Ha valamilyen testhelyzetünket meg kívánjuk őrízni, ez azzal egyenértékú, hogy a tömegközéppontunk körül testünk egyéb pontjai ne kezdjenek el körpályán mozogni. (Most nem a hasraesést kívánom tudálékosan definiálni feltétlenül.) Tehát az állva maradás feltétele, hogy 0 közelében legyen a sajátperdületünk. Azt nem árultad el, hogy ismered-e ezt a fogalmat. A tömegközéppontnak azért van kitüntetett szerepe, mert a perdület tétel a bárhogyan mozgó tömegközéppontra vonatkoztatva érvényes. Ha a kerékpáros eldől, akkor nagyott változott a perdülete, nem sikerült olyan testhelyzetet felvennie, amely a külső erők forgatónyomatékainak 0 eredőjét eredményezte volna.
Megbarátkoztál már a külső erő fogalmával?
Egyébként egyes példáiddal ugyanezt az érvelést támasztottad alá.
"alátámasztási pontját" arrébb kell helyezni, amint észrevehetően dőlni kezdtünk. Az alátámasztási pontot mindig a dőlés irányában kell eltolni/áthelyezni.
Ez pont azért történik, hogy a külső erők tömegközéppontra vonatkoztatott forgatónyomatékainak eredője 0 legyen.
Amúgy én nem a perdületmegmaradás tételére, hanem a perdület tételre hivatkoztam.
A klasszikus mechanikai modell nyugodtan alkalmazható ilyen problémákra.
Javasolhatnám az általános iskolai és a középiskolai fizika könyvek tanulmányozását inkább.
Szubjektív dolog, hogy a világegyetem melyik részét tekintjük egy testrendszernek. Ez lehet egy ember a biciklijével. Ezek egymással kölcsönhatásban vannak. pl. a nyereg nyomja a fenekemet, a fenekem meg a nyerget, ezek belső erők. A testrendszer kölcsönhatásban lehet a testrendszerhez nem tartozó objektumokkal, igy jelennek meg a külső erők. Pl. gravitációs erő, surlódási, közegellenállási erő.
igen, a hiba benned van. Mert képtelen vagy az egysíkú gondolkodástól megszabadulni. Egyszerűen az van h mindkét tényezőnek szerepe van, az amit írsz és a perdületmegmaradás issss. Már írtam csak azt reméltem rájöttök.
Mondjátok meg Pacher Pálnak nem ostobáskodjon a fizikában 'ismert részecskékkel'!
Budó Ágoston meg kiterjesztethette volna a Lagrange formalizmusát nyilt, nem konzervatív rendszerekre is, ahol a részecskéknek sem a helye sem a sebessége pontosan nem meghatározható, de a töltéseik megmaradnak.
Állunk, járunk. biciklizünk (az ügyesebbek egykerekűznek). korcsolyázunk és nem bukunk fel, ha eléggé gyakorlottak vagyunk. Valamennyi eset a perdület tétellel kezelhető, van ahol impulzusnyomaték tétel néven ismerik. Aki bővebben akar foglalkozni a problémával ezen a lapon pl. rákattinthat a "pontrendszerek" linkre, vagy felüti a BUDÓ Kisérleti Fizika I. 144. oldalát.
Arról van szó, hogy " Az anyagi pontrendszer perdületének idő szerint deriváltja a külső erők eredő forgatónyomatékával egyenlő.". Nem lényegtelen dolog, hogy ez a tétel akkor is érvényes, ha vonatkoztatási pontként a pontrendszer bárhogyan mozgó (akár gyorsuló)tömegközéppontját választjuk.
Tehát, ha a külső erők tömegközéppontunkra vonatkoztatott forgatónyomatékainak eredője 0, akkor nem változik a perdületünk. Ha korábban éppen nem bukdácsoltunk, akkor ezután sem fogunk A kétlábonjárást gyakorló kisgyerek elsajátítja azt a később ösztönössé váló finom mozgáskombinációt, ami azt eredményezi, hogy a reá ható gravitációs erő, meg a tapadási surlódási erő a súlypontjára nézve együttesen 0 forgatónyomatékot szolgáltasson. Ugyanezt kell "megtanulni" a kerékpározás, meg a korcsolyázás begyakorlásakor is.
Ebben az esetben a bakter azt látja, hogy a kerék és a talaj között ébredő súrlódási erő (melyet a súlypontba áthelyezhetek, ha mellé még a nyomatékát is felveszem, mely nyomaték ellene hat a súlyerőből adódó borítónyomatéknak), oldalirányú gyorsításra készteti a biciklit, előbb utóbb leesik a platóról.
"Mert miért is? Fejtsd ki, légy szíves! (Amúgy a haladó egykerekűvel sem oldalra dőlünk, hanem előre vagy hátra.)"
Ideje lenne megnézned egy cirkuszi produkciót. Az egykerekűn oldalra kirakott kézzel egyensúlyozik az akrobata. Hát ezért.
"Bocsánat, símán bicikliről volt szó, az pedig a kétkerekű kerékpárt jelenti."
Pontosan erről van szó. A két kerékkel történő egytengelyű-egyenesvonalú haladás a megoldás, nem pedig a lendkerék elv. A versenybicikliken például a rendívül könnyű, kis tömegű kerék perdületéből adódó erőhatás elhanyagolható az emberi test tömegéhez, annak egyenes vonalú mozgásából adódó tehetetlenségéhez.
És igen, eldől a biciklista, ha nem egyensúlyoz. Figyelj meg egy kezdő biciklistát, aki életében először próbál biciklizni. Teker mint állat, mégis eldől. Egészen addig, amíg rá nem jön hogyan kell a bringán egyensúlyozni. Például úgy, hogyha nem figyel és mégis dől, akkor a kormánnyal rögtön kanyarodni próbál.
Vagyis a kérdés kulcsa nem egy fizikai elv, hanem maga az ember viselkedése. Ezt küszöböli ki a tricikli. Azzal az egyensúlyérzéküket vesztettek is tudnak közlekedni, míg biciklivel nem.
ZöPö-nek kismértékben igaza van, mert valóban van pörgettyűhatás. De nem (csak) ezért nem borul fel a biciklis. Hanem azért, mert megy. Ugyebár azért gondoljuk, hogy felborulna, mert súlypontja kikerül az alátámasztási pontok (kék kerék) összekötő egyenese fölül. A súlyerőből és az alátámasztó erőből ekkor Keletkezik egy nyomaték, ami borítana. De a kerék és a talaj között hat súrlódás is. Ennek nyomatéka ellentétes a súlyerő borítást eredményező nyomatékával, azt kiegyenlíti, és centripetális erőként körpályára kényszeríti a biciklit.
Ha nem lenne súrlódás, nem tudna elkanyarodni, felborulna. Ugyanígy elborul az álló bicikli is, mert nem tud körpályra állni.
Egy sínen pedig nem tudnánk végigmenni, ha kibillenünk.
Igaz! De: a kormányt tudod mozgatni, mert ilyenkor a kerék függőleges marad, a tengely ugyanabban a (forgásra merőleges) síkban mozog. Ha jobbra-balra döntöd a bringát, akkor már nem.
