Viszont meggyőződésem, hogy az a kisdiák, aki képtelen megtanulni első vagy második év végére olvasni (és az olvasottakat értelmezni!), számolni vagy írni, ott nem arról van szó, hogy a gyerek lusta vagy buta vagy a szülei hülyék.
Sajnos bőven van ilyen is. Már az első években el van hanyagolva, az iskolát eleve hátrányban kezdi a többiekkel szemben, az órán fegyelmezetlen, mert tudja hogy nincs következménye. Kap egy fekete pontot? Na és? Apa majd kiosztja a tanárt.
Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy nem a szülő felelőssége ezt észrevenni.
Az, hogy hogyan reagálja le ha mondjuk az ovónő szól neki, vagy a védőnő vagy akár egy hadakútját megjárt szomszédasszony, az megint más kérdés, és nem függ össze azzal, hogy nem megvetésre van szüksége a GYEREKNEK AZ ISKOLÁBAN a többi szülő meg tanár részéről, hanem szakszerű segítségre, amivel BEHOZZA a lemaradást, mert igenis be lehet hozni.
Egészen más, külön csoportot alkotnak azok a gyerekek, akiket olyan módon elkényeztettek, hogy azt hiszik, nekik mindent szabad. Arra ott van az iskolai házirend, és a pedagógus akarata. Azt a kék energiaitalt én az ovónő helyében pl. a szülő szeme láttára öntöttem volna ki a mosdóba, és töltöttem volna meg helyette csapvízzel olyan szavak kiséretében, hogy elnézést, de itt az ovodában tilos ilyeneket inni. A mi ovodánkban is van udvarra folyadékvivés, de a szülőknek csak félliteres műanyagüveget kellett bevinni, amit a gyerekek az udvarra kimenetel előtt CSAPVÍZZEL megtöltenek.
Igazad van abban,hogy a fejlesztesre szorulo gyereknek igeis jar a lehetoseg ra.DE...igazan nem akarok senkit megbantani,de nem hinnem,hogy regen kevesebb problemas gyerek lett volna,nekem szemely szerint most is van egy enyhe diszlexiam /nem biztois,hogy igy irjak/,csak eppen abban az idoben a kutyat nem erdekelte,ugy kellett teljesiteni,mint barki masnak
Nem akarom elbagatelizani azt,ha egy kisgyereknek valoban szuksege van segitsegre,de tenyleg mindegyket ra lehet fogni valamire?
Na, azért azt ne felejtsd, hogy vannak VALÓBAN problémás gyerekek. Az emberi agy, benne a neuronokkal ugyanis egy elég sérülékeny cucc. Vannak sokan, akiknél az egész szabályszerűen fejlődik ki, és akkor minden OK.
De vannak szintén nem kevesen, akiknél valami hiba csúszott a gépezetben. Vagy magzati korban pl. az anyuka rosszkor ivott némi alkoholt, pont, amikor a valamiféle agyi összeköttetéseknek kellett volna létrejönniük, vagy mittudomén, belélegzett valami ártó oldószeres festéket, netán rovarirtót, szóval, ilyen kvázi balesetek történtek, rosszkor, rossz helyen, ahogy ez szokott lenni.
Vagy éppen méhen belüli, vagy születéskori enyhe oxigénhiány, ami nagy látványos károsodást nem okozott, csupán bizonyos, akár egészen apró agyterületek kommunikációjáért felelős neuronok sérültek, mégis készen van egy valamiféle KÉPTELENSÉG.
Avagy genetika. Autista spektrumon levő gyerekek szülei szokták mondani, hogy a családban voltak furcsa alakok, és érdekes módon az ő gyerekük mintha ezt a sok furcsaságot egybegyűjtötte volna magában, és ez így már együtt egy auti problémává állt össze. Hibás itt valaki?
Végül, ott a corpus callosum, a két agyféltekét összekötő idegköteg. Na most, ez sokszor többé-kevésbé vékonyabbra alakul, mint az előírásos, sőt, esetenként teljesen hiányzik is. Azaz, a két agyfélteke képtelen egymással kommunikálni. Zsenik, Nobel-díjasok tömege él, élt ezzel a problémával, és igen, mindegyikőjük többé-kevésbé viselkedészavaros volt. Ugyanis zömmel ez a zsenialitás ára, hogy a másik oldalon meg van egy nagy hiányosság. Köztudott az is, hogy a legtöbb korszakalkotó tudós Asperger-szindrómás volt, ami ugye az autizmus egyik formája, számtalan viselkedési furcsasággal.
Szóval, szerintem óvatosan kellene azzal bánni, hogy minden csak elhatározás és akarat, valamint nevelés kérdése, mert nem, hanem sokszor ezerszer inkább az agyunk biológiájáé.
Igazad van abban amit írsz a szülői felelősségről. Csak az a baj, hogy a gyakorlatban ez nem működik. Nekem is feltűnt hogy a kisebbik lányom picit lassabb mint a másik (engem is lehurrogtak hogy ne hasonlítgassam a két gyereket mert mások, nincs is annak semmi baja), amikor szólt az oviban a logopédus, hogy talán érdemes lenne megnézni, hogy nincs-e probléma a nagymozgásokkal, akkor elvittem egy vizsgálatra nem kevés pénzért, otthon tornázunk, időt és pénzt áldoztunk rá (felszerelés), továbbá rendszeresen járunk a kontrollra. Már fél év alatt rengeteget fejlődött.
Viszont több szülőnél azt látom, hogy vagy nincs meg rá a pénz vagy idő/energia. Vagy pedig az akarat, és ez utóbbi nagy gond. Pl. van akinek a gyerekét a Cartoon network neveli (minden nap késő estig azt nézi), ha az óvónő szól valamiért, akkor lehurrogják. Aztán az iskolában a gyerek hülyéskedik az órán, mert azt látja hogy a szülei mindenért megvédik, ha fekete pontot kap, akkor a folyosón leüvöltik a tanár fejét.
Szerinted hogyan lehet egy olyan szülővel megbeszélni a felmerülő problémákat és közösen megoldást keresni, aki az óvónők kérése ellenére az óvodás gyerekének szénsavas energiaitalt ad? Kérték, hogy főleg a nagy melegben mindenki vigyen üvegben folyadékot, amit a gyerekek levihetnek az udvarra is. A legtöbb szülő vitt vizet, teát, gyümölcslevet. Szerinted milyen szülő az, aki a 6 éves gyerekének azt a világoskék fél literes energialöttyöt naponta engedi hogy megigya? Amikor szóltam a gyereknek, hogy úgy gondolom nem ezt kéne innia, akkor vállat vont és pökhendien közölte hogy van saját pénze, ő megveszi magának. Nagycsoportos!
Ez most egy sefülesefarka vita. Énszerintem nem a szülő dolga elsősorban észrevenni az ilyesmit. Van mondjuk egy gyereke, aki mellett nincsen viszonyítási alap, vagy van kettő, az egyik fürge a másik lassú, egyrészt egy csomó minden belefér a normális tartományba, másrészt egyszerűen nem ért hozzá a laikus szemével. És az anyák elenyésző kisebbsége bujja nap mint nap az internetet, akár hiszed akár nem. A zöme hallgat a védőnőre, a gyerekorvosra, a szomszédasszonyra. A védőnő sem érti ezt a szakmát, sőt a gyerekorvos sem. Ugyan anyuka nem kell aggódni - és az anya nem aggódik. Ennyi.
De amit én írok annak az a lényege, hogy nem azért bukik annyi gyerek, mert lusta vagy rosszindulatból nem tanul, hanem mert a zömüknek szaksegítségre van szüksége! És ha ez nincsen, akkor teljesen mindegy, hogy mikor ismétenek egy vagy két évet, akkor is szerencsétlenek lesznek egész iskolai pályafutásuk alatt, és az őket okító pedagógusok életét is tönkre fogják tenni.
Nem érdekel, hogy honnan teremtik elő a lehetőséget, akkor is ez kéne.
Az óvodai dyslexia-szűrés amúgy egy vicc :) Valami 30 pontot lehetett elérni, az én gyerekem 13-at ért el, remegő szájjal jött a logopédus, hogy jajj, súlyos dyslexia-veszélyeztetettség. Mondtam, hogy nyugodjon meg, a gyerek 2,5 éves kora óta olvas, konkrétan hyperlexiás, ami éppenséggel a dyslexia ellentéte, szerintem a tesztje egyszerűen csak kiakadt :)
Minden ilyen teszt csak valamiféle átlagot képes mérni, kb. mint a népszerű-áltudományos pszichotesztek a színes női magazinokban.
Váltig fenntartom, hogy a szülő ismerje már meg legjobban a saját gyerekét, ne a korábban sosem látott logopédus néni az egyentesztjével mondja már meg a tuttit, meg ne az amúgy akár nagyon szuper óvó- vagy tanítónéni, aki esetleg még pont hasonlóan eltérő mentális fejlődésű gyereket nem látott soha, és a mi gyerekünkkel is csak a többi 25-30 között van módja foglalkozni, mennyi ideje/figyelme is jut naponta rá? Bruttó 10 perc?
Azért egy szülőnek ennél többet kell tudnia és észrevételeznie, szerintem. És ha bármit furcsáll, akkor meg kell találnia a gyerek problémájához leginkább értő speciális szakembereket, még akkor is, ha ez egy hosszú és göröngyös út. De az átlagnak szánt, a nevében is ÁLTALÁNOS alapfokú oktatási intézményektől ezt nem lehet várni.
De, meggyőződésem, hogy a szülőnek kell felfigyelnie a gyerek eltérő fejlődésére. Abban egyetértek, hogy az óvónőktől ezt nem lehet várni, ugyanúgy, ahogy ezt a tanítónőkre is írtam.
Egy betűvel sem írtam, hogy ezek a gyerekek akár ne lennének nagyon kedvesek és okosak. Nyilván azok. De attól még a szülőnek látnia kell, hogy valami nem stimmel, mert mittudomén, nem úgy játszik, ahogy a játszótéren a zöm, nem olyasmi iránt érdeklődik, ami iránt a kora szerint kellene, nem olyan a mozgása, mint szintén a játszótéren a zömnek, vagy éppen különösen érzékeny a hangokra, és a többi rengeteg intő jel. Amiből 1-1 persze nem releváns, de ha több mindenben elér a gyerek az átlagtól, akkor az már gyanús legyen.
Nem, nem az iskola elején ütköznek ki ezek a problémák. Jóval korábban, általában már kétéves kor alatt. Csak félre kéne tenni a szülői elfogultságot, a gyerek érdekében.
Csupán itt az Indexen is hány ezer olyan esetet lehet olvasni, hogy az anyuka érzékeli, hogy valami nem stimmel a gyerekével, de a többiek lehurrogják, hogy uggyan, a szomszéd Pistikéje meg még olyanabb volt, és mára már professzor stb. Plusz a védőnő is azt mondta, hogy ááá, nincs itt semmi gond, és az anyukák zömének kényelmesebb ebbe belenyugodni, és szőnyeg alá söpörni a saját gyanakvását. Csak nagyon-nagyon kevesen jutnak el addig, hogy elkezdenek utánamenni a dolgoknak, és közülük sem mindenki járja végig a kanosszát, ugyanis ez az. Még ha valaki el is indul a problémák nyomában, nem biztos, hogy azonnal a speciális szakemberhez kerül, és pont úgy lerázhatják.
Azt pedig értsd meg, az iskoláknak nincs módjuk, nincs anyagi keretük minden többé-kevésbé problémás gyerek mellé egy szaksegítséget állítani. Annyiféle potenciális probléma van, kezdve mittudomén, a látás- vagy halláshibáktól a beszédproblémákon át a legkülönbözőbb diszekig, a sokféle speciális tanulási nehézségtől a hiperaktivitáson keresztül a különféle autisztikus spektrumzavarokig. Ez utóbbi pl. a legújabb kutatások szerint a 2002 után született gyerekek közül 100-ból kb. 8-at érint, ami rengeteg! De egyszerűen egész Magyarországon ennek még a diagnosztikája sem megoldott, nemhogy a laikusok általi felismerése.
Tartom azt a véleményemet, hogy a szülőnek szíveskedjék kinyitni a szemét, és a gyerek érdekében eget-földet megmozgatni azért, hogy a gyerek megkapja a szaksegítséget, és ezáltal sikerélményei legyenek, ne pedig egy masszásító közegben kudarcai. Mert bizony ezen semmit nem segít, ha akár második, akár negyedik végén megbuktatják.
A diszfunkciók zavara leginkább az iskola első két osztályában jelentkezik szembetűnően!!! Nem lehet elvárni egy szülőtől, aki máshonnan semmi figyelmeztetést nem kap, hogy eleve erre gondoljon!
Az ovónők zömének sincsen sem fogalma sem képesítése, hogy felismerjen ilyesmit. Van a nagycsoportban dyslexia szűrés, de kérdés, hogy kimerítő, alapos e, és hogy mennyit segít ezen az, amit kötelezően kapni tudnak? Egy alapos mindent kiderítő vizsgálat 2 óra minimum, és még mozgásvizsgálat is kell ami legalább 1 óra.
Az ehhez értő intézmények túlterheltek, hónapokig kell várakozni egy-egy vizsgálatra.
D részképesség zavaros gyerekek ZÖME aranyos, kedves és okos, egyáltalán semmit nem venni észre rajtuk.
MIndezek mellett azzal érvelni, hogy hülye lusta kölyök bukjon csak meg, majd megtanulja a magyarok istenét, szerintem embertelenség. Igen bukjon meg, ismételjen egy évet, de UGYANAKKOR legyen mellé megfelelő szaksegítség, ennek van értelme, a rendeletek hozatalának meg visszavonásának semmi.
Az iskolákban általában nincsenek fejlesztő pedagógusok, honnan is tudnák a bérüket kigazdálkodni? Ráadásul annyiféle lehetséges diszfunkció létezik, hogy képtelenség volna mindegyikhez hozzáértőket tartani. Plusz még pl. a gyerekorvosok sem képesek felismerni a legtöbb mentális eltérést, sőt, a nevtanok zöme sem nagyon jeleskedik ebben, honnan tudná ezt mondjuk egy alsós tanítónéni, aki amúgy egy tündér és imádják a gyerekek, ám esetleg 30 éve végzett, amikor a ma már ismert problémák zöme még fel sem volt találva, nemhogy praktikus oktatást kaptak volna róluk a tanítók?
Itt ezerszer inkább a szülő felelőssége várható szerintem. Az eltérő fejlődésmenet már pár éves korban kiütközik, tessék szépen a gondos szülőnek ezt észlelni, nem hagyni megnyugtatni magát olyan sablondumákkal, hogy "ááá, a gyerekek nem egyformán fejlődnek, majd behozza", meg "áááá, csak a szülők válása viselte meg a gyereket", meg hasonlók, hanem igenis tessék utánajárni idejekorán a furcsaságoknak, és aztán már ennek szellemében megtervezni a gyerek iskoláztatását.
Nem mindegyik gyereknek megfelelő a "sarki" suli, hanem bizony, van, akinek a fejlődési differenciája miatt szaksegítségre van szüksége, amit a "körzetesben" korántsem biztos, hogy megkap, és ezért nem a "körzetes" a hibás, az aktuális miniszter színe vagy hovatartozása pedig végképp nem releváns ez ügyben.
Előrebocsájtom, hogy egyetértek azzal, hogy ne csak 4. év végén lehessen buktatni. Akit 4. év végén buktatnak, az már olyan messze van az alapoktól, hogy sokkal nehezebb behoznia.
Viszont meggyőződésem, hogy az a kisdiák, aki képtelen megtanulni első vagy második év végére olvasni (és az olvasottakat értelmezni!), számolni vagy írni, ott nem arról van szó, hogy a gyerek lusta vagy buta vagy a szülei hülyék.
Ott egészen biztosan vagy részképesség zavarról van szó vagy pedig - ha a viselkedésével van baj - akkor túlmozgásról vagy más hasonlóról, légyen ez enyhébb autizmus vagy bármi. NAGYON KEVÉS azoknak az átlagos gyerekenek a száma, akik "lusták"!!!!!
Namármost, ha szaksegítség nélkül csak úgy buktatással akarják ezt orvosolni, akkor ott vagyunk ahol a part szakad. És ha nincsen minden iskolában ehhez értő fejlesztőpedagógus, avagy az átlagos mezei pedagógusok azt se tudják, hogy a különböző diszfunkciókat eszik e vagy isszák (annak ellenére, hogy egyre több és több gyereknél mutatható ki), akkor szart se ér semmi reform és tök mindegy, hogy az oktatási minisztert hogy hívják és milyen szinekben pompázik.
Kéretik ezt is figyelembe venni, mielőtt lehülyéznétek meg kisgazembereznétek a gyerekeket.
Konkrét példa: a férjem egyszer 4 db 1-est kapott angolórán pofázásért, ami gimiben bele is számított az év végi jegyébe. (ez nem tükrözte a tudását:-))
valamiert az az erzesem,hogy csupa degeneralt gyereket felteteleznek.....Ha a szuloi hatter olyan,akkor kizart,hogy egy gyerek egy egyes miatt leugrik a tizedikrol...Pont nem erdekel,hogy a gyerek azert tanul-e hogy otost szerezzen,vagy dolgozik benne a tudasvagy,a vegeredmeny ugyanaz.Szubjektiv????????????Meg jo,hogy az,kulonben tanarok helyett gepesitve lenne a tanitas.Szubjektiv nem feltetlen negativ iranyban lehet valami...Ha az egyest fegyelmezesre hasznalja a tanar,az talan attol is lehet,hogy odafont minden letezo fegyelmezesi eszkozt kivettek a kezebol,talan ott kellene kicsit atgondolni a dolgokat..
Miert ne lehetne buktatni? Ha tovabbra sem lehetne,az egyetlen.amit elernenek vele,hogy ott fognak allni otodikben azok is,akik sem irni,sem olvasni nem nem tudnak es lehuzzak az enyemet is....
Megnezem majd annakidejen a fonokuk mennyire veszi figyelembe a lelki vilagukat es patyolgatja oket..
Gyakorlatilag az összes negatívumként feltüntetett dolog vagy hamis, vagy könnyen cáfolható. Nagyítóval kell keresni az igazság morzsáit az "érvek" közt.
- "A buktatás megbélyegzi a gyermeket."
Nem igaz. Hiszen, ha a szülő szerint nem a gyermek tudása volt elégtelen, hanem csak rosszindulatból buktatták meg, akkor simán át lehet íratni másik iskolába, s majd ott ismétli az évet. Ha ott brillírozik, akkor az ottani módszer jobban fekszik neki, és az ottani tanító is jobban megtalálta vele a közös hangot. Halleluja. Meg sem kell mondani, hogy a korábbi helyen megbukott, ha nem akarják elárulni. Legfeljebb az igazgató fogja tudni, meg az ofő. Mindenki másnak legyen elég annyi, hogy a gyermek évvesztes vagy korábban sokat betegeskedett.
Mellesleg nekem volt olyan osztálytársam, aki lebukott hozzánk, mert a megelőző tanévben egészségügyi problémái voltak, hónapokat feküdt kórházban. Senki sem nézte le ezért, sőt.
De volt egy olyan is, aki Mongóliában tanult korábban évekig, és csak eggyel lejjebbi osztályba vették fel, mert magyar nyelvből és irodalomból meg magyar történelemből sehol se tartott, és kicsit hátrébb tartott matekból-fizikából is, mint mi. 19 évesen érettségizett. Na és? Oroszul úgy tudott, mint az álom, gyakorlatilag második anyanyelve lett a mongóliai, orosz tanítási nyelvű suliban. Földrajzból is lekörözött bárkit. (Szülei geológus kutatók voltak.) Olyan, filmvetítéssel és diavetítéssel kiegészített dupla órát tartott a Góbiról fordított napon, hogy egy az egyben elment volna a National Geographic csatornán.
- "Amiatt, hogy a gyerek egy vagy két tantárgyból nem tud valamit, a többi tantárgyból is újra kell tanulnia mindent."
Nem igaz. Két lehetőség van. Ha csak tanulta, de nem tudja, akkor végre meg kell tanulnia. Ha meggyőzi a tanárt, hogy nemcsak tanulta, de el is sajátította az anyagot azokból a tárgyakból, akkor a tanár kreatív módon foglalkoztatni fogja. Tarthat kiselőadást, korrepetálhat másokat, s ezzel sikerélményhez juthat. Esetenként tanári engedéllyel hátra is ülhet, hogy olvasson, művelődjék, készüljön más tárgyból.
- "A buktatás korai kudarcot okoz, és a diákok többségét nem motiválja a további tanulásra."
Lehet, hogy vannak olyan gyerekek, akiket ez sem motivál, de a többséget igenis motiválja. Ez ugyanis nagyon komoly jelzés a gyermek számára arról, hogy nem megfelelő a teljesítménye. Egy dolog van, ami biztosan nem motivál: az, ha a gyereknek nem kell a buktatással számolnia, mert akkor is megy tovább a többivel, ha az A betűt sem tanulta meg.
- "A buktatás a tanár a csődjét is jelentheti, aki nem tudta megfelelően fejleszteni a diákot."
Ez is egy forgatókönyv. De akkor miért is kéne a gyereket ugyanannál a tanítónál hagyni, akivel nem találták meg a közös hangot? Nem az a logikus, hogy kerüljön más közösségbe, más oktatók keze alá? Az új tanárnál legalább 50% esély van rá, hogy megtalálják a hangot. Vagy sikerül, vagy nem. De annál, aki már csődöt mondott az adott gyereknél, nem sok esély van arra, hogy hirtelen megtáltosodnak. Két össze nem illő személyiséget, akik szívből utálják egymást, nem kellene arra kényszeríteni, hogy négy évig kölcsönösen koptassák egymás idegrendszerét.
- "Ötfokú skálán nem lehet elég differenciáltan kifejezni a tanulói teljesítményt."
Nem is azért van. Hanem azért, hogy a szülő egy pillantással is fel tudja mérni, hol tart a gyereke. Ha csak ennyi ideje van, akkor nem kell arra kényszeríteni, hogy kisregényeket olvasson végig. Ha pedig érdeklik a részletek, akkor azért van a fogadóóra, hogy beszéljen a tanárral. 5 perc beszélgetésből többet fog megtudni a gyerekéről, mint 5 olyan bizonyítványból, amelyben szöveges az értékelés. Egyébként a szöveges értékelés továbbra sem tilos, minden tanárnak szabadságában áll akár kisregényeket is írni minden egyes Pistikéről.
- "Az osztályozás növeli az értékelés amúgy is szubjektív jellegét."
Nyilvánvaló hazugság. A szöveges értékelést bárhogyan lehet interpretálni, de az osztályzatokat össze tudják hasonlítani a gyerekek. Mindig ők tudják egymásról a legjobban, hogy ki mennyire tudja az anyagot. Osztályzás mellett nem lehet kivételezni, mert a gyerekek tudják, hogy a tanár kedvence csak 3/4-re tud, hiába kapott 5-öst. A tanár is tudja, hogy ennyire nem kivételezhet, mert oda a tekintélye. A legcsókosabb piros telefonosnak is maximum felfelé kerekíthet. Az osztályzás tehát kontrollt jelent, és gátat szab a szubjektivitásnak, a kivételezésnek.
- "Az osztályzat nem tartalmaz elegendő segítő információt a továbblépéshez."
Humbug. Milyen információk ezek? Ki definiálta és hogyan? Miféle, a gyermek előmenetelét vagy további tanulmányait illető információkhoz nem juthat hozzá az érdeklődő szülő a fogadóórán vagy az osztályfőnöki órán? Én nem tudok ilyen információt elképzelni se.
- "Ha osztályoznak, a gyerekek egy idő után nem a tudásért, hanem a jó jegyek megszerzéséért tanulnak. A szülők egy részét is csak a gyerek jegye érdekli."
Mellébeszélés. A normális az, ha a gyerek a jó jegyet csakis jó tudással szerezheti meg, a kitűnőt pedig kitűnő tudással. Ugyanígy a közepest közepes tudásért adják, az elégségest meg elégségesért. Elégtelen esetén dettó. A jó jegy a jó tudás bizonyítéka. Teljesen rendben van, hogy a diákok hajtsanak érte, mutassák meg, mit tudnak! Ez nagyjából akkora marhaság, mint azon keseregni, hogy egy hegymászó csak azért küzd, hogy hiú módon lefotóztathassa magát a Mount Everest tetején. Lehet. 100-ból 1 biztos akad ilyen is. De ahhoz oda előbb fel kell mászni!
- "Az osztályozással kapcsolatos félelmek, izgalmak kiválthatnak pszichológiai túlterhelést." Ez féligazság vagy teljes hazugság. A gyerekek ugyanis pontosan tudják, hogy annyi az iskola, mint a nyű, és a mai iskolabezárós, fejkvótára hajtós világban az iskolák egymást ölik a gyerekekért. A gyerek pontosan tudja, hogy az iskola nem a világ. Az ő világa a családja, azt valóban nem lehet lecserélni. Ha félelme van a jegyek miatt, akkor azt a félelmet a szülei táplálták beléje. Nyilvánvalóan túldimenzionálják az ilyen szülők az osztályzatok fontosságát, netán fetisizálják az adott iskolát, annak presztízsét. Ez még egyetem esetén is túlzás, gimnázium esetén hiszti, általános iskola alsó tagozata esetén pedig nyilvánvalóan alaptalan hisztéria a szülők részéről. Senkinek nem azon fog múlni a karrierje, hogy másodikban megbukott-e számtanból.
A baj az, hogy az efféle "diagnózisokat" azok a pszichológusok állítják fel, akik a foglalkozásért alkalmanként járó 5-10 ezer forintot pontosan az ilyen mérgező, a gyerekeket félelmekkel és hisztériákkal átitató, a gyerekeket agyonstresszelő szülőktől kapják. És cserébe be is nyalnak a szülőknek alaposan, patkóbélig. Eszükbe nem jutna megmondani a kedves szülőknek, hogy talán nekik kellene pszichológushoz fordulniuk, még mielőtt a hisztijükkel meg a stresszelésükkel tönkreteszik a gyerekeiket. Az ilyen szülőknek egyszerűen meg kell tanulniuk a gyerekeiket feltétel nélkül szeretni, az a szülő dolga. És örülni a sikereiknek, de nem csinálni túl nagy ügyet az apróbb sikertelenségekből sem. Ettől lesz a gyerek magabiztos, nem ám attól, hogy otthonról megtöltik szorongásokkal meg stresszel.
El kell ezeket a jatthuszár pszichológusokat pofozni az oktatáspolitika közeléből.
- "Hat-nyolc éves korban a tanár minősítése jelentősen befolyásolja a gyerek önképét, ezért egy rossz jegy rossz hatással lehet a diákra."
Ez csak abban az esetben igaz, ha a tanár tekintélyszemély a gyerek számára. Ha azonban - amint az lenni szokott - a gyerek éppenséggel azért nem volt motiválva a tanulásra, mert a tanára nem olyan személyiség, akinek a személyes megbecsülését, dicséretét ki akarná vívni, akkor a gyereket az adott személy semmiféle minősítése nem fogja különösebben megérinteni. Egy rossz jegy egyébként is legfeljebb kellemetlen, de nem rossz hatású. Mindenesetre sokkal jobb, mint az érdemi, pontos értékelés hiánya, ami eddig volt. A gyerekeknek igenis pontos és nem elmaszatolható visszajelzésre van szükségük, hogy lássák, hol tartanak a fejlődésben és melyik tárgyból hol vannak az osztály rangsorában. Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy valaki szerint egy jegy "rossz hatással lehet".
Nulla tudományos bizonyíték, csak valaki már megint tudománynak álcázva lelkizik. Fenébe már ezekkel a lila lelkű vénkisasszonyokkal! A gyerekek versenyezni szeretnek, genetikailag erre vannak belőve. Mi a bánatért akarja valaki elvenni tőlük azt a tiszta örömet, amit a siker jelent? Valamiben úgyis minden gyerek sikeres, csak meg kell találni a megfelelő terepet nekik. Kinek a sport, kinek a matematika, kinek a keresztszemes hímzés, kinek meg a virslievés.
- "Az osztályzatot gyakran használják büntetésre, fegyelmezésre. Gyakori jelenség az iskolában, hogy a rossz magatartású tanulók rosszabb jegyeket kapnak, azaz a jegy nem feltétlenül a tudást fejezi ki."
Csapkodás és vádaskodás ész nélkül. Nulla tényanyag, nulla megnevezés. Melyik iskolában, melyik tanár, mikor csinált ilyet? Pontosan hányszor?
Gondolom, valaki nénikéjének a harmadik szomszédja azt híresztelte, hogy az ő unokájának a matektanára egyszer egyest adott Pistikének, mert az illető Pistike felelet helyett kukorékolt a pad tetején. Pedig a Pistike, amilyen okos, a példát biztos meg tudta volna oldani, csak éppen kukorékolni volt kedve. "Egyest merészelt neki adni a piszok tanara! Ilyenek ezek a tanárok mind!" Nagyjából ilyen szintű "érveléssel" állunk szemben.
Egyszerűen nevetséges az egész erőlködés. Nincs érdemi érv sem az osztályzás ellen - Megtartva persze mellette a szöveges értékelés lehetőségét és főképpen a tanárok és szülők közti kommunikációt! -, sem pedig a buktatás ellen.
Bocs, sok volt belőlem mára. Mindenkitől elnézést kérek, akit untattam, csak már nagyon elegem volt ebből a lilaköd-eregetésből.
Nekem sincs semmi bajom a buktatással... a tanárverős topicban volt szó róla, csak ide jobban illik a téma.
A szöveges értékelés nekem tetszik, bár egyes mondatoknál nem egyértelmű hogy az a legjobb-e vagy sem. Félévkor mi aláhúzott szöveget kaptuk, így egyből láttam hogy a leányzó valamiből a legjobbat vagy mást kapott. Pl. Nem mindegy, hogy valaki "a feladatokat jól, kevés segítséggel megoldja" kapja, és ez a legjobb értékelés, vagy ez csak a második legjobb. Nekem egy vegyes rendszer tetszene a legjobban.
"Ha meg retteg a kolyok,hogy egyest kap,az inkabb anyuka-apuka szegyene,nem az osztalyzase"
nekem spec az egvilagon semmi bajom sem a buktatassal,sem az osztalyzassal..Szinte mindennapos visszajelzest kapok a gyerektol,tanitonotol,az osztalyzat csak ennek megerositese...Ha meg retteg a kolyok,hogy egyest kap,az inkabb anyuka-apuka szegyene,nem az osztalyzase
Miért, az nem ha ő a legrosszabb tanuló az osztályban? Mi is mindig tudtuk kik a legrosszabb tanulók, a lányom osztályában is egyértelmű. Az is megbélyegző szerintem.
"Amiatt, hogy a gyerek egy vagy két tantárgyból nem tud valamit, a többi tantárgyból is újra kell tanulnia mindent."
Olyat én még nem láttam, hogy valaki négyes-ötös tanuló, kivéve mondjuk fizikából és ezért megbuktatnák. Az ilyenből általában valahogy kiverik a kegyelemkettest. Aki meg átlag 2-2.5 tanuló és bukik két tárgy miatt, annak nem is árt az ismétlés mert a hármasnál rosszabb jegy azt jelenti, hogy nem sajátította el megfelelően az anyagot.
"A buktatás korai kudarcot okoz, és a diákok többségét nem motiválja a további tanulásra."
A lemaradás az osztályon belül is szerintem kudarc. Ilyenkor elképzelem, hogy mondjuk egy úszástanfolyamra járnék Kovács Ágival és Egerszegi Krisztinával: Engem baromira nem tudnának motiválni ha látom, hogy ha belegebedek akkor sem tudok a lábuk nyomába sem érni és totálisan esélytelen vagyok. Míg egy velem egy szinten lévő csoportban küzdenék, hogy a legjobbak közé kerüljek.
"A buktatás a tanár a csődjét is jelentheti, aki nem tudta megfelelően fejleszteni a diákot."
Könnyű mindent a tanárra kenni. Ha nincs a gyerek mögött megfelelő családi háttér, akik elrugdossák az iskolába, akik azt közvetítik a gyereknek hogy tanuljon, akkor a tanár csodát nem tehet.
Stimmt. A káromkodás: univerzális jelenség. Minden nyelven lehet káromkodni, ahogy minden nyelven van szó a testrészekre, a táplálkozásra és az alvásra is. Pedig a nyelvi purifikátorok mindenhol helytelenítik a "csúnya szavak" használatát.
Az, hogy a káromkodások ennek ellenére kiirthatatlanok, azt bizonyítja, hogy fontos funkciójuk van. Ha nem lenne ilyen funkciójuk, már kihaltak volna. Pontosan az a feszültségoldás a lényeg, amelyről beszéltél.
A kötőszavak használatához hasonlóan gyakori káromkodások egy ember nyelvhasználatában nem azért helytelenítendők, mert az "csúnya", hanem azért, mert a túlzott használat miatt elkopik a káromkodások feszültségoldó hatása. Vagyis ezek a kifejezések megfosztódnak a funkciójuktól. Ez a nyelvrontás, nem a funkciónak megfelelő használat!
De ezek a gyerekek is elsőre tök normálisnak tűntek, épp ez akasztott ki. Az a tipikus helyes, jótanuló, jól öltözött (nem szakadt, semmilyen különc stílusú, nem kurvás), normális családból származó gyerekek voltak.
A kötöszóként használt trágárságokkal az én szememben az a baj, hogy hatásukat vesztik. Az ember gondolom azért kezdett el káromkodni, hogy erös érzelmi feszültség közepette valahogy egy kicsit megkönnyebbüljön. Aki folyamatosan használja ezeket a kifejezéseket, saját magát fosztja meg egy fontos feszültséglevezetö eszköztöl. Amikor centimélyen beleszalad a kezembe a kenyérvágó kés, akkor én cifrán elkanyarítom (Istenre nem szoktam, azt nem érezném rendben lévönek), és legalább a dühöm mérséklödik egy kicsit.
Egy olyan tévéműsor volt, ahol a Havas Henrik -talán ő volt, de annyira nem ismerem ezeket a celebeket- a közönséget szavaztatta, hogy kik szoktak rendszeresen trágár módon beszélni. Kb. 50%-ot hozott ki a közönségszavazás, erre a Havas(?) azt mondta, hogy a nézők hazudtak neki, most mindenki mondjon igazat, szavazzanak újra. És egy kicsit tényleg feljebb ment a százalék, de ezzel se volt megelégedve, azt mondta, hogy sokan másodszor se mondtak igazat - de harmadszor már nem szavaztatott. Nekem háromféle dolog jutott az eszembe erről: 1. HH (?) igen mocskosan beszélhet magánemberként, s ezt természetesnek szeretné érezni. 2. HH(?) ismerősi, baráti, munkahelyi környezetben olyan nagyarányú a trágárság, hogy ezt az eredményt hiszi mérvadónak bármilyen emberek körében. 3. Ha egy gyerek vagy egy nem trágár ember nézi a műsort, azt érzi, hogy az ő agyontisztelt celeb műsorvezetője arra buzdítja, legyen trágár ő is - csak ne kezdje a tükör előtt gyakorolni!
Amellett durván sértőnek éreztem volna, ha nézőként ott ülök, hogy jópofáskodó, atyáskodó, lekezelő modorban lehazugoz!
Mellesleg: van olyan rokonom, aki sokat mocskolódik, s egyszer nem tudta elnézni, hogy valami nem sikerül nekem, s csak "Ej, a mindenit!" módon reagálom le. Agitált, hogy káromkodjak csak bátran.
Játszótér, kb 10-12 éves gyerekek. Röpködnek a geci, hülye fasz, .. jön anyuka és apuka, hoz kaját a gyerekeknek, akik hasonló stílusban folytatják immár a szülők előtt. Na itt eljöttünk, megjegyeztem, hogy túl sok itt a mocsok a gyerekek szájában. Szóval ez a korosztály eszméletlen, ha egymás között vannak.
Én is odamennék és helyreraknám őket. Meg is tettem nem egyszer. A gyereket is megtanítottam rá, hogyan álljon ki verbálisan és tettleg is magáért.
Soha nem bánt senkit, csak megvédi a gyengébbet meg önmagát. Még a fiúk sem mernek már vele kekeckedni, egyrészt, mert sportol és szkanderban lenyomja az összes fiút az osztályban, másrészt jól fel van -már- vágva a szája, a barátai meg válogatott jó fej gyerekek, akik együtt játszanak és megvédik egymást.
Meg kell tanítanod a lányodat, hogy megvédje magát. Az enyémet is szekálták és zsarolták érzelmileg. Ma már nem tudják. Határozott és önálló véleménye van.
