, 27e km van benne de elég újszerű még a betét, lehet elmegy tényleg 100e km-t a betét. Tárcsa meg sosem lesz cserés legalábbis nálam biztos nem.

Előzmény: skt15 (21718)
a8lang Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21739

Ilyen nekem is van most lag2-re vettem unix-os aero lapátokat, szépen töröl egyébként de a jobbos lapát jobb szélén alul kihagy 2-3cm széles sávot kb 10cm magasan alul annyira íves az üveg, persze a régi is pont így törölt. 3e ft volt, nyilván nem fogok a 15éves lomra gyári lapátokat venni.

Előzmény: skt15 (21725)
a8lang Creative Commons License 2016.06.03 0 0 21738

Ezt alá tudom támasztani. D3-on gyári swf nagyon sokáig jól törölt, utána is azt vettem, hosszú évekig jó volt, 9év alatt összesen 2x vettem rá lapátot.

D4-en gyárilag bosch van, 1,5éves korában kb20e km-nél már szarul törölt, cseréltem ugyanilyen bosch-ra, csak nem gyári audi cikkszámos, egyébként mindenben pontosan ugyan olyan mint a gyári. Minden felirat pont ott van pont ugyanolyan minden kis részlet rajta.

Előzmény: Stetten (21721)
skt15 Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21737

Így van!

Én 200000km-ig még egyetlen gyári törlőt sem cseréltem.

Előzmény: saválló (21736)
saválló Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21736

Ez is, mint minden km függő mert nem mindegy, hogy 1 évben 5 ezret mész az  autóval vagy akár 50 ezret.

 

Ha az első eset áll fent akkor "ezer" évig jól fog törölni az ablaktörlő lapát, de ha a 10x-esét futja az autó évente akkor az már nem fog "örökké" jól törölni.

 

Én is SWF-et használok, 2.5 év alatt (100 ezer km ) a második garnitúra van most fent.

Előzmény: Misikee07 (21735)
Misikee07 Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21735

3adik nyaramat kezdem az SWF ablaktörlőlapátokkal. Még mindig szépen töröl. Bosch aerotwin nálam sem vált be.

Előzmény: TIGER-RS6 (21731)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21734

gyarim meg nem volt igy nem tudom de ugyan ezt fogok venni az tuti :)

Előzmény: skt15 (21732)
aulack Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21733

Bocsánat, hogy beleszólok a társalgásba de mica-r-nak teljesen igaza van. Korábban már én is leírtam tapasztalataimat ATE nem gyári tárcsákkal kapcsolatban. Gyári emblémás ate tárcsámat cseréltem ate tárcsára. Kétszer cserélték gariba. Jelenleg ate power disc van fent, ez is egy kalap sz... Egyébként akkor nekem is azt mondta a boltosom, hogy BMW-re már rég nem rendel féktárcsát csak ha a vevő ragaszkodik hozzá. De ezek után az audit is meggondolja.

Előzmény: mica-r (21707)
skt15 Creative Commons License 2016.06.02 0 0 21732

Ezekszerint közel olyan jó, mint a gyári...

Előzmény: TIGER-RS6 (21731)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21731

Az a SWF nagyon komoly...most lesz 3 eve hogy nalam az auto de meg mindig azok a lapatok vannak rajta....igaz mar kicsit csikoz de ki tudja hany evesek

Előzmény: Stetten (21721)
mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21730

Autók milliói futnak nem gyári fékkel. Ez rendben van, egy részükkel nincs is baj. Viszont van ezen belül egy  réteg, aki az adott termék képességeinek 20%-át használja ki. Ők nem fognak soha panaszkodni a legolcsóbb fékutánzatra sem.

Előzmény: Stetten (21720)
mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21729

Bocs az első két sor idézet volt, nem tettem idézőjelbe

Előzmény: mica-r (21728)
mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21728

minden BMW szerelő gyári féket vásárol a nagyobb modellekre, nem véletlenül.

Mindenki azt javasolja amit ö árul.

 

Hát ez nem az állításomra válasz, de mindegy. A BMW szerelők nem árulják a gyári fékalkatrészt, hanem szerelik (valamivel kisebb haszonnal, mint az utángyártottat) és nem szeretnek ingyen garanciát intézni, stb. Ez sok ember sok éves tapasztalata, lehet hogy nem így van elméletben, de az nem sokat ér a valóságban. 

Textarra visszatérve az itthoni nagykereskedőtől vásárolt féktárcsák az utóbbi időben rosszabbak, vetemednek rendszeresen. Eleinte magamban keresteem a hibát, aztán több helyről visszahallottam, úgyhogy hiszek a szememnek-fülemnek.  Valamit kitalálhattak volna betét nyikorgás ellen, a cégnél, évek óta probléma. Azt hittem itthon valamit variálnak vele, de egy-két külföldi Textaros autón is tapasztaltam. Gyári fékekkel még nem volt ilyen gondom.

Kettőstömegűben szerintem pár autónál a LuK is beszállító. 

Apropó lendkerék: ma vidám délelőttöt csinált nekem a Bárdi/Unix/stb. Mercedeshez lendkerék óriási kedvezménnyel kb 140 ezer, gyári kisebb kedvezménnyel 85 ezer!

Előzmény: Stetten (21719)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21727

Nem azt mondtam, hogy rossz, hanem hogy nem olyan jó.

(többé-kevésbé kompromisszumos)

Előzmény: Stetten (21726)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21726

Egy kicsit értelmezhetetlen amit írsz.

 

Mármint azt nem tudod értelmezni hogy autók millióinál nem okoz gondot a márkafelirat hiánya, nálad meg minden rossz amin nincs márkafelirat?

Előzmény: skt15 (21722)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21725

Még egy példa, aztán befejezem:

OFF autó hátsó ablaktörlő lapát:

Tök ugyanolyan hosszú, rávaló utángyártott (Valeo talán, vagy Champion) törlő felül elhagyott 3-4 centit (kicsit íves a hátsó ablak).

Megvettem a gyárit, azóta hibátlan.

 

Sajnos nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsó-bb cuccot vegyek....

Előzmény: skt15 (21724)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21724

A legutóbb még egy szar porvédővel is beszoptam, csak mert spórolni akartam kb. 20%-ot.

 

Előzmény: skt15 (21723)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21723

50+ autó és 1,5+ millió km után nem vagyok hajlandó már egy fillért sem adni nem gyári emblémás alkatrészért.

 

Meguntam...

Előzmény: Stetten (21721)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21722

Egy kicsit értelmezhetetlen amit írsz.

 

Ez nem probléma kérdése...

Előzmény: Stetten (21720)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21721

Még ablaktörlő lapátot is kizárólag gyárit vagyok hajlandó megvenni, mert meguntam a kísérletezést..

Kisérletezz egyet az SWF lapátokkal, aztán írdd le mit tapasztaltál. ;-) A Bosch pl magasan szar minöség.

Előzmény: skt15 (21717)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21720

Ez azért elég fura, nem? :-)

 

Autók milliói futnak gyári márkafelirat és logo nélküli fékekkel. Probléma nélkül.

Előzmény: skt15 (21718)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21719

Én egyelöre a fékekröl beszéltem.

 

Az ár nem sok mindent mond el. Jót is lehet megfizethetö áron venni, és szart is drágán. Lengéscsillpítóban a TRW nem gyári beszállíto (legalábbis pár éve nem volt az). Fékben is csak másodlagos /tartalék/ beszállító. Nyilván ennek oka van, és ez látszik az árban is.

 

minden BMW szerelő gyári féket vásárol a nagyobb modellekre, nem véletlenül.

Mindenki azt javasolja amit ö árul. Ez elég egyértelmü. :-) Sokan csak azért javasolnak emblémás cuccot mert a gyári az biztos jó. Ez igaz is. De ez nem azt jelenti hogy a gyári beszállító terméke szarabb lenne. Érdekes lenne egy anyagvizsgálat az emblémás és a nem emblémás tárcsárol. Gyanitom hogy Textar esetében nem lenne különbség.

 

Kettöstömegüben a Sachs a gyári beszállitó. Ott ugyan úgy vehetsz emblémás gyárit vagy vehetsz olcsóbban Sachs-ot.

A LUK Magyarországon készül, a minöségéhez még nem volt szerencsém.

Előzmény: mica-r (21715)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21718

"Nekem még sosem volt pechem Textar vagy ATE cuccal. Meg TRW-vel sem."

 

Nekem mindegyikkel. Továbbá Bosch és Brembo-val is...

Csak gyári...

Előzmény: Stetten (21714)
skt15 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21717

Érdekes módon nekem mindig volt különbség és markánsan a gyáriak jöttek be a legjobban.

Jópár éve már nem hiszek semmi másban, csak a gyári emblémás alkatrészekben.

 

Még ablaktörlő lapátot is kizárólag gyárit vagyok hajlandó megvenni, mert meguntam a kísérletezést..

Előzmény: Stetten (21705)
saválló Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21716

Ma szereldében volt az autó, ca. 2 hete vettem észre vagyis hallottam, hogy  indítás után kisvártatva előjött egy vmi forgó alkatrész (vezetőgörgő) hangja....szemben állva az autóval a jobb oldalról, de behatárolni nem lehetett pontosan.

 

Halgatóztunk a szerelőmmel többször is, vmi vezetőgörgőre tippelt, mint a rendellenes hang forrása.

 

Ma reggel leadtam az autót, aztán délután készen lett.

Kicserélt 3 db vezetőgörgőt + 1 db feszítőgörgőt, és ha már szét volt bontva az eleje akkor már az ékszíjat is (Contitech), anyag vmi 75 ropi volt + 15 ezer munkadíj, így össz. 90 ezret fizettem az akcióért.

 

Így le van a gond, eddig még úgysem voltak cserélve, a feszítőgörgővel, vezetőgörgőkkel, és az ékszíj is ca. 80 ezer km óta van fent.

mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21715

ATE TRW szinten még hiszem amit állítasz :)

Mondjuk mostanában láttam TRW lengéscsillapítót másodpiacon. Egy Sachs árának kevesebb mint feléért. Azt már nem hiszem el:)

Más példa: minden BMW szerelő gyári féket vásárol a nagyobb modellekre, nem véletlenül. Kettőstömegű lendkeréknél a LuK lassan használhatatlan kategória.

Stb...

Előzmény: Stetten (21714)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21714

Nekem még sosem volt pechem Textar vagy ATE cuccal. Meg TRW-vel sem.

 

Egészen biztosan más követelmények vannak utángyártott alkatrésznél. 

Ez tévhit. Benne dolgoztam, hihetsz nekem. ;-)

Előzmény: mica-r (21712)
rage. Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21713

Mostanában olyan mintha keményebbnek érezném a kormányomat. Egy A4 b7-ről van szó. Lehet olyan,hogy romlik a rásegítés?HA igen akkor mitől?

Nem látok olajfolyást sehol. A szíjj sem csúszik hallhatóan.

mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21712

Nem vagyok alkatrészgyártó, nem látok bele a részletekbe. 

Egészen biztosan más követelmények vannak utángyártott alkatrésznél. 

Az is lehet, hogy mindenkinek pechje van az utángyártottal és a gyárival meg szerencséje...

:-)

Előzmény: Stetten (21711)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21711

 

Természetesen nem csak egyfajta anyagminöseggel dolgozik a gyár. Egy bizonyos tipushoz gyártott egy adott méretnél azonos az anyagminöség. Mondjuk a 288x25mm-es tárcsa ugyan abból az anyagból készül gyári emblémával és saját márkában. A 320-as tárcsát más igénybevételre tervezték mint a 288-asat, ehhez másfajta ötvözet is tartozik.

Előzmény: mica-r (21710)
mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21710

Nem értek az anyag szerkezetéhez, de nem egy minőség van.

Pl nem volt még BMw-d nagyobb fékkel....

Előzmény: Stetten (21709)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21709

Ugye nem hiszed hogy a Textar másfajta ötvözettel készíti az emblémés tárcsát mint a saját márkás cuccot? Ugyan ez vonatkozik a betétre is, és az összes gyári beszállítóra.

 

Nem komplikálják ám ök ezt annyira túl.

Előzmény: mica-r (21707)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21708

Hütött féktárcsát hivatalosan tilos felszabályozni. Igazából csak viszonylag új tárcsák vetemedésénél van értelme.

 

Eleve ott a gond hogy oldalanként 1 mm a kopáshatár, ez alatt cserés a tárcsa. Tehát ha van 1 mm válla, akkor tárcsacsere.

Előzmény: r314 (21700)
mica-r Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21707

Nem szokott azonos minőség lenni a gyári  első beszerelésű és az utángyártott alkatrész!  

Előzmény: Stetten (21705)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21706

Szerintem ezzel még ne foglalkozz. Most cseréltem egy kollégamnak betéteket, Kb 1mm volt a betétvastagság. 2mm-ig nyugodtan lemehetsz. Aztán meg vegyél egy Textar vagy ATE szettet és további jó utat.

Előzmény: r314 (21690)
Stetten Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21705

Szerintem felesleges a gyári embléma?. A magasabb áron kívül semmivel nem tud többet mint a gyári beszállító saját márkás terméke.

 

A legtöbbször a Textar és az ATE a beszállító, de láttam már gyári emblémás TRW fékbetétet is.

Előzmény: skt15 (21696)
saválló Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21704

"A tárcsákat mikor kell felszabályozni? Pici válla van."

 

Csupán kíváncsiságból érdekelne a dolog, hogy érdemes-e egyáltalán a féktárcsákat felszabályoztatni, kell-e egyáltalán vagy csak meg várrni még annyira elkopik, hogy már nagyon vállas, és akkor jöhet csere?

 

Ahogy írtam az én első betéteim vékonyabbak voltak az autó váárlásakor, mint ami a képeden látszik, én azokkal még 95 ezret futottam, de akkor már a tárcsa is nagyon vállas volt így minden ki lett cserélve.

 

A tárcsák még gyáriak voltak 276 ezret bírtak, a betétek 155 ezret.

Előzmény: r314 (21700)
opelvectra1.8igl Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21703

Sziasztok!

 

98-as A6 C5 1.9 TDi autómat szeretném kicsit megültetni mert gyári magassággal és 18as kerekekkel kicsit szekér kiállása van. Amit nem tudok eldönteni hogy fix magasságú futóművet vegyek vagy állíthatót? Kinek mik a tapasztalatai? A fix magasságtól azért félek mert ugyanazt a futóművet ajánlják 4 illetve 6 hengeres A6-okhoz is pedig szerintem egy V6-al az autó eleje sokkal lejjebb kerül mint esetemben egy 1.9 TDi vel. Ezért szemezgetek inkább az állíthatóval csak nem tudom hogy ezeket mennyire tolerálják pl műszakin. Akinek vannak tapasztalatai ilyen téren légyszi segítsen. Előre is köszi

Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21702

A tárcsákat -ha még nincs szűzhártyára kopva- érdemes a betétcsere alkalmával esztergapadon ellenőrizni, és szükség szerint felszabályozni.

Az enyém kijött -oldalanként- 0,2-0,3 mm leesztergálásával tisztára. Megjegyzem, ezt nem szabad akárkire bízni.

 

Motorostalálkozókra -ha időm engedi- én is el szoktam járni.

Előzmény: r314 (21700)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21701

en megyek

Előzmény: r314 (21700)
r314 Creative Commons License 2016.06.01 0 0 21700

Én raktam már Mintexet a régi kocsimba is, de ennél a másik kollega javaslatával egyetértve inkább gyárit teszek, a fékkel jobb nem játszani. Lehet épp azon múlik, hogy összecsukom pl. az elejét vagy rövidebb fékúttal megállok. A tárcsákat mikor kell felszabályozni? Pici válla van.

 

Júliusban lesz Agárdon valamilyen négykarikás találkozó. Készül valaki? Gondoltam rá, hogy elnézek, eddig csak mocitalikon voltam.

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21698)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21699

Sziasztok!

 

Ha valakinek szüksége van rá, A6 C5 B4 1997-2004 sedan jobb hátsó ajtó fekete színű kompletten, csak a kárpit nincs meg, fekete fóliás üveggel jelképes összegért vihető, plusz ha kell valakinek ugyanehhez bal első sarkán sérült fekete motortető, ráccsal ajándékba vihető!

Üdv!

 

Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21698

A gumihang jórészt mintázatfüggő, illetve a gumikeverék anyaga is befolyásolja szerintem.

 

A fékbetétre visszatérve, én most az általam soha nem hallott nevű MINTEX betéteket tettem bele, eddig jó :) Pár ezer km-t mentem még vele.

Előzmény: r314 (21694)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21697

Bontsd ki a fékbetéteket és nézd meg a belsőket, azon vannak az érzékelők, mert az ugye jobban is kopik. Nekem is a külsőket simán vissza lehetne tenni, de garnitúrában kicseréltem és a tárcsákat felszabályoztam.

Előzmény: r314 (21690)
skt15 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21696

Gyári emblémást

Előzmény: r314 (21688)
saválló Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21695

Én ennél kevesebb betétvastagsággal mentem még 100 ezret.

Előzmény: r314 (21690)
r314 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21694

én tavaly tettem rá új Pirelli PZero-t, de olyan hangja van, mint a Lada Nivanak. :-/ A téli nincs ilyen hangos.

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21685)
r314 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21693
Előzmény: r314 (21692)
r314 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21692
Előzmény: TjetsLAG (21691)
TjetsLAG Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21691

Sziasztok!

 

Segítségetek kérém egy alkatrész keresésben. Igaz, hogy nem ez a tipus, de megpróbálom itt is :)

Most vettünk egy A4 B6, 1.6-os Audit. Sajnos esztétikailag van egy kis hibája és ezen szeretnék javítani. A hátsó hamutartó teljesen el van törve. nincs véletlen valakinek elfekvöben, vagy ismerösnél ilyen alkatrész?? 8E0 857 961----ezt az alkatrészszámot találtam hozzá!

 

Segítségetek elöre is köszönöm

 

Szép napot mindenkinek!

r314 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21690

De most nézem amúgy van még vagy 5-8 milli rajtuk, legalábbis a külsőkön, a belsőket nem látom.

drravic Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21689

Sziasztok !

 

A6 c6 4f2  3.0 quattro  diesel autóról beszélünk.

Ma reggel  konstatáltam,hogy nem működik a  bluetooth. Eddig hibátlanul ment - iphonnal használom.

MMI reset  megvolt,akkumulátor  sarut is levettem. Visszatettem. Semmi. Gyári beállítások /factory  reset/  kontrollja  erdménytelen.

Másik telefont sőt harmadikat is kipróbáltam,azzal sem megy.A telefonok jók.

 

Kérdésem: külön modul vagy valamivel egyben van a feltehetően hibás egység,ill. találkoztatok-e hasonló problémával ?

Logikusan  Audi szervíz - hibakeresés és csere lesz a megoldás.Csak nem tudom mit kell cserélni !

köszönöm Kiss Csaba

r314 Creative Commons License 2016.05.31 0 0 21688

Sziasztok! 

Milyen fékbetéteket javasoltok? Kivillant az A7-en. Gondolom messzire már nem kéne menni vele. Köszi.

Szkálywóker Alajos Creative Commons License 2016.05.30 0 0 21687
Hahó!
Valakinek nincs infója, vagy leírása, hogy az elektromos tetőnek mely pontjait kell megkenni és mivel? Ahol láttam csúszó felületeket, megfújtam wd40- el, de így is nyöszögve zár kicsit, főleg a végén.
szg307 Creative Commons License 2016.05.30 0 0 21686

Én egy ideje már Eneos Sustina-t használok.

Úgy tűnik, hogy halkabb vele a motor, és talán egy kicsivel kevesebbet is eszik mint azelőtt a Castrol-al.

Azonban nem gondolom, hogy a két gyártó prémium olajai közt nagy különbségek lennének...

Előzmény: Törölt nick (21681)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21685

Nekem már lement 4 mm alá, nem sok van neki hátra. Lehet ha lesz egy kis időm és ihletem, le is cserélem őket. Eléggé zajosak ebben a melegben. A nyári gumim is hangos, de az a mintája miatt.

Előzmény: saválló (21683)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21684

Az Eneost nem ismerem. Ezt amit én használok, jónak tartom, nálam ez van az autóban, motorban.

Előzmény: Törölt nick (21681)
saválló Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21683

Megint mértem a téliek profilmélységét elől 5-5.3mm, hátul 6.3 mm-esek a gumik.

 

Ezek sosem kopnak el...., télre szerintem már ezek kevesek lesznek inkább újakat vennék.

 

Addig meg koptatnám őket, de nem kopnak.

 

Ilyen "probléma" a nyári Michelin Pilot Sport 3-nál nem fordul elő, azok kopnak hamar kérés nélkül is.

 

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21680)
a8lang Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21682

Én mindig it veszem a helyi boltban a castrolt meg minden más olajat is.

Régebben kintről hozták németből, de már az itthoni képviselettől veszik, hologrammos matricás már rég.

9e ft a 4L-es 5w30 edge titanium fst (LL), nem sok, most a hummerbe is ezt raktam hogy egyforma olaj legyn a két autóba.

Előzmény: saválló (21679)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21681

Ismerős szerelő Eneost használ, arra se volt még panasz. Q7-be gyári ment, most a BMW-be is, de lehet a következőnél teszek egy próbát, jókat hallani róla.

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21678)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21680

Én járok. A kopásjelzőig, nem sok kell már, még vagy 5000 km. Télire ezt már úgy sem tenném fel.

Előzmény: saválló (21679)
saválló Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21679

Az én beszerzési forrásom megáll a házam előtt, és kiveszi a csomagtartójából az általam megrendelt 2 x 4 liter Castrol 5W-30-as hologrammos kanna olajat.

Tudom ez itt bűnnek számít, de eddig az A6-osnál 102 ezer km óta műkszik, igaz ugyanez jó néhány 100 ezer km-en keresztül az előző offosnál is működött, és azelőtt is....

 

Más, 29-30 fok van errefelé a gumimon meg ott virít a SnowMaster felirat...már lassan restellem...még a téliekkel járok, 5mm fölötti profillal.

 

A nyárik várnak bevetésre felnire szerelve...

Jár még vki téli gumikkal, és ha igen még meddig ?

Előzmény: Stetten (21676)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21678

Nézd, én is a xado.hu-ról vagyok okos, onnan választottam olajat és adalékot. Nekem hál' Istennek nagyon bevált. Amit nálunk forgalmaznak azt Hollandiában gyártják, eredetileg orosz fejlesztés. A szerelőm is (aki téged ismer elmondása szerint) ilyet használ az autójában.

Előzmény: mica-r (21677)
mica-r Creative Commons License 2016.05.29 0 0 21677

Tudsz valamit a XADO eredetéről? Nekem ajánlgatták, de nem használom. Nem tudom "miből van".

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21673)
Stetten Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21676

Nem kell márkaboltból vásárolni, elég a hivatalos forgalmazó is. Lényeg hogy ne csomagtartóból meg a pult alol kerüljön elö a cucc.

Előzmény: saválló (21675)
saválló Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21675

Nekem eddig biztosan "szerencsém" volt bőven 500 ezer km fölött futottam az autóimmal sosem Castrol márkaboltból vásárolt Castrol olajokkal.

 

Ez olyan, mint a "csoda/prémium" üzemanyag, még sosem tankoltam csodaüzemanyagot, ott tankolok ahol éppen jólesik, vki esküszik ezekre én erre sem, és a lényeg eddig a ezek hiánya miatt nem volt problémám, ahogy a nem márkaboltból vásárolt Castrol olajjal sem, de akár még velem is megeshet.

Előzmény: Stetten (21670)
Stetten Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21674

(néhány évvel -és néhány hasonlóan elégedetlen tulajjal- később befejezte a praktizálást, azóta sem folytat(hat)ja)

 

 

Erröl beszéltem amikor azt mondtam nagy a bukás esélye es relatív kicsi a haszon. Ha rábizonyítják és kártérítéseket kell fizetni, nemhogy haszon, de hatalmas anyagi és erkölcsi bukás is a dolog.

 

A rendszelváltós idök már elég messze vannak, azóta ezt már mindenki megértette. ;-)

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21673)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21673

Csak hogy tiszta legyen. Először 1997-ben vettem hamis olajat (TOTAL), majdnem lefeküdt tőle az akkori Passatom motorja. Először nem tudtam mi a gond (irgalmatlanul hangos lett a motor melegen), szerencsére még időben lecseréltem a korábban használt MOL-os olajra, nem történt komolyabb baj, egy flakon SLICK begyógyította. Elballagtam a gyerekhez -maszek autószerelő, saját autósbolttal akkor- és kérdőre vontam. Eredménnyel. :) (néhány évvel -és néhány hasonlóan elégedetlen tulajjal- később befejezte a praktizálást, azóta sem folytat(hat)ja)

 

Következő eset, 2012-ben autósbolt, akciós Castrol (a GTX3 15W-40-es időszaktól használtam a Castrolt az egyik audimban), vettem -a GTX3-at már korábban leváltó- Magnatec 10W-40-et. Ezt meg elkezdte enni az autó, illetve feketedett, továbbá hangosabb is lett a motor. Olajcsere, a leeresztett olajat a saját flakonjában vittem vissza a boltba és visszakértem az árát. Először nem akarta visszaadni, mondván, hogy ez bármilyen olaj lehet. A lényeg, hogy volt egy érvem, ami után visszaadta az olcsó Castrol árát, illetve megkérdezte keletkezett-e károm, kell-e fizetnie kártérítést. Nagyvonalú voltam :)

Akkortól használom és tértem át a máig is használt olajra (XADO)

 

Tehát -lehet én vagyok balek- velem sajnos kétszer is megesett a dolog. Szerintem az ihletett meg néhány olajjal foglalkozó embert, hogy ugye főleg a rendszerváltás után beáramló addig ismeretlen olajmárkákat olajait cserélték ki olcsó olajjal, és ezen szépen kaszáltak.

Előzmény: saválló (21669)
Stetten Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21672

Ausztriában mindenhol brutál áron van minden ami az autóhoz kell. A 4 literes 505.01-es olaj kb 38€ a Castrol boltjában, Ausztria eldugott falu autósboltjában 90€, a városi boltban meg 85€. Ìgy aztán szinte az összes kollégámnak és ismerösömnek én hordom az olajat Magyarországról.

Az öreg A4-esen 85€-ert cseréltek Pesten szélvédöt. Üveggel, munkadíjal, számlával együtt. Ugyan ez nálunk a legolcsóbban 300€-ból jött volna ki.

Szóval az osztrák árakat ezen a téren nem lehet összehasonlítnai a magyar árakkal.

Előzmény: saválló (21669)
Stetten Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21671

Te is a csomagtarós gyerekekkel "üzletelsz"? 

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21668)
Stetten Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21670

Na igen. Gondolom nem is a "csomagtartós" gyerektöl vagy a bolhapiacrol szerzed be természetesen számla nélkül. :-)

 

Én mindig a Castrol márkaboltból veszem. Egy nyamvadt autósboltnak sem érné meg hamisított olajat forgalmazni. A haszon relaitív kevés, a bukás esélye meg relatív nagy.

Előzmény: saválló (21663)
saválló Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21669

Nem is azt állítottam, hogy nem létezhet hamisított Castrol olaj, csak mindenki ezt állítja, de még szinte senki sem találkozott vele személyesen.

De ahogy a példa mutatja mégis léteznek ilyen személyek.

 

Valódi: én anno neten ( hivatalos mai napig üzemelő olajos boltból ) vettem Castrol olajat 505 00 (01?) asszem 2100Ft/l körüli áron, természetesen számlával mindennel együtt.

 

Az egyik flakont bevittem egy autósboltba, és megkértem az eladót, hogy nézzük már meg a polcon majd 7000 Ft-ért árult ugyanolyan olaj flakonját..., hogy mégis miért ekkora a különbség az két betűre, mindenre egyforma olajos flakon között?

 

Azért mert több, mint 3x-os áron kínálták az akkor a valódi?

 

A szomszédban a Forstingerben 26.90 EUR-ért árulják pl. a Castrol 5W-30-as literjét, akkor ami nálunk nem annyiba kerül az mind  hamis ?

 

Ugye nem.

 

Nekem mondjuk édes mindegy ki mire esküszik, én semmire sem, Castrol olajat használok mert az valahogy nekem szimpatikus.

Beszerzési forrásom egyébként kínál Mobil olajat is (biztos az is hamisított)  + még sok mindent gyári (VW-Audi) csomagolásban.

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21668)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21668

Nem Ő az első, és nem is a második. Sajnos.

Előzmény: saválló (21663)
TRAU666 Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21667

mivel h felhozták korábban az olaj témát azt szeretném kérdezni h a6 2.5 tdi v6 bfc 163le kocsimba milyen olajat szoktatok használni? lassan időszerű az olajcsere. (10-15ezer kilométerenkét szoktam cserélni az előző autóimban)

TRAU666 Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21666

TRAU666 Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21665

hello!

 

az izzócsere h nem jutott eszembe :) igen az volt az első dolgom. namármost tegnap szétszedtem és kontakt hiba miatt nem világított. a mellékelt képen bekarikáztam h mi a baj. ezen a két lábon kellett állítani és most működik.

 

 

peri77 Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21664

neten hirdető "csomagtartós" gyerektől vettem

 

Azt hiszem a fenti mondatodban van a lényeg. Nem kell ennyire spúrnak lenni, rá kell szánni azt a párezer forintot a megbízható forrásból vásárlásra (mondjuk az első normális autósbolt).

 

Ha a kínai piacon "adios" pólót veszel akkor is telekürtölöd a világot, hogy úristen emberek ne vegyetek sehol adidas pólót mert hamisítják ám !

Előzmény: TurboLeva (21662)
saválló Creative Commons License 2016.05.28 0 0 21663

Én ahogy írtam.....városi legenda.....te vagy az első aki már találkozott is ilyennel.

 

Tizenéve Castrol olajat használok, évi 40-50 ezret megy az autó, kiszámolhatod könnyen hány km-t mentem az "állítólagos" hamis olajjal.

 

Nem egy autóba töltök Castrolt, de az olaj miatt még egyiknek sem volt problémája.

 

Tudom szerencsém volt, de mindig?:)

Előzmény: TurboLeva (21662)
TurboLeva Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21662

Jópár éve mindenki hülyének nézett engem ezzel a hamisításos dologgal, autószerelők is. Történt ugyanis, hogy a neten hirdető "csomagtartós" gyerektől vettem CAstrol 5w-30-as /akkor még longlife-III/ néven futó olajat, majd kíváncsiságból bementem a castrol márkaboltba, és ott is vettem u.azt a típusú olajat, elvileg ugyanazzal a címkével. Kólásüvegbe kitöltöttem mindkettőt, és totál más volt a színük. A dobozok között is felfedezhető volt némi árnyalatkülönbség, meg pl. az, hogy akkoriban az eredeti /márkaboltos/ olaj hátsó matricái rétegenként lehúzhatóak voltak, kétoldalasan voltak nyomtatva ezer féle nyelven. Akkoriban senki sem hitte el nekem, hogy ez csakis a hamisítás míłve lehet...akkoriban a márkaboltban sem 3200 forint volt literje, hanem kb. 5ezer, így a csomagtartós gyerek 2ezer valahányszáza kifejezetten jó bíznisznek tűnhetett, bár az ár differencia mindenképp elgondolkodtató volt. Pár évvel később jöttek a hologramok a dobozra, stb.....

Előzmény: saválló (21659)
Stetten Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21661

Megbízható forrásból kell olajat (meg mindent) vásárolni, és akkor nem kell aggódni hogy hamisított cuccot veszel. ;-)

Előzmény: KimiA6 (21657)
aulack Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21660
Előzmény: pkocsis (21656)
saválló Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21659

"Én is sokáig Castrol-t használtam, de egyre több hamisról hallottam...

 

Mindenki ezt mondja, de még senki sem találkozott vele....ha a Castrolt hamisítják a többi olajmárkát nem tudják?:)

 

Ez megy évek óta....ha vki megemlíti a Castrol márkanevet azonnal jön vki a hamisítással...., ez a normál.

 

Tény, én tizenéve CSAK Castrol olajat használok, de még SOSEM találkoztam hamis Castrol olajjal...erre majd jön a válasz...szerencsém volt...., tizen éve szerencse?

Előzmény: KimiA6 (21657)
aulack Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21658

Mindegy. Egy a lényeg VW507 00. Castrol esetében: Castrol EDGE Titanium FST 5W-30 LL

Előzmény: pkocsis (21656)
KimiA6 Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21657

Én is sokáig Castrol-t használtam, de egyre több hamisról hallottam...

Váltóolaj csere után "tanítani" kell a váltót, de aki ért hozzá az tudja.

Előzmény: pkocsis (21656)
pkocsis Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21656

Köszönöm. 

Nekem castrolt is említették. Az minőségben hol van az általad említett olajhoz képest minőségben? A váltó olaj cseréjét el tudnak rontani valamit?

Előzmény: KimiA6 (21655)
KimiA6 Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21655

Szia!

 

- Motor 10-12e km, Motorolaj 5W-30 (én Liqui Moly-t használok, a részecskeszűrőshöz különleges olaj kell) 8,2 liter megy bele. Szűrőt BOSCH-t szoktam belerakni kb. 5e.

- Váltó 60e km, csak gyári olaj. Sima olajcserekor kb. 6 liter megy bele, teljes csere esetén 10 liter kb. Természetesen szűrőt is kell cserélni, 15e körül van a gyári. Váltóolajra én őket ajánlom: http://www.protruck.hu/nevjegy/

- Fékfolyadék 2 évente, DOT4 vagy újabb, kb 0,5 liter a teljes csere.

- Szervó zöld színű, teljes csere kb. 1 liter. Én ezt is 2 évente cserélem.

 

Gábor

Előzmény: pkocsis (21654)
pkocsis Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21654

Sziasztok! 

 

Információra lenne szükségem. 

Szeretnék olajokat és szűrőket cserélni 2006.08 havi Audi A6 allroad 3.0 Tdi 233le automata autómban. Kérdésem a következő lenne. Melyiket mennyi km után kell cserélni. ( nem a gyári adat alapján) 

Miből mennyi és melyik márka? 

Esetleg ha ezeket meg tudom nézni valahol az is segítene. Bár legtöbb helyen a gyári adatok vannak és nem a tapasztalatok alapján. 

Előre is köszönöm a segítséget. 

Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21653

Cserélj izzót.

Előzmény: TRAU666 (21651)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.27 0 0 21652

Nalam ugyan ez...egy ideig mukodott ha megutogettem de most mar akkor sem...szet kell szedni megkell nezni

Előzmény: TRAU666 (21651)
TRAU666 Creative Commons License 2016.05.26 0 0 21651

sziasztok

 

Lenne egy kérdéesem: ha kinyitom a csomagtér ajtót akkor a lámpa nem világít. viszont a műszerfalon jelzni h nyitva van plusz a "kilépő fénye" is működik, csak a plafonon nem. valakinek van valami tippje h mi lehet ez? audi a6 2002 avant

rolanda6 Creative Commons License 2016.05.25 0 0 21650

Sziasztok! Audi a6 4f avant kanyarban nem megyek gyorsan és az esp blokkolja a kereket mint ha azt érzékeli hogy megcsúszna pedig nem.Esetleg valakinek valami ötlete lenne hogy mi lehet a gond?És azt veszem észre hogy az autó billegőssebb lett mint eddig.Előre is köszönöm a segítséget.

NeO.hu Creative Commons License 2016.05.24 0 0 21649

Te tudnál nekem segíteni benne, ha elküldöm az alvázszámom?

Előzmény: mica-r (21648)
mica-r Creative Commons License 2016.05.24 0 0 21648

Több cikkszám létezik, alvázszámhoz kell passzoljon. 

Szerintem jó bele egy utángyártott Pierburg. Nem tudom pont ez a cikkszám kell-e

Előzmény: NeO.hu (21647)
NeO.hu Creative Commons License 2016.05.24 0 0 21647

És magának az egésznek mi a cikkszáma?

 

Esetleg azt meg tudod mondani, hogy ha csak a motort szeretném benne cserélni, akkor ezt a PIERBURG -ot érdemes lenne-e?

Előzmény: mica-r (21644)
saválló Creative Commons License 2016.05.24 0 0 21646

Ezt már egyszer kérdezted néhány hete, ha nem kell senkinek sem akkor ezek állhatnak fent:

 

-túl drágán kínálod

-nem jó helyen hirdeted, talán sokkal jobb lenne a ha.hu-n hirdetni, oda sokkal többen látogatnak

 

Én ha autót keresek sosem megyek a jófogásra autót nézni.

 

-új rendszám, nemrég került az országba, vajon miért lett eladó...

-nagy a kínálat, ha annyira jó lenne amit árulsz már elvitték volna

Előzmény: Törölt nick (21645)
mica-r Creative Commons License 2016.05.23 0 0 21644

Utángyártott cikkszámát gyárira visszaváltani nem hálás feladat.

Viszont ezt nem is kell, mert gyárilag egyben van az egész.

Előzmény: NeO.hu (21643)
NeO.hu Creative Commons License 2016.05.23 0 0 21643

Sziasztok!

 

Segítségetek szeretném kérni.

 

Üzemanyag szivattyú elektromos részét keresem, egy 3.0 TDI BMK -ba.

Utángyártottba ezt találtam (PIERBURG 702701540).

 

Ennek keresném a gyári megfelelőjét, gyártó, cikkszám.

 

Tud nekem segíteni valaki ebben?

Misikee07 Creative Commons License 2016.05.23 0 0 21642

Sziasztok!

 

Lenne 1-2 eladó alkatrészem.

 

3.0tdi ből intercooler szett csövekkel együtt

Sline futóműszett 

Hangszórószett

Gyári Erősítő ( 6hangszóróshoz való )

Intercooler tartók

Szervóolajhűtő

Avant hátsó ablaktörlőmotor, ablaktörlőkar

Hűtővíztartály

60as saválló cső / patentív, kompenzátor

Automata váltógomb, szoknyával

Szőnyegszett

Comfort ülés szett

Könyöklő

Q7 térelválasztó háló

 

 

Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.22 0 0 21641

Ez így igaz. Mentem turbóssal, az egy más világ :)

Ez az enyém fajta tényleg a legigénytelenebb karbantartás szempontjából, nincs érzékeny pontja. Olajcsere, fékbetét csere, szűrők cseréje, egy két apróbb váratlan dolog, de szerencsére nem drága hozzá semmi. Mondjuk októberben volt egy nagyon nagy szervíz rajta csinálva, de az kell ahhoz, hogy folyamatosan megbízható állapotban legyen.

Én igyekszem vigyázni is rá, nálam szerintem soha nem pörgött még a motor ötezernél többet, nem üldözöm. Amire vettem, családi autó, arra tökéletes.

Éppen a napokban néztem vissza, 2014-ben  bő 64 000 km-t mentem vele :)

Előzmény: H__G (21638)
mica-r Creative Commons License 2016.05.22 0 0 21640

Egy ilyen benzin turbós motor sokkal kényesebb a tdi-nél. Annyi előnyét látom, hogy talán lehet venni kevesebb km-es példányokat (nem is megy el annyit általában, mint a dízel). 

Nem mondom hogy lassú vele az A6, de akkor kihasználva a dupláját fogyasztja mint a dízel. Láttam elég 1.8t motort megöregedve, pár elodázott olajcsere, nem belevaló olaj, stb. Nem is kell 400 ezer km hozzá.

Előzmény: H__G (21637)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.22 0 0 21639

azert egy frontos kezi 2.5 eljar 6 7 literrel ami szerintem nagyon jo

Előzmény: H__G (21637)
H__G Creative Commons License 2016.05.22 0 0 21638

Azért a T és a nem-T ég és föld, ha lemondasz a menettulajdonságokról, akkor a nem-T a legolcsóbban fenntartható benzines A6 C5.

Azt is tegyük hozzá, hogy a nem-T belét egész egyszerűen nem tudod kitiporni, ezért is bír ki sokat.

A T tiporható, és vélhetően tiporták is. Meg tuningolták. Meg isten tudja mit tettek vele... :-)

 

 

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21636)
H__G Creative Commons License 2016.05.22 0 0 21637

Pont olyan öreg, mint az autó... :)

(Ha nem cseréltek benne motort)

 

C5-ről beszélünk, tehát 12-19 éves autókról, és a bennük lévő motorokról.

 

Ha híres 1.9-esek már többször jártak a holdon és vissza, tehát bármilyen jók voltak, és bármilyen sokáig, ma már többségükben nem is léteznek, vagy csak poraikban.

A 2.5 V6 TDI-k ugye közismertek, a kínálat gerincét adják, drágán fenntartható jószágok, mind tudjuk, hogy ha már muszáj, akkor a végéről vegyen az ember. Így is jó pár literrel többet fog kérni, mint az 1.9.

 

A V6 benzinesek biztos a legtovább bírják, de szomjas jószágok (sokkal szomjasabbak, mint pl. a BMW hasonló teljesítményű sor6 benzinesei)

(V8-tól felfelé most hagyjuk)

 

Miért is lenne ebben a mezőnyben nem jó az 1,8 T ?

(azon túl, hogy újonnan is kevés ilyen kombinációt adtak el, tehát ma már A6-ban alig található - a mobile.de-n is.

 

Ahhoz képest, hogy pörgethető turbós motor, egész sokat kibír(t)

Én is tesztelgettem egy ismerős autóját halvány vásárlási céllal, autópályán is léptünk neki, nem okozott csalódást.

(Azért nem vettem meg, mert baromi drágán adta)

 

A downsizing előfutára, de még FSI technológia, és a motort megfojtó EURO 3-4-stb. előírások nélkül.

 

 

 

 

 

Előzmény: mica-r (21629)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21636

Nekem 1.8 benzines van, nem turbós. Audi A6 Avant :) Tény nem egy rakéta, de így 400 000 km után is teljesen jó a motorja jó olajjal. Ez nem öli meg a féltengelyt idő előtt, kevésbé használódnak a fékek, nem kell bele a dízelek méregdrága alkatrészei, ja és nekem még a kupplung eredeti (felhördülés) stb... Ennek mindegy, hogy városi használat, autópálya, nem veszi zokon. Nyilván a helyén kell kezelni azt a tényt, hogy egy 125 lovas motor van egy másfél tonnás autóban. Én szeretem. Ja, és gázüzemű :)

Előzmény: Törölt nick (21632)
saválló Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21635

Azt azért kellene tudni, hogy mire van szükségem, mit akarok?

 

Ha dieselt akarok venni még véletlenül sem vennék benzinest, és fordítva is ugyanez érvényes.

 

"Én úgy tudom a benzines jobban bírja ha gyilkolják és pörgetik. :)"

 

Persze ez a sablonszöveg évtizedek óta, aztán a csillagászati futásteljesítményű autók mégis a dieselek.

Előzmény: Törölt nick (21632)
stracker06 Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21634

Sziasztok!

 

2001-es Audi Allroad-hoz keresek kézikönyvet. Tudtok esetleg segíteni?

Előre is köszönöm! :)

mica-r Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21633

Téves elképzelés

Előzmény: Törölt nick (21632)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21632

Erről kíváncsi vagyok más véleményére is. :) Én úgy tudom a benzines jobban bírja ha gyilkolják és pörgetik. :)

Előzmény: mica-r (21631)
mica-r Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21631

Igen, 1.8t motornak nagy az A6. El is fárad öreg korára a motor. Dízel igénytelenebb, jobban tűri a rideg életet.

Előzmény: Törölt nick (21630)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21630

Az 1.9 pdtdi fiatalabb lenne?

150le szerintem nem olyan kicsi. 

Előzmény: mica-r (21629)
mica-r Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21629

Egy A6-ba kicsi szerintem. 

(és már öreg is)

Előzmény: Törölt nick (21628)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.21 0 0 21628

Sziasztok!

 

Az 1,8T motorokról tudok mondani valami infót?

Van valamilyen gyerekbetegsége? 250-300ekm-el még érdemes megvenni, mennyit mennek el?

TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21627

na most megneztem jobban telorol nem nagyon lattam tenyleg nem rossz csak nekem meg hianyzik par dolog

Előzmény: saválló (21626)
saválló Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21626

Nekem pedig ez a jól felszerelt kategória mivel van xenon van ülésfűtés van tempomat....

 

Bőr belső, automata váltó nekem egy fillért sem ér,  van akinek ez jelenti a full-os kategóriát, de nekem ezekre nincs igényem.

Előzmény: TIGER-RS6 (21622)
Avant1 Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21625

Hibakódolvasás és főleg, menetteszttel egybekötött élőadat kiolvasás és elemzés kellene. Rá kell szánni legalább fél órát és kijön a hiba, legrosszabb esetben másodjára (ha csak néha van). Ha nem keverékarány vagy gyújtásgond, akkor elképzelhető az AKF-rendszer (aktívszénszűrő adagolószelepe, ritka hiba) megbolondulása mikor emiatt plusz benzingőzt kap a motor - bár ez  csak alapjáraton probléma -  vagy sokkal inkább az olajgőz szellőztető csővezetékek és a szűrő dugulása (gyakori, 200e km körül cserélendő automatikusan az egész).  Ami  km-szerint jöhet még, a vezérműtengely fokolást állító aktuátorok fáradása , lassúsága, stb. Asszem az ASN-ben is van fokozatmentes veztengely állítás, legalábbis szívóoldalon kéne legyen.Annak a hibája hasonló teljesítményvesztéses tünetet ad ki, szintén időlegesen. Jó drága kicserélni sajnos, de ha ez van, vigasztaljon, hogy manapság sok TSI-nél 120e km-ként kell cserélni automatice.

Előzmény: Diego2010 (21618)
Tibor8787 Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21624

Sziasztok! Olyan perverz dolog jutott az eszembe, hogy én Az RNS-D kijelzőjén képet, videót játszanék le. Hogy tudnám ezt megtenni, milyen kütyüt kéne beszerezni, tudja valaki? Köszönöm!

aulack Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21623

Szia. Igaz már eltelt pár nap, de hozzá szólnék a témához.

Először is, valóban az olajcserétől a hibás alkatrészek nem javulnak meg.

Viszont a rossz olaj is okozhat problémákat. Ez lehet elhasználódásból eredő vagy eleve nem megfelelő specifikációjú olaj. Ezt csak megfelelő diagnosztikával lehet megállapítani.

De sorban amire biztosan lehet válaszolni:

 

"50-es tempomatnál minimális fordulatingadozás" - ez nem feltétlenül hiba!

Stabil fordulatszámot tartva nem ingadozhat a fordulat egyenes úton állandó légellenállással, de tempomatnál az elektronika a sebességet pontosan csak úgy tudja tartani, ha közben módosítgatja a motor fordulatot az útviszonyoknak megfelelően.

 

"(40ezret fizettem csak:olaj,szűrő,tömítés)" - ettől az anyagköltségnek is többnek kellene lennie. Szerintem.

A ZF -től ~93000 ft-os árat kaptam igaz 10 liter lifeguard 8-as olajjal (és kimérve nem literes flakonos).

 

"3-ban gyorsításkor 1800-as fordulat körül vissza esik a fordulatszám" - teljesen normális a wandler akkor zár.

 

"Ha lejtőn állok meg, akkor P-ből D-be vagy R-be rakásnál kis rántás érezhető. Vízszintes talajon semmi." - ha közben P-ben felengeded a féket reteszel a váltó és ki kell "feszíteni" a reteszelést. Húzd be a kéziféket és nem feszül be.

 

Laczkóékkal kapcsolatban elmondom a saját tapasztalatom:

3 éve cseréltek olajat. Annak ellenére, hogy a fz oldalán serial szám szerint beazonosítható milyen olaj kell a váltóba (lifeguard 8) és én ragaszkodtam hozzá mégis 6-ost tettek bele.

Gúnyosan megmosolyogták az okoskodásomat. Felajánlották a LUBEGARD adalékukat mondtam, hogy köszönöm nem kérem, belerakták.

A váltó előtte is hibátlanul üzemelt és utána is, de a váltások már nem voltak olyan finomak.

Szerintem nem véletlen, hogy a ZF szigorúan ragaszkodik az olaj típusához. Hiszen ha megnézzük az adatlapokat a viszkozitásuk sem egyforma.

 

Szerintem az említettek közül a Protruck a befutó.

/Ez csak az én laikus megjegyzésem nem kell szentírásnak venni:)/

 

 

 

Előzmény: KormiZsolti (21549)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21622

Mondjuk nekem ez az A6 nem jol felszerelt de ertem mire celzol...szerintem a karbantartás osszege es fogyasztas miatt van ez a kulonbseg

Előzmény: saválló (21620)
Gabi-85 Creative Commons License 2016.05.19 0 0 21621

Mekkora féreg ez a BRISTON CAR :/

A kilométeróra-csalás új csúcsa

Egy tetszőleges magyar használtautó-kereskedés hirdetései közt böngésztem. Az eredmény: hat autóból ötnek visszatekerték a számlálóját. Tovább »

forrás: totalcar.hu

saválló Creative Commons License 2016.05.18 0 0 21620

Én erre gondoltam, példának itt vannak egy évjárat az egyik full fapad ( se tempomat sem ülésfűtés se semmi..) a másik jól felszerelt 2.5 V6 TDI, ráadásul még jóval olcsóbb is:

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a6/audi_a6_avant_2.5_tdi_business-10048753

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/volkswagen/golf_iv/volkswagen_golf_iv_1.9_pd_tdi_highline_szervizkonyv-10175104

 

 

Előzmény: saválló (21617)
Diego2010 Creative Commons License 2016.05.18 0 0 21619

....Annyival egészíteném ki, hogy mikor gyertyát cseréltek, akkor nagyon olajos volt az összes gyertya. Nem tudom ez normális-e a v6 motornál. Nem a gyertya vége, ahol az égés van, hanem az a fészek amibe ülnek a gyertyák olajos volt nagyon, az összes.
Lehet köze a hengerfejtömítéshez, vagy a szelepfedél tömítéshez, hogy esetleg az olaj miatt gyenge a szikra egy idő után?

Szerelő azt mondta, ez még normális. Csak gondoltam megemlítem ezt is.

Előzmény: Diego2010 (21618)
Diego2010 Creative Commons License 2016.05.18 0 0 21618

Sziasztok!

Tudom, hogy elég ritka a fórumon ez a motor, de ha esetleg van valakinek ötlete erre a hibára azt nagyon megköszönném!
Audi A6 c5 3.0 ASN motorkód, kézi váltó.

A következő hibát produkálja.
Néha tökéletes, jól megy, nem érezni szinte, hogy megy a motor.
De néha gondol egyet, és alapjáraton egyenletlenül jár, érezni hogy remeg, illetve, ha padlózom, vagy félgázt nyomok, vagy bárhogy gyorsítok kb. fele olyan erősnek érezni, mint normál esetben amikor jó.
Gyertyák, gyújtótrafók kicserélve, kb fél hónapig tökéletes volt, most megint kezdenek ezek a tünetek előjönni... Tehát mintha nem menne minden henger... vagy menne, de gyengén.

Én arra gyanakszom, hogy talán el van kokszolódva a szelep, és nem zár rendesen. De akkor miért van az, hogy néha tökéletes, és nagyon szépen megy? Vagy valami nagyon egyszerű dolog lehet? Rá lett téve gépre, de nem írt ki semmilyen hibát.

Ja még annyi, hogy hengerfejnél kicsit olajos a blokk, nem tudom lehet a köze a teljesítményingadozáshoz.

saválló Creative Commons License 2016.05.17 0 0 21617

Nem egy kategóriába soroltam az A6-os (ca. 2002-es 2.5 TDI), és a Golf IV-est, de ha megnézed évjárat azonos autóknál szinte egy árban vannak.

Vagy az A6 "olcsó" vagy a Golf IV nagyon drága.

Előzmény: TIGER-RS6 (21612)
opelvectra1.8igl Creative Commons License 2016.05.17 0 0 21616

Sziasztok!
Tudna valaki segíteni hogy A6 C5-nél hogyan lehet levenni belül az A oszlop burkolatát anélkül hogy eltörném?

mistermekkmester Creative Commons License 2016.05.17 0 0 21615
Attó fugg, h milyen a fejegysèged a kesztyutartóban. Ha 3g high akk lejátsza, ha csak basic akkor nem.
Előzmény: AudiA6Avant (21569)
Szkálywóker Alajos Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21614

Uraim.

Van itt valaki a kollegák közül, akinek van tapasztalata a Pajzs technikaológiában? Van valakinek itt ilyen az A6- osában?

Rolee04 Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21613

Sziasztok! Van egy A6-osom 2.0 Tdi 2005-ös kiadás. Kicsit puritánnak tartom benne a hifi egységet (Cd lejàtszó, mmi basic plus).Tudtok valami lehetőséget (Aux, Usb) csatlakozàsra viszonylag jó áron max. 50.000 Huf?

Vagy vegyek bele cd-tárat (mp3 kompatibiliset)?

Előre is köszi.

TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21612

Ezek mar csotengelyesek nem a regi kopos fajta es 180 lovasak...egy A6 amugy sincs egy kategóriában a Golfal de van igazsag abban amit irsz 

Előzmény: saválló (21611)
saválló Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21611

Te biztosan tudod ezek a motorkódok mit jelentenek, de nekem ezek nem mondanak sokat.:)

 

Már beszélgettünk erről néhányszor, egy jól felszerelt A6 2.5 V6 TDI-t lehet venni pl. egy full fapad Golf IV áráért.

 

Csak a kettő fenntartása között lehetnek jelentős anyagi különbségek.

Előzmény: TIGER-RS6 (21610)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21610

Szerintem egy BAU vagy BDH kodost mar nyugodtan meglehet venni

Előzmény: saválló (21608)
Stetten Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21609

Az allofütesnek van egy vezerlöje ami vezerli a klimapanelt is. En Pesten szereltettem be, a neten talalsz szerelömühelyeket akik megcsinaljak.

Előzmény: Törölt nick (21603)
saválló Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21608

Biztos van ebben igazság, de általában a szerelők, akik ezzel is foglalkoznak, nem szokták ajánlani a 2.5-ös V6 TDI-t.

 

Itt a topikban is már sokszor elhangzott, pl. Micar-tól is.

Előzmény: TIGER-RS6 (21605)
saválló Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21607

"Néha eljátszom a gondolattal, hogy veszek egy kései C5 Avant Quattro-t, és rakok bele a betegágy V6 TDI helyére egy 1.9-est (mert hogy ilyen konfiguráció gyárilag sajnos nem volt :("

 

Alternatíva VW 1.9 PDTDI 4 motion?

Előzmény: H__G (21604)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21606

en a V6-on minden olajcserenel cserelek szurot is

Előzmény: Stetten (21597)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.16 0 0 21605

pont ugyan igy beszel mindenki a V6rol mint a PDrol...igy szar ugy szar stb....igaz hogy vannak betegsegei de ha rendbe rakod es tudod mit cserelj egy nagyon jo motor jo hangal es menni is megy ha kell

Előzmény: H__G (21604)
H__G Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21604

Sok embert ismerek (pl. a saját szerelőmet), akinek a használati módja rácáfol a dogmákra: azaz nem hajlandó 200-300 e körül sem gond lenni az 1.9 PD-vel a sok, rövid, hideg városozás ellenére.

 

Néha eljátszom a gondolattal, hogy veszek egy kései C5 Avant Quattro-t, és rakok bele a betegágy V6 TDI helyére egy 1.9-est (mert hogy ilyen konfiguráció gyárilag sajnos nem volt :(

Előzmény: saválló (21587)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21603

Jól hangzik!

A klímapanel vezérlést magától tudja, vagy valamilyen kiegészítő kell, hogy vezérelje?

Hol szereltetted be?

A GSM-es nem kerül pénzbe. Úgy szokták megoldani, hogyha megcsörgeted bekapcsol és be lehet állítani, hogy csak a Te számoddal működjön. Még azt is hogy megcsörgeted rögtön kinyom és bekapcsol a fűtés. :)

Előzmény: Stetten (21602)
Stetten Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21602

Ja, es at lehet allitani nyari üzemmodra is, olyankor csak a belsö szellöztetest kapcsolja be ( a kalyhat nem) igy egy kicsit le lehet hüteni az utasteret.

Előzmény: Stetten (21601)
Stetten Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21601

Nekem Webasto Thermo Top EVO 5 volt benne, taviranyitoval. Ez valamivel dragabb megoldas mint a programozo oras kivitel, de szerintem jobb. A GSM-re nem volt szüksegem, raadasul minden ki-be kapcsolas egy sms araba kerül.

Igen, a hütövizet füti, igy nincs többe hideginditas es vezerli a klimapanelt is. Ha eler egy bizonyos höfokot, bekapcsolja a levegö keringetest es fujja a meleg levegöt az utasterbe. Ettöl olvad le a jeg az ablakokrol, igy nem kell jeget sem kaparni.

Előzmény: Törölt nick (21599)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21600

Általában mindenki a rosszat a hamis állításokat veszi "szentírásnak", mert sosem azoknak hisznek akik már láttak, használtak éveken keresztül, neadjisten sok 100 ezer km-en 1.9-es PD motoros autót.

Előzmény: Törölt nick (21598)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21599

Milyen típusú az állófűtésed és mennyibe került?

A hűtővizet fűti ugye? (Úgy van értelme.)

Időzítővel vagy távirányítóval működteted, esetleg gsm? (Ezt mondjuk én megcsinálom, ez a szakmám.)

Ha bekapcsol bekapcsolódik az utastérben a ventillátor is mondjuk egyes fokozaton?

Előzmény: Stetten (21597)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21598

2-3 hete olvasgatok erről a motorról a neten. Elég sokminden van, én meg nem tudom megítélni igaz-e vagy sem. :)

Előzmény: saválló (21595)
Stetten Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21597

 Sokaig nem nagyon lehet kannazni a PD-t, mert hamar eleri es tönkreteszi a szennyzes a fuvokakat.

 

Jo minösegü benzinkutas gazolaj eseten is legalabb 60.000 km-es  periodusonkent cserelni kell az üzemanyagszüröt. /En minden masodik olajcserevel csereltem/.

 

Az allofütesnek böven van hely az 1.9 PD motortereben, nem egy agyonzsufolt motortere van. En az E-bay-on vettem a cuccot, ujonnan, bontatlan csomagolasban kez alol. Igy kb egy szazassal olcsobban megusztam mintha a hivatalos forgalmazonal vettem volna meg. Termeszetesen a hivatalos forgalmazonal szereltettem be, igy a garancia is ervenyesitve lett. Valoban nem olcso, de a kellemes meleg autoba beülni hideg teli reggeleken es szelvedökaparas nelkül indulni megfizethetetlen. Jot tesz az utasnak es jo a motornak is.

Előzmény: Törölt nick (21588)
Stetten Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21596

Nekem elfert az allofütes, szerintem akkor neked is el kell fernie. ;-)

Előzmény: Törölt nick (21594)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21595

"Annak örülök, hogy ezeket a rémhíreket sikerült megcáfolni. :)"

 

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy ezeket a hallatlan okosságokat a PD-s motorokról PD elemekről ugyan kitől hallottad, olvastad??

Mert általában PD témában mindenki "okos", mindenki mindent tud, ismi, haver, soxor még némelyik szerelő is, de ezek szinte kizárólag olyan személyek akiknek még sosem volt PD motoros autójuk, mert ha lett volna nem állítanának ilyen zöldségeket valótlanságokat.

Előzmény: Törölt nick (21594)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21594

Annak örülök, hogy ezeket a rémhíreket sikerült megcáfolni. :)

 

Eddig is a PDTDI felé hajlottam mint az 1,8T. Vásárláskor mire kell a megszokottakon kívül különösen odafigyelni?

Egyébként a motortérben az állófűtés elférne?

Előzmény: saválló (21593)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21593

"A pd elemek felső végében van az üzemanyag pumpa, amit a motorolaj ken és a motorolajra minőségére érzékeny."

 

Erre elfelejtettem reagálni...ez egyre jobb......annyi minden okosságot tudsz hallomásból mondani a PD motorokról, PD elemekről, hogy csak kapkodom a fejemet.:-)

 

Olyan motorolaj kell bele amit a gyár előír: VW  505 01-es specifikáció, aztán, hogy éppen milyen márkát választ az illető az már a saját dolga.

 

 

Előzmény: Törölt nick (21588)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21592

"Audival kell mennem dolgozni, ami kb 2 km."

 

Te biztosan tudod az okát, de én ennyire be sem indítanám....vagy gyalog vagy bringával mennék, de ez én vagyok, és nem azért mert nem telik üzemanyagra.

Előzmény: Törölt nick (21589)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21591

"Az 1.9PDTDI-ben Bosch PD elemek vannak, azt hallottam hogy az üzemanyagra nagyon érzékeny.."

 

Ez ugyanolyan kósza, hallatlanul hozzáértőktől származó rémhír, mint az 1.9 PDTDI motorok PD elem problémája....

 

Az ilyen, és ehhez hasonló rémhíreket terjesztőknek általában még SOSEM volt PD motoros autójuk, de az észt tudják osztani ezerrel.

 

Üzemanyag érzékenységről sem tudok pedig 9+ 3.5 éve PD motoros autóink vannak....

 

Volt, hogy az 1.9 PDTDI-ben 152 ezer km után cseréltem üzemanyagszűrőt...valahogy mindig kimaradt...nem a néhány ezer Ft-os szűrő miatt......ennyit az üzemanyag érzékenységről.

 

Ja, és soha, de soha nem tankoltam még prémium löttyöket.

 

Az A6-osba való üzemanyagszűrő is megvan már néhány hete, de még nem volt lelkierőm kicserélni.

 

"Azt számoltam, ha 1,5 évig elmegy úgy hogy csak a kopó alkatrészeket kell cserélni a megspórolt üzemanyag árából vígan kifizetek egy kettőstömegűt meg egy kuplungot. "

 

Azt nem felejtsd el, hogy tizenéves használt autót akarsz venni, ezektől már nem szabad ( jogosan) azt elvárni, mint mondjuk azt elvárta az ember 2-3-4 éves korukban.

 

Előzmény: Törölt nick (21588)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21590

Mikoze az esohoz?

Előzmény: Törölt nick (21589)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21589

Persze a fiesta marad és a városban fele fele arányban azzal mászkálnánk, a corsa pedig megy. De ha esik az eső, akkor az Audival kell mennem dolgozni, ami kb 2 km. 

Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21588

Köszönöm a sok és gyors választ, most hirtelen azt sem tudom mire válaszoljak. :)

 

Az 1.9PDTDI-ben Bosch PD elemek vannak, azt hallottam hogy az üzemanyagra nagyon érzékeny. Ha kifogok olyan eladót aki kannázta, akkor könnyen meghibásodhat. A pd elemek felső végében van az üzemanyag pumpa, amit a motorolaj ken és a motorolajra minőségére érzékeny. 

 

Ez jó hír, hogy van más is aki városban használja. Nekünk most egy 1,3-as benzines fiesta és egy 1,2-es b- corsa van, mindkettő benzines. Nagyjából ugyan úgy mennek, a fityónak nagyobb a végsebessége, meg majdnem kétszer akkora motor van benne és 8l-t eszik vegyesbe, a corsa 5,5l-t eszik vegyesbe. A fiestaval megyünk hosszabb utakra és meguntam hogy nincs benne tartalék, ha valakit meg akarok előzni akkor pl emelkedőn inkább nem, az M3-ason gödöllőnél van olyan emelkedő amin padlógázzal kell felmenni, hogy fixen tartsa a 130-as tempót. Illetve egy nagyobb minőségi autó kellene, amit még 5-8 évig tudok használni. 

 

Azt számoltam, ha 1,5 évig elmegy úgy hogy csak a kopó alkatrészeket kell cserélni a megspórolt üzemanyag árából vígan kifizetek egy kettőstömegűt meg egy kuplungot. 

 

Az állófűtésen gondolkoztam. Főként mert utálunk hideg autóba beülni és persze a motornak is jót tesz. A nagy kérdés az, hogy a motortérben van-e neki hely. Illetve azt tudom, hogy nem olcsó mulatság. 

saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21587

Nálunk most az 1.4 PDTDI a "városi" autó, napi ca. 2x 8 km főút + néhány km város jön hozzá.

 

Maga az autó jó 3 éve napi 2x 20-25 km-re lett véve, előtte egy benzines keserítette meg az életemet, szó szerint.

 

A jelenlegi "rövid" távok ellenére eszem ágában sincs lecserélni a PD-t azért mert "a benzines inkább való rövid távokra a szóbeszéd szerint"...

 

Az a benzintemető ami a diesel előtt volt megzabálta lóerőhiányosan is a 12-14 litert városban....köszönöm én ebből nem kérek + gond volt vele nem is kevés.

Ezt is csak azért írom mert a "legenda" szerint a benzinessel nincs probléma.....nálam ez épp fordítva történik....a diesellel nem volt/nincs probléma.

 

De ugye mindenki a saját belátása szerint dönthet benzines ill. egy diesel mellett.

Előzmény: H__G (21586)
H__G Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21586

Mindennek rosszat tesz a sok város, ha nem pörgeti hidegen csontra a motort, és nem állítja le forrón, akkor nem hiszem, hogy a turbó miatt kockázatosabb lenne.

Egy sima szívó FSI rosszabb városban.

Városba a családi költségvetéstől függően olyan autót kell venni, aminek a nyüstölése "még nem fáj", amit az ember nem sajnál.

Előzmény: saválló (21585)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21585

Egy észrevétel  nem a benzines ellen, de szerintem egy 1.8-as turbós benzinesnek sem éppen használ, jót tesz a sok rövid városi használat.

Előzmény: Törölt nick (21579)
Stetten Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21584

Szia!

 

nekem volt 1.9 PDTDI-m, de abban tuti sem PD elemek, sem kettöstömegü nem volt. Ha lett volna benne ilyesmi annak (a sok "szakertö" szerint) elvileg tönkre kellett volna menniük. 280.000 km-el adtam el de a PD-k meg a kettöstömegü (meg nagyon mas sem) sosem szart be rajta.

 

A 20km-es "hosszabb" utak nem tul jo valasztas a nehezen bemelegedö 1.9 PD-nek.  Telen szinte sosem eri majd el az üzemi hömersekletet, föleg ha füteni is akarsz. Ha megis a PD mellett döntesz, erdemes egy allofütest beszereltetni. 

Előzmény: Törölt nick (21579)
ibacsabi Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21583

szerintem a kevés km ingázásokra nagyon megfelel a benzines autó. a dizel-nek nagyon kell az üzemi hőfok amit 20 km-en éppen elér a motor. kell a benzinesnek is de a dizel kényesebb ilyen szempontbol. 

Előzmény: Törölt nick (21579)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21582

"Az 1,9 lehetséges pd elem és kettőstömegű hibáiról már olvastam."

 

Az 1.9-es  PD elem hibáról azért mesélhetnél, hogy mit olvastál róla mert aki ilyet használt sok 100 ezer km-en keresztül azok ilyesmiről nem tudnak, ez még nekem is új.

 

Lehetséges, ahogy szokás, egy kalap alá venni a valóban beteges 2.0 PD TDI motort (siemens PD elem miatt) a mindig is megbízhatóságáról híres 1.9 PD TDI-vel.

 

Mivel az utóbbiban mindig is Bosch PD elemek voltak ezért ezekkel szinte sosem volt probléma.

 

Természetesen előfordulhatnak már "idősebb" korban magasabb futásteljesítménynél esetleges problémák, de ez sosem volt jellemző az 1.9-es PD elemekre.

Előzmény: Törölt nick (21579)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21581

Még így sem lesz egyszerű kicserélni, ennél bonyolultabban szerintem már nem tudták volna megoldani. :-((

Előzmény: ibacsabi (21580)
ibacsabi Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21580

nagyon szépen köszönöm az infót. erre volt szükségem :):):)

Előzmény: saválló (21578)
Törölt nick Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21579

Sziasztok!

2001-2004-es évjáratú A6 C5-öt szeretnék vásárolni. Évente kb 15000km-t megyek, sokat közlekedek városban, a leggyakoribb hosszabb utak kb 20km-es.
Eddig csak benzines autóm volt és egyik sem volt egy erőgép, így most erősebbet szeretnék. Az 1,9 PDTDI és 1,8T benzines között gondolkodom. Az 1,9 lehetséges pd elem és kettőstömegű hibáiról már olvastam. Ezeknek a cseréje külön külön mennyibe kerül?

Az 1,8T motorról nem sokat olvastam. Van ismert hibájuk, valami gyengélyük? Elég kevés hirdetés van ezzel a motorral.

 

 

saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21578

Akkor itt van a segítség hozzá:

 

https://www.youtube.com/watch?v=8UnC8cjOPKU

 

https://www.youtube.com/watch?v=JZLUCPkyji0

 

https://www.youtube.com/watch?v=PGm5v197-ek

 

Én ez alapján cseréltem + a kábelcsatlakozót/kábel bemenetet telenyomtam zsírral ahogy azt ajánlották mert onnan indul, kerül a gyárilag hibás konstrukciójú féklámpába a nedvesség, és ezért rohad el benne minden.

 

 

Előzmény: ibacsabi (21577)
ibacsabi Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21577

2005 ős a járgány.

Előzmény: saválló (21576)
saválló Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21576

Esetleg adhattál volna egy évjáratfélét is hiszen A6 kombi már ca. 20 éve létezik....

Előzmény: ibacsabi (21575)
ibacsabi Creative Commons License 2016.05.15 0 0 21575

szevasztok. az lenne a  gondom, hogy a6 kombin rendetlenkedik a csomagtér ajtóban lévő fenti hosszu féklámpa,  nagy valószinüséggel valami kis kontakt hibája lehet, mert mikor világit, mikor nem. és elég bosszantó mikor visszajelez hogy nem megy. az a gondom hogy nem tudom kiszedni, nagyon feszengetni nem akarom mert vagy a lámpát töröm el, vagy a fényezést barmolom meg, vagy a hátsó ablakot. azt szeretném tudni, hogy van e valami szakszerü megoldás a lámpa kiszedésére? 

TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21574

Asszem + - 2.0 amivel mar foglalkozni kene...csak ötöt mutat mert a 2.hoz meri ha jol tudom

Előzmény: Tibor8787 (21573)
Tibor8787 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21573

Ahaa. És mik a határértékek, tudod? 5hengert mutat csak..?

Előzmény: TIGER-RS6 (21567)
peri77 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21572

DVD video formátumot le tud játszani. Avi, mpeg nem játszik szerintem, de azért kipróbálhatod.

Előzmény: AudiA6Avant (21569)
Szkálywóker Alajos Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21571

Nem kell összeprogramozni. Viszont van egy speciális erre a célra kitalált műszer, amivel be lehet állítani a megfelelő rögzítési szöget, hogy a mozgatási végpontok között akadásmentesen tudjon mozogni. Ha akad, letilt.

Előzmény: Nightxxmare (21568)
mica-r Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21570

Turbó nem akadozik? Az szokta kivégezni az állítómotort. 

Van rá diagnosztika, azzal be lehet állítani. 

Előzmény: Nightxxmare (21568)
AudiA6Avant Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21569

Sziasztok. Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzátok,hogy jelenleg van egy 2009.01. Audi A6 Avantom,melyben menet közben vagy álló helyben szeretnék klippet vagy videót nézni a gyári MMI rendszeren.Ha kiírok CD-re vagy akár DVD-re .avi-ban vagy .mpeg-ben pár klipet,akkor lejátsza-e a képet?Vagy milyen módja van hogy megvalósuljon az autóban tv tuner nélkül a videó lejátszás?Válaszokat előre is köszönöm.

Nightxxmare Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21568

Sziasztok!

 

 

Egy nagyon speciális kérdésem volna van egy (A6 4F2 C6) 3.0tdi quattro 2005-ős autóm. A turbó állító motor megadta magát a turbó nem működik ezért rendeltünk egy újat viszont ezt nem ismeri fel a turbó míg nincs összeprogramozva ezt hogy tudom megcsinálni?

Válaszokat előre is köszönöm !

TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21567

ez az enyem

Előzmény: Tibor8787 (21563)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21566

pont ugy mukodik ahogy leirtad....amugy tipushiba es van aki sokat igy is jar vele hogy egy vagy tobb himba nincs a helyen

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21564)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21565

Egyértelmű, igazad van. Előre bocsátva, én nem vagyok autószerelő, nem is tartom magam annak.

Előzmény: mica-r (21555)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21564

Szerintem tökmindegy, hogy V6, sorhat, csillagmotor, W10, abban az esetben működhet a henger ha -oldalanként (szívó vagy kipufogó)- több szelepes és legalább -oldalanként- egy szelep rendeltetésszerűen működik. Ezt nyilván lehet észlelni, de a hibafeltáráshoz bontani kell a szelepfedelet.

Mondjuk az már elég nagy szar, ha egy himba leesik, eltörik vagy tövig kopik........

Nos, egyébként nekem -többek között- ezért nem V6 motoros diesel audim van.

Előzmény: TIGER-RS6 (21560)
Tibor8787 Creative Commons License 2016.05.14 0 0 21563

köszönöm szépen! :)

Előzmény: TIGER-RS6 (21561)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21562

Azokat cserelnem....ettol lehet szar hangja

Előzmény: golybli (21546)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21561

13. es 14. csoport

Előzmény: Tibor8787 (21558)
TIGER-RS6 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21560

Ez 2.5tdi....olvass utana es majd megtudod hogy megy himba nelkul 

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21551)
mica-r Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21559

Fejből nem tudom. Kb 1 perc végiglapozni odáig ha gépen van a kocsi. Szánd rá ezt a kis időt :)

Előzmény: Tibor8787 (21558)
Tibor8787 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21558

Oké, köszi, de melyik mérőcsoportban van ez v6-nál?

Előzmény: mica-r (21557)
mica-r Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21557

Alapvetően csak annyit látsz, hogy mennyi kiegyenlítés kell az egyenletes járáshoz. Ezt több tényező is befolyásolja. Kb ugyanígy mérhető a V6-nál is, de ott sem fogod tudni mi az eltérések oka.

Előzmény: Tibor8787 (21556)
Tibor8787 Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21556

Sziasztok! 1.9 pdtdi -nél vcds -ben a 13-as mérőcsoporton látom ugye a hengereknél a korrekciót, lehet következtetni az elemek és a hengerek állapotára. Ilyesmit egy v6 tdi nél, hogy tudok megnézni? Köszönöm szépen!

mica-r Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21555

Ha ilyen egyszerű lenne a motor hibájának megtalálása, akkor mindenki autószerelő lenne (így is az)

:)

Előzmény: Én és én, meg az Irén (21551)
a8lang Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21554

Ezeket a kisebb rendellenességeket tudja okozni a szelep vagy szelepek hibája. Ami idővel tönkreteszi a váltót. Ezt a váltót nem ismerem. Nekem van Aisin 55-50sn -el szerelt lagunám és annál is vannak kisebb jelenségek, utánajártam SLT main pressure solenoid-ot fogok cserélni benne.

Nekem annyit csinál hogy P vagy N-ből D-be rakva kicsit(néha nagyon) ránt és késik valamennyit, nem túl sokat. Ehhez hozzájön még hidegen a 2-3váltás is bizonytalan, de ahogy melegszik ez teljesen megszűnik. 15éves autó 123e km van csak benne, gyári olaj volt még benne nem túl szép állapotban, kapott egy vérátömlesztést 3x-or le lett cserélve és sokkal sobb lett mint volt.

Utánajártam kinti fórumokon meg váltós cégek honlapjain sok infó van erről a váltóról, fél világ autóiba ilyet szereltek. Tipus probléma a szolenoid kopása, szükséges cserélni. LE van írva milyen tüneteknél mit érdemes cserélni, meg milyen nyomásokat kell megmérni.

Csere után kíváncsi leszek megjavul e.

Ezzel az egésszel csak annyir akartam hogy érdemes lenne az a6 váltóját is rendesen diagnosztizálni, hátha kiderül valami, nyomás értékeket megmérni a kivezetéseken, ha van ilyen rajta. stb

Nekem régi D3 a8-nál ZF6HP váltónál volt új kora óta hogy 2-3 váltás nem mindig volt rántásmentes, de pont olyan volt 0km-rel is mint 150e km-rel 10 évvel később. Alig érezhető volt főleg gázzal használva jött ki jobban a durvább váltás.  

Előzmény: KormiZsolti (21549)
saválló Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21553

Sokan, ahogy te is, hisznek benne, hogy egy váltó olajcsere sok mindent megold, még a rángatást is..., de az esetek nagy többségében csupán fölöslegesen kidobott pénz az ablakon.

 

Nem a rendszeres olajcserére gondolok hanem ha vmi rendellenesség áll fent.

 

Ilyenkor úgysem tud az ember sok mindent tenni vagy elviszi váltóshoz aki jó sok pénzért barkácsol rajta vmit, és az esetek többségében a vállalt garancia ellenére sem történik tökéletes munka. :(

 

Ez sajnos az automata váltóval együtt járó "örömök" egyike.

Előzmény: KormiZsolti (21549)
saválló Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21552

Belecsaptál rendesen a lecsóba....ahogy már előttem írták a legrosszabb összetétel...Allroad 2.5 V6 TDI...légrugó..tiptronic...ez sokba fog kerülni...

Előzmény: golybli (21540)
Én és én, meg az Irén Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21551

Az hogy működik, hogy egy pár himba nincs a helyén? Akkor nem működik. Vagy ha igen, akkor minek a himba? Ha himba nincs a helyén, nem nyit a szelep, akkor nem működik az a henger. Eléggé egyértelmű jelei vannak, nem csak feltételezhető.

Előzmény: TIGER-RS6 (21545)
a8lang Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21550

Nem érdekes, így megy tönkre a légrugó, hogy a fentebb lévő állásokba tartja magát még egy darabig, eleinte csak a legalsó állsában utána már eggyel feljebb is leenged. Használd ott ha tudod ahol még nem enged le egyáltalán, amig megjön az új vagy fel nem újítják, mert ki fog purcanni a kompresszor is hamarosan.

http://www.legrugok.hu/legrugo-szemelygepkocsihoz/audi-legrugo/allroad-00-06

Itt jófélét árulnak 3 év garival, és nem is drága, persze ha évente akarod cserélni a kínai vackokat akkor rendelj onnan.

Tudom hogy ez volt az álmod, de mindenhol le van írva hogy az allroad egy megbízhatatlan szar a 2.5tdi meg különösen az, ennek ellenére ilyet vettél, akkor nem kell csodálkozni ha minden beszarik rajta. Megpróbálhatod megcsinálni az összes hibáját az árát ráköltve és utána jó esetben nem kezdődik egyből előről az egész szívás. 

Előzmény: golybli (21544)
KormiZsolti Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21549

Sziasztok,

4 éve van egy Audi A6 avant 2.7tdi (canc) quattro tiptronic 6-osom. 200ekm-el vettem az autót németből. Tökéletesen váltott. 220ekm-nél a következő tünetek jöttek elő.Hidegen 1-2-be váltásnál pici rántás. 50-es tempomatnál minimális fordulatingadozás. Pár ezer kilométerrel később már 2-3-ba is mutatkozott a pici rántás hidegen. 220ekm-nél elvittem olajcserére ide. http://www.automatavalto.eoldal.hu/ . Konkrétan semmi nem változott az autón. Nem tudom milyen olajat tettek bele (40ezret fizettem csak:olaj,szűrő,tömítés). Sajnos nem voltam ott a cserénél, csak ott hagytam. Resetelték is. Utána Vaggal újra tanítottuk. Melegen a fenti problémák nem mutatkoznak. 240ekm körül a következő hiba mutatkozott: 3-ban gyorsításkor 1800-as fordulat körül vissza esik a fordulatszám mutató kb. 200-at. Az autó közben húz, nem rángat.
Ha lejtőn állok meg, akkor P-ből D-be vagy R-be rakásnál kis rántás érezhető. Vízszintes talajon semmi.
Fogyasztás városban 9-10 l között, 140-nél pályán 7,5l.
Most 266-van benne. Fenti bajok továbbra is megvannak, de nem durvultak a hibák.

Újabb olajcserén gondolkodom, de előtte azért informálódni szeretnék...,

Laczkóéknál Hajdúnánáson kb. 80 eft-os tétel (utángyártott szűrő, tömítés + lifeguard 6 olaj 10l + hozzá vmi adalék). Szerintük lehet, hogy jó lesz, de sokszor az olajcsere nem old meg semmit, sőt volt már olyan is hogy rosszabb lett, mert a kopott alkatrészekbe a friss olaj... Ha nem lesz jobb akkor wandler csere biztosan és a többi bontás után derül ki. 
Protruck-al beszéltem (ZF) kis olaj hiány okozhat ilyet, de szerintük a wandler biztos rossz és bontás után derül ki a többi. Ők 13-14l olajjal csinálnák a cserét, de most nincs olajuk.

Egy Székesfehérvári szerelő 500-ért csinálná, szerinte egyértelmű, hogy a wandler, ab fék, e kuplung a bajom (ha jól értettem).

 

A német fórumokon hasonló hibákat találtam. Ott több esetben olaj csere és szelepsor csere oldotta meg a problémákat, de láttam, ahol még mechatronic javító kit-et is használtak fel.


Fentieket leszámítva hibátlan az autó. Nem akarom még eladni.

 

Tudnátok segíteni, hogyan induljak tovább?

Válaszaitokat előre is köszönöm!

golybli Creative Commons License 2016.05.13 0 0 21548

hát egy 4 euros vagcommal és egy 34 dolcsis delphivel :)

Előzmény: Tibor8787 (21547)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!