Egy lélek állt az Isten közelébe' S az örök napsugárban reszketett És fázva félt, Mert érezte, hogy vonzza már a föld, És keserûn kelt ajkán a "miért", Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni, Neked szõtték e színes porhüvelyt: Pici kezeket, pici lábakat; És most hiába, le kell szállanod, Öröktõl fogva te vagy kiszemelve, Hogy e testet betöltsd, Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng. Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem akarok menni! Én boldog vagyok Veled, Istenem; Mit vétettem, hogy egedbõl kivetsz? Mit vétettem, hogy le kell szállanom, S elhagynom búsan és reménytelen Az angyalokat, testvéreimet? Mit vétettem, hogy le kell szállanom, S felöltenem a gyötrõ Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét, A nekem szabott hitvány rongy-ruhát? Ki bor vagyok: a Végtelennek vére, S láng, mely üveg alól is égig ér: Mit vétettem, hogy bezársz engemet Kehelybe, amely megrozsdásodik, S ampolnába, mely romlandó cserép?!"
És szólt az Isten szigorún: "Elég! A törvény ellen nincsen lázadás! Ha milliók mentek panasztalan, Talán te légy kivétel? Mint a fiókát az atyamadár: Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni, S jobban becsülni meg az örök fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek. Szomorún indult a kapu felé, De onnan visszafordult: "Ó Uram, Egy vágyam, egy utolsó volna még; Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt, Szerettük egymást véghetetlenül, Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet, Szeretném viszontlátni odalenn, Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot." S felelt az Úr: "Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri
Mindketten dizájner ruhában, ahogy illik. Nena bőrszerkósan, mozgása a csípőficamos, hínárhajú keletnémet rockercsajé, a szépséges Kim mintha kissé megvastagodott volna csípőben-tokában, mióta nem láttam, amolyan sikeres üzletasszonyra hajaz. Mosolyognak és aláznak. Mert a híg fosnak annak a tengerében, amit ma popzenének aposztrofálnak, ezek a kövületek a jószagú, üdítő kivételek. Lazán, könnyedén, a kisujjukból iskoláznak. Az idő eljárt felettük, de még mindig ők a legjobbak.
Harmadszor indítom el a számot a Media Playeren és csak sírni tudok, annyira királyok ők ketten itt, a képernyőmön.
Eric a torontói Spadina Avenue-n járt, ahol sok a magyar üzlet. Az egyik kirakatban. mondja, szép székely nevet olvasott. Milyen nevet? "Azt, hogy Jutányos Áron."
(A csizmadia a háromlábú széken varr egy csizmát. Bémenyen a kutya, elkapja a csizmát, a csizmadia a székkel megcsapja a kutyát, amely elejti a csizmát.)
Egyik kaliforniai magyar ismerôsömet Nemertem Gyulának hívják. Megkérdeztem: finn származású-e? Magyar, válaszolta. Nagyapja a század elején vándorolt ki az Államokba. Békési zsellér volt, Hódi István nevû. A hajóról lemenet, az érkezôk a bevándorlási tisztivselô asztala mellett mentek el. Az megkérdezte nevüket és hivatalos pecséttel ellátott szelvényre jegyezte fel. Ez a szelvény jogosította az amerikai állampolgárság megszerzésére. Nagyapja egy kukkot sem tudott angolul és amikor a hivatalnok a nevét kérdezte, azt válaszolta: "Nem értem."
Pár háromszéki, udvarhelyszéki és marosszéki találós-mese (betûrôl-betûre így vannak leírva a könyvben):
Fenekem ugy szereti fenekedet,
Hogy ugyan kévánva kéván tégedet.
(??)
Kicsi házikónak két világos ablaka,
Minden este bétáblázzák,
Minden reggel kitáblázzák.
(??)
Egy székej embertôl kérdé a más: Téged hogy hínak? - Nekem, felelé amaz, ojan nevem van, hogy egyik béviszi a házba a tüzet s a másik kihozza. Hogy hínak tehát?
(??)
Éltibe fán függ,
Hóta után lop.
(??)
Ne csufológgyék kied velem ojan véghetetlen, mett bizon nállam nélkül semmire sem tudna menni.
Nena & Kim Wilde
