A korai indulás a Gyermekvasút nyomában titka. Ugye Erdei András sporttárs? :) Az idei túra is nagyon kellemes volt és nem volt sehol sem tömeg. Legalábbis én elvétve botlottam csak emberekbe. Sajnos Kortom már nem járt ilyen jól, meg azok sem, akik az album első képén látható sorban álltak. Na az nagyon vad! A beszámolónkat és a képeinket ITT éritek el. Az a nem semmi, hogy kb. 2300 fő indult!
Csak az UTMB 3 kvalifikációs pontot nem szerezték meg, amúgy belül voltak a 36 órás szintidőn. (Az UTMB pontokért egy szűkebb, 32 órás szintidőn belül kellett volna célba érni.)
Azért pár évtizede ott is megvoltak a kőkemény harcok. Az ötvenes-hatvanas években konkrétan létezett bombarobbantgatós dél-tiroli szeparatista mozgalom.
A túramozgalmak elkezdéséhez már csak túratársa(ka)t (és szálláshelyeket) kellene találnom, mivel a most következő hétvége erre tökéletesen alkalmasnak ígérkezik.
Egyedül nem szívesen mennék, Oberonék pedig a Kárpát koszorút tervezik járni, mégsem ezt a piros utat.
A Dukla-hágó - Sároskőszeg etap pont ideálisnak tűnik 4 napra elosztva, ráadásul Sároskőszegről elég jól haza is lehet jönni vonattal:
1. nap: Dukla - Svidník 25 km
2. nap: Svidník - Bártfa (Bardejov) 39 km
3. nap: Bártfa - Vežký ari (Eperjes mellett) 43 km
Del-Tirolban epphogy gond. Az osztrakok elojottek vele, hogy "mi lenne, ha Del-Tirolban barki kerhetne az osztrak allampolgarsagot".
A Südtirolerek meg azt mondtak, inkabb ne bolygassuk az indulatokat, megvan az autonomiank es kesz. Annyi a kulonbseg a magyar-szlovak viszonyhoz kepest, hogy Südtirolban a nemet nyelvhasznalat nincsen korlatozva, meg hat az autonomia reven nagyon sok egyebjoguk is van. kollegam onnan szarmazik, es amikor megkerdeztem, hogy erezte-e Südtirolban hatranyat annak hogy Ö osztrak, akkor rögtön kijavitott, hogy Ö nem osztrak, hanem "Südtiroler".
Így van, hatodik teljesítés volt hat év alatt, úgyhogy a másik két jelvényt már korábban sikerült begyűjtenem. Egyébként ez az egyik olyan túra, amin mióta teljesítménytúrázok, minden évben ott voltam, és ha csak rajtam múlik, a jövőben is ott leszek :)
A lengyeleknél Shakespeare: Szekspir - ezt nagyon nehezen tudtam így leírni. Szlovákokkal pedig a neveknél kevert a helyzet, mert pl Kriván és a Krizsna kb magyarul is ugyanaz, a Kis Viszoka kicsit szlovákos, Pilisszentkereszt környékén ca jól amlékszem, több szláv földrajzi név is van, pl Salabasina árok. Sajnos ma már kevesen tudják, hogy a Chopor az Kopek, Certoviva Ördöglakodalom hágó és a rozsnyói százas útvonalán lévő Osadnik Csükerész magyarul. Kettős állampolgárság egy lehetőség, szerintem, akinek kellemetlen, az nem él vele. Valószínűleg más országok viszonylatában ez nem akkora gond: Burgenland, Dél-Tirol. Kiváncsi lennék arra, hogy miért baj, hogy egy ember felveszi a nagyar állampolgárságot is. Az erőszakos elmagyarosítás az internet és a Duna Televízió idején nehézkessé vált.
"durva" meg "béna" ez egy másik kultúrára, nyelvre nézve értelmezhetetlen. Másoknak meg biztos a hemingwayi, Hemingwayjel, Kaffkáé, Ronaldót és hasonló alakok a "bénák".
Végülis a várakozáshoz, az előzetesen beharangozott helyzethez viszonyítva nagyon könnyű volt. A feltett képek és a hírek alapján a lehető legrosszabbra készültem én is. Ahogy közeledtünk az úticélhoz, az utolsó száz km-en hirtelen megnőtt az út mellett a hófalak magassága. Az ott is bekövetkezett olvadás ellenére volt, hogy a kresz tábláknak csak a felső harmada látszott ki. Lélekben egy betlire és felkészültem, a túra nehézségét legalább egy Rákóczi 150-es, vagy Kazinczy 200-aséhoz hasonlóra vártam.
Azért az olvadás most megmentett minket. A hó vizes lett, összeált, majd frankón megfagyott, így a tetején lehetett sétálni. Egy két árnyékosabb részen lehetett csak érzékelni, hogy mekkora szerencsénk volt. Ott kevésbé olvadt meg, könnyebben beroppant a hó, és bokáig megfogott, kissé botladozva haladhattunk csak. Térdig vagy lejjebb csak igen ritkán (tényleg ritkán, én talán hússzor) szakadtunk be. Végig találkozhattunk a bejárás nyomaival. Volt, ahol a hótalppal is 20-40 centi mélyre süllyedtek szalagozás közben a friss hóban.
Persze az idő előrehaladtával sem nyugodtam meg, hiszen meleget ígértek napközben, és jeges utakat a hegyimentők, így nem lehetett tudni, meddig tart ki ez a kellemes állapot. AVežká Račára menet (ez már félúton túl) a magasban voltak ugyancsak kevésbé olvadt beszakadós részek, de még mindig kényelmesen tudtunk haladni. Végül innen le, a napsütötte részeken lett rosszabb valamivel a helyzet, egyre latyakosabbá, áztatósabbá vált a hó, ebben kellett bokáig gázolni, nagyjából a célig. A lényeg, nem úgy kell elképzelni, hogy birodalmi lépegetők modjára meneteltünk a porhóban.
Azt nem állítom, hogy nem volt nehéz, vagy méginkább kellemetlen. A latyak végül átáztatott mindent. De az időjárás remek volt, a telihold ragyogott, a nap melegen sütött, a túros bukta pedig elmondhatatlanul finom volt. A kremská hořčice még mindig a mustárok királya, a frissen sült kolbász zamatos, a célkanapé pedig elég puha az alváshoz. Az érzés megfizethetetlen.
Összeségében -ha mégis hasonlítani kell valamihez- azért ez a túra most nehezebb volt, mint az utolsó Mátra 115.
Nemcsak a magyarországiakét, hanem minden nekik külföldi női nevet. Amióta láttam már moziplakáton Sharon Stoneová nevet, azóta nem lepődök meg hasonlókon.
