antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Meg kell fejtenem, ki vagy, mit akarsz velem, mennyi benned az áhitat, a barátság, a szerelem? Visz-e szorongás napfényes utcákon át az élesre csiszolt őszben, hol mint kristályrácsok villantják puszta fakoronák a Nap cserepeit, s pókháló ejti csapdába az időtlent.
Meg kellene fejtenem e nagy szelidgesztenyék alatt vonásaid keresztrejtvényét, csönd-kondító pillantásodat, s ki vagyok neked, te nekem ki vagy? Hadd tudjam meg e tiszta szavú őszben, amiért e végtelen pillanat ragyogó tisztásán elidőztem
Kiss Dénes (Pacsa, 1936. január 1. – Budapest, 2013. június 21.[1]) József Attila-díjas (1975) magyar író, költő, műfordító.
1956. október 24-én megjelent verse miatt 1957-ben kizárták az ország összes főiskolájáról és egyeteméről, majd internálták.
Kiss Dénes: - Átlőtt szívvel
Október 23. emléke
A fiúk előttem vonulnak Mellükön lőtt seb a kokárda Fiúk ti édes kis suhancok ezért jöttetek a világra?!
Hosszú hosszú a menetetek Vonultok megszentelő őszben Fiúk ez a ti ünnepetek örök fényeskedő s időtlen
Kisöcséim vonuljatok csak arcotokon sírgyertyák fénye Legkülönbjei suhancoknak legenda lesztek ezer évre!
A fiúk előttünk vonulnak hősei a leggyönyörűbb ősznek Vérvirágos kokárdát hordnak és átlőtt szívükkel is győznek!
1957 végétől Budapesten gyári munkásként dolgozott, majd könyvtárosként helyezkedett el
1991–1993 között az Új Magyarország olvasószerkesztője. 1993-ban a Vállalkozói Újság főszerkesztője lett, majd 1993–1994-ben a Heti Újság, illetve Heti Nemzeti Újság főszerkesztője. 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották
Tegnapmúlt 25 éve, hogy elhunyt Tűz Tamás, győri születésű emigráns pap költő.
Tűz Tamás
Szent István király
Jól megjelölte ezt az ezredévet: kereszttel írta rá kemény nevét, mint halhatatlan győzelmi ék. Alapkő lett, de kőnél súlyosabban vetette el az épülő falakban toronyszökkentő, férfias hitét.
Amint alázatát mindegyre inkább úrrá emeli roppant erején, a bércre hág s egy országon tekint át, hol hajnalpírban reszket még a fény. Komor felhőkből bomlik ki a kék ég s virrasztva várja népe ébredését a századok szélfútta reggelén.
Nem tétován, de biztos mozdulattal lendül előre tervező keze, míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal a forró puszták zendülő szele. Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba s pillantásával féltőn átkarolja a frissen szántott szűzi földeket.
Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet, hogy megkösse a rónák vad porát, szőlő teremjen és kenyér, fehérebb s hogy mindenki meglelje otthonát. Áldott szigor, rendet hozó szelídség! Arany szív, mely eltékozolja kincsét, hogy új szívekben ragyogjon tovább!
Hát róla zengjen most a lelkes ének! Uram, téged dicsérünk általa, mert ő volt a te választott edényed, apostolod; híved s a föld sava. És ő volt ama bibliai sáfár; kire be jó, hogy éppen rátaláltál, midőn megvirradt napunk hajnala!
Mikor még Jézus otthon, Názáretben, Tanulgatott homályban, ismeretlen - Egy-két gavallér vitte ott a szót, S ezek csináltak úri kaszinót. Belépett minden párbajképes ifju, A város minden tisztességes aggja, És névjegyükre büszkén rájegyezték: A názáreti kaszinónak tagja!
A tisztesség alapszabályilag Volt ott rendezve. Dárdák és nyilak Díszes csoportja függött a falon, S egy ócska naptár a nagy asztalon, Könyvtár gyanánt. Akin észrevevődött Az inkorrektség legkisebb salakja: Nem lehetett az soha életében A názáreti kaszinónak tagja.
Jézust bevették, bár tudták, hogy ő Inkább komoly bölcs, mint sportkedvelő. Szelíd, nyugodt, merengő volt a képe, És soha kártyát nem vett a kezébe. Jézust bevették, mert tetszett nekik Finom beszéde, szép sudár alakja. "Hadd légyen ő is" - mondták a fiúk - "A názáreti kaszinónak tagja!"
Úgy lett. És egyszer Jézus jött ki éppen A híres klubból. Ábrándos fejében Tán szomorú, nagy eszmék szálltak át, Tán hordta benne a Kalváriát... Szeme sugárzott, mint kék Genezáret Tava fölött az alkony-ég csillagja. Felejtett mindent... még azt is, hogy ő most A názáreti kaszinónak tagja.
Ahogy ment lassan... a kapú alatt Egy pödrött bajszú, hetyke úr haladt, Kihívó szemmel nézvén a világot. Jézus nem látta s a lábára hágott. Aztán tovább ment. Azt se mondta: Pardon! Irtóztató a hős lovag haragja, Annál is inkább, mert ő bezzeg érzi, Hogy ama híres kaszinónak tagja!
Dühtől rekedten, fújva és hörögve Utána ront Jézusnak s izmos ökle A mélázó, tündöklő arcra csap. Ütés nem volt még durvább, súlyosabb. És mit tesz Jézus? Tán úgy vágja fejbe, Hogy meghal?... Nem! A sértést zsebre rakja! Sőt oda tartja most a másik arcát: Hadd üssön rá a kaszinó lovagja!
Tegnap múlt 112 éve, hogy megszületett Justus Pál, társadalomtudományi író, költő, műfordító.
Justus Pál
Végrendelet
Most jól figyelj rám. Elmondom, mi történt. Szomorú szavaimban ne keress zengő kürtöt, fekete örvényt. Csöndes szóval üzenem csak: szeress, mert semmi nincs. Fájtam a szélben, foszlányokká szakadt, hogy éltem, s foszlányokból aranyba szőttem az énekemet.
Jól tudom: nem zúgnak az erdők előttem, s alig ér hozzám fényüzenet. De tudom, sokan jönnek még utánam, s hogy ők egy kicsit jobban lássanak, ahol nekem botlott a lábam, s ahol olyan nagyon rámszakadt, hogy olyan nagyon egyedül maradtam, hadd mondjam el hát neked, ami történt.
Semmi sem történt. Hullámzik alattam a föld. A százszor összetört fényt hiába őriztem ez éveken, mert velem együtt nézd, kialszik, s a vaksötétben fény nekem nem kell már. Vesztett harctól harcig nem tévedhetek már el én ezen az úton.
Nincs tovább. Tudom. De légy tanú majd mégis rá, hogy voltam, s láttad hogy vergődtem és kiabáltam, s ha a lyukacsos földbe szertefolytam, bizonyítsd hogy bár semmit sem találtam, és életemből nem maradt meg semmi, mégsem rémültem én el a halálban és érdemes volt égve átsietni e reménytelen földön. Láttak engem, s én láttalak téged. Keress majd össze versből abból, mit üzentem, ha nem leszek majd, tégy akkor is lennem. Csöndes szóval üzenem csak: szeress.
Szép estét kívánok Minden kinek Herman és Armand napján!:-)
Ma Armanda, Armandina, Ármin, Árpád, Asszunta, Azucséna, Jelek, József, Kreola, Kreszcencia, Lotár, Manna, Mária, Szenta és Urzulina napja is van!:-)
Richelieu (Philippe de Champaigne festménye)
Armand Jean du Plessis de Richelieu (közismert nevén: Richelieu bíboros vagy a „Vörös Eminenciás”) francia államférfi.
A leendő bíboros két keresztapja Franciaországkét marsallja: Armand de Biron (Poitou kormányzója) és Jean d'Aumont volt, innen kapta az Armand Jean nevet.
22 éves korában, 1607 áprilisban (5 évvel előbb, mintsem ezt a kánoni jog megengedte) pápai diszpenzáció alapján püspökké szenteltette magát.
A karrierjét Concino Concini, Medici Mária királyné olasz kegyence, a legnagyobb hatalommal rendelkező miniszter egyengette, aki Richelieu-t 1616-ban államminiszterré nevezte ki, és megtette a külügyek irányítójává.
1622-ben a király bíborosi kalapot kért Rómától Richelieu-nek, mely kérést XV. Gergely pápa készségesen teljesítette.
XIII. Lajos nem szerette ezt a lángésszel megáldott minisztert, akinek tehetsége a király szerény talentumát sokszorosan felülmúlta; de mert Lajos meg volt arról győződve, hogy senki sem képes Franciaország és a monarchia érdekeit jobban megvédeni és érvényre emelni mint Richelieu, leküzdötte saját dicsvágyát, meghagyta Richelieu-t a fő hatalom birtokában, sőt önmagát is alávetette a vaskezű miniszter intézkedéseinek.
Richelieu Bethlen Gáborral is folytatott alkudozásokat és Meerboth Henrik német protestáns pap által I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is iparkodott a Habsburg-ház ellenfeleinek táborába csalogatni.
Richelieu az irodalom és a művészet körül is szerzett érdemeket. Nagylelkű pártfogója volt az íróknak és pazarul jutalmazta a művészeket és a színészeket. Új és kényelmes hajlékot emelt a Sorbonne-nak és megalapította a francia akadémiát, melynek a francia nyelv fejlesztését szabta fő feladatává. Megélte még azt az időt, hogy politikai sikerei hatása alatt a francia nyelv lett a diplomácia nyelve egész Európában.
Vámbéry Ármin (eredeti neve: Wamberger Hermann) (Szentgyörgy, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.) magyar orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Vámbéry Ármin dervisruhában
Hároméves korában megbénult a bal lába, így járta be élete végéig Belső-Ázsiát. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Isztambulba utazott. Négyéves tartózkodása alatt először nyelvtanító lett Husszein Daim pasa házában, közben megismerte a keleti élet sajátosságait és szokásait. Majd oktatója és barátja, Mullah Ahmed Effendi segítségével sikerült olyannyira törökké válnia, hogy egy adott ponton a híres török államférfi, Fuad pasa titkárává vált.
Az MTA pénzügyi támogatásával 1861 őszén indult útnak Ázsiába, hogy a magyarok nyomai után kutasson.
Vámbéry útja volt az első sikeres, európai ember által véghezvitt újkori felfedezőút e térségben. Hosszú és veszélyes út után 1864 májusában érkezett vissza Pestre
Atlasz-a görög mitológiában a titánok leszármazottja, az óriás, aki a vállán tartja az égboltot. Iapetosz titán és Klümené ókeanisz, azaz tengeri nimfa gyermeke, Prométheusz, Epimétheusz és Menoitiosz testvére. Ő a heszperiszek és a pleiaszok atyja, és gyakran őt tartják az elsüllyedt Atlantisz első királyának is. Részt vett a titánok lázadásában az olümposzi istenek ellen, amikor megostromolta a mennyeket. Az istenek csak nehezen tudtak győzni, így Zeusz büntetésül Atlaszt arra kárhoztatta, hogy örökké vállain tartsa az égboltot.
Tegnapmúlt 52 éve, hogy elhunyt Csokonai Vitéz Gizella költő.
Csokonai Vitéz Gizella
A Világosság Urához
Világosság Ura! Ha feltör hozzád A bú honából egy-egy zord panasz, Ne büntess érte, oh, ne vedd zokon, Hisz oly nagy, súlyos az a fájdalom, Amelyre nincs, oh, soha nincs vigasz.
Nem láthatni Te ragyogó Napodat, Mely felé minden lét repesve tör, Andalító Hold méla sugarát, A kelő napnak bíbor-hajnalát Nem láthatni, Uram, - kínoz, gyötör!
Az erdő vadja, meg a kis bogár is Napod fényére jogosultan les... És az ember, kiben részed lobog E jogtól miért, hogy megfosztatott? Kegyedre miért csak ő nem érdemes?
Tavasszal, mikor úgy virul a játék S mező, berek, hegy, völgy oly csodaszép... És akkor is, midőn eljő az ősz S a hervadás bús színpompája győz: Szomjú lelkek sóhaja leng feléd.
- Uram! miért csak én? Oh, miért csak én nem láthatom, mit kezed alkotott? - Ha már nem fénylik neked csillagod, Keltsd hát fel bent: bennem a Te Napod! - Hisz fény nélkül az egész lét halott.
Nemes érzésben és nagy gondolatban Lobogjon bent, mi kívül elveszett: A sok, sok láthatatlan fénysugár, Melyre világok milliárdja vár Lobogjon s keltsen bennső életet!
Ragyogjon fénylőn, mint csiszolt drága gyöngy, Mely fogant kíntól tenger rejtekén, Legyen érték a nagy világ előtt, legelső kincs a kincs-halmaz között Te egy, örök Napod: a lelki fény!
- Világosság Ura! Ha feltör hozzád A bú honából egy-egy földi szó: Bocsáss meg érte! - Nem vádló panasz, Nem zúgolódás: Élet hangja az, Ima a fényhez, Hozzád: Örök, Való.
Csokonai Vitéz Gizella
Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korától vak volt.
Tegnap ünnepelte 71. születésnapját Bródy János, énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró. Isten éltesse sokáig!
Bródy János
Szabadnak születtél
Dalszöveg
Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed
Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák Keress magadnak máshol hazát
Ne törődj vele, hogy mit mondanak Az vagy, akinek tartod magad Még akkor is, ha szembe fúj a szél
Ne törődj vele, hogy mit mondanak Az vagy, akinek tartod magad Ne feledd el, hogy szabadnak születtél
Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed
Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár Érted is szól a harang már
Ne törődj vele, hogy mit mondanak Az vagy, akinek tartod magad Még akkor is, ha szembe fúj a szél
Ne törődj vele, hogy mit mondanak Az vagy, akinek tartod magad Ne feledd el, hogy szabadnak születtél
Tegnap múlt105 éve, hogy megszületett Örkény István író, drámaíró.
ÖRKÉNY ISTVÁN
EGYPERCES NOVELLÁK
HÍREK ÉS ÁLHÍREK
ÚJABB FORRADALMI MEGMOZDULÁS PARAGUAYBAN
A zsoldjukat követelő paraguayi légierők egy ejtőernyős zászlóaljat dobtak le az elnöki palota kertjébe. Sikerült is rövid lövöldözés után elkergetni Aurelio Lapaz amerikabarát, jobboldali beállítottságú elnököt, aki alig háromnegyed órát töltött hivatalában. Az új elnök a haladó gondolkozású Lopez Burillo, akinek győzelmét Asuncion lakossága fáklyás menettel ünnepli, mely lapunk zártakor még tart.
*
Remélem, fenti álhírek teljesen kielégítik az olvasó szenzációéhségét. Ezzel egy csapásra fölöslegessé válna az egész hírközlő apparátus, a telsztárok, ügynökségek, kábelek és képtávírók.
Tömérdek pénzt takaríthatunk meg. Még a lapszerkesztőségek dolgozóit is szélnek ereszthetjük, mert e sorok írója szerény fizetségért vállalkozik rá, hogy a hazai sajtót ellássa érdekes, frissnek tűnő és hitelesnek látszó álhírekkel.
Tegnapelőtt ünnepelte 71. születésnapját Spiró György, író, költő, irodalomtörténész, műfordító. Isten éltesse!
Spiró György
Séta
Éppen Szlovátzky Gyula Úrral cseréltem eszmét, amikor a drámák – huss – felrepültek és mi ott maradtunk a dagadó apályban.
Így szóltam: „Minél odvasabb az elmém, annál mélyebben rágok a gyökérben. Valami nagyon gömbölyű halálnak vagyok termeszként tapasztó bolondja. Szlovátzky Úr! Bevalljam, hogy sosemvolt barázdát vágtam ajándék agyamban, de csak árokkal gazdagult a semmi?”
Ő pedig így szólt: „Ne féljen, utódom. Az üzenetét nem analfabéták értik meg, így hát nincs része a bűnben.”
A Szentszövetség árnyai suhantak és minden húrjuk zümmögött. Sőt zengett.
Katonának számüzött balvégzetem, S kétszer élt a szép tavasz a ligeten, A ligeten, oh de nem e szív fölött, Míg sorsomnak rabbilincse megtörött.
Mégis - bár a léleksujtó vész miatt, Mely emésztő hatalommal rám szakadt, Keservesen megsiratni van okom - E két tavaszt megsiratni nem fogom.
Hű bajtárs, e két diszetlen kikelet Tőn enyémmé mindörökre tégedet; S nem két évet, volna kettő életem: Érted adnám mind a kettőt szívesen.
Én tudom, mit érsz te nékem, jóbarát! Jó, minőt az isten többé sosem ád; Te valál, ki vélem híven felezéd A nyomornak végső falatkenyerét.
E falattal nékem adtad lelkedet, E falattal lelkünk összeköttetett; És nincsen hely, nincs erőszak, nincs idő, Szent frigyünk szép kötelét eltéphető.
S amint nincs hely, sem erőszak, sem idő, Szent frigyünk szép kötelét eltéphető: Nincs is ember, aki oly két szívre lel, Mely egyezzen, mint egyez e két kebel.
Minket egy sors fondor kénye hányt-vetett, Minket egy csillagnak fénye vezetett, Még szerelmet is egy lénynek áldozánk - Néked éltünk, érted égtünk, jó hazánk!
Oh, midőn a két közember homlokát Néma bánat mély redői ráncolák: Aki látta, nem gondolta, jól tudom, Hogy keservünk téged gyászol, drága hon!
És ha néha jobb időkben a pohár Bútemetni köztünk kézről kézre járt: Ott is a hon éltetését zengte szánk, Ott is a hon megvetőit átkozánk.
Messze vagy most, messze tőlem, jóbarát! De ne nyomd el a reménynek szép szavát, Mely hitetve súgja, hogy megjő a kor, Hol szivünk hév ölelés közt összeforr.
S él az isten, s tudni fogja, hogyha él: Mit szenvedtem, s te bajtárs, mit szenvedél; Él az isten, aki annyi bánatért Tán megadja akkor a várt pályabért.
Ma Honoráta, Irén, Iréne, Juliána, Julianna, Juliska, Kreola, Kreszcencia és Teodóra napja is van!:-)
Arany János
Juliska elbujdosása
Egyszer egy kis leány mit tett fel magába? Azt, hogy ő biz' elmegy széles e világba, Elbujdosik messze, a határon végig, A mező párkányán leboruló égig, Túl a három nyárfán, a tanyákon is túl. Fele sem bolondság, mert már éppen indul. Látszik, hogy korántsem tréfa volt a terve: Szegénykét, vajon mi indíthatta erre?
Hát bizony gyakorta megesik, nem újság A gyerek-szobában az ily háborúság: A fiú vagy leányka tisztjét megfeledi: Papa megdorgálja s a mama megfeddi, Sőt, ha nagy a vétség s nagyon rossz a gyermek, Az se hallatlan, hogy valakit megvernek, Azzal kényszerítik a maga javára, Melynek egy-két könnycsepp nem olyan nagy ára.
A mi kislányunkat vereség nem érte: De fájt neki a szó, megneheztelt érte: Félreül duzzogni, csinál képet, hosszút, Töri fejét nagyba, miképp álljon bosszút. Mellé sompolyog a cicus, vigasztalja, Dorombol egy nótát, a kezét is nyalja: De a keményszívű elveri a macskát, Orrára nyomintván egy goromba fricskát.
Jön az ebéd sorja, csörög tányér, kalán: Ezt a kis haragost megbékíti talán? Ó dehogy! akármint terítnek, tálalnak: Ő még arra sem néz, elfordul, a falnak. Majd összekeresi, ami csak az övé, Szép rendetlenségbe köti mind együvé: Nem marad ki semmi, vele megyen a báb: Lesz kivel az úton beszélni legalább.
Akkor megcsókolja szüleinek kezét, Búcsúzik örökre: nem használ a beszéd: Anyja szépen kéri: "Ugyan hova mennél? Hol hálnál az úton? mit innál? mit ennél? Ne menj el galambom, ne menj el virágom! Ki lesz akkor az én kedves kis leányom? Ha te engem itt hagysz, ugyan hova legyek?" Gondolá a rossz lány: azért is elmegyek.
De az édes apja komolyan így szóla: "Már fiam, ha elmész, nem tehetek róla: Itt van egy fehér pénz a nagy útra, tedd el: Erre sem vagy méltó önnön érdemeddel." Fanyalogva nyúl a kis leány a pénzhez, Otthon maradásra szinte kedvet érez: De örökségét már kiadá az atyja, Egy szó kellene csak: szóval sem marasztja.
Elindult világra, de az utcaajtónál egy kutyát látott, s nem mert világra menni.
Vincent van Gogh (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, Hollandia, Groot-Zundert, 1853. március 30. – Franciaország, Auvers-sur-Oise, 1890. július 29.) holland festőművész, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakja.
Van Gogh nem ismert kompromisszumot és nem tudta magát alárendelni semminek. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el. Elsőként a németek rendeztek kiállítást képeiből 1905-ben és 1906-ban Hamburgtól Berlinig. Művészetét ekkortól az expresszionizmus előfutárának tekintették. Hagyatéka 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll. E nagy szám ellenére megállapítható, hogy műveinek jó része megsemmisült. A La Tambourin színház felszámolásakor – ahol képeit kiállította – alkotásai közül többet kidobtak, amit megtartottak, azokat is vakkeretnek szánták.
Ki gondolta volna akkor, hogy 1987-ben 53 millió dollárért adják el az Íriszeket?(A művész szakáll nélkül című képe 1998-ban 71,5 millió dolláros leütési árával az 5., Gachet doktor arcképe 1990-es 82,5 millió dolláros leütési árával a 2. a világ legdrágább képeinek sorában.)
Íriszek (1889) – minden idők egyik legdrágább festménye
Dr. Gachet arcképe (második változat, 1890)
Pontosan nem tudjuk, milyen elmebetegségben szenvedett. Orvosai epilepsziát állapítottak meg, de ma már nem fogadja el mindenki ezt a tényt. Valószínűsítik, hogy szifilisz-betegség okozta paralízisben szenvedett, de nem bizonyítható. Némely kutató porfíriára gyanakszik, amely egy genetikai úton öröklődő betegség, és agykárosodást idéz elő. Annyi bizonyos, hogy van Gogh életvitele és étkezési szokásai kedveztek e betegség kialakulásának. Felmerült a mániás-depresszió és a skizofrénia lehetősége is.
Oly szépen indult minden, drága testvér, Emlékszel a kis Vincentre, aki Az Isten egész kertjét le akarta Festeni. Olyan égő színeket És fényeket látott, hogy Tizián Elbújhatott volna mellette. Mint Ádám, aki először látta meg E csodás festményét az Ismeretlen Nagy Alkotónak, úgy bámultam én E szép világot. Egy kicsit bolondnak Tartottak ezért ők, a többi ember, Akik bizony a nekik célszerű Dolgok után törtetnek és reám Azt mondották: Jobb volna valami Okos dologba fogni. No, de engem Elhibázott az Ismeretlen Mester És most egy kertben, amelyet talán A paradicsom ellentéteként Teremtett, bűnhődöm nagy vétkemért, Mert egyszerűen gazdagítni vágytam A világot és embert s úgy szerettem Az életet, ahogy a gyermekek. Mindig is nagy gyermek maradtam én, Testvér, hiszen tudod, mert te szerettél S értettél engemet, elnézted azt, Hogy boldoggá akartam tenni itt Mindenkit, aki él, míg tönkrementem. A legcsodálatosabb fényeket Akartam festeni és elborult Egész világom. No de én hiszem, Hogy valahol egyszer majd az leszek, Aki akartam lenni. Egyelőre Elszenvedem az életet. Csak azt mind Sajnálom, amit megfesthettem volna: A képeket. Egy egész végtelent!
Tomiban ősz van. Barbárok a népek És idegenek némely csillagok. A borostyánom zöldje dérbe téved És örömektől oly özvegy vagyok. Júlia, szeretnélek látni téged És Rómát, ahol tavaszég ragyog. Tomiban ősz van és a lelkemben tél, Júliám, Rómám, ó be messze estél!
Mi hír Rómában? Ki mostan a cézár És ki a költő és miről dalol? Ki hordja most Ovidius babérját, Kacér Fortuna most kihez hajol? Tomiban ősz van. Hervad a babérág, Ó boldog az, ki él titokba jól. Rómában minden fürdik szent tavaszban, Tomiban ősz van és én itt maradtam.
Szépek-e most is Rómában a szépek, Az élet most is oly édes, vidám? Melyik poétát tanít verselésre S szeretkezésre az én Júliám? Ne fájjon ez a kérdés! Hisz az élet: Szeretni s veszni szerelem hiján! Tomiban ősz van és nincs szerelem. Több tavaszom már nem is lesz nekem!
Ettore Ferrari: Ovidius szobra Constanţcában
Publius Ovidius Naso,roviden csakOvídius ( , Sulmonaban, Olaszországban szuletett Krisztus elott 43.é,Rómában élt és- Tomisban halt meg, ahova Ot Rómábol szamuzetésbe kuldték..(onnan irta levelét feleségének, Júliának),A Róma-i aranykor költője volt
Leáldozó nap bíborában Fürdik a Kaukázus orma, Nyugaton rózsás felhők fátyla Hull a fölkélő csillagokra. Susog, suttog az alvó tenger, Szerelmesét szólítja lágyan, Megreszket a virágok kelyhe Szűzi, titkos szerelmi lázban.
S a bíboros hegy meredélyén A rózsafelhők lágy ködében Prometheus, titánok atyja Kesereg egymagán, sötéten. Fölkél a hold. Csókját lehinti Az alvó tenger fölszinére S e csók nyomán kikél a vízből Az óceán ezer tündére.
Sörényes Neptun szép szülötti, Az óceánidák dalolnak, Prometheust körüljajongva Hódolnak a nagy fájdalomnak! És könnyeiknek gyöngyfüzérét Elszórják a habtáncba búsan, A sápadt hold felhőbe búvik, És sírdogál az ég borúsan!
A végtelen gyász hallatára A szirtek keselyűje ébred És éktelen nagy vijjogása Betölti félsszel a vidéket. És szilaj, biztos szárnycsapással A Kaukázus felé tartva, Lecsap a csúcsra s a titánnak Szívébe vág rettentő karma!
Prometheus, míg mély sebéből Mint szökkenő ár, hull a vére, Szomjas gyönyörrel hallgat egyre A tündérlányok énekére!
Kálnoki Izidor, 1885-ig Kaufmann,[2] írói álnevein: Vulpes, Verus, K. I., -i -r. (Sümeg, 1863. november 10. – Budapest, 1930. november 28.) újságíró, író, műfordító
Középiskoláit Budapesten végezte, s bár a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát, mégis újságíró lett.
Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely c. művét ő ültette át először magyarra (1903).
A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.
Muvei:
Rossz emberek (Bp., 1894);
Apa és fia (elb., Bp., 1911);
Veronkáék szerencséje (r., Bp., 1911);
Apró komédiák (színművek, Bp., 1912);
Igen Czenczi (r., Bp., 1912);
Az Újság (karcolatok, 1913);
Klárika doktor (r., 1917);
Az áldott lelkű Márta asszony (1917);
A kapitány meséi (1919);
Dionysos füle (r., 1920).
forrás:Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 449. o. Online elérés.
