Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
nekunk itt nagyvaradon vol tegy szomszedunk volt egy oltott eperfajuk huvelykujnyi piros eperell az iden kerestem nem leltem meg de meg probalkozom amugy az epret konnyu szaporitan i aztan meg oltani
Remek kezdeményezés, szinte hihetetlen, hogy eddig még senkinek se jutott eszébe.
Biztos akad még majd ez-az, egyenlöre sziklakertbe szeretnék fölajánlani korlátlan mennyiségü Molyhos madárhúrt, ill ezüst levelü Sedumot. Egyforma árnyalatú ezüstös leveleikkel egymás mellett is jól mutatnak.
Három nagy 25 cm-es agyagcserép ugyanitt átvehetö.
Közben eszembe jutott még, hogy nálunk a sóska remekül szaporodik, már lassan gyomnövénnyé válik a kertünkben. Szívesen adok belőle kis földlabdával gyökeres sóskacsomót, ha valaki kedveli.
Szeretettel köszöntelek első hozzászólóként és felajánlóként a topicban. Remélem, hogy hamarosan bővül majd a társaságunk és több növénynek is gazdája akad.
Egy kicsit többet is meg lehetne tudni az eperfákról? Például hogy milyen méretűek, tehát hogyan szállíthatóak.
Amit egyelőre fel tudok ajánlani (sajnos csak márciusban kezdtem még el növények szaporításával foglalkozni): Magról kelt alma 40-60 cm-esek, vad őszibarack csíráztatott magokból 40-60 cm-esek, magról kelt citrom, mandarin 5 cm-esek.
Ültettem szelídgesztenye magokat, naspolya magokat, cseresznyét, meggyet. Ha tavasszal sikeresen kibújnak, szívesen odaadom a felesleget. Császárkörtéről, korai cseresznyéről tudok márciusban oltóvesszőt adni.