Kunsági dízel.
A Dél-Alföld vasútbarátainak internetes gyűjtőhelye. A rovatban az alábbi vasútvonalak szerepelnek(menetrendi mező száma szerint): 85, 102, 103, 121, 125, 126, 127, 128, 129, 130, 135, 136, 142, 145, 146, 147, 148, 149, 151, 152, 153, 154, továbbá: megszüntetett, megváltoztatott vonalak, kisvasutak, valamint minden ami a felsorolt vasútvonalakhoz kapcsolódik.
Párszor már én is szaladtam át, ha éles helyzetben nem látják no para, mert nincs kamera. Ha már átértel akko meg ember legyen a talpán, aki bebizonyítja,h hogy mentél a peronra.
Ezért írtam, h az aluljáró mellett meg kell hagyni a régi közlekedési utat is. Szolnokon pl. át lehet szaladni a síneken át a másik peronra. Cegléden szalagkorlátot húztak ki, van ,ahol drótkerítés van. Egyik se kell.
Békéscsabán amúgy van aluljáró a buszpálxaudvarnál, de azt hagyták anno úgy leamortizálódni, a volt időszak mikor senki se használta. Kiégett lámpákat nem cserélték, ha elromlott úgy is maradt, egyi dő után töksötét volt, mindent belelpett a dzsuva, megszállták a csövesek meg a drogosok, nem csoda, h nem akart senki sem lemenni oda. A pályaudvart azóta felújították és maradt pénz az aluljáró takarítására is meg a lámpák javítására már nem a buszok között szambázik mindenki.
Azért lenne jó a mostani 5 perces átszállást (ami sok esetben 1 perc lenne mert folyton késik a Bz) mondjuk 10 percre növelni, így késés esetén is kényelmesen el lehetne érni a vonatot.
Nem feltétlen jó mindig az aluljáró. Ott van pl a mezőtúri állomás példának. Ha jössz Békéscsaba vagy akár pest felől is és menni akarsz Mezőhegyes felé akkor elég nagyot kell kerülnöd az aluljáróval, de kénytelen vagy mivel csak ott lehet átmenni. Így is le lehet késni elég könnyen a vonatot, mert ha pont akkor indul el a vonat amikor az utas az aluljáróba van akkor még ugye a mozdonyvezető se látja hogy valaki szalad még a vonatra így megse tud neki állni.
Békéscsabán sincs aluljáró és volt már,h egyik ismerős azértm aradt le a vonatról, mert a 6. vágányon állt és mikor ment volna ki akkor tolattak az ötödiken. Aluljáró kell, a legjobb az, ami Szolnokon van. Van aluljáró, de azért a vágányokon átszambázva is lehet menni nincs dórtkerítés se szalagkorlát. Ha siet az ember mehet a felszínen. A Keleti is ilyen, a 8-9vágány környékén lehet rövidíteni a síneken átmászva, nem kell megkerülni a csarnokot ha te az Aréna felé szeretnél kimenni. Szolnokon az akadálymentesítés is úgy va megoldva, h egészen hátul van kiépített kerülővel ,de megoldható a felszínen is. A legjobb az volna ha megmaradna Kecsón is a mostani szintbeli átjárás meg lenne aluljáró is, meg fedett perontető.
Egyébként az EU-s felújításoknál herdálják a pénzt aluljáróra. Tiszatenyőn pl. van pedig ott is simán elég lett volna ha a két szélső vágány mellé épül peron, az ott megálló vonatokat átterelik azokra, a többi meg marad átmenő. Mezőberényben is akarnak aluljárót, az 3 vágányos kisállomás általában csak két vágányra fogadnak vonatot. Oda se kéne feltétlen a két szélsőhöz peorn a harmadik középen átmenő, átjárkálás csak akkor van ha vonat érkezik vagy indul, hiszen a túloldalt semmi sincs csak pár szántóföld szökőévente átmegy vki ott a földjéhez sietve, de az állomás mindkét végén van vasúti átkelő is fénysorompóval.
A kecskeméti állomáson való szabálytalan átkelésnek valóban nagy hagyományai vannak, én is emlékszem régről hajmeresztő helyzetekre tolató gépek közti sétákról. Régebben persze mindig nyitva volt a rozsdás nagykapu, meg kerítéselemek is hiányoztak a hátsó oldalon, de az utóbbi években - igaz, nem közlekedésbiztonsági okból, hanem feltehetőleg az új töltőállomás kiépülése miatt - szigorodott a helyzet.
Amúgy nem tartom OFF-nak az aluljáró kérdését, hiszen nekem főleg akkor szokott hiányozni, mikor vonatról leszállva a Hunyadiba mennék gyalog, vagy valamelyik rokonomat a Műkert felől kivíve egyszerűbb lenne az állomás háta mögött a Kandó utca sarkán kidobni, mint átkínlódni magunkat az aluljárón meg két rendőrlámpán. A tranzitgyalogosokban ugyanis ott a kisaluljáró meg a nagy is. Jellemző, hogy Cegléden van vasút feletti átkelőhíd, pedig majdnem a semmibe vezet, illetve mégsem, mert a valamikori vasutastelep közelíthető meg rajta keresztül, de az kb 50 portát jelent, ellentétben Kecskeméten a sokezres Hunyadival...
Az persze tény, hogy ha akkor kéri a pénztárnál az előttem álló nagyothalló szétművelt utastárs a 8 db áfás számlát, mikor a begördülő IC V43-sa megdübörögteti az állomásépületet, akkor aluljáró nélkül több esély van elkapni... :)
Szerintem ez nem nyerő. Szolnok felé mindössze kb. 20 perccel hosszab a menetidő (KÖKI-ig). Elég sok utas leszáll ám ott. Szentesen felül a vonatra a jóember, és leszáll Pesten. Ja, és végig a seggén ül.
Félegyháza felé utazva pedig felül a vonatra Szentesen. Félegyházán fagyoskodik jóesetben csak 10 percet, ha késik a vonat, akkor mégtöbbet. És ha szerencséje van, akkor felszállás után talál magának ülőhelyet egy olyan fülkében (Bo kocsik) ahol a lába a nyakában van, és még le is égeti az ülés alatti fűtés a vádliját. A BDbh kocsi sem jobb. Ha nincs szerencséje, akkor végigállhatja az utat Pestig.
Az usgyit bár utálom, de az ember lába elfér, és még csak le sem égeti a fűtés.
Pár hete volt "szerencsém" Szolnok felé usgyival Pestre utazni. Martfűtől már lényegében teltházas volt. Szolnoktól pedig elég sok álló utas is volt. A vonat hátránya csak az, hogy marha kemény az ülés, és kicsivel hosszabb a menetidő, mint Félegyháza felé.
Szerintem nagyobb gond, hogy eddig óránként lehetett Pestre utazni, mostmár meg csak 2 óránként. Kíváncsi lennék, hogy a Vásárhely-Félegyháza viszonylaton hányan maradnak fent a vonatokon Szentesen. Illetve a Félegyházi vonal felől naponta hány ember száll át az egyéb vonatokra (tehát van-e értelme a póknak).
Rossz nyelvek szerint egyesek anno így csempésztek cigit Romániából meg Szerbiából. A volánbuszra megvették a jegyet csomag megy a csomagtartóba vagyis utazótáska rogyásig megpakolva cigivel meg alkohollal, aztán nem szállnak rá fel (a nagy tömegben kiek tűnik fel?) kocsival a busz után az első nagyobb belföldi állomáson, vagy a végállomáson pedig odaállnak atöbbi utas közé és kiveszik. A rizikó meg nulla, mert a meg is találják a csempész megússza mert nincs ott.
Régen még voltak postavonatok is, az külön jó volt bennük, utasokat is vittek késő éjszaka közlekedtek így lehetett azországban utazi mindenfelé késő este is. Igaz baromi lassan ,mert minden állomáson megállt és forgalmasabb helyen levélálogatás is volt, de a semmiél ez is jobb volt.
Nagyapámék onnan származnak, azóta Pesti vok de évi 3 szor lenn vok :)
Na kicsi a világ, tegnap jártam arra, majd elakadtam Hmvásárhely-Tótkomós között mert olyan hó volt hogy az utat se lehetett látni. Viszont láttam BZ-t Vásárhelyen :)
Hunyadi városi gyalogos aluljáróra gondoltam, ugyanis ha megállsz kecsón számos emberke ott pattyog át a sínek között, ami szerintem nem túl szabályos, főleg hogyha rendezgetik a tehervonatot és meglódítják az interfrigós kocsit a mamika meg elésétál, Isten se állítja meg a szabadonfutó kocsit. (már ha még ilyen van egyáltalán)
Szóval ott kóvályognak át az emberek a sínek között, aztán hogy a túlvégen a betonkerítésnél hogy mászik át azt nem tudom, mindenesetre akár egy felszíni akár egy aluljárós rendszer jó lenne hogy Hunyadivárosból ne 2 km-t kerülve tud gyalogosan elérni az állomást, vagy a síneken szabálytalanul átkelve
"Ma ez a forgalom közúton megy, különféle csomagszállító cégek végzik furgonokkal."
Őőő ha nagyon sürgős, én Szegeden feladom a kiscsomagom a volánra, adok a sofőrnek egy 500-ast aztán Pesten várja a haver a cuccot. Olcsóbb és gyorsabb mint a futár.
Vagy épp (bár kockázatos) fogod az utazótáskád, beteszed a busz aljába, mintha utaznál aztán nem szállsz fel, pesten meg kiveszi az akinek kell.
Kár hogy a MÁVnál nincs ilyen, az ország legcsücskibe és 1 nap alatt eljuthatna a cucc nem kéne korrupt módon pénzelni a buszosokat (bár úgy hallom pár mozdonyvezetővel lehet üzletelni ezügyben :)
Tudod hány éve mormolom hogy kéne egy Békéscsaba - Orosháza-tótkomlós - Battonya meg egy Békéscsaba - Kiskunfélegyháza vonal? Na legalább ma ha részben is de az egyik megvalósult.
Akkor ha jól veszem ki a szövegkörnyezetből, akkor a 3 szerelvényből egy mindig revíziós ez esetben ma a 412-802? Tehát ha egy szerelvény revíziós, egy pedig javít, akkor csak egy adható ki a kettő helyett.
"Vicces hogy párezer fős települések megállóhelyeire aluljárót építünk, Kecskeméten meg mondjuk bukdácsolj át a sínek között"
Addig örüljünk, míg könnyen elérhetők az állomásépülettől a vágányok. Az aluljárórendszerek biztonságosak ugyan, de sokkal több "bukdácsolással" (lépcsőzéssel) járnak, mint a sima hagyományos utasperonok.
"meg ha épp az állomással szemben vagy akkor szállj fel úgy a vonatra ahogy épp tudsz"
Nagyon ritkán fordul elő ilyen. Egyébként is hosszúak a vonatok, mindig van olyan kocsi amelyik emeltperon mellett állt meg. A rövid vonatok meg úgyis mindig az emelt peronnál állnak meg.
"régen volt akkus csomaghordó kiskocsi 3 pótkocsival amit fogalmam sincs napközben milyen zsákokat szállítgattak vele az itt haladt el"
Igen, az idősebbek azonnal vágják rá a választ: egykoron (kb 10 évvel ezelőttig) a személyszállító vonatok nem csak utasokat, hanem olyan csomagokat is szállítottak, melyek nem a gazdájukkal együtt utaztak. feladhattad a cókmókodat vagy a keródat Kecskeméten, és függetlenül attól, hogy utaztál-e vonattal, elküldhetted mondjuk Zalaegerszegre. Úgy hívták, hogy útipoggyász és expresszáru szállítás. A szolgáltatást először privatizálták (MM Cargo Kft), majd szűkítették (a vasúti mellékvonali állomásokat kizárták rendeletileg a szolgáltatásból), és 2-3 év múlva (2002 körül) teljesen meg is szüntették. Ma ez a forgalom közúton megy, különféle csomagszállító cégek végzik furgonokkal.
"de már 10 éve nem láttam tehát nem értem miért nem épült oda peron"
És a biciklit vagy babakocsit toló, továbbá a kerekesszékkel utazó utasok hogyan közlekednének?
"nomeg egy közúti aluljáró Hunyadiváros - vasútállomás - állomáspark között, pedig igény ott lenne rá"
Ennek megépítése nem vasúti feladat. Akinek szüksége van rá (autótulajdonosok, buszos cégek, kamionos vállalkozások) építse meg saját költségén. Ja, és ez itt OFF!
Ma hajnalban különös élményben volt részem. Tótkomlósról a 37319 mentem el, a vonat összeállítása Bz+Bzx+Bzx+Bz volt. Orosházán a III.-ra érkeztünk. Leszálltam a vonnatról, hogy gyorsan átszálljak a csabai vonatra. A II.-on állt egy Uzsgyi ha minden igaz a 013-as.
Gondoltam, hogy ez lesz a vonat már éppen indultam, hogy feszálljak rá, de ekkor kiabállt egy jegyvizsgálló, hogy beszart az Uzsgyi aki Csabára tart az szálljon a Bz-re. Az lett a vége, hogy amivel jöttem vonat annak az eleje, tehát Bz+2 mellék ment Csabára a hátsó Bz meg szólóban Mezőtúrra. Így történt meg az, hogy közvetlen vonattal utazhattam Tótkomlósról Békéscsabára. :) Ha ezt előre tudom föl sem keltem volna Orosházán, hanem aludtam volna Csabáig. :)
Tegnap a 412-vel jöttem haza, és a 802-es vezérlő volt az elején. Azelőtt Bzmot 410+412 párossal. Akkor ezek szerint a 3 motor dolgozik, a vezérlőkkel nem tudom hogy mi van, lehet hogy főműhelyben vannak. SZVÖR szerint 2db IP Bzmot+Btzx összeállítású szerelvény dolgozik minden nap.