Keresés

Részletes keresés

Akela, a rideg farkas Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117447

Nyilvánvalóan nem volt tervezve kapuscsere, Melinda nem is melegített a szünetben. Ez sajnos edzői hiba volt, ha már cserélni kellett, akkor Ancsát kellett volna behozni, nem olyan rossz kapus ő már, hogy félni kelljen a beállításától, nem a BL4-ben kellett beállnia. Annál csak többet foghatott volna, mint a bemelegítetlen és sérült Melinda, aki szegény csak a hálóból kiszedve találkozott a labdával.

Előzmény: RnD (117443)
Akela, a rideg farkas Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117446

Nem igazán hiszek ebben a problémában. Sem Zizi, sem Zsuzsi nem hülye. Mindkettő tudja, hogy a helyüket nem kell félteni, nincs alternatíva, és mindkettő be tudja látni, hogyha valaki az összes létező meccsen 60 percet játszik, akkor előbb-utóbb elfogy, ahogy ez be is következett az előző három évadban.

Csak abból kettőben, sőt tulajdonképpen mind a háromban nem volt más lehetőség, most meg úgy tűnik, hogy van. Tudom, hogy Gábor erre utalt, de első felindultságában nem jól látta.

Mindkettő, sőt az egész csapat hibát hibára halmozott az utolsó 10 percben, de ezt sértődöttségre fogni, rossz gondolat. Inkább az lehet az ok, hogy egyszerűen amíg pihentek (amihez nem nagyon vannak szokva), az agyuk lekapcsolt az üzemmódból (ráadásul nyertnek látszott a meccs) és nem jól léptek vissza. Gábor feladata, hogy tisztázza velük a dolgokat.

Előzmény: RnD (117444)
RnD Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117445

'Hogy konkrétak legyünk, nevet nem mondott, hogy ki sértödött meg a leültetésen...'

 

Dehogynem. Megmondta hogy ki szállt rosszul vissza a meccsbe némi padozás után, ennél többet nem nagyon mondhatott volna.........

 

 

 

Előzmény: van_Persil (117438)
RnD Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117444

'....Ha az megalázás, hogy azt szeretné az edző, ha az évek óta kifacsart két játékosának végre legyen egy kis pihenő ideje, akkor azt mondom, "alázza meg őket"...'

 

A probléma ahogy látom az hogy EG 'évek óta kifacsart két játékosa' nem akar magának pihenőidőt, és ha mégis kap, azt nem veszi jó néven. Az elmúlt hétvége óta ez már egyértelmű, EG maga mondta (illetve amit mondott abban benne van...)

Előzmény: Akela, a rideg farkas (117434)
RnD Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117443

'Szikorának "váratlanul és hidegen" kellett beállnia ! ! Nem szóltak neki,hogy Ő a Fradi 2.számu kapusa aki egy két napos tornán vesz részt ??...'

 

Ha valaki bemelegítés után egy órát a kispadon ül és onnét kell hirtelenül - nem tervezetten - beállnia, az a játékos nem fog jól védeni.

 

A te lányod kézilabdázik, ne mondd hogy ezt nem tudod.......eszem megáll:S

Előzmény: a veréb (117430)
andrewftc Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117442

Csak annyi, hogy Ö végig játszotta a VB-ét,  másodikok lettek. Párhete hatot dobott a Győrnek.

Ha a mi jobbátlövőink legalább ennyit lőnek, akkor meghajolok a szellemességed előtt.

Előzmény: solozo (117441)
solozo Creative Commons License 2014.08.26 0 0 117441

Szegény, eddig azt hittem, a nyelvet nem beszélő Elek miatt játszott szarul, most meg ez a kulcsügy... Így már minden világos, mea culpa, hogy valaha is bántottam, de én nem tudhattam, hogy beb...ták neki a kulcsot a pálya közepére.

Hát ezek után én sem találnám el a kaput, én is ellépdelném a támadásokat és belemennék feszt a falba, mert csak azon a kulcson járna a fejem. :-))))) De jó, hogy telik az a rohadt idő, már csodálatos bemutatkozás, a végén még kiderül, egy Popovicsot veszítettünk el személyében... :-)

Előzmény: andrewftc (117433)
KA Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117440

Szerintem az edző jobban tudja hogy ki milyen állapotban van és hogy megéri-e kockáztatni, hogy esetleg úgy megsérüljön hogy soha többé nem játszhat. Lásd Varga Viktória, Zsigmond Fruzsina, Bogdán Nikolett stb... Hogy csak az elmúlt pár évből szelektáljak.

Sokszor azért nézem csak vissza a meccsek tv-s közvetítését, hogy a nyilatkozatokat és a háttérinfokat megtudjam. Sok olyan derül ki ezekből amire ott  a csarnokban nem is gondolna az ember.

A románoknak ha jól emlékszem 23 igazolt játékosa van, pl Nascimento-t el sem hozták ide... Azért ezt nem sok csapat teheti meg, hogy ilyen kaliberű játékost pihentessen...

Előzmény: andrewftc (117426)
uzhorod Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117439

Konkrétan nem mondta ki, de szerintem a szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy kire/kikre gondolt.

Előzmény: van_Persil (117438)
van_Persil Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117438

Hogy konkrétak legyünk, nevet nem mondott, hogy ki sértödött meg a leültetésen.

Előzmény: uzhorod (117436)
a veréb Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117437

Szerintem a jogos kritika messze van a meg alázástól! EG tényeket közölt!

Edzéseken,még a juniorban is ott van sértegetés-alázás,- az a felháborító!

 

uzhorod Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117436

Márpedig EG az interjúban arra utalt, hogy Zizi és Zsuzsi megsértődött akkor, amikor leültette őket... Ők pedig nem koncentráltak, amikor visszatértek a pályára, ha kvázi dúltak-fúltak...

Előzmény: Akela, a rideg farkas (117434)
uzhorod Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117435

„Ez nem szimpátia kérdése hanem az emberi méltóság tisztelete.” – a mérkőzés előtti interjúban a Sport 1-es Bözsi megkérdezte EG-től, hogy mi az a dolog, amit tanult, elraktározott édesapja edzősködéséből: „A játékossal kiabálni, ordítozni adott esetben lehet, de emberi mivoltában megalázni soha. Nekem néha nem sikerül”. Erre a meccs után, a TV élő adásában – név szerint megnevezve – rákeni a két kulcsjátékosunkra a vereséget. Szerintem ilyet akkor se csináljon, ha történetesen igaza van, mert valljuk be: most az volt – Zizi is magára vállalta...

Előzmény: andrewftc (117433)
Akela, a rideg farkas Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117434

Én semmiféle megalázást nem tapasztaltam. Ha az megalázás, hogy azt szeretné az edző, ha az évek óta kifacsart két játékosának végre legyen egy kis pihenő ideje, akkor azt mondom, "alázza meg őket". Én örültem neki, hogy végre nincsenek a pályán, az más kérdés, hogy Vikivel, Laurával nem volt valami acélos a védekezés, de így is nőtt a különbség.

És abban sem hiszek, hogy ezen akár Tomi, akár Zizi megsértődött volna, egyszerűen a pihenő után hibáztak többször is a csapattal együtt, hiszen a csapat 3 gólos előnyt adott el 4 perces emberelőnyben. Utána meg már jött a kapkodás, ők is hibáztak, Nere is, pedig az egész meccsen ő játszott legjobban. Lehet, hogy az ő agyuk és izomzatuk ráállt arra, hogy nem szabad "lehűlni" Ha nem vonjuk le ennek a 10 percnek a tanulságait, akkor nem is érdemeljük meg a lipcsei továbbjutást.

Előzmény: andrewftc (117433)
andrewftc Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117433

 

Én is ott voltam a Népligetben azért írtam,  lelehet valakit hívni, ha rossz labdát ad, a Görbénél is gyakran előfordul, 

de nem szabad megalázni.  Nálam ez önkontroli hiba. Ugyanezt csinálta  anno  Zsiga Gy-is.  A Zsivkovicsot   sokan

gyenge játékosnak tartották, pedig csodálatos volt a bemutatkozása, de valaki úgy küldte le a pályáról, hogy bedobta neki az öltöző kulcsát pálya közepére (és most nagyon visszafogottan fogalmaztam) utána  árnyéka volt önmagának.

Ez nem szimpátia kérdése hanem az emberi méltóság tisztelete.

Előzmény: Akela, a rideg farkas (117428)
a veréb Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117432

Jó kérdés !!! 

Miért nem Ancsit küldte be,aki elötte jól védett (37% ) ?

Előzmény: nicko (117431)
nicko Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117431

De ha sérült egyáltalán minek ültették le a padra?

Előzmény: a veréb (117430)
a veréb Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117430

Szikorának "váratlanul és hidegen" kellett beállnia ! !

Nem szóltak neki,hogy Ő a Fradi 2.számu kapusa aki egy két napos tornán vesz részt ??

Viszonylag egyenletesen teljesített,- ahány lövés,annyi gól !

Előzmény: RnD (117418)
solozo Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117429

Szíved joga, hogy nem bírod Elek Gábort, de ne nevettesd már ki magad ezzel a Tadici-féle összevetéssel. Makó és Jeruzsálem.

Előzmény: andrewftc (117426)
Akela, a rideg farkas Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117428

Túl sok mindenben nem értek egyet Veled. Ha neked ez Tadics-féle viselkedési mód volt, akkor csak hallottál Tadicsról, de nem láttad soha. Én ott voltam a Népligetben és megnéztem felvételről is, semmiféle kivetnivalót nem találtam sem a viselkedésben, sem a szövegben. Azt gondolom az érthető, hogy egy gyakorlatilag megnyert meccs elvesztése után nem a nyugalom szobra volt, főleg, hogy ez édesapja iránti érzései miatt különösképpen érzékenyen érintette, de semmiféle "Tadics" nem volt.

Hogy kit miért védekeztet hosszasan egy felkészülésinek számító meccsen, az mindegy, az edző dolga, ő tudja mit akar kihozni belőle, milyen pozitívumot, vagy negatívumot.

Hogy Rea miért nem jött be? Ez már egy izgalmasabb rejtély. Mindenki tudja, hogy Rea megsérült, és állítólag most is azzal bajlódik. Akkor miért melegít egyáltalán, miért játszik időnként, máskor meg amikor az ember nagyon hiányolja, miért nem jön be? Félek, hogy Reának a pályafutása is rámehet egy ilyen rejtélyes, meg nem gyógyuló sérülésre, pedig nem csak a Fradiban lenne rá iszonyú nagy szükség, hanem a válogatottban is!

Hogy játékosokat sokszor a végkimerülésig fenn tartja, ezt láttuk az előző három évben, csak ott sajnos oka volt, hiszen olyan szúk volt a keret a rengeteg sérülés miatt, hogy szinte mást nem is tudott csinálni, sajnos meg is lett tavaly a böjtje. Most éppen rotál, végre van mozgástere is egy kicsit jobban ( a szélsők sérülése most éppen kevésbé zavaró), igaz Monori Orsi sérülése nagyon nem hiányzott, azt hiszem ő már a bajnokik java részén komolyan bevethető lett volna. És most éppen azokat bírálta (okkal, ok nélkül mindenki döntse el), akik hozzá voltak szokva a 60 perc játékhoz, most kaptak elég hosszú pihenőt meccs közben, és amikor bejöttek, hát főleg ők hibáztak.

Szemben veletek (nem tudom a többes szám kiket takar), én azt gondolom, hogy a lehetőségek közül nehezen tudnánk jobb trénert találni. Ami persze nem azt jelenti, hogy ő a világon a No.1., hanem azt, hogy itt nem elég, ha valaki nagyon jó edző. Nem tudom, emlékszel-e 2007-08-ra, amikor az ország két BL-győztes edzője közül az egyik volt az edzőnk? Nyilván nem rossz edző, mégis sikerült lelkileg leamortizálnia a csapatot, és főleg a 17-18 éves Zácsikot, aki emiatt írt alá a Krimhez, amit Elek érkezésekor már szívesen visszaszívott volna, csak nem lehetett. Fradi-edzőnek lenni, az egy különleges állapot, amit nem bír el bárki.

Előzmény: andrewftc (117426)
van_Persil Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117427

20-án 16 órakor kezdünk:

http://www.fradi.hu/hu/szakosztalyok/csapatsportok/noi-kezilabda/hirek/hivatalos-idopontok/20140825/c/7888

Az A14-en Drezda (A4) felöl a Leipzig Messegelände lehajtónál (24-es km), vagy a Leipzig-Mitténél (23-as) kell lemenni, utóbbi bonyolultabb keresztezödés.

andrewftc Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117426

Nem  a szöveget kritizáltam,  hanem azt a Tadics  féle viselkedési módot és ezt még fokozta az időkérésnél.

A szerbek ellen ment a rotálás, itt a jobb kettőben hosszú ideig védekeztette a Pirost és a Sóskát. Legalább négy gól volt bennük. A Mészárost miért nem vitte be. A meccs előtt és a szünetben is melegített.  Sajnos az EG úgy meccsel akinek megy a játék azt végkimerülésig fent tartja. Régóta közelről figyeljük, a mi tetszésünket nem nyerte el.  De mi csak, a kézilabda iránt elkötelezett szurkolók vagyunk....

 

Előzmény: nicko (117421)
gerg0 Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117425

Ha jól láttam leragasztatlan fülbevaló is ott csillogott Szikora fülében. Igazából kapusoknál ezt nem figyeltem még meg, de szerintem ők sem szoktak így védeni.

Előzmény: Akela, a rideg farkas (117422)
van_Persil Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117424

Ha ennyi embernek fáj a térde, akkor nem lehet, hogy az alapozásnál lett valami elszúrva (gxakorlatok, borítás, cipő etc)? Vagy mégiscsak egymástól függetlenül jött elő mindenkinél?

Kritizáltam Szikorát, ha kizárólag a teljesítményét nézzük, akkor jogosan, ha minden körülményt figyelembe veszünk, akkor ezek szerint már nem biztos, hogy teljesen jogosan. (Az igazi sportoló mindenáron a pályán akar lenni, legyen akármilyen sérülése.) Pedig jó lenne, ha jó lenne (a térde is és a teljesítménye is).

Előzmény: FTC1899 (117423)
FTC1899 Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117423

Meli térde is sérült sajnos injekciózva játszott,meg utána is azt kapott. Én sem értem akkor miért nem Ancsa védett.

Előzmény: Akela, a rideg farkas (117422)
Akela, a rideg farkas Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117422

Olyannyira hidegen állt be, hogyha jól emlékszem a szünetben sem melegített, csak Ancsa. Nem is értettem, hogy került a kapuba Szikora, ha már muszáj volt cserélni. Nem is találkozott a labdával abban a 10 percben.

Előzmény: RnD (117418)
nicko Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117421

nem a tartalommal volt a gond a tálalással..Zizi is oda ment és mondta "ezt miattam vesztettük el" persze lehet előtte már ment az "anyázás" közöttük a padon csak ezt mi nem hallhattuk.

Előzmény: anna schwelung (117419)
van_Persil Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117420

Alapvetöen nekem sincs semmi gondom vele.

Ami viszont nálam elvi kérdés (l. Mészöly Gézuka kifakadását az 1-6 után), hogy a hibázó játékosnak elöbb kellene tudnia a meccs után, hogy az edzö hibáztatja, mintsem hogy az edzö nyilatkozik valamilyen médumnak.

Előzmény: anna schwelung (117419)
anna schwelung Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117419

Én mazochista módon az este megnéztem a felvett meccset és semmi kivetnivalót nem találtam a szövegben!

A helyszínen és a tv-ben ország-világ láthatta a  megnevezett játékosok ténykedését  és aki nem elfogult velük kapcsolatban  nyugodtan egyetérthet az edzővel. Lehet, hogy Zsuzsi fáradt a rá háruló folyamatos terhelés miatt, Zizi viszont már az előző szezonban is csak árnyéka volt önmagának.

Előzmény: van_Persil (117407)
RnD Creative Commons License 2014.08.25 0 0 117418

'Öszintén remélem, hogy a térde rendbe fog jönni, és 60 percet terhelhetö lesz, mert amilyen indiszponált volt ma Szikora, az semmi jóval nem bíztat...'

 

Két hete a válogatottban meg kurvajó volt, akkor az mivel biztat......? A helyzet az: tegnap teljesen váratlanul és 'hidegen' kellett beállnia a padról mert Tomasevic cserét kért a térde miatt. Ez sokmindent megmagyaráz......

Előzmény: van_Persil (117395)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!