szerintem az a probléma Ózddal, hogy nem bírnak hosszú távú dolgokat kitalálni. Sajnos a (magamfajta) fiatal értelmiségit nem lehet egyetem után egy vagy két high-tech gyárral megtartani, ez kevés. De pl. havi 35-40e Ft-os keresetből sem lehet olyan szintű keresletet támasztani a szolgáltatóiparral szemben, amely fejlődéshez vezet. 100 jómódú ember pedig nem visz el a hátán egy egész várost. Márpadig, ha se a szolgáltatóipar, se a "gyár" jellegű beruházások nem életképesek, akkor nem tudom mi lehet az.
A mostani ózdi(!) választási eredményt egyébként sajnálom, mert bár én magam nem szimpatizálok a mostani kormánnyal, úgy érzem, hogy Fónagy úr sokkal több tett/tenne Ózdért, mint a korábbi képviselő sok-sok év alatt. Még akkor is, ha szocialista/szociáldemokrata kormány lesz és a képviselő más pártállású. Hiszen mindez elengedhetetlen, Ózd egymaga nem képes megoldni a problémáit ilyen szintű támogatás (nem anyagi!) nélkül (lobbi, közlekedés, adókedvezmények, stb.)
Sajnos véleményem szerint a város vezetésében sincsenek fiatal/ötletes/kreatív vezetők (elvándorlás, ugye), akik koncepcionálisan közelítenénke a problémákhoz és tűzzel-vassal küzdenének komoly lehetőségekért.
Éppen ezért a kormánnyal elképesztő módon kellene az gyüttműködés. Már most nagyon kíváncsi vagyok az őszi önkormányzati választásokra, és arra, hogy a leendő (reményeim szerinti) MSZP-SZDSZ kormány hogyan áll ezekhez a dolgokhoz.
Mert istenbizony én is hazaköltöznék, ha lenne ott lehetőség érvényesülni! (Ilyen lakásár-különbségek mellet azt hiszem nem meglepő :) Rettenetes, hogy Ózdon egy egész korrekt lakshoz lehet jutni akkorra összegből, ami Bp-en még az önerőnek is kevés egy lakáshitelhez).
Sziasztok ózdiak!
Szeretettel üdvözlök mindenki Budapestről. Sajnos itt élek már csaknem 15 éve. Pedig lennének ötleteim, mit lehetne Ózdon csinálni, de úgy vettem észre, sokkal többen gátolják az új ötleteket, mint ahányan segítik. Pedig az ismerőseimnek mutattam fényképeket a város környékéről, el vannak ájulva, milyen szép vidék. Nem igaz, hogy ezt ne lehetne kiaknázni.
De !
Szavazások vannak, elötte két nap kampánycsend, ma reggel kellett egy kicsit havat seperni is ;-)
a linux-szal is kell néha foglalkozni mert még lemarad, meg hát persze ...
seff, kellemes unnepeket!
65 čves fennŕllasod alatt melyek voltak azok az čvek amelyek ňzd "aranykorŕt" behatŕrolnŕk? (nem csak a gyŕrra gondolok, hanem magŕra az člet minosčgčre, a happy-times -ra)
čs kik azok az emberek akiken ez mulott?
Csak itt vagyok megint.
Szép idő van és más az ember kedve. Egy biztos, hogy ne fogok számítógépes vitába bonyolódni. Néha amit írtok egymásnak nekem kinai, /vagy angol/
Nem jó olvastad: nem a gyárban, a Gyári Temetőbe.
Egy kellemes, napos hely. Reggel 4-től süti a nap, délután 18-ráig nyáron, A sírhelyemet.
Ez morbid, de kérdezted s.b
Az alapkő letételt csak az itt élők ismerjük.
A lényeg: Van egy bánya tulajdonos, akinek a fia nagy kis ember. A bányában annyi kő van, hogy sok.
Mivel nem fogy a kő, nem épűl sztráda, csak elkell adni a követ.
A lényeg: Ami kellene és nincs rá pénz, ott letesszük az "alapkövet" és ha szerencsénk van kinő!
Itt is Dr.ŐNAGY annyit tessz le Ózdon, hogy sok.
A helyi ujságban láttam, hogy hárman igyekeztek hozzáférni. Csak kicsi volt a kő, és nagy a mellény. Ez lesz megcáfolva a válsztáson.Nem magyaros.
Elnézést, hogy ennyit írtam.
Véleményetekre lenne szükségem:
Miért ment el egy lehetőség. Négyszáz munkahely.
A megszavazott, oda igért terület miatt, vagy azért mert Hatvanban közelebb van a autópálya?
Seff: Nem gondoltam hogy elköltöztél, viccnek szántam, bocs ha gyenge volt. Alapkőügyben egyetértünk, nagyon nagy a termés. A falu is kapott egyet. Bár én tettem volna a körforgalomhoz is egyet. Utólag :-] Mint Debrecenben...
Norbo: Muszály mindig ugyanazokat a játékokat játszani ? Frissíts linuxra, de csak ha van merszed ... Az eleje nem lesz könnyű, de megéri.
Van egy jó sírhelyem a Gyáriban.
Nem akarok elköltözni, de egy biztos rosszúl alakúlnak a dolgok.
Miért gondoltad, hogy elmentem? a Gépet oda is vittem volna
Még azt szeretném közölni, hogy jövőre nehéz lesz szántani, mert az eke a sok alapkőtöl majdan mindig eltörik kis hazánban.
Igazad van.Itt nagyon jol ki tudom magam pihenni,de csak azert mert erzem az otthon biztonsagat.Ezt mas varosban nem tudnam meg tenni. Itt tudom ha vegig megyek a Lehel vezer uton hogy mi is volt ott nem is olyan reg.A masik varosok utcait nem ismerem,en itt nöttem fel.De sehol nincsennek viszont ilyen szép hegyek mint itt.Még ha ettöl nem is lesz jobb...
ha valakinek kell egy dualprocis penti alaplap szoljon nyugottan.pont van egy.a linux nektek jol megy?
szia seff. Jó hogy beleszólsz ! má' azt hittem elköltöztél ;-)
Homokzsákon mit értesz ? ;-)
atlantiqe:
"mi az az ňzd?"
szerintem momentán Ózd két irányból írható le:
az els? a helyben lakó: ? azt mondja, hogy ez itt egy város, benne rokonokkal ismer?sökkel barátokkal, napi és hosszútávú gondokkal, amiket meg kell oldani, mert a gyerekek enni kérnek ! Tanulni akarnak meg azt amit a többiek is megkapnak. Egy csomó ózdi erre azt lépi hogy gyerünk el pénzt keresni mert ez a kötelesség. Az ? számukra ózd az a hely ahová vissza kell jönni.
A másik az aki már elment innen: ? azt mondja, hogy ez itt egy város, benne rokonokkal ismer?sökkel barátokkal, napi és hosszútávú gondokkal, amiket meg kell oldaniuk. Szegények küszködnek, mert semmi esélyük nincs arra hogy a gyerekeik megkapják azt amit mások megkapnak. Sokan azt lépik erre, hogy rendben van, néha hazanézek, meglátogatom ?ket, elmesélem milyen kemény az élet ott ahol én vagyok, oszt elhúzok haza, ahol minden szép és jó, de legalábbis az ózdi pénz 3-szorosát megkeresem. Meg hát megpróbálom otthon érezni magam sokszáz hasonsz?r? között...
Ózd már nem az amire itt és máshol sokan gondolnak. Nem az acél városa ! Ez itt egy hely ahol otthon érzi magát az aki azt megérdemli !
Üdvölök mindenki.
Ujra itt vagyok. Bár nem akarok IV.hó 21 semmit sem tenni csak szavazni és utánna reménykedni.
Hogy miben? Még nem tudom. szeretném, ha így NEM
maradna.
Azt is tudom, hogy Ózdon ÓZDON akkor sem lesz jobb.
Nincs Olyan léghajó, ami tud repűlni csak homokzsákkal.
sziasztok!
koszonom szčpen a kčpeket, alig hiszek a szememnek.
puntnok metropolisz lehet ňzdhoz kčpest (legalŕbbis lŕtvŕnyban).
koszi az ujsagcikkeket is, egeszen črtelmes interjuk.
a tegnapi ujsagokban volt hogy az andrassy ut 60-ban az avh volt szekhŕzŕban terrormuzeumot csinŕltak, amit itt mindenki nagyon nagyra črtčkelt, de teljesen nevetsčgessč tettčk a politikusokat azzal hogy egymŕst tŕmadjŕk hogy ez kampŕnyolŕs čs hogy melyik pŕrt mire fogja ŕtkeresztelni a muzeumot ha nyer. ma
Magyarorszŕgon a politika ugy nčz ki mint egy pakli kŕrtya, vŕltozik a leosztŕs de mindig ugyanazokbňl a lapokbňl ŕll...
ňzdrňl. mi az az ňzd? a rčgi falu nincs, a rendorsčg az onkormŕnyzat a buspŕlyaudvar a piac, stb.minden elkoltozott. a gyŕr a kčmčnyek a hutotorony stb. nincs mert bezŕrtŕk, lebontottŕk.
mi van??? panel. = semmi. mikor veszik el ňzdtňl a "vŕros" cěmet??
člvezzčtek a hůsvčtot čs a pirostojŕst, a sonkŕt čs a pŕlinkŕt, a bůlcsůt stb. mert ha tudnŕtok hogy mijen szomorů hůsvčt hagyomŕnyok nčlkul, sěrnŕtok. nem kell mindig arrol ŕlmodni ami nincs, nčha jň člvezni ami van. vagy ahogy egy itteni kozmondŕs mondja: nem szčp dolog abba a tŕnyčrba kopni amibol ettčl. kellemes husvčti unnepeket mindenkinek!
Persze hogy az uj ablakban a hozzászólós lapot látod, az eredetiben meg a teljes történelmet, de csak akkor ha a 40db-os választóhelyröl lekéred az elsö 500db-ot. Na.
Egy kis technikai segítség: ha a jobb egérgombbal kattintasz a "válasz erre" vagy az "uj hozzászólás" feliratokon, és nyitsz egy új ablakot rögtön látod az egész történelmet és nem kell séróból kérdezni. Persze hogy ez Macin is így van-e azt nem tudom. Próbáld ki.
sziasztok! nagyon črdekes amiket irtok, de a "hivatalban" mičrt nem olvassŕk hogy vannak ňzdon normalis emberek is akik felismerik az elorehaladŕs mňdjŕt? mičrt nem tŕmogatjŕk az ůjat a jňt stb.? azzal ha mčg az a kevčs ember akinek van včlemčnye čs črdekli a vŕros jovoje azok is elkoltoznek mivel lesz jobb a vŕrosnak? mičrt nem prňbŕljŕk ottartani a normŕlis embereket?
mŕs. čn a politikŕhoz nem szoktam hozzŕszňlni, de pl. olaszorszŕg is nato tag čs jobboldali a kormŕny... čs ha Mo belčp EU-ba akkor ott lesz brussel-ben čs nem mindegy hogy az europa-parlament melyik rčszčn ulnek tobben. mčg ha nem is lesz sok szavunk ott senki nem lufi.
a cigŕnyok mit csinŕlnak ňzdon? mindenki munkančlkuli? lŕttam hogy van honlapjuk. čn prňbŕltam mŕr tobbszor is pčnzhez juttatni kulonbozo ňzdi szervezeteket kulfoldrol, csak az a baj hogy otthon ugy gondoljŕk : adjatok pčnzt majd jňra koltjuk; itt pedig az a felfogŕs hogy szervezzčtek meg čs kezdjčtek csinŕlni čs ha lŕtjuk hogy igazŕn čs nagyon akarjŕtok akkor finanszěrozzuk. ez a holtpont.
tudom hogy nevetsčgesen hangzik de mit nem adnčk egy kis kertčszkedčsčrt (itt a betontomeg kozepčn egy ŕlomnak tunik).
az hogy magyarorszŕgon az internetčrt fizetni kell abban mi az uzlet? nemhogy orulne a telefontŕrsasŕg (matŕv??) hogy mindenki online van čs sok lesz a telefonszŕmla!
mindig akarok mčg mŕsra is vŕlaszolni de nem lŕtom a szoveget čs utŕna elfelejtem.
az a tobb ezer ňzdi fiatal (čs nem) akik elmentek segitenek a vŕrosnak vagy inkŕbb tagadjŕk hogy valaha jŕrtak arra?
a gyŕrat čs a vŕrost tčnyleg elkezdtčk bontani? hogy fog kinčzni kčmčnyek čs věztorony nčlkul? be tud nekem scannelni valaki egy kčpet?
ki maradt a rčgi ňzdiak kozul aki mčg a szěvčn viseli hogy mi van/lesz?
van mčg můzeum?
mikor lesznek Mo-on olyan torvčnyek amelyek nem a bunozčsnek fognak kedvezni?
Eger: čn imŕdom azt a vŕrost, budapest mellett szinte az egyetlen europai szinvonalu hely.
tudom hogy tul sokat kčrdezek, de az ujsŕgok nem mindig reŕlisak, foleg ha ňzdrňl ěrnak, mert az gettň čs kčsz. ott csak cigŕnyok-bunozok-munkakerulok-alkoholistŕk stb vannak. čs ezt bp-en irjŕk olyanok akik mčg soha nem jŕrtak ott.
" europaban sok orszagban bal-kozepbal- kormany van, es kellene egy kis egyensuly. "
Szerintem M.o. elhanyagolható mint ellensúly. A lufinak nincs súlya.
" arrol pedig hogy milyen eros a miep sokat cikkeznek. viszont ha bejon, akkor az europai kozosseg nem fogja jol nezni, (lasd ausztria, Haider esetčt...) "
Egy kis különbség azért van itten: M.o. NATO-tag, Ausztria nem. Esetükben megtehették hogy elintézzék a kérdést egy enyhe rosszallással, nálunk ez a miép nyílt NATO-ellenessége miatt védelem megvonást - támogatás megvonást - villámgyors tökekivonást - balkáni kalapba történö behelyezést jelentene !!
" Ti mit csinaltok ňzdon?? "
Én internetezek, kertészkedek, linuxoznék is de azt nem tudok, biciklizek, ilyesmit ;-)
" Van egy fiatalnak jovokčpe čs tervei hosszutavon ňzdon? "
Van: el innen ! Igazuk van. Hadd menjenek, egyébként sem az igazán friss ötletek támogatásáról hires ez a vidék. Mellesleg a helyben maradók napi érdeke is ez: így csökken a konkurencia. De azt nem fogják fel, hogy tanulás és friss gondolatok nélkül nincs haladás csak züllés, az újat támogatni kell, ösztönözni stb.
" mindenki panaszkodik. ... soha nem lehet tudni hogy csak megszokasbol csinaljak-e az emberek.. "
Jaja, amerika és a keep smiling még e téren sem tört be ide. De hát az elkényelmesedett vazsgyári melós inkább kocsmázik, meg rázza az öklét és adja a lovat mindkét szélsöség alá, utána meg csodálkozik hogy át van verve.
Egyébként ha van neted olvashatsz rajta szinvonalas - nem kormánypárti demagogiát nyomato - ujságokat is, és rögtön több az infod, és rögtön nem egyoldalu marketingduma.
Hogyne, mi itt ozdiak vagyunk majdnem mind. En pl. teljesen, annyira a kozepen lakunk, hogy ralatok a _hivatal_ra.
< seff > - na, o"ra pont jol rakerdeztel, hmm, nem tudom, mennyire publikus, van egy kerdesem fele' a topic elejen, onnan kiderul,hogy o kicsoda. Szoval, helyi kozjogi meltosag volt, most is lehetne, de mar nem az.
Csak szemelyeset: majdnem egyutt kezdtuk az internetezest seff - el.
*********
Jovokep Ozdon: az enyem pl., hogy elkoltozzek Egerbe, amilyen hamar csak lehet. Gyermekeim vannak, azoknak is van jovokepuk, es az nem ...... szinu.
sb, Ne haragudj de amit a Linux-rol irtal abbol semmit nem črtettem. A MSwindows-t pedig nem ismerem jol mert Mac-em van.
Az EU csatlakozasrňl: ha M.o.csatlakozik,europa nem fog tenni semmit sem az orszagert sem ňzdčrt, csak beveti magŕt a piacra. Sok embernek csalodast fog okozni, mert sok tekintetben szerintem roszabb lesz a helyzet, legalabbis ott ahol mŕr rosz.
europat nem nagyon izgatja hogy M.o.-on ki nyer, bar sokan remčlkednek hogy eros jobb oldali kormany lesz, mert europaban sok orszagban bal-kozepbal- kormany van, es kellene egy kis egyensuly. arrol pedig hogy milyen eros a miep sokat cikkeznek. viszont ha bejon, akkor az europai kozosseg nem fogja jol nezni, (lasd ausztria, Haider esetčt...)
A zullesert maguk az emberek is felelosek, a munkanelkuliseg pedig... ha a varos vezetosege nem tud uj profilt teremteni ozdnak akkor a tomeg nem fog uj munkahelyet talalni. de čn kčrdezem: aki azzal kampŕnyol hogy a jň fizetčsčrt akarja ňzdot kčpviselni az nem fog csinŕlni semmit, az emberek butŕk hogy 1 szavazatot is adnak ilyenekre.
Ti mit csinaltok ňzdon??
Van egy fiatalnak jovokčpe čs tervei hosszutavon ňzdon?
Kulfoldrol egyebkent az egesz magyar hekyzet nagyon furcsanak tunik, bar a fidesz nyomatta a propogandat hogy minden milyen jo.
nem igazan tudom megitelni hogy az-e mert nem ismerem a helyzetet, de barkivel talalkozok, mindenki panaszkodik. de ez egy masik magyar betegseg ugyhogy soha nem lehet tudni hogy csak megszokasbol csinaljak-e az emberek..
az amit soha nem hallottam senkitol, hogy majd en, majd en teszek valamit, legalabb megprobalok javitani a helyzeten. de nem, mindenki szeretnč hogy jobb legyen, de Valaki mŕs csinaljon valamit. elčg remčnytelen terv, nem?
Üdv.
"Mi az a Linux ?" :többen ezzel próbálják - egyre több sikerrel - kiváltani a rengeteg bosszúságot okozó, drága és megbízhatatlan, az ámítógépet a kék halál állapotáig müködtetö, operációs rendszernek csúfolt MS-windózt. A kék halál tüneteit ma délután sokadszor prezentálta az ózdi városi tv. Ja bocsika, ezt csak helyben lehetett "élvezni".
"mit črtesz azon hogy Europŕban kellene gondolkozni?" Egyrészt azt, hogy ezt a kampányt külföldröl figyelve szegény európaiak nem tudják hogy sírjanak-e vagy röhögjenek rajtunk. Persze az is lehet hogy azóta tudják. Másrészt azt, hogy én még nem találkoztam semmi elgondolással, ami az EU-csatlakozás után várható helyzettel foglalkozna. Föleg olyanokkal ami egy ilyen város életét taglalná. Mondjuk lehet hogy vannak tanulmányok, de valószinüleg nagyon szük körben forog. Mi lesz itt ?
"...rosz helyzet ňzdon aminek a megoldŕsŕt egyetlen pŕrt sem meri felvŕllalni? " Az idézet helyesen:"aminek megoldását _egy_ magára valamit is adó párt nem merheti felvállalni. Ennek a bajnak a megoldása túlnö _egy_ párt lehetöségein..." Ezt értem rajta. A rosz helyzet pedig a munkanélküliség, a züllés, a jövökép hiánya stb.
"Hovŕ lett az a sok ember aki az elejčn hozzŕszňlt?" sajna sikerült elüldöznünk öket :-((
A többi kérdésre nem tudom a választ, de ha vannak vélemények ki vele !
Sziasztok! Mi az a Linux ? sebesbicajos, mit črtesz azon hogy Europŕban kellene gondolkozni? Mi az a nagyon rosz helyzet ňzdon aminek a megoldŕsŕt egyetlen pŕrt sem meri felvŕllalni?
von braun, te ismersz mindenkit ezen a forumon, (mivel ha jol črtettem ti mindanyian ňzdon vagytok) vagy gyakran vagy a forumon. Hovŕ lett az a sok ember aki az elejčn hozzŕszňlt? (pl.seff)
čn čvek ňta nem voltam ňzdon, de a helyzet sehol sem igazŕn rňzsŕzs, čs nem hiszem hogy van olyan pŕrt amely csodŕt tudna tenni. (kivčve persze a diktatůrŕt, amit mčg viccbol sem kěvŕnok senkinek!).
ňzdon rčgen volt ŕllatkert, vidŕmpark, szěnhŕz...
Mi lesz ezzel a vŕrossal?
Igazŕn fontos-e a vŕrosnak hogy ki nyeri a vŕlasztŕsokat? Mi a kulonbsčg ha egy pŕrt nyer vagy a mŕsik? Orszŕgos szinten termčszetesen tudom mi a kulonbsčg, de van e olyan pŕrt vagy lesz-e olyan kormŕny amelyik igazŕn szěvugyčnek tekinti e vŕros jovojčt?
érdekel valakit?
Az ňzdiakat črdekli egyŕltalŕn????