Egyértelműen sokkal jobb a játékosállománya a Schalkénak még most is, még a tegnapi meccsen is - pedig másfél éve mindig nagyon sok a hiányzójuk - ahhoz, hogy ilyen gyalázatosan szerepeljenek. És azért emlékezhetünk a tavalyi bajnokság őszi idényére, amikor kb. mindenki ellen létező eséllyel mentek ki a pályára. Szóval ott tényleg valami nagyon nagy gáz lehet.
Én csak a statisztikai adatokat néztem folyamatosan. Jó szar meccs lehetett. Hazai oldalról 3vagy4 kapura lövésből 1 talált kaput. A másik oldalon közel 20ból se sokkal több.
Ettől a Schalkétól szépen elbúcsúzunk a szezon végén és ne legyen igazam, ha nem történik valami gyökeres változás náluk, akkor eltünnek a süllyesztőben. Nagyon félrement valami arrafelé!!!
Ezt én már a tavalyi vergődésük során is mondtam, hogyha 5-6 ponttal kevesebbel mentek volna bele a véghajrába, akkor már tavaly kiestek volna.
Nálam a szezon elején már tuti favoritok voltak a búcsúra, az első fordulós müncheni 8-as meg is erősített ebben.
- de olyannyira nem, hogy a kommentátor és a stúdióban a Petur-Mészáros páros is többször, teljesen nyíltan erről beszélt (ugye ez azért a nézőkért folytatott versenyben nem egy szokványos dolog, mert gyakorlatilag épp csak az nem hangzott el, hogy kapcsolj már el innen, te hülye)
- az első félidőben egyetlen gólszerzési kísérlet (nem helyzet, hanem egy próbálkozás) volt a Schalke részéről. Mivel a mégis csak minőséget jelentő, s láthatóan még nem teljesen mindenbe beleszaró Mustafi mozgott el (egyébként elég zseniálisan) a védőjétől egy szögletnél, még majdnem gól is lett belőle, belefejelte négy-hat méterről a kapus lábába
- a második félidőben egyszer kellett védenie a mainzi kapusnak, Serdarnak egy távolija volt az.
És... ennyi. A Schalke többször nem rúgott kapura. A meccs végi xG értéke Mustafi fejesének köszönhetően lett 0,2, egyébként 0 maradt volna. De úgy, hogy a lehetőségét is kizárták annak, hogy bármi beakadjon.
Két játékost cseréltek le sérülés miatt. Emellett a második félidőben legalább négyen üldögéltek a füvön "görccsel". Hogy mitől görcsöltek, az rejtély, mert nem volt se gyors a meccs, se nem futottak sokat (117 km). Ráadásul ezek a görcsök se voltak rendesen eljátszva: leültek, nyújtottak egy kicsit, majd felálltak. Mintha egészen szándékosan nem ügyeltek volna a látszatra sem.
A 89. percben volt egy csere. Ramant hozták le, de Calhanoglu elindult (mintha őt cserélnék le), majd téblábolt ott, Ramannal még kicsit mintha össze is ütköztek volna. Ha vezetnek 1:0-ra, a bíró tuti adott volna valamelyiknek egy sárgát.
A bíró rápakolt a meccsre 5 percet, ami kizárólag annak volt köszönhető, hogy végigcsalták a második félidőt.
Ja, és ezt a borzalmat a Mainz is lehozta úgy, hogy volt 19 lövése, amiből 2 talált kaput.
Egyiknek sincs helye az első osztályban. Tavaly a Paderborn minden meccsén sokkal-sokkal jobban rászolgált a bennmaradásra. Most meg 10. a Bundes2-ben.
Én egyáltalán nem drukkolok nekik, én a Mainznak drukkolok a bentmaradásért. Nem is azért, mert Schalke, hanem mert ez a csapat ezzel a teljesítménnyel nem maradhat benn. A Mainz jóval többet mutatott az idény során, de a Bielefeld is.
Ezt egy totálisan semleges néző nyugodtan értékelhette úgy, hogy a Schalke vérlázítóan pimasz módon húzta az időt és bemutatták, hogy ha úgy alakul, akár az egész csapat is le fog tudni sérülni egyetlen meccsen belül.
Nem akarok nagyon foglalkozni a szomszédokkal, most sem azért teszem, hogy vitát generáljak, de a mai meccsüket látva, én nagyon csodálkozok. Én eddig úgy voltam vele, hogy így vagy úgy de csak bent maradnak a szomszédok, majd csak elkezdik gyűjteni a pontokat....látva ezt a mai "műsorukat", én most már azon lennék meglepve, ha sikerülne nekik elérni akár csak egy osztályozós helyet is.
Egészen elképesztő volt látni, ahogy a Mainz szó szerint jobban akarta a győzelmet, hogy a fél hazai csapat görcsöt kapott az utolsó 10 percben (aminek okát nem értem, mert öldöklő iram azért nem volt, szóval vagy ennyire baj van az erőnléttel vagy nem tudom...), hogy egyes hazai játékosok az IDŐT HÚZTÁK egy olyan meccsen, amikor nekik kellene megnyerni egy 6 pontos meccset.
Matematikai esély még bőven van nekik, de valami hihetetlen fordulat kellene szerintem, hogy abból valós esély is legyen.
Én szorítok nekik, mert hiányoznának a derby-k. :(
Most kéne megpróbálni a 4-4-2-t Moukokoval. A négy középpályás lehetne Can, Delaney, Bellingham, Dahoud, a védelem meg Morey Zagadou Hummels Schulz. Védekezni, München játékát szétverni, aztán kontrázni. Két gyors, technikás csatár.
Nekem úgy rémlik, hogy Lainer lövése utáni reakció volt közvetlenül a lefújás előtt. Amikor már 7. percben tartott a hosszabítás a jelzett 5 helyett. Mintha valami ilyesmit is kiabálna, de nem tudtam leolvasni mit.
Nem csodálkoznék, ha Münchenben Brandt, Zagadou, Hazard kezdenének, Schulz biztosan fog. De Haaland sem fog végig játszani szerintem, hadd szokja Mouki is a levegőt.
Amúgy az nem jött le nekem, hogy a lefújás után bevágott Watzke jelenet az élő volt, vagy visszajátszás, pl. a pár perccel korábbi Dahoud-kiállítás reakciója. Kíváncsi lennék.
Annyira nem meglepő, hogy biztonságra törekedtek mert egyik csapat se akart veszíteni. A DFB kupa az egyetlen esély a szezonban egy cím megnyerésére. Ráadásul ez a Rose szituáció még nagyobb nyomást okozott. Hogy mekkora tétje volt a tegnapinak, Watzke reakciója is megmutatta. Ennyire nem szokott kikelni magából. Sancho és Rapha sérüléssel együtt vállalták tegnap a játékot, le is kellett cserélni őket. Nem lepődnék meg, ha Terzic pihentetné mindkettőt a hétvégén.
Nem adnám fel a szombati mérkőzést, de ahogy írták előttem. Ha őszinték vagyunk a BL továbbjutás jelenleg fontosabb(+10,5 Mio €). A bundesligában még jön a Wolfsburg (I), Frankfurt (O), Leverkusen (O), Rattenball (O) itt kell dupla pontokat hozni. Persze többiek ellen se lehet sokat hibázni. De ezek a nyerhető találkozók. Ha esetleg Münchenből akár 1 pont is hullana az már tényleg csak hab a tortán(inkább ne serüljön le senki más).
Én most egy ideje nem láttam játszani a BVB-t, s meglepett ez a tegnapi meccs. Ez mennyire lehetett tudatos Terzic részéről? Vagy a fáradtság okozta ezt a nagyon defenzív játékot? (Mert a Gladbach nem hiszem, tehát nem az ellenfél erőltette ki, az biztos.) Ilyen 50-60 labdaérintésekkel hozta le a meccset az összes nem védő játékos, s ez meg is látszott az egész este összképén.
Az nem kérdés, hogy a Sevilla elleni visszavágó nagyobb téttel bír, ahogy a Hertha ellen is hozni kell majd a 3 pontot, viszont ha a jövő szezonra tekintünk kicsit, akkor sajnos nem adhatjuk "csak úgy" le a Bauern elleni meccset sem, ha csak nem az a célunk hogy megnyerjük a BL-t, ezzel biztosítva a jövő évi BL indulásunkat. :)
Tisztában vagyok vele, hogy mi a realitás, nem is azt várom, hogy na majd most nagy harcban nyerünk 3-1-re, de azért láttuk az elmúlt hetekben, hogy Münchenből is lehet pontot elhozni, és meg csak űr foci sem kell hozzá.
A következő 3 meccs (Bauern, Sevilla, Hertha) közül magasan a müncheni a legkevésbé fontos most és ezt a csapat is így fogja gondolni :).
A jó formába került Dahoudot szerencsére csak a kupaelődöntőre veszítjük el. Nem tudom, mi volt ez tegnap, lehet, hogy kicsit túlpörgött a volt csapata ellen, de a sárgái a bíró részéről is kicsit könnyen kerültek elő.
Áldozatok nélkül nincs siker! ;) Én megteszem amit tudok, a többi a csapaton múlik! :)
a Rose dologra rátérve, az elmúlt hetek nem épp azt bizonyítják, hogy ő lenne ide a tökéletes választás...persze nálunk minden más lehet, de azért ez egy elég nagy figyelmeztető jel.
Csodálom az önfeláldozásra való végtelen hajlamodat-:)
Egyébként tényleg nagyon jól együttmozgott a védelem, s nemcsak Pleáék töketlenségén múlott, hogy kb. 2 nagyobb helyzetük volt a végén. De azért azon is. Szerintem végképp eltört bennük valami azzal, ahogy a Lipcse bedarálta őket szombaton. Nem csodálkoznék azon sem, ha Rose nem húzná ki az egész szezont a kispadjukon.
Végül azért csak a "jobb" félidő volt a második, szóval bejött a számításom! :)
Nem kaptunk gólt, ma sem!!, ez nekem továbbra is egy csoda, ahogy a továbbjutás is. Ha 3-4 hete valaki azt mondja, hogy ez meglesz, talán ki is röhögöm. Ha még valahogy pontot szereznénk hétvégén Münchenben, esküsz9m egy ültő helyemben megiszok egy nagyobb adag Jagert is! :))
Szerintem mindkettő sárga abszolút jogos volt, és még volt egy csomó apróbb szabálytalansága is. A végén ez a Bensebaini-kiütés amúgy tök felesleges volt, nálunk a labda. Bár kétségkívül felnevettem, elég sokat ugatott az algériai, nem véletlenül kapta.
Alapvetően szerintem egyáltalán nem volt ez egy rossz meccs a BVB-től, a Gladbach elég jól nyomott az első félidőben, de elmaradtak a korábban megszokott egyéni hibák, és a pontrúgásoknál is fegyelmezetten védekeztünk a végén. A BVB játékosok testbeszédén látszódott az önbizalom, a Gladbachból viszont hiányzott teljesen. Most már egész szép nyerő szériánk van, úgyhogy nem csoda, hogy ez így alakult.
Nálam a bíró nyerte a díjat. Dahoud olyanokért kapott sárgát ami talán szabálytalanság se volt. De a lényeg a tovább jutás. Remélem Rapha és Sancho felépülnek.