antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Szép napot kívánok Mindenkinek Izidor és Kerény napján!:-)
Ma Izor, Platina és Platon napja is van!:-)
Kner Izidor - egy 1931-es naptáron
„Bármilyen sikeres, eredményes munkálkodásnak csak az a része számít, amelynek a köz látja a hasznát és amely az egyetemesség javát szolgálja.”
(Kner Izidor)
Kner Izidor, kiadó, a magyar nyomdászat, könyvkötészet kiemelkedő személyisége.
Kner Izidor 1860. február 5-én vándorkönyvkötő zsidó családba látta meg a napvilágot Gyomán. 1882 júniusában Gyomán megnyitotta egyszemélyes könyvnyomdáját. Munkát két teljesen eltérő területen talált. Egyrészt a kor ízlését kielégítő báli és egyéb meghívókat nyomtatott, másrészt ellátta a magyarországi községek kétharmadát közigazgatási nyomtatványokkal.
Első jelentős sikere: az 1914. évi lipcsei könyvművészeti kiállítás aranyérme.
Kner Izidor a nyomda vezetése mellett szakcikkeket és tréfás hangvételű karcolatokat is írt. Szakcikkei a Graphicában, tréfái az Üstökösben és a Borsszem Jankóban jelentek meg. [Kner Izidor agyafúrt alakjai]
Gróf Guyon-Debaufre Richárd (Bath, 1813. március 31. – Konstantinápoly, 1856. október 11.)
az 1848-49-es szabadságharcban a magyar honvédség tábornoka, rövid ideig vezérkari főnök és a honvédség főparancsnoka. A szabadságharc bukása után 1849 augusztusában menekült Törökországba, majd a Porta szolgálatába állt és Hursid pasa néven lett a török hadsereg tábornoka.
Halálát valószínűleg ételmérgezés okozta. Guyon Richárd Isztambul ázsiai részében található Isztambul ázsiai felén található Haydarpaşa temetőben,[2] az angol katonai temetőben nyugszik, sírhelyén magyar feliratú tábla van, ezzel a felirattal: „Itt nyugszik Guyon Richárd gróf, Török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitéze, Meghalt octóber 11-én 1856, Élete 44. évében.”
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorrú kis rügyek se még a füttyös ég alatt.
Gyerekarcom visszanéz rám a tükörből, nem tudok mit kezdeni vele, de azért próbálkozom: rávigyorgok, kacsintok, semmi, mintha jég mögül nézne rám, elég hűvösen, ahogy grimaszolok és idétlenkedek egyre fáradtabban, elszálló hittel, öregedő bohóc,
hogy kicsaljak legalább egy irgalmas mosolyt, egy rezzenést, egy rebbenést, valami kis fényt, onnan, honnan, kitől, kinek, lehunyom a szemem, lassan felnyitom: eltűnt, s eltüntem én is, csak a tükör, csak a tükör.
Április! Esőt érlelő Mindig felhőből bújsz elő! Te is felhő vagy, csupa víz: ázik rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó – Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja!
Haragos egekből ömlik szakadatlan, felleget kísérve egy-egy villám csattan. Kutyamája felhők! Két kismadár ázik. Ernyő alatt futnak az esőn hazáig.
Ma 71 éves Farkas Árpád, erdélyi magyar költő. Isten éltesse!
Farkas Árpád
LIPOVÁNOK
Ásnak. Barakklakónak jöttek e meg-megingó földre - nehezéknek. A talicskát a tejútról hozták. Kubikolnak, mintha más bolygóra hánynák ezt a földet. Bőrükön kicsap a tengerek messzi, sós szaga, markukban ájul, könyörög a szerszám: - mikor megyünk haza?
Csak kis népek fia ás így: mintha magába ásna! Lapátol, mintha szemetet magából! S a csákányt úgy suhogatja, mintha idegen, észre, titkos és pontos emlékezésre rakódott ércek, lehúzó kötések szétroncsolása lenne a dolga!
Csak kis népek fia néz így: árva tíz ujj rácsai mögül a világra, s nem zabál, ha éhes, nem eszik - az élelmet magához veszi! Paradicsomos hal doboza alján a fények is nagy-nagy óceánt jelennek neki.
És pusztíthatatlan, ki a Tengert bírja, ha végelgyengülésben is csak adni tud, ki a mindenséget őrzi, nemcsak hívja, kihez bögrével jár a tejért a Tejút.
Ki a szélverésben már-már beleájul, de tartja magát - teszi, ami kell, akin a tél, a nyár, az ősz csak ámul, s bűvölgeti, de nem keveri el,
az tudhat, így, derékig földben állva, lefegyverzőn csak adni, áldani, s nagy, szelíd szemmel nézni a világra. Lipovánok, atyámfiai!
260 éve, ezen a napon született Verseghy Ferenc, nyelvész, író, költő.
Verseghy Ferenc
Orfeus Dafnisnek.
Dafni! egy álmam volt, félek, ha képzelem. Kérlek fejtegesd meg. Semmiben örömem nem lehet, még tőled titkát nem érthetem tudod az álmokat fejteni reménlem. Tsak ketten mentünk el Kastalis völgyébe öszve kapcsolt szivünk szokott örömébe, Parnassus hegyének ama szép öblébe, melly Apollót sokszor fogadja ölébe. Még messziről láttuk a hegynek tetejét, Musák Palotájit a Templom födelét ugy tetszik Klionak hogy hangos énekét hallottuk, de még nem érthettük beszédjét. Közelebb sétálunk: a hegy oldalába meg gyülnek a szűzek; ki ki munkájába foglalatos, izzad szép találmányába, hogy első lehessen uj tudományába. Nézget Uranie az Egek boltyára lest hány a tsillagok jelesb tsoportyára tubusokat szegez Venus planetára nézi, a Nap körül mint jár tzirkalmára. Klio éles szemmel minden Országokat el járván fel jegyzi a történt dolgokat nagy könyvébe irja a bajnok tsatákat Böltsek elméjéből eredett tsudákat. Huzza Kalliope nagy száru tsizmáját, tsendesen jár alig birja láb ikráját lassu Versbe szedi Vitézek pálmáját, a Fő embereknek ditséri munkáját. Méreti a Földet Thalia lántzokkal, kinek kinek részét jegyzi határokkal, meg tiszteli Faunnust nagy ajándékokkal a serény munkára inti szép szavakkal. Lanthoz igazgattya Euterpe sipját, már vigan, már sirva fujja szép nótáját, tsendessen vagy frissen mozgatván tiz ujját. Kedvre változtattya a hegynek unalmát. Koholván Erato félénk szerelmeket, ujitya bús szivén a tágos sebeket, képzel gyanusága tsalárd 's hiv sziveket, gyötrödik, nem tudgya, hol talál hiveket. Koronis Fiát is láttuk a seregben, kinek egy beteg szüz nyugszik kebelében, orvosló vizeket önt belső részében fojtya betegsége okát tüdejében. Négy őrzője vagyon e gyülekezetnek oroszlány strásája az egyik szegletnek ott egy galamb vigyáz, amott a méheknek serege, itt tüze egy eleven szivnek.
Szia, Panni!:-)) Szép napot, kellemes hetet Neked!:-)
Elhiszem!:)) Én a szalagavatómon hallottam először (másodszor, harmadszor, századszor...:))), nekem is eszembe jutott, 18 éves voltam...:)) Húúúú..:)) 1971...Tanáraink be sem mertek jönni..:-))) Szerintem nekik is tetszett..:-))
Szép napot, kellemes hetet kívánok Mindenkinek Buda és Richárd napján!:-)
Ma Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd, Szixtusz és Ulpián napja is van!:-)
Buda. Josef Kriehuber színezett litográfiája
Arany János
Buda halála
(részlet)
Hullatja levelét az idő vén fája, Terítve hatalmas rétegben alája; Én ez avart jártam; tűnődve megálltam: Egy régi levélen ezt irva találtam.
Már Keveházába Bendeguz megtére, Rof is oda szállott, jó Buda testvére; Most Buda országol (mert ő vala közbül) Atyja örökségén három fia közzül.
Tisza-Duna síkján, Zagyva folyó mellett, Sátora egy dombon kék égre szökellett; Ez vala a város, ez Buda királyi Lakhelye, faművü sátor-palotái.
Nem szorul e város tetemes falakra, Nagy henye kövekből nincs együvé rakva; Az erőnek szolgál kirepítő fészkül, Nem a pulyaságnak biztos menedékül.
Tündér palotának bizonyára hinnéd, Melyet a fuvó szél tovalehel innét; Mintha csak a földből kelne egy-egy ága, Tornyosan áll s cifrán: a puszta virága.
Onnan Buda nyáját őrzi vala békén, Szeliden országol húnok erős népén, Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek; Ül lakomát vígan; áldozik Istennek.
212 éve, ezen a napon született Hans Christian Andersen, dán költő, meseíró.
Hans Christian Andersen
A RENDÍTHETETLEN ÓLOMKATONA
(folytatás)
A csónak már olyan közel volt a vízeséshez, hogy az ólomkatona nem tarthatta vissza. Már sodorta is lefelé a víz; a szegény ólomkatona erősen megvetette a lábát, ahogy csak bírta, nem vethetné senki a szemére, ha az arcizma is rándult volna. A csónak hármat-négyet fordult maga körül; színültig megtelt vízzel, és süllyedni kezdett. Az ólomkatona már nyakig állt a vízben, egyre jobban süllyedt a csónak, már a papírja is szétázott, már átcsapott a víz az ólomkatona fején. A szegény katona akkor a szép kis táncosnőre gondolt, akit soha többé nem láthat, s egy régi dal csendült a fülébe
Isten áldjon, jó vitéz, halálba mégy, halálba!
Kettészakadt a papír, a katona kibukott a csónakból, s a következő pillanatban elnyelte egy nagy hal.
Ó, milyen sötétség volt a hal gyomrában! S még félelmetesebb, mint a csatornahíd alatt. A hely is szűk volt, mozdulni is alig tudott a katona. De azért fektében is rendíthetetlenül markolta a puskáját.
A nagy hal ide-oda úszkált; rettenetes volt, ahogy cikázott a vízben. Egyszer csak elcsöndesedett; az ólomkatona szeme előtt mintha villámfény lobbant volna: ragyogott körülötte a nap, s valaki hangosan kiáltotta:
- Az ólomkatona!
A nagy halat kifogták, piacra vitték, s ott eladták - így került a konyhára, ahol a szakácsnő a nagykéssel fölhasította. Két ujja közé csippentette a katonát, s bevitte a szobába. Mindenki látni akarta a világjárót, aki még hal gyomrában is utazgatott. De az ólomkatonának nem szállt a fejébe a dicsőség. Az asztalra állították, hát - furcsa dolgok esnek meg a világban! Ugyanabban a szobában lelte magát, ahol valamikor meglátta a napvilágot; ugyanazokat a gyerekeket, ugyanazokat a játékokat látta maga körül. Ott volt a kis papírkastély is, kapujában most is ott állt fél lábon a takaros kis táncosnő, másik lába a magasban - ő is rendíthetetlen maradt. Ez úgy meghatotta az ólomkatonát, hogy hajszál választotta el a sírástól, már-már kicsordultak szeméből az ólomkönnyek. De a sírás mégsem illett volna hozzá. Csak nézte a táncosnőt, a táncosnő meg őt, de szót nem váltottak.
Az egyik kisfiú most, se szó, se beszéd, fölkapta az ólomkatonát, és behajította a kályhába. Senki sem tudta, hogy mért tette. Biztosan a tubákosszelencében lakó ördögfiók műve volt ez is.
Az ólomkatona ott állt a tűz vörös fényében, és kibírhatatlan forróságot érzett, de nem tudta, a kályha tüze hevíti-e vagy a szerelemé. A piros-kék festék is lepattogzott róla; a viszontagságos utazástól-e vagy az emésztő szomorúságtól, azt sem tudta. A táncosnőt nézte, a táncosnő meg őt. A katona egyszer csak érezte, hogy olvad, de csak állt rendíthetetlenül, s keményen markolta a puskáját. Akkor kicsapódott egy ajtó, a léghuzat fölkapta a kis táncosnőt, s az, mint egy lenge tündér, beröppent a kályha nyitott ajtaján a katona mellé, lobbant egyet, s vége volt.
A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi ólomgomolyaggá olvadt, s másnap, amikor a szolgáló kiszedte a kályhából a hamut, egy kis ólomszívet talált benne - ennyi maradt a katonából. A táncosnőből nem maradt más, mint az aranycsillám rózsa, az is szénfeketére perzselődött.
Tegnap múlt 136 éve, hogy megszületett Octavian Goga, román költő, drámaíró, politikus, a Román Királyság miniszterelnöke.
Octavian Goga
Elkésett faág
Láttad-e már életedben, ahogy leszáll az ősz, sápadtan, egy lemeztelenített kertbe, hol újjászületését élte egy elkésett faág virága?
Álltál-e meg ott, az úton, megérteni: miféle titkot- mit nem láthat bölcs gondolatod,- rejtenek e fázós szirmok, ha felhők takarják a napot?...
S ahogy itt állsz, mint élő kérdés, és szemed fényét eltakarja egy szelíd, érzékeny rezdülés, érted-e, hogy ki a vétkes, és virág szirmát mért siratja?
A napfény az, ki néma ősznek küldött tavasz hangulatot. Bús halála közelében csepegtetett észrevétlen, feltámadás-dal pillanatot...
Tegnapelőtt múlt386 éve, hogy elhunyt el John Donne, angol költő, a metafizikus költészet legkiemelkedőbb egyénisége.
John Donne
Elégia portrémról
A gálya vár; fogd portrémat, szívem, a tiedet lelkem mélyén viszem. Hasonlít hozzám, de ha meghalok, többet mutat, mint ami most vagyok. S ha viharverten visszaérkezem, s az evezők föltörték két kezem, ráncos leszek, s bozót nőtt meztelen arcomon s most még sima mellemen; testem bőrzsákjában tört csontjaim meg az égő puskapor rozsdaszín sebei. S ha kérdik: ő kell neked, a vadember, ki, jaj! akkor leszek, mutasd nekik e festményt s válaszold: nem fájlalom, hogy más, mint aki volt, s elvették volna sebei eszét, hogy nem szeretne úgy, mint az elébb? Tejképű volt, törékeny s delikát, így kezdtük el; s most még jobban imád. Íly férfiasnak nem láttam soha, bár ízlésemnek kissé marcona.
Csak álom. Vén ajak, tudod, csevegni Jobb' szeret, mint enni, inni. Halld tovább: ezüst virága Csügg e tündér almafának, S benne drágakő ragyog. Három izben elvirágzik Ez naponnan, este rajta, Mint a szűz emlői bimbók, Oly kis almák duzzadoznak. És mikor közelget a Szép borongó éjszaka, És az éjfél, a gyilkosnak, Denevérnek, és tolvajnak, S kósza szellemnek dele, Száll, mint holló szárnya le; S felleg űl vad csillagon, Felleg, melyet az mocsárból, Sárkányok sohajtatából S nyílt sirokból összevon, S szürke apján a bagoly Szemmeresztve lovagol, Rém a bolygó rém nyakán, Csép anyó a piszkafán, Szép regében halandóknak Bal szerencsét, gyászt huhognak S a gyujtónak őr szeménél Egy leégett ház tövénél Isznak, esznek, alkudoznak, S bömböl a bölömbika, S a szüzek legjobbika Most fiát megy eltemetni, Ölni, aztán eltemetni -
Mily szép a Föld! - mező ha zöldel S nyár derekán aranykalászt terem; A folyamakban hal tenyész s a háló Nem jő fel zsákmány nélkül sohsem.
A nyáj s a csorda legelész s a csengő Elhallik messze, - idyll, hangulat; Az erdő szélen kürt szól s roskadó Szarvast űz egy vídám 1ovascsapat.
A kertben méhkasok szép rendben állnak, Kis nyilásukon méhek nyüzsgenek, S ha édes mézzel megtelt már a kas, A méhtől elszedik - az emberek.
Mert emberek vagyunk! - urak! - s a földtekén Azért van állat, növény, - gyöngy s arany, -lsten rendelte igy, a jó, a bölcs: - Hogy mienk legyen minden, ami van.
S az oltárokról tömjén füstje száll Az Égbe, honnan minden jó ered; Hozsánna a nagy, szent, bölcs Gondozónak Ki minket embereket így szeret!
De ám a mezők liliomait Is ő teremté s öltözteti fel! S a póknak is ő adta, hogyha éhes Hálójával a legyet fogja el.
A vércsének, hogy gyors csapással A szegény fürjet fojtsa meg, Midőn a barázdákba' futva Rovarra vadász kicsinyeinek.
Ha erdő mélyén andalogsz s a lombok Között hallod a csalogány dalát: Nem látod-e sötéten elsuhanni A leselkedő fekete halált?
Öldöklés mindenütt - Az élet Ily zordon, sivár terven épült! Egy Alkotó szerzette ezt a sok kínt? Nagy nevének - díszül, dicsőségül?
Mi gyönyört lel ez alkotásban, Hogy teremtményi egymást falják? Hogy oda dobta a szegényt s a gyengét A zsarnoknak, - hogy azt uralják?
Mi gyönyört lel az ádáz küzdelemben, Mely nemzet s nemzet közt dúl véresen, A világtörténet évezrein ...? -Mondjátok hittudósok meg nekem!
Mondjátok meg, hogy mi értelme van A "fátumnak" mely vakon szórja szét: -Nem válogatva jóba', rosszba' - A pusztulás s a halál mételyét?
A véletlennek mért van ily hatalma? A rendszerbe hogy illlik ez bele, Amelyet alkotott s vezérel Egy gondviselő atyai keze?...
Nem, nem! Nem vagyok én hitetlen, De Zarathustra vallása igaz! Két Isten van: egy Jó és egy Gonosz! S amit látunk magunk körűl a földön,
Mérhetlen sok száz emberöltőn. Örömet, kínt, diadalt és nyomort, Mit a forgó szerencse szele összehord: E két Istennek örök harca az!
Orbán, népiesen Urbán (†230), Középkori hagyomány szerint pápaként ő rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni. Részben ezért választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak.
Szent Orbán(Illusztráció a Pannonhalmán őrzött Legenda Aurea Sanctorum című ősnyomtatvány 1482-es augsburgi kiadásából)
Az Orbán napja körül( májusi Orbán nap) elhűvösödő időjárás az éppen virágzó szőlőnek ártalmára szokott lenni: segítsen tehát hívein.
..... Szegedi öreg parasztok ezért szokták tréfás-bosszúsan mondogatni, hogy azt is agyon kellett volna ütni, aki Orbánt beletette a kalendáriumba. Egy Szőregen följegyzett hagyomány szerint, amikor a kalendáriumot csinálták és a szenteket belerakták, Orbán a kocsmában mulatott. Későn ment haza. Kérdezte, hogy az ő neve hova került? Amikor megtudta, hol van, azt mondotta, hogy miért nem tették a tél közepére, akkor bele tudta volna fagyasztani a borjút a tehénbe, az asszonyba pedig a gyereket....
A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25.) a közös elnevezése. Az Ipoly mentén a néphagyomány Zsófia-naptól (május 15.) is fagyot várt
Tegnapmúlt 57 éve, hogy megszületett Rózsa-Flores Eduardo forradalmár, aktivista, író, költő, publicista, színész.
Rózsa-Flores Eduardo
IV
A virradat, mikor csak a madarak vannak ébren, és míhor a legcsendesebben ereszkedik a víz a folyón, amikor a puskacsöveken a harmat gyöngyei szikraként csillannak és magától értetődő a kopácsí mocsarak zöldeskék csendie, csak ezt, csak ezt az egyetlen pillanatot szeretem a háborúban.
117 éve, ezen a napon született Szabó Lőrinc, költő, műfordító.
Szabó Lőrinc
TÜCSÖKZENE
Rémálmok
Még mindig a rossz álmok! Sokszor úgy mentem ágyba, mintha kínpadra. Kút mélyébe néztem, szakadékba; és muszáj volt nézni! Húnyó szédülés csavart forgatag tölcsérekbe. Nagy farkas tört rám, bikák, bozontosak, s tányérszemű kutyaszörnyetegek - pedig útáltam a pecéreket! - és bőszűlt bivalyok. Házunk megett gyilkosok fenték fénylő késüket s rablók: órákig lestük fekete szorongásban, hogy hozzánk jönnek-e. Repűltem, zuhantam. Tető, palánk szakadt rám; tűz gyúlt fölénk és alánk; és vizsgáztam s nem tudtam: émely és szégyen őrjített s kétségbeesés; s üldöztek, s már láttam a vonatot, s az mindig-mindig tovarobogott.
Szép estét kívánok Mindenkinek Árpád és Benjámin napján!:-)
Ma Akács, Ákos, Balbina, Béni, Benjamina, Benő, Gujdó, Jelek, Johanna, Kornélia, Üllő, Zsanka és Zsanna napja is van!:-)
Szőke István Atilla
Árpád sírjánál
Holdvilág-árokban száll az ősi ének, Magasztosan áldoz Árpád szellemének. Lelke beivódott a rögökbe mélyen, Tovább él majd vélünk a Nagy Mindenségben!
Reménység világít a pilisi tájon, Örök csillag ragyog magyar éjszakákon. Egymást öleli a valóság és álom, Árpád hős alakját fényesedve látom.
Ő volt, aki nékünk e földet szerezte, Turulmadár röpte idáig vezette. Atilla honába, őseink földjére, Jó hun-magyar múltú Kárpát-medencénkbe.
Bátor harcosival sok csatát megvívott, Segítségül mindig égi erőt hívott. Zengte-zúgta nevét puszta, Pilis, Kárpát: „Atilla rokona, Álmos fia, Árpád!”
Eme szép, szent helyen mikor eltemették, Sírjára az Örök Fogadalmat tették: „Árpád fejedelem, neved nem felejtjük, Veres-ezüst zászlód magasba emeljük!”
Holdvilág-árokban száll az ősi ének, Magasztosan áldoz Árpád szellemének. Összeölelkezett valóság és álom, Árpád üzenetét fényesedve látom!
