Szerintem nincs ma sem több lmbtq, csak jobban látszanak, meg toleránsabb a társadalom.
teljesen biztos lehetsz benne, hogy a termeszet nem 20+-os hibaszazalekkal jatszik. akkor kihaltunk volna. 2-3% az realis, ennek 10x-e az egyertelmuen propaganda/divat hatas.
Hogyan lehet csak úgy államosítani egy magánintézetet? (nem értek hozzá, de elég félelmetes, mert akkor ezek szerint kb. bármit lehet, amit csak akarnak, tényleg az 50-es évek, akkor vették a dédszüleim üzletét is)
De azért inkább állami nyugdíj legyen, ha választani kell
Hát ezt nem is értem. Épp az a bajom, hogy az állam elvette a magánt. Én simán mennék magánba, de csak akkor, ha az állam garantálja, hogy nem fogja szétverni a magánt, amit akkor éppen nem garantált, sőt.
De nyilván ilyen sosem lesz, amíg sok embert kell kevésnek nyugdíjjal ellátnia, addig az olyan balfaszokat, akik bevallottan jó kereset után adóznak, sosem fognak kiengedni a rendszerből. Amit egyébként én megértek.
Én féltem tőle, hogy bedőlnek a magán pénztárak és ez nem volt alaptalan félelem.
Elhiszed, hogy jobban járnék a magánnal, mint az államival?
"másrészt elhittem, hogy akkor majd nem lesz állami, ha nem lépek ki."
Ez sem egészen így volt. Sokaknak, akiknek már megvolt az állami nyugdíjrendszerben a szükséges szolgálati idejük (20 év) lett volna állami nyugdíj. Csak a szolgálati idő nem nőtt volna tovább az állami nyugdíjhoz, így veszett volna el sokak esetében az állami nyugdíj. Cserébe viszont a magánnyugdíjt teljes 10%-ban gyűjthették volna, szemben az addigi megosztással, hogy egy nagyobb rész megy az állami nyugdíjrendszer fenntartására, egy kisebb rész meg a magánszámlára. Ha valaki szerint a magánnyugdíj a jobb, akkor ez egy jó helyzet lett volna számára, hiszen az állam kiengedte volna a szolidáris rendszerből, annyit gyűjthetett volna, amennyit tud gyűjteni, mert olyan rátermett, pl.
Az, hogy végül a körülmények kényszerítő hatása miatt mégsem engedte ki az embereket az állam a szolidáris rendszerből, és ennek az a következménye, hogy lesz állami nyugdíj - a magánnyugdíj hívei számára rossz helyzetnek kellene, hogy legyen. Érdekes, hogy sokan azt mondják, hogy igen, az a pénz, amit magánban gyűjtöttem, kellene, csúnya dolog, hogy "ellopták", de azért inkább állami nyugdíj legyen, ha választani kell.
...meg összefüggésbe hozza a magánnyugdíj-pénztárak államosítását az állami minimálnyugdíj amúgy felháborítóan alacsony összegével, pedig a kettőnek sok köze nincs egymáshoz...
És arra emlékszel, hogy a felhalmozott manyup pénz növelte az államháztartási hiányt, hogy már a 2010-es választások előtt az MSZP-SZDSZ is felvetette, hogy kezdeni kell azzal a pénzzel valamit, mert így nagyon elszáll a hiány, és akkor még, 2009-ben a Fidesz ütötte az asztalt, hogy a kormány el akarja lopni az emberek pénzét? :) És arra, hogy először az EU-ban próbálkoztak könyvelési módszert változtatni, hogy ne a hiányt növelje az a pénz, de elutasították a kérést? Ez _után_ jött az államosítás, mellesleg ha valaki meg akarta tartani a manyupját, megtarthatta, én is megtartottam.
Nyilván ha mindkét fél kezdeményez erőszakos cselekedetet, az több erőszak lesz, mint ha csak az egyik, aki erőfölényben van, a gyengébb meg próbál minél kevesebb konfliktust vállalni.
Nem mondom, hogy az erőszakosság jó, de jobb az olyan erőszakosság, amiben jobban tudom védeni magam. Ezt a döntést látom én az afroamerikai nők leszbikus kapcsolatainak mennyiségi növekedése mögött. Ettől még nem történt csoda köztük, nem lettek jobbak, higgadtabbak, békésebbek, az erőszak az életük része marad, csak nem szolgáltatják ki magukat náluk sokkal erősebbnek.
Gondolom, ahogy megindultak a nőgyógyászok kifelé az államiból, amikor jött a hálapénzellenesség, az elég kellemetlen helyzetet teremtett az állami részen, ezt akarták megelőzni (legalábbis részben el tudom képzelni, hogy ez volt a céljuk).
Ma amúgy renitenskedtem már megint, nem voltam hajlandó kitölteni a NER újabb jogtalan adatbegyűjtő papírját, amit most a gyerekektől szednek a covid oltás kapcsán.
Ráírtam a nevet, az én nevem, áthúztam az összes bekért adatot, majd ráírtam, hogy nem járulok hozzá a gyerek semmilyen adatának megadásához és kezeléséhez, mivel oltást már kapott, erre semmilyen szükség nincs is. Beikszeltem, hogy kapott már oltást, aztán aláírtam, dugják fel maguknak. Az ofőkkel megbeszéltem, hogy nekik nem akarok problémát, ezért így csinálom.
Jó, de szemészetre is sokan várnak, meg ortopédiára is, mégis a lombik lett kipécézve. Persze értem, családbarát kormánynak ez fontos. Vagyis ez látványos, mert utána ugye már le van szarva, hogy a megszületett gyerek eljut-e a szemészetre vagy az ortopédiára.
Szóval miközben ezt elhappolták, aközben elég szép pénzeket raknak bele a magánegészségügybe NER közeli emberkék.
Mondjuk én elég naiv bírok lenni, nem tudom egyelőre felfogni, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni.
Nomármost, ha azt az összeget akkor ingatlanba fektetik, - ahogy egyébként törvényi kötelezetsség elő is irta, legalábbis jó részét a pénznek - akkor az ma min 6000 mrd ft alap.
Te bankos vagy, tudod, hogy annak mennyi a hozadéka- finoman számolva évi 150 mrd Ft.
( én ennél jobb arányokat szoktam produkálni, de legyünk szerények. )
Igy azonban ez
SINCS
ellenben van 28500 Ft minimálnyugdij ( 70 eur? )
Azt hintik el a mai emberek közt, hogy a nyugdijuk....hát, az nem olyan biztos, meg nem is biztos, hogy lesz....
stb.
Mert meg lehet csinálni.
Mivel meg lehet, meg is teszik. Sőt!
Most még a választások elött vagyunk, megy a tömegeknek a dorombolás. Hanem a választások után....